Karen Swan: Winterträume im Schnee

Clover, a sikeres dokumentumfilmes élete legnagyobb sikerét éri el a Cory Allbrightról készült filmmel, ami a sikeres szörfös karrierjét és főleg tragikus balesetét és annak rá- és a családjára gyakorolt hatását mutatja be. 9 hónapot tölt együtt a családdal a forgatás miatt, osztozik a fájdalmukban, barátok lesznek. Bár a film siker lesz, Clover díjakat nyer vele, az Allbright család életét nem könnyíti meg, Cory öngyilkos lesz.

A balesetért mindenki egyértelműen egy embert vádol, Kit Foley-t, a 9-szeres szörfvilágbajnokot, aki időközben a szörf helyett már a snowboardra váltott. Clover úgy érzi, a következő filmjének ő kell, h legyen a főszereplője, nem tudja elképzelni, h tud olyat mondani a pasi, ami megváltoztatná a véleményét. Mivel Kit szponzora mindenképpen védence jóhírének visszaállítását szeretné, felkéri Clot és csapatát, h készítsenek róla egy dokut. Ezért érkeznek az osztrák kisvárosba, Zell am See-be, ahol Kiték edzenek és rögtön be is költöznek hozzájuk a luxus chaletbe. De Kit önfejű, mogorva és a legkevésbé sem akar nem hogy megnyílni, még csak szóba állni se azzal a nővel, aki miatt most ott tart, ahol. Az együtt töltött 5 hét turbulens, tanulságos, szenvedélyes és olyan dolgokat hoz felszínre, amire senki nem számított. A végén még néhány csavarra is futja a happy end előtt. A regény mindent hoz, amit Swantól megszokhattunk: a luxust, bepillantást a priviligizált életbe ill. ezúttal kicsit a sport kulisszák mögé, vad szerelmet, titkokat, barátságokat, tragédiát…szintén jellemző, h a könyvei szinte mind egy kicsit talán hosszabbak a kelleténél, de igazából ez általában nem nagyon zavar, mert az az érzésem, ezeket végtelenített verzióban is tudnám olvasni.

Sabrina Jung: Wir drei am Weihnachtsmorgen

A német Nina francia vőlegényével, Eduarddal Párizsban él, mindketten művészek, de egy rosszindulatú kritika miatt nem épp a legkeresettebbek. Karácsony előtt lesz egy kiállítás Versailles-ban, ahol Nina is kiállít, ez egy új esély lehet mindkettőjüknek. Ebben a kissé zűrös időszakban bukkan fel valaki Eduard múltjából és Nináéból is, főleg előző állítja komoly kihívások elé a párt és megváltoztatja az életüket. Át kell értékelniük a kapcsolatukat, a családról alkotott elképzeléseiket és miután ezt megteszik, békét tudnak kötni a helyzettel és karácsonyra már teljes családi idillben ünneplik Nina kiállításának sikerét.

Az előző hangoskönyvvel ellentétben ez egyáltalán nem kapott el, túl sótlannak, túl semmilyennek találtam, nem csak a történetet, hanem főleg a szereplőket és ezen a felolvasó sem tudott segíteni, sőt... Eleinte nagyon melankólikus volt, a végére pedig már-már euforikusba csapott át, de ezt is valahogy sótlanul:P. Ami vicces, így a karácsonyi olvasmányaim/hallgatmányaim végén, h míg itt 10-12 fok volt karácsonykor, minden ünnepi könyvben, filmben állandóan szakad a hó:), na de legalább ott.

Tonia Krüger: All I (don’t) want for Christmas

Ez is egy – tervezett – 5 részes sorozat része, méghozzá az első, eddig csak ez jelent meg. Az alapsztori rém eredeti – ja, nem. Az egyetemista Phobe-nek nincs pénze a barátaival szilveszterkor síelni menni és egyetlen lehetőség kínálkozik arra, h gyorsan megszerezze a pénzt. Legjobb barátnője férjének van egy barátja, Liam, akinek sürgősen alibi barátnőre lenne szüksége az ünnepekre és ezért hajlandó fizetni is.

Persze a srác nem csak jófej, de baromi jóképű is, a családja cuki, egyedül az ex-barátnő – aki immáron a bátyja menyasszonyaként karácsonyozik a családdal – egy hárpia, pedig Liam pont őt akarja féltékennyé tenni és ezzel visszaszerezni. Nem túl nagy meglepetés, hova fut ki végül a történet, de – ahogy azt már többször írtam – nem mindegy, h jutunk el ide. Itt kimondottan hallgathatón (spotify-n hangoskönyvként hallgattam ezt is), szórakoztatóan és még az átlagosnál több bonyodalom a végén is jól állt a könyvnek. Bár nagyon elcsépelt az ötlet, ennek ellenére tetszett, mert vannak benne érdekes mellékszálak, történetek, jó szövegek, aranyos szereplők.

Mandy Baggot: Winterzauber in Paris

A londoni Ava torkig van az életével. A pasija megcsalta, az anyja állandóan azzal üldözi, h sanyargassa már magát egy kicsit, h végre modellként tudjon dolgozni és egyáltalán mindjárt karácsony. Kapóra jön, h legjobb barátnője, Debs munkaügyben Párizsba készül, így főhősünk vele tart.

Néhány órára van csak szüksége, h összeakadjon itt a jóképű fotós Juliannel, aki nővére halála után most kezd újra magára találni. Nagyon turbulens napok várnak aztán főhőseinkre és ránk is Párizsban, a karácsony előtti időszakban. Végigkövethetjük a két fiatal ismerkedését, egymásra találását, de ez nem csak egy cukormázas szerelmi történet, hanem jócskán meg van spékelve mással is. Persze alapvetően ez is egy könnyed, romantikus olvasmány, de a jobbik fajtából és így, h az elmúlt hetekben, karácsony apropóján sok ilyet olvastam, különösen feltűnik a színvonalbeli különbség Mandy Baggot javára. Ez a könyv – a többihez képest különösen – tényleg adott egy kis karácsonyi hangulatot is, ezenkívül Párizs sem csak a címben bukkan fel, hanem fontos szerepet játszik. A szereplők cukik és bár nem vagyok benne biztos, h kapcsolatok ilyen rövid idő alatt, ilyen komolyra fordulhatnak, de tényleg úgy érzi az ember, h ezek hús-vér emberek, esendő karakterek, a regény tele van értelmes párbeszédekkel (nagy szó!), de humorosokkal is, szóval az egész tényleg olyan „életszagú”, tetszett, egyértelműen az idei eddigi legjobb karácsonyi olvasmányom volt.

Boldog karácsonyt!

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden erre látogatónak és olvasónak!

Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek!

/ Wass Albert /

Emily Ferguson: Küsse in der Polarnacht

Ez a „Liebe auf Schwedisch” 5 részes sorozat 4. része, az elsőt hallgattam meg pár hete. A sorozat részei nem tartoznak szorosan össze, mindegyik szerzője is más, de mindegyik Lillaströmben játszódik és annak lakói a szereplők.

Elina egy kis Bed & Breakfastet üzemeltet, ami nem megy túl jól, ráadásul régi szerelme Niklas, immáron hotel tulajdonosként és egyúttal konkurenciaként tér vissza az életébe. A múlt- és jelenbeli vélt és valós sérelmek ellenére elég hamar újra összemelegednek, de a végső happy end előtt azért még néhány akadály elé állítja őket a szerző, ahogy az már lenni szokott. Őszintén szólva ez sem volt egy felejthetetlen valami és még csak karácsonyi hangulatba hozónak sem igazán mondanám.

Lili Eden: Mein Ex, Weihnachten und ich

Két éve hallgattam már a szerzőtől egy szintén karácsonyi könyvet a spotify-n, ami tetszett, így amikor megláttam ezt, nem volt kérdés, h sorra fog kerülni. Neki valahogy ez a „régóta ismert szomszéd” a sémája.

Fritzi és Tilo kamaszkorukban egy rövid ideig már alkottak egy párt, de aztán a kapcsolatuknak hirtelen vége szakadt és nyom nélkül eltűntek egymás életéből, de mégis ez a rövid találkozás mindkettőjük életére és kapcsolataira rányomta a bélyegét. A jópofa, kényelmes és karácsonyimádó Fritzi majd’ frászt kap, amikor az adventi időszak elején megtudja, h az új szomszéduk az egykori menő srác, továbbra is nagyon jóképű Tilo, akinek ajtaja előtt egymásnak adják a kilincset a jobbnál jobb nők. Persze a találkozás elkerülhetetlen, sikerül önmagukkal és egymással is tisztázniuk a múltban történteket és ez talán újra utat is nyit számukra egymáshoz. De összeillik két ember, ha teljesen mások? Ha mást szeretnek csinálni, enni stb.? Ha mindenben mások, de legalábbis annak tűnnek? Erre a kérdésre főhőseink még az óév utolsó órájában megadják maguknak és nekünk is a választ. Talán a másik történet jobban tetszett nekem, mert egy kicsit „nagyobb ívű” volt, nem csak néhány napba volt az egész cselekmény belesűrítve, mint itt. Ettől függetlenül ez is aranyos kis történet.

Guillaume Musso: Ein Engel im Winter

Musso könyveibe – miután olvastam már tőle néhányat – manapság már vegyes érzésekkel kezdek bele, ha egyáltalán. Egyrészről szinte biztosan számíthatok egy eredeti sztorira és izgalomra, a problémám vele csak az, h aztán általában eléggé hagyja „lógni” a történetet és ezzel az olvasókat is a levegőben.

A sikeres new yorki ügyvéd, Nathan még sosem vesztett pert, szédületes karriert futott be, saját erejéből küzdötte fel magát a csúcsra. De mindez hiába, mert boldogtalan, hisz élete szerelmével egy családi tragédia után elváltak, imádott kislányát is csak ritkán láthatja. Ráadásul a semmiből felbukkan az életében valaki, aki azt állítja, a halál Nathan nyomában jár, meg vannak számolva a napjai. Eleinte persze kétkedik, de be kell látnia, h a halál elől nincs menekvés. Igyekszik kihasználni a még neki maradó időt a lányával, ami közben egy nem várt ügybe bonyolódik, de mivel nincs veszítenivalója, feláldozza magát. Ezúttal a szerző és a történet nem fullad ki a végére, tartogat még egy nagy csavart, de a „paranormális” jelenségre, ami köré a regény épült, ezúttal sincs racionális magyarázat, de valamilyen igen, ami által ezúttal az egész „elfogadhatóbb” volt számomra. Magyarul És azután… címmel jelent meg a könyv.

Várólista 2023

Zsinórban tizenharmadik alkalommal vágok neki a várólista csökkentésnek, amit minden évben Lobó hirdet meg.

A 2023-as várólistámra, ez a régen várakozó 12 könyv került fel:

Alessandro Baricco: Land aus Glas

Elizabeth Joy Arnold: Einundachtzig Worte

Graham Greene: A kezdet és a vég

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje – Josef M. két halála

Hanni Münzer: Das Mädchen hinter der Maske

Judith Lennox: Die Mädchen mit den dunklen Augen

Karen Blixen: Távol Afrikától

Louise Jensen: A béranya

Mario Puzo: Omertá

Paul Auster: Die Musik des Zufalls

Simon Sebag Montefiore: Die Romanows - Glanz und Untergang der Zarendynastie 1613-1918

Szécsi Noémi: Nyughatatlanok

Manuela Inusa: Wintervanille

Cece egyedül vezeti vanília farmját a boráról híres Napa Valleyben. A különleges és drága fűszer felhasználásával kekszeket süt, chutney-t készít, ezeket is árulja az isteni vanília mellett.

Szülei meghaltak, egyedül kell boldogulnia és meg is állja a helyét az életben, a munkájában, de a szerelemben eddig nem volt szerencséje. Egy csapásra azonban minden megváltozik, amikor megkeresik egy tv műsortól és több részes riportot készítenek vele. Ezt látja a jómódú hoteltulajdonos, Richard, aki azonnal beleszeret a lányba. Mivel mindenképpen szeretné megismerni, egy kis trükkhöz folyamodik és a szállodájában egy hetes fűszer szemináriumot rendez, amire meghívja Cecét is, aki magával viszi szintén szingli legjobb barátnőjét, Juliát is. Maradjunk annyiban, h aztán a két nő az egy hét után már nem szingliként távozik. Richard és Cece „love storyja” eszméletlen béna és nehézkes, nem tudom ennek mi az oka, de rossz volt olvasni. Egyébként kellemes kis történet, helyes szereplőkkel és ez elvileg egy sorozat – bár ha jól láttam a többiben mások a szereplők – de nem igazán győzött meg a szerző, h kellene még tőle olvasnom.

Stephanie Marzian: Fräulein Gewürzzauber und das Wunder der Liebe

Lena, a fiatal, ügyes cukrászlány üzemelteti a kis cukrászdát, ami a nagymamájáé volt, aki egy éve meghalt.

December elsején hirtelen felbukkan egy „adventi kalendárium”, amit neki készített a halála előtt, minden nap egy levél formájában. Nagyon idilli kis történet, sok-sok szeretettel, barátsággal, karácsonyi sütivel és persze egy kis szerelemmel. Lenának eddig nem volt szerencséjre a szerelemben, de amikor megismeri a fotós Maxot, úgy érzi, talán ez megváltozhat. Két már-már túlságosan is „jó” fiatalról van szó, akik viszont ezáltal nem teljesen életszerűek sajnos. A happy end-ig sorozatos – és azért valljuk be, egy idő után már kevéssé hihető – félreértések vezetnek. Mindezek ellenére egy egészen kellemes „hangulatba hozó” hangoskönyv volt, ami az adventi naptárhoz hasonlóan - ami fontos szerepet játszik a történetben - 24 fejezetből áll.

Emma Wagner: Liebe auf Glatteis

Elég zagyva az eleje az idei első karácsonyi „hallgatmányomnak”.

Jule télen a kislányával Svédországba utazik, h a kis Lara az apjával töltsön végre pár napot. A véletlen úgy hozza, h a mogorva, de annál jóképűbb Svennél landolnak és mivel a találkozás apa és lánya között tovább tolódik, a tervezettnél tovább maradnak. Jule és Sven először eléggé osztják egymást, majd persze ahogy egyre jobban megismerik egymást, egyre jobban meg is kedvelik a másikat, amit a világért sem árulnának el, de persze elég egyértelmű és lassan nekik is az lesz. Persze itt is megvannak a szokásos akadályok, leginkább az ő aggályaik formájában, de ezeket sikerül legyőzni és jöhet a happy end. Amazonon nagyon jó értékeléseket kapott ez a könyv, de abszolút semmi extra történet, jópofa szitációk és szereplők, de semmi több. Igazán karácsonyinak sem mondanám, tél van és adveni időszakban is játszódik, de nem ezen van a hangsúly.

Diane von Fürstenberg: Die Frau, die ich sein wollte: Mein Leben

Az önéletrajzi könyv két nagy részre van osztva, az első inkább személyes, a második pedig a szakmai sikereivel és bukásaival, vagyis a karrierjével foglalkozik.

Az első hosszabb fejezetben a szülei történetét írja le, majd az ő szerelmeit, kezdve a gyerekeivel, érintőlegesen az unokáival folytatva, majd kisebb-nagyobb tinédzser fellángolások után megismerjük a férje és az ő történetét és számtalan szerelmi kalandját is, rá tényleg illik a mondás – minden szinten – h nagy kanállal ette/eszi az életet. A harmadik fejezet a szépségről szól, legyen ez a saját szépsége, a neki dolgozó modelleké, a természeté, a birokáé stb. Karrierje történetében a főszerepet az általa először a 70-es években kreált „wrap dress”, vagyis az átlapolós ruha játssza. Sikerek és bukások, hatalmas hullámhegyek és hullámhegyek jellemzik szakmai életét. Becsületére legyen monda, nem csak a sikereit írja le, de rossz döntéseiről, szakmai kudarcairól is vall. Nyilván egy pillanatig sem vonom kétségbe a leírtakat, de egy idő után nagyon fárasztott ennyi fantasztikus ember…főleg ennyi gazdag… Merthogy elképesztő módon, ezt a nőt egész élete során a sors kizárólag kívül-belül gyönyörű, sikeres, gazdag, híres és különleges emberekkel hozta össze. Kb. millió barátot és barátnőt sorol fel, akik persze vagy mind híresek, vagy ha nem, akkor egy fél mondatban, olyat ír róluk, h elszégelled magad, miért nem hallottál még róluk, viszont ez az elképesztő „name dropping” egy idő után nagyon fárasztó és unalmas volt. Mindenesetre tényleg elég kalandos és fordulatos az élete, szóval érdemes volt megírni ezt a könyvet.

Katie Marsh: Du erinnerst mich an morgen

Zoé épp házasodni készül, de valami nem stimmel, ez egyértelmű, így nem túl meglepő, kapva-kap az alkalmon, h még az „igen” előtt elrohanjon, amikor kap egy hívást, h az édesanyjának – akivel hosszú évek óta nem beszél - szüksége lenne rá. Meg sem hívta a – végül meghiúsuló - esküvőjére, nem voltak kapcsolatban, de lassan derül csak ki, mi állt a háttérben.

A múltbeli vélt- vagy valós sérelmek ellenére Zoenak végleg fel kell nőnie és szembenéznie a ténnyel, h anyja beteg, felelősséget vállalnia érte, vigyázni rá, elviselnie a betegsége miatt időnként nem könnyű szituációkat. Minden fejezet végén olvashatunk egy levelet, amit az anya írt a lányának, főleg ezekből ismerjük meg kapcsolatuk történetét, a cuki kislány és anyukája felhőtlen kapcsolatát, amire aztán évről-évre egyre több árnyék vetül, majd már csak az anya kétségbeesett kísérletei ezek a levelek, a kapcsolat felvételre. Nehezen haladtam ezzel nagyon, nehézkesen indult és bár utána sem lett a kedvencem, tagadhatatlanul fontos témát boncolgat, nem is rosszul. Hisz mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor nekünk kell viselnünk a felelősséget a szüleinkért, nekünk kell meghoznunk a döntést a jövőjükkel kapcsolatban, mindent mérlegelve, ami a legkevésbé sem könnyű feladat. Az anya levelei egyre szívszorítóbbak, egyre kétségbeesettebbek és jól mutatják, h az idő múlásával a gyerekek egyre fontosabbak lesznek a szülőknek, míg a gyerekek életébe egyre több más fontos szereplő érkezik, ezzel háttérbe szorítva a szülőket, mindez megspékelve itt az ő speciális kapcsolatukkal és problémáikkal. Amikor végre a múlt minden részlete kiderül az olvasóknak és a főszereplőknek is, felnőtt fejjel Zoe is sok mindent másként lát, mint tinédzserként és sokkal jobban meg tudja érteni az anyját.

Lilly Blank: Offen für alles

A 40-es házaspár Viviane és Karl végre élvezhetik az életüket, van miből, hisz egzisztenciát teremtettek a családjuknak és a gyerekeik is kezdenek felnőni, de ez persze a kamaszkorban újabb problémákat hoz magával.

Viviane megrökönyödéssel hallgatja, amikor a barátnője, mintegy mellékesen megjegyzi: persze, h spanyol férje lefekszik más nőkkel és neki sincs ez ellen kifogása. Aztán, ahogy elkezd filózni a témán, be kell vallania, h Karllal közös életüket is legjobb esetben a megszokás vezérli, mint bármi más és némi morfondírozás után fel is veti férjének, h változásokra lenne szükség a kapcsolatukban. Gyorsan el is határozzák, h adnak egy esélyt másoknak is, ezzel talán felpezsdítve kettejük kapcsolatát is. Viviane kivirágzik és az érdeklődőkre sem kell sokat várni, de azért alaposan kiakad, mikor kissé tesze-tosza férje nála előbb „ ér révbe” és felüti a fejét a kétség, h vajon tényleg a hűtlenség-e a kapcsolatuk megmentésének legjobb módja. Ez az alaptörténet, de ezen kívül is a fő- és mellékszereplők házasságának apropóján egy csomó hétköznapi és kevésbé hétköznapi apró-cseprő kérdés, téma és dilemma merül fel, amiket elég jól kezel és tárgyal a szerző. A vége kicsit talán túl idilli lett, de alapvetően tetszett a könyv, amit ismét hangoskönyvként hallgattam. Üdítő volt, h ezúttal nem a 20-as, 30-as generáció problémáiról és „szívügyeiről” volt szó, hanem a 40-eséiről.

Bridget Collins: A könyvkötő

A fiatal Emmettet láz gyötri, nem tud dolgozni, hamarosan a szülei egy idős asszonyhoz küldik könyvkötőnek, ami meglepi a fiút, mert eddig azt sem látták szívesen, ha könyvet vett a kezébe. Seredith szolgálatában gyorsan kiderül, h itt nem csak a könyvek bőrbekötéséről van szó, hanem sokkal inkább egy kiválasztottak által űzött mesterségről, mely során emberek – rossz – emlékeit kötik könyvekbe, megszabadítva ettől őket.

Emmett is kötőlázban szenved, kiválasztott, kötő. Mielőtt – ő és az olvasók is - igazán sokat megtudnának hivatása rejtelmeiről, mestere meghal és ezzel le is zárul a regény első része. A másodikban megismerjük a fiú múltját, amire ő már nem emlékszik, hisz olyan – a korban erkölcstelennek számító – szerelembe bonyolódott, ami után neki is elvették, bekötötték az emlékeit. A könyv harmadik részében, perspektívát váltunk és a szerelmi szál másik főszereplőjének életébe pillantunk bele, amikor is az egymást már elfeledő szerelmesek útja újra keresztezi egymást. Ahogy ez talán már kiderült, egy fantasy regényről van szó, aminek az alapötlete – a kötés – nekem nagyon tetszett. Erről és ennek a világnak a bemutatásáról szólt a regény első része, de ott is még csak felkelti az érdeklődést a könyvkötő munkája iránt és kreál egy e köré épülő legendát, majd a 2. és 3. részre szinte teljesen elhagyja ezt az egyedi történetet és egy szerelmi szálra vált. Meglepett ez a szerelem, bár már sejtettem, milyen irányba megy a történet, de nem tudtam előzetesen, h ez egy LMBTQ történet lesz. Nem is ezzel volt bajom - bár tagadhatatlanul szokatlan volt számomra – hanem azt nehezményeztem, h a különleges alapötletet egyáltalán nem aknázta ki, ennek még annyi aspektusa lehetett volna. Így az volt az érzésem, h az érdekes kezdés után a könyv eléggé visszaesett és végül összességében egy átlagos történet lett belőle, amiért nagy kár. Egyébként gyönyörű a borítója, ez a címmel kombinálva szerintem minden könyvmolyt megvett kilóra, engem is, bár a szokásokhoz híven csak pár éves késéssel.

Abbie Greaves : Jeder Tag für dich

Mary 40 éves és „Gyere haza Jim” táblával áll az állomáson minden este, már 7 éve. 6 évig volt együtt az ír nő a nála néhány évvel idősebb, fül-orr gégész Jimmel, miatta költözött Londonba, boldogok voltak, de a férfi eltűnt.

2 szálon fut a regény, egyrészről megismerjük őket párként, megtudjuk, milyen volt a kapcsolatuk, milyen problémákkal kellett szembenéziük. Másrészről a jelenben bepillantást nyerünk Mary jelenlegi életébe. A helyi újság fiatal újságírónőjét, Alice-t megérinti Mary története, azért is, mert neki az édesapja tűnt el gyerekkorában. Amikor kiderül, h leépítés lesz az újságnál és valami nagyot kell dobnia, h ne ő legyen az áldozat, úgy gondolja, Jim eltűnésének története jó sztori lenne. Nyomozni kezd, h kiderítse, mi is történt. Közben a két szál egyre jobban közelít egymáshoz és lassan kiderül, h mégsem volt minden olyan idilli, már Jim eltűnése előtt sem és amikor Alice rátalál Jimre, az egész sztorira a magyarázat banális, de mélységesen emberi és felkavaró is. Meglepő módon a történet folytatódik a „csúcspont” után is, megtudjuk, h alakul a főszereplők élete, Mary végre „felszabadul”, annyi év után képes elengedni és továbblépni. Bár érdekes volt, de ezt a részt már kicsit vontatottnak éreztem. Spotify-n hallgattam ezt is, a hangoskönyv címlapján az áll, h ez nem egy klasszikus szerelmi történet akadályokkal, ezzel keltette fel az érdeklődésemet és betartotta az ígéretét.

Julie Leuze: Der Duft von Hibiskus

Az idei utolsó várólistás olvasmányom volt ez, ezzel zsinórban 12. alkalommal zártam sikeresen a kihívást. Emma szerető szülők vadóc lányaként nőtt fel Hamburgban, akit jobban érdekel, h patikus apjának segítsen tudományos igényű rajzaival a különböző gyógynövényekről és közben tanuljon, mint az, h férjhez menjen.

De aztán történik valami, amire ő bár nem emlékszik, mégis tudja, elméje valami szörnyűséget rejteget előle, mert a férfi, akit titokban szeret eltűnt, anyja elutazott, addig szerető apja pedig rideg vele. Így mintegy kapóra jön neki az ajánlat, apja egyik ismerősétől, h tartson vele a távoli Ausztriáliába egy expedicióra az ő asszisztenseként, ahol a feladata a különleges növény- és állatvilág megörökítése lenne. Már a több hónapos hajóút oda egy borzasztó tortúra, ráadásul a finom úrihölgynek 4 férfivel kell felkerekednie a vadonba, amit az egyikük ellenez, a másikuk pedig azt hazudja, h Emma a menyasszonya. Emma rátalál egy új, egészen más életre, mint amiben felnőtt, szerelemes, egyenrangú és kutató is lehet és lesz is, de gyötri a múlt, ami csak lassan tárul fel előtte, de rá kell jönnie, mit történt, mert jól tudja, h addig nem lehet boldog. Felfedezi, h több van benne, mint gondolta és amit általában a férfiak gondolnak, a sarkára áll, kiáll magáért és az ausztrál őslakosok segítségével sikerül felfednie a sokkoló múltat, ami megnyitja számára az utat a jövője felé. Érdekes, fordulatos történet, érdekesen oldja meg a múltbeli szálat, ahogy arra csak a főszereplővel együtt derül fény az olvasó számára is.

Paul Auster: Das Buch der Illusionen

Az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán szerepel, ez a különleges könyv. David Zimmer irodalomprofesszor és műfordító, hétköznapi élete akkor ér véget, amikor felesége és két kisfia egy repülőgép szerencsétlenségben meghal. Ezután teljesen elvonul a világ elől fájdalmában. Egy nap meglát egy régi némafilmet, ami megnevetteti és ezzel felkelti az érdeklődését.

Kiderül, h ez egy Hector Mann film, amiből alig néhány készült csak, mielőtt a titokzatos művész, nyom nélkül eltűnt Hoollywoodból. Főhősünk minden filmjét fel akarja kutatni , látni akarja és amikor ez sikerül neki, könyvet ír Hector Mann munkásságáról, amivel a saját részéről lezártnak tekinti a témát. Ám egyszer csak kap egy levelet egy nőtől, aki azt állítja Hector felesége és az idős művész látni akarja, siessen, mert már nincs neki hátra sok. David viszont kételkedik, azt hiszi, valaki át akarja verni. Végül felbukkan Alma - aki Hector életrajzát írja és egész életében ismerte a Mann házaspárt – azzal a küldetéssel, h elvigye főhősünket a haldokló művészhez. Az idővel kell harcolniuk, mert 24 órával Hector halála után a végrendelete szerint az összes filmjét meg kell semmisíteni. Hector ugyanis a felesége és néhány barátjuk segítségével és közreműködésével további filmeket forgatott, de nem a nagyközönség számára, hanem csak saját magának. Alighogy David megérkezik a farmra sorra halnak meg annak lakói, ráadásul a filmek is megsemmisülnek. Bár az esetek egyértelműnek tűnnek, Auster a végén felvázol egy teóriát, ezzel kicsit nyitva hagyva a történetet. Ez egy misztikus és lebilincselően érdekes történet, de pici hiányérzet azért maradt bennem a végén. Magyarul is megjelent Az illúziók könyve címmel. Érdekes, h a magyar fülszövegben olvasom most, h a főhőst Hans Zimmernek hívják, a németben meg David Zimmernek:).

Ella Marcs: Lieber den Frosch geküsst, als gar keinen Prinz

Az előző hangoskönyv után, most kimondottan valami nagyon könnyedre vágytam, ez jó választásnak tűnt. Sabin rendőnyomozó, a munkájában bátor és eltántoríthatatlan, remek megérzései vannak, magánemberként viszont sokszor csetlő-botló, de nagyszájú és jópofa nő.

A történet elején épp kezdődik a szabadsága, amit egy farmon fog tölteni, egy barátnője állatait gondozva. Meglepetésére átmenetileg itt él a barátnője sógora is, a nőcsábász Leon, akivel állandóan ugratják és szivatják egymást, miközben csak úgy szikrázik köztük a levegő. A nő szabadsága viszont nem tart sokáig, mert egy közeli szépség farmon;) ellopnak egy old timert és a rendőrség nagy erőkkel száll ki. Sabin újsütetű kollégája, a jóképű (naná;)) Tim, akit már régóta ismer és aki végre elvált, már beépült egy rendőrnővel vendégként, Sabinnak pedig kozmetikusként kell az alkalmazottak körében puhatolóznia. Ez a szakma nem is állhatna távolabb a nőnől, szóval van csetlsé-botlás bőven, miközben Tim és Leon is csapja neki a szelet, bár a két pasi különbözőbb már nem is lehetne. Tim a kedves, gentleman udvarló, míg Leon a rámenős, vicces, „rosszfiú”, aki viszont egyre közelebb férkőzik főhősnőnkhöz. Míg egyrészről szövődik a románc, másrészről folyik a nyomozás is és lassan kiderül, nem csak egy ellopott old timerről van szó, hanem egy évek óta tartó lopássorozatról, ami a szépség farmról indul ki és a gyanú egyre inkább Leonra terelődik. A végét a szerző kissé túlbonyolította, úgy tűnt, mintha nem bírná már abbahagyni, szerintem szükségtelenül húzta már, ez nem tett jót a történetnek, de aztán végül csak fény derül az igazságra és jöhet a happy end.

Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

A főszereplők ugyanazok, a 4 nyugdíjas „nyomozó”, az első részben megismert rendőrpáros, Chris és Donna is fel-feltűnik, de már nem jut nekik olyan nagy szerep, ugyanis itt már nagyobba megy a játék.

Elizabeth volt férje, a szintén ügynök Douglas bukkan fel a nyugdíjasotthonban, itt akarja meghúzni magát, miután egy MI5-os akció után 20 millió értékű gyémántokat szerzett, mintegy bebiztosítva a nyugdíjas éveit. A védelme viszont kemény dió, olyannyira h pár nap múlva már nem csak a volt férj, hanem néhány másik ember is halott és Elizabeth újra nyomoz. Valóban meghalt volna Douglas, vagy csak megrendezte a halálát? Hol vannak a gyémántok? Ki kiveri a kártyákat? Nyugdíjasaink ismét bevetik magukat, bár időnként csetlenek-botlanak is, de végül egymást segítve sikerül felderíteniük a fondorlatos bűntények sorozatát. Szerintem ritka, h valaminek a 2. része jobban sikerül az elsőnél, de itt határozottan ez volt az érzésem. Ami tetszett az első részben - a szerethető szereplők, a helyzetkomikum, a szórakoztató párbeszédek - az itt is megvan. Ebben a részben viszont sokkal jobban tud a történet fő szálára koncentrálni az író és bár itt is van egy-egy vadhajtás, de a végén ezeket „egybe tudja dolgozni”. A cselekmény végig követhető maradt, nem akart túl sokat, de szerintem ez kimondottan jót tett a könyvnek. A cím is telitalálat, mert bár volt a regénynek egy pontja, amikor úgy éreztem, túl sokat árul el, de tévedtem és a végén még a címadás miértjére is fény derül.

Stephan Thome: Pflaumenregen

Az a fajta könyv, amit elég nehezen tudtam követni így, h hallgattam és közben ezer más dolgot csináltam, pláne. Nagyon keveset tudok összességében Ázsiáról, Tajvanról pedig pláne, ezért egyrészről érdekelt, másrészről nagyobb koncentrációt igényelt – volna - ez a regény.

A német szerző – aki 12 éve él Tajvanon - generációs regényének középpontjában Umeko áll, akinek gyerek- és fiatalkorát valamint jelenét – immáron nagymamaként - követhetjük nyomon 1941 és 2017 között, a különböző idősíkok között ugrálva. A történet az 1940-es években kezdődik a japán gyarmati uralom időszakában, Umeko nagyapja még a kínai uralom alatt nőtt fel és ez vésődött belé, míg a kislány már a japán életstílust követve nő fel, japánul beszél és a japán császárt már-már istenként tiszteli. Egy csapásra megváltozik mindez, amikor 1945-ben Japán elveszti a szigetet és az újra Kínához kerül. A lakosság nem csak egy új nyelvet kap, amit máról holnapra kell megtanulnia és beszélnie, hanem új, kínai neveket is, így lesz Umekoból Lee Ching-mei, apja elveszti munkáját, az egyik nagybátjya eltűnik, imádott bátyja – aki a II. világháborúban Japán oldalán harcolt – 10 évre egy munkatáborba kerül. 2017-ben Umeko családja – aki ekkor már mindenkinek A-mah, vagyis mama - az ő 80. születésnapjára gyűlik össze, megérkezik legkisebb fia, az amerikában élő Harry is, aki érzi, h ez talán az utolsó lehetősége, h közelebb kerüljön a szüleihez és elkezd egy regényt Tajvan történetéről és egy kislányról, aki akár az édesanyja is lehetne. Bár továbbra is hallgató anyjától nem sok mindent tud meg, mégis Harry és unokahúga, Julie meg tud néhány dolgot anyja/nagyanyja múltjáról és minden japán emlék brutális kiírtásáról Tajvanon. Két fontos kérdés a regényben az identitás és a haza. Umeko végig otthon van, de körülötte mégis többször is minden megváltozik, teljesen. A regény jelenben játszódó részeiben már nem annyira Umeko a főszereplő, hanem sokkal inkább a család azon két tagja, aki külföldön él és az identitását keresi, legkisebb fia, az amerikában élő Harry, aki a látogatás során rájön, h a sorsa Tajvanhoz köti és Umeko unkája, Julie is rádöbben, mikor a barájta azt akarja, h menjen vele Londonba, h ő Tajvanhoz tartozik. Rendkívül összetett, informatív regény, ami viszont helyenként túl részletes, „kívülállóknak” (ami ebben az esetben azért a világon élők túlnyomó többsége”) éretethetetlen ill. az időbeni ugrások miatt sajnos követhetetlen is. Ráadásul nagyon hosszú is, ami szintén nem válik a történet előnyére, szerintem még soha nem hallgattam ennyire hosszú hangoskönyvet.

Barbara Leciejewski: Fritz und Emma

2 idősíkban futnak az események, egyrészről megismerjük a fiatal párt, Emmát és Fritzet, akik egy évben és egy napon születtek, szüleik barátsága révén a gyerekkorukat is együtt töltötték, így már-már természetesen jött a tinédszer szerelem. Az idillnek aztán a II. világháború végén Fritz seregbe való behívása vetett véget. Onnan, mint oly sok más esetben is, ezúttal is egy más ember jött vissza, aki nem akar elárulni semmit az átélt borzalmakról, amikről éjszakai rémálmai tanuskodnak. A másik idősík a jelenben játszódik, amikor Emma és Fritz immáron a falu legidősebbjei közé tartoznak a maguk 92 évével és mindenki úgy ismeri őket, mint akik immáron majdnem 70 éve szóra, sőt még egy pillantása sem méltatják egymást, pedig régen házasodni készültek. Az új lelkész feleségét, Mariet, aki a legkevésbé sem érzi jól magát az isten háta mögötti kis helyen, egyre jobban érdekli a történetük…

Ahogy szépen lassan közelít egymáshoz a két idősík, egyre inkább megismerjük Fritz és Emma történetét, szerelmük, de legalábbis kapcsolatuk végét, „kényszerházasságaikat”, gyerekeiket. Hosszú életük során még néhányszor keresztezi egymást sorsuk, de a tragédiák továbbra sem kímélik őket. Ahogy a két időbeni szál összeér, helyükre kerülnek a dolgok, mind az ő, mind Marie életébe, aki különleges lényével nem csak a 750 éves jubileumát ünneplő falucskát kelti életre, hanem – és legfőképp – a lakóit. Nagyon tanulságos a két címszereplő története, akik feladják egymást és ezért ki-ki a maga boldogtalanságával fizet; és Marieé is, aki bár megtalálta a privát boldogságot Jakob mellett, mégis jobbra, többre, másra vágyik, elégedettlen a kis faluval, ahol élnek, azzal, h nem dolgozhat újságíróként, helyette a „papnét” kell játszania. De aztán nagy nehezen sikerül bevallania magának is, h nem is kívánhatna többet, mint amilye van. Egy remekül megírt érdekes, izgalmas és érzelmes regény, csodás borítóval.

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

Megjelenésekor, 2 éve elég nagy hype volt a könyv körül, még akkor vettem meg én is, de az ilyesmit aztán mindig csak később olvasom el (nem tudom miért, de többnyire így alakul).

Csütörtökönként ül össze a nyomozóklub a coopers chase-i nyugdíjas otthonban, ahol Elizabeth, akinek egykor valami szupertitkos munkája volt; Joyce, a nyugdíjas ápolónő; Ron, az egykori szakszervezeti vezető és Ibrahim a nyugalmazott pszihiáter megoldatlan gyilkossági ügyekből csemegézik. Egy csapásra felfordul az életük, amikor az otthonban történik egy kegyetlen gyilkosság, majd nem sokkal később még egy. A csapat persze rögtön akcióba lendül, kombinál, konspirál, túl jár mindenki eszén, a rendőrséggel kooperál és hosszú-hosszú nyomozás, rengeteg útvesztő és zsákutca, na meg még néhány újabb hulla után sikerül is a gyilkossági ügyek végére járniuk. Az elején teljesen magával ragadott a regény, a cuki nyugdíjas szereplőkkel, a rengeteg poénnal és helyzetkomikummal, nagyon szórakoztató volt. Aztán viszont a történet egyre inkább a nyomozás irányába ment el, (de azért senki ne számítson igazi krimire), ami alapvetően nem lett volna baj, de egyre több szál és szereplő bukkant fel, egyre szövevényesebb lett a sztori, ráadásul sorra hullottak ki a csontvázak (szó szerint is) a szekrényekből, el-el terelve a figyelmet a fő ügyekről és a végére mind ezt, mind a nyomozást túl soknak éreztem és időközben vagy már nem volt annyira szórakoztató, vagy már annyira hozzászoktam, h nem is tűnt fel, mindenesetre kissé belefáradtam. Mondjuk ennek némileg ellentmond, h miután befejeztem, rögtön bele is kezdtem a második részébe;).

Lesley Pearse: Wenn tausend Sterne fallen

Ismét egy várólistás könyv, amit még nagyon régen kaptam és azt kell mondjam, kellemes meglepetés volt, tetszett. A regény elején Daisy örökbefogadó anyja, akit minden szempontból az igazinak érez, meghal és a lánya lelkére köti, h keresse meg az igazi édesanyját. Daisy soha nem érezte ennek igazán szükségét, de kicsit összecsapnak a feje fölött a hullámok és mégis a keresésére indul.

Amolyan történet a történetben módon bontakozik ki előttünk Ellen és húga, Josie gyerek- és tinédzserkora, megtudjuk, mi vezetett ahhoz, h az idősebbik nővér örökbe adta a kisbabáját és hogy lett öntörvényű húga a 70-es évek arca, majd hogyan züllött el. Kisebbfajta nyomozással bukkan végül Daisy szülőanyjára és bár őt elvakítja az öröm, de valami nem kerek. A végére bár „nagy csavart” tartogat a szerző, de erre azért elég gyorsan rá lehet jönni. Nem mondanám, h happy enddel ér véget a történet, de legalábbis mindenki megtalálja a nyugalmát, így vagy úgy. Nagyon jól megírt, olvastatja magát, az első perctől kezdve lekötött és nem nagyon volt benne üresjárat. Tetszett, h a valódi életről szól, a maga örömeivel és problémáival, szerethető/utálható szereplőkkel, a két különböző idősíkot is jól „dolgozta el” és bár alapvetően családregénynek mondanám, de a végére belecsempész egy kis krimi szálat is.

Carmen Eller: Ein Jahr in Moskau

Újabb rész az egyik kedvenc sorozatomból, ezúttal az orosz fővárosból. Ez a kötet már elég régen megvolt, most azért kaptam kedvet hozzá, mert véletlenül ráakadtam a youtube-on egy orosz srác csatornájára, aki arról tudósít, milyen az élet most, a szankciók után Oroszországban és általában sok infot oszt meg a mindennapjairól, amit meglepően érdekesnek találtam.

A szerző, Carmen a moszkvai német újság szerkesztőjeként/újságírójaként érkezik és kalandjait szeptembertől szeptemberig követjük a keleti metropoliszban. A könyvsorozat többi részéhez hasonlóan itt is rengeteg dologról esik szó, a teljesség igénye nélkül: városról, ételekről, piacokról, fürdőkről, vallásról, közlekedésről, kultúráról, az időjárásról na meg persze a politikáról és Putyinról. Sok helyit megismer, de a munkája révén német ajkúakkal is kapcsolatban marad, olyannyira, h végigkísérhetjük a könyvben a románcát a svájci kollégájával. Néhány napot Szentpéterváron és Szibériában is töltenek, de ezekről csak nagyon keveset tudunk meg. Alapvetően tetszett, szórakoztató és informatív volt – bár időnként kicsit megrémisztett, h mennyi hasonlóságot véltem felfedezni az orosz- és a magyar néplélek/szokások stb. között… - ami egy kis negatívum volt, h bár sok mindenről ír, de egyik témában sem mélyed el, ad alaposabb információkat, sok dolog, szinte csak az említés szintjén marad.

Sophie L. Gellar: Der kleine Buchladen zum Verlieben

Egy újabb könyv, ami azzal akarja „eladatni magát” a könyvmolyok körében, h a ’könyvesbolt’ szó szerepel a címében, bár ennek sok jelentősége nincs, akár gyógyszertár, vagy pékség is lehetne éppen.

Grace munkanélküli, egyedül neveli az 5 éves lányát és lassan a hajléktalanság is fenyegeti. A lehető legjobbkor érkezik a hír, h a nagybátyja ráhagyta skóciai könyvesboltját, így odaköltöznek. A nyüzsgő Londonból egy isten háta mögötti kis skót faluba költözés elég nagy váltás, de a főszereplőnőnek ez meg sem kottyan, főleg persze azért, mert mindent elintéznek helyette, minden téren, neki csak a babérokat kell learatnia. Így viszont koncentrálhat a szerelmi életére, de mivel választottja múltja a legkevésbé sem egyszerű, erre kell is az idő. Ahogy az előzőekből már bizonyára kiderült, a főszereplő, Grace nem lopta be magát a szívembe, a szerzőnek nem igazán sikerült hús-vér karakterré formálnia, inkább egy közhelyeket puffogtató valaki lett csak, akiért valami – számomra megmagyarázhatatlan – okból mindenki odáig van és alig várja, h segíthessen neki/rajta. Az első perctől kezdve egyértelmű a történet alakulása, ezt aztán sok múltbéli és némi jelenbeli drámával spékeli meg ill. teszi csöpögössé a szerző. A végére tényleg már eléggé rá kellett vennem magam, h hallgassam, szóval nem lett a kedvencem.

Donna Douglas: Die Nightingale Schwestern

A várólistámon volt ez a könyv, ami egy sok részes sorozat első része. 1934-ben, Londonban, a híres Nightingale kórház nővéreket keres. A jelöltek között van 3 fiatal nő, akik különbözőbb háttérrel nem is rendelkezhetnének, mégis szobatársak lesznek és lassan barátnők is, na meg persze a regény főszereplőnői.

Dora szegény családból származik, ráadásul családi erőszak áldazata, ezért menekül; Millie egy arisztokrata családból származik és értelmes elfoglaltságot keresve érkezett a képzésre; Helen domináns anyjának rendeli alá magát. Rajtuk kívül még megismerünk néhány további nővér tanulót, ill. a főnővéreket és mindennapjaikat a kórházban. Barátságok szövődnek közöttünk, de állandóak az intrikák is. Páciensek, orvosok udvarolnak nekik, miközben szigorú főnővérek mellett teljesítenek szolgálatot. Ahogy most utánanéztem minden kötet egy-egy újabb évet dolgoz fel ugyanezekkel a főszereplőkkel. Számomra kicsit nehezen indult a történet, mert eleinte nehezen igazodtem ki a sok szereplő között, de aztán a második felére már tetszett, nem zárom ki, hogy olvasok még a sorozatból további részeket, de nem is vagyok biztos benne.

Eve Harris: Die Hochzeit der Chani Kaufman

Chani és Baruch esküvőjére készülünk és főleg persze készülnek ők, úgy, hogy a zsidóknál máig szokásos módon alig ismerik egymást és alig-alig tudják, mi vár rájuk a házasságban. Közben ide-oda ugrálunk az időben és lassan megtudjuk, hogy jutott el a két fiatal a házassághoz.

Az ő történetük - a maguk nehézségei ellenére - hagyományosnak mondható, két vallásos család sarjai, akik ismerik és betartják mindazt, amit elvárnak tőlük, de ezzel együtt is képesek kiállni magukért, a személyes boldogságukért, ami mindenképpen már modern vonás. Tetszett, h mély vallásusságuk ellenére is képesek összefogni egymással, egymásért, a legintimebb dolgaikban, amik csak rájuk tartoznak, hiába gondolja ezt a gyülekezet másként. Általuk megismerjük a környezetüket is és a sok-sok szigorú és meghökkentő zsidó szokást. A szerző néhány embert kiemel a mellékszereplők skatulyájából és megismertet minket az ő történetükkel, ezek eltérnek a szokásostól vagy elvárttól. Nagyon érdekesnek találtam a két fiatal közös történetének alakulását, de ugyanígy a két másik főszereplő, kevésbé hagyományos történetét is. Sok zsidó témájú könyvet olvastam már, mert nagyon érdekel a világuk, kultúrájuk, szokásaik, amik a mai világban egyre idegenebbül hatnak. Magyarul A Kaufman lány házassága címmel jelent meg a regény, szerintem érdemes elolvasni.

Kelly Harms: Ein Sommer nur für mich

Amy férje, John egy üzleti útra indul, de nem tér vissza, egyszerűen, szó nélkül elhagyja őket. A nőre marad a két kisgyerek, a hatalmas ház minden munkájával és költségével együtt. Iskola könyvtáros lesz és valahogy túlélik a következő éveket, mire a férj újra felbukkan és az ígéri, mindent rendbehoz.

Ezt azzal kezdené, h a nyári szünetben egy hetet a gyerekekkel akar tölteni, így Amyre teljesen váratlanul rászakad a szabadság. Eleinte nem igazán tudja, mit kezdjen ezzel, hisz az elmúlt években teljesen alárendelte magát a gyerekeinek és az anyaságnak. Végül úgy dönt, New Yorkba megy egy egyhetes könyvtáros képzésre és egy magazinnál dolgozó barátnőjénél száll meg. A hangos, izgalmas, pulzáló és főleg sohasem alvó New York gyorsan magával ragadja a kisvárosi anyukát, aki legnagyobb meglepetésére rögtön a szintén könyvtáros, jóképű Daniellel találja magát az ágyban. Mikor az exe kifejti neki, h az egész nyarat a gyerekekkel akarja tölteni, hisz annyi pótolnivalójuk van, Amy úgy dönt, kihasználja a soha vissza nem térő alkalmat és New Yorkban marad. Barátnője, Talia beveszi a magazinja egy projektjébe és kicsit átalakítja Amyt, a „mamacitacion” keretein belül. Főszereplőnőnk a következő hetekben nem csak külsőleg formálódik át, hanem rájön, igenis neki is joga van megvalósítani az álmait, elengedni magát, új dolgokat kipróbálni, jóképű, izgalmas férfiakkal randizni. Ez az újfajta öntudat csodát tesz Amyvel, nem csak a férfiak, hanem az egész város a lábai előtt hever. Ráadásul közte és a jóképű könyvtáros között egyre mélyebb és komolyabb kapcsolat kezd alakulni. Azonban a nyári idilli hetek gyorsan véget érnek és Amy számára egy csapásra világossá válik, h bár imádta ezt az életet, de ennek semmi köze hozzá és az ő életéhez és a kapcsolatának Daniellel nincs jövője. Gyorsan visszatér a régi életébe, de egy tragédia megmutatja neki, ki az, aki mellette áll és azt is, h talán mégsem kell mindent eldobnia magától és feláldoznia magát és hogy talán több dolog és kapcsolat fér el az életében, mint gondolta. Összességében egy nagyon jó kis könyv kerekedett ebből, szerethető szereplőkkel, könnyed tartalommal, de mégis sok mondanivalóval.

Mindszenty József: Emlékirataim

Néhány éve hallottam erről a könyvről és azonnal felkeltette az érdeklődésemet, hamarosan meg is szereztem belőle egy antikvár példányt, de az utóbbi években egyre nehezebben vágok bele az ilyen vaskos kötetekbe, főleg, ha tudom, h nem egy habkönnyű olvasmány vár rám, ezért is került fel a kötet az idei várólistámra. Augusztus elején hirtelen kedvet kaptam hozzá és nagy érdeklődéssel kezdtem olvasni és meglepetésemre eleinte egész gyorsan is haladtam.

Nem sokat tudtam Mindszenty Józsefről, Magyarország utolsó hercegprímásáról, így örülök, h elolvastam ezt a könyvet, azért is, mert nagyon sok általános műveltségbeli lyukat tömött be, sok háttérinformációt adott a korról, ami idegenvezetőként is hasznos számomra. Kronológikus sorrendben íródott a könyv, bár elég keveset tudunk meg Mindszenty József életéről, mielőtt hercegprímás lett, de nagyon részletes az üldöztetésének leírása. 1948 karácsonyán tartoztatták le, majd az Andrássy u. 60-ban, az ÁVH székhelyén kegyetlen módszerekkel vallatták és 1949 februárjában életfogytiglani rabságra ítélték. A bebörtönzött, hallgatásra ítélt főpap részletesen ír a fogságáról, az akkori gondolatairól, az étkezésekről, a napirendről, a kegyetlenkedésekről, minek következtében 82 kilóról 44-re fogyott. Később az Amerikai Egyesült Államok követségén félrabságban élt, majd el kellett hagynia az országot. A vaskos kötet lapjain nem csak a kommunizmussal szembeni ellenállás szimbolikus figurájává vált Mindszenty személyes sorsa elevenedik meg, hanem a magyar katolicizmus és egész Magyarország 20. századi történetét is nyomon követhetjük. Megrázó és tragikus történelmi olvasmány.

Kristin Hannah: Zwischen uns das Meer

Épp úgy tűnik, tönkre megy a kétgyerekes házaspár Jo és Michael házassága, amikor váratlanul behívják a nőt, aki helikopterpilóta, az iraki háborúba. Hiába van két gyereke, nincs apelláta, esküt tett, hadbíróság elé, illetve börtönbe kerülne, ha megtagadná.

Elképesztően érzelmes a búcsúzkodás része, a 12 éves Betsy kamasz daca és dühe, a 4 éves Lulu ártatlan félelme és reménye és az anya gondolatai, aki őrlődik a gyerekei iránt érzett szeretet és a kötelesség között. Ráadásul egy olyan apára bízza őket, akinek az utóbbi időben úgy tűnt, a munkája fontosabb, mint a családja. Jo tele van kérdésekkel és kétségekkel, mi lesz a gyerekeivel, a családjukkal, a házasságával? Néhány hónap alatt gyökeresen megváltozik mindannyiuk élete, amikor az anya súlyosan megsérülve tér vissza a háborúból, végképp minden a feje tetejére áll. Az addig önző, csak a munkájával foglalkozó apa, Michael lesz addigra már, aki összefogja a családot, felelőséget vállal, aki a lányai támasza. Jo nemcsak fizikai problémákkal küzd, hanem legalább ilyen súlyos mentális problémákkal is a háború szörnyűségei után. Az írónő remekül és nagyon érzelmesen írja le az egész család számára fájdalmas gyógyulási- ill. újra egymásra találási folyamatot. Rendkívül szerethető, élethű karaktereket teremt, akiknek érdekelt a sorsa. Nagyon jól felépítette a történetet, amiben minden a helyén van, rég olvastam engem ennyire lekötő és érdeklő regényt, nagyon tetszett, csak ajánlani tudom.

Gabriella Engelmann: Die Liebe tanzt barfuß am Strand

Ez egy sorozat első része, aminek a többi részét nem hiszem, h meg fogom hallgatni/el fogom olvasni.

Lina 35 éves és a nagymamájával él az Északi-tenger parjtán az idilli kis Lütteby-ben. A csendes kisváros állóvizét a helyi tourinform iroda jóképű új vezetője, Jonas keveri fel, aki Lina főnöke is lesz. Eleinte Lina a legkevésbé sem találja szimpatikusnak őt, de persze ez gyorsan megváltozik és mind szakmailag, mind privát egyre jobban kijönnek. Aztán viszont felbukkan a nő volt vőlegénye, alapos félreértést okozva ezzel, de az ő személye leginkább csak azért érdekes, mert Lina mellette látja igazán, mennyivel „jobb ember” Jonas és hogy mit is érez iránta. Amikor a végére már pont jöhetne a happy end, az írónő meghúzta a váratlant és újra alaposan összekuszálja a szálakat, ezzel rengeteg nyitott kérdést hagyva a következő részre.

Kristof Magnusson: Gebrauchsanweisung für Island

Ha minden jól megy, mire ez a poszt megjelenik, már Izlandon leszek, beteljesítve ezzel egy régi nagy álmomat. „Felkészülésként” kezdtem olvasni ezt a könyvet, ami – ahogy a cím is mutatja – használati utasítást akar adni az országhoz. Olvastam már néhány részt ebből a sok részes sorozatból, itt tényleg általános tudnivalókról, sajátosságokról, történelemről, mindennapokról, szóval sok mindenről szó esik.

A szerző ezúttal félig izlandi az édesapja révén, anyja német és ő Hamburgban nevelkedett, ami a szigetországhoz képest maga a forró dél;). Szerintem jót tett ez a kétféle identitás a könyvnek, mert tudta bizonyos helyzetekben a szigetet és lakóit egy kívülálló szemével nézni, ugyanakkor viszont „bennfentes” infókkal is tudott szolgálni. A szerző egyébként író és műfordító.

Izland egy olyan ország, aminek tulajdonképpen nem kellene léteznie, benépesítve egy olyan néppel, amit már rég evakuálni kellett volna.

Azt hiszem ez a mondat is már jelzni, hogy ez az ország, ez a sziget valami más, valami különleges és ennek nagyon sok aspektusát olvashatjuk a könyvben, kezdve a történelemmel, a földrajzi adottságokkal, amiből nagyon sok minden következik, ezt a részt lebilincselőnek találtam. Egy csomó olyan nehézségre mutat rá az országgal kapcsolatban, amire az ember – pláne, ha kívülálló – nem is gondol.

Az érzést, hogy túl kevés emberük van ahhoz, h egy teljes közösséget működtessenek, az izlandiak máig ismerik. Az országban csupán 330 ezer emberrel egy munkamegosztáson alapuló társadalom minden funkcióját be kell tölteni a hegedűkészítőtől a gyermeknephrológuson át a repülésirányítóig. Emellett egy teljes nemzetállamot kell működtetni, nagyköveteket küldeni Japánba és Kínába, hivatalnokokat a NATO-ba és az ENSZ-be, egy operát, egy szimfónikus zenekart és egy balettet finanszírozni és egy -az ítéletidő által állandóan „elmosott” - úthálózatot foltozni.

Emellett sokat ír a sziget egyedülálló természeti adottságairól, látnivalóiról, a fővárosról, az izlandiakról és szokásaikról. Aztán viszont volt benne néhány olyan rész, ami kevésbé érdekelt, ezért aztán kevésbé is kötött le. Ilyen volt például a politika ill. a régi izlandi sagák, ennek bár alapvetően érdekesnek kellene lennie, valahogy nem fogott itt meg. Összességében viszont tetszett, sok plusz infót adott és egy jó átfogó képet a szigetországról.

Jenny Colgan: Die kleine Sommerküche am Meer

Flora Londonban él és jogi asszisztensként dolgozik egy ügyvédi irodában. Élvezi a nagyvárosi életet és örül, h elhagyhatta a szülőföldjét, Skóciát, a kis Mure szigetét annak ellenére is, h az élete sem szakmailag, sem magánéletileg nem egy sikertörténet. Menthetetlenül szerelmes mogorva, nőcsábász főnökébe, Joelbe, akivel hirtelen egy közös ügyön kezd el dolgozni, amihez ráadásul vissza kell mennie a szigetre, ahol apja és három bátyja továbbra is él.

Ez eleinte nem könnyű Florának, aki anyja halála után hagyta el a szülőhelyét, de lassan újra magára talál és megtalálja a hangot a családjával is. Joel viszont utálja a kis szigetet, ahol a természet az úr és nyáron szinte mindig világos van, ennek ellenére a lány továbbra is titokban rajong érte és a férfinak is kezd feltűnni a tejfehérbőrű és tejszőke Flora. Aki egyébként jogi asszisztensként épp azon dolgozik, h a kliensüket megszeressék a szigeten és támogassák, ezért egy kis „nyári konyhát” nyit, ahol legendásan jól főző-sütő édesanyja receptjeit készíti el nagy sikerrel. Most elolvastam, mit írtam anno a Colgantől olvasott másik könyvéről, már nem emlékeztem rá, de tartalmilag eléggé egy kaptafa. Városi lány vidékra kerül, sütni-főzni kezd, amit mindenki imád és két pasi is legyeskedik körülötte, itt is ez történik. Ami kicsit meglepő volt számomra, h volt egy pont, amikor vacilláltam, kivel találja meg főszereplőnőnk a happy endet, azért ez aránylag ritkán fordul elő;). Kicsit nehezen indult be a történet számomra, de aztán – nem tudom mi van velem;) – ez is tetszett, kimondottan cuki és persze a végén a happy endek sem maradnak el.

Nina Resinek: Wir am Meer

Teljesen random kezdtem ezt el hallgatni spotify-n, de végül tetszett, laza, könnyed, nyári kis hangoskönyv volt, jó szövegekkel, cuki gyerekekkel. Anna egyetemista és a nyári szünetet a nővérénél, Johannánál és annak családjánál tölti New Yorkban.

Johanna munkája révén kap egy visszautasíthatatlan meghívást: eltölthet 8 vendégével 3 hetet a híres német író, Kilian Brandt tengerparti házában az íróval a Hamptonson. A könyvmoly és Brandt rajongó Anna alig akar hinni a fülének. Persze az egész azért furcsa, miért akar egy sikeres, nőcsábász író heteket tölteni ismeretlenekkel? Anna és Killian között azonnal elkezdenek pattogni a szikrák, meg megy a szócsata ezerrel, de egy idő után már nem tudják titkolni sem saját maguk, sem egymás előtt, mit éreznek. Ezen még az sem változtat, bár kicsit bonyolít a helyzeten, h az alkotói válságban lévő Kilian amolyan inspirációs forrásként hívta a vendégeket és arra készül, h kendőzetlenül írjon róluk. Tartogat még néhány fordulatot a történet második fele, de ezek inkább csak arra valók, h elodázzák a happy endet.

Charles Martin: Hosszú az út

Egy regényt olastam eddig a szerzőtől, még 2014-ben (Ahol a folyó véget ér), ami rögtön fel is került a kedvenceim listájára, utána valahogy mégis elmaradt a folytatás. Pár éve már megvan Charles Martin néhány további regénye, de valahogy sosem kerültek sorra, ezért került fel ez az idei várólistámra.

Coopernek nem mindennapi gyerekkor jut lelkész apja mellett, korán fény derül kivételes zenei tehetségére is. 18 évesen egyedül próbál szerencsét és rá kell jönnie, h az általa addig megtapasztalt szeretet és siker korántsem természetes. Néhány kemény év vár rá, de becsülettel állja, majd találkozik a fiatal énekesnővel, Daley-vel, akivel gyorsan elválaszthatatlanok lesznek, nem csak a magánéletben, hanem a munkában is nagyon sikeres párost alkotnak. Fényes jövő áll előttük, de nem mindenki nézi jó szemmel a boldogságukat és a sikerüket. Egyetlen ember rosszindulata és irigysége tönkre teszi nem csak a kapcsolatukat, hanem az életüket, karrierjüket is. Hosszú-hosszú éveket töltenek magányosan, nem is tudva egymásról, egyre lejjebb csúszva, mígnem egy véletlen újra összehozza őket és talán még egy új esélyt is tartogat számukra. A regény nem lineáris, lassan, fokozatosan áll össze a történet, hol a jelenben mesél Cooper, hol a múltban kalandozik. Alapvetően nem nagyon szeretem ezt az elbeszélési módot, de ezúttal tetszett, Charles Martin mesteri elbeszélő, aki nagyon jól keveri a kártyákat. Nagyon jól és szépen megírt, érzelmes, fordulatos, helyenként szívbe markoló, máskor szívet melengető történet, olyan, ami még a befejezés után is foglalkoztatja az olvasót.

Sarah Morgan: Die Stunde der Inseltöchter

Egy család, négy nő, három generáció története a regény. Az idősebbik nővér, Lauen Londonban él a férjével és tinédzser lányval, ahol felépítette magának a – látszólag – tökéletes életet. Húga, Jenna a férjével maradt a szülőhelyükön Martha’s Vineyardon és legfőbb vágya, h családot alapítsanak.

Lauren férje hirtelen meghal és a tökéletes élet hirtelen kártyavárként omlik össze. Kiderül, h lányuk, Mac nem is az elhunyt Ed lánya volt és hogy a férfi egy hatalmas adóssághegyet hagyott rájuk, ezért visszatérnek az amerikai kis szigetre. Itt festő anyjuk - akivel meglehetősen mérsékelt volt mindig is a kapcsolatuk - bejelenti, h eladja a családi rezidenciát, ahol a nehéz időkben idősebbik lánya és unokája épp készül meghúzni magát, ráadásul pont annak a férfinak, aki Mac apja… A körülmények végre rákényszerítik őket, h véget vessenek a már így is túl hosszú ideje tartó hallgatásnak ill. a dolgok elhallgatásának és tiszta vizet öntsenek a pohárba, felfedve a múltat. Ez jót tett a regénynek is, addig tele volt mindenféle utalgatásokkal, az egészet valami tragikus, misztikus lengte be, mindenhol titkokat sejtetett, ami szerintem kicsit sok volt. A szerzőtől ennél sokkal könnyedebb történetekhez vagyok szokva, ez kissé meglepett. A regény második fele viszont, amikor már leszámoltak a múlttal és a titkokkal, sokkal szerethetőbb és könnyedebb lett. Persze a végére az igazi, cukorszirupos, amerikai happy end sem maradt el.

Christian Berkel: Ada

A német származású Ada 9 éves, amikor anyjával 1954-ben visszatérnek Buenos Airesből Berlinbe. Gyorsan rájön, h ebben az országban minden más, nagy a különbség a latin temperamentum és a német fegyelem között. Hamarosan egyesül a család és összeköltöznek a lány apjával, majd megszületik az öccse is.

Nem csak Ada felnötté válását követjük nyomon, hanem a világ eseményeit is, a berlini fal építését, a hidegháború eseményeit egy olyan családban, ahol nyilvánvalóan sok minden történt a múltban, amiről mindenki csak hallgat. Persze ez nem túl nagy csoda, hisz az anya félig zsidó, az apa pedig a nácikat szolgálta…De ezeken kívül is számos fontos témát tematizál a szerző: abortusz, vetélés, homoszexualitás. A fiatal NSZK-ban Ada a múlt könyvét keresi, amiből a felnőttek egy fontos fejezetet kitéptek, hisz a szülők generációja nem véletlenül akar hallgatni a náci időkről. A szerző – feleségével együtt - Németországban ismert színész és mindketten több könyvet is írtak már. Csak a regény befejezése után derült ki számomra, h ez a könyv egy trilógia második része, a harmadik rész még nem jelent meg. Így már kicsit érthetőbb számomra, h miért olyan homályos a befejezés, fel is villant valamit abból, h folytatódik a címszereplő élete, meg nem is. Bár egyáltalán nem volt zavaró, h volt ennek egy előzménykötete – amiről nem is tudtam – mert a múlt releváns eseményeit elég jól felvázolja. Összességében érdekesnek és jól megírtnak találtam, kicsit sajnálom, h lemaradtam az első kötetről, így nem hiszem, h azt még elolvasom.

Ferenc Máté: Ein Weinberg in der Toskana

A szerző szülei 1956-ban hagyták el, vele együtt, az országot, ő már kanadai állampolgár, ennek ellenére elég sokszor hivatkozik magyarságára, Kanada nem nagyon kerül szóba. Ez a regénye Toszkána hegyei címmel jelent meg 2007-ben.

A művészházaspár, Candace (festő) és Ferenc (író) Máté 1987-ben úgy döntenek, h kisfiúkkal Toszkánában telepednek le. Mivel szeretik a kihívásokat, nem apórázták el: egy 13. századi remetelakot és birtokot vásároltak, ezt alakították át először gyönyörű otthonná, majd jött a kalandvágyó pár új ötlete. Ferenc a fejébe vette, h bort akar készíteni, kvázi a semmiből, hisz nem értettek ehhez, soha nem foglalkoztak ilyesmivel. Ennek ellenére sok-sok kaland után eljutottak oda, h birtokukon a mai napig készítenek borokat, nem is akármilyeneket, több remek, díjnyertes boruk van. A könyv igazából nem regény, legalábbis nem egy összefüggő történet, inkább egy történetfüzér, meghökkentő, érdekes, de legfőképp és leginkább megmosolyogtató törénetek gyüjteménye, toszkán mindennapjaikról, a ház keresés és felújítás viszontagságairól, na meg persze arról, hogyan váltak borkészítővé. Sok-sok tájleírás, toszkán ételek és életérzés egy kis humorral fűszerezve, szerintem ez nagyon jól hangzik, ennek ellenére annyira nem tetszett nekem, talán mert a stílusa nem illeszkedett a tartalomhoz, nem tudott olyan könnyed lenni. A könyv egyébként az idei várólistámon volt, már jó ideje kinéztem magamnak, pont az a tény keltette fel a figyelmemet, h egy magyar (nevű) szerző könyvét Toszkánáról németül olvasni izgalmas lenne:).

Tilly Tennant: Die kleine Waffelbäckerei am Meer

Sadie tanárnőnek készül, de egyre több jel mutat arra, h nem ez a neki való munka. Fel is adja a dolgot, helyette inkább úgy dönt, megmenti imádott nagyszülei gofrisütödéjét és ezzel – nagyapja halála után – a nagymamájának is újt cél ad.

Szerető, de nála mindent mindig jobban tudó családja ellenzi az ötletet és a lánynak rá kell jönnie, bizonyos szempontból igazuk is van, nagymamája már nem a régi, ő pedig nem nagyon ismeri ki magát a vendéglátásban. Tovább bonyolítja a helyzetét, h hosszú idő után úgy tűnik, álmai férfija – akinek ő kötött útilaput a talpára - újra szabad lesz, de Sadie már egyáltalán nem biztos benne, h újra kellene kezdeniük, mert felbukkan a sármos idegen, Luke is a színen, aki azzal indít, h hajóval „elüti” a lányt. Összességében egészen aranyos volt – én hangoskönyvként hallgattam – de kicsit olyan se füle, se farka történet ez, mindenesetre a könnyed, nyári, tengerparti feelinget azért többnyire jól hozza.

Jo Thomas: Ein Sommer wie kein zweiter

Az angol Ruthie épp nincs a toppon, amikor „véletlenül” megvesz egy kis házikót Olaszországban. Mivel semmi nem marasztalja éppen Angilában, úgy dönt, belevág a nagy kalandba. Odaérve viszont konstatálja, h a ház óriási, egy óriási romhalmaz, ráadásul az épp elhunyt nagypapa a család tudta nélkül adta el neki, így az olasz família – akik egyben a szomszédai is – minimum rossz szemmel néznek rá. Különösen a jóképű Marco avatkozik lépten-nyomon a dolgaiba, majd nagyvonalúan feleannyiért, amennyiért Ruthie vette, megvenné a birtokot. Ez persze felháborítja a nőt, de lassan már nem lát más kiutat.

Közben viszont kezdi megismerni a Pugliai régiót, a szomszédait, a falu lakóit, kezd beilleszkedni, kezdi felvenni az olasz ritmust. Az élet rákényszeríti arra, h talpraesett legyen, interneten eladja a még el sem készült olivaolaját, így a célja végül az, h ott maradjon a szüretig. Mire az értékes nedü üvegekbe kerül, minden megváltozik körülötte, az olaszok befogadták, ő beletanult az olivabogyó termesztésbe és szüretelésbe, otthonra talált és arra az emberre is, akive megoszthatja mindezt. Cuki kis történet, jópofa szereplőkkel, kevéssé meglepő love story-val.

Zadie Smith: Swing Time - Egymásnak születtünk

Kölcsönkönyv, ami már egy éve nálam volt, épp ideje volt már elolvasni. A barátnőm, akitől kaptam, nagyon ajánlotta, neki nagyon tetszett és bár tetszeni többnyire nekem is tetszett, nem lett a kedencem.

A történet középpontjában két lány barátsága áll, akik mindketten vegyes házasságból születtek, a név nélküli narrátor apja, míg barátnője anyja fehér. A két lány a tánciskolában ismerkedik meg, ez is köti össze őket és félvérségük. Aztán az élet gyorsan elsodorja őket egymástól, a tehetségesebb Tracey profi táncos lesz, míg a narrátor egy világsztár éneke-táncosnő asszisztense lesz. Az életük nem is alakulhatna különbözőbben, hisz Tracey-nek nem sikerül a nagy áttörés, helyette 3 különböző férfitól születnek gyerekei, szegénységben él és dühös a világra, míg a narrátor abszolút luxusban éli az életét, köszönhetően a munkaadójának. Furcsa helyzetbe kerül aztán, amikor Aimée, a világsztár egy gambiai faluban alapít iskolát, emiatt többször is járnak ott, hisz egyrészről a narrátor rádöbben, h ez az ő népe, másrészről viszont a jótékony sztárt képviseli, kivülálló. Aztán a sors különös fintora révén a két egykori barátnő útja újra keresztezi egymást, de számomra nem igazán derült ki, lehet-e jövője a barátságuknak, nekem nem úgy tűnt. Furcsa, h sokan ezt a barátság könyvének tekintik, szerintem nem az, legalábbis én úgy értelmeztem, h egy gyerekkori barátság – mint oly sok esetben – nem élte meg a felnőttkort. Nekem az sem nagyon tetszett, ahogy ugrál az idősíkok és a történet szálak között és igazából nem értem a címet sem, szóval nekem kissé talányos maradt ez a regény.

David Safier: Miss Merkel: Mord auf dem Friedhof (Merkel Krimi, Band 2)

Ebből a „sorozatból” valószínűleg végtelen számú részt lehetne írni, az már más kérdés, hogy van-e értelme. Miután a nyugdíjas Angela Merkel bravúrosan megoldotta új lakóhelye gyillkossági ügyét az első részben, azon kapja magát a másodikban, h alig várja, h újra hasonló történjen, amire a kisvárosban meglehetősen kevés esély mutatkozik. Hát erre nem egy újabb hullába botlik Putinnal ( a mopszával:D) sétálva? Dehogynem!

Azonnal beleveti magát a nyomozásba és az egész nagyon hasonlóan alakul, mint az első rész – nem csak azért, mert sok szereplőt onnan már ismerünk – mindenki gyanús, csavar-csavar hátán etc. Őszintén itt már végképp nem is tudtam (akartam?) a kimondott „sztorira”, a nyomozásra koncentrálni, egyszerűen nem érdekelt, ki a gyilkos (ami azért egy kriminél gáz). Megelégedtem a helyzetkomikummal, a nem kevés politikai humorral, a felolvasó Merkel utánzásával, számomra ezért érte meg végighallgatni, a nyomozósdi nekem csak amolyan mellékszál volt. Kicsit olyan érzésem van, h kb. azért is született ez a második rész, mert Safiernek eszébe jutott még egy csomó, eddig le nem csapott magas labda, meg Merkel poén, de kellett kreálni hozzá egy történetet is.

Matt Haig: Ich und die Menschen

Amikor egy cambridge-i matematikus, Andrew Martin megoldja a világ legbonyolultabb matematikai rejtélyét, egy távoli, a Földnél sokkal fejlettebb civilizációban úgy ítélik meg, h ennek nincs itt az ideje, ezért küldenek valakit, aki gondoskodik arról, h a rejtély továbbra is az maradjon.

Név nélküli főszereplőnk, aki Andrew Martin bőrében találja magát, egyáltalán nem akarta ezt az utazásos melót a Földre, inkább büntetésként kapta. Nincs nagy véleménnyel a visszamaradott emberiséggel kapcsolatban, látványukat visszataszítónak találja, szokásaikat pedig minimum furcsának. Nem túl tehetséges a nyelvekben, ezért legalább 100 szóra van szüksége, mielőtt a teljes nyelvtani puzzle-t össze tudta rakni (LOL), ez aztán a Cosmopolitan gyorsolvasásával meg is oldódik, ennél nehezebben barátkozik meg a ruhák viselésével, ami révén gyorsan a figyelem középpontjába is kerül.

A Föld – ahogy később világosság vált számomra – a csomagolt dolgok bolygója volt. Étel fóliában. Test ruhában. Megvetés mosolyban. Minden be volt csomagolva.

A feladata, h mindenkit likvidáljon, aki tudhat a forradalmi matematikai felfedezésről, de ez a vártnál sokkal nehezebbnek bizonyul. Persze nem technikailag, sokkal inkább „érzelmileg”. Mert bármennyire is gonoszak, buták, érthetetlenek is az emberek, mégiscsak csinálnak jó fehérborokat, mogyoróvajat, olyan zenét, ami megérinti, családban élnek és párkapcsolatban, ami bár a legnagyobb abszurditás, de rávilágít az eleinte számára teljesen érhetetlen „szeretet” fogalmára. Az eleje nagyon tetszett, amikor megpróbálja a Földet és az emberiséget, a mindenki által jól ismert dolgokat egy „kivülálló” szemével nézni és értékelni, itt rengeteg a komikus helyzet, meg az elgondolkodtató gondolat is. Aztán a könyv második felében kicsit elcsúszik a szentimentális irányba, ami szerintem annyira nem passzolt a regény elejéhez. Nagyon tetszett a szerzőtől a Mitternachtsbibliothek, ezért is kezdtem bele ebbe. Ez is eredeti, a nyelvezete zseniális, olvastatja magát, különösen az elején, de összességében nem tetszett mégsem annyira.

Az autópályák voltak a Földön a legfejlettebb utak, ami - ahogy az emberiség legtöbb modern vívmányánál - többé kevésbé azt jelentette, hogy az életveszély itt nagyobb volt, mint máshol.

Minden új technológia a Földön öt éven belül nevetségesen elavult. Azokhoz a dolgokhoz tartsd magad, amik öt év múlva sem lesznek nevetségesek. Egy jó vers. Egy dal. Az ég.

Marnie Schaefers : A New Season. My London Dream - My-London-Series, Band 2

Meglepve konstatáltam, amikor elkezdtem hallgatni, h nem sok köze van az első kötethez, persze a címet megnézve – ami hasonló, mégis más – ez nem túl nagy meglepetés. Ugyanabban a londoni milliőben vagyunk, az első rész főszereplői is fel-felbukkannak, de a történet középpontjában egy teljesen új szereplő Victoria-Vincent áll, ill. az első kötetben már epiződszerepet kapó Tracey.

A csinos tinédzser Victoria már régóta sejti, h más, mint a kortársai, akik különcek tartják, de ő tudja, transzszexuális, hiába született női testbe, férfinak érzi magát és jön az elhatározás, h férfiként is akar élni. Tracey egy véletlen folytán Vincentet ismeri meg és számára, azután is férfi marad, h kiderül, valójában még nem az. Mostanában egyre többet hallani erről a témáról, én nem érdeklődtem különösebben iránta, nem is tudtam róla sokat, azt sem, h ez a rész erről szól, így nekem összességében érdekesek voltak az ezzel kapcsolatos gondolatok, problémák, dilemmák, a folyamatok. Végigkövethetjük a főszereplő „átalakulását”, az ő történetét, ami azért nekem sokszor túl „egyszerűnek” tűnt, annak ellenére is, h a szerző érzékelteti a problémákat is, de főleg az a pont, amikor Victoria végleg Vincent akar lenni, nekem kissé elnagyoltnak tűnt. A felolvasó ugyanaz és ugyanolyan idegesítő, de azt kell mondjam, a végére megszoktam, bár a hangsúlyai – főleg azokon a helyeken, amikor nincs mit hangsúlyozni - megszokhatatlanok. Nagyon-nagyon, túlságosan is hosszúnak tartottam ezt, bár most legalább sikerült többnyire tartalommal megtölteni, nem csak az unalomig ismételt szólamokkal.

Lilli Beck: Glück und Glas

Bár nagyon sokáig olvastam ezt a könyvet – mondjuk több, mint 500 oldalas is – de nem azért, mert nem tetszett, inkább az utóbbi időben szokásos „semmire nincs időm” volt a ludas.

Két barátnő Marion und Hannelore, vagyis Moon és Lore a főszereplők, akik majdnem, h ikrek, egy napon születtek a II. világháború végén 1945-ben. Sorsukat, ami egy életen át összefonódott, 2015-ig, 70. születésnapjukig követjük a regényben. Bár szinte testvérekként nőnek fel és őszinte, elválaszthatalan barátnők lesznek, családi és anyagi hátterük nem is lehetne különbözőbb. Lorenek jut a szerető és tehetős család, Moonnak a szegénység és az állandó küzdelem. Mégis, vagy talán pont ezért, felnőttként ő lesz sikeres, keresett fotómodell, a saját lábára áll, a saját döntéseit hozza meg és a saját életét éli, míg barátnője mindenben alárendeli magát a szerelemnek és a férjének. Megingathatatlannak hitt barátsáukat évtizedekre megsebzi a tény, h ugyanazt a férfit szeretik és ez a férfi – a maga módján – mindkettőjüket szereti. A lineárisan elmesélt történetben, hol az egyik, hol a másik barátnő életébe kapcsolódunk be néhány év kihagyás után és nem csak az ő személyes sorsukat követhetjük nyomon, hanem általa a Világ-, Európa- és Németország történéseit is az évtizedek alatt, bár néha ez kissé erőltetett. A végét, a két barátnő 70. születésnapját, megkönnyeztem, a helyzetüket, a terveiket, a vágyaikat. Nagyon tetszett a történet, a bemutatott női sorsok, a nehézségek, az előítéletek, amivel egy nőnek meg kellett és meg kell küzdenie, szerintem a regény megvalósítása is jól sikerült, olvasmányos, szerethető karakterekkel, akik az ember szívéhez nőnek.