2017. október 30., hétfő

Kerstin Hohlfeld: Wenn das Glück anklopft

Több könyvet olvastam már a szerzőtől, tetszett ahogy ír: könnyeden, viccesen, szórakoztatóan.


Az elvált, 2 kamaszodó gyerekét egyedül nevelő konyhatündér, Mielena élete megváltozik, amikor túlsúlya miatt porckorong sérvet kap. Hirtelen kinyíik számára a világ, elmegy egy csoportba, gerinctornázni és olyan nőket ismer meg, akikkel egyébként nem került volna kapcsolatba. A 4 teljesen különböző nő – a 4 gyerekes, mindig pörgő/ a lányát egyedül nevelő, otthon ülő/a bombázó, sikeres, de magányos főszerkesztő – gyorsan elválaszthatatlan lesz. Hohlfeld különböző nőket és sorsokat mutat be, más-más problémákkal, de most nem a túlsúlyosak a szánni valók, sokkal inkább a szépek. Hisz Vivianne hiába gyönyörű, karcsú és sikeres, mégis boldogtalan és magányos, míg a duci Mielena kegyeiért – szó szerint – sorba állnak a pasik és az addig meglehetősen visszahúzódó életet élő nő, hirtelen nagy kanállal kezdi enni az életet és a pasikat.
Van némi fondorlat és intrika is, de végül mindenkinek elég jól alakulnak a dolgai. Laza, csajos könyv, de inkább már a 30-as, 40-es generációnak és generációról.

2017. október 26., csütörtök

Laura Moriarty: Weil wir glücklich waren

A könyv a várólistámon volt, ill. abban a nagy kupacban, amit már jó pár éve az egyik német barátnőmtől kaptam. Nem nagyon tudtam mire számítsak, a fülszövegből nem sok derült ki, ahogy kb. az első 100 oldalból sem.


Kis család, anya, apa, 2 lány, az apa és a nagyobbik lány ügyvéd lesz, a kicsi egyetemi előkészítőre jár, orvos akar lenni, a szülők aztán elválnak, ez az anyát teljesen megzavarja. Veronica, a kisebbik lány a főszereplő, aki nehezen boldogul a suliban, mindenkinek meg akar és meg kell felelnie, majd valami fellázad benne ez ellen, sorra csinálja a hülyeségeket és úgy tűnik az élete összeomlik. De ebben a nehéz időszakban sok mindenre rájön magával és a jövőjével kapcsolatban és összességében jól jön ki a dologból. Nincsenek nagy történések, egy normális, esendő család életébe pillantunk bele kb. 2 éven át és a múltjukba is egy kicsit és a történet tele van példákkal arra, h valamit eltervez az ember, de attól még nem biztos, h az úgy lesz és jó, ha úgy lesz, mert változunk és az álmainkat, vágyainkat időnként nem árt a valósághoz szabni. 1 év után is bepillantunk az életükbe, megbékéltek a sorsukkal, ami talán pont ennek is köszönhetően jól alakult. Érdekes olvasmány volt, mert ritkaság az ilyen regény mostanság, amiben elég kevés a történés, de ez egyáltalán nem vált hátrányára, jobban lehetővé tette az elgondolkodást egy-egy kérdésről, felhívta a figyelmet néhány élethelyzetre, mindezt olvasmányos, jó stílusban leírva.

2017. október 21., szombat

Melanie Raabe: Die Wahrheit

Ritkán olvasok thrillert, de anno ennek a fülszövegét elolvasva tudtam, h tetszeni fog és így is lett tényleg.
Sarah 7 éve neveli egyedül 8 éves fiát, Leot, miután a férje, Philipp – a jó családból származó, dúsgazdag üzletember - egy dél-amerikai üzleti út alkalmával nyom nélkül eltűnt.


A nő 7 év után először hív vendégeket, levágatja derékig érő haját rövidre, végre készen áll a felejtésre, egy új életre. Ekkor jön a telefonhívás, h megtalálták a férjét, életben van és pár nap múlva érkezik. Az öröm mellett Sarah félelmet, frusztrációt, megkönnyebbülést és bizonytalanságot érez, elvégre 7 év hosszú idő, maga sem tudja mire készüljön, mit gondoljon. Az igazi sokk a repülőtéren következik, amikor az erőszakos riporterek és fotósok gyűrűjében megtörténne a család egyesítés, de a férfi, aki azt állítja magáról, ő Philipp, nem Sarah férje. Még belegondolni is hátborzongató a szituációba…Az idegen jól játssza a szerepét, mindenkit meggyőz, de Sarah átlát rajta. Mit tehet a nő, ha nincsenek családtagok, régi jó barátok, akik igazolnák az állítását? Elkeseredett küzdelembe kezd, próbálja összerakni a puzzle-szerű részleteket, a történet végig nagyon izgalmas, tele bizonytalansággal, végig arra késztetett, h én is spekuláljak és tetszett, h nem jöttem rá, mi lesz a megoldás, az meg pláne, h volt megoldás és a vége nem nyitott. A kritikám talán, h sok a bonyolítás benne, időnként túl sok is, vannak benne következetlen dolgok is és ezek után a megoldás talán túl egyszerű, mégis tetszett.

2017. október 16., hétfő

Mörk Leonóra: A papagájos ablak

Nem gondoltam, h ilyen gyorsan újra fogok olvasni a szerzőtől, miután az első könyve nem nagyon tetszett, de egy barátnőmtől kaptam kölcsön a könyvet, neki tetszett és a téma miatt (reformáció, Luther) engem is érdekelt ill. így októberben, kevéssel a reformáció 500. évfordulója előtt aktuális is.


Meglepődve láttam, h az elején itt még egyszer leírja dióhéjban a Lány igazgyöngyökkel egyik történetét és a másikra is tesz utalást:O. Míg az fikció volt (gondoltam én, bár pont itt bebizonyosodik, h az egyik szál személyes ihletésű), ez egy sokkal személyesebb könyv, fikciós történet nélkül. A szerző felkerekedik, h Luther nyomában járjon, az annyira nem derült ki számomra, miért is. Közel 20 kisebb-nagyobb települést keres fel, amik fontos szerepet játszottak a reformátor életében és amiknek életében persze Luther is fontos szerepet játszott és játszik mind a mai napig Drezdától Erfurton, Wartburgon és Eisenacheon át Lipcséig. Végigköveti Luther életének fontos színhelyeit, valamikor egészen bele tudtam feledkezni, mert érdekeseket írt a reformátorról, de általában idegesítettek a banalitásai, h dönert szeret enni Németországban, meg mit mondott a férje, egyébként is rengeteg utalás van benne, h már itt-ott amott járt a világban és Németországba hazajár, valahogy ezek is idegesítettek, ahogy a szerző személye is, nem tudok megbarátkozni vele.
Már a fülszöveg azt ígéri, h ez egy útinapló, kultúrtörténeti kalandozás, ez eddig oké, de mi ez a sok személyes sztori, amik közül csak nagyon kevésnek van köze a témához? Nem értem a koncepciót, talán az egyébként nem túl népszerű/könnyű témát akarta emészthetőbbé tenni? Mondjuk nem hiszem, h ez a személyes kalandjaival – amik pl. rám rém idegesítően hatottak, de nyilván nem vagyunk egyformák – sikerült volna. A cím is talány, egyszer látott egy papagájos ablakot valahol, így szó szerint bármi lehetett volna a cím;). Ezzel végképp úgy gondolom, befejeztem a szerző könyveivel a kísérletezgetést, nem vagyunk egy hullámhosszon.

2017. október 11., szerda

Mia Morgowski: Die nächste, bitte

Nem új könyv, régen is megvan, hirtelen kedvet kaptam hozzá.


Dr. Paul Rosen kissé beképzelt, arrogáns, de nagyon jóképű fiatal orvos, aki igaz jelenleg apja háziorvosi rendeőjében szédíti a nőket, de a jövőjét a szépségsebészetben és Svájcban képzeli el. Nella egy second hand bolt tulajdonosa, ezt és a mellette lévő kávézót együtt vezeti barátnőivel. A pasija, Leonard Svájcban dolgozik, a nő sokszor vonattal megy, de most repül és ezért megy a gyerekkora óta ismert dokihoz, Dr. Rosenhez, de végül a fiánál köt ki, h adjon neki vmit, mert nagyon fél a repüléstől.
Kap is valamit, a szer viszont kizárólag a placebo hatásra bazíroz, így Nella olyan rosszul lesz, h a gépen orvosra van szüksége, még szerencse, h a gépen ott van Dr. Rosen. Még Genfben, a reptéren is az idegeire menő nőt kell támogatnia a dokinak, ezért aztán Dr. Schümli, a svájci klinika tujaldonosa és vezetője, akihez interjúra igyekszik, joggal hiszi, h a Rosen házaspárral van dolga. Mikor kiderül, h a doki feltétele, h nős orvost akar felvenni szépségklinikájára, Paul ráveszi Nellát, h játszon vele, főleg mivel már mindenki azt hiszi úgyis, h ő a neje. Ezzel kezdetét veszi az őrült ámokfutás, ami helyenként nagyon vicces, időnként idegesítő és soszor túl sok, de alapvetően szórakoztató és többnyire az események kimenetelét illetően sem kell lerágni a körmünket. Kellemes kikapcsolódást nyújtott a könyv, gyorsan olvasható, gyorsan felejthető kategória.

2017. október 8., vasárnap

Jan-Philipp Sendker: Herzenstimmen

A könyv a Das Herzenhören (Hazatérés) folytatása. 10 év telt el azóta, h Julia Myanmarban járt, apja történetének nyomában és nem csak arra, hanem bátjyára, U Ba-ra is rátalált. Azóta sem tért vissza hozzá, ígérete ellenére se, levélben tartják a kapcsolatot, ami viszont egyre lazább lesz közöttük. A nő továbbra is New Yorkban él meglehetősen magányosan és ügyvédként dolgozik, ez életének az értelme. Bár már egy ideje érzi, h valami nincs rendben vele, az életével, ez végképp bebizonyosodik, amikor hangokat kezd hallani.


A hang olyanokat kérdez tőle, mint pl. Ki vagy te? Miért vagy egyedül? Miért nincs gyereked? stb. Semmi nem segít a hang ellen és végül hirtelen felindulásból Myanmarba utazik, rég nem látott bátyjához, aki egész más módon hallgatja és érti meg a problémáját, mint a nyugati orvostudomány. Elég egy emberhez elvinnie és máris tudják, Nu Nu, egy szegény asszony „él benne”, ő a hang, akinek megismerjük szívszorító történetét. Újra a múltban jártunk tehát, tele spiritualitással, miszticizmussal, ami ezúttal sem nagyon tetszett. Pont ezért elég nehezen birkóztam meg a könyv kb. háromnegyedével, nem igazán hiszek az ilyesmiben, így eléggé szkeptikus voltam.
Aztán a vége, ahol a 2 könyvön át meglehetősen „semmilyen” Julia egy férfi keresésére indul, aki a történet kulcsa lehet és megismeri ezt a férfit, érdekelni kezdett a sztori újra. De a vége újra inkább csalódás volt, túl nyitott, számomra sok ponton következetlen, fontos kérdéseket hagy teljesen megmagyarázatlanul, lezáratlanul.
Ez is megjelent magyarul, Szívszelídítő - Avagy a szeretet, a megbocsátás és a szabadság ereje címmel.

2017. október 2., hétfő

Fredrik Backman: Britt-Marie war hier

Pont az egyik barátnőm kérdezett Backmanról, akitől eddig csak az Ove-t olvastam, ami nagyon tetszett és bár még 2 további könyve is megvolt, fel sem merült, h belekezdjek, nem is tudom, miért. De beletette a bogarat a fülembe és erre esett a választásom.


Britt-Marie munkát keres, életében először, az elmúlt 40 évben ugyanis a háztartás volt az ő feladata, vállalkozó férje, Kent mellett. Addig biztosnak hitt élete kártyavárként omlik össze, mikor kiderül, férjének szeretője van, ráadásul a férfi infarktussal kórházba is kerül. Britt-Marie munka után néz és miután elég kitartóan zaklatta a munkaügyi hivatalban az ügyintézőt, Borgban köt ki, egy válságban lévő kis faluban. Amolyan házmester lesz egy bezárás előtt álló ifjúsági otthonban, ahol kiélheti takarítási szenvedélyét, csodaszerével a szódabikarbónával. Pár nap alatt felforgatja a kisfalu életét, ahogy az is az övét, taccot kóstol, új barátokra és még egy hódolóra is szert tesz, sőt teljesen váratlanul ő lesz a gyerek focicsapat edzője. Kezd beilleszkedni, az életének értelme van, számítanak rá, megszeretik és ő is megszereti pl. a focizó gyerekeket, életében először lesznek barátai, igazi szociális kapcsolatai. Bár a végére Britt-Marie világa helyreáll, lehetne ez happy end is, ha közöben nem változott volna meg minden és nem hasadna meg a szíve, az olvasóéval együtt az élet kegyetlenségétől.
Rengeteg helyzetkomikum, egy minden lében száz kanál főszereplőnő, egyszerre mulatunk Britt-Marie-n és csordul ki a könnyünk tőle. Kicsit olyan ez a könyv, mintha az író első nagy sikerének, Az ember, akit Ovénak hívnak női változata lenne. Itt is egy idős ember válságba jutott életébe pillantunk bele, abba, hogyan él a második esélyével és Britt-Marie épp olyan imádnivalóan, khm….”speciális”, mint Ove. Ennek ellenére nem tetszett annyira a könyv, időnként vontatottnak éreztem, helyenként túl soknak.
Magyarul is megjelent a regény, Itt járt Britt-Marie címmel, vagyis kivételesen egyezik a magyar- és a német cím.