2011. október 31., hétfő

Kerstin Gier: Rubinrot

Mivel ifjúsági regénynek aposztrofálják Kerstin Gier fantasy trilógiáját – és az is:) - meg mivel az eddigi egyetlen olvasott könyvem az írónőtől (Für jede Lösung ein Problem – Halálom után felbontandó) nem tetszett annyira, nem terveztem az olvasását, de mikor mégis hozzájutottam németül mindhárom kötethez, nem utasítottam vissza és milyen jól tettem;)! Szóval jelenleg 2. tini koromat élem, de élvezem;).
Londonban vagyunk, napjainkban, egy kicsit különös családnál, akiknél öröklődik egy időugrásért, időutazásért felelős gén. Csakhogy mindenki azt hiszi, immáron több, mint 16 éve, h Charlotte a kiválasztott, ám mégis vele egyidős unokatestvére, Gwendolyn kezd ide-oda ugrálni az időben, ezzel nem kevés abszurd szituációba kerülve.


Lassan bontakozik ki egy varázslattal, misztikummal teli világ és benne a Montrose család élete, de fokozatosan azért elég jól képbe kerülünk. A főhősnő Gwendolyn, akinek a neve nagyon tetszett, lett a kedvenc szereplőm, nagyon aranyos, okos, talpraesett, jó dumás tini. Az élete egy csapásra megváltozik, mikor kiderül, ő a rubin – rá utal tehát a cím is -, vagyis a 12. időutazó és hirtelen Erdélyről és a kurucokról kellene csevegnie, délutánonként visszaugrik 1956-ba házi feladatot írni, meglátogatja 1912-ben az ükanyját vagy épp a 18. században karddal menti meg időutazó társa, Gideon életét.
Ebben a történetben is fontos a vér, ill. egymás vérét akarják többen is, de mégis másként, mint a vámpírregényekben;). Hála az álompasi Gideonnak megvan benne a romantika is, de a sziporkázó párbeszédeknek és az iróniának köszönhetően egy pillanatra sem éreztem csöpögősnek.
A nem mindennapi történet kedvéért néhány új kifejezés is született, például az elapszálni (nem tudom magyarra így fordították-e), így hívja Gier, mikor a szereplői tudatos időutazásokat tesznek, de csak azért, h ne ugráljanak teljesen véletlenszerűen és kiszolgáltatottan az időben. A kifejezést a lektora találta ki, Gier pedig zseniálisnak találta, mert úgy hangzik, mintha már sokszor hallotta volna az ember.
A stílusa nagyon tetszett, könnyed, humoros, ironikus. Frissesség, báj, humor, sodró lendület és izgalom jellemzi, emellett nemcsak aranyos és vicces, hanem még izgalmas is, nagyon tetszett.


A trilógia első részéből jövőre készül a film és 9 nap múlva kiderül, kik játsszák a főszerepeket, több oldalon is megy már a visszaszámlálás:). Például itt és itt is, ezeken az oldalakon még rengeteg információ, érdekesség van a történettel kapcsolatban.
Őszintén szólva a könyv német és magyar borítója (ugyanaz) engem nem győzött meg, bár el kell ismerni, h mindenben – szín, figurák, részletek – passzol a tartalomhoz. Eddig 19 nyelvre fordították le, Nagy-Britanniában és az Egyesül Államokban is megjelent, ami német szerzők esetében aránylag ritka.
Nagy kitolás, mikor ilyen sorozatoknál éveket, vagy jobb esetben hónapokat kell várni a folytatásra, most olvastam, h november végén fog megjelenni csak magyarul a 2. rész, így különösen örültem, h máris kezdhettem a Saphirblaut, szóval folyt. köv. nemsokára itt a blogon is:).

2011. október 27., csütörtök

Hevesi András: Párizsi eső


A szerző a Nyugat második nemzedékéhez tartozik, ez első regénye. Műve erősen életrajzi jellegű: ő is, akárcsak főhőse Párizsban tanult és a francia drámatörténet magyar vonatkozású utalásait gyűjtötte össze, közben párizsi bisztrókban és lebujokban kódorgott. Idegen és magányos abban a világban, de mohón igyekszik belevetni magát, keresi a helyét, szeretne beilleszkedni, jó benyomást tenni, feltűnni, jópofa lenni…nem sikerül. Története tragikomikusba hajlik: találkozása a litván Turauskassal, szerelme Mela iránt, a könyvtárak félhomálya, olcsó kis szállodák és az eső áztatta Párizs.
Az eső sehol sem gyönyörűség, de Párizsban szívet marcangoló, megalázó, méltatlan szenvedés, amely a legellenállóbb idegzetet is felőrli, a legszilárdabb önérzetet is porba tapossa.

A párizsi eső csúfondáros és tébolyítóan mozgékony, ugratja, kergeti, hajszolja az utca népét, mint a legénységet a gonosz tiszt. Eláll, megered, eláll, megered, valami őrjítő, kibetűzhetetlen ritmus szerint, hol hosszú esőstráfok veszik célba a járókelőt, hol bolondos kis cseppek okvetetlenkednek.

Nagyon kellemes stílusban íródott könyv, olvastatta magát, még úgy is, h számomra a tartalma inkább a felejthető kategóriába tartozott. A regény rajta volt a Várólistámon, egész pontosan ez volt az utolsó rajta, így ezzel elolvastam mind a 12 könyvet, ami a Várólistán volt.

2011. október 23., vasárnap

Jack Kerouac: Úton

Előre kell bocsátanom, h a szerzőről olvasottak és a könyvet övező történetek szinte jobban tetszettek, mint maga a kultkönyv. Merthogy arról van szó.
Kerouac a „beat-nemzedék” egyik fontos alakja, maga az elnevezés is tőle származik, többfajta jelentéssel bír. A beat szó egyrészről megfáradt, semmirekellő embert jelent, de használják az üdvözült, boldog szinonimájaként is. Az író olyan legendákra gyakorolt hatást, mint a Beatles, Bob Dylan vagy Jim Morrison.


A szerző jó barátjával és egyik fő inspirátorával Neal Cassadyvel New Yorkból Kalifornián át egészen Mexikóig utazott, majd újra vissza NY-ba, ahol aztán rekord gyorsasággal megírta az Úton c. könyvét, élményei ihletésére egy 36 m hosszú, összeragasztott papírcsíkra, h az írást még papírcserével se kelljen megszakítania. A nagy sietségben még bekezdésekre és vesszőkre sem jutott ideje, műve mégis csak 6 évvel később, 1957-ben jelent meg. A könyvben az ismert szereplők (pl. Cassady vagy Allen Ginsberg) csak álnéven szerepelhettek, cenzúrázták a regény helyenként erősen szexuális tartalmát is és újszerű elbeszélő stílusán is „csiszoltak”.
A könyv sokkal inkább egy életérzést ír le, mintsem egy konkrét történetet. Több éven át tartó kalandozás tanúi lehetünk, keresztbe- kasul az Egyesült Államokon és Mexikón. A két főszereplő, Paradicsom Sal és az őrült nőfaló Dean, a habókos, 3 feleséggel, csomó gyerekkel, vadabbnál vadabb ötletekkel. Soha véget nem érő történetet olvashatunk, konkrét történet nélkül: stoppolás, fű, futó kalandok, nagy szerelmek, heves érzelmek, alkalmi munkák, állandóan úton, mindig pénz szűkében, de mindig körülvéve ismerősökkel, barátokkal, cimborákkal. Képet kapunk a háború utáni Amerikáról, a fiatalok lázadásáról, hajmeresztő történetek által.
Kerouac saját magáról mintázta a főszereplő Sal-t, Deant pedig Neal Cassadyról, aki szintén a „Beat generáció” irodalmi csoportjához tartozott, de nem elsősorban, mint író, hanem, mint inspirációs forrás;). Bejárta Kerouac-kal az USÁ-t, és bár Allen Ginsberggel és William S. Burroughs-szal is szoros kapcsolatban volt, Kerouac-ra gyakorolta a legnagyobb hatást. Az ő beszédstílusa szolgált alapul az író prózastílusa számára és barátja több könyvének szereplője lett. Cassady egyetlen könyvet írt, azt is posztumusz adták csak ki.


Én is épp úton voltam, mikor olvastam, nem kevés kilométert tettem meg földön, vízen, levegőben, de kicsit konszolidáltabb körülmények között, mint Paradicsom Sal, és országos cimborája, Dean. Arra jutottam, h ez azért inkább pasis könyv, nekik általában jobban tetszik, jobban „meg tudják érteni”;), én kevéssé tudtam azonosulni, de örülök, h elolvastam.
Tavaly készült a műből film, Sam Riley-vel, Garrett Hedlunddal, Kristen Stewarttal és Kirsten Dunsttal.

2011. október 20., csütörtök

Carole Martinez: Összevarrt szívek

Carole Martinez neve és hősei származásának ellenére francia, – Párizs közelében él a családjával és francia tanárnő – de ibériai gyökerekkel rendelkezik, nagy hatással volt rá spanyol nagymamája, aki unokája kisebb horzsolásait telefonon keresztül, varázsigékkel gyógyította;). Ez az írónő első regénye, amivel 8 díjat nyert el.


Frasquita, a főszereplőnő, misztikus körülmények között jut egy varródobozhoz és a benne rejlő fonalakkal csodákat visz végbe. Gyerekei is különleges képességekkel, tulajdonságokkal vannak megáldva, a boldogság – elsősorban rögeszmés férje miatt – mégis elkerüli. Csendes, magányos évek és 5 gyerek után faluja elhagyására kényszerül, gyerekeit felpakolva indul útnak, keresztül a száraz Dél-Spanyolországon a tenger irányába. Vándorlásuk alatt születik legkisebb gyermeke, Soledad, akinek neve spanyolul magányt jelent és aki nevében hordozza a sorsát, ő a történet mesélője.
Történelmi- család- és szerelmes regény, de mese is egyben, megspékelve misztikummal, érzelmekkel. Mindez mégis egy kerek egészet alkot, ami nagy hatást gyakorolt rám. Még a fülszövegben olvastam, h kissé Marquezes, abszolút egyetértek. Nehéz megmagyarázni miért, de ugyanúgy benne vannak a hiedelmek, az a latin világ, hasonló stílus, de tényleg inkább csak emlékeztet rá, szerintem nem másolja. Nekem nagyon tetszett, mégsem tudok sokat írni róla, mert ami igazán megfogott, az nem a történet (bár az is jó), sokkal inkább az egész hangulata, az írónő stílusa. Élmény volt, biztosan újra fogom még olvasni.

2011. október 16., vasárnap

Dan Brown: Angyalok és démonok

Anno láttam a Da Vinci kódot is, majd ezt is filmen, előbbi nem igazán, ez viszont nagyon tetszett, így már akkor elhatároztam , h el szeretném olvasni, ez viszont évekig váratott magára, a Várólistámra is felkerült és most végre eljött az idő:)! Persze nem emlékszem a filmre már hajszálpontosan, de a főszereplő Robert Langdon szerepét a fejemben is Tom Hanks játszotta:), nem is rosszul;).


Az események láncolatának kiindulópontját ez a felfedezés jelenti:
Anyag születik a semmiből. És egy hihetetlen szubatomikus tűzijátéknak lehetünk tanúi. Életre kel egy miniatűr világegyetem. Nemcsak azt bizonyította, h lehetséges anyagot teremteni a semmiből, hanem azt is, h az ősrobbanás és a genezis egyszerűen megmagyarázható, ha elfogadjuk egy hatalmas energiaforrás jelenlétét. Lehet Isten, Buddha, az Erő, Jehova...nevezheti aminek akarja, a végeredmény ugyanaz. A tudomány és a vallás ugyanazt az igazságot támasztja alá: a teremtés anyja a tiszta energia.

A feladat adott: néhány óra alatt megtalálni a Vatikán területén elrejtett, pusztító antianyagot, mielőtt még megsemmisítené a miniállamot és Róma egy részét, közben meg kellene találni a pápa tisztségére legesélyesebb 4 bíborost, akiket elrabolt az ellenség és óránként kivégeznek egyet. Versenyfutás az idővel és egy rég elfeledettnek hitt sátáni gyülekezettel, az illuminátusokkal. Közben bejárjuk Rómát és a Vatikánt, megismerkedünk Bernini műveivel, a hátborzongatóan agyafúrt illuminátusokkal. Ami már az elején feltűnt és nagyon tetszett, h érthetően írja le a filmben időnként nehezebben követhető misztikus dolgokat, pl. hogy mit is kell tudni az illuminátusokról.
Langdon, akit a sátáni szekta szakértőjeként rendelnek Rómába és szemrevaló Dr. Vittoria Vetra mindig egy picivel korábban érkezik a gyilkosságok helyszínére, mégis mindig egy kicsivel később, mint kellene, már csak a megbélyegzett bíborosok haláltusájának lehetnek szemtanúi. Az egész helyzetet súlyosbítja, h a 4 bíboros, a 4 preferiti, vagyis a pápai címre legesélyesebb jelölt, merthogy a pápa nemrég vesztette életét, míg nincs új vezetője a Vatikánnak a camerlengo irányítja a miniállamot, az elhunyt egyházfő fiatal kamarása. Ewan McGregor játszotta a filmben, ő is rögtön beugrott, szóval a másik főszerep a fejemben is neki jutott olvasás közben. A camerlengo szájába igen komoly társadalom kritikát ad az író, leginkább a mindent felülíró és irányító tudományt kritizálja. És egy másik tanulságos idézet tőle:
Semmi sem egyesíti úgy a szíveket, mint a gonosz jelenléte. Gyújts föl egy templomot, és a közösség felkel, összekapaszkodik és dacos himnuszokat énekelve újjáépíti. Nézzétek, hogy idegyűltek ma este. A félelem hazahozta őket. Alkoss modern démonokat a modern embernek. Elmúlt az apátia. Mutasd meg nekik a gonosz arcát…

Van a történetben persze néhány finoman szólva is csodaszámba menő esemény, meg aztán belegondolva kissé fura, h Langdonnak kell mindent csinálnia, a Vatikánt védő szuper svájci gárda konkrétan semmire sem jó – a könyv tanulsága szerint. Az is elgondolkodtató, h a végén kiderül 2 ember kelti életre az illuminátusokat és járatja a bolondját a világgal, két ember keze ér el mindenhova…
Bár alapvetően nem szeretem az ilyen vallásos-misztikus-krimis könyveket, külön-külön sem, nemhogy egyben, de ez mégis nagyon tetszett, bár efelől a film után nem sok kétségem volt.


Kevesebb mint egy nap sűrű és izgalmas eseményeit írja le a több, mint 700 oldalas regény, aminek vége hatalmas csavar, pont ezért derengett még a filmből, de így is nagyon nagy. Jól ötvözi a tudományt a vallással és Róma csodás kulisszáit használva hihető és agyafúrt történetet kreál, sok-sok akcióval és egy csepp romantikával is, nagyon élvezetes olvasmány volt!

2011. október 8., szombat

Szabó Magda: Pilátus

Már olvastam, rajta van régóta a kedvenc könyveim listáján is, mégis most gyakorolta rám a legnagyobb hatást, talán most értem meg erre a könyvre. Szíven ütött az, ahogy a (felnőtt)gyerek-szülő kapcsolatról írt, azt hiszem sok dolgot a csak most értettem meg ezzel a gyönyörű, de időnként konfliktusokkal terhelt kapcsolatról, Szabó Magdának hála. Évek óta változatlanul rajongok az írónő könyveiért, nagyon szeretem a stílusát, a történeteit, a szereplőit, a gyönyörű nyelvezetét, egyedi kifejezéseit.


A regény Szőcs Izának és szüleinek története. A szegény, nélkülözéshez szokott szülők és a remek orvossá váló, a fővárosban élő lányuk kapcsolatát mutatja be a könyv. Mindenki irigyli Szőcséket a lányuk miatt, vele példálóznak, hisz mindent megtesz a szüleiért, elhalmozza őket ajándékokkal, figyel az egészségükre, sőt apja halála után anyját magához költözteti Pestre. Ám az együttélés nem könnyű, hiába akar mindenki jót a maga módján, mégsem jó igazán senkinek.
Nagyon sokszor jutott eszembe a nagymamám, az ő takarékossága, az ő világfelfogása, amit mi már igazán nem értettünk, amihez át kellett élni mindazt, amit ő átélt, és amit átélt Szabó Magda és a szereplői is, itt például Szőcsné. De eszembe jutottak sokszor a szüleim is, h mennyire más a mi világunk is, mint az övék, h ők sem értenek sok mindent a mi életünkben, ahogy mi is így vagyunk néhány dologgal az övékben. Más generáció, más igények, más elvárások, más normák és mindezek ütköznek itt.
Minden eltűnt, amit a hajdani szegénységtől oly elmésen, oly ki nem fogyó leleményességgel megmentett, nem maradt tanúja, milyen könnyedén, mennyi fantáziával ellenállt a pusztító időnek. Szobája szép volt, s ha reálisan mérlegelte, éreznie kellett, nincs szüksége többre, mint amit ott talált, Iza pótolta is, amit kidobott, vadonatúj törölközők tarkálltak a polcon, új fehérnemű, nejlontasakban. Iszonyú élmény volt.

Szívba markoló olvasni Szőcsné vágyáról, amivel meg akarja könnyíteni Iza életét, le akarja venni a terheket a válláról, mégis bármibe fog, mellényúl. Szőcs Iza hideg-rideg teremtés, aki szereti a maga módján a szüleit, de aki sokkal inkább pénzzel, racionalitással intézi az ügyeit, sem mint egy-egy emberi gesztussal, öleléssel, őszinte szóval.
A címre a magyarázat, h a főszereplőnő felismeri az igazságot saját magával kapcsolatban, mégsem vállalja azt, innen a párhuzam Pilátussal.
Nagyon ritka, h még a fülszöveget is az író írta, de itt ez történt, némileg magyarázatul is szolgál, az írónő személyes véleményét is megtudhatjuk belőle. Legszívesebben ide másolnám az egészet, mert nagyon tanulságos, de maradok néhány részletnél, amik itt kell, hogy álljanak, mert Szabó Magdánál jobban senki sem tudná megfogalmazni ezeket a gondolatokat.
(A főszereplő Szőcs Izát)Elmarasztalnám, mert bűnösnek találnám naiv szeretet hiányában – a szó azt jelenti: alázatos és feltétel nélküli.

…a szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott mint ember.

Azt hiszem azt akartam a könyvvel üzenni, hogy eszméljen fel, akire a történet ráillik, és valutát valutával egyenlítsen. Szőcs Iza sikerre született, nem differenciált érzelmi életre, az olvasó majd meglátja, mire megy vele.

…csak élőnek adható, visszafizethető, megköszönhető bármi, mert a temetők hallgatása egyértelmű és feloldhatatlan: a halottak nem felelnek.

Azt hiszem, szinte minden felnőtt gyerek magára ismer egy kicsit, vagy a nagyszüleire, szüleire és a velük való kapcsolatára. Nagyon tanulságos, mély történet.

2011. október 2., vasárnap

Madeleine Wickham: Die Tennisparty

Madeleine Wickhamet talán ezen a nevén (az eredetin) kevesen ismerik, pedig lehet, h már olvastak is tőle. Merthogy ő a Sophie Kinsella néven igen sikeresen írogató hölgyemény. Már beszereztem tőle a Boltkóros sorozat első 3 könyvét, de még nem kerültek sorra, helyettük inkább első könyvével kezdtem, ami nem jelent meg magyarul.
Most már életem nagyobbik részét töltöttem tenisz rajongó státuszban, nem idegen számomra az éjszakázás 1-1 meccs miatt, voltam több nagy versenyen, vannak értékes relikviáim, aláírásaim, így persze, hogy rögtön lecsaptam erre a könyvre, a címe nagyon sokat ígérő volt nekem:), és nem is okozott csalódást a könyv, bár a tartalmának nem sok köze van a teniszhez.


3 baráti házaspár találkozik egy hétvégi teniszparti alkalmával. Anno egy helyen, egy nem különösebben előkelő környéken laktak, azóta viszont sok minden változott. Az egyik ffinek új partnere lett, ikreik születtek és a felesége vagyona által luxus életet biztosított magának. Egy másik házaspárnak is jobban megy a sora, elköltöztek egy elegáns vidéki házba, csak az egyik család maradt ugyanott, ráadásul a kislányukat szélütés érte.
A teniszparti megrendezésének nem a szórakozás, vagy a baráti együttlét az oka, sokkal inkább az érdekek, össze akarják kapcsolni a kellemeset a hasznossal: rongyrázás a szegények előtt, segítség kérése a gazdagoktól. Eleinte nagyon is élesek a kontrasztok a családok között, ki a szegény és ki a gazdag, a reakcióik a vendéglátóik vidéki házára jellemzőek.
Igazából elég egyszerű történetnek tűnt eleinte, de mégsem az, nagyon nem. Remekül bonyolítja a szálakat az írónő, az egész 2 nap alatt játszódik, a szereplők száma is limitált, csak a teniszpartin részt vevők között bonyolódnak az események, de van itt minden: átverés, lenézés, megcsalás, pletyka, irigység, törtetés, becsvágy, de van megértés, emberség, barátság, szeretet és őszinte segíteni akarás is.
Nagyon tetszett, h a szereplőkből sokkal többet hoz ki, mint amit az ember első blikkre beléjük lát, nem marad meg a felszínen, a sablonoknál, hanem igazi karaktereket rajzol, igazi jó-rossz tulajdonságokkal ruházza fel őket, ezáltal egy valóban olvasmányos és az olvasót foglalkoztató történetet alkotva.
Barátság vagy üzlet? Becsület vagy pénz? Erkölcsi kérdések sorát veti fel és egy hétvége alatt mindhárom család életét fenekestül felforgatja, holott csak egy ártatlan kis teniszpartin vesznek részt.
Egy kimondottan élvezetes, jó regény volt, ami csak még inkább kíváncsibbá tett a Sophie Kinsella könyvekre, amikre hamarosan sort is kerítek!