2019. július 31., szerda

Veronica Frenzel: Ein Jahr in Andalusien

Veronicának a sorozat legtöbb szerzőjével ellentétben nem teljesen új Andalúzia, mert egyetemistaként pár éve már töltött ott egy évet. Az újságíróként dolgozó nő egy néhány hónapos munka miatt megy vissza, először Granadában él pár hónapot, majd amikor újra összejön egyetemi szerelmével, hozzá költözik Malagába.


A kapcsolat révén bekerül a fiú családjába és baráti körébe és a munkája révén is egyre több helyivel kerül kapcsolatba. Jól alakulnak a dolgai, sorra jönnek a kisebb-nagyobb újságírói megbízások és lassan kiderül, h hosszú távon is van realitása, hogy Andalúziában maradjon. Sajnos viszont megint az volt a véleményem összességében, h a szerző – lehet kiváló újságíró, de – egy kicsit sótlan és ez eléggé rányomja bélyegét a könyvre is. Ráadásul Veronica sok szempontból tényleg nagyon német, ami engem helyenként eléggé idegesített, eléggé nagy volt a kontraszt közte és a pasija között sok esetben. Valahogy nem szippantott be ez a könyv, pedig nagyon sok jót hallottam Andalúziáról az utóbbi időben és már felkerült a bakancslistára. Persze ezzel együtt is voltak benne érdekes részek, pl. a vallási megosztottságról, a mór történelemről, ami a mai napig fontos szerepet játszik a régióban, az olívabogyó szüretről, a bikaviadalokról stb., de igazán lekötni csak néhány epizód erejéig tudott.

2019. július 27., szombat

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 I.

Bár nem tudok többet Radnótiról, mint bárki, aki érettségizett, de már a napló megjelenésekor tudtam, h el akarom olvasni, nem sokkal később meg is vettem, de fel kellett tennem a várólistámra, h tényleg sorra is kerüljön, mert a két vaskos kötet kicsit elriasztott.
Eleinte kicsit úgy éreztem magam, mint aki valami kutatást végez, a két vastag kötet mindegyike kellett ugyanis az olvasáshoz, mert rengeteg név jön elő, de csak Gyuszi, Gabi stb., a teljes nevek lábjegyzetben olvashatók, viszont a 2. kötet végén van egy majdnem 100 oldalas névjegyzék, ahol pár sor van írva az adott személyekről…Pár száz oldal után – LOL – azért kezdett kikristályosodni a hosszú távon fontos barátok, családtagok névsora, így akkor már nem kellett ezt annyiszor forgatni.


A napló 1935 februárjában indul és eleinte minden nap és elég sokat írt is bele az akkor még hajadon Gyarmati Fanni. Nagyon látszik, h kizárólag magának írta, ahogy az egy naplónál már csak lenni szokott, így aztán végig eléggé monoton, tele apró-cseprő hétköznapi történésekkel, érzésekkel, ezáltal én – különösen eleinte – elég nehéz olvasmánynak találtam. Sok az olvasónak semmit mondó leírás, információ, nehéz nem elveszteni a fonalat és képben maradni, megragadni és felfigyelni a mindennapok leírása között a lényegi információkra. A korabeli „celeb spottingra” azért mindig felkaptam a fejem, többször is találkoztak József Attiláékkal, Máraival, Szerb Antallal, Babitscsal, Füst Milánnal, egy házban laktak Kovács Margittal, érdekes volt a kis őszinte megjegyzéseket olvasni a magyar irodalom és képzőművészet nagyjairól. Az első kötet 1940-ig tart, 6 évet ölel fel, egyre érdekesebbnek találtam hosszú távon, Gyarmati Fanni véleményének, életének, körülményeinek, szerelmének változását és körülötte a világ változásait. Értékes korrajz is ez a napló, hisz végigkövethetjük, ahogy zsidó származásuk egyre fontosabbá válik, ahogy jönnek a szankciók, a retorziók pl. az első munkatábor. Nem csak ebből a szempontból értékes korrajz egyébként, hanem azért is, mert képet kapunk arról, milyen - szerintem – emancipált életet élt már a 30-as, 40-es évek Budapestjén Radnótiné, aki a férjét mindenhova elkísérte, minden szempontból partnere volt, akinek a véleményére adtak és akinek mindezek ellenére is volt saját munkája, szakmája.
A szerelmük, házasságuk alakulása is érdekes ebben a 6 évben, kezdődik a még házasság előtti kamaszos, beteljesületlen rajongással, majd a házassággal jönnek a viták, veszekedések, szemrehányások és a nagy kibékülések is. Ledöbbentett, hogy mennyi abortusza volt Gyarmati Fanninak és főleg az, hogy eleinte mennyire szenvtelenül viszonyult a kérdéshez. Ebben is megváltozott az évek során, egyre inkább vágyott babára, de a politikai helyzet és zsidó származásuk miatt sem akar gyereket vállalni, ill. bizonytalan megélhetésük miatt sem. Ez is egy érdekes pont volt, főleg eleinte ír sokat arról, mennyire egyik napról a másikra éltek, hány pengőt kapott „Mik” egy-egy versért, de mindez nem akadályozta őket abban, h állandóan kávéházba, vendéglőbe járjanak, még a nagy társadalmi életük olvasásába is belefáradtam, szinte nincs olyan este, amit nem nagy társaságban töltöttek valahol.


Nem könnyű olvasmány, szerintem rá kell hangolódni, fel kell venni a fonalat, de amint ez megtörtént, tényleg olvastatta magát és egyre több szempontból kezdtem érdekesnek találni.

2019. július 21., vasárnap

Markus Berges: Die Köchin von Bob Dylan

Természetesen a meglehetősen egyedi cím miatt figyeltem fel a könyvre (Bob Dylan szakáncsnője) és már jó ideje el akartam olvasni, ezért került fel végül idén a várólistámra.


Bob Dylan leginkább csak mint epizód szereplő bukkan fel, ami annak ellenére sem tetszett, h nemhogy rajongó nem vagyok, de még csak nem is ismerem különösebben a munkásságát, de ilyen esetekben, amikor valamit egy híresség nevével akarnak „eladni” és semmi nincs mögötte, vagy alig valami, az irritál.
A történet két szálon fut, a két világháború közötti Ukrajnában, ahol a német nemzetiségű Florentinus Malsam elég nehéz körülmények között felnő, megnősül, lánya születik. A másik szál unokája, Jasmin története, aki sosem ismerte meg a nagyapját, aki a II. világháború alatt eltűnt. A lány már Németországban született, bejárta a világot és épp Bob Dylan szakácsnője lett, akivel először Ukrajnába utazik, ott kezdődik a koncertturné. Ekkor ér össze a két szál Odesszában, ahol hirtelen egy orosz nagypapa németül kezd beszélni és állítja, ő Florentinus Malsam…
Érdekes volt, ahogy összefűzte a két szálat, de egy csomó mindenre nem derült fény, ami pedig érdekes lehetett volna és valahogy az volt az érzésem, h az egész nincs lezárva, hiányérzetem maradt a végére.

2019. július 18., csütörtök

Anne Freytag: Mein bester letzter Sommer

Az utóbbi kis könnyed német olvasmányaim után ennek a nyelvezete, stílusa – lévén sokkal igényesebb, „értelmesebb” - igazi felüdülés volt, ha a téma nem is feltétlenül.


Tess 17 éves és meg fog halni egy vele született szív rendellenesség miatt. Még a 18. születésnapja előtt és még azelőtt, h az élet fontos dolgai megtörténnének vele. A lány már eléggé feladta, megkeseredett, látva a közösségi médiában egykori legjobb barátnőjét, akinek az élete ugyanúgy megy tovább, mint eddig. De mindent megváltoztat egy vacsora, amikor az apja egy régi barátja érkezik a családjával és a fia, Oskar nem ismeretlen Tess számára, róla ábrándozik, mióta egyszer látta. Igazi szerelem első látásra ez, bár Tess hinni sem meri, h beteg, lesoványodott testét és őt magát bárki is vonzónak találhatja, pedig így van. Pár nap ismeretség után úgy döntenek, közösen élik meg a lány utolsó nyarának minden pillanatát és felkerekednek Olaszországba. Együtt járják be Milánót, Firenzét és Rómát, összekovácsolják őket még jobban az együtt átélt kalandok, miközben Tess szerelmük beteljesülés érdekében legyőzi önmagát. Az utazásuk közben bár sokszor elfelejtik a tragédiájukat, de az azért időnként figyelmezteti őket, h a boldog napok meg vannak számlálva. És így is lesz, a halál nem vár, nem hatja meg az első szerelem, a romantika, ez a történet nem happy enddel végződhet.
Egy édes-bús, szép-szomorú történet, kicsit hasonlít John Green Csillagainkban a hiba című regényére, de ennek ellenére tetszett.

2019. július 12., péntek

Julie Leuze: Für einen Sommer und immer

Annika sikeres, szép és megközelíthetetlen jégcsap, leginkább legjobb barátnője, Helene útmutatása alapján. Mikor megtudja, h anyja rákos, 3 hétre Dél-Tirolba „menekül” – ami azért egy elég érdekes reakció. Itt eleinte hozza az arrogáns libát, de aztán napról-napra kezd rá egyre jobban hatni a táj, a nyugalom és főleg a jóképű túravezető, Samuel.


Kettejük élete nem is lehetne különbözőbb, de ahogy egyre jobban megismerik egymást, rájönnek, ők maguk, talán nem is különböznek annyira. Aztán Annika édesanyjának állapota miatt nem tudják együtt tölteni a 3 hetet és a nő fel is adja ezt az álmot Samuellel, de a pasi nem – az más kérdés, h megint elég hihetetlennek tűnt ez nekem, mi nők mindig szeretnénk, h a pasik így viselkedjenek, beszéljenek, de azért ez elég ritkán történik meg szerintem. A végén még azt is megtudjuk, h alakult az életük, hol vannak 1 év múlva, hurrá;)!
Alapvetően egy bugyuta kis történet, viszont volt benne pár gondolat, ami megfogott. Bár tudják, a kapcsolatuknak valószínűleg nincs jövője, nem fog örökké tartani, de hát mi tart örökké és mi arra a biztosíték, hogy valami örökké tart? De amikor életünk a végéhez közeledik, fontosak az emlékek, amikre örömmel, jó szívvel emlékszik vissza az ember és ha ezek nincsenek, mert attól való félelmünken nem vágtunk bele dolgokba, h nem fog örökké tartani, az szívás…ez elgondolkodtatott.

2019. július 6., szombat

Catherine Ryan Hyde: Als ich dich fand

Az 40-es évei végén járó Nathan egy október eleji reggelen vadászat közben egy csecsemőre bukkan az erdőben. Rögtön tudja, h ez a kisfiú hozzá tartozik és örökbe akarja fogadni, de mivel a fiú a nagyanyjához kerül és Nathan felesége – akivel tudatosan nem vállaltak gyerekeket – sincs elragadtatva az ötlettől, a dologból nem lesz semmi.


Ennek ellenére a kis Nat – aki róla kapta a nevét – ismeretlenül is az élete részévé válik, akit karácsonykor és a születésnapjára minden évben ajándékkal lep meg, de sosem találkoznak. Közben telnek az évek és a babából nehezen kezelhető, az iskolában nem túl jól teljesító fiú lesz, majd egyre több problémát okozó tini. A nagymamájával nem jönnek ki jól és amikor az idős hölgynél betelik a pohár, felbukkan a 15 éves Nattel Nathannál, hogy ha még mindig akarja, felnevelheti ő a fiút és az immár özvegy Nathan akarja.
Innentől kezdetét veszi az ő egészen különleges történetük. Nagyon nehéz időszakokon mennek át, sok megpróbáltatáson, de úgy tűnik, együtt mindenre képesek. Nathan szigorú és kemény, de mindig mindenben lehet rá számítani, nem az emberi kapcsolatok nagymestere, de nagyon jó és bölcs ember, nem tudtam szabadulni a gondolattól, h a névválasztás nem véletlen (Lessing: Bölcs Náthán). Nat lobbanékony, időnként faragatlan, de Nathan idővel a legjobbat hozza ki belőle és érte sok mindenre képes, igazi véd és dac szövetség alakul ki a „nagypapa és unoka” között. Érdekes figyelemmel kísérni az életüket, a középpontban Nat felnőtté válása áll, hol a saját, hol Nathan szemszögéből, mintegy 40 éven át, tele tragédiákkal, nehéz helyzetekkel és döntésekkel, de sok érzelemmel és szeretettel.
A könyv a várólistámon volt és örülök, h sorra került, mert egy különleges, érdekes és tartalmas olvasmány volt, olyan, ami még sokáig megmarad az emberben és foglalkoztatja, régen olvastam ilyesmit. A könyv magyarul Amikor rád találtam címmel jelent meg, nagyon ajánlom. Egyébként mind a magyar, mind a német borító félrevezető 1-1 kisfiúval a címlapon, mert pont ez a korszak, amiről csak nagyon keveset tudunk meg a regényból.