2014. szeptember 29., hétfő

Carina Bartsch: Türkisgrüner Winter

Az első részben megismert Emely és Elyas történetét fűzi tovább a szerző. Kár, h az úgy ért véget, h egyértelművé vált, kezdődik majd az egész elölről és tényleg ez is történik.


Nem nagyon tudok a történetről írni, mert olyan sok minden nem történik, a srác továbbra is epekedik a csajért, az meg osztja rendesen. Mikor végre meglenne a bizalom, egy pillanat alatt eljátssza azt az őszinte Elyas és a csaj egy olyan hülyeségen szenved fejezeteken át, h őrület. Sajnos nagyon szenvelgős, abszolút nyálas tiniregény lett belőle egy szempillantás alatt és ebből a skatulyából csak ritkán sikerül kitörnie. A fiatalok rájönnek, h talán nem is újra kezdődött számukra minden, hanem soha be sem fejeződött. A végén megismerjük Elyas elbeszélésében is a közös múltjukat, az ő érzéseit anno és most, mikor újra találkoztak. Ez talán megmagyaráz néhány dolgot, de szerintem érdekesebb lett volna, ha legalább néhány fejezet erejéig bepillantást enged a kapcsolatukba is, persze nem a „dúl a láv” érdekelt volna, hanem az a két fiatal, akit az első könyvben megismertünk, akiknek szellemes párbeszédei, ugratásai szinte teljesen eltűntek sajnos a folytatásra:(, ezért nagyon kár szerintem. Stílusában túlságosan patetikus és hősszerelmes lett, ami a kezdeti lazaság után szerintem egy abszolút negatív fordulat.
A címet ezúttal sokkal találóbbnak érzem (Türkizzöld tél), mert bár az évszak itt sem annyira hangsúlyos, de mindkét könyvben központi szerepet kapnak Elyas türkizzöld szemei.
A könyvek sikerére jellemző, h már angolul is megjelentek és nagyon sokan várják a 3. részt is, ami nem valószínű, h lesz. Szerintem jobb is ez így, mert valószínűleg kreálna valami drámát és kezdődne újból az egész, igazából lehet, h jobb lett volna, ha ez a 2. rész sem készül el, hanem lezárja ezt a történetet az első könyvben.

2014. szeptember 24., szerda

Carina Bartsch: Kirschroter Sommer

Jó ideje felfigyeltem már a könyvre az amazonon, a több száz nagyon jó értékelés miatt.


Emely Berlinben tanul irodalomtörténetet, legjobb barátnője kis müncheni kitérő után szintén visszatér a fővársba, így nagy az öröm. Emely boldogságára viszont kis árnyékot vet, h a legjobb barátnője a bátyjához, Elyashoz költözik. A srác bár őrülten jóképű a türkizzöld szemeivel – amikről kb. minden oldalon olvashatunk;) -, de egy őrült nagy bunkó nőcsábász is. Rögtön meg is kezdődik a két fiatal között az odaszólogatás, meg a verbális adok-kapok, ami nagyon szórakoztatóan van megírva. Kiderül, h tini korukban már egyszer menthetetlenül szerelmesek voltak egymásba, de akkor bizonyos szerencsétlen körülmények összejátszása miatt mindketten csalódtak, mert azt hitték, a szerelmük viszonzatlan, aztán évekig nem találkoztak.
Közben a lány egy Luca nevű sráctól kap e-maileket, aki hevesen érdeklődik iránta, sokat leveleznek és Emely kicsit bele is zúg. Nem kell Nostredamusnak lenni, h az ember lássa, kit rejt az álnév…
Az elején szerintem nagyon jól megvolt az egyensúly a két főszereplő között, de a végére elcsúszott a dolog, a vagány, cool Elyasból papucsot csinált, Emely pedig kezdett számomra egy kicsit a zsarnoki, unszimpatikus irányba elmenni. A vége lehetne sima happy end, de valószínűleg a szerző ekkor már tervezte a folytatást, mert egy elég gyenge „fordulattal” újra összekuszálja a szálakat, előkészítve a terepet a második résznek.
Igazából maga a történet nem egy nagy durranás, nem hoz különösebb újdonságokat, a szereplők, meg a gondolataik sokszor rém naivak, sok minden előre látható, de ami nagyon tetszett, az a nyelvezete, ill. az az adok-kapok, ami Emely és Elyas között végig megy, nagyon jókat nevettem a párbeszédeiken, eleve is szeretem ezt a fajta évődést és ez itt tényleg nagyon jól volt megírva. Így aztán már tényleg az elején örültem neki, h a könyvnek folytatása is van, mert a stílusa nagyon tetszett.
A cím annyira nem jó szerintem (Cseresznyepiros nyár), mert a történethez az évszaknak nem sok köze van, és egyszer kerül csak szóba, h Emelynek cseresznyepiros ajka van.

2014. szeptember 21., vasárnap

Edith Templeton: Gordon

Magam sem tudom már pontosan, hogy került a könyv a látókörömbe, mindenesetre már olyan régóta kerülgettem, h idén felkerült a várólistámra. Mikor most nekikezdtem, meg is lepődtem az alcímen - Egy pszichiáter szexuális rabságában – nem tudnám megmondani, mire számítottam, de nem erre.


1946-ban vagyunk, a 28 éves Louisa otthon és társ nélkül kerül vissza a háború után Angliába. Mikor egy alkalommal egyedül megy kocsmába, egy idegen férfi magától érthetődő módon utasítja, h menjen vele. A két vadidegen sétál, majd a pasi két mondat között, mintegy mellékesen teszi magáévá. Így kezdődik vad és kiszámíthatatlan, érzelmek nélküli kapcsolatuk, amiben Louisa a nála 20 évvel idősebb pszichiáter, Gordon szexuális megszállottságának tárgya lesz. A nő nem naiv áldozat, önként és tudatosan megy bele a saját lealacsonyításába, kínzásába, a férfi pl. többször megerőszakolta és más egyéb kegyetlenségekkel sem kímélte.
soha nem engedlek el, mert soha nem lesz olyan nap, hogy ne tudnám, mivel kínozzalak

Feltűnt, mint korábban is, hogy Gordon valamennyi „mókásnak” nevezett története a fájdalmon, a gyötrelmen, mások megsértésén alapul
Hát ilyen ember ez a Gordon, ráadásul belelát a nőbe, analizálja. Végül véget vet a férfi a kapcsolatnak, amit azzal magyaráz, h Louisa azt várja tőle, mint egy apától:büntetést és védelmét, apafigurát csinált belőle. Kapcsolatukkal a történet még nem ér véget, megtudjuk azt is, h alakul a sorsuk ezután.
A regény 1966-ban jelent meg, írói álnév alatt, a pikáns részletek miatt sok országban betiltották. 2001-ben 85 évesen engedélyezte az írónő először, h a mű a neve alatt és az eredeti címmel jelenjen meg. Ezen felül még azt is bevallotta, h a történet önéletrajzi ihletésű.

2014. szeptember 17., szerda

Juliet Nicolson: Als Mrs Simpson den König stahl

A regény középpontjában a fiatal May Thomas áll, aki bátyjával Barbadosról érkezett Angilába és ott Sir Philip Blunt sofőrnője lesz, aki az új király egyik jogi tanácsadója. Sir Philip unokahúga, az idősödő Evangeline épp látogatóba érkezik és kapcsolatba kerül egykori iskolatársával, Wallis Simpsonnal, aki elcsavarta a vadonatúj király fejét.


Elsősorban a fiatal May sorsát követjük nyomon és kezdődő szerelmét Juliannal, de a történet bepillantást enged a király szerelmi életébe és az akkori politikai helyzetbe is. A 30-as évek Angliájába, a fastiszták térnyerésébe és egy-egy epizód erejéig olyan hírességek is felbukkannak a regényben, mint Virginia Woolf, Chruchill, a még kislány II. Erzsébet, Hitler és angol követője, Sir Oswald Mosley. Érdekesen írja le a különböző szereplők által a brit mindennapokat, ahol bizonyos körökben még minden nagyon szertartásos, mindent az illem diktál.
A három főszereplőnő (May, Evangeline és Mrs. Simpson) közül csak egyikük sorsa végződik igazi happy enddel. A címadó love story - a király és a férjes asszony között – következtében VIII. Edvárd végül lemond a trónról, mert annak a nőnek a segítsége és támogatása nélkül, akit szeret, lehetetlen lett volna számára ezt a nehéz terhet és ezt a felelősséget visleni és a kötelességét királyként teljesíteni. Sokak szerint kettőjük szerelme az egyik legszebb kékvérű történet, az olvasottak alapján én ezt nem mondanám, inkább furának éreztem…
Bár a történészek számára a könyv bizonyára hagyna maga után kívánni valót, laikusként számomra izgalmas volt, ügyesen kapcsolta össze a fikciót a valós történésekkel, amiből egy szerelmes regény kerekedett történelmi szálakkal tarkítva.
A cím (Ahogy Mrs. Simpson ellopta a királyt) egyrészről nagyon találó és gondolom angolszász nyelvterületen erre sokan fel is kapják a fejüket, de másrészről azért annyira nem passzol a regényhez, mert pont arra nem kapunk választ, hogyan rabolta el a királyt Mrs. Simpson, már meglévő kapcsolatukba csöppenünk bele.

2014. szeptember 14., vasárnap

Lori Lansens: A lányok

A regény már pár éve a polcon figyelt, pedig érdekelt és volt is hozzá kedvem, a fülszöveg és a boírtó is felkeltette a kíváncsiságomat, nem is értem miért maradt el mindig. Ebben az évben viszont felkerült a várólistámra és így sorra is került.
Ruby húgom és én, valami katasztrófa vagy csoda folytán, ahelyett, hogy az egyetlen megtermékenyített petesejtből kettéváltunk volna, együtt maradtunk, a fejünk oldalán egy kistányérnyi részen összekapcsolódva. A világ orvostársadalma mint a legidősebb élő craniopagus ikreket ismer minket…
Vagyis közérthetőbben: egy sziámi ikerpár életébe pillanthatunk bele. Rose és Ruby Darlen agyában közös egy létfontosságú ér, így a szétválasztás szóba sem jöhetett, így kell leélni az életüket. 18 éves, felelőtlen, még a szülőszobában is dohányzó anyjuk rögtön elhagyta őket, így kerültek Lovey nénihez, ahhoz a nővérhez, aki épp szolgálatban volt és rögtön megszerette a kislányokat és annak szlovák származású férjéhez, Stash bácsihoz. A gyermektelen házaspár nagy szeretetben nevelte fel a lányokat.


Ahogy közeledik a 30. születésnapjuk és ezzel ők lehetnek a leghosszabb kort megélt craniopagus ikrek, Rose elhatározza, h megírja élete történetét. Igen ám, de lehetséges ez az ő esetében? Ruby szerint nem, így ő is ír hozzá pár fejezetet. Ebből a készülő „kettős” önéletrajzból ismerjük meg az életüket és személyiségüket, ami különbözőbb már nem nagyon lehetne. Rose komoly, szereti a könyveket, a sportot, rengeteg verset ír, mindig jó tanuló volt. Ruby nem jeleskedett az iskolában, inkább csajos, sok sorozatot néz, szeret öltözködni, ezen kívül még az irokéz telepesek élete és leletei a hobbija.
Az életük, a helyzetek, amik elénk tárulnak, elképzelhetetlenek…, de mégsem a szenvedésről szól, nem szánalomra appellál a regény, hanem két nagyon szerethető lányt mutat be, akik próbálnak teljes életet élni, dolgozni, szórakozni, szeretni. Egészen elképesztő, h bár Rose és Ruby nem tudnak egymás nélkül mozogni, sőt létezni sem, mégis önálló egyéniségek és így élik életüket is. A nővérek története nem kevés meglepetést is tartogat, amiket általában Rubytól tudunk meg először, aki az általa írt fejezetekben mindent leír, ami eszébe jut, nyoma sincs nála Rose megfontoltságának, művészi átgondoltságának, ami a fejezeteit időnként kicsit erőltetté teszi.
Magát a témát nagyon érdekesnek találtam, teljesen új volt számomra. Olyan szempontból a megvalósítás is tetszett, h képes volt teljesen önálló személyiséggel felruházni a lányokat, azt, h kinek a fejezetét olvasom éppen, nem csak a másfajta betűtípusból tudtam rögtön, hanem a hangnemből, a stílusból is. Összességében viszont maga a stílus nem épp szépirodalmi, talán kicsit egyszerűbb a megszokottnál – bár így hihetővé válik, h nem egy író, hanem az ikerpár két tagja írta a fejezeteket, ami persze nem így van. A másik dolog, h igazából egy csomó kérdésre nem kapunk választ, kicsit az volt az érzésem, h a regény csak a felszínnel foglalkozik, érdekes lett volna talán, egy kicsit „mélyebbre menni”.

2014. szeptember 7., vasárnap

Khaled Hosseini: Tausend strahlende Sonnen

A regény két összefonódó női sorsot mutat be Afganisztánból.
Mariam törvénytelen gyerek a 60-as évek Afganisztánjában. Mikor megkeseredett anyja felakasztja magát, a 15 éves lány az apjához kerül, de pár nap után „túladnak rajta”, hozzáadják a nála 30 évvel idősebb Rashidhoz, aki Kabulban él és cipőkészítő. Ő burkát kényszerít rá, kegyetlenül bánik vele, különösen miután Mariam többször is elvetél.
Laila a szomszédban lakik tanár apjával és a két fiát sirató anyjával. Gyermeki barátság, majd az első szerelem fűzi Tarikhoz, az egyik lábát elveszített szomszéd fiúhoz, akitől aztán teherbe esik, de mire mindez kiderül a fiú már Pakisztánba menekült.


Mikor a 14 éves Laila családja is épp rászánja magát, h elhagyják Kabult, egy rakétabecsapódásban meghalnak a szülei, ő pedig megsérül. Rashid talál rá és menti meg, majd Mariammal ápolják. Persze a cipész nem önzetlenül teszi mindezt, miután elhiteti Lailával, h Tarik meghalt, feleségül veszi a 14 éves lányt, hisz a többnejűség megengedett Afganisztánban. Laila tisztában van vele, h egyedül esélye sem lenne, pláne terhesen, ezért egyezik bele a házasságba és elhiteti a férjével, h a kislánya az övé.
Mariam és Laila eleinte konkurenseket, ellenségeket látnak egymásban, de egy idő után rájönnek, h csak egymásra számíthatnak kegyetlen férjük házában. Anya-lánya kapcsolat alakul ki közöttük, majd Laila megszüli a várva-várt fiút Rashidnak. Ám amikor Tarik visszatér Kabulba egy pillanat alatt fordul fel a szereplők élete, majd Mariam feláldozza magát a szeretteiért, míg Laila új életet kezdhet Tarikkal és a gyerekekkel.
Az író nem kíméli hősnőit, bár valószínűleg nem is erről van szó, hanem inkább arról, h egyszerűen csak reálisan írja le a történetet. Elképesztő kegyetlenség és megdöbbentő primitívség minden szinten, ahol az emberi élet mit sem számít. Nem csak a szereplők életét követjük figyelemmel, hanem az ország sorsát is, a király elleni államcsínytől, a kommunista puccson, a szovjet megszálláson, a tálibok uralmán át egészen a tálib rezsim bukása utáni újjáépítésig követhetjük a sok nemzetiségű ország és hőseinek sorsát. Nagyon érdekes volt egy számomra távoli ország hányatott történelméről olvasni, ami az elmúlt években a világ sorsára is kihatással volt.
Az afgán születésű Khaled Hosseini amerikai író és orvos. Eddig három regénye jelent meg, ez volt a második. Magyarul Ezeregy tündöklő nap címmel adták ki. Én még biztosan fogok olvasni a szerzőtől, csak ajánlani tudom.

2014. szeptember 2., kedd

Nancy Grossman: Draußen wartet die Welt

Újra amisokról olvastam és megint sok érdekességet tudtam meg erről az életformáról.
Eliza, a 16 éves lány a Rumspringája alatt – ez az az időszak, mikor megismerheti az angolok, vagyis a nem amisok életét és kicsit „kiéheti” magát – mindenképpen el akar menni otthonról, így kapóra jön egy babysitter ajánlat Chiacagóból. Bár a szülei, főleg anyja eleinte hallani sem akarnak erről, végül mégis elengedik, mert bizonyos esetekben a gyerekek azért szegülnek az életmódjuk ellen, mert nem kaptak elég szabadságot, h megismerjék mindazt, amit elszalasztanak.


Minden felfedezés és rácsodálkozás ebben az Eliza számára új világban, hisz ahonnan jön, ott nincs elektromos áram, mobil, a gombokat őrületes hivalkodásnak tartják és a fényképet a lélek elrablásának. Gyorsan megtanulja viszont a technika vívmányait használni és becsülni, hisz elvégzendő munkáját jócskán leegyszerűsítik és lerövidítik, így bőven jut ideje Joshra, akivel egy tipikus tini szerelmet élnek át. Eliza felfedezi az öltözködés örömét, a sminkelést, a mozit, a bulikat, az alkohol mámorát. A regénynek ez a szakasza annyira nem tetszett, itt hirtelen tinikönyvbe ment át, ami nem tett túl jót neki szerintem.
Azonban lassan kiderül, h Eliza rendkívül szigorúnak és merev amisnak megismert anyjának álarca mögött más van, ő is uazt élte át mint a lánya: beleszeretett az angolok életébe és egy angol fiúba, sőt nála tovább is bonyolódtak a dolgok. Ez számomra egy nagyon érdekes, meglepetés szál volt, ráadásul kombinálta az írónő egy másik amis problémával: kiderül, h Eliza anyjának van egy húga, aki elhagyta az amis közösséget, h ahhoz menjen férjhez, akit szeret.
Kimondva, kimondatlanul nagy a dilemma az amis lány számára, mert bár vonza és csábítja az új világ, de véglegesen választania kell, hol marad, nem ingázhat kedve szerint régi és új élete szerint. Sok mindent megél és megtapasztal Eliza ebben az időszakban, de nem csak jót…lassan rájön új barátai felszínességére, a modern világ kegyetlenségeire és megtanulja értékelni, más szemmel látni az amis életet. Rájön, h egy csomó mindent nem szeretne igazából az angolok világában, csak az elvi lehetőségre vágyik, h mindez számára is elérhető legyen. Felismeréseivel egyidőben remekül érzékelteti az írónő Joshal való kapcsolatának változását is. A történet néhány hónapja alatt Eliza kihasználja a rendelkezésére álló időt, közben felnő és végül felelősségteljes, jó döntést hoz.


Helyenként igazán szívbemarkoló történet egy zárt világból való kitörésről, ami egy kicsit a szigorú amis álarc mögé is bepillantást enged.