2015. július 29., szerda

Garfield: Homok…hűs habok…henyélés

Mikor megláttam, h egy képregényt is olvasni kell, a 2015-ös nagy olvasási kihívásban, fogalmam sem volt, mit válasszak ide, mert nem vagyok képregényolvasó. Aztán eszembe jutott, h dehogynem…gyerekkoromban gyűjtöttem és nagyon szerettem a Garfield képregényeket, amik mind a mai napig megvannak. Imádtam a macska flegmáját, meg ahogy az esetlen gazdi Jonnal és az idétlen kutyával Ubullal „macska-egér” harcot vív.Imád lustálkodni, enni, aludni, hát persze, h nagyon szimpatikus volt és az most is;).


Végül nem egy képregény újságot olvastam el, hanem egy kis zsebkönyvet, ami megvolt, de ennek is 15 perc alatt a végére értem. Nem mondhatom, h most aztán kedvet kaptam újra kiolvasni a képregényeket, kellemes nosztalgiát jelentett inkább ez. Garfield 1978-as megszületése óta hihetetlen sikernek örvend és ma ugyanúgy aktuális, mint anno. A tohonya macsek kávézik, mérlegre áll, fogyózik, karácsonyfát díszit, tévézik a macijával, mindenkivel kitol és mindenkinek beszól és mégis szeretnivaló és szórakoztató. Egy kicsit azt csinálja, amihez mindenkinek lenne kedve időnként, csak magára gondolni, nem foglalkozni másokkal.
Jim Davis, az alkotó, nagyapjáról mintázta Garfieldot, aki aztán a Guiness rekordok könyvébe is bekerült, mint a legtöbb újságban szereplő képregény.
A zsebkönyv címét nem értem, eredetileg arra gondoltam, h biztos vmi nyári válogatás, de egyáltalán nem, karácsonytól kezdve minden szóba kerül. Ennek ellenére persze kellemes perceket okozott ez a kis egyveleg.

2015. július 26., vasárnap

Lauren Weisberger: Die Rache trägt Prada. Der Teufel kehrt zurück

8 évvel vagyunk az első könyv vége után és bár ez nem kapott túl jó értékeléseket az amazonon, mivel nekem az első rész nagyon tetszett, belefogtam és persze kíváncsi is voltam, merre megy tovább Andy sorsa.
Rengeteg minden változott az életében, sőt minden. Emily, az egykori senior asszisztens, a kolléganője, a legjobb barátnője, sőt együtt alapítói egy luxus esküvői magazinnak és Andy épp most megy hozzá a jóképű, jónevű, jómódú Maxhoz.


Emily? Esküvői magazin? Max? – meg voltam lepve. Remekül van felépítve a regény, nagyon tetszett, ahogy minden fejezetben elárul valamit a múltból, ezzel magyarázatot adva a miértekre, hogy is jutott idáig. Az elmúlt években Miranda mentes életet éltek, de egykori zsarnoki főnökük szemet vetett a jól menő lapjukra és az Elias Clark társasághoz akarja csábítani őket, aminek most már vezetője. Andy hallani sem akar erről, míg Emilyt izgatja a lehetőség.
Pár nappal az esküvő után kiderül, h Andy már 3 hónapos terhes, hamarosan megszületik Clementine, az imádnivaló kislányuk és Andynek - ahogy a legtöbb nőnek - nehezére esik összeegyeztetni az anyaságot a munkával és a feleség státusszal. Az Elias Clark ajánlata viszont továbbra is ott van és Emily továbbra is lelkesedik, Andy meg hallani sem akar róla, pedig a férje, Max is győzködi. Ideig óráig sikerül kihátrálni, de a döntést nem lehet örökké halogatni. Bár ebben a könyvben úgy tűnik, Andreának sikerül egy olyan életet felépítenie, ahol a szeretet, a barátság és az emberi értékek számítanak, a végén mégis csúnyán elárulják, amiért kilép a barátságból, a magazinból és a házasságából is. A végén majdnem úgy néz ki a dolog - kb. 1 fejezettel a vége előtt - mint az első részben, h az élete darabokra hullott, de itt van még egy fejezet, amiben elvarrja a szálakat, mind a szakmai – mind a magánéletét illetően, szerintem ez utóbbit kicsit meglepően, sután és némileg – főleg az első rész után – hihetetlenül.
Olvastam már Lauren Weisbergertől régebben egy könyvet, az is tetszett, ezek is, így biztosan lesz folytatás. Nagyon tetszik a sítlusa, könnyed, felépíti a karaktereket, szerethetővé teszi őket és bár az életük sokszor nem teljesen hétköznapi, az a kis glamúr, ami az eddig olvasott könyveit áthatja, jót tesz nekik;). Könyvei azonban ezzel együtt sem süllyednek le a chick-litek kategóriájába, mert mindig talál valamit, amik többé teszik őket.

2015. július 22., szerda

Lauren Weisberger: Der Teufel trägt Prada

Régóta megvolt ez a könyv, de különösebben nem hozott lázba, anno láttam a filmet, az sem. Most viszont a 2015-ös nagy olvasási kihívásom kapcsán kezdtem bele - hisz ez volt az azóta sikerszerzővé avanzsált Lauren Weisberger első könyve – és kellemesen csalódtam. Nem voltak nagy elvárásaim, de kimondottan tetszett!


Igaz nem kezdődött túl jól – bár nálam ritkán kezdődik könyv jól;) - kb. a negyedéig kicsit unalmas volt, de aztán felpörögtek az események.
Andy épp végzett az egyetemen és minden vágya, h kedvenc újságának, a The New Yorkernek írjon. Véletlenül megy el egy állásinterjúra, ahol a Runaway divatmagazin ikonikus főszerkesztője, Miranda Priestley keres asszisztenst. A meglepett, és a divatról mit sem tudó lány elnyeri az állást és abban bízik – és ezzel is kecsegtetik -, 1 év a szeszélyes divatikon mellett ugródeszkát jelent majd a kívánt szerkesztőségbe. Álmában sem gondolta volna viszont, h ez az egy év, ilyen nehézségek elé állítja. Miranda semmire nem képes egyedül, hatalmasak viszont az igényei és az elvárásai és legtöbbször teljesen lehetetlenek a kérései és az utasításai. Andy összeszorított foggal küzd a rabszolgaévében, ahogy nevezi, szemei előtt csak az álma lebeg és a nagy cél érdekében elhanyagolja a családját, a barátját, a barátait. Hihetetlenül felszínes világba csöppenünk, ahol csak a ruhaméret, a frizura, a smink és a márkák számítanak, minden más csak másodlagos. Elképesztő sztorik színesítik a regényt, Miranda egy elvetemült, idegbeteg őrült, de a vele megélt hétköznapok nagyon szórakoztatóak és viccesek, mármint az olvasónak, ilyesmit átélni viszont tényleg maga a pokol. Ráadásul a rabszolgaév vége egyáltalán nem úgy sül el, ahogy azt főhőnsőnk reméli és az élete minden fronton kátyúba jut. Bár a 2. rész nem kapott olyan jó kritikákat, nem volt kérdés, h tudni akarom, hogy folytatódik Andrea és Miranda sorsa.
Tetszett a stílusa, üdítőnek találtam, h itt nem a szerelmről van szó, persze arról is, de nem elsősorban. Anno láttam a filmet, most újra megnézném, Ann Heathewayként képzeltem el Andyt, bár a könyv szerint szőke, Mirandát pedig Anna Wintourként, bár a filmben Meryl Streep játszotta, de állítólag a bestiális főnökasszonyt a Vogue nagyasszonyáról mintázta a szerző. A cím is remekül passzol a tartalomhoz, olyannyira, h az eredeti angol címet németül és magyarul is átvették, ez is ritkaság, magyarul Az ördög Pradát visel címmel olvasható.
Talán egyetlen kritikám, h kicsit hosszúra nyúlt, de kimondottan tetszett, ajánlom!

2015. július 17., péntek

Murakami Haruki: Norvég erdő

Az egyik barátnőm nagy kedvelője az írónak, én mindig ódzkodtam olvasni tőle, nem tudnám megmondani pontosan, miért, most mégis felkerült a várólistára. Ahogy most olvasom, szerencsém volt a választással, mert ez a szerző „normális” regénye, nincs benne a rá egyébként oly jellemző szürrealitás és mágia, cseppet sem bánom. Még a 2015-ös nagy olvasási kihívásomban is helyet kapott, elvégre eredetileg nem az anyanyelvemen íródott;).


Az immáron felnőtt férfi, Toru Watanabe meghallja a Beatles Norvég erdő című számát és erről eszébe jut ifjúkori szerelme Naoko és a történetük, amit felelevenít, erről szól a regény. A 60-as években Tokióban egyetemista és egyre többet találkozgat Naokoval, akivel összekapcsolja közös barátjuk, aki öngyilkos lett. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de pont mikor beteljesülne a szerelmük a lány eltűnik. A gyönyörű, de érzelmileg labilis lánytól teljesen különbözik a belevaló, életvidám Midori. Bár szereti Naokot, de nem tud ellenállni a másik lány életigenlésének, energiájának. Őrlődik a két lány között, a kérdést végül Naoko „oldja meg” helyette.
Bár alapvetően ekörül a 3 ember körül alakul a történet és az ő kapcsolatukra koncentrál a regény, de nem lehet nem észrevenni, mennyi haláleset szövi át a történetet és főleg, mennyi öngyilkosság. Fontos téma a szexuallitás is, amiről teljesen nyíltan ír, talán kicsit szokatlanul nyíltan is. A karakterek nagyon jól kidolgozottak, nagyon szimpatikusnak találtam Watanabét, a főszereplőt, de a két lány személyiségét is nagyon jól kidolgozta. Alapvetően nem tudok semmit felhozni, ami miatt nem tetszett volna, mégsem mondhatom, h tetszett. Elolvastam, tudomásul vettem, talán meg is értettem, de ennyi, úgy érzem ennyi volt a történetem Murakamival.
El nem tudtam képzelni, hogy lett a japán író regényének címe norvég erdő, de hamar kiderül, h ez az azonos címe Beatles dalra utal, ami Naoko kedvenc száma.

2015. július 11., szombat

Kerstin Hohlfeld - Leif Lasse Andersson: Ich heirate einen Arsch

Björn 43 éves jó nevű hamburgi családból származik, de saját jogon is karriert csinált, egy menő hetilap nagyhatalmú főszerkesztője.
Luisa 28 éves, szintén jó hamburgi család sarja, épp nem hosszabbították meg újságírói gyakornokságát, mikor találkozik az elvált nőcsábászzal, akit túl öregnek, de kedvesnek talál.


A pasi rögtön le akarja fektetni, nagyon tetszik neki a lány, de tudja, h taktikusnak kell lennie, felveszi, a mentora lesz, kísérteti vele magát és miközben szépen lassan titokban egymásba szeretnek, meg vannak győződve róla, h a másikat nem érdeklik. Némi meglepetésre aztán már a könyv felénél kiderül, h szerelmesek és a szokásos rétestészta helyett még a kapcsolatukba is bepillanthatunk. Tetszett, h aránylag sokat olvashatunk nem csak a rózsaszín ködről, hanem arról is, h igenis lehet probéma a korkülönbség, h vannak kétségek mindkét félben, dolgok, amiben nem értenek egyet – ez a világ legtermészetesebb dolga, csak az ilyen könyvekben szoktak elfeledkezni róla, itt viszont helyet szorítottak neki, ami szerintem nagyon pozitív. Persze ettől függetlenül egy könnyed kis limonádé, bugyuta jelenetekkel, happy enddel és az egyéb tartozékokkal, de legalább ha már limonádé, ebben van egy kis üdítő színfolt is;). Tetszett az is, ahogy a történet Hamburgban játszódik, mintegy szereplőjévé téve azt.
Ami még érdekes megoldás, h fejezetenként változik a perspektíva és olvashatjuk Luisa, majd Björn szemszögéből az eseményeket, ráadásul a lány részeit Kerstin Hohlfeld írta, akitől már olvastam 2 könyvet és tetszett, ahogy ír, míg Björn részei Leif Lasse Andersson tollából származnak. Ez a név csak egy pszeudonim, amivel első regényét publikálta 2013-ban, előtte 20 évig szerkesztőként dolgozott és ebből 10-t egy nagy német újság főszerkesztőjeként, így nagyon is autentikus a regény ezen része.

2015. július 5., vasárnap

Khaled Hosseini: Der Drachenläufer

Régóta szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet, most a 2015-ös nagy olvasási kihívásom kapcsán került rá sor - egy könyvet, amiből film is készült. Nyilván ebben a kategóriában is ki lehetett volna választani nagyon sok könyvet vagy ezt több más kategóriára is akár. A regényből – ha már emiatt olvastam elvileg – 2007-ben készült film.


Ismét Afganisztánban vagyunk, mint a Tausend strahlender Sonnenben, de ezúttal 2 gyerekkori barát sorsát követjük nyomon. Amir együtt nevelkedik Hassannal, barátok, de igazából úr és szolga, bár ez a realitás, ők nem így érzik. Amir csodálja az apját és sóvárog az elsimerésére, a szeretetére, amin azonban osztoznia kell Hassannal is, hisz az apja úgy kezeli a fiút, mintha a családhoz tartozna. Az ő kedvéért és Hassan segítségével megnyer egy sárkányeregető versenyt – erre utal a cím – ami örökre megváltoztatja a két gyerek életét. Barátságuk sem lesz már soha a régi, Hassan szinte depresszióba esik, Amirt gyötri az önvád, próbálja eltávolítani a háztól a hozzá mindvégig és a végtelenségig lojális fiút, hisz Hassan mindig az ő saját gyengeségére, bűnére emlékezteti. Főszereplőink személyes sorsának hanyatlásával párhuzamosan megkezdődik Afganisztán hanyatlása is, hisz megérkeznek a szovjetek. A két fiú sorsa elválik és Amir az apjával az USÁ-ban köt ki. Itt jár egyetemre a fiú, itt válik íróvá és itt ismeri meg bolhapiacon, amit az afgánok uralnak, a feleségét, Sorayát. Nagyon érdekes volt arról olvasni, h a már 10 éve az USÁ-ban élő családok is még mennyire az afgán tradíciók szerint alakítják a mindennapjaikat és mivel erre nevelték a gyerekeiket is, azok is folytatják ezt. Amirnak jó és kényelmes élete van, de nem felhőtlet, majd a múlt újra felüti fejét és esélyt kínál, h jóvátegyen belőle valamit, h leszámoljon az őt gyerekkora óta üldöző démonokkal, ehhez azonban vissza kell mennie a veszélyes, immáron a tálibok által uralt Afganisztánba.
A szerzőnek ez volt az első regénye és máris egy remekművet adott ki a kezéből. Lebilincselően érdekes emberi sorsok, kegyetlen történelem, mindez csodálatos stlíusban leírva. Az afgán származású orvos és író megint a hazájáról ír és nagyon jól teszi ezt, mert mindarról, ami ott történt, nem lehet eleget írni és olvasni, elképesztő, szégyenletes. Mindezt megspékelve emberi sorsokkal, hagyományokkal, családdal, barátsággal, szerelemmel, vagyis mindennel, ami az életünket meghatározza.
Magyarul Papírsárkányok címmel jelent meg a könyv.

2015. július 1., szerda

Noel Aiden: Ein Strauß voller Liebe

Megint csőbe húzott az amazon ill. a könyv ottani jó értékelése, de persze csak magamnak köszönhetem, h még mindig hiszek neki…


Dana, a kicsit molett festőnő, találkozik az elvált és csalódott íróval Peterrel, majd egymásba szeretnek. A nőt adoptálták, nem volt egyszerű a gyerekkora, ráadásul kiderül, h beteg, alig pár hónapja van hátra, agytumor. A betegség mintegy velejárójaként még a skizofréniával is meg kell küzdenie az újdonsült férnek, miután Vegasban gyorsan összeházasodtak. Leírja az utolsó idők nehézségeit, de Danával együtt én is szenvedtem, csak én az egész regény alatt:S. Valami elképesztően sótlanul ír, pedig azt gondolná az ember, a téma olyan, amiről nem lehet szenvtelenül írni, hát neki sikerült, bár kétlem, h ez lett volna a célja. A történet egy meglepetéssel – de nem happy enddel – zárul, de számomra ez sem tudott dobni rajta. Nagyon örültem, h nem hosszú, bár még így is elég sokági olvastam, megszenvedtem vele.