2010. május 31., hétfő

Cecelia Ahern: P.S. Ich liebe dich

Régóta meg akartam venni már ezt a könyvet, de valahogy sosem került sor rá, aztán a legutóbbi könyvrendelésnél, csak bekerült végre a virtuális kosaramba és amikor megérkezett neki is kezdtem. Láttam a filmet és úgy emlékszem tetszett is, de az elején nem voltam oda a könyvért. Úgy tűnik, mostanában semmi sem tetszik, vagy legalábbis nagyon kritikus hangulatban vagyok (lásd legutóbbi blogbejegyzések). Kb. a felétől viszont megváltozott a véleményem és magával ragadott a dolog.



Azért is érdekes regény, mert a „romantikus” könyvek döntő többsége csak a boldogságról ír, amikor minden tökéletes, itt viszont egy boldog, szerelmi házasságnak véget vető tragikus haláleset után ismerkedünk meg a magára maradt Hollyval. Nagyon szemléletesen, időnként szívszorítóan írja le az első időszakát a férje nélkül, de ugyanakkor nagyon tetszett, h nem egy nyálas valamit akar ráerőltetni az olvasóra, hanem marad a realitásoknál és nem magasztalja a főszereplőt sem szenté, sem mártírrá. Nagyon emberi, h Hollynak igenis rossz érzés, h az egyik legjobb barátnője férjhez megy, a másik kisbabát vár, hiszen ő – legalábbis egyelőre – elveszítette ezt és ennek lehetőségét, persze, h féltékeny, bármennyire is tudja, h nem ezt kellene éreznie, de emellett ugyanúgy szereti a barátnőit, akik mindenben segítenek neki, akik mellette állnak.
A havonta kapott levélkék a már halott férjtől, emlékszem, amikor a filmet láttam nagyon szíven ütöttek, nagyon eredeti és klassz ötletnek tartottam, bár a filmben azért ez is másként van kicsit, tovább gondolták a dolgot.
A vége felé időnként a könnyeim is előbújtak, tetszett a befejezés is, csavart még rajta egyet az írónő, ott van a remény a boldogságra, de nem úgy, ahogy azt sejtenénk.
Összességében szerintem nem túl sok köze van egymáshoz a filmnek és a könyvnek, de alapvetően mindegyik tetszett, szóval ez így még a jobbik eset szerintem:).

2010. május 24., hétfő

Ian McEwan: Amsterdam

Bár volt magyar fordítása a könyvnek, jelenleg nem lehet kapni, állítólag elég rossz volt, de hogy a kettő összefügg-e nem tudom. Németül olvastam és hát, hát…különösen az elején… Szerintem mindenkivel megesik, h ha nem köti le igazán az, amit olvas, a gondolatai elkalandoznak minden felé, elkezd azon agyalni, h el kellene intéznie, ezt is, azt, bevásárolni, a kocsit szervízbe vinni, a kabátot a tisztítóból elhozni stb. … hát pont így voltam ezzel ennél a könyvnél az elején, nem nagyon kötött le. De aztán lassan kezdett kibontakozni valami cselekményféle és egyre érdekesebb lett a sztori. Szórakoztató olvasmánynak nem mondanám, de elgondolkodtatónak mindenképpen. Bemutatja, h kerülhet a média világában ill. a sajtó által az ember egyik pillanatról a másikra a csúcsról a süllyesztőbe, vagyis, h hogy emel fel és tapos el embereket, a média és a hatalom gépezete, miközben elvesznek az emberi értékek.


Bizarr, fordulatos történet bontakozik ki, a 4 férfit, akikről olvashatunk egy halott nő köti össze, aki mindannyiuknak szeretője, ill. egyiküknek felesége volt. Bepillanthatunk egy kicsit a sajtó és a politika nem éppen tiszta kulisszái mögé, ahol már nem számít barátság, kegyelet, csak a hatalom, a pozíció. Szemtanúi lehetünk a szereplők lelki vívódásának, fizikai gyötrődésüknek, majd a regény végén Amszterdamban újra „találkozik” a 4 férfi, különös körülmények között, egy meglepő fordulatnak köszönhetően.
McEwan morális kérdéseket felvető művéért 1998-ben megkapta a Booker díjat, ami a világ egyik legrangosabb irodalmi díja.

2010. május 20., csütörtök

Anne Brontë: Agnes Grey


Újabb könyv a 1001 könyv…listáról, és újabb könyv ugyaninnen, ami nem igazán tetszett:S. Vhogy nekem eddig Anne B. és az Agnes Grey teljesen kimaradt az életemből, nem sokat veszítettem, most úgy érzem. Az első 75 oldal tömény szenvedés Agnesnek és az olvasónak is, minden tanítványa, minden ura, úrnője, a szolgálók, mindenki kibírhatatlan, tele jellem és egyéb hibákkal, egyedül Agnes tökéletes…ebbe is bele lehet fáradni…
Elég könnyű kiszúrni, h ki fogja megdobogtatni Agnes szívét, Weston úr az első, aki pozitív karakterként jelenik meg, innentől kezdve, már csak be kell várnunk az egymásra találást.
Számomra kifejezetten ellenszenves volt Agnes, a már fent említett okok miatt, az „események” igen csendesen folydogálnak, én valahogy többet vártam a könyvtől. Kétségtelenül kellemes stílusban íródott, de ez nem nagyon tudta feledtetni – legalábbis velem – a cselekmény hiányát, aki az angol nevelőnők életéről szeretne többet megtudni, azoknak feltétlenül ajánlom;).
A Brontë nővérek közül nálam egyértelműen Charlotte a kedvenc és a Jane Eyre, az Üvöltő szelek Emilytől azért tetszett, de ez nem igazán.

2010. május 15., szombat

Stephenie Meyer: A burok

A 2008 májusában megjelent könyv rögtön a New York Times bestseller listájának első helyén landolt, majd 26 hétig ott is maradt a listán.
Írtam már arról, h mennyire tetszett az írónő Twilight sagája, ennek ellenére elég sokáig húztam A burok elolvasását, nem is tudom miért. Illetve… kb. ugyanúgy voltam vele, mint anno az Alkonyattal, a sci-fi sem áll közelebb hozzám egy fikarcnyit sem, mint a vámpíros téma, mégis, amikor elolvastam a fülszöveget, már sejtettem, h tetszeni fog.
Sem könyvben, sem filmben nem szerettem soha a science fiction-t, szóval szerintem az, h Meyer ezen könyve is tetszett, valószínűleg annak is köszönhető, h megint sikerült egy új világba vezetnie - úgy, h nem igazán volt összehasonlítási alapom - na meg persze az írónő általam kedvelt stílusának.

Alapvetően a történet a szerelem és az "embernek lenni" gondolatkörétjárja végig egy olyan világban, ahol az emberiséget leigázták, és egy idegen faj, a Lelkek vették át a hatalmat.
Először azt hittem, h itt is a Twilightból már ismerős szerelmi háromszög téma köré fog szövődni a történet, de aztán lassan kibontakozott, h itt inkább négyszögről van szó és hát ugye, mivel a 4 páros szám, mindenki meg is találja, néhány bonyodalom és meglepő fordulat után azt, akit meg kell találnia.

A Twilight könyvekkel ellentétben nem olvastam ki olyan gyorsan, de amikor olvastam nagyon magával ragadó volt, nehezen tettem le. Összességében sokkal jobban elgondolkoztatott, tele van olyan igazságokkal, amik bár nap, mint nap a szemünk előtt vannak és a napnál világosabbak, mégsem gondolkodunk el rajtuk, szóval persze nem fedezi fel velük a spanyolviaszt, de fontos dolgokra hívja fel a figyelmet. Nagyon szép gondolatok vannak benne életről, halálról, barátságról, szerelemről.
A főszereplő Lélek, Vándor szájába adva éles, de tagadhatatlanul és maradéktalanul igaz kritikát fogalmaz meg az emberiséggel kapcsolatban.:
„…nem pazarlunk. Amit elveszünk, azt jobbá tesszük, békésebbé és szebbé. Az emberek pedig tényleg állatiasak és fegyelmezhetetlenek. Olyan gyakran fordult elő közöttük gyilkosság, h az emberölés az életük elfogadott részévé vált. A változatos kínzások, amiket pár évezredük alatt fejlesztettek tökélyre, már túl soknak bizonyultak számomra; nem voltam képes elviselni még a száraz, hivatalos leírásokat is. Háborúk dúltak, szinte minden egyes kontinensükön. Szentesített gyilkosság, előre elrendelt és ádázul hatékony. A békésebb nemzetek polgárai elfordították a fejüket, amikor a saját fajuk képviselői a küszöbükön éheztek. Nem volt egyenlőség a bolygó gazdag forrásaink elosztásában. …
Még magának a bolygónak a hatalmas gömbjét is veszélybe sodorták gondatlan és kapzsi magatartásuk folytán. Látván, mi volt és mi van most, senki nem tagadhatta volna, h hála nekünk, a Föld egy jobb hellyé vált.„

Persze erre jön Melanie, a gazdatest, vagyis az ember szintén igaz és jogos replikája:
„Legyilkoltok egy egész fajt, majd a hátukra ültök."

Pont az ő példájukon keresztül kapunk ízelítőt a két faj „együttélésről”, hiszen egy testben két lélek van, egy ember és egy világűrből érkező új faj. A kezdeti ellenségesség után, megismerve egymást viszont barátokká válnak, igazi szövetségesekké, akiket eleinte kétségtelenül a kényszer kovácsol össze, de aztán a végére igazán megszeretik egymást.
Bár nem érzem igazán találónak, h a Twilight könyveket, mindig tiniknek szóló regényekként aposztrofálják, de tény, h pont a mondanivaló, a fontos kérdések miatt valóban inkább felnőtteknek szól ez.
Érdekes, h többektől is azt hallottam, ill. olvastam, h az első 100-150 oldal milyen unalmas volt, nekem egyáltalán nem, sőt, nagyon érdekesnek találtam, ugrottam minden egyes infóra, a megszálló lelkekről, a beillesztésről, gazdatestekről, hajtókról, gyógyítókról, nekem a barlangos részek voltak időnként kicsit vontatottabbnak, a vége viszont kimondottan eseménydús, csak kapkodtam a fejem és az utolsó percig nem tudtam mi lesz. Ami kimondottan tetszett, h nem olyan csöpögős a szerelmi szál, meg az is, h Vanda ill. Melanie megnyilvánulásain imitt-amott kuncogni is lehet, de időnként azért a könnyeket is sikerült előcsalogatniuk, sőt volt olyan is, h egy oldalon belül először peregtek a könnyeim, aztán már szakadtam a nevetéstől, ez elég érdekes volt:).
Amiken mindig jókat mosolyogtam azok a bárgyú nevek voltak, mármint a Lelkek nevei: Ezer Szirom, Szava Kevés, Tojás Dalának Bárdja, Táncoló Szemek, Felszínre Ellátó, Jégen Átragyogó Napfény, Üveg Spirál, Tűzzel Kötő Gyógyító stb., a másik hasonló kategória a különböző” gyógyszerek” nevei: Gyógyít, Hegeszt, Simít, Nincs fájdalom, Tisztít, Lehűt, ezek nagyon LOL-ok:).

Megint egy olyan könyv, aminek érdemes kicsit a borítójával és a címével is foglalkozni. A magyar borító uaz, mint az eredeti, nekem ez nagyon tetszik, a hatalmas, ezüstösen csillogó szemmel. A cím már kicsit összetettebb: az eredti The Host, ami magyarul kb. gazdatestet jelent, ami címnek nem lett volna az igazi, pont ezért az Agave kiadó a blogján pályázatot írt ki a magyar címre a honlap olvasói között, hamar meg is lett a győztes "A Burok", ami nekem kimondottan tetszik, szerintem nagyon jó választás volt, bár nagyon meglepődtem, amikor olvastam, ennek a történetét. A németek megint különcködtek (ahogy a Twilightnál is), pont a másik oldaláról fogták meg a dolgot, náluk Seelen, vagyis Lelkek-ként jelent meg a regény, ez már csak azért is érdekes, mert már születőben van ennek is egy folytatása, de eddig még nem biztos, hogy megjelenik. Ennek a Lélek címet adta egyelőre az írónő, szóval, lehet, h ez lesz a németeknél a gazdatest/burok;). Kicsit meglepett a hír a folytatásról, mert szerintem jó ez a befejezés így, ahogy van, persze lehet még bonyolítani, meg tovább szőni a történetet, de ha nem teszi, akkor egymagában is simán megállja ez a könyv a helyét szerintem.
Legújabb hírek szerint jövő évben készítenek filmet belőle, a rendező már megvan, a szereplők egyelőre kérdésesek.
Nem tudom, ki hogy van ezzel, én ha befejezek egy olyan könyvet, ami igazán tetszett, még napokig kavarognak bennem az olvasottak, ilyenkor nehezebben is kezdek bele valami másba, mert nehéz azt az űrt kitölteni, amit egy jó könyv, azzal, h a végére jutok kialakít bennem. Most megvan az űr…

2010. május 9., vasárnap

Szilvási Lajos: Egymás szemében


Érdekes és szórakoztató napló regény, egy hónapon keresztül olvashatjuk párhuzamosan a 17 éves Attila és Tamara naplóját, amiben nem csak egymás iránti bimbózó majd perzselő érzelmeikről írnak őszintén, hanem a ’70-es évek közepének magyar valóságáról is. Hányszor gondolja az ember, h szeretne a másik fejébe látni, h mit érez, gondol adott pillanatban, ebben a könyvben mindkét fél érzéseivel tisztába kerül az olvasó. De nem csak egyszerűen két szerelmes kamasz napjairól olvashatunk, hanem családi tragédiákról, megcsalásról, árulásról, becstelenségről két értelmes és szeretnivaló fiatal életében.
Attila, a szeplős:) stílusa talán olvasmányosabb, egy kimondottan jó humorú fiú naplóját olvashatjuk, a hetvenes évekbeli diák szleng időnként megmosolyogtató jellegzetességeivel. Tamara, vagyis Tomka inkább talán érzelmesen ír, de a finom humor nála is megvan. Bár nem ehhez a korosztályhoz tartozok, de szerintem a regény nagyon aktuális még ma is, mert ugyan sok minden megváltozott, de az érzéseknek, a szerelemnek vagy a barátságnak minden korban helye van, a felvetődő problémák pedig aktuálisabbak, mint gondolnánk. Ráadásul a végén egymást érik a meglepetések, így a befejezés igazi izgalmakat tartogat.
Számomra a könyv különlegességet ez a párhuzamos szerkezet adja meg, kívülállóként olvasni, h mit gondolt a két főhős az adott pillanatban, nagyon izgalmas.

2010. május 5., szerda

John Steinbeck: Édentől keletre

Hatalmas olvasmányélmény volt számomra a könyv, nagyon tetszett, felkerül a kedvencek közé.
Bár a kritikusok szerint nem Steinbeck legjobb regénye, de a legnépszerűbb, ő maga a bibliájának hívta, a fiainak szánta, emlékeztetőül a családi hagyományokra. A Pulitzer- és Nobel - díjas író ezt tartotta élete fő művének.
A családregény a Paradicsomból való kiűzetés témáját modern környezetben dolgozza fel, a cím arra utal, h miután Kain az Úr színe elé került, Nód földjén telepedett le, Édentől keletre.

Bár több mint 700 oldalas könyvről van szó, szerintem mégsem igazán a történet a lényeg, azt talán aránylag röviden össze is lehetne foglalni, inkább a szereplők a hihetetlen érdekesek.
A Trask fiúk két generáción keresztül élik végzetszerűen a bibliai Káin és Ábel sorsát, előbb Adam és Charles Trask vetélkedik apjuk, Cyrus szeretetéért, majd Adam két ikerfia, Aron és Caleb teszi ugyanezt.
A jó és rossz fiúk életét – bár szerintem nehéz eldönteni egyértelműen, h ki a jó és ki a rossz, mert azért ennél összetettebb szereplőkről van szó - egyazon démoni nőszemély határozza meg, annak ellenére is, h a megbabonázóan szép Cathy feleségként, szeretőként és anyaként egyaránt szívtelen és kegyetlen. A mű másik kulcsfigurája, Samuel Hamilton, az író Írországból bevándorolt nagyapja, csodálatos ember, aki amikor meghalt egyszerre aludt ki a világ, mint egy gyertya, mondja róla a könyv egy másik bölcs és fontos szereplője, Traskék kínai szolgája, Lee. Sam az erkölcsi értékrend képviselője, jellegzetesen prófétai figura, aki a démonian gonosz Cathyt ellentéte a történetben.
A nevek is szimbolikus erővel bírnak, Adamet nem nagyon kell magyarázni, de ikerfiait tudatosan nevezi el Sam Hamiltonnal és Lee-vel Calebről, aki aközül a sok ember közül, akik elindultak Egyiptomból, másodmagával érkezett meg az ígéret földjére, ill. Aaron-ról, aki nem jutott el oda. Kicsit már a névadásnál sejteni lehet, h „nevükben a sorsuk” és így is lesz…
Caleb külsőre az apjára üt, belsőre viszont sokkal inkább hasonlít Cathyre, míg Aron a külsejét anyjától örökölte, de személyisége inkább Adamé, legalábbis eleinte így tűnik, de aztán szépen lassan megváltoznak a dolgok, Cal, aki mindig is az okosabb, rafináltabb, felfedezi magában a rosszat, folyamatosan őrlődik az öngyűlölet és az önsajnálat között, de kontroll alatt tartja magát, Adam egyetlen beszélgetéssel – öntudatlanul – jó útra téríti, de ugyanígy egy pillanat alatt elutasításával kiváltja másik fia halálos ítéletét. Cal féltékeny a testvérére, amiért azt megnyerő, ártatlan külseje miatt mindenki azonnal megszereti, míg neki mindenért meg kell küzdenie és főleg azért féltékeny rá, mert apjuk is jobban szereti fivérét, mert az anyjukra emlékezteti. Cal gyűlölete, amit önmaga iránt érzett, kifelé fordult, mindenki ellen és közvetetten fivére halálát okozza. A könyv végére ő avanzsál főszereplővé, egyébként is sokkal többet megtudunk róla, mint ikertestvéréről, s kiderül, h bár szokásaiban piszkos, de lélekben megdöbbentően tiszta.
Cathynél/Kate-nél számítóbb, hidegebb és kegyetlenebb teremtéssel még nem nagyon találkoztam olvasmányaim során. Nincs senki, akit ne célja elérésére használna, aki iránt bármit is érezne beleértve szüleit, férjét, gyermekeit is. A legledöbbentőbb, h egyszerűen nincs ok és cél, nincs miért a múltból, h mi tette ilyenné, de nincs miért a jövőből sem, h mit akar elérni, agyon kínzott és nyomorított embereken ill. holttesteken keresztül. A könyv 2. felére aztán kiderült, h Cathynek igazán a szépségével volt hatalma férje, Adam felett, ahogy az hanyatlani kezdett, Adam újra önmaga lehet, ami az asszonyt megijeszti, mert nem tud elképzelni tiszta szándékot, mindenben az aljasságot, a csapdát keresi, mindenki magából indul ki, ugyebár…Egyre torzabb lett az észjárása, mindenkivel szemben gyanakvó félelmet érzett, majd önkezével vetett véget életének.

Ennél a művénél szakított az író azzal a felfogással, hogy a gonoszság forrása a társadalmi igazságtalanság, és itt azt az emberi pszichében fedezi fel. A regény üzenete, h nincs előre meghatározott sors, mindenkinek megvan a választás szabadsága, h erkölcsös, vagy erkölcstelen, jó vagy rossz legyen.
A könyv 4 részből áll, a híres film a 3. és a 4. részt dolgozza fel, még nem láttam, de meg fogom nézni feltétlenül.