2014. március 31., hétfő

Per Olov Enquist: Der Besuch des Leibarztes

Régóta szerettem volna a svéd írótól olvasni és idén biztosra mentem, egy regénye felkerült a várólistámra;)!
Tulajdonképpen már az első mondatból megtudunk mindent, mert Enquist így kezdi:
1768 április 5-én alkalmazták Johann Friedrich Struenseet a dán király, VII. Christian háziorvosaként és 4 év múlva kivégezték.
Ennek ellenére is érdekes, hogy jutunk idáig. Mesterien tartja fent az érdeklődést és egy hátborzongatóan élethű képet fest egy 18. századi királyi udvarról minden intrikájával, beteges szenvedélyével együtt.


Figyelem! Cselekményleírás következik!

A dán királyi udvarban vagyunk a 18. században, épp meghal az uralkodó és tizenéves fia, Christian kerül trónra, VII. Christianként. A fiú tehetsége környezetét arra készteti, h akaratgyengeségre tanítsák, már évek óta azon megy a mesterkedés az udvarban, h a fiatal herceget debilnek, betegnek mutassák, nem is sikertelenül. Az ifjú uralkodó tele van félelemmel, paranoiával – elképesztő olvasni, h ki mindenki, mi mindent tett meg mocskos érdekei miatt, h a még szinte gyerek herceget rossz színben tüntesse fel és helyett birtokolja a hatalmat. Hozzáadják az angol hercegnő Carolina Mathildát, aki 15, Christian alig 18 éves, a háttér tele van emberekkel, akik irányítani akarják a királyt és mindent, hatalmi vákuumot akarnak, h abban háboríthatatlanul uralkodjanak. Christian csak közönséges szeretője karjaiban talál pillanatnyi boldogságot, megértést, szeretetet, persze ezért azonnal el is üldözik a nőt, ezzel újabb mély sebet ütve a fiatal uralkodón. Elkeseredettségében odáig megy, h nagy utazást akar tenni, h megtalálja a nőt, de nem mehet orvos nélkül, ekkor kerül képbe Struensee, egy német orvos Altonából. (A várossal kapcsolatban érdekes, h ma Hamburg része, a 18-19. században pedig Dánia második legnagyobb városa volt:O).
Az orvos és az uralkodó nagyon jól megértik egymást, mivel azonban nem volt nemesi címe és nem lehetett pontos hierarchiába besorolni, nyugtalanságot váltott ki a személye és növekvő hatalma az udvarban, pláne a barátságossága, diszkréciója és az a tény, h nem akarta használni a hatalmát. Hamarosan a király mindent aláír, amit Struensee elé tesz, reformok követik egymást, vallásszabadság, sajtószabadság, egészségügyi- és oktatási reform – modern, felvilágosult gondolatok.Tejhatalmat kap, Dánia abszolút uralkodója lesz, Dánia így „német kézen” van, a király megkönnyebbül, nagy terhet vesz le az orvos a válláról, majd maga kéri meg bizalmasát, h vegye kezelésbe a királynőt, így ő teljesen gyermeki világába menekül.
A királynő és az orvos szenvedélyes viszonyából egy lány születik és ezzel kezdődnek a nyilvánvaló gondok, a viszonyuk nyílt titok, ahogy az apa személye is. A király nincs olyan állapotban, h bármi is érdekelné és tenne valamit, de a hatalomra éhes udvar annál inkább. Minden dekrétumát visszavonják, a királynőt, száműzik, gyermekeitől elszakítják, az orvosnak levágják a karját, majd a fejét stb…
Struensee reformjainak köszönhetően Dánia az akkori kor egyik leghaladóbb állama lett, ám a forradalom, amit Struensee kezdett gyorsan befejeződött és minden olyan lett mint régen, ám törvénytelen lánya révén - akit a dán király sajátjának ismert el - a német orvos utódai Európa összes uralkodócsaládjában fellelhetők még ma is.
1999-ben jelent meg svédül, az alap valódi történelmi tényeken alapul, de részletek, párbeszédek természetesen fiktívek. Nagyon érdekesnek találtam, különösen azért, mert jócskán van valóságalapja, ráadásul bepillantást enged az akkori dán viszonyokba, az udvar életébe, ami számomra, Skandinávia rajongóként különösen tetszett. Sok-sok érdekes, új történelmi infóval is gyarapodtam, szóval jó volt:).
Enquist az egyik legismertebb svéd író, aki újságíróként, drámaíróként és regényíróként is dolgozik. 2011-ben elnyerte a Budapest Nagydíjat, amit az évenként megrendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében a világ legrangosabb írói, költői közül kikerülő díszvendég vehet át.
Műveiben dokumentarista stílusban, valós történelmi események és személyek révén tárgyal általános problémákat. A mű magyarul Az udvari orvos látogatása címmel jelent meg.
2012-ben film is készült belőle Dániában En Kongelig Affære/A Royal Affair címmel, minden modern dán film főszereplője;), Mads Mikkelsen játszotta az orvos szerepét.

2014. március 27., csütörtök

Kaya Yanar: Made in Germany

A szerző ismert és népszerű stand up humorista Németországban és köztudottan török származású. Néhányszor én is láttam már itt-ott és szimpatikusnak találtam, így mikor megláttam, h épp a németországi multi-kultiról írt könyvet, mindjárt érdekelni kezdett.


Nagyon sok német panaszkodik a náluk élő törökökre ilyen-olyan okokból kifolyólag és miután én is megismertem néhány német-törököt kimondottan érdekesnek találtam a témát, hogy látják ők magukat, minek vallják magukat? Mert mi vagy, h a szüleid törökök, de Németországban születtél és nevelkedtél, a németet tekinted az anyanyelvednek és a törököt alig-alig beszéled, ráadásul német állampolgár vagy? Nehéz kérdés…
Kaya Yanar a két világ között állóként mesél, milyen volt neki, török gyökerekkel Németországban felnőni, német útlevéllel, török szülőkkel, német szomszédokkal, török rokonokkal és német barátokkal. Szó van továbbá az utazó világbajnok németekről, szülőkről, iskoláról, nyelvről, autókról, evés-ivásról, ünnepekről, törvényekről, nyaralásról, éjszakai életről, szexről – mindez német és egyéb más nációk vonatkozásában. Hogy ez utóbbi vonalat jobban hozza, segítségül hívja „barátait” az indiai Ranjidot, az olasz Francescot és a szintén török Hakant. Valójában ők csak kitalált figurák persze, akik állandó tagjai a humorista repertoárjának. Kalandos történeteken és vicces jeleneteken át kísérjük őket, ám meg kell mondjam, sokszor erőltetettnek éreztem a leírásokat és a poénokat is. Pozitívum viszont, h bármennyire is humoros, ügyesen tartja az egyensúlyt, szerintem soha nem lépi át azt a bizonyos határt, h sértő lenne, akár egyik, akár másik félre nézve.
Amit a rajongói közül sokan kifogásoltak, h a könyv nem hoz sok újat. Évek óta volt ugyanis egy tv műsora és turnézott is országszerte, a könyv, leginkább ennek írott változata, így akik követték a munkásságát, ebből a könyvből nem sok újat tudtak meg. Ráadásul Yanar remek előadó, ez is kis csalódást jelentett, sok történet olvasva egyáltalán nem éri el azt a hatást, mint az ő tolmácsolásában. Számomra sem hozott sok újdonságot a könyv, mert leginkább az általános sztereotípiákra épít, azokat nagyítja fel, karikírozza ki.

2014. március 23., vasárnap

Pauline Réage: O története

A Shades of Grey kapcsán hallottam a könyvről, h ez lehetett az egyik alapja, majd meglepődve láttam, h rajta van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is.
Mindenféle bevezetés nélkül az első oldalakon máris ott tartunk, h a párizsi lány, O szeretőjével egy kastélyba tart, maga sem tudja mi vár rá, némi titokzatoskodás után kiderül, h szexuális rabszolágnak választották ki, szigorú szabályok szerint kell öltözködnie, viselkednie, mindig mindenkinek odaadnia magát, a legkülönbözőbb kívánt módokon. Megdöbbentő kiszolgáltatottság, elképesztő szexuális alávetettség, kínzások és az egész csak fokozódik, mikor szeretője, jó barátja, Sir Stephan kezére játssza a lányt, h tegyen vele, amit jónak lát. Az idősődő férfinek van is néhány hátborzongatóan beteges ötlete és akarata előtt szó nélkül hajt fejet O. A történet arról szól, h a nő milyen mértékben képes alávetni magát szado-mazochista kapcsolataiban „szerelmei” megalázó és brutalitásba torkolló beteges akaratának.


Ami A szürke ötven árnyalatát illeti, O is élvezi az erőszakot, a korbácsolást, ahogy Anastasia, de itt bizonyos szempontból az egész sokkal durvább, vajmi keveset számít mit érez, mit szeretne ő, ez az, ami senkit sem érdekel. Teljesen elmarad itt az a csöpögős love story, ami mondjuk szerintem nem is illene a képbe, de ezáltal sokkal durvábbnak hat az egész. Minden eseményt kommentár és erkölcsi ítélkezés nélkül, a hősnő perspektívájából mesél el a szerző. Egyébként inkább sejtet, mint sokat leír és a téma ellenére maga a fogalmazás egyáltalán nem alpári, a stílusa sokkal kevésbé közönséges, mint a Shades of Grey-é.
Magával a történettel őszintén szólva nem tudok sokat kezdeni, nem tudom hogy lehet egy ember szabad akaratából ilyen alávetettségre képes, számomra megdöbbentő volt, h O mindent elfogad, mindennek aláveti magát, nem gondol menekülésre, meg sem fordul a fejében, h segítséget kérjen stb.
A regény mögött húzódó történet is nagyon érdekes: mi késztet egy nőt egy ilyen regény megírására? És ha már itt tartunk, egyáltalán, ki a szerző?
Az írónő igazi neve, Anne Desclos, francia lektor és író. Két pszeudonim alatt is ismert, Dominique Auryként ill. Pauline Réagenknét, ezen a néven adta ki ezt a könyvet. A II. világháború alatt viszonyba keveredett a nála 20 évvel idősebb főnökével, majd mikor a kapcsolat kihűlni látszik, a nő a férfi azon soviniszta kijelentésén felbuzdulva , miszerint egy nő nem tud erotikus regényt írni, esténként az ágyban kezdte el írni O történetét. 3 hónap alatt elkészült vele, a célja az volt, h magához kösse a szerelmét ezzel, ami sikerült is. (bár itt nem látom teljesen az összefüggést)
1954-ben jelent meg és nem túl meglepő módon komoly visszhangot váltott ki. Bestseller lett, egy ideig a legtöbb példányban eladott francia könyv a világban, 1955-ben elnyerte a francia irodalmi díjat (Prix des Deux Magots), ám ennek ellenére is beperelték a kiadót a regény obszcenitása miatt és több évre indexre került Franciaországban. A kiadó nem fedte fel a szerző kilétét, Aury csak egy 1994-es a The New Yorkernek adott interjúban vallotta be, h ő a szerző. Sokan kizártnak tartották, h ezt egy nő írta, az intellektuális, visszahúzódó Dominique Aury egyáltalán nem került szóba.
A könyv nagy hatást gyakorolt az erotikus irodalomra és az egyik legismertebb szado-mazochista regény, sokszor megfilmesítették.

2014. március 19., szerda

Sarah Kuttner: Mängelexemplar

Az agyamra megy, ha egy könyvben valaki állandóan és teljesen összefüggés nélkül, csak sajnáltatja magát, jajgat, szenveleg, hát ez így kezdődött:S. Karo elveszti a munkáját, már jó ideje van egy kapcsolatban, amiben nem kellene, ráadásul a gyermekkora sem volt egy leányálom és anyukájától egy helyre kis depressziót is örökölt.


Kb. a feléig tényleg tömény hiszti, önsajnálat, depresszió, azzal együtt írom ezt, h tudom és megértem, h ez egy súlyos betegség. A 2. felében kicsit emészthetőbb lett nekem, Karo belebotlik az átmeneti fiújába, miután végre befejezte a sehova sem vezető kapcsolatát, az új srác elindít benne valamit, majd újra munkát is kap szabadúszóként és egy régi kedves kollégájával dolgozik együtt, akivel aztán egy pár lesznek. Maxban pont az a jó, h ismeri Karot mindenféle nyavalyájával együtt és mégis kell neki, mégis szereti.
Ez így egész jól hangzik, eléggé tucatregényként is hathat, de végülis pont a főszereplő labilitása, depressziója miatt azért nem ennyire egyszerű a történet. Nagyon jól érzékelteti a betegséget, de szerintem ’egészségesen’ elég nehéz elfogadni, felfogni az ebből fakadó félelmeket, hisztiket, problémákat, kétségeket. Igazából fárasztó volt olvasni és ami zavart – már Kuttner másik könyvénél is, amit olvastam – hogy az az érzésem, le is húz ebbe a ’depressziós mocsárba’ olvasóként is. Hangulatában nagyon a másik könyvét idézte számomra és pont ez nem tetszett abban sem, na meg a főszereplőnő és a stílusa, ami szintén hasonló itt is. Érdekes egyébként, h mikor pár éve megjelent a könyv eléggé hypolták és sokan épp a humorát emelték ki. Nem mondom, h nem mosolyodtam el imitt-amott, de egyáltalán nem a móka és a kacagás, ami elsőre eszembe jut erről a regényről, belőlem inkább depresszív hajlamokat váltott ki.
Reménykedtem, h jó vége lesz, mert az egyszerűbb, de Kuttner nem adja meg az illúziót és jól is van ez a befejezés így, ahogy van, nem rossz, nem szomorú, reális. A cím (Hiánypéldány) magára Karora utal.

2014. március 14., péntek

Szabó Illés: Telitalálat

A Hackspacher család az 50-es évek Budapestjén él, apró-cseprő örömeikkel, gondjaikkal. A férj egy gyárban dolgozik, de mindene a foci – játssza, nézi, totózik, ezzel nem kevés bosszúságot okozva a feleségének, akire így egyedül marad a háztartás és a gyereknevelés gondja. Minden egy csapásra megváltozik azonban, mikor 1956 októberének közepén Béla 650 000 Ft-ot nyer a totón, ez felbecsülhetetlen összeg, a férfinak 100 évig kellene dolgoznia érte. Persze nagy az öröm, költekezni kezdenek, ígérnek a családnak is minden szépet. Az átvétel épp október 23. délutánjára esik, meg is történik, de a bankig már nem jutnak el a felbolydult fővárosban. Ráadásul, mivel a forradalom hatására a pénz elértéktelenedik, nem tudnak rajta semmit sem venni szinte. A főszereplő Béla teljesen megváltozik az események hatására, majd egy orosz tank pontot tesz a változásokra.


Levélregényről van szó, Irén, Hackspacherné a vidéken élő bátyjának ír, albérlőjük a szabados erkölcsű Rózsika Gyöngyi barátnőjének, a szomszéd pedig az Ávónak, jelentéseket – ez a legmegdöbbentőbb, már nem először, mennyire bagatell dolgokról is jelenteni kellett és még ezek miatt is megüthette az ember a bokáját. 3 különböző szemszögből értesülünk tehát 1956 eseményeiről és nem csak a nemzet drámáját, hanem annak egyéni sorsokra gyakorolt hatását is nyomon követhetjük.
Először egy általános képet fest az 50-es évek közepének Magyarországáról, megismerjük a szereplőket és a helyzetet, majd csak utána indulnak be az események. Érdekes volt a jól ismert történéseket ezúttal más megvilágításban és szövegösszefüggésben látni. Az ország és a regény középpontjában álló család sorsa azonos ívet fut be, mindkettő előtt ott van a nagy lehetőség, a remény a szabadságra, valami szebbre, jobbra, de végül ugyanazon ok miatt mégis meghiúsul mindez.
A történet részben valós tényeken alapul, állítólag tényleg nyert valaki a totón, akinek 1956. október 23-án kellett átvennie a nyereményét. A regényből 2003-ban készült film Gáspár Sándor, Törőcsik Mari és Szalay Marianna főszereplésével.

2014. március 8., szombat

Fabio Volo: Zeit für die Liebe

Lorenzo sikeres reklámszövegíró, sokat dolgozik, jól keres, mégsem boldog. Néhány éve megismerte az igazit, együtt éltek, nagy terveik voltak, de a nő végül elhagyta, mert a férfi nem tudta kimutatni az érzéseit. Innen indulunk és lassen megismerjük Lorenzo életét, amit aránylag kronológikus sorrendben mesél el, érzésekkel, benyomásokkal tarkítva.


Gyerekkorát a szegénység határozta meg: nem kellett éhezni és fáznia, de adósságaik voltak, nem mentek nyaralni, használt ruhákban járt, időnként az ő spórolt pénzét is be kellett áldozni, ahogy az iskolás éveit is, 15 évesen abbahagyta a tanulást és a szülei bárjában kezdett dolgozni. Mindazt, amit az apjától szeretne megtanulni végül barátoktól kapja meg, akik szerencsésen keresztezik az útját. Élete lehetőségét elfogadva aztán egy marketing cégnél kezd dolgozni, állandóan hadakozva magával, egyrészről árulónak érzi magát, ugyanakkor viszont szeretné a saját útját járni. Bár hamar kiderült, h jó döntést hozott, hisz a reklámszakma sztárja lesz, de apja elismerését csak később sikerül kivívnia.
A jelenben két dolog foglalkoztatja: visszanyerni szerelmét, Federicát, ill. rendezni az apjával való kapcsolatát. Igazán meghatóak a két felnőtt férfi közeledési kísérletei, ügyetlen próbálkozásai és a negyvenes Lorenzo elkeseredett harca a szerelméért. A végére főhősünk megváltozik, sok mindenen keresztülment és nem tesped az önsajnálatba, hanem megpróbál tenni valamit a boldogságáért.
Immáron a 2. könyvét olvastam a szerzőnek és bár ez nem tetszett annyira, mint az első, de megint azt kellett megállapítanom, h Volo nagyon ért ahhoz, h olyan történeteket meséljen el, amik megérintik az embert. Egy forró és bensőséges szerelem története és a szülők iránt érzett szeretet és az ezzel elválaszthatatlanul összefonódott harc ellenük, értük.
A címet is nagyon jó választásnak tartom (Idő a szerelemre/szeretetre – itt mindkettő megállná a helyét, németül meg úgyis mindkettőt jelenti, szóval nagyon találó), hisz Lorenzo szinte minden idejét a Federicával ill. az apjával való kapcsolatának helyreállítására szánja.


Kicsit furcsa, h a könyv egy másik címmel is megjelent (Zeit für dich und Zeit für mich – Idő neked/rád és idő nekem/rám), ráadásul annak ellenére, h ez szerintem kevésbé jobb, ezzel a címmel elterjedtebb.

2014. március 2., vasárnap

Ken Follett: Sturz der Titanen: Die Jahrhundert-Saga 1.

Az első, amin lehidaltam, h kb. 5-6 oldalnyi névjegyzék van a könyv elején, h ki kicsoda: amerikaiak, oroszok, osztrákok, németek, walesiek stb., na gondoltam, ez jó lesz. De aztán egyszer sem kellett visszalapoznom, mert a szereplőket rendesen bemutatja, bevezeti, rendszeresen felbukkannak, így minden világos volt.
A második nagyon meglepő az volt, h a Kindle-öm több mint 34 órában állapította meg az olvasási időt a könyvre:O. Őszintén szólva, ahogy öregszem:), egyre kevésbé olvasok ilyen hosszú könyveket, pláne, aminek még egy 2. része is van, de gondoltam Follettnek adok egy esélyt, még nem olvastam tőle semmit és ez a fülszöveg alapján engem érdeklőnek tűnt.


A monumentális regény 1914-ben kezdődik, először szépen sorban megismerjük az általános politikai-, társadalmi helyzetet és a szereplőket.
Az előkelő Fitzpatrick családot, a fiatal urat és orosz feleségét, a walesieket, a sugárzóan szép és talpraesett Ethelt és családját, aki a Fitzpatick birtokon házvezetőnő, de az emberek többsége a bányában dolgozik, nehéz körülmények között élnek. A német szál Maud Fitzherberttel kerül képbe: a jó családból való Walter von Ulrichhal forró szerelemre lobbannak egymás iránt, de közvetlenül az I. Világháború kirobbanása előtt az angol-német ellentét miatt nem házasodhatnak össze. Oroszországban az Amerikába készülő és arról álmodozó testvérpár, Grigorij és Lew világába pillantunk bele, vagyis az éhezésbe, a kizsákmányolásba és az ipar világába. Grigorij, az idősebb fivér, józan, becsületes és kissé palimadár, öccse, a könnyelmű, az alvilággal üzletelő Lew ki is használja ezt.
A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet és a hadüzenete között eltelt időt szinte óráról órára írja le Follett, ami a történelemkönyvekben olyan gyorsan megy (casus belli –háború), a valóságban hosszú idő, az emberek sorsa fölött lebeg vészjóslóan. Kicsi magyar vonatkozása is van a regénynek, a merényletkor szóba kerül Magyarország és Tisza nézetei is, majd később a legújabb divat, a csárdás;).
A háború házasságokat is szül, van, aki előnyöket vár a katonafeleség státusztól, van aki képtelen várni a szerelemmel a család beleegyezésére ill. míg rendbe jönnek a dolgok. Lassanként aztán a regény összes hőse a háborúban köt ki, ki ezen, ki azon az oldalon, ki így, ki úgy harcolva, miközben átfogó képet kapunk nem csak a harcmező eseményeiről, hanem egész Európa változásairól is. Rengeteg tanulságra nyitja fel Follett az ember szemét, olyanokra, amikről persze tudtunk eddig is, mégis a történetbe ágyazva időnként egészen más, különleges hatást érnek el ezek. Bemutatja a folyamatot, ahogy a nők egyre több jogot nyernek el, ahogy szinte megszűnnek a társadalmi osztályok közötti különbségek és egyszerű munkások gyerekei kerülhetnek a parlamentbe. Érdekesek az uralkodó osztályban végbemenő változások is, leginkább az Oroszországi helyzetet találtam tanulságosnak: bár elüldözték a cárt, de lassan az új erők teszik ugyanazt, mint az arisztokraták: élvezik a kiváltságokat.
A ’nagy háború’ nagy változásokat hoz tehát minden nemzet és társadalmi osztály számára, egyéni sorsok változnak meg örökre, milliókat hajszolnak az értelmetlen halálba. Végül az egész történet legszebb szerelme, az angol Lady Maud és a német arisztokrata Walter a nyilvánvaló nehézségek ellenére, a háború után immáron házaspárként Németországot választják, h ott küzdjenek megélhetésükért. E kapcsán használja fel Follett a Rúth könyvéből származó gyönyörű idézetet:

Mert ahová te mégy, oda megyek: és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is.

A walesi író jó hátteret ad a háborúhoz, egyes döntésekhez, politikához, de főszereplőin keresztül bemutatja a világháború emberi oldalát, Angliában, Walesben, Oroszországban, Amerikában, más vallású, nemzetiségű, származású emberek által. Eddig sokkal kevesebbet tudtam az I. világháborúról, így a történelmi részt is igazán érdekesnek találtam, rengeteg újdonság volt benne számomra, amik által fontos történelmi összefüggések világosodtak meg előttem.
Ami pozitívan meglepett, h a könyv mindenki számára fogyasztható: nem csak hadi események, politika, történelem van napirenden, hanem romantikus érzelmek, szerelmek is. Nem nagyolja el a karaktereket sem, pedig van belőlük bőven, figyel az apró részletekre, a házak, szobák, emberek ruházatának leírására is.


Az első kötet, ami magyarul A titánok bukása címmel jelent meg, 1924 elején ér véget, de a második kötetben folytatja az író a 20. század történetének élvezetes és tanulságos bemutatását az itt megismert és megkedvelt szereplői sorsát tovább követve.
A monumentális könyvvel párhuzamosan 6 könyvek értem a végére, de egyáltalán nem bántam meg, h belevágtam! Igazi kedvvel és érdeklődéssel vetettem bele magam a 2. részbe is, kíváncsian várva, mi történik Ethellel, Fitzcel, Lewvel, Walterrel és Mauddal valamint a családjukkal.