2010. február 27., szombat

Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában


A regény méltán híres és kedvelt, tele van elgondolkodtató sorokkal, olyannyira, h pont ezért nem is lehet igazán gyorsan olvasni szerintem, mert lépten-nyomon zseniális gondolatokra bukkan az ember. A főszereplő Ravic személye által képet kapunk egy német koncentrációs táborból menekült-, egy illegálisan dolgozó orvos -, és egy szerelmes dillemáiról, mindennapjairól a ’30-as évek végének Párizsában. Ezek mellett még szó van mindenről, amiről az élet is szól, önzetlen barátságról, emberségről, becsületről, bosszúról, árulásról, megcsalásról, orvosi etikáról, hazugságról, önzetlen segítségről, kollegialitásról, kapzsiságról, nagylelkűségről és még sok minden másról. A könyv összes szereplőjét Ravic által ismerjük meg, aki mindannyiuk életében fontos szerepet játszik, de nekem úgy tűnt, h ők sokkal kevésbé kulcsfigurái a német orvos életének. Érdekes, h többször is, mint szerelmes könyvről hallottam róla, számomra ez a szál nem volt annyira domináns ill. ez a szerelem Joan és Ravic között egészen más, mint a nagy „klasszikus, romantikus” szerelmek a szerelmes regényekben. Rám sokkal inkább hatott a menekültek sorsának leírása, Ravic orvosként való „kizsákmányolása” és bosszúvágya ill. annak beteljesülése.
A regény legnagyobb tanulsága: Embernek maradni bármi áron...
Ja és a könyv egyben a Calvados legjobb reklámja is, nem tudom hányan vásárolták meg világszerte a könyv és főszereplőinek hatására életük első francia almaborát, de szerintem voltak egy páran;).

2010. február 19., péntek

Lysann Heller: Die Paprikantin

Sajnos az utóbbi 2 hétben nagyon sok munkám volt, így kevés időm jutott olvasásra, de remélem most kicsit lazább napok következnek.


Mindig is érdekelt, h mit gondolnak rólunk a külföldiek, hogy látnak minket, az országot, a nyelvünket, az életünket. Mindez eléggé kapcsolódik a munkámhoz is, így aztán alig vártam, h végre megérkezzen a könyv és elkezdhessem olvasni. Nem kellett csalódnom:). Könnyed, olvasmányos, tele humorral, öniróniával. Egyértelmű, h a Budapester Zeitungnál gyakornokként (Praktikantin -> Paprikantin) dolgozó Lysann megszerette Magyarországot, az állandó Trianonozással, a „mindenki magyar, aki számít”-ozásunkkal, minden heppünkkel, sőt még a rendkívül bonyolult nyelvünkkel együtt is. Igazán sok újdonság sztereotípiákkal és külföldiek számára meglepő dolgokkal kapcsolatban nem volt benne számomra, mivel sokat dolgozok itt élő külföldiekkel, a nagy részét kiveséztük már. A könyv írója kipróbált mindent, a lepukkant pesti kocsmáktól kezdve a kisebbségi gyerekeknek szervezett táboron át Erdélyig mindent, bejárta az országot, átúszta a Balatont és számomra nagyon szimpatikusan a mindennapokban tanulta a nyelvet, a kultúrát. Mindeközben érte néhány érdekes meglepetés pl. amikor először vett tejfölt joghurt helyett és egy kanállal megkóstolt, (a németek "undorodnak" a natúr tejföltől) ennél már csak akkor lepődött meg jobban, amikor egy magyar ismerőse sem értette, h mi a gond a tejföllel:), érdekes párbeszédhez vezetett, amikor horkolokot mondott horgolok helyett és számos vicces, szórakoztató sztori került be a könyvbe. Fontos megállapításokra is jutott, kedvencem, h szerinte a magyarok mindannyian sárm génnel rendelkeznek:). A könyv középszinten németül tudóknak szerintem nagyon jó kikapcsolódás és sok kellemes percet szerezhet, „kezdő” és „haladó” Magyarországon élő német anyanyelvűeknek pedig telis tele van tanulságokkal:), nem hiába az alcím: Magyarország kezdőknek (Ungarn für Anfänger). Összességében a könyv alapján "kihúzhatjuk magunkat", mert egy nagyon pozitív Magyarország és magyar képet fest a német újságírónő, azzal együtt, h azért kritikát is megfogalmaz ott, ahol ez indokolt (pl. közlekedés, kisebbség).
Ez ám az ország imázs, nem az, amire milliárdokat költenek;).

2010. február 9., kedd

Andre Agassi: Open


A könyv sajnos nem jelent meg magyarul, legalábbis eddig, remélem, h meg fog. Aki szereti a teniszt, vagy a sportot általában, annak szerintem kötelező. Már a cím zseniális és már a cím nem kevés fejtörést okozhatna a magyar fordításnál, pont emiatt, elvégre egyszerre utal igen erőteljesen a teniszre és arra, h egy őszinte vallomást olvashatunk.

Sajnos a világ- és a magyar sajtóba 2 dologgal került be a könyv: a drogozással és a paróka viselettel.

Igen, Andre Agassi tényleg szippantott néhány alkalommal, nem is akármit, metamfetamint . Nyilván nem pártolom az ilyesmit, egy olyan sportolónál, aki milliók kedvence, példaképe még kiábrándítóbb, de…Mert van de. Kiemelve ezt a mozzanatot a könyvből jobban odavág, mint az egész sztorit olvasva. A végső kétségbeesés, a tanácstalanság, depresszió keverékével küzdő Agassi rögtön tudta, h hibázik és hát ugye ki nem hibázik az életben… De azt gondolni, h ettől jobban teniszezett, doppingnak tudni be ezt a botlást, szerintem elég nagy badarság…kb. olyan, mint teljesítmény fokozónak nevezni a kokaint a teniszben (pl. Wilander vagy Hingis esetében), vagy a fűnek tulajdonítani Michael Phelps olimpiai arany gyűjteményét (attól persze még lehet, h szedett/szed ezt-azt, sőt…, de nyilván nem a fű az oka az elképesztő teljesítményének). Ezzel együtt persze egy sportoló ne használjon semmilyen kábítószert, soha, semmikor, semmi szín alatt, se „élvezeti cikként”, se doppingként…csak hát ugye olyan, h tiszta (verseny)sport nem igazán létezik már, sajnos.
Ami a kábítószer fogyasztásnál (kipróbálásnál) nagyobb felháborodásra adhat okot, az talán inkább az, h amikor pozitív mintát produkált, nem ismerte el, h igen hülye voltam stb., hanem hazudott, a hírneve, a karrierje érdekében. Mondjuk ehhez hozzátartozik, h az ATP partydrogként tartja számon ezt a szert, így akkor is csak 3 hónap eltiltást kapott volna, ha bevallja (ebből is látszik, h nem teljesítmény fokozóról van szó), nyilván a megalázó meghurcolást, sárba tiprást elkerülte a hazugsággal. Persze ezt nem lehet szimpatikus húzásnak nevezni (egyiket sem), de összességében a könyvet olvasva én nem ez(ek) alapján ítélem meg Agassit.

És a második is igen, Andre Agassi hosszú ideig viselt a pályán is (!) parókát. Szégyellte, h kopaszodik, ő, akinek a nagy sörénye volt a védjegye, majd az akkori felesége, Brooke Shields rábeszélésére vált meg tőle és kezdte borotválni a fejét. Nyilván ez volt a kisebb horderejű dolog, bár elég meglepő volt olvasni, h időnként jobban el volt foglalva a parókájával, mint a meccsel;).

Persze annyira azért én sem vagyok naiv, nyilván jelentősen meglódította az eladási számokat ez a 2 szenzáció, de így elolvasva kár, h a legtöbb ember csak ezek kapcsán hall a könyvről, mert annyival többről szól…Egy kisfiúról, akinek már a kiságyban ping-pong labdákat kell ütögetnie, aki nem játszhat, mert mindig a házuk mögötti teniszpályán kell harcolnia a sárkánnyal (az apukája által eszkábált adogatógéppel), akiben az édesapja pici korától kezdve a tanítványát, a jövendő világelsőt látja és nem a fiát, aki mindig mindenkinek szeretne megfelelni és segíteni, aki azért iszik, azért visel fülbevalót, azért hord tarka ruhákat, h valaki észrevegye végre, h ezek mind segélykiáltások, h valaki észrevegye végre az embert is, ne csak a tehetséget, a teniszezőt, a sztárt. Egy kisfiúról, aki gyűlöli a teniszt és ezt úton útfélen hangoztatja is, de nincs és soha nem is volt választási lehetősége, semmi máshoz nem ért, semmi máshoz nem tud kezdeni. Egy kisfiúról, aki Grand Slam győzelmek, fényes sikerek, nagy bukások, sérülések és egy házasság után, közel 30 évesen akkor válik felnőtté, amikor végre párra talál a valaha volt legjobb női játékosban, Steffi Grafban és megtalálja önmagát is.

Két kedvenc idézetem a könyvből:

„A tenisz ökölharc, testi érintkezés nélkül.”

„Bárcsak vethetnénk születésünkkor egy pillantást életünk sorsolására és a döntőbe vezető utunkra.”



Nagyon-nagyon-nagyon tetszett Agassi könyve. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Soha nem tartozott a kedvenceim közé Andre, mégis kíváncsi voltam arra, h élte meg ő a sikereket, kudarcokat, botrányokat. Azért is volt érdekes számomra, mert kicsit bepillantást enged a profi tenisz világába, az öltözőkbe, a kulisszák mögé, jó néhány játékosról ír őszintén, olykor meglepő, kiábrándító vagy kemény véleményt. Rendkívül olvasmányos, szórakoztató, helyenként ledöbbentő, vicces, megható...pont amilyen az élet;).

2010. február 7., vasárnap

Martin Suter: Lila, lila


Egyik kedvenc német színészem, Daniel Brühl (Good by Lenin, Becstelen brigantyk) legújabb filmjét forgatták ebből a regényből, e kapcsán hallottam róla és amikor elolvastam, miről szól, kíváncsi lettem. Nem nagyon szeretnék a könyvek konkrét sztorijáról írni, mert 1-2 kattintás és máris olvasható a történet, most azért teszik mégis kivételt, mert a svájci író regénye nem jelent meg magyarul. A könyv egy fiatal srácról szól, aki pincérkedik, szeretne a felkapott spanyol bár elegáns, menő törzsközönségéhez tartozni, barátkozni velük, de nem lehet, elvégre ő csak kiszolgálja őket. Itt ismerkedik meg Marie-val, aki rá sem hederít, a srác mégis elhatározza, h lesz ez még másképp…Egy használtan vett, régi éjjeliszekrényben megtalálja egy regény kéziratát, és amikor megtudja, h Marie irodalmat szeretne hallgatni, máris jön az ötlet, h mivel vehetné le a lábáról. A lány teljesen el van varázsolva a regénytől és azonnal elküldi egy kiadónak, jön is az értesítés, h kiadják, David kétségbeesik, de amikor némi nyomozás után kideríti, h a szerző már nem él, belemegy a dologba. Az ötvenes években játszódó, szerelmes regény szerzőjeként már nem tud ellenállni Marie a fiúnak, így a könyv hatalmas sikerét már együtt élik át. Felolvasások, interjúk, dedikálások, mindenhol elismerés, éljenzés, rajongás, David Kern pillanatok alatt repül szürke, unalmas életéből a gazdagok és híresek világába. Aztán hirtelen a semmiből felbukkan a regény írója…David rémálma valóra válik. Az eddig hajléktalan szállón lakó 70-es évei derekán járó Jacky pillanatok alatt veszi magához az irányítást, és lesz az ifjú bestseller író ügynöke, miközben úsznak a pénzben és persze velük úszik Marie is. Hamar megkezdődik viszont David őrlődése a szerelme és az „ügynöke” között, akik kölcsönösen nem kedvelik egymást, de mivel a fiú számára ez az egész felhajtás csak azért fontos, h imponáljon a lánynak, csak miatta csinál végig mindent, erősen zsarolható. Végül már Jacky megölését fontolgatja, de a sors közbeszól, az öreg leesik egy 4. emeleti erkélyről, megbénul, de életben marad, majd a végén elárulja, h valójában nem is ő írta a regényt, hanem a legjobb barátja, aki meghalt, de csak neki mutatta meg anno. Ekkor viszont már nincs jelentősége ennek, Marie megelégeli David furcsa, időnként titokzatos viselkedését és elhagyja.
Davidnak, ahhoz, h megkapja, amit akar, a szerelmet, valaki másnak a bőrébe kell bújnia, el kell veszítenie a saját magát, az identitását és ő örömmel teszi ezt, mert Marie kárpótolja mindenért, sokszor jár a fejében, h elmeséli a lánynak az igazat, de fél, h akkor mindennek vége lenne, bár reménykedik az ellenkezőjében, de végül mégis inkább a hallgatás mellett dönt, a lány, mégis kiszeret belőle, minden hiába…
Tetszett a könyv, olyan, mint egy szerelmes történet, psziho thriller és egy dráma keveréke, bár a vége bizonyos szempontból egy kicsit befejezetlen, de ez nem feltétlenül baj, így az olvasóra van bízva, h képzeli el David Kern, a sikeres író életét, az első regénye és az első nagy szerelem után.
Azt olvastam, h a film állítólag még jobb, mint a könyv, csak az a baj, fogalmam sincs hogy juthatnék hozzá:S.


2010. február 5., péntek

Januári olvasmányok


A január a könnyed olvasmányok jegyében telt, a február meg úgy tűnik a német könyvek jegyében fog, bár persze nem szoktam tematikus hónapokat kreálni, most úgy tűnik mégis sikerült;).
Ajándékba kaptam a Nesze Neked Terézanyu!-t, Rácz Zsuzsa bestsellerének folytatását. Az év utolsó napjaiban elolvastam az első könyvet újra, tetszett is, sőt, igazság szerint jobb volt, mint amilyenre emlékeztem, úgy kb. a háromnegyedéig...Onnantól kezdve viszont szinte állandóan azt néztem, h mikor lesz már vége:S. Mondhatnám azt, h a második könyv ott folytatódott, ahol az első befejeződött, mármint rám gyakorolt hatása szempontjából és nem járnék messze az igazságtól. Számomra egyértelműen csalódás volt a könyv. Az események kicsit lassan és össze-vissza csordogálnak, nem is igazán tudtak lekötni vagy felkelteni az érdeklődésemet.
Aztán gondoltam, ha már benne vagyok ebben a csajos témában, elolvasom Fejős Éva Eper reggelire c. könvyét, ami a Hotel Bali folytatása. Nem vagyok az írónő rajongója, az egyik barátnőmtől hallottam róla és amikor alkalmam nyílt kedvezményesen rendelni tőle, megtettem. Laza, könnyed, szórakoztató a Hotel Bali ezt vártam a folytatásától is, kb. ezt is kaptam. Időnként vannak benne idegesítő párbeszédek, na meg az kissé irritáló, h mindenki gyönyörű, gazdag, okos, sikeres...olyan érzésem volt néha, mintha egy amerikai szappanoperát olvasnék:). Véletlenül tudom Fejős Éváról, h "odavan" az egyik teniszezőért (rajongásunk tárgya nem uaz a játékos;)), gondolom így került be a történetbe Juan, a profi teniszező, ami még tetszene is nekem, ha nem írna időnként nagy butaságokat a tenisszel, versenyekkel kapcsolatban. Persze nem mintha ezek az apróságok változtatnának bármin is, vagy sokaknak feltűnnének, csak kb. 2-3 kattintásba telt volna utánanézni a dolgoknak, ennyit meg szerintem meg lehet tenni, ha valaki könyvet ír.
Ezzel párhuzamosan olvastam egyik kedvencemet, Szabó Magdától a Születésnapot. Anno a csíkos és pöttyös könyvek között jelent meg, valóban inkább ifjúsági regény, már csak a témájából fakadóan is, elvégre általános iskolásokról szól. Ebből a korból már kinőttem egy ideje, mégis ugyanúgy jött a zokogás, ahogy néhány éve, amikor először olvastam, már szintén "túlkorosan":). Fontos témák állnak a középpontban: család, barátság, szeretet, munka, pénz...az írónő általam nagyon szeretett stílusában, tipikus figurái által elmesélve.
Susan Minot Este c. könyvét olvastam ezek után, ami már elég rég várta, h sorra kerüljön. Ebből a regényből készült Koltai Lajos azonos című filmje néhány éve, világsztárok főszereplésével (Vanessa Redgrave, Natasha Richardson, Toni Colette, Meryl Streep, Glenn Close, Claire Danes). Emlékszem láttam anno a filmet, de már azt is nagyon kesze-kuszának tartottam, hát a könyv hatványozottan az. Szinte laponként ugrunk 20-30 éveket előre-hátra, rengeteg a név, a párbeszédek semmilyen módon - se gondolatjel, se idézőjel - nincsenek jelölve, ami nekem rendkívül zavaró volt. Ez az a könyv, amit biztosan nem fogok még egyszer elolvasni, bármennyire is Amerika egyik legtehetségesebb írójának tartják Minot-t, a fülszöveg szerint.
A munkám miatt előfordul, h napközben van 1-2 rövidebb üresjárat, ezért szinte mindig van nálam egy könyv, amit ilyenkor ill. időnként a buszon szoktam olvasni. Januárban Christopher Isherwood Isten Veled, Berlin-jét cipeltem magammal. Bukok az olyan könyvekre, amiknek a címében kedvenc városaim neve szerepel, tudom, h hülyeség, de ez van...meg elég tetemes mennyiségű Berlines könyvem:), Stockholmos csak egy:(. Na szóval, a könyv igazából egy novellafüzér a 30-as évek Berlinjéből. Az időnként komikus, máskor frivol vagy blőd, de többségében szórakoztató történetek hátterében már erősödik a nácizmus, hanyatlik a társadalom, ennek ellenére a történetekben nyoma sincs drámának, a könnyedség dominál. Ebből a könyvből készült egyébként a Kabaré c. musical és film, bár őszintén szólva ezt csak most olvastam a könyv fülszövegében:).

2010. február 4., csütörtök

Kedvenc könyveim

Akutális olvasményélményeimről szeretnék írni a blogon, de először jöjjenek az eddigi kedvenc könyeim:


Astrup Hubay Cibrian, Edle: Töretlen akarattal
Austen, Jane: Büszkeség és balítélet
Bartis Attila: Nyugalom
Bíró Kriszta: Fiókregény
Brontë, Charlotte: Jane Eyre
Coelho, Paolo: Tizenegy perc
Dickens, Charles: Szép remények
Fowles, John: A lepkegyűjtő
Garcia Marquez, Gabriel: Egy előre bejelentett gyilkosság története
Garcia Marquez, Gabriel: Száz év magány
Garcia Marquez, Gabriel: Szerelem a kolera idején
Gárdonyi Géza: Ida regénye
Hessler, Peter: Két év Kínában
Hornby, Nick: Egy fiúról
La Mure, Pierre: Moulin Rouge
Lash, Jennifer: Vérségi kötelékek
Mann, Thomas: A Buddenbrook ház
Mann, Thomas: A varázshegy
Martinez, Guillermo: Oxfordi sorozat
Meyer, Stephenie: Twilight Saga
Németh László: Égető Eszter
Németh László: Iszony
Orwell, George: Állatfarm
Parsons Tony: Egyetlen szerelmem
Parsons, Tony: A családban marad
Parsons, Tony: Apa és fia
Parsons, Tony: Férj és feleség
Plath, Sylvia: Az üvegbura
Storm, Theodor: Aquis Submersus
Süsskind, Patrick: Parfüm
Szabó Magda: Az ajtó
Szabó Magda: Für Elise
Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
Szabó Magda: Pilátus
Szabó Magda: Régimódi történet
Szabó Magda: Születésnap
Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad
Szerb Antal: A királyné nyaklánca
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Vámos Miklós: Bár