2016. november 30., szerda

Rachel Corenblit: Einmal lieben geht noch

A tanítónő Lucie 3 éve vált el férjétől, azóta egyre reménytelenebb a helyzet az igazi megtalálásában, közben pedig egyre közelít a mágikus 40. Ezért aztán a nő kézbe veszi a sorsát és minden lehetőséget igyekszik kihasználni: a boltban, az uszodában, speed datingen, az interneten, sőt egy csomó sportot, szabadidős elfoglaltságot kizárólag azért próbál ki, h megtalálja a nagy ő-t, persze hiába. Nagyjából ennyit tudok írni a könyvről.


A cím, a borító és a fülszöveg alapján egyértelműen egy könnyed, vicces női regényt vártam, persze sokszor panaszkodok ezekre, de most rámfért volna. Itt viszont az egész sokszor inkább melankóliába fulladt, a főszereplő Lucie-t nem tudta közelebb hozni a szerző, nem kedveltem meg, ennek folyományaként, különösebben az sem érdekelt, megtalálja-e akit keres. Ritkán váltja ki belőlem egy könyv azt, amit ez – mindig nagyon elálmosodtam, sőt el is aludtam az olvasása közben, így aránylag lassan végeztem vele, a terjedelméhez képest.

2016. november 25., péntek

Toni Jordan: Tausend kleine Schritte

Ezt a könyvet még azelőtt vettem, h elkezdtem volna könyvolvasón olvasni, szóval igazán joggal került fel a várólistámra.
Az ausztrál Grace a harmincas évei derekán jár, tanárnő volt, de már egy ideje nem tanít, munkanélküli segélyből él. Kényszeresen megszámol mindent: a lépései számát a konyháig, a boltig, a kávézóig, a mákszemeket a torta tetején, csak 10-et vehet mindenből - 10 banán, 10 csirkecomb, 10 sampon. Nem él szociális életet, a jó 70 éve halott feltalálóról, Nikola Tesláról ábrándozik. Véletlenül fut össze a boltban, majd a kávézóban egy pasival, aki randizni hívja és ezzel lassan megváltoztatja Grace életét.


Egy igazi csajos könyvben ezután valószínűleg simán jönne a happy end, Grace felhagyna a számolgatással és boldogan élnének. Csakhogy az élet más és amikor a kényszerek irányítanak, nem olyan könnyű visszaszerezni a gyeplőt. Erre utal a cím is - Ezer kis lépés, amivel talán sikerül. Grace bevállalja a terápiát és látszólag jól is alakulnak a dolgok, de közben a két agya – a rendes és a gyógyszerekkel eltompított – állandó csatát vív egymással egy gumiszobában, igyekszik, de kezdi elveszteni önmagát és ez sok kérdést felvet. Mi a fontosabb? Hogy olyanok legyünk, mint a többség, vagyis „normálisak”? Hogy megfeleljünk, elnyomva önmagunkat vagy legyünk „furák”, de egyediek, boldogok, önmagunkat megőrizve? Az írónő szerintem nagyon jól írja le ezt a nehéz helyzetet és a szereplői számára egy számomra hihető utat mutat, de érdekelne nagyon a folytatás, h hogy működik az életük együtt vagy külön néhány év múlva.
Két dolog, különösen tetszett: Grace nem a tipikus női regény hősnő, bár intelligens és jó humorú, de azáltal, h az életét, a kényszerek és főleg a kényszeres számolás irányítja, jóval „problémásabb” és összetettebb karakter. Tetszett az is, h nincsenek játszmák, taktikázás, egy 35 éves nő és egy 38 éves férfi egymásra találása, szerelme, kapcsolata szerintem más, mint a huszonéveseké és ez itt le is jött, nincs rózsaszín felhő, cukormáz, miegymás, mégis, vagy pont ezért az egész igazi és hihető.
Nagyon tetszett a könyv, sokkal elgondolkodtatóbb olvasmány volt, mint arra számítottam. Az írónő könyvei sajnos nem jelentek meg magyarul.

2016. november 20., vasárnap

Jonas Jonasson: Mörder Anders und seine Freunde nebst dem einen oder anderen Feind

Tetszettek az író előző könyvei, de ez nekem kicsit nehezen ment le.


Per, egy lepukkadt kis panzió recepciósa és az egykori lelkésznő, Johanna vállalkozást alapítnak, amiben Gyilkos Anders komoly szerephez jut, ő teljesíti ugyanis a megbizatásokat, úgy mint láb és/vagy kéztörés, térdroncsolás egyebek. A börtönt már többször is megjárt Anders nem akarja túlzásba vinni a „munkát”, heti néhány óra verés mellett leginkább italozással tölti az időt, mígnem érdeklődése a vallás felé fordul. Ezzel aztán elkerülhetetlenné válik az éles profilváltás, megalapítják az Anders Egyházat, dőlnek az adományok, nyomukban a stockholmi alvilág és az időközben párrá avanzsált Per és Johanna kedvük szerint vezeti orránál fogva az immár szelíd gyilkost. Hajmeresztő nehézségek, még hajmeresztőbb megoldások, majd egy harmadik vállalkozás.
Jonasson 3. könyve egyértelműen csalódás volt nekem, sokkal kevesebb ötlet, poén, turbulencia van benne, vagy talán nem is, hogy kevesebb, inkább nem olyan jó ötletek és poénok és a szereplők sem nőttek annyira a szívemhez.
A német borító ismét állatos - elefánt és zebra után -, most egy bárány van a címplapon. A könyv 2015-ben már magyarul is megjelent Gyilkos-Anders és barátai (meg akik nem azok) címmel, a borítón az áll, megint az év legviccesebb könyve, ezt a véleményt – bár a humor nyilván nagyon szubjektív – nem tudom osztani.

2016. november 15., kedd

Kat French: A zongoristaprojekt

A címe és a borítója a kirakatból kiáltott utánam, nem tudtam ellenállni.


A jó nevű:) Honeysuckle szingliként tengeti napjait, egy adományboltban dolgozik, mikor hirtelen felpörögnek életében az események. Be akarják zárni a boltot ill. az öregek otthonát, amihez tartozik, ráadásul a barátnői mindenáron egy – ügyeskezű - zongoristát akarnak neki szerezni, a szomszédjába pedig egy veszélyesen jóképű, de igen mogorva vak férfi költözik, aki mágnesként vonza Honeyt. Az ő kettejük története a fő csapás, a többi inkább csak kiegészíti azt. Hal, a szomszéd esete eléggé emlékeztetett a Mielőtt megismertelek Willéjére: sikeres, az életet nagy kanállal evő, a kalandokat, veszélyeket kereső férfit ért itt is baleset, ami miatt mindenkit elmart magától és a remeteséget, valamint az alkoholt választotta. Mégis azért más irányba megy el a történet, szóval végülis sokat nem foglalkoztam ezzel a hasonlósággal. Könnyű kis csajos olvasmány, jó svádával, szerethető szereplőkkel, sok humorforrást nyújtó csetlés-botlással és kiszámítható cselekménnyel, de ez most az első három miatt kevésbé zavart.

2016. november 11., péntek

Daniel Brühl: Ein Tag in Barcelona

A munkám révén ismerkedtem meg egy katalán pasival és tőle tudtam meg, h Daniel Brühl, a híres német színész – aki egyébként félig katalán - írt egy könyvet kedvenc városáról, Barcelonáról. Bár én is jártam már ott, nem tartozott a kedvenceim közé –bár erről nem a város tehet– de az a szeretet és elragadtatás, amivel katalánom mesélt szülővárosáról csak megfertőzött, így muszáj volt elolvasnom az általam egyébként is igen kedvelt Brühl könyvét.


A színész elvileg egy napját írja le a városban – bár kétlem, h szó szerint, elég sűrű nap lenne – a célja az, h egy személyes könyvben elmesélje, mi fűzi a városhoz, milyen embereket ismert itt meg, mik a kedvenc helyei, a nagy turista látványosságok mellett. Az ötlet, onnan jött, h a legszívesebben sétál a városban, mert azt sehol nem lehet olyan jól, mint Barcelonában – a hegytől a tengerig és vissza, napfelkeltétől napnyugtáig – így lett a könyv egy hosszú séta.
A napot a Tibidabo hegyen kezdi, ahol a reggelije mellett és a város felett nézi meg a napfelkeltét. Jár többek között a Montjuic hegyen, megismerjük a Casita Blanca, az egykori jól szervezett örömház történetét, babot hajkurász az egyik piacon, paellát eszik a barátaival, bikaviadalra megy, majd a napot számos bár után azzal fejezi be, h hajnalban fürdik a tengerben, miközben ellopják a cuccait. Közben megismerjük egy kicsit a katalánokat, ezt a büszke kis népet, a szokásaikat, a bónáikat, a nyelvüket, Barcelona foci imádatukat, ami azonban többről szól, mint a fociról. Régi, személyes történeteket mesél a katalán-spanyol családjáról, gyerek – és kamaszkorából, emlékeket. Én az e-könyv verziót olvastam, ebben is volt egy-egy kép, de Ferran, a katalán kapcsolat elhozta a papír könyvet is, ebben nagyon sok kép van, részben Daniel Brühl személyes fotói.
Gyorsan olvasható, magával ragadó olvasmány, egy igazi szerelmi vallomás a városhoz, amit azóta volt szerencsém a Barcelona imádó katalán ismerősömmel is kivesézni.

2016. november 5., szombat

Lawrence Hill: Ich habe einen Namen

Ez a fantasztikusan érdekes és izgalmas élettörténet a várólistámon volt és nagyon örülök, h végre elolvastam.


Aminata szabad muszlimként született, de 12 éves korában elrabolták a falujából, szüleit meggyilkolták és Amerikába vitték rabszolgának. Megerőszakolták, eladták, elvették a gyerekeit, elszakították a férjétől, megalázták, miközben ide-oda hajózott a jobb élet reményében. Szörnyűségek történtek vele, de a története számomra mégsem csak erről szólt. Bár fura leírni azt, h Meena élete szerencsés volt, de valahol mégis így érzem, mert amin neki keresztül kellett mennie, azon sokaknak, de csak a legkevesebben kaptak a sok szenvedés és megaláztatás mellé a fehérektől tudást és lehetőséget is és ő közéjük tartozott. A lány nem csak szépségével, hanem eszével is kiemelkedett a rabszolgák közül, amit mindig gyorsan észrevettek, gazdái írni és olvasni tanították, lehetőséget kapott szellemi munkavégzésre. Hosszú és küzdelmes élete alatt végig művelte magát és fáradhatatlanul tanította az övéit is olvasni, fehér gazdái – ha nem is voltak vele mindig fairek – de becsülték az értelmes, megbízható nőt. Végül idős korában Angliába került, ahol leírta történetét, amivel nagy segítséget nyújtott a rabszolgaság eltörléséért küzdő harcban.
Az erős és csodálatra méltó nő története kitalált, de maguk a történelmi tények nem. A szerző hátborzongatóan pontos képet fest a rabszolgák és gazdáik életéről. Ami viszont nem derült ki számomra – tekintve, h fikcióról van szó – h mindez valóban megtörténhetett-e? Kivívhatott magának egy fekete rabszolga intelligenciájával, tudásával „hírnevet, különleges jogokat”, pláne egy nő? Szeretném hinni, h igen, de nem vagyok biztos benne, h ez lehetséges volt:(.