2014. május 31., szombat

Kiera Cass: Selection

Meglepően jókat olvastam róla és mivel épp megint valami könnyed olvasmányra vágytam, de nem a teljesen szokásos chick-litre, belekezdtem. Az elején eléggé de ja vú-m volt, emlékeztetett Az éhezők viadalára, több szempontból is.


Illeában vagyunk, ahol a lakosságot csoportokra bontották 1-től 8-ig, America és családja az ötösben vannak, művészek, a lány zongorázik, hegedül, énekel, az apja és a bátyja szobrászok. Szerelme viszont szolgáló a 6-os csoportból. Kapcsolatuk titkos, hisz bár America sem előkelő származású, de mégis Aspen felett áll, aki számára elviselhetetlen a gondolat, h lehúzza magához a szerelmét, ezzel éhezésre, nélkülözésre kényszerítve.
A szerelmesek életét egy - a királyi palotából érkező – levél bolygatja fel: a trónörökös, Maxon herceg nagykorú lesz és feleséget keres, minden 16 és 20 év közötti lány jelentkezhet a castingra. Bár Americának nincs sok kedve, de anyja unszolja és Aspen is biztatja, h próbálja meg, nem akarja megfosztani a lányt egy ilyen lehetőségtől. Persze kiválasztják a vörös hajú szépséget és hipp-hopp a palotában találja magát, ahol megismeri a királyi családot és addig soha nem látott pompában van része, ráadásul automatikusan előrelép 3-assá.
Kezdetben csak barátságot tud elképzelni a herceggel, annak ellenére, h a búcsú nem sikerült parádésra Aspennel, de gyorsan egy szerelmi háromszögben találjuk magunkat, ahol nem csak a trónörökös, hanem az immár 2-es Aspen is felbukkan, palotaőrként. Lopott csókok itt-ott, ezzel és azzal is, vívódás, tanácstalanság, repdeső pillangók a gyomorban. Mindeközben egy utópikus országban vagyunk, már túl a IV. világháborún, Amerika eladósodott, nem tudta kifizetni Kínát, aki megszállta az országot és az így Kínai Egyesült Államok lett:O. Bár Illeá jelenleg is háborúban áll, a palotában mégis pompa és bőség van, de folyamatosan veszélyeztetik az itt élő lányokat és királyi családot a lázadók, ezért Maxon úgy dönt, nem húzza a dolgot, hanem azokat a lányokat, akikkel úgysem tudna elképzelni semmit, hazaküldi, így hatan maradnak, az elit, persze Americával az élen.
Innen folytatódik a 2. része a hercegnős-castingshow könyvnek, ami egészen tetszett nekem is. Meglepő ötvözet a modernnek éppen nem mondható királyság inéztményébe egy castingshowt vinni, de működik. Tetszett ez az egészen fura világ, amibe a történetet elhelyezte a szerző, bár talán jobban kidolgozhatta volna, időnként elég homályosak a dolgok és kissé elnagyoltak.
Magyarul A párválasztó címmel jelent meg a regény és már a trilógia mindhárom része kapható.

2014. május 27., kedd

Rachel Joyce: Die unwahrscheinliche Pilgerreise des Harold Fry

Harold 65 éves, egy nap levelet kap egy régi barátnőjétől, aki egyszer segített rajta, h egy hospisban van és rákos. A férfi válaszol– de mit lehet erre írni? Elmegy, h feladja a levelet, közben morfondírozik és csak megy egyik postaládától a másikig, majd a következőig. Végül rádöbben, h nem küldhet a nőnek egyszerűen csak egy levelet, oda kell mennie, méghozzá gyalog! Csakhogy Quinnie egy 800 km-re fekvő helyen van…így kezdődik Harold Fry nem mindennapi „zarándokútja” Devonból Berwick upon Tweedbe.


Közben persze gyorsan rájön, h a lelkesedés nem minden, nincs felkészülve erre az útra, semmilyen értelemben. Az út során sok emberrel találkozik, akik segítenek neki, akiknek beszámol a tervéről. Harold útközben csodálja az eget és a tájat, elgondolkozik az életen, felidézi a gyerekkorát és a saját családi életét, az emlékein mereng. Sokat gondol a feleségére és a fiára, Davidre, akivel nincs jó kapcsolata, mindig is csak távolról szerette, követte az életét. Közben a neje, Maureen is rájön, h hiányzik a férje, hibásnak érzi magát, h elment, pörölt vele, szapulta, vagy leginkább észre sem vette, az utóbbi években megfagyott köztük a levegő, alig kommunikáltak.
A nagybeteg Queenie, akinek senkije sincs, valóban kitart és közben hirtelen felkapják Harold sztoriját az újságok és a tévék, önkéntesek kezdik követni és csatlakoznak hozzá, de hamar átveszik az uralmat a szponzorok, a látszat és a szerencsevadászok, akik meg akarják mondani Haroldnak, h mi merre hány méter…- undorító, de ez a realitás és a 21. század. Queenieről hablatyolnak, akit nem is ismernek, fogalmuk sincs semmiről, de meg akarják mondani a tutit. Szerencsére azért Harold józan esze győz, kitart eredeti terve mellett és még sikerül találkoznia Queenievel, de közben sokszor le kell győznie magát, már majdnem feladja, de végül célba ér 87 végiggyalogolt nap és 1009 kilométer után.
A végén van egy csavar, ami sok mindent megmagyaráz, miért alakult Harold és Maureen házassága úgy, ahogy, miért volt a sok keserűség, a ki nem mondott szavak. Ez a fordulat engem igazán meglepett, mert nagyon jól el van altatva az olvasó… Harold zarándokútja a házaspár mindkét tagját megváltoztatja, újra megtalálják magukban a szeretetet, a megbecsülést a másik iránt, végre képesek továbblépni, a másik hiánya ráébreszti őket az igazi érzelmeikre és a valóban fontos dolgokra.


Az elején úgy elolvasgattam, de nem izgatott különösebben, de ahogy haladtunk előre az eseményekben egyre jobban tetszett, egyre inkább megfogott a történet és a szereplők, a végére pedig már igazán örültem, h felkerült a várólistámra és végre elolvastam. Nagyon jó, olvasmányos stílusban megírt regény, tele értékes gondolatokkal, fontos mondanivalóval. Magyarul Harold Fry valószínűtlen utazása címmel jelent meg.

2014. május 23., péntek

Charles Martin: Ahol a folyó véget ér

Egy újabb szívbemarkoló történet a rák elleni küzdelemről, ami nálam felkerült a kedvencek közé.
Doss egy lakókocsiban nevelkedik az anyjával, aki korán meghal. A fiú tehetséges festő, így ösztöndíjjal tanulhat, közben máshol is gályázik, h fenntartsa magát. Abbie apja szenátor, a lánynak mindene megvan, ő mégis lázad ez ellen a privilegizált, arisztokratikus élet ellen és modell lesz, nem is sikertelen: a világ tíz legszebb asszonya között emlegetik. Első találkozásuk alkalmával Doss megmenti a lányt és onnantól kezdve a szenátor legnagyobb bánatára elválaszthatatlanok. Bár a jómódú család nem nézi jó szemmel a kapcsolatukat, 21 évesen összeházasodnak. Kapcsolatuk egy tartalmas, mély, nagy szerelem. Egyre sikeresebbek lesznek mindketten az életben, boldogok, nagy világkörül utat tesznek, melynek során Abbie megmutatja tehetséges festő férjének Michelangelo, Rembrandt és a többiek alkotásait.


14 év telik el, többségük boldogságban, az utolsók betegségben. Abbie rákos lesz, először a melleit távolították el, a mellrák túlélőinek önkéntes szóvivője lett, a nyilvánosság előtt esett át a kemoterápián és sugárkezelésen, majd a rák visszatért, az agyába, ez operálhatatlan.

Kötélhúzás volt ez a kemó és a rák között, amely egyre csak rángatta a kötél közepébe gabalyodott Abbiet.

Bár mindent megpróbálnak, nincs esély a gyógyulásra, a hetei meg vannak számlálva, így közös megegyezéssel belevágnak életük utolsó nagy közös kalandjába: végigeveznek a St. Marys folyón, ez egyike az utolsó érintetlen területeknek az Egyesült Államok déli államaiban.
Két kenuval, rengeteg nagyon erős gyógyszerrel és egy 10-es kívánságlistával indulnak, ami mindazt tartalmazza, amit Abbie még szeretne átélni halála előtt. Így aztán dacolva a halálos kórral felül egy régi körhintára, hátrabukfencezik egy repülővel, modellt ül és táncol a férjével. De az utazás közel sem idilli, hisz az erős fájdalom, bűnözők és a szenátor által utánuk indított hajtóvadászat nehezíti az útjukat. Végül megcsinálják, végigeveznek a folyón és Abbie utolsó kívánsága, h a férje oda temesse, ahol a folyó véget ér és az ő történetük is.
Doss a mesélő, nagyon-nagyon jó stílusban osztja meg velünk a történetüket és hatalmas szeretettel mesél a feleségéről, csodálatos. Váltakozva vagyunk egy fejezet erejéig a múltban, sorra vesszük a megismerkedést, a házasságuk fontos lépcsőit, a következő fejezet, pedig mindig már a jelen, az út a folyón.
A vége is méltó befejezés a történethez és nagyon megkapó, érzelmes, ahogy az egész regény. Talán sokaknak túl sok volt, engem nagyon eltalált, nagyon tetszett. Gyönyörűen megírt, túlcsordulóan érzelmes, nagyon szép olvasmány.

2014. május 17., szombat

Mela Wagner: RESTART-Die Begegnung

Lena az egyik menő osztrák női magazin főszerkesztője, férjével, a modell kinézetű ügyvéd Christiannal, régóta szeretnének babát, de nem jön össze, ezért küldik a nőt pszihológushoz is, mert fizikai akadálya nincs a babának, mégsem lesz várandós. Mikor elmegy a 10 éves osztálytalálkozójára, felfordul az élete: ott 10 év után nem csak egykori barátait, hanem élete nagy szerelmét, Pault is viszontlátja, aki közben orvos lett és még mindig pokolian vonzó.


Lassan derül ki, mi történt anno: egymás lelki társai lettek, őrülten szerelmesek, a lány terhes lett, a fiú nem akarta a babát, Lenit elvitték a szülei abortuszra és onnan szinte rögtön az államokba repült a nagynénjéhez, ott fejezte be a sulit és az egyetemet. Mindez hatalmas törtést jelentett számára, hideg, érzelemmentes karrierista bábu lett, valami meghalt benne. Paul olyan érzelmeket vált ki belőle, amire a férje sosem volt képes. Egyre jobban látja a különbséget a két pasi között, kezdi látni, milyen felületes és érzelemmentes a kapcsolata a férjével, amit évekig rendbenlévőnek talált, sőt ő szerette volna így. Persze sokáig megy a huza-vona, de nem nagyon kérdés hova fogunk kikötni, ám mivel a könyvnek van egy 2. része is, ami pár hete jelent meg, nem happy enddel zárul a történet.
Helyenként sírnivaló a nyelvezet, mármint annyira béna és gáz, valamint a 2. fele már szenvedés pur, egy kicsit sok volt nekem. Szerintem a szerző egy kicsit „sokat akar”, a főszereplő Lena úgy mellékesen még anorexiával is küzd, meg depresszív a kőkemény üzletasszony álca mögött, de ezeket tényleg csak amolyan könnyfakasztó mellékszálként használja, ami ezen betegségek súlyosságát tekintve minimum komolytalan. Szóval nem tartom valószínűleg, h elolvasom a 2. részt, nekem ennyi bőven elég volt Leniből és Paulból. Megint beugrottam - az amazonon rengeteg 5 csillag közeli értékelést kapott a könyv - és megint nem kellett volna:S.

2014. május 11., vasárnap

Matthew Quick: Silver Linings

Igazából a film volt tervben, de könyv lett belőle, így sem jártam rosszul.
Pat 30 éves és jelenleg nincs együtt imádott feleségével, Nikkivel, akit elhanyagolt az utóbbi időben. Középiskolai tanárként dolgozott, 3 csapatot is edzett, mígnem a felesége megelégelte ezt. Azóta a férfi egy intézetben töltött egy kis időt, míg az anyja végre hazavitte a megszállottan edző férfit. Lassan derül ki, h valójában nem 30, hanem már 34 éves, 4 évet volt az intézetben és már 4 éve nincs együtt Nikkivel. Ezalatt az idő alatt nem csak a saját életében történt sok minden, amiről lemaradt: a bátyja megnősült, a legjobb barátjának van egy kislánya.


Egyetlen célja, h újra visszakapja Nikkit, akinek vágyát a különélésre a végletekig tiszteletben tartja: nem keresi, fel sem merül benne, h kapcsolatba lépjen vele. Azért edz minden nap keményen, h tetsszen a feleségének, szépirodalmat olvas, h majd imponáljon az angoltanár Nikkinek és mindenkivel szemben inkább kedves akar lenni, mint az igazát hajtani. Közben terápiára jár, na meg persze az Eagles meccseire a bátyjával.
Majd feltűnik a színen a kissé fura Tiffany, aki Pat legjobb barátjának a sógornője, meghalt a férje, elvesztette az állását és úgy tűnik tapad Patre, aki inkább lerázná, hisz neki ott van Nikki. A nő vár rá, mikor megy futni, megy vele, ill. fut utána és bár a férfi le akarja rázni, egy idő után különleges kapcsolat alakul ki közöttük.
Miközben Pat úgy hiszi az élete egy film és optimistán várja a happy endet, az olvasó végig azon matekozik, h mi történt: hol van Nikki? Mit követett el Pat? Apró utalások vannak, de ezek inkább csak még kíváncsibbá teszik az embert.
Aztán amikor Pat fejében összeáll a kép, mi is megtudjuk mi történt. Bár főszereplőnk a könyv „elítélendő”, esendő figurája, mégis vele éreztem, hiszen egy nagyon szimpatikus valaki, akinek sokszor – a betegségéből fakadó - gyermeki gondolkodása, ártatlansága nagyon megkapó volt. Igazán meghatott az is, ahogy viselkedett az anyukájával, ahogy gondolkodott róla. Egyébként is, bár a családjuk közel sem tökéletes, de az író egy hús-vér családot mutat be, igazi problémákkal, valódi karakterekkel. Pat szeme kinyílik a regény végére és nem csak a dolgok, hanem az emberek is helyükre kerülnek.


Remek stílusban megírt, érdekes könyv, nagyon tetszett, magyarul Napos oldal címmel jelent meg. Kíváncsi vagyok továbbra is a filmre és arra, hogyan oldottak meg ott néhány dolgot. Patet Bradley Cooper, Tiffanyt pedig Jennifer Lawrence alakítja, Pat apukáját pedig Robert de Niro. A film 2013-ben 8 Oscar jelölést zsebelt be, de csak Jennifer Lawrence tudta díjra váltani a jelölést a legjobb női alakítás kategóriájában.

2014. május 7., szerda

Nicole C. Vosseler: Der Himmel über Darjeeling

Ez a könyv nem feltétlenül „saját maga miatt” került fel a várólistámra, sokkal inkább azért, mert az utóbbi években rengeteg olyan könyvem halmozódott fel, amik távoli, egzotikus országokban játszódnak Mexikótól Timbuktuig Jamaicán és Suriname-on át, de 1-1 kivételtől eltekintve nem kerültek sorra. Szóval szerettem volna kicsit csökkenteni ezt a kupacot, így került fel a várólistámra ez a regény.


Helena anyja korán meghalt, apja sosem heverte ki az elvesztését, elhanyagolta a gyerekeit, nem iskoláztatta őket. Mikor meghal, hatalmas adósság szakad a gyerekekre Angliában, a fiatal lány nem is tudja mihez kezdjen, majd egy véletlen találkozás alkalmával Ian Nevillenek megtetszik a vadóc, zabolázatlan lány és ajánlatot tesz neki: átvállalja az adósságát, iskoláztatja az öccsét, de cserébe hozzá kell mennie. A lány visszautasítja, de a férfi minden más lehetőséget megakadályoz, ezzel kényszerítve magához. Gyorsan sor is kerül az esküvőre mindenki nagy meglepetésére, hisz Neville nagy nőcsábász, nagyon gazdag, de eddig nem mutatott hajlandóságot a házasodásra. Saját bevallása szerint olyan feleségre van szüksége, aki elkíséri az indiai Darjeelingbe és vezeti vele a teaültetvényét és mivel Helena nem egy finom úri lány, pont alkalmas a feladatra. Neville Indiában született, de hirtelen, immáron gazdagon bukkant fel Kalkuttában, senki nem tud róla semmit. Hosszú út vezet az egzotikus szépségű új világba, ami közben bár a fiatal feleség minden óhaját lesi a szolgák hada, de szeszélyes, kiszámíthatatlan és sokszor durva férjét képtelen kiismerni. Ennek ellenére a férfi fellobbantja benne a szenvedélyt, tetszett ez a szerelmi szál, ahogy ez a két – látszólag - teljesen különböző ember, egymásra talál. A Himalája lábánál fekvő Darjeelingben Helena gyorsan beleszokik a feladatokba, kivirágzik, bár egyre nyilvánvalóbb, h férje sok mindent titkol előle, időnként hosszabb időre eltűnik. Talán örökre így éltek volna egymás mellett, de nem igazán egymással, ha nem keveri fel az állóvizet egy másik férfi, alternatívát mutatva ezzel a nőnek. Hirtelen már ketten küzdenek a bizonytalan Helenáért és végre kiderül Ian múltjának titka is. Ez amolyan történet a történetben, ami bár érdekes, de szerintem kicsit hosszúra sikerült, majdnem a könyv felét teszi ki, ezt kicsit sajnáltam, mert engem jobban érdekelt volna Helena és Ian története.
Ezzel együtt is tetszett a könyv, persze nem egy irodalmi üstökös, meg egy remekmű, de hosszú idő után kötött le igazán. Nem akart több lenni, mint ami: egy erős történet, Indiával, szerelemmel, történelemmel, fordulatokkal fűszerezve, amiben nem kell minden szó után valami borzasztó mély értelmet keresni, őszintén egy fárasztó nap után, jobban tudok valami ilyesmit értékelni.

2014. május 2., péntek

Lantos Gábor: 100 nap északon

Egy barátnőmtől hallottam Lantos Gábor projektjéről, ő követte lelkesen a facebookon az északi túrát és persze azonnal megvette a könyvet is. Anno én is megnéztem az oldalát, böngészgettem egy kicsit, de meglepő módon – mert egyébként nagyon is észak mániás vagyok – olyan nagy hatást nem tett rám. Persze a könyv azért érdekelt és így, h kölcsönkaptam, pláne.


Az ismert rádióriportert régóta vonzotta valami északra, sokszor járt is már ott, sőt engem meg is lepett, h ennek a 100 napnak a helyszínei közül is nagyon sokon járt már. A túra 2013. január 2-án indult és április 11-ig tartott, közben Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Dániában, a Feröer-szigeteken, Izlandon és Grönlandon járt. Bár még mielőtt elindult kitalálta, h könyvet ír az élményeiből - ráadásul már a könyvszerződésével a zsebében vágott neki az útnak – azért a – egyébként északon csillagászati - költségek csökkentése fontos kérdés volt, kapóra jött neki a kanapészörf, így sokkal olcsóbb volt a kaland, „csak” a repjegyeket kellett fizetnie.
20 fejezetben meséli el ennek a 100 napnak a krónikáját. Sok megkapó magyar és külföldi (élet)történetet, személyes élményeket, szerencsés- és peches eseteket, megmosolyogtató sztorikat.
A helyszínen követi nyomon minden svéd legendáját a Vasaloppet 90 km-es sífutóversenyt, aminek majdnem 16 ezer indulója van és köztük egy magyar is, de nem Lantos;), ő inkább a finn szaunák nagy rajongója. Azért a sportteljesítmény sem áll távol tőle, megmássza Norvégiában a Prédikálószikát, h jutalma a katarzis mellett csodaszép kilátás is legyen. A Feröer-szigeteken látja, ahogy a tengert vörösre festi a bálnák vére a vadászat után, több, mint 70 kanapés nap után ellazul a Kék lagúnában, na nem a Maldív-szigeteken, hanem Izlandon a 40 fokos vízben, majd ugyanitt az északi sarkkörrel szeretne ágyba bújni. A Helsinki-Tallin kompon is utazik, ahol rajta kívül mindenki részeg (nekem is volt szerencsém ezen utazni, nem tapasztaltam abszolút ezt). A Koppenhágában található Christianiába is ellátogat, a szabad városba, ahol nem érvényesek a törvények és bekukkant egy norvég lazacgyárba is. Emellett még sok-sok sztori és érdekesség van persze, sok mindent teljesít a bakancslistájáról, ill. az útirányt az is megszabta, h hol élnek azok a magyarok, akikkel a couchsurfing kapcsán ismeretségbe került és akik felajánlották neki a kanapéját. A könyv végén még van egy 100-as kislexikon, kimaradt történetekkel, receptekkel, érdekességekkel.


A 99 éjből 40-et töltött Norvégiában, 23-at Finnországban, 13-at Svédországban, 12-t Izlandon, 6-t a Feröer-szigeteken, 3-t Grönlandon és 2-t Dániában. Repülővel, autóbusszal, vonattal, hajóval, komppal, autóval, motorosszánnal valamint gyalog 43 703 km-t tett meg, az Egyenlítő 40 075 km…
36x repült a 100 nap alatt, na ezt azért nem teljesen értettem, miért nem szisztematikusabban járta be az országokat, persze lehetnek ennek időnként okai, de ez a szám szerintem nagyon nagy, főleg, h nem hírességekkel találkozott, akikhez igazodnia kellett, vagy ilyesmi, szóval ez nekem kicsit fura volt. A másik, h a könyv nem követ kronológiai sorrendet, ami nem baj, de időnként zavarónak találtam, számomra semmi nem indokolta ezt az időnként felboruló sorrendiséget.
Jártam már Tallinnban, Koppenhágában, Helsinkiben, Stockholmban így különös figyelemmel olvastam az ezekről írtakat, bár a nagyobb városokról kevés szó esik nagyon, talán mert ezeket jobban ismerjük, bár Északról lévén szó, talán ez így túlzás, de igazából inkább a tájra koncentrált, meg a kisebb településekre.
A könyvet Észak-rajongóként érdekesnek találtam, de Lantos annyira nem lopta be magát a szívembe. Idegesített egy idő után ez az „itt minden és mindenki jobb nálunk” hozzáállás, meg az állandóan ismétlődő „mi ezt nem is érthetjük, meg Magyarországról nem is tudjuk” kezdetű mondatok. Szerintem ezeknek az országoknak is vannak hátulütőik, ott sincs kolbászból a kerítés, én is rajongok értük, de nem elvakult módon.
A szerző facebook oldalán még sok fotó, benyomás, érdekesség található kiegészítésként, vagy kedvcsinálóként.