2022. március 26., szombat

Ferdinand von Schirach: Tabu

Ez a második könyv, amit a német szerzőtől olvasok, ez kicsit kevésbé tetszett, mint az első. Sebastian von Eschburg egykeként nő fel, szülei meglehetősen keveset foglalkoznak vele, majd internátusba kerül. Apja öngyilkossága után teljesen a saját világába vonul vissza, ami még inkább segíti különleges képességének – a színek megélésének – kibontakoztatását.
Innen egyenes út vezet számára a művészetekhez, a fotográfiához, a videoinstellációkhoz. Saját műtermet nyit és ijesztően naturalisztikus fotóival, amik a „igazságon” és a „valóságon” keresztül akarnak hatni nagy hírnévre tesz szert. Az addig lineáris elbeszélésben hirtelen van egy szakadás, kimarad némi idő és hirtelen egy rendőr hallgat ki egy gyanusítottat és csak lassan derül ki, h a férfi Eschbach és egy fiatal nő meggyilkolásával vádolják. Az esetet a jóhírű tapasztalt ügyvéd, Konrad Biegler veszi át és bár védence elismerte a bűntényt, valami bűzlik, hisz se neve nincs az állítólagos áldozatnak, se hullája. A végére aztán kiderül, h az ismert művész megrendezte az egészet, nem történt haláleset. A történetet a közepén kimondottan izgalmasnak találtam, de a vége számomra csalódást okozott. Túl elvont lett szerintem, bizonyos szempontból érthetetlen, megmagyarázhatatlan és több kérdést hagyott nyitva, mint amennyit megválaszolt. A címe után is egy kicsit mást vártam, bár vannak benne tabuk, amiket tematizál, de számomra ez nem erről szólt. A német- és a nemzetközi visszhangja is elég vegyes lett a regénynek.

2022. március 21., hétfő

Jenny Lecoat: Die Übersetzerin

Egy újabb spotify-n meghallgatott könyv. A történet 1940-ben kezdődik a brit Jersey szigeten, ahova a zsidó Hedy – akinek sikerül titokban tartania származását – menekült és ahova szerencsétlenségére megszállóként a Wehrmacht is megérkezik.
Kényszerből pont náluk kezd dolgozni fordítóként. Miközben minden idegszálával, gondolatával és cselekedetével tiltakozik a nácik tettei ellen pont egy náci tisztbe szeret bele, de Kurt is a lányhoz hasonlóan gondolkodik. Egy ilyen szerelem halálos veszedelmet jelentett mindkét félnek, Hedy nem is merte bevallani zsidó származását, ennek ellenére a szerelmük egyre komolyabbra fordult. Ismét egy újabb aspektusát mutatta be ez a könyv a II. világháború borzalmainak, emellett fókuszban marad persze a már fent említett szerelem és egy barátság, ami nem annak indult és amihez – ahogy a történésekhez is – mindkét félnek fel kell nőnie, de a két erős nő, Hedy és Dorothea életre szóló véd- és dacszövetséget köt. Érdekes, izgalmas, érzelmes, jól megírt történet, amiben keveredik a valóság és a fikció, talán a vége egy kicsit túl idealisztikus, ennek ellenére összességében tetszett.

2022. március 17., csütörtök

Arno Strobel: Offline

A várólistámon volt ez a pszicho-thriller. Ritkán olvasok ilyesmit, de ha mégis, általában tetszeni szokott, most is így volt. 5 nap telefon és internet nélkül, offline, 2000 m magasan egy elhagyott és renoválás alatt álló hotelben.
Erre vállalkozik egy kisebb csapatnyi ember, főként informatikusok, akikre ráfér egy kis digital detox. Rögtön első éjszaka eltűnik az egyik résztvevő és amikor rátalálnak, valaki alaposan elintézte: kivágták a nyelvét, megégették a szemét, vak, néma és süket, ráadásul teljesen béna is és néhány óra múlva meghal. A 2. éjszaka után egy újabb társuk jut erre a sorsra, mindenki gyanús, senkiben sem bízhatnak és nem is bíznak. Mindeközben teljesen el vannak vágva a külvilágtól, megállás nélkül szakad a hó, a kis hotel megközelítetetlen, a jeladó elromlott, térerő nincs közel s távol, nincs menekvés, nincs kiút. Mindenki konspriál, a másikra mutogat. Strobel számomra a végsőkig fent tudta tartani az izgalmat, önkéntelenül is próbáltam én is kombinálni, h ki lehet a szörnyűségek hátterében, de még így meg tudott lepni a végére.

2022. március 12., szombat

Linnea Holmström: Irgendwo ist immer Frühling

Annika egyedül, elszigetelten éli unalmas életét papagájával Stockholmban, ahol egy kórházban dolgozik. Tudja, h többre, másra vágyik, de nem mer lépni, helyette inkább csak álmodozik. Csodálattal vegyes kíváncsisággal olvassa Milla blogját, aki élvezi és habzsolja az életet. Amikor erőt vesz magán és először kommentálja a merész lány egyik bejegyzését elindul valami és a véletlennek köszönhetően hamarosan személyesen is megismeri Millát.
A felállás a két lány között gyorsan megváltozik, a betegség gyorsan passzív szemlélőt csinál az életvidám Millából, míg Annika egyre inkább magára talál, döntéseket hoz, kockáztat, kinyílik és közben végig hűségesen követi és segíti újdonsült barátnőjét, akivel megmagyarázhatatlanul erős kötelék fűzi össze őket. A végére elmarad a happy end, helyette marad a szomorú realitás. Szívmelengető regény a barátságról és az álmokról.

2022. március 8., kedd

Måns Mosesson: Tim: Die offizielle Avicii-Biografie

Nem sokat tudtam Aviciiről, se a személyéről, se a zenéjéről, egyáltalán nem is a világom a house, mégis felkeltette az érdeklődésemet a biográfia, amikor megláttam a spotify-n. Azt kell mondjam, soha nem jó, ha az ember tudja egy sztori végét, pláne akkor, ha ilyen a vége…
Nagyon alapos, lineárisan felépített életrjaz a híres svéd oknyomozó újságíró tollából. Megismerjük Tim Bergling családját, gyerekkorát, kamaszkori visszahúzódását, akne problémáit, hipochondriáját, majd tanui leszünk, ahogy karrierje szó szerint a semmiből kilő. Elképesztő tempóval repesztett a csúcsra a csodagyerek, Avicii, a„zeneszerző” akiből dj lett. Elképesztő sikerek, kalandok, elismerések, hírnév és rajongás, de ezekkel együtt megjelenik a nyomás, a teljesítménykényszer, a repüléstől való félelem, az alkohol, a gyógyszerek, az egészségügyi problémák, miközben évi több, mint 300 fellépést teljesít és az egész világot meghódító house irányzat legprominensebb képviselője lesz. Barátnők, szupersztár kollégák, los angelesi villa jár Aviciinek, akinek slágerei az Instagram generáció soundtrackjei lettek. A látszat ellenére azonban Tim egy introvertált, törékeny, félig gyerek fiatalember, aki talán sohasem tudta feldolgozni ezt a hatalmas figyelmet és sikert. 2016 nyarán úgy tűnt, sikerül behúzni a vészféket, felhagyott a turnézással, nyugodtabb életet kezdett élni, meditált, kiegyensúlyozottnak tűnt, még közvetlen környezetét is teljesen váratlanul érte, h végül önkezével vetett véget életének. Megrázó és nagyon személyes hangvételű életrajzból ismerhetjük meg Timet, családja a szerző rendelkezésre bocsátott e-maileket, üzeneteket, hangüzeneteket, ami által hiteles képet kapunk a svéd legenda életéről, sikereiről és problémáiról. Magyarul 2021 decemberében jelent meg a könyv Tim - Avicii: Hivatalos életrajz címmel.

2022. március 4., péntek

J.S. Margot: Mazel Tov

A várólistámon volt a könyv, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet, amint olvastam róla, gyorsan meg is vettem nagy reményekkel. Ezeket igazából nem tudta beváltani, különösen az elején eléggé csalódást okozott.
A törtnénet a szerző saját, önéletrajzi jellegű visszatekintése, ami 1987-ben kezdődik, amikor az akkor 20 éves lány egy négygyermekes antwerpeni modern ortodox zsidó család korrepetítora lesz. Eleinte igazi csodabogárként tekint munkaadóira, számára furcsa szokásaikra és Schneiderék is bizalmatlansággal fogadják a nem zsidó lányt, aki ráadásul iráni barátjával él „vadházasságban”. Ennek ellenére 6 éven át napi szinten járt hozzájuk, hogy segítsen a gyerekeknek a tanulásban, főleg az idősebbik lánnyal, Elzirával alakul ki bensőséges, már-már baráti kapcsolata. Ebben az időszakban sokat tanul az életükről, nézeteikről, ha sokat ezek közül nem is igazán tud elfogadni. Őszintén, nekem főleg ez az első rész, amit legrészletesebben ír le, nem tetszett, valahogy gyerekesnek, felületesnek éreztem, többet vártam. A könyv következő két része nagy vonalakban megmutatja, hogy alakult a testvérek élete a következő évtizedekben és ez bár még felületesebb, mégis a végére kicsit megváltozott a véleményem, mert érdekes volt végigkövetni a szereplők életét, megtudni, h alakult az és a barátságuk az egykori korrepetítorral és igazából megkapó volt a hozzá való ragaszkodásuk és a sokszor merevnek, begyöpösödöttnek bemutatott szülők ragaszkodása és szeretete a lány iránt. Összességében végül örülök, h elolvastam, de többet vártam és biztos, h nem a legérdekesebb, leginformatívabb, vagy a legjobban megírt könyv a témában.