2018. október 29., hétfő

Caroline Bernard: Rendezvous im Café de Flore

A nyugodt, kisvárosi életet élő Marléne kissé unalmas férjével érkezik Párizsba, h a házassági évfordulójukat ünnepeljék és remélik, itt újra rendbe hozhatják ellaposodott kapcsolatukat. Mikor azonban a feleség egy múzeumban egy rá kísértetiesen hasonló nőt lát meg az egyik festményen, minden megváltozik.


Megszállottan kezdi érdekelni, h ki ez a nő, kutatni kezd a festő és a kép után, amiben segítéségére van Étienne, a párizsi aukció vezető. Párhuzamosan ismerjük meg Vianne, a festményen szereplő nő szenvedéllyel és nehézségekkel teli életét, aki különleges bátorságról tesz tanúbizonyságot a II. világháborúban és Marléne vívódásait a jelenben. Rövid idő alatt sok mindent kiderül a múltról, a családi összefonódásukról és a múlt történései egyre inkább felnyitják Marléne szemét. Élete nem is állhatna nagyobb ellentétben Viannéval, aki nem félt dacolni a sorssal, az elvárásokkal. Elődje bátor élete döbbenti rá Marlénet, h mennyire gyáván és kényelmesen élte az életét, de újabb esélyt kap minden szinten és még az eleinte lehetetlen vállalkozásnak tűnő nyomázásban is sikerrel jár.
Tetszett ez az érdekes ötleten alapuló regény, a szerző közel hozza hozzánk a két főszereplőnőt, a vívódásaikat, a problémáikat. Vianne részei jobban tetszettek, itt voltak a valódi történések és izgalmak és a II. világháború történelmi háttere. Egyébként pedig élveztem a mindkét idősíkhoz színteret biztosító Párizs leírásait és még egy kis nosztalgia is elfogott.

2018. október 25., csütörtök

Jana Lukas: Landliebe

Németországban már jó pár éve sikerrel fut az un „Bauer sucht Frau” c. műsor, amiben gazdálkodással foglalkozó férfiak, akik gyakran tanyákon, a világtól aránylag elzártan élnek, feleséget keresnek. Persze általában mind a műsorban részt vevő nők, mind a férfiak túl vannak már legjobb éveiken és a németek többsége, azért nézi a show-t, h szörnyülködjön rajta.


regény is alapvetően egy ilyen műsorra épül, ahova a bátjya és a sógornője benevezi a jóképű, de makacs Tomot, aki a részvétellel 50 ezer eurot kaszálhatna, ezzel megmentve a szőlős birtokukat. Persze a pasinak a legkevésbé sincs kedve az egészhez, de a pénz nagy úr. Így gondolja ezt a müncheni szépség, Ellie is, aki bár szakács és Michelin csillagos éttermekről ábrándozik, de épp tönkre tett egy majdnem 10 ezer euros műalkotást és nem tudja miből visszafizetni. Mivel ő a részvételért ennyit kapna, kapóra jön neki a 4 hetes műsor. Vicces olvasni, h mit farag ebből a két emberből a tv-s produkció, szinte ők sem ismernek magukra, új hobbit, célokat, sőt Ellie még „új külsőt” is kap, előre megírják a párbeszédeiket és úgy kell táncolniuk, ahogy a produkció fütyül, na persze ennyi pénzért…Kellően unszimpatikusak is egymásnak, amit nem is bánnak, hisz a cél a pénz megszerzése, minden más mellékes. A kezdeti ellenszenv után, gyorsan pattogni kezdenek a szikrák és a pár az ágyban találja magát, de úgy gondolják, ez csak barátság extrákkal. A 4 hét alatt viszont sok mindent átélnek együtt, épp szüret van, ami létfontosságú Tomnak és a családjának, de az időjáráson kívül még intrikákkal is meg kell küzdeniük. Ellie átveszi a birtokhoz tartozó étterem vezetését és kivirágzik, végre azt csinálhatja, amit szeret és amihez ért. Minden jól alakul, de közeleg az elválás és bár magában mindkét fél tudja, h ami kettőjük között van, több egy afférnál, elbénáznak egy darabig a happy end előtt.
Üdítő olvasmány volt, szórakoztató, időnként megnevettető, de persze semmi extra, összességében mégis tetszett.

2018. október 18., csütörtök

Papp Richárd: Bezzeg a mi rabbink

Érdekel a zsidó kultúra, a hagyományok, szívesen olvasok a témában, így amikor véletlenül rábukkantam a könyvre, rögtön lecsaptam.
A szerző antropológus, írt már egy könyvet ugyanebben a témában, vagyis arról, hogy nevet egy pesti zsinagóga.


Hosszú évek óta a budapesti Bethlen téri zsinagógába jár, annak un. minjenébe, vagyis férfi imacsoportjába, ahol legalább tízen jönnek össze reggelente, h elmondják a meghatározóan fontos imákat. Szerintem a szerző nem zsidó, bár ez konkrétan nem derül ki, de az volt az érzésem, h inkább tudományosan közelíti meg a témát és mintegy megfigyelőként van jelen a közösség életében már évek óta.
Bár érdekesnek találtam a könyvet és néhány újdonságot is megtudtam, ugyanakkor kis csalódás is volt az egész, mert tényleg rengeteg viccet ír le, ezek többsége mindenféle különösebb ismeret nélkül érthető – bár a legtöbbje nekem inkább faviccnek tűnt – mégis hosszasan magyarázza a szerző a különböző jelentés tartalmakat. Akadt persze pár olyan vicc is, amihez tényleg kell a magyarázat, ott rendben is van ez. Amit jónak találtam, h a viccek és a viccelődések által a zsidó közösség itt nem heroikus módon van bemutatva, hanem sokkal közelebb kerülnek az olvasóhoz, nem lengi körül őket a szokásos „misztikum”, hanem hús-vér emberekként szerepelnek. Számomra eddig a zsidó vallás eddig olvasmányaim alapján általában valami nagyon szigorú, nagyon zárt dolognak tűnt, ezt a képemet árnyalta kicsit ez a könyv és megmutatta annak egy másik oldalát.

2018. október 14., vasárnap

Jennifer Bentz: Frühstück mit Sophie

A 27 éves Louisa életében minden úgy van, ahogy eltervezte, elvégre igen szigorúan és fegyelmezetten tartja magát a tervhez. Az élete pontosan be van osztva, mikor van sport, munka, házimunka, ugyanilyen a pasija is, két elképesztő, hajmeresztő nyárspolgár, akik remekül összepasszolnak.


Tökéletesen kiszámított életükbe eljön a lánykérés ideje, így amikor Louisát a barátja, Steffen valentin napon vacsorázni hívja, nem is kérdés, mi következik. Ám ekkor jön egy meglepetés, ami felforgatja a nő életét, elköltözik a közös otthonukból, egy albérletbe kerül, egy egyetemista házaspárhoz, csakhogy a pár 70 fölött van, de Sophie és Paul igazi szabad szellemek, még idősen is sokkal spontánabbak, fiatalosabbak és jobban élvezik az életet, mint Louisa. Az egész ház elég hippi, pont a másik véglet, mint főhősnőnk, aki így kemény idők elé néz, de némi meglepetésre gyorsan felveszi a ritmust és saját szabályait sorban egymás után áthágva, új embereket ismer meg és új dolgokat fedez fel. Sőt a lazaság annyira jól megy neki, h a rendőrségen landol és egy afférba is belebonyolódik. A sors aztán tálcán kínálja neki mindazt, amit egész életében ábrándozott, karriert, esküvőt, családot, de ez úgy, h megismert egy másfajta életet, már nem is annyira egyszerű döntés.
Azt hittem, arra számítottam, h ez valami nekem való lesz, hát nem igazán, ráadásul az elején idegesített, ennek megfelelőn nehezen is haladtam vele, aztán a végére jobb lett. Nem nagyon tetszett, h az elején oldalakon át taglalja Louisa óraműszerűen működő életét, szerintem aki meggyőződésből így él, az aztán nem képes olyan pálfordulásra, mint amilyet a nő pár nap alatt hajt végre, így ez számomra az egészet elég hiteltelenné és hihetetlenné tette.

2018. október 9., kedd

Melanie Metzenthin: Im Lautlosen

Egy érdekes történelmi regény, ami nekem nagyon tetszett.
Alapvetően az orvos házaspár, Paula és Richard sorsát követi végig a történet a 20-as évektől kezdve a II. világháború végéig. Paula jó családból való, apja neves pszichiáter és a lány is ezt a pályát választaná, de a 20-as évek Németországában ez még nem olyan egyszerű, végül gyerekorvos lesz. Az egyetemen ismerkedik meg a nála néhány évvel idősebb Richarddal, aki a családjának első tagja, aki egyetemre jár, pszichiáter lesz.


Összeházasodnak, boldogok, ikreik születnek, de először csak a háttérben, majd az életükben is egyre többször bukkannak fel a nemzeti szocialisták, akik iránt nagy ellenszenvet éreznek. A történelem ismeretében ez elég baljós ómen, be is lengi az egész könyvet. Végigkövetjük mindennapjaikat, mintegy mellékesen jut hatalomra Hitler, bevezetik az élelmiszer és benzinjegyeket, majd kitör a háború. Sorra tűnnek el zsidó barátaik, kollégáik az életükből, miközben Hellmerék süket fiúkért igyekeznek megtenni mindent és főleg süketségének tényét eltitkolni, hisz a nácik egyik első intézkedésként engedélyezik az örökletes fogyatékosok sterilizálását, ide veszik a süketnémákat is, különösebb vizsgálat nélkül, akár gyerekeket is sterilizálnak. A családfő, Richard egy elmegyógyintézetben dolgozik, emberséges orvos, aki lelkiismeretével nem tudja összeegyeztetni azt, amit a Gnadentod, vagyis a kegyes halál program keretében elvárnának tőle. Meg kell határoznia páciensei munkaképességét, aki csak 80%-os vagy azalatti munkavégzésre képes, megölik, Richard igyekszik menteni őket, de ez kiderül, így gyorsan a fronton találja magát. De nem csak ott, hanem az agyonbombázott Hamburgban is akad szörnyűség bőven, így nem csak a családok aggódtak a fronton lévő szeretteikért, hisz az otthon maradottak ugyanúgy a túlélésért küzdöttek nap mint nap a szőnyegbombázások közepette és gyakran megesett, h bár a családfő hazatért a háborúból, de közben a családja meghalt egy bombatámadásban. Közben sokan konstatálják, h bárhogy is végződik a háború, Németország mindenképpen a vesztese lesz, ha megnyeri, az azt jelentené, h Hitler bebetonozza hatalmát.
Egy újabb regény a náci Németországról, de ismét egy új perspektívából, jóval kevesebbet lehetett hallani mindig is a fogyatékosok szisztematikus kiirtásáról, itt inkább ez áll a fókuszban, elképesztő történetekkel és kegyetlenséggel. Érdekesen írja le a nácik hatalomra jutását is, a közhangulatot, mindazt, amit éreztek és gondoltak azok, akik rájuk szavaztak és azok, akik nem, sok esetben rávilágítva a miértekre. Itt is főszerepet kapnak azok a kisemberek, azok a névtelen hősök, akik hang nélkül (erre utal a cím) segítették a rászorulókat, akár az életük kockáztatásával is.
A nagy sikerű bestsellernek 2018 nyarán egy 2. része is megjelent, ahol tovább követhetjük a Hellmer család történetét. Még nincs meg a könyv, de a kívánságlistámra került.

2018. október 4., csütörtök

Donáth Mirjam: Mások álma

Kölcsönkönyv, A menjek, maradjak c. dokumentumfilmben hallottam róla.
A könyv címe arra utal, amiről az egész szól: Mirjam Fulbright ösztöndíjjal kerül New Yorkba a Columbia egyetem újságíró mesterkurzusára, ezután jön a New York University mesterkurzusa, amihez szintén ösztöndíjat nyer el, majd a Reuters hírügynökségnél kap lehetőséget.


Persze a New Yorkban töltött 7 éve ennek ellenére sem fáklyásmenet, tele van csalódásokkal, nehézségekkel, buktatókkal. Mégis marad, sikeres, jó munkája van, megvalósítja önmagát, de közben végig érzi, tudja, h nincs a helyén, hiába éli „mások álmát” New Yorkban. Meg kell mondjam, ez alapján a könyv alapján kicsit elment a kedvem New Yorktól, ill. kijózanodtam (na nem mintha ott képzeltem volna el az életemet). Úgy tűnik, ez – is – az a város, ami jól mutat filmekben és könyvekben ill. ahol a sikeresek és szépek lubickolnak, de mindenki más, vagyis az emberek java kínlódik, szenved, nélkülöz.
New York volt az álma Mirjamnak, ahogy sok mindenkinek, küzdött érte, vele, sokszor sikerrel, de közben végig ott motoszkált benn az az érzés, h talán ez az álma, de nem ez a sorsa.
Sok hosszabb-rövidebb ideig külföldön élő embertől hallottam már, h az otthontól távol olyan dolgokat kezd el hiányolni és értékelni az ember, amik otthon fel sem tűntek. Ezt éreztem sokszor itt is, keresi a magyarok társaságát és sokszor számíthat is rájuk, hiányolja az otthon ízeit és még az is előfordult, h az egészségügyi ellátást sírta vissza.
Kellemes csalódás volt a könyv, tele sok-sok érdekességgel, tanulságos történettel, édes-bús hangulattal. Bár eleinte nehéz volt összemelegednem a stílusával, de a végére megszerettem, igényesen, nem teljesen a szokásos módon megírt olvasmány.