2016. január 30., szombat

Emling Shelley: Marie Curie és lányai

A könyv címe pontos, valóban nem a lengyel-francia tudósnőről van szó, hanem róla és a lányairól, a Pierre Curie halála utáni időszakról. Kicsit sajnálom, h nem szentelt legalább egy fejezetet az előzményeknek, a kapcsolatuknak, a közös felfedezésüknek, de az elején meg is említi, h erről már sok könyv született. Nem regényről van szó, hanem inkább kicsit dokumentarista, levelekből, újságcikkekből idéz, megszólaltatja Marie Curie unokáját. A könyv nem csak utazás a tudományok világába, hanem a történelembe is, köszönet érte a book&walknak.


Egy olyan nő képe rajzolódik ki, aki számára a tudomány az első és bár kétségkívül szereti lányait, kapcsolatuk mégsem igazán szoros. Persze valószínűleg az első női Nobel-díjast, ill. az első kétszeres Nobel-díjas tudóst, aki az egyetlen, aki két tudományágban kapott természettudományos Nobel-díjat – radioaktivitással kapcsolatos munkájáért – nem lehet normál, hétköznapi mércével mérni.
Marie és Pierre Curie ellenezték a szabadalmakat, nem is kértek munkáikra, mindkettőjüknek az volt a véleménye, h a tiszta kutatást önmagáért kell végezni, nem pedig nyereségorientált ipari érdekek miatt, úgy érezték, a kutatók kötelessége, h mindenki számára elérhetővé tegyék eredményeiket. Marie rádiummal folytatott munkája rányomta bélyegét az egészségére is, de ennek ellenére immáron özvegyként két lányával vészelte át az I. majd a II. világháborút, közben többször is Amerikába utazott, h az általa felfedezett, elképesztően drága rádiumhoz jusson, amiből 1 grammot az amerikai emberek „ajándékoztak” az új világban hallatlanul népszerű tudósnőnek. A kutatás a családban maradt, bár lányuk, Iréne és férje Frédéric tudósi munkája mindig egy kicsit Marie és Pierre árnyékában maradt, ők tették meg az utat az atomenergia hasznosításához, majd a mesterséges radioaktivitás felfedezéséért kaptak kémiai Nobel-djíat 1935-ben. Később mindketten úgy gondolták, h azzal, h a maghasadást mások bombagyártásra használták (atombomba), életük munkáját árulták el. A másik lányka, Évenek nincsenek tudósi ambíciói, ő a II. világháború alatt haditudósítóként dolgozott, bejárta a világot, nagy ismertségre és elismertségre tett szert. Különösen a női egyenjogúságért folytatott harcban hallatta a hangját, nővéréhez hasonlóan, őket sokkal jobban foglalkoztatta ez a téma, mint anyjukat, akit pedig női mivolta miatt sokszor ért hátrányos megkülönböztetés. Éve férje, Henry Richardson Labouisse 1965-ben kapott Nobel-békedíjat, ő volt UNICEF ügyvezetője, segélyszervezetek vezetője. Éve így közvetlen rokonai közül végleg az egyetlen lett, aki Nobel-díj nélkül maradt;).
A szerző próbált Marie Curie esetében a nőre, anyára, barátnőre fókuszálni, de mellette legalább ennyire erre a nem mindennapi családra is. A könyv alapja Marie és lányai több mint 200 levélből álló levelezése 1906 és 1934 között ill. Iréne 88 oldalas Marieról szóló emlékiratai, így feltételezem, h elég pontos és valósághű a kép, ami elénk tárul, a szerény, visszahúzódó, a tudománynak élő Marie Curieről és lányairól.

2016. január 27., szerda

Cecelia Ahern: Der Glasmurmelsammler

A történetben fontos szerepet játszanak az üveggolyók, ahogy ezt rögtön a cím is mutatja ( Az üveggolyó gyűjtő).


Az írónő ezúttal a múlt és a jelen fejezetenként váltakozó elmesélésével bontja ki a történetet. A főszereplő Fergus Boggs Dublinban nő fel a fivéreivel és gyermekkoruk kedvenc játéka az üveggolyó. Csakhogy, míg a testvérei kinőnek ebből, Fergus egyre komolyabban veszi, gyűjti a golyókat, játékát tökéletesíti, nem csak a hobbija, a szenvedélye is lesz. Ezt azonban nem mindenki tudja megérteni és elfogadni, így félelmeinek engedve igyekszik eltitkolni ezt és lassan két élete lesz, az egyikben csélcsap férj és apa, a másikban pedig a világ egyik legjobb üveggolyó játékosa és megszállott gyűjtő.
Évtizedekig sikerül fenntartania a látszatot, különválasztani a két életét, de lassan minden kiderül, amikor szélütést kap és szinte mindent elfelejt. Véletlenül kerül több doboznyi üveggolyó a lányához, Sabrinához, aki lassan felfedi apja eltitkolt életét, ezzel megismerve egy addig ismeretlen oldalát. Sorra nyitja ki az ajtókat, amikről eddig nem is tudta, h léteznek.
Annak ellenére, h engem a történet nem ragadott magával igazán, érdekes helyzeteket vázol, pl. h mi történhet, ha az ember eleinte ártalmatlannak tűnő dolgokat elhallgat és ezek az évek során egyre nagyobbra nőnek és önálló életre kelnek. Fergus boldogságának egész életében útjában ált, h nem volt őszinte, idős napjaiban próbál talnulni ebből. Sabrinát az apjához, ill. a férjéhez fűződő kapcsolatáról is rádöbbenti egy csomó mindenre ez a kutakodás, átérékeli helyenknét a múltat és a múltban történteket. Ahogy a regényből kiderült, Írországban komoly hagyományai vannak az üveggyoló játéknak, ami igen komoly szerepet játszik a történetben, sok leírást olvashatunk a golyókról, a különböző játékokról, őszintén szólva ez engem nem igazán kötött le.
Valahogy az az érzésem, Cecelia Ahern nem nagyon tudja - nálam – megismételni első nagy sikereit ( P.S. Ich liebe dich, Für immer vielleicht).

2016. január 23., szombat

Florian Illies: 1913 - Der Sommer des Jahrhunderts

A német szerző műve 2012-ben jelent meg, azzal a céllal, h az 1913-as év eseményeit dokumentálja, összefoglalja, méghozzá hónaponként, szórakoztató formában. 1 évvel az I. világháború kitörése előtt vagyunk, de mégsem a poltikáé a főszerep, sokkal inkább a művészeteké és a kulturális eseményeké, ez az évszázad nyara, ahogy az alcím is mutatja.


Ilies egy különleges korba kalauzol minket, amikor az ózonréteg még sértetlen és a karcsúság sorscsapásnak számít, amikor felfedezik Egyiptomban a Nofretetet, megalapítják a Pradát, újra előkerül a Louvreból eloppott Mona Lisa és publikálják az első képeket a Machu Picchuról. 1913-ban a 20. század két legnagyobb zsarnoka és az egyik legvéresebb diktátora tengette napjait Bécsben. A még ismeretlen Sztálin és Hitler szívesen sétáltak a schönbrunni kastély parkjában, ekkor volt a legközelebb egymáshoz és egy találkozáshoz egymással és a jugoszláv Titoval is.
Egy olyan világról olvashatunk, amit még nem a sztárocskák és celebek uraltak, hanem igazi művészek és gondolkodók. Sok-sok anekdótát mesél, amiket aztán ironikusan kommentál is, főleg német ajkú festők és irodalmárok életébe pillantunk be, mint pl. Klimt, Franz Marc, Rilke, Musil, Brecht, Döblin, Tucholsky, Schnitzler, de egy-egy epizód erejéig felbukkan Einstein, Charlie Chaplin, Coco Chanel, Rodin, Matisse, Virginia Woolf, Louis Armstrong stb.
Kiemelt figyelemmel követi Franz Kafka gyötrődését és Pablo Picasso sorsát, Oskar Kokoschka és Alma Mahler kapcsolatát, épp úgy, mint Freud és Jung csatározását és a fivérek Heinrich és Thomas Mann levelezését.
Számomra a könyv rendkívül szórakoztató volt, időnként hangosan felnevettem a kultúrtörténeti sztorikon és az ironikus hangvételen. Nekem kimondottan tetszett, h a fókuszban a német művészek állnak, hisz tanulmányaim során szinte mindegyikkel kapcsolatba kerültem és jó volt egy kicsit olvasni róluk és kicsit jobban „megismerni az embert” a regények, novellák, versek vagy festmények mögött.
A könyv, ami nekem a várólistámon szerepelt, 2014-ben a Park Kiadó gondozásában magyarul is megjelent, jó döntés volt!

2016. január 16., szombat

Hanni Münzer: Honigtot

Régóta szemeztem ezzel a könyvvel az amazonon, bár először nem érdekelt, mert ott a krimi kategóriában van, de nem hagyott nyugodni az, h több, mint 1500-an értékelték nagyon jóra a regényt. A fülszövegét elolvasva aztán végleg megszületett a döntés, h ezt el kell olvasnom, végül karácsonyi ajádék formájában teljesült a kívánságom.


A regény a jelenben indul, egy kerettörténettel, mikor a huszonéves Felicity anyja, Martha eltűnik, miután a lány épp elhunyt nagyanyjának szobáját kiürítette. A szálak Rómába vezetnek, ott találkozik újra anya és lánya és kezdik boncolgatni a család történetét, amiben semmi és senki nem az, aminek látszik, vagy aminek hitték eddig. Felicity nagyanyja héber nyelven írt egy könyvet, amiben feltárja a család történetét, amitől a két nő azt is reméli, végre megtudják, miért olyan nehéz a kapcsolat anya és lánya között a családjukban (Maria-Martha/Martha-Felicity).
1923-ban kezdődik a nagymama könyve, Hitler épp meghiúsult müncheni sörpuccos hatalomátvételének évében. A fiatal házasok, a zsidó orvos Gustav és felesége az ünnepelt szoprán, Elisabeth történetével ismerkedünk meg. Lányuk születik, Deborah, majd fiúk Wolfgang, a családi idill árnyékában egyre erősödik a nácizmus. A család Gustav zsidó származása miatt Londonba akar menekülni, de az úton eltűnik a családfő és soha nem kerül elő újra. Az addig csak az éneklésnek és a gyerekeinek élő törékeny Elisabethen áll a gyerekek sorsa, mindent elkövet, de a náci diktatúra erősen tartja a kezében a nemzet népszerű énekesnőjét. Biztonságok érdekében hozzámegy az egyik náci tiszthez és nem is sejti, h ezzel nem csak a saját, hanem lánya sorsát is megpecsételi. Anyja halála után Deborah pillanatok alatt lesz mostohaapja, Albrecht Brunnmann szeretője és élvezi az animális szenvedélyt. Mindenhova elkíséri immáron Mariaként, hisz a Deborah túlságosan zsidó név és a magasrangú tiszt nem akar gyanúba kerülni, h szeretője nem árja. Varsóban kezd lassan kinyílni a lány szeme, h valójában mi is történik körülötte, csatlakozik a lengyel ellenállláshoz, de nem sok mindent tud elérni. Egyre jobban gyűlöli Brunnmannt és ahogy szorul körülötte a hurok, az is egyre kegyetlenebb vele. A nőnek a végső csapást, amikor végre kikerül a férfi karmai közül az adja meg, h rájön, gyeremeket vár tőle. Ez némi magyarázattal szolgál a kerettörténetre, miért nem volt igazi meghitt, szeretetteljes viszony anya és lánya között.


Nekem annyira nem tetszett a könyv, mint – az amazon szerint – a legtöbb olvasónak. A történet elejét nagyon részletesen írja le és mind ez, mint a fülszöveg, valami nagyot sejtet, valami csavart, valamit, amit kiemeli a könyvet a többi közül, de erre hiába vártam. Persze az események érdekesek, kegyetlenek, elgondolkodtatóak és a történelem elég szörnyű, nem kell még inkább azzá tenni, nem is ilyesmire gondolok, egyszerűen csak ügyesebb írói húzásokra, jobb történetszövésre és főleg más karakterekre. A kerettörténet szereplői szerintem kimondottan suták, Deborah egy önző, elkényeztetett kis fruska, aki sokkal jobban el van foglalva magával, mint bárki mással, szerintem az olvasó nem nagyon tud azonosulni vele, pláne sajnálni. Számomra az igazi hős, a nő, aki valóban felvette a harcot a nácik ellen és komoly szerepet játszott az ellenállásban, Marlene, Maria barátnője, a kémnő, akit Varsóban ismer meg. Ami felsejlik az ő történetéből, izgalmasabbnak tűnt és talán az egyetlen kidolgozott, jó szereplő. Albrecht Brunnmann, a náci tiszt fiktív figura, akit a szerző Adolf Eichmannról mintázott, aki a Holocaust „építésze” volt, logisztikai vezetője. Az ő közeli munkatársa volt Alois Brunner, kettőjük nevéből alkotta meg Hanni Münzer a Brunnmann nevet.
Kis csalódást jelentett a könyv nekem, többet, mást vártam, nem nagyon tudott kiemelkedeni a többi hasonló témája könyv közül, amiket olvastam.

2016. január 13., szerda

Schein Gábor: Svéd

A könyvesBlogon olvastam először a könyről, méghozzá nem is akármilyen kontextusban, a 2015-ös év legjobb könyvének választották, persze, h felkeltette az érdeklődésemet. A book&walk-nak hála gyorsan hozzá is jutottam.


Grönewald úr svéd diplomata volt, aki feleségével 1956 után egy ausztriai magyar menekülttáborból fogadott örökbe egy hároméves magyar kisfiút, Ervint. Sajátjukként, svédként nevelték a feleségével, de az idős férfi élete végén szeretne többet tudni a fiáról, akinek élete épp váratlanul összeomlott, ezért nyomozásba kezd. A szálak Bíró doktornőhöz vezetnek, a Budapestre, Lipótmezei elmegyógyintézetbe, ahol Ervin anyját is kezelték. A doktornő feladata tehát az lesz, h segítsen lezárni egy ismeretlen ember hosszú és titkokkal teli életét, ráadásul pont akkor, amikor Magyarországon „mindenkit normálisnak nyilvánítanak”, vagyis bezárják a munkahelyét, az elmegyógyinézetet.
A regényt semmiképpen sem sorolnám a könnyű és könnyen emészthető irodalom kategóriájába. A Svéd időnként kamaradráma, máskor családregény, de kicsit krimi is, amiben a szereplők Ervin identitását– de közvetve a sajátjukat is – igyekeznek megfejteni. A legizgalmasabb kérdés szerintem, h miként alakult volna a kisfiú élete, ha nem kerül Svédországba? Ez biztosan megváltoztatta az életét, de vajon a sorsát is? Hogy reagál az ember, amikor addigi élete, minden amit a családjáról gondolt, kártyavárként omlik össze, megkérdőjelezve identitását?
Hogyan fogadjunk el bensőleg értelmesnek és igaznak egy álláspontot, ha az elfogadása felszámolja, akár csak egy órára, vagy egy napra is, annak a történetnek az egyedüli igazságát, amelyben felnőttünk, és amelyhez minden más történet igazságát viszonyítottuk?
Szintén érdekes elgondolkozni azon, vajon azzal, h megismerünk néhány írott dokumentumot a múltból, megismertük a múltat is? A regény tehát jónéhány kérdést felvet, gondolkodásra késztet, de a válaszokat mindenkinek magának kell megtalálnia, megadnia.
A fiktív történetet a szerző egy valódi dokumentumra építette, egy 16 oldalas szövegre, ami egy betegről íródott a Lipótmezőn. A könyvet Szőcs Petra fotói illusztrálják, de ezek inkább arra hivatottak, h asszociációkat hívjanak életre és továbbvigyék az olvasót.
Schein Péter irodalomtörténész regénye a 2015-ös könyvhétre jelent meg és egy komoly, művészi, nem mindennapi olvasmány.

2016. január 9., szombat

Amy Silver: Du und ich und all die Jahre

A szerzőtől eddig már olvastam 2 könyvet, de erről hallottam először és már évek óta el akartam olvasni. Mivel fontos szerep jut a történetben a Szilveszternek, erre az időszakra időzítettem.


Minden második fejezet a múltban játszódik, Szilveszterkor. 1990-ben indulunk, mikor Nicole és Julian megismerik egymást, 13 és 15 évesen. A lány teljesen odavan a jóképű és népszerű srácért, össze is jönnek, de a dolog nem tart sokáig, főleg, mert a fiú rájön, h meleg. Ennek ellenére az évek során a legjobb barátok lesznek. Pár évente mindig Szilveszterkor pillantunk be az életükbe, szerelmek jönnek, mennek, de ők állandóak.
Nicole sikeres dokumentumfilmes lesz, Julian menő fotós és rátalál a szerelem Karl személyében. Nic nem nagyon tud szabadulni Aidentől, Jules unokatesójától, a kalandortól, aki állandóan úton van, egyszer együtt vannak pár hónapig, ám a kapcsolat rosszul végződik.
Minden második fejezet, karácsonytól szilveszterig a jelenben játszódik, ahol Nicole házas, frusztrált a munkája miatt, boldogtalan, ráadásul kiderül, h az apja, akivel alig van kapcsolata rákos. Szilveszterre a férjével, Dominickal New Yorkba repülnek, Karlhoz.
Ez köti össze a regényben a múltat és a jelent, szembesíti Nicolet a régi énjével, régi életével és a régi barátaival, amit és akiket legjobb barátja elvesztésekor igyekezett elfelejteni. Ahogy a végén kiderül, Julian halála a regény origója, de Nicole New Yorkban végre rájön, h nem állhat az élete csak önsajnálatból, mindenki továbblépett, neki is ezt kell tennie, felébred és rendbe teszi az életét.
Nicole nem lopta magát a szívembe, legalábbis a jelenkori énje…kirázott a hideg sok cselekedetétől, az érvelésétől, egyszerűen nem értettem ezt a nőt. Folyamatosan hazudik önmagának, áltatja magát, mártír, idegesítő, nem tudja, mit miért csinál.
Ami szerintem a regény problémája, amiből az én hiányérzetem leginkább fakad, h nem ismerjük meg igazán Juliant, nem válik igazi karakterré, épp ezért Nicola és Julian barátsága is arcnélküli, nem lehet igazán érezni köztük a kötődést, az éveket, a szeretetet. Így aztán az, h Julian halála milyen hatással volt Nicolera, a fentiek miatt teljesen hiteltelen nekem.
A szerző első és talán legismertebb, legsikeresebb könyve ez, ennek ellenére nekem a másik két általam olvasott regénye sokkal jobban tetszett. Magyarul nem jelentek meg Amy Silver könyvei.

2016. január 3., vasárnap

Karen Swan: Ein Geschenk zum Verlieben

Nagyon-nagyon szeretem azt, ahogy Karen Swan ír, így a könyveit, mindig amolyan "jutalomfalatnak" tartom fent;).


Laure ékszertervezőként dolgozik, egészen különleges medálokat készít. A barátjával, Jackkel eleinte úgy tűnik, boldgan élnek, viszont ahogy haladunk előre a történetben egy elég fura kapcsolat rajzolódik ki. Nem egyenrangúak Jack a pénzkereső, Jack főz, Jack Laura kedvében jár, a nő dominál, de nem a domináns viselkedésével, inkább valami mással, ami a múltban lappang. Nem is sejtik, milyen fordulatot fog venni az életük, mikor a dúsgazdag Rob Blake megbízza Laurát, h készítsen 7 medálból álló láncot a felesége, Cat 32. születésnapjára. A férfi a felesége életének 7 fontos emberéről ill. velük való kapcsolatáról akarja mintáztatni a medálokat. A morcos, szomorú, zárkózott Laura elkezdi vezetni az interjúkat a tökéletes nőről a 7 emberrel, h megismerje őket és a Cathez való viszonyukat. Mindenki álomnőről beszél, aki nem csak gyönyörű és különleges, hanem okos is. Erről személyesen is megbizonyosodhat Laura, amikor együtt tölt a Blake házaspárral és barátaikkal egy hétvégét a svájci síparadicsomban, Verbierben. A cél, h itt a 7 ember többségét meginterjúvolja, eleinte minden porcikája tiltakozik ez ellen, de végül mégis elmegy. Ez a hosszú hétvége az ébredés Laura számára a sok éves téli álomból. Az egykor kitűnően síelő nő, újra hódol régi szenvedélyének, Cat szőkére festi a haját, sorra kölcsönzi neki, gyönyörű és szexis ruháit, Laure nevet, flörtöl, újra önmaga. A nő Laurát is teljesen a bűvkörébe vonja. Verbier után már semmi nem a régi, megcsalás, intrikák, új szerelem, nagyon felpörögnek az események, az olvasó csak kapkodja a fejét. Fény derül a Laurát „megbénító” sokkra is, ami után felhagyott addigi életével és a bűntudatat kezdte irányítani.
Megint a felső tízezer köreiben játszódik a történet, ahogy Karen Swannál mindig, egyébként nem feltétlenül vagyok oda az ilyesmiért, de Swan olyan jól ír róluk, annyira olvastatja magát, ráadásul mindig egyértelmű, h az ember nem tudja igazán irigyelni ezeket az embereket, mert talán gazdagok, sőt szépek is, de mindig van valami bökkenő, itt sincs ez másként.
Nagyon tetszik, h – és ez általában így van a szerzőnél – nem lehet tudni, merre alakul a történet, mi lappang a múltban, persze van benne jócskán szerelmi szál, de ez sem egyértelmű, h ki kivel lesz boldog, a történet második fele nagyon sok meglepetést tartogat. Szóval Karen Swan most sem okozott csalódást: könnyed, olvasmányos stílus, bepillantás luxus életekbe és sok-sok problémába.

2016. január 1., péntek

Boldog új évet!

Ismét eltelt egy év, tehát újra itt az ideje egy kis összegzésnek. Idén 78 könyvet olvastam el, ez - bár kettővel több a tavalyinál - nem rekord, viszont reálisan ez várható szerintem a következő évben is. Ezúttal – bár továbbra is domináltak – kevesebb német könyvet olvastam, mint tavaly, 49-et és 29-et az anyanyelvemen, magyarul. Egy másik mutatóban is hasonló a helyzet, 58 e-könyvet olvastam és 20 papíralapút (ez a szám tavalyhoz képest megduplázódott), ebből 6 kölcsönkönyv volt.
2013 óta kapok e-könyveket a book&walk-tól, idén kettőt olvastam nekik hála, ez az együtt működés biztosan folytatódik 2016-ban is, mert máris nálam van egy új, olvasásra váró könyv.


Idén – magamhoz képest;) – egész jól haladtam az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listával, aminek teljes kipipálása továbbra sem cél, de jó játék megnézni, hol is tartok. Nos, idén 9 művet olvastam a „kötelezők” közül, de mivel az egyik újraolvasás volt (Állatfarm), így 8-al gyarapodott a lista, most tartok 97-nél, idén jubileum lesz, yeee;)!
A várólistámat már zsinórban ötödször csökkentettem sikeresen és idén is benevezek. Kivételesen volt egy másik kihívás, amiben spontán módon részt vettem, ez eléggé rá is nyomta bélyegét az olvasási évemre. 2015 elején bukkantam a Nagy olvasási kihívásra, aminek keretében az évben 50 könyvet kellett elolvasni, meghatározott szempontok szerint. Nem volt könnyű, de sikerült, bár az igazi nehézséget nem is az olvasás jelentette, hanem sokszor inkább a könyvek „felhajtása”. Belefutottam azért néhány olyan regénybe is, amibe enélkül nem vágtam volna bele (Zsivago doktor, Szép új világ stb.), de utólag már örülök, h ezek végül az ’olvasott’ kategóriába kerültek. Ami ezzel kapcsolatban még negatív volt, h sokszor úgy éreztem magam, mint valami „bérolvasó”, h nekem most ezt, meg aztán azt KELL olvasnom, bár igyekeztem engem érdeklő, jó könyveket válogatni a listába, ami nagyjából sikerült is, de azért voltak olyan esetek, amikor nem nagyon volt kedvem az adott könyvhöz, de „muszáj” volt. Ami pozítv – a sikeres teljesítésen kívül – hogy ez a kihívás kicsit szélesítette a perspektívámat, egy részről sok olyan szépirodalmi művet olvastam e kapcsán, amikre egyébként valószínűleg nem került volna sor, ill. olyan könyvekre bukkantam, amikről előtte nem is hallottam, de örülök, h így mégis lehetőségem adódott elolvasni őket (pl. Mária-fegyver, Orange Is the New Black: Mein Jahr im Frauenknast).
Hasonlóan 2015-höz, ismét csak egy könyv volt, ami az abszolút kedvencek közé került (Morgen kommt ein neuer Himmel), egyébként újra a folytatások határozták meg az évemet, több szempontból is. Több 2., 3., és 4. részt olvastam (Mieses Karma hoch 2, Die Kronprinzessin, Fiúkból lesznek a férfiak, Kinder der Freiheit stb.), másrészről több olyan szerzőtől olvastam újra, akik régen a kedvenceim közé tartoztak, sajnos azt hiszem, ha most ill. ezzel a művűkkel találkoztam volna velük először, nem váltak volna kedvencekké (Vámos, Parsons, Safier stb.).
A sorozatok mellett az életrajzok határozták meg az évet, erős és figyelemre méltó nőkről olvastam, mint Malala, az egykori magyar származású albán királnyé, Géraldine, vagy az úszócsillag Hosszú Katinka, de persze az érdekes férfiak sem maradtak ki, mint a legendás Al Pacino, a zseniális Stephen Hawking vagy a többszörös olimpiai bajnok Kiss Gergő.
A legolvasottabb 2015-ös bejegyzésem meglepetésemre nem egy könyvhöz kapcsolódik, hanem sokhoz;), a 2015-ös nagy olvasási kihívással foglalkozó bejegyzés lett az. A legtöbben Hosszú Katinka könyvére kattintottak, ezt az én idei kedvenc könyvem követte (Lori Nelson Spielman: Morgen kommt ein neuer Himmel), a 3. legnépszerűbb az idei éve egyik bestsellere, A lány a vonaton lett, ezt követte a Mieses Karma hoch 2, aminek első része magyarul is megjelent, míg az 5. legolvasottabb könyves bejegyzés a népszerű sorozat könyvváltozata lett, vagyis az Orange is the new black.
Így összegezve úgy látom, nagyon mozgalmas és izgalmas olvasási évem volt, ezt remélem 2016-ban is és ezt kívánom minden olvasónak és erre látogatónak is!