2011. december 29., csütörtök

Cecilia Ahern: Für immer vielleicht

Eleinte eléggé emlékeztetett az Egy nap-ra, itt is egy életre szóló fiú-lány barátság áll a történések középpontjában. Mégis kicsit másként, hisz főszereplőink Rosie és Alex már kisgyerekként elválaszthatatlanok: együtt járnak suliba Dublinban, együtt csibészkednek, sok-sok közös gyerekkori emlék köti össze őket. Szóval minden a gyerekes csínyekkel kezdődik, majd az első nagy lerészegedéssel folytatódik, meg persze jön az első szex és az élet más fontos történései. A barátságuk 17 éves korukban mégis átalakul, Alex családja Bostonba költözik, s bár egy kontinens választja el őket, mégsem tévesztik szem elől egymást. Majd éppen Alex meghiúsult dublini utazása változtatja meg egy csapásra Rosie életét, egyedülálló anya lesz 18 évesen, ezzel feladva álmait. Innentől kezdve egy-egy oldallal akár éveket is ugrunk: Alex az orvosira jár a Harvardra, Rosie nevelgeti a kislányát, az életük teljesen más lett, időnként úgy tűnik, alig van közös témájuk. Aztán megházasodnak, gyerekeik születnek, elválnak, sikereket érnek el, de továbbra is állandó pontot jelentenek egymás életében és ennél még sokkal többet. A gond csak az, h egymás iránti érzelmeik nem mozognak azonos skálán: hol egyikükben lobban fel a láng, hol a másikukban, de sohasem egy időben, valamint tovább bonyolítja a dolgokat, h nem akarják érzelmeikkel összekuszálni a másik életét, kapcsolatát.
3 fordulópont is lehetne a regényben, mikor legyőzik a félelmeiket és komoly lépésre szánják el magukat, h végre igazán egymásra találjanak, de mindig közbe szól a véletlen: egy meghiúsult utazás, egy elkallódott levél vagy épp egy rég elfeledett személy a múltból.


A regény különlegessége, hogy főhőseink kissé grafománok;), vagyis a történet csupa egymásnak írt levélkéből, órán írt cetliből, majd smsekből, e-mailekből, chat beszélgetésekből áll össze. Nem csak a két főszereplő egymással váltott levelezéseit/beszélgetéseit olvashatjuk, hanem - a képet és az érzéseiket jobban árnyalandó – bekapcsolódunk a családjukkal, barátaikkal folytatott diskurzusokba is. A teljes levélforma még izgalmasabbá teszi a történetet, főleg úgy, h bizonyos eseményekről több személy szemszögéből is értesülünk, másokról pedig csak közvetetten.
Muszáj kiemelnem a könyv női főszereplőjét, Rosie-t, akivel az írónő egy remek karaktert teremt, akiben ugyanúgy megvannak a modern nő jellemzői, de a hagyományos nő kép sem áll távol tőle, akit nem lehet nem szeretni, nagyon megkedveltem.
Ahol a szivárvány véget ér címmel jelent meg 2008-ban magyarul, ez volt az eredeti, angol cím is, nem is hallottam róla, eddig. Ez az írónő 2. könyve a nagysikerű U.i.: Szeretlek után, de nekem jobban tetszett, mint az. Az eredeti címnél találóbbnak és kifejezőbbnek érzem a német címet (Örökre talán), hisz a két főszereplő kapcsolatát pontosan ez jellemzi, mindig ott a lehetősége annak, h a barátságból szerelem legyen, mégis előfordulhat, h ez örökre csak lehetőség marad… A regény csodálatosan mutatja be, h mennyi kis apróságon múlik és múlhat a boldogság.
Az elején kevésbé, de a végére és összességében nagyon tetszett!

2011. december 27., kedd

Vavyan Fable: Szennyből az angyal

Évekkel ezelőtt olvastam ezt és még több könyvet Fable-től, most ismét kedvet kaptam. Emlékszem, anno kimondottan tetszett a stlíusa, a humora, most viszont túl sok(k)nak találtam.
Ismét megállapítottam, h hihetetlen mennyit változik az ember ízlése pár év alatt, h igenis az a sok-sok könyv alakít, formál, észrevétlenül, aztán nagyon is észrevehetően. Az, ami néhány éve még kimondottan szórakoztatott, most gyakran idegesített, irritált.


A sztori dióhéjban: karácsonykor egy csomó rab szabadul a dutyiból és egy nagyobb csapat volt börtönőrük háza felé veszi az irányt, h a pincében tárolt értékes tőrt megszerezzék. A lakó, a börtönőr unokahúga, Tonie mit sem sejtve engedi be az egyiküket, az ex zsaru Barettet, azt hiszi, h a karácsonyra „rendelt” pasi az. Aztán nem csak az álruhás börtöntöltelékek sora érkezik meg, hanem a lány nem kevésbé veszélyes családja: anyja, nővére, annak 3 gyereke, majd az apák is. Rajtuk kívül felbukkan egy álruhába bújt, perverz szenátor, flúgos szomszédok, szellemek stb. Persze a vége happy end a köbön, igazi népmese: a jó elnyeri jutalmát, a rosszak büntetésüket, blablabla…
A történet meglehetősen turbulens és igen fárasztó:S. Szenvedtem vele, csalódás volt, nem is kicsi.
Fable nem bír egy mondatot normálisan leírni: annyira poénos akar lenni, de mégis nálam abszolút az ellenkezőjét érte el, ez a – számomra – rendkívül erőltetetten jópofa nyelvezet volt az, ami borzasztóan idegesített.

2011. december 24., szombat

Boldog Karácsonyt!

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden erre látogatónak, olvasónak!


Mikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok – nem a nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot.
Bob Hope

2011. december 23., péntek

Daniel Glattauer: Weihnachtshund

Az e-mail regényeivel (Gyógyír északi szélre, A hetedik hullám) nálunk is népszerű osztrák író egyik első regénye volt ez, 2000-ben jelent meg, magyarul nem kapható.
Ahogy a cím is mutatja (Karácsonyi kutya) igazi karácsonyi történetről van szó, „hangulat hozónak” is szántam, be is jött.


December 1-től 24-ig olvashatjuk az eseményeket 24 fejezetben. Max, a kisstílű újságíró és Katrin, a hivatalosan szemész asszisztens, de valójában a szemész munkáját végző nő érdekes módon találkoznak. Max ugyanis a karácsonyt a Maldív szigeteken akarja tölteni és a kutyáját, Kurtot egy hirdetés segítségével szeretné elpasszolni az ünnepekre. Katrin tökéletes lehetőséget lát a kutyában, h ne kelljen a szent estét, mely egyben a születésnapja is – ráadásul a 30. - a szüleivel töltenie, ahova kutya garantáltan nem tehetné be a lábát.
Nem csak a 3 főszereplőt ismerjük meg, hanem a felvillanó események által, a félelmeiket, kudarcaikat, családjukat, életüket is. Afelől nem nagyon lehet kétség, mi lesz a történet vége, de december 24-ig sok akadállyal, félreértéssel, évek óta kísértő démonokkal kell megküzdeniük a szereplőknek, mindezt Glattauer remek stílusban, számomra nagyon szórakoztató módon mesélte el.
Nagyon poénosan jellemzi Kurtot, a kutyust, aki kb. a világtörténelem, de legalábbis a világirodalom leglustább teremtése;), de még őt is felvillanyozza Katrin és az egyre szaporodó kósza szikrák.


Bizonyos szempontból újszerű szerelmi történet, egy nem mindennapi kutya, a fel-fel bukkanó Bécs, na és karácsonyi hangulat -nagyon kellemes és szórakoztató olvasmány, igazi karácsony váró volt!

2011. december 20., kedd

Várólista 2012

Ahogy idén, jövőre is részt veszek a várólista csökkentésben, amit újra Lobó szervez.


A cél, hogy 12 hónap alatt 12 olyan könyvet is elolvassunk, amik már régóta várakoznak erre. A kezdeményezés nekem nagyon bejött: sikerült teljesítenem a 2011-es várólistám, így jó néhány olyan könyvet olvastam el végre, amikre enélkül talán nem került volna sor. 2012-ben a következő könyvek kerülnek fel a várólistámra:

Alessandro Baricco: Ohne Blut
Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Charlotte Brontë :Villette
Daphne du Maurier: Gasthaus Jamaica
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
Jókai Mór: Névtelen vár
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Martin Suter: Ein perfekter Freund
Melinda Nadj Abonji: Tauben fliegen auf
Vladimir Nabokov: Lolita

2011. december 15., csütörtök

Jodi Picoult: Házirend

Eddig két könyvet olvastam Picoulttól németül, most a legfrissebb művére került sor, magyarul.
A történet a Hunt család körül bonyolódik. Emma egyedül neveli fiait, Theot és Jacobot. Jacob Asperger-szindrómában szenved, ami egy fejlődési zavar, az autizmus egy enyhébb formája. Erre a szindrómára jellemző a normális ütemű nyelvi fejlődés, valamint az átlagos vagy annál magasabb intelligenciaszint. Az Aspergereseknek jelentős problémáik vannak a társas kapcsolatokban, jellemző rájuk az elmondottak szó szerinti értelmezése, a finom árnyalatok félreértése. Kerülik a szemkontaktust, belefeledkeznek egy korlátozott érdeklődési területbe (ez Jacobnál a kriminalisztika), ragaszkodnak speciális rutinokhoz, rituálékhoz stb.
Jacobnak az otthoni házirend a szentírás, rohamot kap, ha valaki összegyűr egy darab papírt, adott napon csak adott színű ételt eszik, csak olyan színű ruhát vesz fel, mindent szó szerint vesz, amit mondanak neki, ami bizonyos kifejezéseknél (pl. fusd át, szedd össze magad stb.) elég problematikus. Kiborul az érintéstől, új, ismeretlen ingerektől, attól, ha a napja nem a jól megszokott mederben zajlik. Elképesztő, h az egyik pillanatban átlagon felülien intelligens fiatalember, a másikban pedig nyafogó kisgyerek.


Ebben a könyvben is más-más perspektívából olvashatjuk a történetet, érdekes Jacob szemszögéből látni a dolgokat, bepillantani az autisták világába, megismerni az ő szabályaikat, életüket. Semmit sem tudtam eddig az Asperger-szindrómáról, így nekem teljes újdonság volt ezzel kapcsolatban minden.
Persze a történet nem csak a Hunt család és a betegség bemutatásáról szól. Akkor kezdődnek komplikálódnak a dolgok, mikor kiderül, h eltűnt Jacob fejlesztő tanára, Jess. A dolog különös pikantériája, h mindkét fivér, a 18 éves Jacob és a 15 éves Theo is azt hiszi, ő látta utoljára a lányt. Mikor a Jesst holtan találják, a gyanú gyorsan és egyértelműen Jacobra terelődik, aki pillanatok alatt találja magát a sitten.15 évig fáradozott az édesanyja, h táplálék kiegészítőkkel, injekciókkal, orvosi kezeléssel, külön fejlesztő órákkal és sok-sok szeretettel, gondoskodással, törődéssel kicsalogassa Jacobot a zárt világából, ezt 3 nap alatt vágja teljesen tönkre a börtön.
Az események aránylag gyorsan pörögnek, olyannyira, h a többi mellett az a kérdés is folyamatosan foglalkoztatott, h mi minden fog még történni, de aztán lelassul a sztori, h jusson elég idő és tér a bírósági tárgyalásra, amit megint baromi hosszan leír:S. Elszomorító, h a védőügyvédje nem is akarja tudni mi történt, az igazságot, csak az érdekli hogy győzhetik meg az esküdteket, persze lehet, h nagyon is ez a reális helyzet, de akkor is szomorú, hisz a cél mindenképpen az kellene, h legyen, h kiderüljön, ki követett el bűnt. Így a 3. könyvet olvasva tőle az az érzésem egyre inkább, h Picoultnak a bíróság a heppje, de most is úgy éreztem, h bár izgalmas és érdekes, de ez a rész kissé mégis vontatott, talán itt a kevesebb több lett volna…
Nagyon érdekes Jacob testvérének, Theonak a figurája: még csak 15 éves, de az egész élete a testvére árnyékában zajlott, bár lázadozik az anyukája és a bátyja ellen, ő maga is tudja, h gondoskodni fog Jacobról és gondolkodás nélkül védi meg most is. Kicsit soknak éreztem viszont az aggódó anyuka és a fiatal ügyvéd románcát, nekem ez valahogy nem illett a képbe.
A cím találó, hisz Hunték életét a saját házirendjük határozza meg és végső soron Jacob nem is tett mást, csak követte a házirendet. A könyv vége egyértelműen csalódás volt nekem. Az eddig olvasott regényei alapján úgy gondoltam, kevéssé jellemző Picoultra, h előre ki lehessen logikázni, mi történt, itt viszont úgy tűnt, h még csak különösebb logikázás sem kell hozzá.
Tulajdonképpen egy abszolút „szokványos könyv” Picoulttól, ez nem negatív vagy pozitív megállapítás, inkább csak ténymegállapítás. Ismét más-más szemszögéből látjuk a fejezeteket, ismét egy család áll a középpontban, van benne betegség és egy bűnügyi szál is, na és a végén megint a tárgyalóteremben kötünk ki.

2011. december 11., vasárnap

Christiane Hagn: Mein Herz ist ein Idiot

Véletlenül bukkantam a könyvre, a címe (A szívem egy idióta) azonnal felkeltette a figyelmemet, meg aztán a tartalma is.
A könyv főhőse, Maja éppen most fejezte be az egyetemet és friss diplomásként Berlinbe költözik, hátrahagyva egyetemi tanár szeretőjét. A lány, h úgy mondjam elég laza erkölcsű, eleinte az volt az érzésem, h szinte minden szembejövővel kalandba bonyolódik, nem támasztott különösebb elvárásokat. Ennek megfelelően aztán időnként kizárólag nagykorúaknak való, sikamlós jeleneteket olvashatunk, hisz eléggé konkretizálja az afférjait.


De aztán becsap a villám, hirtelen beleszeret a lakótársába Benbe. A vadóc, szex éhes lány egy csapásra megváltozik, bár a srác szemmel láthatóan nem érdeklődik iránta, ettől persze csak még érdekesebb lesz Maja számára. Benben az elején az tetszett nagyon, h nem egy macsó vagy egy romantikus ficsúr, aki a nők szájáról olvassa le a kívánságaikat, hanem egy tök normális srác, normális külsővel, normális jó-rossz tulajdonságokkal, szóval abszolút el tudtam hinni, h a lány beleszeret. Végül Maja kierőszakolja a kapcsolatot, de rajta kívül mindenkinek feltűnik, h ez koránt sem az, amire vágyik. Nagyon jól érzékelteti Hagn, h mennyire egyoldalú ez a kapcsolat, mennyivel jobban szeret az egyik fél, a másik pedig kihasználja.
Miután az – időnként szívtelen – srác lapátra teszi a főhősnőt, lépésről-lépésre kell újra felépítenie, megtalálnia magát, mikor végre kiheveri a történteket, hirtelen a semmiből újra felbukkan Ben és egyetlen mondattal visszacsinál mindent. Ám a várt boldogság nem tér vissza, mert néhány hét múlva mintha mi sem történt volna élnek tovább, mire Maja végre rádöbben, h hiába várja a régi boldogságot a fiú karjai között, annak már vége, mikor ezt felismeri, végre van ereje lezárni ezt a történetet, élete „nagy szerelmével”.
Christiane Hagn remekül ír, a sztori jó és bár hétköznapi és már szinte csontig lerágott, mégis tudott újat mutatni, mert a hasonló történetek általában csak a boldog egymásra találásig jutnak el. Imádtam azt is, h Berlinben játszódik;). Szórakoztatóan ír Hagn a szülőkről, munkáról, barátokról, szerelmekről, kalandokról, érzésekről, elfilózgat komolyan és kevésbé komolyan az élet dolgairól. Semmi romantika, inkább csibészes őrültségek, amik inkább az én műfajom, nagyon jó duma, lazaság amik még jellemzik a regényt.
Az írónő jól szemléltette ezt a fura kapcsolatot, a lány tanácstalanságát aztán, igazán fenn tudta tartani az érdeklődésemet, h mi lehet az újra felmelegített dologból és végül bebizonyította, h a hősnője felnőtt, immár nem lehet kihasználni, pár odavetett szóval lekenyerezni. Ben alakja végig teljes homályba vész, nem árul el magáról semmit, mogorva, komoly, fukar szó szerint és átvitt értelemben is, de hát a szerelem időnként vak és a szív olykor idióta, tényleg:).
Nagyon tetszett a könyv, vannak ilyenek, amik lehet, h összességében nem nagy számok, szó sincs magas művészetről, mégis valamiért annyira megragadnak, h minden oldalt élvezettel olvasok és nem tud olyat írni, ami ne tetszene őrülten, hát ez most ilyen volt nekem.

2011. december 7., szerda

Tommy Jaud: Hummeldumm

A blog történetében először írok hangos könyvről:)! Ez nekem is premier volt, soha nem hallgattam még előtte könyveket, nem is nagyon izgatott a lehetőség, de aztán ajándékba kaptam meg ezt nagy lelkendezések közepette, h mennyire jó. Eleinte kicsit tartottam tőle, mert mesélték, h dialektusokban is beszélnek benne, meg nem vagyok az a típus, aki képes arra, h leheveredjen, aztán hallgasson órákon át;). De aztán megoldódott ez a probléma is, péntek délután nagy sütés-főzés várt rám, gondoltam belehallgatok. Egy huzamban meg is hallgattam 3 cd-t és nagyon élveztem! Másnap délelőtt még lezavartam a maradék 2 korongot is, abszolút kellemesen csalódtam a hangos könyvben.


Bár Jaudnak ez már 4. könyve, maga is debütált ezzel, hisz első alkalommal olvasta saját maga a regényét és zseniálisan csinálta!
A sztori lényege, h Matze és a barátnője Sina nyaralni utaznak egy turistacsoporttal. 2 hetes namíbiai nyaralás – nem hangzik rosszul: buja természet, kaland, szabadság. Az álomból mégis rémálom lesz főhőseink számára. Egyrészről a 9 fős csoport eléggé kiidegeli őket már az első pillanattól kezdve, de az igazi kegyelemdöfést az adja meg a pasinak, h az elutazásuk előtt megtalált álomlakásra nem küldte el a foglalót, így könnyen tönkre mehet az idill. Titokban próbál szervezkedni, a történet java része azzal telik, h próbálja elutalni a pénzt, de hol térerő nincs, hol lemerül a mobilja, hol internet nincs és míg ezen fáradozik jó úton halad afelé, h tönkre tegye a kapcsolatukat. Ez nem is nagy csoda, elvégre komplett idiótát csinál magából többször is a cél érdekében, hazudik, veszekszik, manipulál. Az útitársak „csak” asszisztálnak mindehhez, ráadásul a problémát nem sikerül megoldani, de hamarosan a barátnője megunja a fura viselkedését, utána pedálozhat, h visszahódítsa. Szóval a 2 hetes nyaralásból Matze Kleinnek élete 2 legszörnyűbb hete lesz. Persze az úti cél sem véletlen, elvégre az egykori német gyarmat, Namíbia sok magas labdát tartogat, amiknek lecsapását szorgalmasan végre is hajtja Jaud.
A turista csoport összetételének megfelelően különböző német ill. osztrák dialektusban is beszél, a namíbiai németet is jól nyomja a szerző, minden szereplőjének más hangot tart fenn. Szórakoztatóan jellemzi őket a hangjával: a sajátosságaikat, származásukat, az éppen aktuális kedély állapotukat, ezáltal még közelebb hozza őket.
Tele van szóviccekkel, komikus szituációkkal, és bár maga a cselekmény nem egy túl nagy durranás, mégis tetszett a hangos könyv, mert előjönnek azok a tipikus dolgok, amiket az ember egy csoportos utazás alkalmával átélhet, kuncogva könyvelheti el, h hát igen, a németek tényleg ilyenek, amint kiteszik a lábukat otthonról és hát ugye az előadás…Jaud zseniálisan olvas 5 CD-n keresztül, már-már színházi előadást kerekít a történetéből.

2011. december 4., vasárnap

Karen Joy Fowler: A Jane Austen könyvklub

Egy könyvklub, ahol az írónő mind a hat tagnak mást jelent, mindegyiküknek megvan a saját Austenja: a szerelemről csodálatos regényeket író Jane, a komikum géniusza, leány, húg, nagynéni, éles szemű-, pártatlan megfigyelő…


Minden fejezet más-más Austen regénnyel foglalkozik, amit a könyvklub tagjai éppen abban a hónapban tárgyalnak. A fejezet főszereplője mindig az adott házigazda, így ismerkedünk meg mindegyik szereplővel, egymáshoz való kapcsolatukkal. Míg a klubtagok Austen klasszikusaival, az Emmával, az Értelem és érzelemmel, A klastrom titkával, a Büszkeség és balítélettel, a Meggyőző érvekkel ismerkednek, vagy ismerkednek újra, mi az ő életükbe pillantunk bele: Az éppen válófélben lévő Syliváéba, leszbikus lányáéba, Allegráéba, Sylia barátnőjnek, Joycelynnak az élettörténetét is merismerjük csakúgy, mint a Franciaországban még sosem járt franciatanárnőét, Prudieét, a klub egyetlen férfi tagjának, a sci-fi rajongó Griggnek, és a 3 férjet fogyasztó Bernadettenek is külön fejeztet szentel a szerző.
Fura volt, nem nagyon jöttem rá, mit is akart Fowler. Mert mindenből kapunk ugyan egy kicsit: a regényekből és a szereplőkből is, de egyikből sem eleget, nem eleget ahhoz, h igazi történetté álljon össze a dolog. Megtudtunk pár dolgot a szereplőkről, a múltjukból, sőt azt is, hogyan alakult az életük közvetlenül a könyvklub után, de nem keltette fel különösebben az érdeklődésemet egyikük sem. Arról nem is beszélve, h a végére egyre kevesebb szó esik a regényekről, meg eleve is időnként még az a kevés is sután volt beleszőve. Hiányzott az a valami, ami igazi történetté szőtte volna a szereplők sorsát, esetleg összekapcsolva az Austen regényekkel.
Szóval a végén kicsit olyan érzésem volt, h megint a cím áldozata lettem, amiben Jane Austen neve van, az jöhet…megint megjártam.