2010. december 30., csütörtök

Alan Bennett: A királynő olvas

Amilyen kicsi és vékony könyv(ecske), annál több gondolat van benne. Nagyon aranyos könyv. Már eleve a cím nagyon megfogott, szívesen böngészek egy - a királyi családok életével foglalkozó blogot (myroyals blog), az olvasást meg gondolom nem nagyon kell magyaráznom:).
Hihetetlenül kedves, már-már aranyos képet fest a királynőről, szeretném hinni, h valóban ilyen, vagy legalábbis egy kicsit ilyen;). Mondhatni véletlenül bukkan az angol királynő az udvarában egy mozgó könyvtárra és ez megváltoztatja az életét. Először csak „illemből” kölcsönöz ki egy könyvet, de aztán…

És még valami másra is rájött: arra, hogyan vezet egyik könyv a másikhoz, hogy bármerre fordul, mindenütt újabb és újabb ajtók nyílnak és hogy egy nap nem elég hosszú ahhoz, hogy annyit olvasson, amennyit szeretne.

Az olvasás megváltoztatja az életét, remekül ábrázolja az udvari életet, nem kevés éllel és iróniával;). Kissé el is hanyagolja a királynő a teendőit: úgy integet az alattvalóknak, h közben titokban olvas;), ha valahol szóba elegyedik a néppel, immáron nem a sablon kérdéseket teszi fel, hanem aziránt érdeklődik, mit olvasnak éppen;) és megtagadja 1-1 számára készített kivonat olvasását, mert:

…az efféle kivonat nem pótolja az olvasást. Sőt, ami azt illeti, éppen ellenkező hatást ér el. A kivonatolás tömör, tényszerű és célratörő. Az olvasás ezzel szemben rendezetlen, csapongó és örökösen további olvasásra csábít. A kivonatolás lezár egy témát, az olvasás viszont felnyitja.

Az udvarban azonban nem nézik jó szemmel a királynő új szokását, egy alkalommal pl. a kocsiból eltűnik a könyv, mert a tűzszerészek állítólag gyújtószerkezetnek nézték, mire a királynő:

Minden könyv gyújtószerkezet, arra való, h felgyújtsa a képzeletünket.



Tényleg oda jutottunk, h mostanában majdnem hülyének nézik sokan azt, aki olvas, ez történik a királynővel is, megkezdődnek az intrikák, a szervezkedés az „olvasás ellen”.

Még hogy olvasni? Hát persze hogy szokott olvasni. Mindenki szokott olvasni. Kinyitotta a kesztyűtartót, és előhúzta az aznapi Sunt.

Szenvedélyes olvasó lesz, de eljut arra pontra, mikor úgy érzi, eljött az idő arra, h olvasóból író legyen, h leírja azt a rengeteg tapasztalatot, amit több, mint 50 év uralkodás alatt halmozott fel.
A könyv, kissé meglepően, de nagyon frappánsan zárul.
A kisregény az olvasásról szól, fázisait, jellemzőit pedig az angol királynőn keresztül ismerhetjük meg. Számomra azt is mondta a könyv, h az olvasást soha nem késő elkezdeni: kortól, nemtől, rangtól független, mindenki számára lehetséges és még olyasvalakinek is kinyílik a világ általa, aki egyébként bejárta a világot, minden terület kiválóságaival találkozott, rengeteg mindent megtapasztalt.

Eszébe jutott (és a következő nap le is írta), hogy az olvasás, egyebek közt, valami izomféle is, és hogy az idők során neki ez az izma szemlátomást kifejlődött.

Élvezetes, humoros és tanulságos olvasmány volt, nagyon tetszett:)!

2010. december 27., hétfő

Jonathan Franzen: Die Korrekturen

Jonathan Franzen amerikai írónak eddig 7 könyve jelent meg, ebből 4 regény, magyarul még nem olvasható egyik sem. Az író, ezzel a könyvével vált ismerté, ami 2001-ben jelent meg, 3. regényeként, megnyerte vele a National Book Awardot, világszerte 3 millió példányban adták el. 2002-ben Németországban is hatalmas várakozás előzte meg a Die Korrekturen kiadását, állítólag nagyobb, mint eddig bármikor egy addig ismeretlen szerző esetében.
Idén jelent meg az új könyve (Freedom), ami hallatlanul nagy figyelmet kapott (pl. 10 év után Franzen szerepelt újra íróként a Time címlapján, Stephen King után), a kritikusok az év legjobb könyvei között tartják számon.


A Die Korrekturen szereplői a Lambert család tagjai, az idős szülők: az apa Alfred – akinek Alzheimere van, az anya Enid – aki szeretné, ha a család még egyszer utoljára náluk gyűlne össze karácsonykor, - az egyik fiú Gary – a sikeres: feleség, gyerekek és némi paranoia, a másik fiú Chip – a csalódás, irodalmi ambíciókkal – a lány Denise – a mesterszakács, kesze-kusza magánélettel. Denise története volt az egyedüli, amit kimondottan fordulatosnak és izgalmasnak találtam. Elég sok szó esik benne a gasztro világról, ami egyébként is érdekel, meg itt ért a legtöbb meglepetés.
Fejezetről fejezetre ismerjük meg – 780 oldalon keresztül - a szülők és a 3 gyerek életét ill. mindenekelőtt a kríziseiket, annak apropójából, h az anya együtt szeretné ünnepelni a gyerekeivel és az unokáival a karácsonyt, talán utoljára.
Miért kell ehhez ennyi oldal? - Tettem fel magamban a kérdést néhányszor, időnként nagyon meg kellett erőltetnem magam olvasás közben. Sokszor abszolút jelentéktelen dolgokról, eseményekről ír hosszú-hosszú oldalakon át, ez nagyon fájdalmas tudott lenni. Maga a történet nem túl izgalmas, vagy nagyszabású, a lényeg inkább az apróságokban, a részletekben rejlik, ahogy az író főhősei elszúrt életét bemutatja, ahogy a családi beszélgetéseket megeleveníti. A szereplők sikertelensége, kudarca áll a regény középpontjában. A gyerekek megpróbálják kijavítani a szülők életében látott hibákat, h elkerüljék a személyes katasztrófáikat. Lamberték gondjai, reményei, félelmei, „idegbajai” nagyon emberien, időnként komikusan, de ugyanakkor mégis szomorúan vannak bemutatva.


Nekem túl hosszúnak tűnt, van jó néhány olyan szituáció, amik a könyv lényege szempontjából teljesen jelentéktelenek, semmi újat nem tesznek hozzá, persze lehet, h pont ezekkel sikerül a nagy hétköznapi katasztrófákat - amik átszövik a szereplők sorsát - még jobban érzékeltetni.
Remek ötlet a cím A javítók (kb.), mert a könyvben, sok szempontból kell javítaniuk a véleményeket, ítéleteket a szereplőknek, megpróbálják javítani a szüleik hibáit, az már más kérdés, h ez mennyire sikerül.
Tényleg meg kellett küzdenem vele, ennek ellenére nem mondhatom, h nem tetszett, még mindig kavarognak bennem az olvasottak és az, h mit is tartsak róla, tetszett is, meg nem is..., mégis örülök, h elolvastam (és nem csak azért, mert ezzel letudtam egy F. által igencsak ajánlatosnak tartott könyvet;)).
A nyelvezete nem könnyű, ritkán olvasok ilyen hosszú könyveket, pláne németül, pláne ilyen nyelvezettel, de örülök, h megtettem, h megküzdöttem vele. Valószínűnek tartom, h magyarul is nehéz olvasmány lett volna, csak talán ott igazi szerepet nyertek volna azok a nüanszok, amik rejtve maradnak az ember előtt, minden más nyelven, az anyanyelvét leszámítva.

2010. december 24., péntek

Boldog Karácsonyt!

Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.
Wass Albert

Boldog Karácsonyt, meghitt ünneplést, szép adott és kapott ajándékokat, könyveket:) és jó pihenést, kellemes olvasmányokat az ünnepekre!

A karácsony azoknak való, akik szeretnek valakit az életükben.
Igazából szerelem c. film



Nagyon szerettem volna szép karácsonyi köntöst a blogomnak, de már december eleje óta nem működik nálam a sablontervező funkció:(.

2010. december 21., kedd

Schneegeflüster

Őszintén szólva elsőre a szépséges borító fogott meg, de 15 szerelmes karácsonyi történet, 15 különböző író tollából sem hangzik rosszul.
Nagy lelkesedéssel kezdtem bele a könyvbe, h majd meghozza ill. fokozza a karácsonyi hangulatomat. Aztán a bevezetőben mindjárt az van, h mennyien nem vállalták a felkért írók közül, h írnak egy novellát, mert nem szeretik a karácsonyt, vagy már nem is ünneplik (!). Az első néhány történet után gondoltam is, h hát, aki meg vállalta, lehet, h nem kellett volna:S, elég lapos a kezdés, olyan semmilyen, se füle-se farka történetek.
Régen olvastam már ilyen novellás kötetet, ahol mindegyik elbeszélést más írta, megvan ennek is a szépsége, de időnként idegesített.
Számomra kicsit meglepő módon elég sokan abba az irányba mentek el, h karácsonykor csoda vagy legalábbis valami megmagyarázhatatlan esemény történik, nekem ezeknek a történeteknek a többsége annyira nem tetszett. Volt itt minden, szellemeket látoktól kezdve vámpíron át, tündérekig vagy személyesen Istenig minden és mindenki.


Újdonsült kedvencem, Anette Göttlicher is írt egy novellát bele, az még a jobbak közül való volt, igazából az ő honlapján olvastam először a kötetről. Ő volt az egyetlen, akit ismertem, a többiekről még nem is hallottam. Érdekes volt most valami mást olvasni tőle, megfigyelni azokat a kis rá jellemző dolgokat, amiket negatívan is fel lehet fogni (ismétli magát, mindig csak uazt tudja), de én inkább a pozitívra szavazok (van stílusa, 100 közül is felismerném, h ő írta). Ő is abszolút az irracionalitás irányába ment el ezúttal, h mik történhetnek, ha az ember az ünnep előtti nagy hajrában egy klónt kíván magának, h el tudja végezni a feladatait…és meg is kapja.
Leginkább azok a történetek tetszettek, amikben volt egy kis humor, vagy meglepetés, valami szívmelengető, ami számomra hozzátartozik a karácsonyhoz. Ilyen volt a Vanillekipferl (Vaníliás kifli) Beate Maly-tól, egy szociálisan érzékeny lány és egy pék, valamint a vaníliás kifli keletkezésének, bájos története:).
Az utolsó két történet miatt végülis jó szívvel gondolok a könyvre, Claudia Toman Hering mit Heiligenschein (Hering glóriával) c. novellája tetszett talán a legjobban, ez is irreális, de nagyon aranyos, tetszett a sztori és a az elbeszélés mód is. Sokan vannak, akik nem szeretik a karácsonyt, ilyen a főhős Asa is, aki a hirtelen felbukkanó tündértől azt kéri, maradjon el az idén a Szent Este. Mivel ez kivitelezhetetlen abban maradnak, tehet bármit ezen az estén, sem ő, sem a szerettei nem fognak emlékezni rá. Csavarogni akar, a barátaival a Mekibe meni, jól érezni magát, elfelejteni, milyen nap van, de ez nem is olyan egyszerű, elvégre ezt a napot mindenki a családjával tölti. Ő pedig kezdetben az autópályán lerobbant kocsijában, majd Jézuskaként, sok-sok gyereknek örömet okozva és a nap végére úgy tűnik még a szerelem is rátalál, és pont ezt a napot kell elfelejtenie? Tetszett a befejezése is, ez az elbeszélés rendben volt.
A könyv a célnak végülis megfelelt, a karácsonyi hangulat már nagyon megvan, már csak fehér karácsonyra vágyom, ha jól emlékszem minden történetben az volt, én is azt szeretnééééééééék:)!!!

2010. december 19., vasárnap

Várólista 2011

Lobó ötletét olvasva kaptam kedvet én is ahhoz, h összeállítsam annak a 12 könyvnek a listáját, amiknek elolvasását mindig csak halogatom valami miatt, de folyamatosan tervben vannak. A játék lényege, h ezzel a 12 könyvvel csökkentsük jövő évben az elolvasandó kupacot. A kezdeményezést már csak azért is jónak tartom, mert van néhány könyv, amit bár szeretnék elolvasni, de nehezen veszem rá magam, hiába érdekel, így viszont lesz egy plusz motivációm;).


Az én 12 könyvem, amit – reményeim szerint – ki fogok olvasni jövőre:

Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő
Bernhard Schlink: A felolvasó
Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz
Siegfried Lenz: Németóra
Christopher Moore: Biff evangéliuma
Feridun Zaimoglu: Rom Intensiv
Szilágyi Andor: El nem küldött levelek
Arthur Schnitzler: A játék
Dan Brown: Angyalok és démonok
Ingo Schulze: Adam und Evelyne
David Safier: Plötzlich Shakespeare
Hevesi András: Párizsi eső



További részletek itt

Itt olvasható, kik vesznek részt a játékban.

2010. december 14., kedd

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Legelőször a nem mindennapi címen akadt meg a szemem és tetszett a tartalma, majd több helyen is belebotlottam és jókat olvastam róla.


A főszereplő a harmincas londoni nő, Juliet, akinek a 2. világháború alatt volt egy sikeres rovata, amiből aztán könyv lett ill. Guernsey szigetének lakossága, akiket megszállták a német csapatok. 2 részből áll, az elsőben Juliet egy véletlen folytán „ismerkedik meg” a Krumplihéjpite Irodalmi Társasággal és levelezni kezd a tagokkal. Életek, sorsok rajzolódnak ki, tragédiák, személyiségek. Közben kezdi csapni neki a szelet a dúsgazdag, jóképű Mark, akit megkedvel, de mégis elutazik a szigetre, h megismerje újdonsült barátait.
Látogatásáról olvashatunk a 2. részben, barátainak írt levelein keresztül. Ezek az egyszerű, de csupaszív emberek, akiket már a leveleiken keresztül megszeret, teljesen elvarázsolják. Juliet anyai érzései azonnal felélednek, amint megismeri a vadóc, 4 éves árva kislányt, Kitet, akit az Irodalmi Társaság, vagyis a sziget lakói nevelnek. Létének középpontja lesz a kislány, pont, mint egy igazi édesanyának.
A főhősnő azonnal érzi, h a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság történetei, születése és főleg tagjai megérdemelnének egy könyvet, de csak lassan rajzolódik ki, h igazából nem a Társaságról, sőt nem is a sziget németek általi megszállásáról kell írnia, hanem arról a személyről, aki mindezt összekapcsolja, Kit édesanyjáról, Elizabethről.
Csak levelekből áll, az elején kicsit ’aggódtam’, h mi lesz ebből, de pillanatok alatt beszippantott. A könyv teljes egész, minden levél és levélíró hozzátesz valamit. Úgy éreztem, bármennyi levelet szívesen olvasnék még, igazi kis gyöngyszem a könyv. Csodálatos szereplők, karakterek, lelkes beszámolók, szívszorító sorsok, mulatságos történetek és egy eredeti hősnő.
Az volt az érzésem, h a zsák megtalálta foltját, a hiányzó láncszem is a helyére került, mert Juliet volt az, akire szüksége volt a szigetlakóknak és viszont.


Fantasztikus gondolatok gyűjteménye is, nekem 3, könyvekkel kapcsolatos lett a kedvencem, amikkel abszolút azonosulni tudtam:

…mindig megtaláltam azt a könyvet, amelyik éppen kellett – és még további hármat, amelyekről nem tudtam, h kellenek.

Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan valami apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely sehol sem ér véget és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele.

…a szóban forgó, papírra nyomtatott, kemény táblába kötött valami, nem érdemli meg a könyv nevet.

2010. december 10., péntek

Anette Göttlicher: Paul darf das!

A ’Paul sorozat’ 4., egyelőre befejező része, az elején az volt az érzésem, h egyben a legunalmasabb része is, aztán meg, h a legizgalmasabb;).


2 évvel a 3. könyv után vagyunk, a főhős, a még mindig naplót író Marie boldog Jan oldalán, de ez nem a mindent elsöprő, nagy szerelem, ami felperzsel, megéget, a srác nem Paul, ami egyrészről jó, másrészről rossz. Nem tudom tudatos volt-e, mindenesetre nagyon jól lehet érzékelni Jan és a kapcsolat „unalmasságát”, mert konkrétan, amíg újra fel nem tűnik Paul, elég lapos az egész, onnantól kezdve viszont felpörögnek az események, Paul újra felkavarja Marie boldognak tűnő életét.
A férfi valami olyat vált ki Marie-ból, amit senki más, se lát, se hall, ha meglátja, h a gondolkodásról már ne is beszéljünk;). Mégsem csak a testiségről van itt szó, az túl egyszerű lenne, függ Paultól, de már-már maga is belátja, h a ffi nem a szerelmet jelenti neki, hanem az állandó drámát, izgalmat, feszültséget, amit időnként talán összekever a szerelemmel.
A lány éveken keresztül ’hajszolja’ a férfit, tőle várja a boldogságot, a megoldást mindenre, de amikor Paul kvázi tálcán kínálja fel magát, hiába, hiába a (rém fura) házassági ajánlat, csillagok égről való lehozatalának ígérete.
Érdekes a vége, ha nem tudom, h már elkészült és hamarosan megjelenik az 5. rész, azt mondom, h minden egyértelmű, világos, tulajdonképpen happy end. Így viszont, h tudom, jön a folytatás, majdhogynem’ cliffhangernek érzem a befejezést:).
A címe (Paulnak szabad!) elég fura nekem, ahogy a borító is. Az első és a harmadik címe tetszett és illett a könyvhez szerintem, a másodiké és a negyediké viszont nem nagyon. A borító sem az igazi, igaz, h az eddig szőke Marie már barna, de nem ilyen haja lett, meg egyébként is khm-khm valahogy érdekes… De őszintén, a 4 könyv elolvasása után leginkább a borítókat tudom kritizálni, ami azért nem rossz szerintem;). Egyébként a 3. könyv után kiadót váltott az írónő, immár az Ullstein-nél jelennek meg a könyvei, ennek is lehet az oka a teljesen más koncepció a borítót illetően.


Anette Göttlicher könyvei abszolút kikapcsolódást jelentettek, felszabadult perceket, öröm volt olvasni, annak ellenére, h nyilván nem őrületesen mélységes mély értelmű könyvekről van szó, mégis nagyon jól és jókat ír, érdekesen, értelmesen, érzelmesen és humorosan, szóval számomra ő az év egyik nagy felfedezettje:).
2 további Anette Göttlichert is beszereztem már, de most tartok néhány hét – vagy néhány nap;)? – szünetet. Ja és megvették a filmjogokat is, így Marie és Paul története a filmvásznon is megelevenedik:).

2010. december 7., kedd

Anette Göttlicher: Aus die Maus

A német írónő 'Paul sorozatának' harmadik része. A 2. rész happy end-del zárult, a 3. azzal kezdődik, na meg Ausztráliával és Új-Zélanddal, meg némi céltalan utazgatással heteken át. Minden tökéletes, ami ennél a két embernél már-már csodaszámba megy, mégis ott van Marie-ban a félelem, h maradhat-e minden így? A kérdés persze nem véletlen, persze, h nem maradhat… kb. 30 oldalon belül uott vagyunk, ahol az előző két könyvben. Miért nem hív vagy ír sms-t Paul, miért nem jelentkezik???
Már jól ismerünk mindenkit, Marie életének fő- és mellékszereplőit, a szituációkat, bár eleinte úgy tűnik, h sok minden változott, de kiderül, h igazából semmi. Az egyetlen könyv a „Paul sorozatból”, aminek a címében nem szerepel Paul neve, nem véletlenül, hiszen az első néhány oldal kivételével nem szerepel a könyvben, hisz nincs jelen Marie életében, még annyira sem, mint eddig, csak a gondolataiban, a vágyaiban és az álmaiban. Erre utal a címadó kifejezés is (Aus die Maus), ami annyit tesz, h vége.


Az eddigi 2 könyvben sem lett különösen szimpatikus Marie rajongásának kissé egoista tárgya, de itt még egy pillanat alatt azt is eléri, h még Marie is majdhogynem megutálja, ami azért nem kis teljesítmény. De szerencsés a leányzó, mert a sors az útjába sodor egy első osztályú hímet, akinek azonkívül, h nős és gyermeke van, semmi hibája, így jöhet egy önbizalom erősítő affér – simogatja az egóját és eltereli a figyelmét, de aztán mégis vége lesz ennek is. Majd felbukkan újra Paul, aki teljesen másként viselkedik, mint szokott, de Marie mégsem érzi, már azt, amit eddig…végre képes arra, h ellenálljon neki, végre tanult a hibájából, de mindez felvet egy másik kérdést is…hova lett a nagy szerelem? Egyszerűen csak eltűnik?
Arra jöttem rá, így a 3. részt olvasva, h bár igaz, h tulajdonképpen semmi különös, semmi újdonság, de mindezt mégis olyan egyedien és okosan, h nem éreztem, laposnak, sekélyesnek, unalmasnak. Az ember lánya sok mindenben magára ismer és sok mindenben szeretne magára ismerni.
Most úgy érzem, h ezek a legjobb csajos könyvek, amiket eddig olvastam, mert egyszerre nagyon szórakoztatóak, ugyanakkor mégis informatívak és elgondolkoztatóak is és közben igazi München kalauz, de úgy, h nem éreztem soknak, vagy erőltetettnek.
Sok remek könyvet olvastam idén, de számomra az év egyik legnagyobb felfedezettje Anette Göttlicher.
A címlap megint érdekes, mert Marie már 30 éves, a címlapon szereplő 2 (!) lány pedig inkább 20. Kár, h nem készítettek a sorozathoz egységes borítót, semmilyen szempontból.

2010. december 1., szerda

Anette Göttlicher: Sind sie nicht alle ein bisschen Paul?

Már nem is igazán emlékszem hogy bukkantam erre a könyvre (és így Anette Göttlicherre) – pedig nem volt rég – de mikor megérkezett, kicsit meg is bántam, vhogy kiábrándítónak találtam a borítóját, félre is tettem. Aztán vhogy jött a szikra, h most ezt kell olvasnom és így is tettem. Kiderült, h Anette Göttlicher a német Cosmopolitan online kiadásának főszerkesztője és ott kezdte írni Marie naplóját, amiből aztán könyv lett, majd annak folytatása is, ami ez a könyv. Remek, szóval ez már a 2. rész…aztán kiderült, h van egy 3. is…szóval jó érzékkel sikerült a középsőt kiválasztanom… Mindenesetre belefogtam és nem bántam meg. Közben kiderült, h a sorozat 4 részes már és jövőre jön az 5. rész, szóval én ezzel, a másodikkal kezdtem:).


Nagyon szeretem az ilyen jellegű könyveket, amik szórakoztatóak, kicsit idétlenek, viccesek, önirónikusak és eredetiek. Romantikus és humoros is, de egyiket sem viszi túlzásba, nem megy el a már csöpögős irányba.
Amiért még abszolút tetszett, mert bepillantást ad a német fiatalok hétköznapjaiba, ami – legalábbis szerintem – eléggé különbözik a mi életünktől. A bajor szokásokba is belekóstolhatunk egy kicsit, na meg az Oktoberfest hangulatába, nem is beszélve München éjszakai életéről;). Valahol olvastam a könyvről, h étterem-, kávézó- és szórakozóhely ajánlónak is elmenne, valóban;) és ez az összes részre igaz.
Marie életének és naplójának továbbra is Paul a közepe, végre sikerült szorosabbra fűzni a kettőjük közötti kapcsolatot, de ez ’határozott idejű’, addig tart, míg a srác el nem utazik 2 évre Lesothoba-ba dolgozni. Addig van a felhőtlen boldogság, majd a távkapcsolat kínjai, na meg kicsit útikönyvbe csap át a napló, ami nekem szintén nagyon tetszett, először néhány hét Thaiföld, majd pár hónap Ausztrália, közben persze kalandok, pasik, e-mailek és sms-ek bonyolítják a naplóíró életét.
A bejegyzések már hosszabbak, ilyen szempontból látszik, h ez eleve könyvnek készült, nem egy rovat volt, mint aminek indult, de továbbra is napló formája van.
A borítót furának találom, mert a könyv alapján egyáltalán nem ilyennek képzelem Mariet, másrészről nem igazán értem a shrimpseket és a kaviárt sem… Ráadásul abszolút elüt a többitől, amik azért valamennyire szinkronban vannak a tartalommal, ez szerintem nem igazán. A cím sem tetszik itt annyira (Nem mind olyanok egy kicsit, mint Paul?), nem érzem igazán találónak a könyvhöz.
Mindezek ellenére, maga a regény szuper, nagyon szerethető könyv, frivol, pajkos és szórakoztató.
Rátaláltam Anette Göttlicher blogjára (a blogroll-ra is feltettem), ami szintén nagyon tetszik, ahogy ez a szócsokor is, amit a rá jellemző ill. neki fontos szavakból kreáltak. Sok dolog (Utazás, kék szemek, Sydney, Coldplay, München, Ausztrália, Goethe, barátok, sms stb.) hangsúlyosan előjönnek a könyvekben is, nyilván ezeket a dolgokat ráplántálta az írónő a főhősére is.