2015. június 27., szombat

Dana Bate: Iránytű a szerelmhez és titkos lakáséttermekhez

Egy barátnőmtől kaptam kölcsön a könyvet, igazából csak a címe tetszett meg, nem tudtam mire számítsak. Így aztán nem voltak elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, aztán nagyon kellemesen csalódtam.


Hannah élete a külső szemlélő számára igazi álom: jó állás, menő pasi, partik a felső tízezerrel. Ám ha az ember nem erre vágyik, lehet mindez akármilyen szép és jó, mégsem lesz boldog. Ez történik Hannahval is, aki szívesen süt akár 2 napon keresztül is egy répatortát és a sütés-főzésben leli igazi örömét, álmai netovábbja egy saját catering cég. Azonban mind a szülei, mind a barátja haszontalan hobbinak tekintik csak ezt, így a poltikai babérokra törekvő Adammal gyorsan el is válnak útjaik. Egy barátnőjével vág bele a lány a lakásétterembe, az első alkalmat egy véletlen folytán Hannah főbérlőjének szuper kéglijében tartják az ő kis koszos-dohos szuteréne helyett és hatalmas siker lesz. Gyorsan jön az elismerés, a pénz, a hírnév, de közben ott van az állandó stressz is és a félelem, h lebuknak. Hannah örlődik az iránta támasztott elvárások (szülei, főnök) és a saját vágyai között és lassan 2 újabb pasi között is. Talán a regény második fele nem tetszett annyira, de szerintem még az is átlagon felüli a könnyed kategóriában, nagyon fordulatos, bár bizonyos szempontból kicsit kiszámítható.
Több, mint 500 oldal, egyrészről limonádé, másrészről egyáltalán nem, meglepően értelmes, amiben közel sem csak a szerelemről van szó. Gasztró, de nincs tele receptekkel (ezek a végén vannak csokorba gyűjtve), mert akkor szakácskönyvet veszek, nem regényt, de ír a tematikus estek ételeinek hátteréről, ha múzeumba megy randizni, érdekeseket ír a múzeumról, ez nagyon tetszett. Pont ezt hiányoltam sok könyvnél az utóbbi időben, h nagyon a felszínen maradt, ez nem, szuper volt, szerettem!
Bár alapvetően nem vicces(nek szánt) könyv, nem arről szól, h jópofa legyen, mégis az: frissen, üdén humoros - nagyon meg tudott nevettetni, épp ezért került be a 2015-ös nagy olvasási kihívásomba is.

2015. június 21., vasárnap

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Egyre több helyen hallottam és olvastam erről a bestsellerről, egyre kíváncsibb lettem, hirtelen az volt az érzésem, mindenhol ez „jön szembe”, végül a book&walk jóvoltából jutottam hozzá, köszönet érte.


3 nő meséli naplóbejegyzés szerűen a történetet. 2 között könnyen találunk kapcsolatot: a teljesen lecsúszott, alkoholista, munkanélküli Rachelt pont Anna taszította ebbe a helyzetbe, mikor viszonyt kezdett a férjével. Azóta összeházasodtak, van egy kislányuk, ami különösen nagy tőrdöfés Rachelnek, aki nagyon vágyott gyerekre, mégsem lett neki, ez a kudarc késztette ivásra. Rachel a lány a vonaton, minden nap elvonatozik a volt háza mellett, ahol most a férje az új családjával lakik, eleinte, h munkába menjen, később, h fenntartsa a látszatot a főbérlője előtt. A 3. nő látszólag nem illik a történetbe, Megan néhány házzal odébb lakik, ahol Tom a feleségeivel lakott és bár mindkét nőnek van köze hozzá, csak felszínesen. Egy szombati napon eltűnik a labilis, a terapeutájával viszonyt folytató Megan, ezen az estén a részeg Rachel is a környéken kevereg és bár másnap semmire nem emlékszik, komoly sérülésekkel keveredik haza. A rendőrség nyomoz, Rachel megszállottan követi a híreket és közben kétségbeesetten próbál rájönni, mi az, amire nem emlékszik.
Nem csak az elbeszélő személye változik fejezetenként, hanem az elbeszélés ideje is, ugrálunk a Megan eltűnése előtti és utáni idő között és lassanként, puzzleszerűen áll össze a történet és kezdenek körvonalazódni a miértek. A közepe táján kissé túl hosszúnak és fárasztónak találtam már a sztorit és leginkább a főszereplő Rachelt, akit az alkohol, valamint a szeretet- és figyelemhiány amolyan „feltűnési viszketegségben” szenvedő nővé tesz. Mikor megtalálják Megan holttestét és kiderül, h terhes volt, de nem a szóba jöhető férfiaktól, már tudtam mi lesz a csavar, mivel összesen csak 6 szereplője van a könyvnek, innentől kezdve már nem volt nehéz kilogikázni. Ez helyre tett és megmagyarázott sok mindent, értelmet adott dolgoknak, szeretem, ha egy regény úgy fejeződik be, h az ember választ kap a miértekre.
Most, h kicsit olvastam a könyvről láttam, h sokan túl átlátszónak tartják, nekem nem volt az, kifejezetten izgalmasnak találtam, a közepéig szinte letenni sem tudtam. Aztán viszont jött az egy helyben topogás, ami türelmetlenné tett, de eközben is végig kombináltam, agyaltam, próbáltam rájönni, mi is történhetett, szerintem krimiknél az ilyesmi a legjobb jel.
Remek fogás, h a címlapon az áll, a Holtodiglan óta nem volt ilyen fordulatos regény. Bár azt nem olvastam, csak a belőle készült filmet láttam, szerintem is van hasonlóság a két történet között, de az talán egy kicsit rafináltabb, meglepőbb, mint A lány a vonaton. Egyébként a nagy sikerre való tekintettel már ebből is tervezik a filmet, Rachelt valószínűleg Emily Blunt fogja alakítani.
A könyv a 2015-ös nagy olvasási kihívásomba is felkerült, misztikus ill. krimi kategóriában.

2015. június 17., szerda

Cecilia Ahern: Zeit deines Lebens

Jókat olvastam eddig Cecilia Aherntől, de ezzel a regényével nem nagyon tudok mit kezdeni. A 2015-ös nagy olvasási kihívásom kapcsán olvastam - egy könyv, aminek szerzője még nincs 30 éves- mert a szerző mindössze 27 évesen írta 2008-ban.


Lou sikeres, sokat dolgozik, nem jut ideje a 2 gyerekére és a feleségére, annál inkább a flörtökre, kalandokra. Egy nap feltűnik neki az irodája előtt Gabe, a koldus, aki egészen különös érzéseket vált ki belőle, alkalmazza, és mindenki le van nyűgözva a rá egyébként nagyon hasonlító fickótól – megmagyarázhatatlan dolgai vannak és hamarosan Lounak is egy pirulát ajánl. Ezáltal Gabe különös módon időt ajándékoz a nagyon elfoglalt Lounak, akit már csak egy hajszál választ el attól, h nem csak a feleségét és a gyerekeit, hanem a testvéreit és szüleit is elveszítse a nagy karrierépítésben az egyébként is rohanós karácsony előtti időszakban. Rövid idő alatt rájön, milyen kellemes is lehet egy családi együttlét, mennyire szereti a feleségét, h alig ismeri a tündéri gyerekeit, rájön, mit veszített az irodában töltött túlórákkal, a kalandjaival, csakhogy már késő, mikor rájön, mi mindene van, el is veszít mindent…na ez nem happy enddel végződik…
Nem nagyon tudok mit kezdeni vele, mert nem szeretem az ilyen valóságtól elrugaszkodott történeteket. Mi ez a pirula? Ki Gabe? Mit akar ebből kihozni? Nem fogott meg a történet, a szereplők sem, túl hosszú is volt, untam. Ráadásul karáncsony előtt játszódik, ez is fura volt most, persze ez nem a könyv hibája. Magyarul Ajándék címmel jelent meg.

2015. június 14., vasárnap

Jamie Ford: Hotel az Édes és Keserű út sarkán

Már nem is emlékszem, talán a címe és a borítója fogott meg ennek a könyvnek, de jó pár éve a polcomon porosodott, mígnem idén felkerült a Várólistámra és végre elolvastam. Emellett a 2015-ös nagy olvasási kihívásomba is bekerült, elvégre a címében két ellentétes jelentésű szó szerepel.


Az özvegy, idős Henry véletlenül meglátja, h tömeg verődött össze a seattlei Panama hotelnél, ahol egykori japán evakuált családok holmiját őrizték meg, évtizedeken át. Meglát egy napernyőt és felismeri, h Keikoé, akit sosem felejtett el és akihez mély barátság és ártatlan szerelem fűzte. Közös történetük emléke ezáltal elevenedik meg újra. Ezután váltakozva olvashatjuk az idős és még gyerek Henry történetét, míg végül összeáll a kép.
Henry kínai, de már amerikában született, a szülei nem nagyon beszélnek angolul, de neki csak úgy szabad, h jól megtanuljon és igazi amerikaivá váljon, csakhogy ennek ellenére is mindig viselnie kell egy „kínai vagyok” feliratú jelvényt. Ösztöndíjas egy fehéreknek való seattlei iskolában, mellette pedig az iskolai konyhán dolgozik, itt ismerkedik meg az iskola másik nem fehér ösztöndíjasával, a japán Keikoval. Bár a lánnyal származása miatt a családja nézetei szerint nem szabadna találkoznia, mégis igazi véd- és dacszövetség alakul ki a két 12 éves között. Mivel a II. világháború zajllik éppen, ebben a történetben is felüti a fejét, Japán nem az Egyesült Államok oldalán harcol, ezért a seattlei japán negyedet evakuálják, minden japánt, Keiko családját is elviszik, annak ellenére, h nagyon is amerikai módra élnek, amerikai állampolgárok és a gyerekeik már nem is beszélnek japánul. Henry aggódik, rejtegeti a család fényképeiket, személyes tárgyaikat, amiket nem vihetnek magukkal, apja nem beszél vele többé, mikor ezt az „árulást” felfedezi. Évekig igyekszik tartani a kapcsolatot a két fiatal, de ez egyre nehezebb. Végül Henry és Keiko szem elől vesztik egymást, megházasodnak, gyerekeik lesznek, majd megözvegyülnek. Végül aztán újra egymásra találnak, két sokat látott és megélt ember, akik sosem szűntek meg szeretni egymást, csak a körülmények nem mindig engedték ezt.
Igazi kínai-japán Rómeó és Júlia történet ez, a végén amolyan happy enddel, aminek az olvasó igazán tud örülni. A szerző fantasztikus szereplőket kreált, akikkel együtt éreztem és együtt izgultam, miközben az egyszerűen, de csodálatosan megírt történetet olvastam. Bár ebben a regényben is felbukkan a II. világháború, mégsem háborús könyv ez, hisz sokkal inkább családokról, sorsokról, érzelmekről szól, amiket persze durván befolyásolnak a történelmi események. Ami miatt még érdekesnek találtam, h itt a II. világháború egy számomra új szeletéről olvashattam.

2015. június 10., szerda

Miriam Henrici: Strudel oder Currywurst?

Vágytam már valami könnyed olvasmányra az olvasási kihívás könyvein kívül és mivel már olvastam 1-2 hasonló könyvet, ahol a német főváros, Berlin és a bajor tartomány „csapott” össze, gondoltam biztos ez is szórakoztató lesz. Többé-kevésbé így is lett…


Ria sikeres divattervező Berlinben, mindenki elől titkolja, h igazából bajor, mert úgy gondolja, azokban a trendi körökben, ahol mozog, ez nem vetne rá jó fényt. Élvezi az életet, a sikert, a kalandokat, már jóval 30-on felül van és nem is akar változtatni az életén. Modell partnerétől, akivel inkább viszonya van, mint kapcsolata és azt is befejezte már, teherbe esik, először csakis az abortuszon jár az esze, végül mégis a baba mellett dönt. Ezzel párhuzamosan a vállalkozásában is összecsapnak a feje fölött a hullámok, úgy tűnik, minden a feje tetején áll. Az egyedüli biztos pont az életében az új szomszédja Ferdi, aki Bajorországból költözött a házba a két kisfiával. A megözvegyült férfi szakács és bajor catering cége van, persze ez nem a legjobb ajánlólevél a nagyvilági Riának. Lassan azonban válaszúthoz érkezik, el kell döntenie, h eddigi csilli-villi felszínes életét folytatja egy babával is, vagy változtat. A történet persze happy end-be torkollik.
Bár a címben a két tartomány, a két világ ellentétére utal (a nagyvilági, sikkes Berlin és a kényelmes, családias Bajorország), a könyvben nem nagyon domborítja ki az ellentéteket, legalábbis nem erre helyezi a hangsúlyt. Ria a divatvilágban dolgozik, mégis keveset tudunk meg erről, hiányoltam, h mindennel kapcsolatban nagyon a felszínen maradt, így a cselekény és a szereplők is elnagyoltak maradtak. Az elején valahogy idegesített, de aztán végül tetszett, bár nyilván nem fog a kedvenc olvasmányaim közé tartozni

2015. június 3., szerda

Jay Asher: Tote Mädchen lügen nicht

Jó ideje hallottam már a könyvről és már régen tervben is volt. Most a nagy olvasási kihívásomba válogattam be, egy ijesztő könyvként (egy könyv ami ijesztő). A tartalmát olvasva választottam ki erre a kategóriára, elolvasva annyira nem passzol, legalábbis nem úgy, ahogy gondoltam, de azért elég ijesztő, ha a halálból „szól az emberhez” valaki, valami ilyesmiről szól a könyv ugyanis.


Hannah Baker öngyilkos lett, de előtte még felvett 13 kazetta oldalnyi szöveget, annak a 13 embernek, akiknek nagy szerepük volt abban, h elkövette ezt. Eljuttatta az elsőnek, akinek végig kell hallgatnia a kazettákat és továbbküldenie a történetben utána következő embernek, ha vki nem teszi ezt, nyilvánosságra kerül mindez, amit senki sem szeretne.
Az elejen, az ötlet nagyon tetszett, arra számítottam, h puzzleként fog lassan összeállni a kép, miért is vetett véget az életének a lány. Végülis valóban ez történt, csak hát…a szereplők középiskolások, lehet, h mert már régen kinőttem ebből a korból, de nem tudom „komoly” indoknak venni a történteket egy öngyilkossághoz, semmi helyrehoztahatatlan nem történt. Persze bizonyos dolgokat másként él meg az ember, ha ő maga van ebben a szituációban, pláne tiniként, sőt a leírtaknak is lehet ilyen hatása, nem kétlem, de ahhoz, h ezt megtudjam érteni, nem azt kellene írni, h „az egyik srác azt terjesztette, nekem van a legjobb seggem az évfolyamban és utána még 2 másik is szóba hozta ezt”, mert ez bagatell. Ki lehet csinálni ilyesmivel fiatal lányokat, a szerző ki is talált ezt-azt, amik tiniként durvák lehetnek, de aztán ennyi, nem hagyta ezeket hatni, nem írta le, h tették ezek pokollá Hannah életét. Nem mintha szívesen olvastam volna a szenvedését, de akkor van egy valamennyire felfogható ok, így viszont számomra vérszegényre sikeredett a történet. Sajnos ez már eléggé az elején ki is derül, az első néhány kazetta oldal „meghallgatása” után már úgy voltam vele, h valami nagyon brilliánsnak kell történnie, h visszatérjen a kezdeti lelkesedésem, hát nem történt…
A regény magyarul – nagyon találóan – 13 okom volt címmel jelent meg.