2012. július 29., vasárnap

Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad

Egy könyv a sportról, úszásról abból az időkből, mikor az még nem a csodaszerekről, ilyen-olyan táplálék kiegészítőkről, doppingról, csodadresszekről, pénzről, reklámról szólt.
A könyv 3 részből áll, először Székely Éva saját úszókarrierjéről olvashatunk, majd a lányáéról, Gyarmati Andreáéról még inkább dióhéjban, a 3. rész is egy harc története, a szerző harca a betegséggel, a beteg szemével. A két hölgy együtt egy olimpiai arany, 2 ezüst, 2 bronz, 13 Világ- és 31 Európa-csúcs birtokosa.


Székely Éva zsidó származása miatt soha nem érezte, h befogadták volna, soha egyetlen közösség sem fogadta be igazán. 14 évesen, mint nem kívánatos elemet zárták ki a Fradiból, később már nem azt kérdezték, mi a vallása, hanem, h mi volt az apja, s mivel nagykereskedő volt, így megint nem kívánatos lett, de mint élsportoló a legnagyobb kiváltságokat kapta, „sporteredményeimért megbocsátották szüleimet” – írja. Mégis számára soha nem volt kérdés, hova tartozik.
A Himnusz volt és marad számomra a világ legszebb dallama, és annyi kitaszítottság után is erőt vesz rajtam a meghatottság, ha hallom.

Az, ami ebben a könyvben olvasható, helyenként ma már megmosolyogtató, ez nem sértés, egyszerűen csak annyit változott a világ, a sport, h a 60-70 évvel ezelőtti módszerek, edzés, felkészülés kicsit komolytalannak tűnik, bár nyilván nem volt az, a legkevésbé sem, hisz ugyanúgy el kellett végezni az irdatlan munkát – pl. edzésenként 249x kellett fordulni, miközben a medence fala rücskösre dörzsölte a kezét - róni a hosszakat esőben, szélben, reggel, délben, este, de mások voltak a körülmények, a háttér, a lehetőségek - minden sokkal inkább volt amatőr, de az is igaz, h minden sokkal inkább szólt a sportról. Székely Éva 1952-ben ért fel a csúcsra Helsinkiben és lett olimpiai bajnok.
Az olimpiai bajnokság az én számomra belső biztonságot jelentett. Belső biztonságot csalódások, betegségek, ellenségeskedés, pletykák, rosszindulat, irigység ellen. Amikor az ember úgy érzi, hogy kirántják a lába alól a talajt, a gondolatba tud kapaszkodni, hogy ő volt egyszer valamiben minden kétséget kizáróan a legjobb a világon. Amikor erőt meríthet abból a puszta tényből, hogy ezt soha senki nem veheti el tőle, ez visszavonhatatlanul az övé, amíg él.

Majd ő tartotta 100-1500 m-ig az összes gyorsúszószám, valamint a 100 és 200 pillangó magyar csúcsát, mikor ő versenyzett, akkor vált ketté, két külön úszásnemmé a mell- és a pillangóúszás, ő lett a pillangó első világcsúcstartója és a világon az első nő, aki a 200 m-t végigpillangózta. Férje a kétszeres olimpiai bajnok Gyarmati Dezső lett, majd anyaként is folytatta a versenyzést, 1956-ban együtt féltek Melbourne-ben az olimpián az otthon maradtak miatt, főleg 2 éves kislányuk miatt.
Lányuk, Gyarmati Andrea 3 évesen tanult meg úszni, de úgy, h mindenki a csodájára járt, Székely Éva, aki akkor már edzőként dolgozott, lánya edzőjeként mindig nagy harcot vívott saját magával, az anyával, hisz a jó eredményekért, gyakran embertelen dolgokat kellett előírnia. Andrea fejlődése úszóként töretlen volt, de 72-ben elúszott az arany, (egy ezüstöt és egy bronzot szerzett) köldökzsinór volt anya és lánya/mester és tanítványa között, amit egy üvegfal elvágott Münchenben.
Büszke voltam, h kiállta addigi életének legnehezebb próbáját: nem sírt. Nincs szánalmasabb egy vesztes könnyeinél! Sírni csak a győztesnek szabad!

A könyv a kedvenceim között szerepel már jó ideje, mert egy nagyon érdekes korlenyomat és a szállóigévé vált címen kívül is jócskán akad benne értékes, szép gondolat, emelett kicsit bepillantást engedett a kulisszák mögé, az uszodai világ intrikáktól sem mentes közegébe és bár a stílus időnként kissé szájbarágós, mégis egy nagyon szerethető könyvről van szó, amit érdemes elolvasni.
A könyvben olvastam először Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című versét, ami nagyon tetszik és hát most nagyon-nagyon aktuális.

Pierre de Coubertin
Óda a sporthoz

A béke vagy te, sport!
A népeket egymáshoz fűző szép szalag,
és testvérré lesznek mind általad
önuralomban, rendben és erőben.
Mert önbecsülést tanulnak az ifjak
tőled, a más népek jellemét is éppúgy
megértik s nagyra tartják, hogyha Te
tanítod őket túlszárnyalni egymást,
mert versenyed a béke versenye.

HAJRÁ MAGYAROK!

2012. július 25., szerda

Mark Twain: Egy gyilkosság, egy rejtély és egy házasság

Az utóbbi években van egy „idézetes füzetem” ill. most már kettő, mert az első betelt, ahova feljegyzek minden idézetet, gondolatot, poént, ami tetszik, ami megfog, elgondolkodtat, megnevettet, olvasmányaim, meg úgy egyébként az élet során;). Ebben a füzetben igen sokszor szerepel Mark Twain neve, akiről egyébként szégyen szemre nem tudtam túl sokat, de aztán azt igen gyorsan megjegyeztem, h zseniális mondásai vannak:)!
Ezen felbőszülve mentettem el magamnak még pár hónapja (Mark Twain művei már legálisan letölthetők) ezt a könyvét és mivel most épp valami rövidke valamire vágytam, belekezdtem.


Arra számítottam, h egy regényről van szó, ehelyett egy kisregényt és több novellát kaptam, amiket valamiért nem nagyon szeretek.
A címadó elbeszélést, az Egy gyilkosság, egy rejtély és egy házasságot, Twain 1876-ban írta, de 1955-ig teljesen elfelejtődött a létezése, ekkor az író hagyatékát kezelő Buffalo egyetem könyvtárában bukkantak rá, majd csak 2001-ben jelent meg először a The Atlantic Monthly magazinban.
A Gray család egy kis faluban él, lányuknak, Marynek udvarol egy jómódú fiatalember, aki el akarja venni, ennek az egész család örül, hisz ezzel minden anyagi gondjuk megoldódna, még akkor is, ha az apa testvére David továbbra is haragot tart velük és nem hagyja rájuk a vagyonát. Mikor azonban kiderül, még az eljegyzés előtt, h a gazdag agglegény nagybácsi mégis Maryt tette meg örökösének a végrendeletében, mindjárt mindenki másként kezd gondolkodni erről a házasságról. Közben szó szerint a semmiből felbukkan egy másik fiatalember is, akiről azt kezdik beszélni, h francia gróf, ez persze megkavarja az eseményeket és hamarosan már az ő és Mary esküvőjére készülődik a falu. Ám egy rejtélyes gyilkosság és annak felgöngylítése mindent megváltoztat újra. Az utolsó fejezetben E/1-ben meséli tovább a történetet az író, a „gróf” történetét és a rejtélyek nyitját ismerjük meg ezáltal. Belekever egy kis „szakmát” is, egyik szereplője révén belevonja a történetbe roppant sikeres kortársát Jules Vernét, akiről irigységgel vegyes iróniával ír.
Bár a történet rövid de frappáns és velős;), tele történéssel, gördülékeny és olvasmányos, nincs túlspilázva. Nekem valahogy imponálnak az ilyen történetek, amikor van egy jó sztori, amiről vaskos köteteket lehetne írni, de az írónak mégis van ereje pontot tenni a végére és nem ír belőle 3 kötetes trilógiát, ez számomra mostanság egyre becsülendőbb.
A többi kisebb elbeszélés közül még Az élet öt adományát emelném ki, amiben egy jó tündér felajánlja a választást 5 ajándék közül: hírnév, szerelem, gazdagság, gyönyör, halál – csak az egyiknek van értéke. Megtudhatjuk, mi történik, mikor az első négyet választja az ember, mégis az ötödiket kívánja egy idő után, amit már nyerhet el, elgondolkodtató. Az Egy kutya meséje tetszett még, mert szintén nagyon tanulságos és nagyon jellemző, állatra, emberre egyaránt.
Tetszett Twain stílusa, bár azt hiszem kicsit mégis többet vártam, de azt gondolom, mivel nekem a regények jobban fekszenek, megpróbálkozok majd eggyel mindenképpen.

2012. július 22., vasárnap

E. L. James: Shades of Grey - Geheimes Verlangen

Az utóbbi időben olyan sokat olvastam a szadomazochista ponyvaregényről, h már engem is érdekelni kezdett, de igazából mégis inkább véletlenül jutottam hozzá.
Elég gyakran van problémám azzal, ha egy könyv „lassan” kezdődik, hát itt nem volt, belecsap a lecsóba rendesen.


Anastasia, Ana 21 éves végzős egyetemista, barátnője helyett ugrik be egy interjúra Christian Grayjel, aki egy 40 000 embert foglalkoztató holding vezetője 27 éves korára. A lány még szűz, soha senki nem érdekelte igazán, de a pasi láttán leesik az álla, amikor az megérinti, h felsegítse, szikrázik minden körülöttük. Ana rögtön belezúg a férfibe és az olvasó számára elég gyorsan kiderül, h ez kölcsönös, hisz Christian véletlenszerű felbukkanásai a lány életében elég egyértelműek. Mielőtt Anastasia azt gondolhatná, h eljött érte a herceg fehér lovon, tisztázásra kerül, h ez csak a látszat, ami mögött egy kontrollmániás szado-mazo dom áll, akinek luxus kéglijében SM játékszoba is van. Ennek megfelelően szerződésre csábítja a tudatlan fruskát, aminek teljes szövege olvasható a könyvben és öhm, hát eléggé sokkoló. Bár Ana elképed, de annyira akarja akkor már a pasit, aki felébresztett benne valamit, h nem retten meg igazán.
Elkezdődik kettejük érzéki kalandja, melynek során együtt fedezik fel a „normális” szexet, majd a férfi bevezeti a lányt a saját birodalmába. Nem is annyira ezzel van Anának baja, sokkal inkább a pasi egyéb bónáival, pl. h a lány nem érintheti meg őt, h nem alszik egy ágyban senkivel, h Christian elképzelése egy kapcsolatról inkább állásajánlatnak tűnik fix munkaidővel, feladatokkal, a teljesítmény biztosítására drasztikus módszerekkel. Ám az időnként fájdalmas „betanulás” alatt rá kell jönniük, h igazából mindketten mást akarnak, olyasmit, amire a másik nem képes, fura módon van ebben a felismerésben valami felszabadító, így elválnak útjaik, de mivel trilógiáról van szó, ez még nyilván csak a kezdet.
Számomra a könyv bökkenője ott van, h a nagyon sok giccses, szerelmes-szirupos édelgést, nem nagyon találtam összeegyeztethetőnek a SM részekkel. A másik dolog, ami nem tetszett, a sok szexleírás és nem prüdériából. Egy idő után egyszerűen„unalmasnak” találtam őket, rengeteg van belőlük. Ahogy belevetettem magam az olvasásba először és nagyon is érdekelt, kb. a felétől elkezdtem unni, mert már alig történik valami, csak jönnek az újabb és újabb szex leírások. Persze gondolom sokak számára pont ez jelenti a vonzerőt, na meg az egyébként elég nagy tabu, szado-mazo dolog.
Sokat lehet a neten olvasni arról is, h eredetileg egy Twilight fanfictiont kezdett írni az írónő és abból nőtte ki magát a dolog. Helyenként tényleg hasonlít itt-ott a sagára, bár ha nem tudom, nem biztos, h feltűnt volna. Mivel fanfictionből indult, a stílus nem túl emelkedett, nem feltétlenül irodalmi élmény olvasni. Mások szerint a könyv Pauline Réage O története c. 1954-es regényének újra töltött változata, megint mások úgy godolják egyszerűen csak Bevezetés a SM-be hülyéknek;).


Christian Gray kiszámíthatatlan, határozott, zsarnoki, uralkodni vágyik minden szituációban és Anastasia szerint 50 különböző módon idegesítő, de ugyanakkor kedves, előzékeny, udvarias, gondoskodó, nagyvonalú és persze remekül néz ki – az a fajta pasi, akit ellátott az írónő megfelelő mennyiségű jó tulajdonsággal, ahhoz, h a másik oldala ne tűnjön annyira szörnyűnek. Én nem éreztem őt igazán hús-vér szereplőnek, nekem valami hiányzott belőle, ami "hihetővé", élővé varázsolta volna. Anát én jófejnek találtam, de belegondolva ő tényleg nagyon-nagyon hasonlít a Twilight Bellájára.
Az eredeti borító és cím, amit a magyar kiadó átvett (A szürke ötven árnyalata) szerintem remek és találó, a német borítót egyáltalán nem értem, a cím még elmegy, bár már az is fura, mert az angol címnek csak egy részét vették át, kihagyva az ötvenet, amihez hozzábiggyesztettek még annyit, h Titkos vágy – ami kétségkívül találó, bár nem túl kreatív. Nem tudom mi lehet ennek az oka, h ennyire bénák a címadásban és szinte mindig már borítókat csinálnak a németek. A trilógia 2. része terv szerint augusztus 16-án jelenik meg A sötét ötven árnyalata címmel, a befejező rész, A szabadság ötven árnyalata pedig október 15-én. Németül számomra kicsit meglepő módon mindegyik csak pár nappal később lesz kapható.
Mivel világsikerről van szó, máris megy a találgatás, kik játsszák a főszerepet, naná, h megfilmesítik;). A szadista milliomos szerepére állítólag Ryan Gosling, Alexander Skarsgard, Robert Pattinson, Michael Fassbender és Ian Somerhalder is szóba jöhet, a pletykák szerint Anaként Alexis Bledel (Szívek szállodája), Emma Watson (Harry Potter) és Lucy Hale (Pretty Little Liars)van még versenyben.

Összességében érdekesnek találtam a regényt, mert mindenképpen egy teljesen új világot mutatott be az írónő a könyvben, az más kérdés, h ebből nekem ennyi elég is volt. Szerintem elég brutál könyv, kendőzetlen leírásokkal, na ez korhatáros! Bár nyilván ez egy könyv esetében aránylag nehezen kivitelezhető. Ha lesz rá módom valószínűleg elolvasom a folytatásokat, mert érdekel, h hova fut ki a dolog, de azért nem érzek olthatatlan vágyat.

2012. július 19., csütörtök

5 könyv

Melyik 5 könyv jelent neked olyan sokat, h nem válnál meg tőlük?

Ezt kérdezi egy német internetes oldal ismert emberektől. Egy német magazinban olvastam erről az oldalról és pár hete már visszajárok. Eddig 143 személyt kérdeztek meg, nem bulvár sztárokat, hanem írókat (Anette Göttlicher, Sebastian Fitzek, Jeanne Teller), újságírókat, tanárokat, színházi embereket, jellemzően olyanokat, akik sokat és szenvedélyesen olvasnak. Az oldalon eddig 715 könyv került említésre (143 ember x 5 könyv), érdekes, h a legtöbbek által említett Biblia is mindössze csak 5 „szavazattal” vezeti a listát, szóval rengeteg könyvről lehet olvasni, egy mondatos véleményektől esszészerű elemzésekig van itt minden, könyvajánlónak sem utolsó az oldal. A honlapon keresztül megrendelt könyvekkel az ember különböző közhasznú projekteket támogathat, ez is nagyon szimpatikus.
Szerintem a többség úgy értelmezte ott a kérdést, h nevezze meg az 5 kedvenc könyvét, talán én is ezt tenném, ha nem írtam volna már itt a blogon róluk. Másrészről azért mást jelent, az az 5 könyv, amitől nem válnék meg és az 5 kedvenc, bár vannak átfedések és ami még közös, h mindegyiket nagyon nehéz 5-re redukálni.
Ha a kedvenc könyveimről beszélek, ott mindennek stimmelnie kell, magasak az elvárásaim és azt hiszem egyre magasabbak: Legyen jól megírt, igényes, elgondolkodtató, megkapó, olyan könyv, ami sokat ad, amit újra akarok olvasni, amit újra kell olvasnom, aminek ott kell lennie a polcomon:). Mégis vannak talán mindenki életében olyan könyvek, amik nem feltétlenül ezért jelentenek sokat, amik nem vagy nem csak a tartalmuk miatt fontosak, én most ezekből válogattam.



Lakner Artúr: Édes mostoha
Ez jutott eszembe először. Gyerekként, anyukámmal olvastam, a nekem meglévő példány annyi idős, mint én. A történet szívszorító és magával ragadó, néhány éve újra elolvastam és felnőtt fejjel ugyanolyan érzelmeket volt képes kiváltani belőlem, mint először. Róna Emy csodás rajzai 1938-ból elválaszthatatlanok a történettől.

David Nicholls: Zwei an einem Tag (Egy nap)
Engem ez a könyv nagyon eltalált és az igazság az, h már alig várom , h újra elolvassam. Szintén van érzelmi kötődés is, egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam kölcsön, mintegy első jeleként annak, mennyire egy hullámhosszon vagyunk, aztán persze megvettem, mert kellett! Azóta többeknek is ajándékoztam.

Charles Dickens: Szép remények
A könyv valósággal beszippantott, az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt számomra.

Daniel Glattauer: Gut gegen Nordwind & Alle sieben Wellen (Gyógyír északi szélre & A hetedig hullám)
Egy kötetben van meg az e-mail regény 2 része és ettől sem szívesen válnék meg, mert tudom, h 1-2 napra bárhol, bármikor garantáltan tartalmas és kellemes szórakozást biztosítana.

Szabó Magda:Régimódi történet
Még 2005-ben dedikálta nekem az írónő a könyvet és mivel nagyon szeretem az írásait és csodáltam emberként is, sokat jelent a dedikált példány és persze a történetet is nagyon szeretem.

Érdekelne persze, kinél mi az az 5 könyv, amitől nem válna meg és miért, ha van kedvetek írjátok meg kommentben vagy a blogotokban, ha van!

2012. július 15., vasárnap

Nick Hornby: A Meztelen Juliet

Nagyon szeretem Hornby könyveit, kedvencem az Egy fiúról, de az utolsó írásai már nem arattak nálam osztatlan sikert, így mikor megjelent ez, nem éreztem feltétlenül olthatatlan vágyat, h elolvassam, most mégis a kezembe került és örülök, h így történt, mert tetszett.


A könyv 3 ember egymáshoz való kapcsolatát boncolgatja az én olvasatomban. Annie és Duncan, az értelmiségi pár unalmas életét egy angol kisvárosban tengeti. Kapcsolatukat sosem a heves érzelmek és az izzó szenvedély jellemezte, sokkal inkább volt ez mindig is barátság, mint szerelem.
És aztán így maradtak, beleragadva egy örökös egyetem utáni világba, amelyben a koncertek, a könyvek és a filmek többet jelentettek számukra, mint más velük egykorú emberek számára.

Már 15 éve vannak együtt, de életükben mindig ott volt Tucker Crowe is, a csak kevesek által ismert és értékelt, de Duncan által rajongásig szeretett és istenített amerikai rocksztár. A pasi írt róla egy publikálatlan könyvet, előadásokat tartott, majd jött az internet, honlapot készített neki, ezzel kinyílt a világ, Duncan állandóan a hasonszőrű rajongókkal beszélgetett a neten keresztül.
Ma már senkit nem felejtenek el. Hét ausztráliai rajongó összeáll három kanadaival, kilenc brittel és két tucat amerikaival, és egy olyan emberről, akinek húsz éve egyetlen új felvétele sincsen, hirtelen naponta beszélnek. Erre való az internet. Meg persze pornográfiára.

Az állóvizet Tucker Juliet c. híres szakítós albumának felbukkanó nyersverziója keveri fel, erre utal a cím is. Duncan teljesen oda van érte, Annie inkább a helyén kezeli, véleményüknek mindketten egy-egy cikkben adnak hangot, amit aztán a honlapon publikálnak. Annie írására maga Tucker is reagál, persze álnéven és mailben, a nő nem is hiszi, hisz a zenészről 20 éve semmit sem lehet tudni. Ezután bepillanthatunk Tucker életébe is, van egy rakat gyereke, akiket nem is ismer, nagyon-nagyon jól van megírva az a kiöregedett rocksztár része.
Ezután aztán Hornby remekül fűzi össze a rajongó pár és rajongásuk tárgyának életét, van hármuk között aztán minden: megcsalás, szakítás, bizsergés, szeretet, szerelem, rajongás, öröm, bűntudat, sok-sok remekül megírt komikus szituáció és a végén teljesen újrakevert kártyák.
Sokszor előfordul, h olvasok valakiről, vagy valamiről és utánaolvasok a neten. Az első pár oldal után fel sem merült bennem, h Tucker Crowe valós személy lehet, de volt pár elejtett utalás, amik miatt gyanakodni kezdtem, h talán mégis. Hornby ismeri az olvasóit, mert pont, mikor gondoltam, h majd rákeresek (google, wiki stb.), jött Crowe wikipédia bejegyzése, ami annyira jól volt megcsinálva diszkográfiával miegymással, h be is vettem, mikor aztán tényleg rákerestem derült ki, h hát őőő, palira vett, de bírtam nagyon;). Annyira jól hozza ezt a rocksztár imidzs teremtés dolgot, h alig vártam, h halhassam a számait a You and your perfect life-ot;), meg a többi örökbecsű Tucker Crowe számot:), de sajnos ezek csak a könyvben léteztek. Szóval igazán tetszett, leginkább a Tuckeres részek, azokat egyszerűen zseniálisnak találtam.

2012. július 12., csütörtök

Paige Toon: Lucy in the Sky

Egész véletlenül került a kezembe a könyv, soha nem hallottam még az írónőről, de mivel jókat olvastam róla, belevágtam. A felütés sokat ígérő: Lucy Londonból Sydneybe repül a barátai esküvőjére, mikor ki akarja kapcsolni a telefonját a felszállás előtt, kap egy sms-t, amiben valaki azt írja, épp szexelt a pasijával, ebben a hónapban már negyedszer… A következő 13 óra, mikor nem használhatja a telefonját, a poklok pokla Lucy számára, sok minden eszébe jut, sok mindent átgondol, így jó néhány dolgot megtudunk róla és a barátjáról, Jamesről, mire „odaérünk” Sydneybe. Persze a srác kimagyarázza magát, így Lucy belevetheti magát az ausztrál nyárba.


9 évvel ezelőttig a kenguruk földjén élt, így rég nem látott barátokat üdvözölhet most újra, köztük jó barátja, a vőlegény Sam öccsét, Nathant. A srác elég nagy hatással van rá, rögtön az első pillanatban és a dolog csak egyre fokozódik. A fiú egészen más, mint a komoly ügyvéd, nála 2 évvel idősebb James: a srác szörfös, nem nagyon dolgozik, vagány, laza, 2 évvel fiatalabb nála és veszedelmesen jóképű. Átélhetjük Lucyval a kibontakozó szerelmet, mikor pusztán a másik megpillantása hőhullámot vált ki, vagy éppen pillangók százainak cikázását indítja el az ember gyomrában. Lucy és Nathan nem lehetnének különbözőbbek és hiába mondja a lány józan esze, h ennek semmi értelme, nem tud semmit tenni ellene, a szerelem már csak ilyen;).
Tetszett nagyon, h nem csak az ausztráliai két hétre korlátozódik a történet, ahol aztán minden happy enddel végződik, hanem tovább megy, hisz Lucynak el kell varrnia a szálat Jamessel, kideríteni, mi is történt, és hogy azután, h találkozott Nathannal, érdekli-e még a barátja. Így aztán a lánnyal együtt visszatérünk Londonba és megismerjük a normál életét és Jamest. A pasit nagyon nyálasnak találtam, nem tudom melyik ffi beszél így a barátnőjével, de ez szerintem gáz. Ezen felül még notórius hazudozó is az ürge és végig gyanús, de ügyesen játszik az írónő, engedi, h gyanakodj, de meghagyja a bizonytalanságot. Persze, ahogy annak lennie kell, hamarosan újra felbukkan Lucy életében a jóképű szörfös, először csak a hangja, vagyis telefonálgatnak, majd 3 hónapra Angliába jön dolgozni, ami persze megkavarja a hormonokat;).
Bár annak örültem, h nem intézte el könnyen a love storyt, de azért a végére mégiscsak sok volt, ameddig húzta, mert olyan igazán nagyon sok minden nem történt, kicsit szerintem fel kellett volna pörgetni itt-ott, vagy lerövidíteni – de egyébként kellemes volt olvasni, jó stílusban ír, könnyen olvashatóan. Bár gyanakodtam végig, de mindig el tudta altatni a gyanúm, a végére viszont mégiscsak összejön, az, amit kb. a 20. oldal után várt az ember. Többször is felmerült bennem, h talán megmeri lépni azt, amire senki sem számít, h nem jön össze az álompár, de végül persze jött a happy end.
Kicsit limonádészerű, kicsit szirupos chick-lit, de az igényesebb fajtából, laza, vicces, de nem bugyuta. Összességében sokat ígérőbben indult számomra, mint aztán, ami lett, de valószínűleg fogok még tőle olvasni, ha valami könnyed, csajos olvasmányra vágyok.
A szerző, Paige Toon, egy autóversenyző lánya, Ausztráliában, Angliában és Amerikában nevelkedett, jelenleg a családjával Londonban él és Heat magazin szerkesztője. Ez az első regénye, 2007-ben jelent meg, eddig 6 könyvet írt, magyarul egyet adtak ki (Daisy nyomában).

2012. július 9., hétfő

Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok

Hosszú idő óta először bajban vagyok: nem nagyon tudom mit írjak erről a könyvről. Nagyon szerettem volna elolvasni, mégis sokáig húzódott és a sok pozitív vélemény ellenére, amit olvastam róla, nekem nem tetszett annyira.


A történetről nehéz írni, mert nagyon sok szereplős, 150 éven át követ egy családot, mégsem családregény szerintem, mert inkább a női sorsokra koncentrál. Ez abból a szempontból mindenképpen jó döntés volt, h az utóbbi másfél évszázadban rengeteget változott a nők szerepe, megítélése, feladatai, jogai, élete. A teljesen nomád időkből a civilizációba vezet a történet, közben pedig végigolvashatjuk az olasz történelmet is: kivándorlási hullám Amerikába, világháborúk, kommunizmus, Mussolini uralma stb. A kontraszt időnként nagy a generációk között, ez talán nem is csoda, ha írástudatlan szülőknek lesz írástudó, diplomás gyereke, s időnként az anya nem érti mit beszél a gyermeke. Változnak a rendszerek, az idő halad, nagyon jól hozza az írónő a teljesen különböző világokat, számomra hitelesnek tűnt mindegyik kor és szereplő.
Időnként zavart a sok szereplő, a sok név, nem mindig tudtam „hova tenni”, h ki kicsoda, de talán amiért leginkább nem tetszett, h sok generációról olvashatunk, de egyiket sem ismerjük meg igazán, egyik szereplő sem nő az ember szívéhez, senki nem válik igazi főszereplővé, azt hiszem ezt hiányoltam legjobban. Egyébként a hangulata helyenként nagyon is magával ragadó, a történet olvasmányos és érdekes, de valahogy nekem mégsem…

2012. július 4., szerda

Dieter Hermann Schmitz: Die spinnen, die Finnen

Az egyik német könyves blogban olvastam róla és utánanézve is mindenhol csak pozitív dolgokat találtam, a téma meg hát érdekelt, több szempontból is. Egyrészről ugye van ez az észak mániám;), másrészről az interkulturális mániám, ebben meg találkozik a kettő, ráadásul tavaly voltam villámlátogatáson Finnországban, most meg hirtelen több olyan emberrel is kapcsolatba kerültem, akik ott tanultak, szóval ilyen finnes időszakomat élem, ergo máris a virtuális kosárban landolt a könyv.


A német szerző már több, mint 10 éve él finn feleségével és 2 gyerekükkel Tamperében, ahol az egyetemen tanít. Hermann elhatározza januárban, h 12 hónapot ad magának arra, h most már tényleg ennyi év után igazi finn legyen. Igényli a finn állampolgárságot ill. barátait arról kérdezi a facebookon, szerintük mit kellene tennie ahhoz, h igazi finn legyen – itt a kalevala olvasástól, a finnül álmodásig és káromkodásig, a finn tangón át mindenre jön javaslat, ebből állít össze magának egy „to do” listát:).
Nagyon olvasmányos, sok-sok érdekesség, különös furcsaságról olvashatunk a nyelvről, a szokásokról. Megtudhatjuk pl. hogy a finn nyelv tanulása igazi kihívás, életre szóló feladat (ennyiben biztos mutat hasonlóságot a magyarral, ha másban nem is;)), a fehér karácsony Finnországban megszokott, a zöld húsvét viszont kivétel, valamint, hogy vannak olyan helyzetek, mikor a finnekhez képest, még a németeknek is tüzes a vérük;).Engem nagyon-nagyon tudnak érdekelni az olyan apróságok is, h mennyi féle tej van a polcokon, h a buszon mindenki telefonál, csütörtökön borsólevest eszik (ami annyira kedvelt, h még borsóleves „illatú” wunderbaum is van;)) stb. 1 évig követjük tehát a finn-német család életét, közben bepillantást nyerhetünk a finn hétköznapokba és ez volt az, ami nekem leginkább tetszett, sok szaunával, vodkával, hóval és mindenféle téli sportokkal. Megismerjük a finn tájat, a tangóőrületet, amire álmomban sem gondoltam volna az elvileg hideg finneknél, pedig ennek a forró táncnak jelentős kultusza van Finnországban: évente rendeznek Seinajokiban fergeteges tóparti tangófesztivált, ahol megválasztják az az év legjobb tangó énekesét és táncosát.
A lista tartalmazza azt is, h kipróbálja a Svédországba vagy Észtországba kompozást, ami igen nagy sport arra felé, nekem is fenn volt a listámon, végül nekem a Tallin-Helsinki etapot sikerült abszolválnom, Hermannak meg a Turku-Stockholmot. Van részü(n)k nyári vakációban és egy téli lappföldi túrában, ahol meglátogatják a Mikulást, Hermann kutyaszánozik, ez már Finnország haladóknak.
Időközben azért rájön, h szerencsés helyzetben van és talán nem is nagy baj, h ilyen „osztott személyiség”, mert mindegyik országból a jó dolgokat tekintheti magáénak, a neki tetsző hagyományokat ápolhatja, ételeket eheti stb., azt is tanulságként szűri le, h talán addig marad idegen az új hazájában míg fel nem hagy a csodálkozással a nemzeti sajátosságokkal kapcsolatban, ami azért, mint mindenhol, itt is akad bőven;).
Bár tetszett, de a 360 oldalt időnként soknak találtam, picit elnyújtottnak, ill. volt benne pár számomra elég semmitmondó rész/történet, de összességében örülök, h elolvastam és új dolgokat tudtam meg a finnekről. A cím jól hangzik és találó is (kb. Megőrültek/nem komplettek a finnek), mert hát azért van pár érdekes bónájuk;) valóban.