Felicia Engelmann: Gebrauchsanweisung für Dubai und die Emirate

Egy újabb olvasmány, ami egy közelgő utazásom miatt került sorra. Jártam már Dubaiban és Abu Dhabiban is, de még 14 éve, ez a legtöbb városnál sok idő, ezalatt sok minden történik, változik, ez különösen igaz Dubaira. Ez a könyv sem a legújabb, már majdnem 10 éves, mégis nagyon sok érdekességet, infot találtam benne. Rendkívül sok témát érint, most hirtelen nem is jut eszembe semmi, ami kimaradt volna, ráadásul ki-ki tekintget a szomszédokra is, így szóba kerül Katar, Oman és Szaud-Arábia is. Ebben a Gebrauchsanweisung für… c. sorozatban a fókusz 100%-ig az adott országon van, itt pl. semmit sem tudunk meg a szerzőről, cserébe viszont nagyon jól összeszed mindent a régióról.

Olvashatunk a történelemről, ami merőben eltér a számunkra megszokottól, főleg mert jóval kevesebbet tudunk róla, mint általában. Az első hódítók a portugálok voltak, de ennek az uralomnak már a 17. században vége lett. 1820-ban a briteket, mint védelmező nagyhatalmat ismerték el, a britek nem tartották gyarmatosításra érdemesnek a szegény sejkségeket, Dubai ekkoriban egy jelentéktelen kis halászfalu volt. Majd miközben a Szovjetúnió és az USA már az űrhajós programjaival volt elfoglalva, itt még nem voltak kőből épített utak, elekromos áram, 1950-ben nyílt az első kórház és a lakosság 70%-a nem tudott írni-olvasni. 1958-ban találtak Abu Dhabi partjainál olajat és 1966-ban Dubainál – ez volt a brit protekturátus vége és valami nagy dolog kezdete. 1971-ben alapították az Egyesült Arab Emírségeket - az ország szövetségi állam, vagyis föderáció - amely hét emírségből áll. Becsült lakossága 2022-ben meghaladta a 10 milliót, mármint a külföldiekkel együtt, kb. 200 ezer állampolgár él Dubaiban. Mivel az egész államban kevés az állampolgár, általában, ha házasodásra kerül sor, egy unokatestvérrel házasodnak, ezért sehol a világon nem olyan magas a fogyatékkal élő emberek száma és a Down szindrómával születettek száma. 2 évszak van a hot season és a cold season, ez utóbbinál a hőmérséklet jellemzően 30 fok alatt marad október közepétől kb. május közepéig. A hot seasonben a hőmérséklet az 50 fokot is elérheti, akkor beszélnek Dubaiban meleg napról, ha legalább 43 fok van 80%-os páratartalommal. Keményen büntetik az ittasságot, a drogfogyasztást, a házasságtörésért pl. halálbüntetés jár (igaz „csak” akkor, ha azt 2 felnőtt férfi tudja bizonyítani). Talán a legérdekesebbnek a nők helyzetét, öltözködését találtam, néhány szösszenet a témáról. A szexista reklámok tilosak, nem prüdériából, hanem mert azok a nőket tárgyiasítják, ami nem illik. Meglepő módon – számomra – egyre kevesebb az olyan reklám is, ami a „hagyományos” szerepeket propagálja, vagyis pl. mosogatószert is reklámoznak már ott is kötényes pasival. Egyre fontosabb a nők szerepe a társadalomban, a közszféra állásainak 2/3-dát ők töltik be, az egyetemi végzősök 70% az Emírségekben nő, a nők 95%-a végzett egyetemet – ezzel vezetnek világviszonylatban – ennek persze az állam számára is „praktikus” okai vannak, mivel kevesen vannak, nem engedhetik meg maguknak, h a lakosság feléről lemondjanak. Egy modern arab feminista szerint a hagyomány és az emancipáció nem állnak egymással ellentmondásban és a fejkendő se nem antifeminista szimbólum, se az elnyomás szimbóluma, hanem csak egy ruhadarab. Az arab nők szerint a fejkendő és az abaya segít nekik az emancipációban, mert aki el van „fátyolozva”, azt nem lehet csak a kinézetére redukálni. Ha egy elfátyolozott nő beszél, a férfiak meghallgatják és komolyan veszik, mert az elfátyolázás pont azt jelenti, h egy olyan személyről van szó, akit komolyan kell venni. Érdekesnek találtam még azt a „teóriát”, h a hijab, az elfátyolozás egy reakció a bevándorlásra. A szerző szerint ugyanis fotók bizonyítják, h a nagy bevándorlási hullám előtt a nők az emirátusokban szívesen viseltek pl. virágos, színes ruhákat, csak a 70-es években nőtt meg az igény az optikai elszigetelődésre is a bevándorlóktól. A modern dubai metrón van első osztály (Golden Class) ill. női vagon is, azért mert ha tele a metró, a muszlim nők nem szeretnének férfiak között állni, így ez egy védőzóna nekik. Rengeteg érdekességről ír ebben a témában, amik közül sok minden meglepett. Persze azért ezek között volt néhány olyan dolog is, ami kicsit túlidealizáltnak tűnt. Rengeteg a nyugati expat, akik néhány évre érkeznek ide dolgozni, és nagyon sok indiai is él itt, ők is a munka miatt, bár általában egész más jellegű munka miatt. Ők nem, integrálódnak, elszeparálódva, magukban élnek. Hindu templom építése nem megengedett Dubaiban, mert az iszlám szerint a hinduizmus nem vallás:O. Az indiaik „alatt” állnak a hierarchiában a pakisztániak, annak ellenére is, h ők muszlimok. Az „idegenek” megítélése itt általában nagyon pozitív, mert pénzt és híreket hoznak, seg-tenek, általánosságban pozitívumot jelentenek. Dubaiban és a többi Emírségben is szinte az egész lakosság idegen, így ez lett a normalitás. A különböző kultúrákból a legjobbat összegyűjteni és abból közösen valami újat építeni, ez az, ami az Emirátusokat naggyá tette. A beduin sátraktól a megapoliszig – egy sikertörténet, amit szívesen mesélnek a helyiek - de itt nem a gazdagságról van szó, hanem arról, ahogy a gazdagság segített a természetet legyőzni és a mindannapos harcot a túlélésért felváltotta a mai luxus lifestyle. Az épületek, buszmegállók (!) klimatizálása, a zöld rétek a sivatagban, a növények öntözése, ezek a legnagyobb vívmányok a legtöbb helyinek, az olaj igazi haszna. Sokan nevetségesnek tartják ezeket a városokat, pedig azt hiszem egyre kevésbé intézhetőek el egy kézlegyintéssel és ahogy arra a könyv is felhívja a figyelmet, attól, h mások, mint az általunk megszokott pl. európai városok, még nem kevesebbek vagy kevésbé érdekesek és számomra ez a könyv is bizonyította, h más történelmünk, vallásunk, nézeteink ellenére vagy pont ezért, a miénktől sokszor teljesen elétrő, érdekes ötleteik, szemléleteik, elképzeléseik vannak.

Louise Jensen: A béranya

Két jó barátnő, Kat és Lisa 10 év után találkozik újra, miután valami szörnyűség történt a múltban, de hogy pontosan mi, azt sokáig homály fedi az olvasó számára. Kat épp gyermeket vár, de nem a hagyományos módon, hanem örökbe akarnak fogadni egy kínai kislányt, mert nem lehet gyerekük a férjével. Ahogy korábban már egy másik alkalommal is, a külföldi örökbefogadás most is meghiúsul, Kat teljesen kétségbeesik és elkeseredik.

A „semmiből” érkezik Lisa ajánlata, h béranyaként kihordja a gyermeküket, már csinált egyszer ilyet. Az elkeseredett Kat, akinek legnagyobb álma egy gyerek, kétségbeesetten kapaszkodik az ajánlatba, de olvasóként már érzi az ember, h itt valami nem stimmel. Túl simán mennek a dolgok, egy ilyen horderejű döntés azért mindkét fél részéről rengeteg dolgot felvet, de itt megy minden, mint a karikacsapás, Lisa rögtön terhes, egyre több és több pénzt „követel” gyermeke leendő szüleitől, megnövekedett költségeire hivatkozva. Nem csak a baba növekedik a béranya hasában, hanem Kat paranoiája is, kísérti a múlt, mindenhol árnyakat, fenyegetést lát. Férje sem nagyon hisz neki, ezért sem meri elmondani a múlt eseményeit, fél a következményektől, arról nem is beszélve, h Nick is furcsán viselkedik, Kat szinte biztos abban, h megcsalja őt. Eddig meglehetősen „sematikusak” voltak a történések, nem is nagyon voltak már elvárásaim, de a végére abszolút sikerült meglepnie a szerzőnek, aki több csavart is tartogatott még, amik engem abszolút megleptek. Szerintem az alapötlet jó, de a megvalósítás már kevésbé tetszett. Már maga a béranyaság egy olyan téma, amiről az átlagember keveset tud szerintem és aminek annyi emocionális-, etikai-, pénzügyi-, jogi stb. aspektusa van, amik már eleve egy szuper izgalmas regényhez vezethetnének. Itt ezek eléggé elsikkadnak és a végére a béranyaság inkább mellékszál lesz csak és bár nagyon meglepett a vége, de kicsit soknak is éreztem… Amit még meg kell említenem, az a fordítás, rég olvastam ennyire magyartalant és silányat, ez is erősen levont számomra a könyv élvezeti értékéből. A könyv egyébként az idei várólistámon szerepelt.

Julie Caplin: Die kleine Patisserie in Paris

Ahogy Caplin romantikus kis könyvecskéinél mindig, ezúttal is „külföldön” szövődik a szerelem, most Párizsban. Sebastian, a cukrász és legjobb barátjának húga, Nina gyerekkoruk óta ismerik egymást, de – bár a lány mindig is rajongott érte – a kapcsolatuk a bakfis egy bepróbálkozása óta megromlott. Az életük is egész másként alakult, a férfi sikeres szakács, jól menő éttermekkel, a nő meg egyik alkalmi munkából a másikba evickél, papírja nincs semmiről, nagyon nem is ért semmihez.

A férfi a lábtörése miatt viszont rászorul a segítségére, így kerül Nina Párizsba és bár asszisztensnek érkezik, feltett szándéka, h a francia cukrásztanfolyamon ő is tanuljon. A történet „végkimeneteléről” szerintem nem kell írnom, elég egyértelmű;). Caplin „javára” legyen mondva, ezútttal sem könnyíti meg szereplői dolgát, van bőven nehézség a happy end előtt, de azért ezek egy jó része elég nevetséges. Már kezdve az alapszituációval is, h a több étteremmel rendelkező Sebastiannak pont Ninára lenne szüksége Párizsban a tanfolyamhoz, LOL, aztán kapcsolatuk előtt az a borzalmas akadály, h Nina bátyjának, aki Sebastian legjobb barátja, ez nem tetszik, mert akkor nem beszél a legjobb barátjával, hol vagyunk, az oviban? Arról nem is beszélve, h kissé fura, h egy angol cukrász/szakács egy angol lány segítségével angoloknak tart Párizsban egy 7 hetes Patisserie tanfolyamot:), ezen végig nem nagyon tudtam túltenni magam, LOL. Szóval furcsa volt benne sok minden, helyenként erős tündérmese feelinggel…mindenki hagyatt-homlok töri magát, h ingyen és bérmentve felújítsa Nina kedvéért a kis Patisserie-t és a nő hagyja is, bár tudja, h Sebastiannak egészen más tervei vannak vele. Sajnos jót nem tudok írni róla, valahogy nem igazán kapott el a sztori. Mindenből akar egy kicsit, Párizsból, a francia cukrászat remekeiből, konfliktusokból, barátságból, szerelemből, de igazán egyikből sem lesz semmi, plusz a már fent leírt kifogásaim.

Simon Sebag Montefiore: Die Romanows - Glanz und Untergang der Zarendynastie 1613-1918

1032 oldal, monumentális olvasmány, ezért került főleg a várólistámra, kellett hozzá a plusz motiváció. A Kindle-öm 41 órára saccolta az olvasását, LOL. Összességében érdekesnek találtam, ami nehézséget okozott, főleg eleinte, az az volt, h nagyon-nagyon sok szereplős, nagyon sok név volt, amiknek a megjegyzésével eléggé hadilábon álltam, rengeteg csata, intrika, mai szemmel nézve elképesztő barbárságok és nevetséges dolgok.

Nagy Péter volt a 17. század végén az első cár, aki elhagyta Oroszországot, az elődeinek még attól kellett tartaniuk, h esetleges távollétük alatt megdöntik a hatalmukat. Ő alapította Szentpétervárt is, egyébként pedig életét gyerekek, unokák, szeretők és csaták hada jellemezte. I. Pétert a felesége követte a trónon és a 18. században összesen 4 nő uralkodott Oroszországban, az ő érdekes és meghökkentő sorsukat és történetüket is feltárja a könyv. A leghíresebb közülük kétségtelenül Nagy Katalin, aki III. Péter német származású felesége volt és akiből aztán az egyik legjelentősebb orosz uralkodó vált. A könyv alapján viszont nekem az ő uralkodásáról leginkább számtalan – de szó szerint – szeretője maradt meg, pedig feltételezem, nem ezzel érdemelte ki a Nagy Katalin nevet. Uralkodása idején Szentpétervár volt Európa legmodernebb metropolisza, halála után viszont megszűnt modern város lenni, inkább úgy nézett ki, mint egy német város, 200 évvel korábban. Fia, a népszerűtlen I. Pál követte a trónon, akit meg is öltek. Nagy cárok, harcok követik egymást és egyre több ismert név, Napoleon, Puskin, Ferenc József, Viktória királnyő, sőt még Görgey is felbukkan, a magyar szabadságharc révén. A család „népszerűtlensége” és sérthetetlenségének vége, a nép haragja, a kommunizmus szerveződése már az utolsó cár nagyapja, II. Sándor (Alexander) idején megkezdődött. Hajsza folyt a család ellen, merénylők és merényletek, II. Sándor 6 merényletet élt túl, a hetediket már nem. A két utolsó cár házassága már merőben más volt, mint elődeiké, a szeretők, megcsalások szóba sem kerültek. Az ő történetük már jóval terjedelmesebb, részletesebb, gondolom azért is, mert sokkal több információ állt rendelkezésre róluk. Érdekes volt számomra a Romanovok házasodásának „evolúciója” is. Az elsőknek még Oroszországon belül, amolyan „mennyasszony kereső” show-kat rendeztek, ahol az ország legszebb lányai közül válogathatott a cárevics, amikor az elsőnél ez nem így történt felháborítónak és elképzelhetetlennek tartotta a trónörökös, h ne orosz nőt vegyen feleségül, mégis így lett. Utódai aztán jól belejöttek, sorra vették el a német kis hercegségek hercegnőit, így a 19. századra a Romanovok sokkal inkább németek voltak már, mint oroszok. Az utolsó cár, II. Miklós és családjának története és tragédiája elég széles körben ismert. Raszputyin felemelkedése, majd bukása, a cárevics Viktória királynőtől „örökölt” vérzékenysége, a cár 1917-es lemondása, amivel a Romanovok 304 éves uralma ért véget. Majd 1918-ban a cári család kegyetlen lemészárolásával ill. összesen a Romanov család 18 tagjának meggyilkolásával a bolsevikok által ért véget ez a nagyon tartalmas, érdekes történelmi olvasmány. Bár a terjedelme és a „téma” miatt tartottam tőle, örülök, h elolvastam, sok-sok új ismerettel gazdagodtam és történelem több új aspektusát ismertem meg.

Jonas Jonasson: Der Massai, der in Schweden noch eine Rechnung offen hatte

Minden egy elvetemült galériatulajdonossal kezdődik Stockholmban, akit csak a profit érdekel. Saját – néhány éve „megismert” - fiát, a félvér Kevint képes elvinni Afrikába és ott egyszerűen magára hagyni a 18. születésnapja után, h a természet végezze el a piszkos munkát. Feleségét, akit kizárólag érdekből vett el, kisemmizi és elválik tőle. Csakhogy nem számol a Jonasson regényeiben természetes abszurd véletlenek sorozatával…

Kevin nem hal meg, az ifjabb Ole Mbatian talál rá, aki maszáj javasember. Mivel neki két feleségétől 8 lánya született és mindennél jobban vágyott egy fiúra, Kevint égből pottyant ajándéknak tekinti és elkezdi maszáj harcossá való kiképzését. Mikor azonban a fiú kicsit besokall a maszáj hagyományoktól, visszamegy Stockhomba, ahol találkozik gyámja/apja volt feleségével, a fiatal Jenny-vel, elmesélik egymásnak hihetetlen történetüket és egymásba szeretnek. Egy kreatív svéd reklámszakember cégéhez, az Édes a Bosszú Rt.-hez fordulnak, aki vállalja különféle sérelmektől szenvedő ügyfelei részére a bosszúállás lebonyolítását - a törvényesség határain belül. Az eddig sem egyszerű történet csak tovább bonyolódik Ole Mbatian Stockhomba érkezésével, aki meglehetősen nagy feltűnést kelt hagyományos maszáj szerkójában a fagyos skandináv fővárosban. Ole érkezése a „nyugati civilizációba” jó néhány helyzetkomikumot tartogat, hisz ő pl. nem pénzben, sokkal inkább tehenekben számol és egy idő után a nagyon is szerethető maszájt még a vele így-úgy mindig kapcsolatba kerülő rendőrség is tiszteli és védi. Fontos szerepet kap még egy dél-afrikai festőművész két képe és egy nyugdíjazás előtt álló nyomozó is ebben a meglehetősen egyedi, turbulens és humoros történetben. A szokásos elvetemülten idióta Jonasson regény kerekedett ki ebből is, ami – nekem – pozitívum és negatívum is. Vannak benne jó és váratlan ötletek, remek karakterek és karakter ábrázolások, fergeteges helyzetkomikumok, de sokszor nagyon „kicsi a világ”, ekkora véletlenek tényleg nincsenek. Időnként egyértelműen túl is lőtt a célon szerintem néhány történéssel (pl. gyilkosság), főleg azzal, h ezt aztán olyan nagyon nem is tematizálta. Helyenként nagyon fárasztónak is éreztem és talán egy kicsit hosszabb is lett a kelleténél. Jonas Jonassonnal kapcsolatban az az érzésem, mint David Safierrel: berobbantak egy nagyon egyedi hangvételű, a konvenciókkal szembe menő ötleteken alapuló regénnyel, ami nagy sikert aratott, és bár a következő könyveik egészen új ötleteket hoztak, mégis egy idő után mindkettőjükkal kapcsolatban azt érzem, mintha „ugyanazt” olvasnám. Magyarul Édes a Bosszú Részvénytársaság címmel jelent meg a regény egyébként.

Katharine McGee : American Crown –Samantha& Marshall

Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, Amerika gyászol, az ifjú Beatrice immáron királynő és lassan kezd megbékélni a szituációval, a rá váró feladatokkal és friggyel. Az ikrek, vagyis húga és öccse továbbra is leginkább szerelmi ügyeikkel, botrányaikkal vétetik észre magukat.

Az első részbeli szereplőkkel való „ismerkedés” után ez már egy kicsit dinamikusabb volt, több minden történt és a legtöbb szereplő – különösen a nők – elkezdtek a sarkukra állni, döntéseket hozni és kezükbe venni a sorsukat. Tetszett ez is, bizonyos szempontból romantikus, másból azon túlmutató, ami nagyon pozitív volt, több karakter esetében is az volt, h eljött a happy end (időnként meglepő módon), de ez nem a vége volt az egésznek, hanem jött még egy csavar, nem tragédia vagy ilyesmi, hanem olyan dolog, ami tökre illett az adott szereplőhöz. Tényleg üdítően sok „meglepő” húzás volt benne és itt nem a teátrálisan nagy dolgokra kell gondolni, várom a következő részt.