2016. október 31., hétfő

Ivan Vladislavic: Exploded View Johannesburg

Új szerzemény volt a könyv, jókat olvastam róla, így spontán kaptam kedvet hozzá. Az ország már régóta érdekel, sokan meséltek róla és bár most néhány apró részlettel élesebb lett a kép a könyvet elolvasva, de mégsem azt kaptam, amit vártam volna. Nekem ez sokszor „magas” és követhetetlen volt, túl elvont.


4 történetet ölel fel a könyv a város többé kevésbé tipikus lakóinak életéből, 4 bepillantás 4 életbe, 4 társadalmi osztályba. Vladislavic, Dél-Afrika egyik legismertebb írója arra vállalkozik, h a történeteken, epizódokon keresztül bemutassa, h működk a város és társadalma. Bár nem krimiről van szó, a 4 tipikus történetben előjön a bűnözés is, hisz ez tényleg nagyon tipikus jellemzője az országnak. Engem még valamennyire az első és az utolsó sztori fogott meg, illetve azokat tudtam követni. Mindegyik történetrről elmondható, h alapvetően banálisak, nem is annyira azokon van a lényeg, sokkal inkább a szereplőiken, a helyszíneiken. Állandóan felvillan az ország - mind a mai napig - súlyos megosztottsága feketék és fehérek között, ez amolyan elhagyhatatlan vezérfonálként funkcionál.

2016. október 29., szombat

Tolvaly Ferenc: A Zsolnay-kód

Megláttam a kirakatban és azonnal kellett. Nem mondhatnám, h nagyon érdeklődnék vagy rajonganék a Zsolnay porcelán vagy egyáltalán a porcelán iránt, de a fülszövegből arra jutottam, ez a családregény feltétlenül érdekel.


Van egy kerete a történetnek, melyben egy fiatal nő diplomamunkáját a bécsi Burgban található Habsburg gyűjteményről írja, de a Zsolnay étkészletről, melyet a gyár Rudolf trónörökös hercegnek készített, nem talál információkat, ezért keresi fel a híres műgyűjtőt, Vayt, a rendszerváltás előtti Budapesten. Ő mesél neki a családról és beleteszi a bogarat a fülébe, h a gyáralapító Zsolnay Vilmos az illuminátus rend tagja volt és van egy titkos kódja, hisz valószínűleg kísérletei során sokkal többet fedezett fel, mint hitték. Nála van Zsolnay lányának, a tervezőművész Teréznek egy írása, melyből azonban nem derült ki számára teljesen így volt-e, arra kéri a nőt, olvassa el ő is.
Teréz ezt az emlékiratot férjének kezdi el írni, először gyerekkoráról ír, de ahogy idősödik egyre inkább szinte csak a gyárról lesz szó, egyre sikeresebbek és a gyár lesz az egész család élete. Őszintén, mindenféle szépítés nélkül ír Matyasovszky Jakabbal kötött házasságáról és az emlékirat lapjain, szemünk előtt válik lelkes fruskából művésszé, feleséggé, anyává és végül egyenrangú társsá. Állandó kísérletezés, törekvés a jobbra, szebbre, egyedibbre, kemény munka, fegyelem, szorgalom, tehetség és örökös küzdés az anyagi biztonságért – mindez végig kísérte a családot, bár sorra jönnek az elismerések, a megrendelések, a külföldi sikerek.
A sors szeszélyes játéka kényszerítette atyánkat arra, hogy kerámiagyárat alapítson Pécsett, ahol erre semmiféle adottság nem volt. Se agyag, se megfelelő szén, se művészi ösztökélés, de még éltető forgalom sem. Hiszen a város kívül esett az élénk közlekedési hálózatnak. Mennyi kitartásra, erélyre, zsenialitásra volt szükség ahhoz, hogy mindezek ellenére „kivívjon mindent”!

Zsolnay Vilmos haláláig sokkal részletesebben követi az eseményeket, utána az elbeszélés felületessé válik, később pedig sok esetben mintha csak mondatba foglalta volna a megrendeléseiket, ennyi darab/vagon ebből ennek, annak stb. aminek nem volt túl nagy élvezeti értéke. Rendkívül zavaró volt számomra, h a történet második felében a sok Zsolnay unoka leszármazottait, akiknek sorsát időnként felvillantja az írás szinte lehetetlen követni. Bár a könyvben elöl és hátul van egy családfa még az 1700-as évekkel kezdődően, a könyv szempontjából talán hasznosabb lenne egy napjainkig vezető.
Zsolnay Teréz emlékiratait egészen 90 éves koráig írta, eddigre már nem csak férjét, de több gyermekét is el kellett temetnie és végig kellett néznie a gyár viszontagságait a történelem vérzivataros időiben. A gyár és a család újkori történetéről röviden Teréz lányának, Margitnak írása számol be.


A fejezetekre nem bontott regényben dőlt betűvel olvashatjuk Teréz, majd Margit írását, normál szedéssel időnként Vay és a nő, vagy csak a nő értelmezi az olvasottakat, morfondírozik rajta…és egyfolytában ezen az illuminátus dolgon lovagol, számomra rendkívül irritálóan.
A főherceg látogatása után nem sokkal a császári udvar egy 24 személyes szervizt rendelt Rudolf trónörökösnek. …Számomra egyre valószínűbbé vált, hogy József főherceg is az illuminátusok titkos szövetségének a tagja volt. Valószínűleg ezért látogatta meg a gyárat, ezért járt közben, hogy rendeljenek egy készletet a trónörökösnek.
He? Lehet, h így van, de abból, ami a könyvben olvasható, inkább összeesküvés elméletnek nevezném ezt… engem ezek az elbeszélést megszakító néhány mondatok, amiben azt bizonygatja magának és az olvasónak, h Zsolnay illuminátus volt, nagyon idegesítőek voltak.
Egyrészről érdekesnek találtam a könyvet, ami egyszerre családregény és korrajz is és bepillantást enged az egyik legnagyobb hírű magyar márka történetébe. De a már említetteken kívül zavart még, h amit a regényben Teréz írásának tulajdonítanak, az valójában nem az, legalábbis ez derült ki utólag számomra. A regény történelmi dokumentumokon alapul és a napló részben fiktív. Nagyon nem szeretem a valóság és a fikció összemosását, amikor az ember nem tudja, tudhajta, mi a valóság és mi a kitaláció, ezért összességében a könyv nekem inkább csalódás lett sajnos.

2016. október 23., vasárnap

Kim Valentine: Bei Landung Liebe

Jó kritikákat kapott a könyv az amazonon – bár az ilyenekkel én mindig befürdök – és most pont egy könnyed olvasmányra vágytam. Isa a bátyjával, Markusszal él együtt, mikor hirtelen felbukkan a srác legjobb barátja, Ryan, akinek kedvenc tinédzserkori elfoglaltságai közé tartozott, h pokollá tegye Isa életét. Ennek megfelelően a lány nem repes a boldogságtól, h a félig amerikai srác náluk fog lakni, amíg újra megveti a lábát Németországban.


Isa kerüli az egyébként igazi álompasivá váló Ryant, de amikor a bátyját parkolópályára teszi a szerző, kénytelenek interakcióba bonyolódni egymással. Hamarosan aztán az USÁ-ban kötnek ki és a lány mit sem törődve a fiú körüli furcsaságokkal fülig beleszeret és Németországba már egy párként térnek vissza. Eddig a teljesen szokásos limonádé, de aztán a végére mégis kicsit izgalmas lesz, h a befejezés a teljesen csöpögős és szokványos cukormázas happy end legyen.
Szinte az egészet a lány szemszögéből olvassuk, csak néha bukkan fel egy-egy dőlt betűs fejezet, amiket Ryan mesél, ezzel a szerzőnek egy kicsit sikerül felspannolni a regény váratlanul izgalmas utolsó felét. Sajnos viszont ennek a stílusában is volt valami, amitől az volt az érzésem időnként, h egy amatőr írást olvasok egy blogon.

2016. október 14., péntek

Anna McPartlin: Irgendwo im Glück

Idén olvastam az első könyvemet a szerzőtől, ami nagyon tetszett. Bár több volt, mint egy kis limonádé, de mégis, könnyed stílusa, szerethető szereplői miatt igazi kikapcsolódást jelentett és pont valami ilyesmire vágytam most is. Abban a regényben a szereplők múltja tele volt sötét árnyakkal, de a jelenük és a jövőjük nem. Itt az egész könyv hangulata elég sötét volt, különösen, h már az első mondatokból kiderül, a történet nem fog jól végződni.


Maisie egyedül neveli 16 éves fiát, Jeremyt, lányát Valeriet és velük él demenciával küzdő édesanyja, Bridie is. A nő két helyen is dolgozik, h eltartsa az övéit, állandó anyagi problémákkal küzdenek, de inkább ez, mint ami előtte volt. Maisie férje, Danny többször félholtra verte a feleségét és még a fia karját is eltörte, pár éve viszont nyugtuk van tőle, köszönhető ez Brennan őrmesternek is. A férfi már régóta csodálja Maisiet és végre rászánja magát, h vacsorázni hívja. A nő inkább csak le akarja rázni, végül mégis olyan jól sikerül az este, h együtt töltik az éjszakát, ami végzetesnek bizonyul. Jeremy közben eltűnik, de erre a körülmények összejátszása miatt csak napok múlva derül fény. Miközben a rendőrök, a barátok és a család kétségbeesve keresik a fiút, az újságírók se tétlenkednek, bemocskolják a családot, hisz a látszat sokszor csal.
Rendkívül sok kemény témát érint a könyv a családon belüli erőszaktól a homoszexualitáson át a demenciáig, ezek közül egy is sok, de mindez halmozottan jelentkezik Maisie életében. McPartlin ezúttal sem kíméli hőseit, cukormáz, illúziók és sablonok nélkül szövi sorsukat, 2 könyv után ezt az írónő egyik jellemzőjének érzem, ahogy a jó stílust, a komoly problémák tematizálását és a jól kidolgozott szereplőket is. Bár az előző könyve jobban tetszett, egyáltalán nem bántam meg, h elolvastam ezt is.

2016. október 9., vasárnap

Evelyn Holst-York Pijahn: Oh Boy, oh Girl

York Pijahn vicces és olvasmányos rovatot vezet a német Myself magazinban, miatta figyeltem fel erre a könyvre. Szerzőtársával, a szintén újságíró Evelyn Holsttal sorra veszik a női- és férfi lét fontos időszakait, problémáit, örömeit. Saját tapasztalatból írnak homokozóban kötetett barátságokról, az első szerelemről, összeköltözésről, házasságról, gyerekekről, öregedésről.
A fejezetek végén mindig egy rövid kis interjú olvasható az adott téma egy-egy szakértőjével, ahol a férfiak és a nők közötti különbségeket boncolgatják.


A szerzők eredetileg a férfiak és nők közötti különbségeket akarták megkeresni az élet döntő pillanataiban, végül arra jutottak, h pont a lányok és fiúk/nők és férfiak között különbségekből adódik a vonzalom, ami közel visz minket egymáshoz.
A kötet nem hozott forradalmian újat, de volt benne néhány meglepő és vicces történet és érdekes szösszenet.


2016. október 3., hétfő

Jeffrey Eugenides: Middlesex

A görög származású szerző regénye 2002-ben jelent meg, 2003-ben elnyerte a Pulizter-díjat, felkerült az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listára és 2015-ben a BBC a 2000 és 2014 közötti időszak legjobb 20 regénye közé választotta. Magyarul is megjelent a könyv Middlesex – Egy test, két lélek címmel.


A könyv tartalmát egy picit ismerve meglepett, h egy családregénybe csöppentem. Bár a főszereplő Calliope, de először részletesen megismerkedünk nagyszülei nem mindennapi történetével, akik testvérként indulnak el Kis-Ázsiából, de Amerikába már házaspárként érkeznek az 1920-as években. Calliope szülei is folytatják a családjukban megszokott belterjes házasodást, ők unokatestvérekként lesznek házastársak. Mindezek ellenére a gyerekek egészségesek, legalábbis látszólag, de egy gén évszázadokon keresztül vándorol a család génállományában, majd épp Calliopenál aktivizálódik. Míg a főszereplő történetéhez érünk - a könyv felén túl - rengeteg édes-bús, vicces és tragikus történetet ismerünk meg.
A lányként nevelkedő Callienál tiniként kezdődnek a furcsaságok, de ő maga, családja és orvosuk is inkább a homokba dugja a fejét, míg nem egy véletlen folyamán kiderül, biológiailag inkább fiú, mint lány. Ilyesmivel bármikor is szembesülni nyilván sokkoló, tinédzserként meg főleg…Callieból gyorsan Cal lesz, elszökik otthonról, próbál rájönni, ki is valójában, mit is akar, merre tart. Hermafrodita (kétnemű) léte nem könnyíti meg életét, de egy rövid kitérő után mégis visszatalál a családjához.
Amit én rendkívül hiányoltam, h bár nagyon hosszan olvashatunk a családjáról, de Callie tinédzserkori szembesülése után már nem követjük sorsát, időnként egy-egy epizódot olvashatunk az immár 40 éves Cal életéből, de szerintem pont a saját maga megtalálásának, elfogadásának és elfogadtatásának nagyon izgalmas szakasza maradt ki a könyvből, ezért nagy kár.
Ennek ellenére egy nagyon kompakt olvasmány, egyszerre történelmi- és családregény, megspékelve egy nagyon speciális helyzettel. Sok-sok etikai- és társadalmi kérdést vet fel, elgondolkodtatja az embert (pl. biológia adottságok vs. társadalmi szocializáció) és amit nagyon jónak találtam, h Calliet nem csodabogárként mutatja be, hanem érző emberként, hisz az is.