Rachael Lucas: Die kleine Buchhandlung im alten Postamt

Mostanában nagyon menő a "könyvesbolt" szó a regényekben, feltétlenül ott kell lennie, a spotify gyűjteményemben is kismillió ilyen van, ezzel engem – még nyilván még sokakat meg lehet venni.

Hannah a tinédzser Ben fiatal anyukája, akit szinte egyedül nevel, mert a férje állandóan dolgozik, elhanyagolja őket. Mikor a nő unokatestvére felveti, h Hannah-nak kellene átvennie Little Maudley-ban, egy kis faluban lévő boltját, először őrültségnek tűnik, de minél többször átgondolja, annál inkább hajlik rá. Arra számít, a férje majd ellenzi, de nem így történik, a nő nagy ellánnal veti bele magát a költözésbe és úgy gondolja két legyet üt egy csapásra: fiát kiszakítja egy rá negatívan ható közegből és megvalósítja a saját álmát azzal, h könyvesboltot nyit a faluban. Minden simán megy, csak a férje nem érkezik meg, nem túl nagy meglepetésre, a pár útjai szétválnak. Addigra viszont már feltűnik valaki más a színen, aki szinte mindenben szöges ellentéte a férjnek. Ahogy az már lenni szokott, a happy endig meg kell még ugrani néhány – kisebb – akadályt, de a boldogság nem kétséges. Összességébe vérszegény szereplők, dialógusok, történet és mindenki annyira jól fésült, nekem ezért nem tetszett. Sajnos felejthető, tucat könyv.

Vera Hohleiter: Schlaflos in Seoul: Korea für ein Jahr

Nem mondhatom, h különösebben érdekelne Korea, ez mégis tetszett. Nálam az ilyen jellegű könyveknél mindig döntő, h a szerző mennyire szimpatikus, mert bár a könyv nem róla szól, de mégis többnyire a saját benyomásairól, élményeiről, tapasztalatairól ír, amik róla is sokat elárulnak. Ezúttal megkedveltem a szerzőt, ezáltal a könyv is tetszett.

A német Vera, aki sok országban járt/élt már, koreai barátját, Joe-t követi az országba, de nem élhetnek együtt, a fiú a családjánál, ő albérletben lakik és az egyetemen koreaiul tanul. Szerintem remekül megtalálta az egyensúlyt az ő saját története és Dél-Korea „európai szemmel” való bemutatás között. Persze, ahogy az már általában lenni szokott, a szokásos német „kritikus szemüvegen” keresztül lát sok mindent, de ez most nem nyomta rá a bélyegét számomra az egészre. Nagyon sok mindenről van szó: ételekről, öltözködésről, családról, szerelemről, a nyelvről, tv műsorokról, a koreaiak munkamoráljáról, európai utazgatásaikról és pl. arról, h ezek az alkalmak inkább shopping túrák, mint kulturális utazások, Európába is csak koreai ételeket esznek, koreai panziókban élnek (és pont Budapestet is említi, h ott is van ilyen, soha nem hallottam még erről). Mindeközben Vera több-kevesebb sikerrel nyelvet tanul; próbál munkát találni, ami egyáltalán nem könnyű; nyelveket tanít; igyekszik beilleszkedni és megtalálni a helyét. Számomra ez egy igazán izgalmas „bezető” volt Dél-Koreába, sokszor meghökkentett és sokkolt, tetszett. Mikor ezt a bejegyzést írtam, azt olvastam, h amikor ez a könyv megjelent németül, egy koreai diák bizonyos részeket lefordított (nem feltétlenül helyesen) koreaira, amiből botrány keveredett és a továbbra is Szöulban élő Verának szinte bujkálnia kellett a „népharag” miatt. 2009-ben jelent meg a könyv, érdekelt, h hol él most Vera és mi lett Joe-val. Instán találtam rá, ahol azt írja magától, h német író Svájcban és ha jól „nyomoztam”;), akkor összeházasodtak Joe-val.

Daniel Speck: Jaffa Road

Csak most, amikor írni akartam a regényről láttam, h van ennek egy előzményregénye, ami Piccola Sicilia címmel jelent meg. A tartalmát elolvasva, elég tanácstalan vagyok, mert úgy tűnik, azt a történetet ebben a könyvében kb. újra leírta a szerző, legalábbis semmi újdonságot nem olvastam az ’1. rész’ tartalmában és fel sem merült bennem olvasás közben, h ez nem egy különálló regény lenne. Igazából mindegy is, mindenesetre ezzel a 672 oldalas regénnyel alaposan meggyűlt a bajom, jó pár hétig olvastam és még csak azt sem tudnám megmondani, miért, hisz a történet érdekes és olvasmányos. Ennek ellenére főleg az első fele eléggé nehezemre esett, a 2. már jobban tetszett, addigra már jobban kiismertem magam a történetben és a szereplők útvesztőjében is.

Egy elvált berlini nő és egy tunéziai származású párizsi nő. Unokahúg és nagynéni, akik nemrég tudnak csak egymásról, Palermoban találkoznak, ahol nagyapjuk ill. apjuk, akit nem, vagy csak alig ismertek, de már egy ideje kerestek, öngyilkos lett. Itt éri őket a következő sokk, mindent egy harmadik személy örököl, az elhunyt fia, Elias, akinek a létezérésről sem tudtak. Nem kevés pikantériát ad a dolognak, h az unoka, Nina német, a lány Joelle zsidó, Elias pedig palesztin. A történetet csak tovább bonyolítja, h Mortiz, a nagyapa/apa, aki összeköti őket anno SS tiszt volt, ezen minőségében ismerte meg későbbi zsidó feleségét, majd palesztin „fia anyja” után kémkedett. Egy rendkívül aprólékosan és gondosan felépített történet, ami közben nem csak egy ember meghökkentően fordulatos élettörténetét ismerjük meg, hanem a 20. századi világtörténelem főbb eseményeibe is bepillantást nyerünk. Az elős gondolatom a főszereplő Moritcz-cal kapcsolatban az volt, h valamiféle Don Juan volt, akinek „minden kikötőben” volt családja, de ahogy megismerjük az életét, a kép már egészen másként fest…Az író sok szemszögből meséli el a történetet, nem ítélkezik, nem áll az izraeliek vagy a palesztínok oldalára pl., hanem bemutatja mindkét nézőpontból a helyzetet, ezt nagyon érdekesnek találtam. Szintén érdekes, ahogy ebben a történetben megjelenik a „család”, a vérségi kötelékek, tényleg ez számít, ettől lesznek az emberek egy család, apa és lánya vagy apa és fia? Speck érdekes válaszokat tartogat erre is. Szóval bár nem könnyű olvasmány, de talán azért is, mert a téma sem éppen könnyed, mégis sokat ad és befejezve űrt hagy maga után. Ha jól láttam a német írónak eddig nem jelentek meg a könyvei magyarul, kár érte.

Nita Prose: The Maid – Ein Zimmermädchen ermittelt

Ez egy teljesen friss megjelenés, eredeti – angol – nyelven is idén januárban jelent meg, viszont rögtön a New York Times Bestseller listájának élére került, én Spotify-n hallgattam. Hivatalosan krimi, amit ritkán olvasok, de igazából nem tűnt annak.

A 25 éves Molly szobalányként dolgozik az elegáns Regency Grand Hotelben, a nagymamája nevelte fel a naiv, csupaszív, jóhiszemű és kedves lányt, akiben nincs cseppnyi rosszindulat vagy számítás sem. Talán ezért is, nehezen találja a helyét a mai világban, nincsenek barátai, a férfiakkal sincs szerencséje és imádott nagymamája is meghalt némrégiben. Amikor egy reggel az egyik lakosztályban holtan találja a kétes hírű, gazdag Mr. Blacket, nemcsak a hotel-, hanem az ő élete is a feje tetejére áll. Lassan, a saját bőrén kell megtapasztalnia, h nem mindenki olyan tisztességes, mint ő, a sarkára kell állnia, ki kell lépnie a komforzónájából, ha nem akarja élete hátralevő éveit börtönben tölteni. Bár a címében az szerepel, hogy „Egy szobalány nyomoz”, igazából ez így nem állja meg a helyét, szerintem inkább sodródik az árral, miközben kiderül, kik az igazi barátai, akik segítségével sikerül felderíteni az ügyet. Meglepő módon a bűntény lezárásával nem ér még véget a regény, többek között még azt is megtudjuk, h alakul Molly sora a későbbiekben, ami tetszett, de a vége nagyon hosszúra nyúlt, szerintem feleslegesen. Viszont összességében tetszett a regény, a szereplők, a nyelvezet magukkal ragadtak.

Connie Glynn: Prinzessin undercover – Enthüllungen: Band 2

Elég gyorsan megbántam, h folytattam ezt a sorozatot, egyre inkább elment egy – rossz – fantasy irányába, meg tudom érteni, h a magyar kiadása is csak az első két kötetet érte meg.

Ellie és Lottie élete továbbra sem unalmas, újra egyre furcsább és veszélyesebb dolgok történnek és csak lassan kezd összeállni a puzzle, h mindezek mögött egy titkos szervezet áll, akik befolyásos- ill. királyi családok gyermekeire vetették ki hálójukat. Közben Lottienak „saját maga után” is nyomoznia kell és származásával kapcsolatban meglepő dolgokra bukkan. Őszintén, alig vártam, h végre vége legyen, nem is tudok és nem is akarok erről többet írni….

Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon

Trianon 100 éves évfordulója kapcsán jöttem rá, milyen „keveset” is tudok erről a történelmi eseményről, pedig érdekelne, talán nem is a „száraz” tények, inkább az emberi oldala a dolognak. Még akkor bukkantam erre a könyvre, majd gyorsan meg is rendeltem és bár érdekelt, mégis kellett hozzá egy kis extra motiváció, ezért került fel az idei várólistámra.

A szerző, Ablonczy Balázs történész, kutatási területe a két világháború közötti Magyarország története. Az általa vezetett MTA Lendület-kutatócsoport a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára készülve végzett a témával kapcsolatos kutatást. Céljuk az volt, h új és friss tudást bocsássanak a nagyközönség rendelkezésére a 100 évvel ezelőtt történtekről és arról, hogy élte meg a magyar társadalom Trianon időszakát. Persze sejtettem, h ez nem lesz egy könnyű olvasmány, de azért reménykedtem, h picit emészthetőbb formában lesz. Annak ellenére, h nem egy vaskos kötet, elég sok időre volt szükségem hozzá – bár nem csak a könyv miatt – időnként nagyon száraznak éreztem, sokszor elvesztettem a fonalat. Természetesen abszolút tudományos igénnyel megírt könyvről van szó és minden tiszteletem a kutatóké, de úgy érzem, nem igazán az átlagpolgároknak íródott, amit egyrészről értek, másrészről sajnálok, talán kellene az is. Mindennek ellenére az ismereteim mindenképpen bővültek a témában, sok-sok soha nem hallott informáciról, történetről olvastam és egy teljesebb képet kaptam erről az időszakról. Talán a legtöbbet a mindenkit leginkább foglalkoztató kérdésről ír a könyv is, vagyis a mai határok kialakulásáról. Megdöbbentő volt szembesülni a ténnyel, h bár az ország elvesztette 2/3-át, lehetett volna sokkal rosszabb is a helyzet, hisz a szomszédos utódállamok étvágya evés közben jött meg igazán, vagyis a gyengülő magyar állam láttára a békekonferencia közben egyre irreálisabb területi követeléseket támasztottak. Olvashatunk azoknak a „menni vagy maradni” dillemájáról, akik hirtelen az országhatáron kívül maradtak, a menekült hullámokról és az ezekkel mindenki számára együtt járó nehézségekről, valamint azokról a magyarokról is, akik lakóhelyükön maradtak.

A gyermeket elszakíthatják anyjától, de azt kívánni a gyermektől, hogy anyját tagadja meg: a kegyetlenségek egyik legnagyobbika.

Sok-sok olyan aspektust vet fel a könyv, amibe nem nagyon szoktunk belegondolni, átfogóan mutatja be a Magyarország számára oly fájdalmas korszakot. Örülök, h elolvastam, ha időnként meg is kellett „küzdenem” vele, de azért örülnék, ha találnék az időszakról pl. egy jól megírt, olvasmányos regényt.

A legfőbb veszteség az ember volt: egy tízmilliós nyelvi közösség – a magyar – feldarabolása legalább négy nagy részre, minden harmadik magyar határon túlra kerülése. Ez volt Trianon tragédiája, nem a nyersanyagok elvesztése. Sót, szenet, fát, rezet, vasat lehet venni; embert nem.