2021. december 29., szerda

Janne Mommsen: Das Inselweihnachtswunder

A karácsonyi készülődés hajrájában hallgattam ezt a könyvet, ami aztán az egyik legjobban tetsző hangulatba hozó karácsony előtti hallgatmányom lett:).
A 30-as Carola evangélikus lelkész egy kis fríz szigeten, hivatása ellenére pont a karácsonyt nem szereti, legszívesebben pont ekkor menne szabadságra, ami kizárt. Ellenérzései leginkább abból fakadnak, h bár mindenki eljön szenteste a tempolomba, együtt a közösség, de az istentisztelet után ő egyedül marad, magányosan ünnepel, ezért bár még csak most kezdődik az ádvent, már előre tart az ünnep csúcspontjától. Nagyon érdekesnek és elgondolkodtatónak találtam azt, h mindenki amolyan kortalan-nemtelen lényként tekint rá, mindenki jó szót, tőrődést vár tőle, de vele igazából senki nem foglalkozik. Carola viszont társa vágyik, akivel megoszthatja életét, Manhattan koktélt kever magának otthon, Michael Jacksonra táncol, erotikus irodalmat olvas, motorcsónakkal jár a szomszédos szigetekre istentiszteletet tartani – szóval komoly hivatása ellenére egy ízig-vérig modern nő és mindemellett szívvel-lélekkel lelkész is. Az ádventi készülődés állóvizét a nő életében egy fiatal, jóképű orgonista, Torin felbukkanása keveri fel, a faluéban pedig egy titokzatos adakozó, aki pontosan tudja, kinek mire van szüksége. Nagyon jó kis történet keveredik az egészből, amiben ízelítőt kapunk a kis sziget életéből, megismerjük egy picit a lakókat, tanui vagyunk egy karácsonyi „csodának” és a végén Carola minden álma teljesül. Szóval egy igazi, aranyos karácsonyi történet, örülök, h végül meghallgattam. A szerző - legnagyobb meglepetésemre - és a neve (valamint Amazonos fotója) ellenére férfi, ami a történet miatt is meglepett, ilyesmit általában nők szoktak írni szerintem.

2021. december 25., szombat

Elli Stern: Eine Prise Weihnachtsglück

A 30-as újságíró, Miriam családi tragédiája miatt egyáltalán nem szereti és nem is ünnepli a karácsonyt, leginkább minden évben csak azt szeretné, h mielőbb elmúljon. Így aztán kapva-kap az alkalmon, amikor lehetősége nyílik pár nappal karácsony előtt munka ügyben New Yorkba utaznia és az ünnepeket is ott töltenie. Vincent frusztrált, mert úgy érzi, a családja nem érti meg az ambícióit, h ő mást szeretne, nem érdekli a családi vállakozás, ezért nem is akar velük karácsonyozni, helyette inkább New Yokrba repül egy barátjához.
Miriam és Vincent egymás mellé keverednek a gépen, megismerkednek, majd rögtön az első napjukon az óriási metropoliszban is egymásba botlanak…teljesen reális;). Gyorsan egy hullámhosszra kerülnek, élvezik egymás társaságát és az ünnepi pompába öltözött várost. A férfit derült égből villámcsapásként éri, h a nő ezek után hirtelen mindent ott hagyva visszamegy Németországba, de Miriamnak jó oka van erre. Apjának, aki gyerekkorában elhagyta őket és akivel 20 éve nem beszélt, már csak napjai vannak hátra és az a kívánsága, h találkozzanak. Ekkor derül ki, h a nőnek van egy 17 éves féltestvére, akivel mindenki meglepetésére gyorsan egymásra találnak és Miriamnak rá kell jönnie, h apja és annak „új” családja korántsem olyan démoni, mint amilyennek képzelte őket. A végére sikerül rendezni a régi sérelmeket, megbékélni és minden várakozás ellenére a nő végül még arra is képes, h őszintén élvezze az ünnepet frissen megtalált családja körében, pláne, h még Vincent is felbukkan. Egészen tetszett volna ez, ha nem lett volna a nagyon „németes” karót nyelt felolvasás, ami néhány szereplőből elég indokolatlanul csinált „nyárspolgárt”.

2021. december 24., péntek

Boldog karácsonyt!

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden erre látogatónak és olvasónak!
Nem időpont vagy időszak a karácsony, hanem lelkiállapot. Békességben, jóakaratúan és könyörületesen élni - ez a karácsony igazi szelleme.
Calvin Coolidge

2021. december 23., csütörtök

Mandy Baggot: Winterzauber in Mayfair

A szerzőnek nagyon sok könyve jelent meg, ezek jó része kimondottan karácsonyi, mégis csak most debütál nálam.
A jó családból származó, de a saját lábára álló, így anyagi gondokkal is küzdő tanárnő, Emily útjai az ádventi időszakban keresztezik egymást a híres, de lecsúszóban lévő Ray útjaival. Ráadásul kölcsönösen szükségük van egymásra, ez gyorsan egy csapattá kovácsolja őket. Mindketten sok sebet hordoznak a múltból és a jelen problémáival is küzdeniük kell, de szépen lassan a Stretton Parki általános iskola karácsonyi műsorára készülve megismerik egymást és nyitnak egymás felé. Ez már tényleg egy karácsonyi, hangulatba hozós kis olvasmány, cuki szereplőkkel, aranyos sztorival és Londonnal kulisszaként. Tetszett, h Baggot szerethető, esendő figurákat kreál, akikkel együtt lehet izgulni, örülni. Plusz pont jár azért, h nem csak a főszereplők „sikerültek” jól, hanem számos szórakoztató, egyedi mellékszereplőt is kreált, akik szerintem szintén hozzátettek a történethez. Bár van benne néhány meglepő és főleg hihetetlen „fordulat”, de összességében tetszett.

2021. december 21., kedd

Claire Stihlé: Der Ort der verlorenen Herzen

Ez a könyv – számomra hangoskönyv – picit túlmutatott az előtte karácsonyi témában olvasottakon/hallgatottakon. Jóval többet akart ugyanis, mint egy kis rövidke – de annál nagyobb – szerelmi történet karácsonyi hangulatban.
Anouk élete nem úgy alakult, ahogy szerette volna, bár mindennél jobban vágyott családra, mégis egyedül, elszigetelten él. Mikor a titokzatos Antoine meginvitálja, h töltse a karácsonyt a szülei régi, felújított chalet-jában, bár vonakodva, de igent mond. Ott aztán kiderül, h 6 magányos ember gyűlik össze, akik mindannyian keresnek valamit. Bár nincsenek meggyőződve róla, h ezekkel az idegenekkel szeretnék tölteni a következő néhány napot, de az időjárás kiveszi a kezükből a választás lehetőségét, egy hatalmas hóvihar elvágja a kis chalet a külvilágtól, csak egymásra számíthatnak. Az együtt töltött idő és a közösen átéltek összekötik őket, erről szól tulajdonképpen a regény 2., rövidebb fele, amiből kiderül, hova fejlődtek ezek a barátságok, kapcsolatok. Többet vártam a kezdés után ettől a könyvtől, a fent leírtaknál jóval összetettebb a történet, de valahogy, talán pont ezzel nem bírt a szerző, bizonyos dolgok elsikkadnak, másokat elnagyol és a karácsonyi hangulat is hiányzik. A kevesebb itt szerintem több lehetett volna, ha csak 1-2 dologra koncentrál, jobban állhatott volna a regénynek.

2021. december 20., hétfő

Jennifer Wellen: Glühweinduft und Weihnachtsküsse

Ezt a rövidke történetet is Spotify-n hallgattam. A szétszórt Mona karácsony előtt egy nappal konstatálja, h nyakán az ünnepek, ráadásul ebben az évben ő látja vendégül a családját és még új könyve kéziratát is le kellene adnia.
Ajándékokat venni, bevásárolni a karácsonyi menühöz és még fenyőfát is is kell szereznie gyorsan. A stresszt még csak tovább növeli, h a számítógépe is beadja a kulcsot, ezzel veszélybe kerül a könyve és szerződése a kiadóval is. Szóval a kaotikus Mona élete a feje tetején, de végül persze minden jóra fordul, remek ajándékokat talál, a vacsora nagy siker lesz és a szerelő, aki a gépét veszi kezelésbe, megdobogtatja a szívét. Mindössze 2 napot felölelő, „hangulatba hozó”, mindenféle realitást nélkülöző kis olvasmány, vagyis jelen esetben hallgatmány:).

2021. december 18., szombat

Robyn Carr: Winterträume in Virgin River

Ez a Virgin River sorozat 14. része a 19-ből, 2012-ben, szintén karácsony előtt olvastam belőle a Unter dem Weihnachtsbaum in Virgin River c. kisregényt és épp most néztem meg a Netflixen a 3. évadát a regényfolyamból készült sorozatnak. Kicsit azt vártam, h az innen jól ismert szereplők is visszaköszönnek majd ebben a regényben és végül így is lett. Továbbra is Jack old meg minden problémát Virgin Riverben és minden említésre méltó esemény is az ő bárjában zajlik. Mellette Mel, Preacher és Paige is állandó -mellék-szereplői ennek a regénynek is, ami tetszett, ahogy az is, h mivel a történet itt már sokkal előbbre jár, kis betekintést is kap az ember, h alakul a szereplők élete.
Ennek a résznek a főszereplői viszont nem a már jól ismert figurák. Becca ikerfivérével érkezik Virgin Riverbe, egy téli vadászatra, amivel eléggé meglepi Rich ex-tengerészgyalogos baráti körét és főleg volt pasiját, Denny-t. A fiatal szerelmesek kapcsolatának pár éve csúnya véget ért és még azóta sem sikerült egyiküknek sem lezárni magában ezt a kapcsolatot, annak ellenére sem, h a tanárnő Becca azóta már egy másik férfival él komoly kapcsolatban. A nő balesete, ami miatt meg kell műteni a lábát és legalább 10 napig nem utazhat haza és nem nagyon tud mozogni, összehozza az egykori párt és Denny mindent megtesz azért, h jóvá tegye egykori hibáit. Az újbóli egymásra találás nem is várat magára sokáig, a dillemmát inkább az jelenti, hogyan tovább, hisz a nagyvárosi Becca eleinte nem nagyon tudja elképzelni az életét a kis vidéki Virgin Riverben, de minden egyes ott töltött nap, minden egyes megismert lakos változtat a véleményén. Elvileg ez is egy karácsonyi olvasmány, gyakorlatban a sok hó ellenére, ez sem igazán hozta nekem az ünnepi, készülődős, ráhangolódást, szóval továbbra is várok még az idei első, igazi karácsonyi regényre.

2021. december 15., szerda

Ellen McCoy: Verliebt und zugeschneit – Alaska wider Willen 2.

Valamiért azt gondoltam, h az 1. részben megismert Liv és Matt életét követhetjük nyomon a 2. részben – na, nem mintha annyira a szívemhez nőttek volna – de nem erről van szó. Bár ők is felbukkannak mellékszereplőként, de ezúttal az 1. részben megismert Tom áll az események középpontjában.
Kiderül, h van egy kislánya, akit egyedül nevel és ő az oka annak is, h bár azonnal vonzalmat érez az ünnepekre Alaszkába menekülő kaliforniai Sarah iránt, el akarja nyomni az érzéseit iránta, mert úgy gondolja, hosszú távon nem lehet semmi ebből. A két fél hosszasan győzködi egymást, hol arról, h van jövőjük, hol arról, h nincs, miközben mindenki számára nyilvánvaló, h a happy end ezáltal maximum késik, de nem marad el. Szerencsére ezt a részt már mások olvasták, ők nem voltak annyira karót nyeltek, de ez is az a kategória volt, h kimondottan örültem, h vége:).

2021. december 13., hétfő

Ellen McCoy: Unsäglich verliebt – Alaska wider Willen

Igazából a 2. része miatt kezdtem el hallgatni ezt, mert az karácsonyi. Liv sikeres vállalati tanácsadó, épp az előléptetését várja, amikor a főnöke még egy utolsó feladattal bízza meg, a zsírosabb állás előtt: vegye górcső alá unokaöccse faüzemét a jeges Alaszkában.
A karrierista nőnek persze ez a legkevésbé sem tetszik, de lenyeli a békát és mielőbb szeretné maga mögött hagyni ezt a pitiáner feladatot. Lelkesedése a megérkezése után sem nő: minden képzeletet felülmúló hideg az isten háta mögött, ráadásul a cég tulajdonos unokaöccs is több, mint bizalmatlan irányába. Persze tudjuk, h ezek a kezdeti nagy ellenségeskedések hova vezetnek az efféle könyvekben, itt sem kell tartani attól, h elmarad a happy end, bár jócskán várat magára. Nem szeretem, amikor az ilyen nyilvánvaló kimenetelű történeteket a végeltenségig húzza a szerző, ezt is feleslgesesn hosszúnak találtam. Ami számomra még sokat levont az élvezeti értékéből, h a két felolvasó – spotify-n hallgattam ezt is – abszolút nem tudta szerintem életre kelteni a szereplőket, egymást múlták alul. Persze azt sem vonom kétségbe, h „hozott anyagból” kellett dolgozniuk és a szerző sem törte agyon magát, h hús-vér karaktereket alkosson. Szóval, ahogy már írtam, nyilván Sarah Morgan regényei sem remekművek, de ilyenkor azért mindig megtanulom becsülni őket;).

2021. december 11., szombat

Abby Clements: Ein Traum am Kaminfeuer

Olvastam már a szerzőtől és rémlett, h nem lett a kedvencem, de régóta várakozott már ez, gondoltam belevágok. Amelia és Jack pár éve házasok és Londonban élnek. Ahogy közeledik a nő 30. születésnapja, egyre erősödik benne a vágy, h megvalósítsa régi álmát és vidékre költözzön. Végül bele is vágnak a nagy kalandba és a nő tanári állását feladva megkezdik vidéki életüket a bájos, de romos kis cottage-ben. Eleinte gondoltam jó lesz ez, cuki pár, cuki ház, májustól karácsonyig követhetjük, h újítják fel, teszik otthonossá a kis házukat, de aztán az első néhány fejezet után egyre jobban elkezdett idegesíteni.
Nulla történés, semmi dramaturgia, pláne elképzelés, teljesen felesleges párbeszédek, amik abszolút semmit nem viszik előre a történetet. „Imádtam”, amikor ugyanazt a semmitmondó történetet elolvassuk valós időben, majd elmesélik a barátaiknak, anyjának etc. Sajnos azt kell mondjam, a felújítás részét is eléggé furának találtam, aki már újított fel bármit, szerintem tudja, h az nem egészen úgy működik, ahogy ebben a könyvben, na de ez még a kisebbik probléma. A szerző megpróbálkozott egy múltbéli titokzatos szállal is a cottage előző tulajdonosa révén, de ez is zagyva és elnagyolt maradt. Ami pedig a leginkább fura volt, h a főszereplőink, Amelia és Jack házassága válságba kerül, mert az egyik legfontosabb kérdésben nem értenek alapvetően egyet, méghozzá abban, akarnak-e gyereket. Ennek ellenére – és anélkül, h ebben bármire is jutnának – a regény végére újra egymásra találnak. Soha nem értem, minek ilyen komolyabb témákat felvillantani az ehhez hasonló könyvekben, amikor csak borzasztó felszínesen dolgozza fel, vagy még úgy sem. Mindennek tetejébe -és a borító ellenére - egyáltalán nem karácsonyi könyv, ez is csak említés szintjén bukkan fel benne a végén.

2021. december 8., szerda

Michelle Schrenk: Der Zauber des ersten Schnees

Idei első „karácsonyi olvasmányom”, de ez tényleg nagyon idézőjeles. Olvastam már a szerzőtől, akkor sem voltam elragadtatva, de gondoltam rövid, egynek jó lesz. Hááát… Különösen az elején elég zagyvának hatott a történet.
Ahogy a cím is ígéri (Az első hó varázsa), a történet egy hógömb és az első hó körül forog, amikor is a kívánságok valóra válnak. Mikor leesik az első hó, Elli úgy dönt, elmeséli az ő tragikus szerelmi történetét a lányának, Annának. Semmitmondó párbeszédek, gyenge sztori, semmilyen szereplők, az egyetlen pozitívum az volt az egészben számomra, hogy rövid volt.

2021. december 5., vasárnap

Sarah Morgan: Verliebt für eine Weihnachtsnacht

A Manhattan sorozat befejező része, a záró trilógia főszereplő testvérei közül ezúttal Harriet a főszereplő. Ő a félénk iker, akit bátjya és ikertestvére is mindig védelmez, de neki kezd elege lenni ebből.
Most, hogy a testvérei megtalálták a boldogságot és ő „egyedül maradt”, igyekszik önállósodni és folyamatos kihívások elég állítani magát, amik által kilép a komfortzónájából. Az egyik ilyen este a sürgősségink végződik számára, ahol a jóképű, de elég barátságtalan orvos, Dr. Black kezeli. Útjaik aztán hamarosan újra keresztezik egymást, de ezúttal Harriet felségterületén. A férfihoz kerül pár napra a nővére kutyája, akivel a lány jár sétálni és most segítenie kellene a beillesztkedést is és a két fél egymásra találását. Persze nem kell sok fantázia hozzá, h tudjuk, nem csak a kutyával kerül sor az egymásra találásra;). Főszereplőnőnk igazi fejlődésen megy át, legyőzi félénkségét és rossz tapasztalatait, megnyílik, kipróbál új dolgokat és persze jutalmul a happy end sem marad el, némi kis szenvedés után. Ez a rész újra jobban tetszett, maga a sztori: a konfliktusok, a szereplők és változásuk. Picit a karácsonyi hangulatot hiányoltam belőle, persze időnként megemlítik, h közeleg a karácsony vagy esik a hó, de az utolsó fejezetekig - amik Snow Christalban játszódnak, Morgan egy másik sorozatának szereplőivel – nem sok köze van az ünnephez.

2021. december 3., péntek

Sarah Morgan: Verliebt bis in die Fingerspitzen

Az előző, 5. részről írt bejegyzésemet azzal fejeztem be, mennyire tetszett Nicole Engel felolvasása. Ő olvasta a 6. részt is (és a 7. is) és bár a teljesítménye ugyanolyan, mint az előző kötetben, de nem csak színvonalban, hanem minden szempontból. Bár a szereplők mások, ő teljesen ugyanazokat a figurákat „hozza”, ezáltal itt már annyira nem tetszett a produkciója. Persze ezért nem csak ő tehető „felelőssé”, hanem a szerző is, hisz azért Morgan karakterei is eléggé sablonokból építkeznek, na de hát, ne legyünk telhetetlenek.
Ebben a részben az előző történet főhősének, Danielnek az egyik húga, Fliss áll a középpontban. Ikertesójával, Henriettel New Yorkban indították be sikeres vállalkozásukat: kutyákra vigyáznak, velük mennek sétálni. Ám amikor egy nap megtudja, h volt férje, az állatorvos Seth a közelben kezd dolgozni, bepánikol és kapva-kap az alkalmon, h elhagyja a várost - a találkozást elkerülve - és nagymamájuknak segítsen az idilli Hamptonson. Persze az első ember, akibe ott belebotlik, ki más lenne, mint Seth, akiről gyorsan kiderül, h továbbra is ott él. Fliss mindent megpróbál, h ne kelljen valódi beszélgetést folytatniuk, az ikertestvérének adja ki magát, eléggé sikertelenül, hisz a két lány különbözőbb aligha lehetne. Sok minden derül ki kettejük múltjáról, családjáról, nagy nehezen sikerül tisztázniuk a sok évvel ezelőtt történteket és némi kis további bonyodalom után itt is jöhet a happy end. Ez a rész nem tetszett már annyira, valószínű azért sem, mert így egymás után még feltűnőbb az „egy kaptafa”, de azért meghallgatom még a befejező részt, aminek a másik iker és – reményeim szerint – a karácsony a főszereplői;).