Karen Swan: Ein Geschenk von Tiffany - újra!

A blog írása óta idén fordult elő először, h egy olyan könyvet olvastam újra és írtam róla, amiről már volt itt bejegyzés és most megint ez történt. Mivel ezt a regényt nagyon pozitívan őrzöm évek óta az emlékezetemben (pont 10 éve olvastam először:O), gondoltam inkább újraolvasom ezt, mint megint veszek valami borzasztót.

A négy barátnő, Cassie, Kelly, Suzie és Annouk gyerekoruk óta elválaszthatatlanok, annak ellenére, h más-más országban élnek. Cassie ment először férjhez, ráadásul már 10 éve, a nála jóval idősebb skót Gilhez és azóta vezeti a hatalmas kastély háztartását a skót prérin, a másik három barátnő viszont élvezi nagyvilági életét és sikereit New Yorkban, Londonban és Párizsban. Épp Cassie és Gil 10. házassági évfordulóját ünnepelni gyűlnek össze a barátnők, amikor Cassie élete egy pillanat alatt összeomlik, amikor megtudja, h férjének legjobb barátnőjétől van egy kisfia, miközben ő is évek óta gyerekre vágyik. Barátnői rögtön átveszik az irányítást, Cassie New Yorkban köt ki, Kellynél lakik, aki még a divatvilágban állást is szerez neki. Az élete itt is egy szempillantás alatt vesz 180 fokos fordulatot, főleg, miután Kelly kikupálja: új frizura, új ruhák, sport, diéta és Cassie-re rá sem lehet ismerni. Önbizalmának sem tesz rosszat, a híres fotóssal, Luke-kal való kapcsolata, a férfi rajong érte, de a nő 4 hónapja New Yorkban gyorsan véget ér és bár megszerette a várost és az óriási pörgést, barátokra talált és otthon érzi magát, valamint Luke-kal is el tudna képzelni többet, érzi, h meg kell adnia magának az esélyt és tovább utazik Párizsba, újabb 4 hónapra Anoukhoz. A filigrán, elegáns ékszerkészítő Anouk Hamamba viszi, vörösborral itatja, az összeillő fehérnemű fontosságára tanítja, állást szerez neki a Diornál és a szőke Cassie-ből barna párizsi nőt csinál. Cassie – főleg barátnői reakcióját látva – elbizonytalanodik, jó-e, ha mindenki a saját képére vagy a városéra formálja, de végül úgy van vele, ha több dolgot kipróbál jobb eséllyel találja meg mindazt, ami hozzá illik, ami ő. Barátnőin kívül még van valaki, aki minden városban egyengeti az útját és segíti: Henry, Suzie öccse, a világutazó és fefedező, minden városhoz ad neki egy listát, h mit kell látnia, felfedeznie, átélnie és mindig néhány elültetendő magot is küld, amit Cassie nem nagyon tud értelmezni, ahogy Henry ajándékát a Tiffanytól sem…Ő vezeti el Claude-hoz is, az egykori Michelin csillagos szakács zsenihez, aki depressziója miatt visszonult, de Cassie-t mégis főzni tanítja, barátok lesznek, sőt közös éttermen törik a fejüket, ami miatt a nő Párizsban is maradna. Ebből végül nem lesz semmi egy tragédia miatt, ráadásul végső csapásként Cassie még Anoukban is nagyot csalódik. Londonba a várandós „mindenórás” Suzyhoz és férjéhez érkezik és barátnője esküvőszervező cégébe segít be. Henry itt személyesen vezet neki egy egész napos különleges programot a városban és bár az utóbbi hónapok kalandjai után egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Cassie nem tudja hova tenni a forrófejű felfedező viselkedését. A fináléra nem csak Suzy babája érkezik meg, hanem Cassie csalfa férje is és Kelly esküvőjén van békülés, egymásra találás és végre összeáll a kép, ami a virágmagokat illetően is, imádtam újra! Nem kimondottan karácsonyi, sőt igazából egyáltalán nem, de valamiért az volt a fejemben, h igen;). A párizsi tavaszt ugyanúgy megéljük Cassie-vel, mint a londoni nyarat vagy a new yorki telet. Anno és most is tetszett, ahogy Swan bemutatja ezt a 3 várost, a teljesen különböző vibe-ot, ami jellemző rájuk. Sokszor próbálnak az utóbbi években 1-1 menő város nevével eladni könyveket, de a legritkább esetben sikerül ezeket a városokat értelmes módon belevinni a történetbe szerintem, itt viszont ezt – is – nagyon eltalálta Swan. Imádom Cassie-t, aki nem egy díva, hanem egy normális, bohókás, csupaszív, időnként naiv és sebezhető, máskor kemény és céltudatos nő. Nagyon megszerettem a többi karaktert is, a párbeszédek zseniálisak, csak szuperlatívuszokban tudok erről a könyvről továbbra is írni. Műfajához képest meglehetősen hosszú, 576 oldal, mégsem éreztem egy percre sem, h túl hosszú lenne. Olyannyira nem, h – ha nem is rögtön – de hamarosan nekiállok a folytatásának, amit anno szintén olvastam már, de emlékeim szerint pár évvel később, viszont a folytatásokat szívesen olvasom – értelemszerűen – egymás után, és mivel most is annyira tetszett a történet, muszáj a 2. részt is elolvasnom. Időközben magyarul is megjelent Karácsony a Tiffanynál címmel, de ahogy írtam, NEM karácsonyi történet. Nekem az első kettő könyve, amiket olvastam tetszettek legjobban Swantől (ez volt az első), szerintem ez is klasszisokkal jobb, mint az utóbbi években – magyarul is – megjelent regényei.

Cornelia Engel: Weihnachtlich verliebt in London

Sally hostessként dolgozik London legmagasabb felhőkarcolójában a The Shardban és igazi karácsony rajongó. Pont az ellentéte Gregnek, a kissé merev írónak, aki pánikrohamot kap a magasban, utálja a karácsonyt – írt is erről egy könyvet, aminek hatására sokan mások is megutálták – most mégis egy olyan könyvet kell írni, amiben a szeretet ünnepéhez fűződő érzéseiről ír, de elég nagy alkotói válságban van.

Miután egy véletlennek hála megismerkedésük után rögtön együtt tölt néhány órát Sallyvel, úgy érzi, a nő segíthetne neki abban, h újra meglássa az ünnep szép oldalait is. Sally elfogadja az ajánlatot, így aztán elkezdik közösen a karácsonyi vásárok járását, az éneklést, a korizást. Nem túl meglepő módon közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz és úgy tűnik időközben az ihlet is megjött, Greg újra ír. A bimbózó románcnak viszont pont ez vet véget, Sally úgy érzi, kísérti a múlt és új szerelme is saját sikere érdekében akarja kihasználni őt. Persze, ahogy az lenni szokott karácsonykor azért sikerül tisztázni mindent és nincs akadálya a happy endnek. Nem életem hallgatmánya volt – ismét a spotify-n – de egész aranyos, egész jó szereplők és kulisszaként az ünnepi London mindenen dob;).

Jani Friese: Winterherzen in New York

Ha nem egyszerre vettem volna meg ezt a két könyvet, biztos nem olvasom el a 2. részt, pedig az – meglepő módon – jobban tetszett. Az első részben megismert Louisa és Will már házasok és babát szeretnének, de nem náluk, hanem Louisa nővérénél, Juliánál kopogtat a gólya. Ez azért meglepő, mert mióta a férje néhány éve meghalt és egyedül neveli a lányát, Mollyt, nem volt kapcsolata, a baba egy különleges, szenvedélyes éjszaka következménye. Az újságíró Oliver is egyedül neveli a két gyerekét és bár örül az újabb babának – a kvázi ismeretlen nővel – de nagyon sok aggálya van.

Végül úgy döntenek, Oliver részt vesz majd a kicsi életében, támogatja őket, de nem próbálkoznak meg a patchwork családdal. Ahogy viszont telnek-múlnak a hetek és hónapok a jövendő szülők egyre jobban megismerik egymást és a fizikai vonzalom – ami az egész helyzethez vezetett – sem csökken. Viszont a férfi „túlgondolja” a dolgokat és félelmében még a hazugságtól sem riad vissza, ezzel Julia számára egyértelmű, h ennyi volt kettőjük között. A baba érkezése előtti hónapokban teljes a mosolyszünet közöttük, ez alatt az idő alatt Oliver rájön, h mit veszít el éppen és erre leginkább pont a gyerekei hívják fel a figyelmét, akiket védeni akar. A könyv teljes happy enddel zárul, mégiscsak belevág Julia és Oliver a patchwork kalandba. Ez a rész azért is tetszett jobban, mert sokkal kevesebb a cukormáz és a bugyuta párbeszéd, a szereplők is élethűbbek. A kérdés, amit boncolgat napjainkban egyre inkább aktuális, sok újat nem tudott hozzátenni, igazán mélyre nem ment, inkább csak a felszínt karcolgatta, majd egy gyors happy enddel le is zárta a történetet.

Janne Mommsen: Die Weihnachtsliste

A világlátott Ben az új évet már Szingapúrban, új munkahelyén akarja kezdeni, de előtte még észak-Németországba, Friedrichstadtba utazik, ahol megörökölte nagybátyja játékboltját. Azért megy oda, h elintézze a hivatalos dolgokat, eladja a házat és az üzletet. Amint a helyiek tudomást szereznek az érkezéséről, régi ismerősként üdvözlik és özönlenek a játékboltba, ami a városka lakóinak kedvelt találkozási helye volt mindig is.

Ben talál egy listát játékokkal, amit a nagybátjya még karácsony előtt ki akart szállítani, de nem mindegyiknél vannak nevek, így komoly kutatómunkára van szükség, h kiderítse, kinek kell adnia a játékokat. Eközben megismeri a város lakóit, a történeteiket és közelebb kerül a nagybátyjához is, akivel soha nem volt szoros kapcsolatban. Egy gyerekkori rossz élmény miatt nem szereti a karácsonyt, de Friedrichstadt és a lakói valamit megváltoztatnak benne. Ráadásul teljesen váratlanul még egy újabb családtagra is bukkan és a szerelem is rátalál, mindez arra ösztönzi, h megváltoztassa eredeti terveit. Két éve hallgattam meg egy hangoskönyvet a szerzőtől, ami meglepően tetszett, így esett most erre – a hangoskönyvre – a választásom. Alapvetően tetszett, de nem nagyon tudtam megbarátkozni a főszereplő Ben meglehetősen szenvtelen karakterével, ami szerintem tipikus észak német jellemző, de valahogy furának éreztem és az egész könyv, beleértve az olvasót is átvette ezt a nagyon közömbös, érzelemmentes hangot.

Jan Steinbach: Das Strandhaus der kleinen Kostbarkeiten

Karen Berlinben él immár felnőtt lányával és bár sikeres könyvkiadó cége van, mégsem igazán elégedett és boldog. Anyjával már csak a karácsonyok kötik össze, az egyetlen alkalom az évben, amikor találkoznak.

Ebben az évben viszont Karen annyira frusztrált, h semmi kedve a Balti-tengerhez utazni és Husumban karácsonyozni, végül spontán karácsony előtt utazik oda. Meglepetésére kiderül, anyja jó barátságba keveredett Benttel, aki néhány évvel idősebb Karennél és akibe tiniként bele volt zúgva. A férfi nemrég tért vissza a szülővárosába, ahol éttermet akar nyitni. A nő még mindig vonzónak találja a férfit és nem érti, hogy kedvelheti az épp az ő anyját, aki neki az idegeire megy. Lassan derül ki Bent és az olvasó számára is, miért olyan fagyos a viszony anya és lánya között és közben a férfi hatására kezd olvadni a hangulat. A nem túl idilli szenteste után egy váratlan esemény segít Karennek tisztán látni és meglátni, mik az igazán fontos dolgok az életben.

Jani Friese: Weihnachtszauber in New York

Nem kis viszontagság árán vettem meg ezt amazonéktól ekönyvben, hát kár volt. Sajnos még mindig vagyok olyan hülye, h ha egy könyv címében a karácsony és New York szerepel, ráadásul brutál sok jó értékelést kapott, elhiszem, h ez jó. Ráadásul van egy második része is és „csomagban” vettem meg, sírok magamon.

A német Luisa az ádventi időszak kezdetén érkezik New Yokrba, h vigyázzon megözvegyült nővére kislányára. Jól indul a dolog, mert a reptéren rögtön elcseréli a bőröndjét egy pasival, akiről kiderül, h kőgazdag, borzasztó jóképű és bomlanak utána a nők. Luisa és Will ezután lépten-nyomon egymásba botlik, ez nyilván tök egyszerű New Yorkban. Valamilyen okból kifolyólag a német nő meg van róla győződve, h a pasi egy nagy nőcsábász, ezt nem tudom mire alapozza, olvasóként nem sok jelét láttam ennek. Ahogy annak sem, h bármelyiküknek is lenne akár csak egy szikra egyénisége is. Nyilván nem vártam semmi világmegváltót, nem is feltétlenül a történettel volt problémám, mert ebből akár még valami jó is kisülthetett volna, sokkal inkább a megvalósítás sikerült rendkívül vérszegényre. A könyv tele van borzasztóan felületes és semmimondó párbeszédekkel, a szereplők elképesztő sótalonok és mág vár rám a második része (ha már megvettem), jajj.

Várólista 2024

Idén már 14. éve, hogy Lobó meghirdeti a várólista csökkentést, ezúttal is vele tartok. Eddig minden évben sikeresen teljesítettem a kihívást, aminek 2024-ben ezekkel a könyvekkel vágok neki:

Boris Vian: Pekingi ősz

Charles Dickens: A Jarndyce-örökösök

Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

Joanna Trollope: Immer Freitagabends

Kathryn Taylor: Das Erbe: Daringham Hall 1

Katja Maybach: Die Stunde der Schwestern

Leena Lander : Eine eigene Frau

Náray Tamás: Zarah

Náray Tamás: Zarah öröksége

Nicole C. Vosseler: Unter dem Safranmond

Rowan Coleman: Wolken wegschieben

Vladimir Nabokov: Lolita

Laura Kneidl: Verliere mich. Nicht.

A sorozat 2.része ott folytatódik, ahol az 1. rész véget ért. Nagyon kevés időm volt hangoskönyvet hallgatni az utóbbi időben, ill. elég unalmasnak is találtam ezt. Sage és Luka már nem egy pár, de továbbra is szeretik egymást és mást sem szeretnének jobban, mint újra egy pár lenni. Ez persze nem történik meg, kb. erről szól a könyv fele, nem túl izgi.

Aztán mégsem tudnak ellenállni egymásnak és a kísértésnek, tiszta vizet öntenek a pohárba és úgy tűnik, végre boldogok lehetnek együtt. De ahogy ez ebben a sorozatban már csak lenni szokott, nem sokáig élvezhetik a boldogságot, mert a múlt újra rájuk talál, ráadásul ezúttal Sage nem tudja a szőnyeg alá söpörni, szembe kell néznie vele. Az első felét tényleg olyan semmilyennek találtam, h úgy gondoltam, nem fogom meghallgatni a további részeket, de aztán a 2. felére újra felpörögtek az események, így elképzelhetőnek tartom – majd – a folytatást. A szereplők kezdenek kibontakozni, életre kelni és az ember szívéhez nőni, még úgy is, h van azért jónéhány nonsense dolog is a történetben.

Anne Hertz: Flitterwochen

Aránylag rég olvastam már ilyen chick litet, de most kedvet kaptam ehhez és egész jó volt. Nagyon pörgős, eszmétletlen bugyuta, vicces, tele helyzetkomikummal. Tine tanárnő és épp az esküvőjére készül egy menő bankárral a Seychelle-szigeteken, amikor az utolsó pillanatban a véletlenek összejátszása révén üldözőbe veszi a rendőrség, miközben ő egy „tússzal” Lengyelország felé tart, Heinzi nagypapa hamvaival, egy egyetemi docens kíséretében, naponta többször autót cserélve.

Mindez még nem elég, amikor már egyértelmű, h lekési a gépét és ezzel az esküvője is meghiúsul, befészkeli magát az egyetemi docens, Jan családjához, majd hozzá is megy a pasihoz (!), persze csak játékból, bár minden elég igazinak tűnik, beleértve a nászutat is. Szóval mind Tine, mind a szerző eléggé elveszti a realitást, de mivel végig elég szórakoztatóan pörög a sztori, ezen annyira nem is akadtam fel kivételesen. Közben persze már a főhősnőnknek és az olvasóknak kezdhet derengeni, h vőlegénye és a vele való kapcsolata ill. jövendő házassága talán mégsem az a főnyeremény, ahogy Tine gondolta, ellenben Jan elég jól veszi a - kissé szokatlan – akadályokat. Szóval bár a realitáshoz nem sok köze van, mégis tetszett, mert megnevettetett néhányszor és sokszor megmosolyogtatott. A karakterek jók és szerethetők, a párbeszédek is viccesek.

Corinna Anton: Ein Jahr in Prag

A szerző sokszor járt már Csehországban és Prágában is, mielőtt 1 évre odaköltözik. Sokszor úgy érezte nem is lehetnének különbözőbbek a várossal, mégis, miután befejezte az egyetemet egy német nyelvű cseh lapnál kapott állásajánlatot, így került 1 évre Prágába októberben.

Nem új neki a nyelv sem, amit az egyetemen is tanult már és családi gyökerei is vannak az országban, szóval jól megérteti magát. Mivel újságíró, sok olyan helyre eljut, olyan dolgot kipróbál, amit az átlagemberek nem. Cseh kalandja eleljén még távkapcsolatban él, de aztán nem működik a dolog. A szerző tipikus német, elég szenvtelenül ír mindenről, időnként pedig meglehetős felsőbbrendű kritikával, na meg persze hiányolja vadul a német kenyeret és vegaként küzd a húsos cseh konyhával. Nürnbergől Prágába bringázik; egy cseh esküvőn csellózik; bélyeget vesz, ha magányosnak érzi magát; bejárja a prágai kocsmákat, kipróbája a segwayt, küzd a bürokráciával. Nem túl nagy meglepetésre azért sok dolgot találtam, amiben a cseh és a magyar néplélek hasonló egymáshoz. Különösebben nem érdekel sem az ország, sem a város és a szerző személye sem fogott meg, sőt, szóval összességében nem lett a kedvencem ez a rész az Ein Jahr in… sorozatból.

Antoine Laurain: Der Hut des Präsidenten

Daniel egy este egyedül vacsorázik, majd hirtelen mellételepedik az - akkori – francia elnök François Mitterrand két munkatársával. Danielnek nagyon tetszik a helyzet, egész este figyeli és hallgatja őket, úgy érzi, ő is részese a társaságnak. Miután az elnök és kísérete távozik, észre veszi, h ott maradt Mitterrand kalapja, már nem tudja utánuk vinni, mert elmentek, ezért úgy dönt, megtartja.

Bár eddig nem hordott egyáltalán kalapot, de az F.M monogramos fejfedő ezután elválaszthatatlan társa lesz, büszkén mesél az estéről és a kalapról. Megváltozik ő és a viselkedése is, bölcsebb, érettebb, tekintélyt parancsoló lesz, ki is nevezik a munkában egy remek pozícióba. Amikor vonattal odautazik új munkahelyére, a kalapot a vonaton felejti. Következő tulajdonosának, akinek szintén F.M. a monogramja is nagy változásokat hoz az életébe a kalap, annak ellenére is, h csak rövid ideig van nála. A fiatal nő végre sarkára áll és kiadja házas, őt csak hitegető szeretője útját. A kalap viszont újra gyorsan tulajdonost vált, egy egykor sikeres parfümőrhöz, vagyis orrhoz kerül, aki már évek óta depressziós, de a kalap kihúzza nehéz helyzetéből, de ő is elveszti a kalapot. Mindhárom ember, akik rövid ideig birtokolták a fejfedőt, szeretnék visszakapni, „nyomoznak” utána, így bukkannak egymásra, miközben a kalap már egy 4. ember életét forgatja fel. Talán az első tulajonos, Daniel hiányolja legjobban, ő akarja leginkább visszaszerezni, ami sikerül is neki. Egy váratlan fordulattal aztán Velencében összefut a kalap eredeti tulajdonosával, a francia elnökkel és vissza is adja neki. A regény vége még tartogat egy érdekes és váratlan csavart. Üdító és meglepő, rövidke kis olvasmány volt, leginkább a sors és a véltlenek erejéről.

Laura Kneidl: Berühre mich. Nicht.

A fiatal Sage egészen Nevadáig menekül a 18. születésnapján a családjától és főleg erőszakos mostohaapjától, aki már jó ideje több akart lenni, mint csak Sage mostohaapja. Új életét egy vanben kezdi, nincs semmi mása, nincs pénze. Tovább tetézi a helyzetet, amikor a vant kirabolják, még a ruháit, egyéb személyes tárgyait is ellopják.

Addigra viszont már barátságot kötött Aprillel, aki bátjyával, a nőcsábász Lucával él együtt, hozzájuk költözik. A testvérekkel egyre szorosabb barátságba kerül és ahogy jobban megismeri Lucát, egyre jobban bizalmába engedi. Sage betegesen fél a fiúktól és férfiaktól, attól, h közel kerülhetnek hozzá, bánthatják és fájdalmat okozhatnak neki. Luca viszont, bár nem ismeri a lány történetét pontosan, mégis lassú, apró kis lépésekkel egyre közelebb kerül hozzá, miközben mostohaapja e-mailekkel bombázza és újra látni akarja, ahogy anyja és húga is. Sage dolgozik magán és a fóbiáján, terápiára jár és közben egyre közelebb engedi magához Lucát. Amikor már épp úgy tűnik, végre sínen van az élete, a múlt újra felbukkant, ezzel romba döntve a jelent. Mivel a sorozat immáron 4 részes, nincs igazi befejezése a történetnek.

Mario Puzo: Omertá

Amerikában vagyunk, ahol Don Aprile, a híres maffiózó nyugalomba vonult már, lezárta üzleteit, amiktől gyermekeit mindit távol tartotta.

Titokban unokaöccsét, Astorrét – akihez semmiféle családi kötelék nem fűzi – viszont kiképezi arra, hogyan vegye majd át a helyét, vagy védje meg a családot, szükség esetén. Amikor teljesen váratlanul a Donnal egy családi esemény után bérgyilkosok végeznek, Astorrénak be kell vetnie magát, h megvédje szeretett nagybátjya gyerekeit és megbosszulja őt. Hosszas nyomozás, taktikázás után mindenki gyanús és mindenki benne is van a merényletben, a new yorki rendőrségtől az FBI-on át, a világ számos maffiózójáig, mindenhol csak összefonódások. Ám a rafinált Astorrét nem olyan könnyű megvezetni, lassan mindenki elnyeri, ami neki jár, meglehetősen véres és hosszas bosszú hadjárat után. Ezek után viszont Astorréra rátalál a boldogság és a nyugalom, miután kiderül valódi származása, végképp. Az idei várólistám utolsó könyve volt ez, nagyon olvasmányos, olvastatta magát, tetszett.

J. Vellguth: Von Worten berührt

Olvastam már a szerzőtől kétszer is és kb. csak annyi maradt meg bennem, h soha többet, most viszont mégis úgy alakult, h belekezdtem ebbe és annyira nem is volt bugyuta, na persze mihez képest;). Penny fiatal kora ellenére már anyuka, egyedül neveli Jimmyt; egy felfuvalkodott bestseller szerző asszisztense, miközben minden szabad percében egy könyvön dolgozik, a sokadikon már, ugyanis legnagyobb vágya, h igazi író legyen, akinek kiadják a könyveit.

Ezt a verklit dobja fel egy kicsit a pasi a metróról, akivel minden reggel vált pár szót, majd elkezdenek könyvekről beszélni, flörtölgetni és lassan kiderül, h a pasi egy ismert író (micsoda véletlen, aztaaaa!). Így aztán Penny épp elkészülő könyvét rögtön két írónak is megmutathatja, mufurc főnökének, aki néhány mondat elolvasása után nemes egyszerűséggel törli a fájlt és a metrós író Ericknek, aki azért jóval több melót tesz bele az ügybe. Nem túl meglepő módon alakul a románc Eric és Penny között, de ott van Jimmy, vajon elfogad a férfi, a kapcsolatban egy kisfiút? Tudja őt szeretni? Néhány kisebb nagyobb-bonyodalom után, kiderül, hogy mindkét kérdésre „igen” a válasz. Gyorsan olvasható, gyorsan felejthető…ami engem irritált, h bár a szerző próbálkozik, h mélységet adjon a szereplőknek és a történetnek, ez nem sikerült szerintem, valamint Penny könyvírása is elég elnagyolt, van szerencsém épp egy első könyves – remélhetőleg hamarosan kiadott – író szárnypróbálgatásait követni, kissé bonyolultabb a dolog, mint ahogy itt tűnik;).

Leon Uris: Exodus

Már régóta készültem elolvasni ezt a könyvet és nem sokkal aztuán, hogy szeptember 2. felében egy néhány napos izraeli utazásról hazaértem, bele is kezdtem. Aztán jött október 7-e, az Izrael elleni támadás napja és az egész könyv ismét új megvilágításba került:(.

Leon Uris lengyel zsidő bevándorlók gyermekeként született Amerikában, apja az első világháború után Lengyelországból Palesztinába emigrált, majd onnan később az USÁ-ba. A könyv 1958-ban jelent meg és 50 nyelvre fordították el. A regény címét az Exodus nevű hajóról kapta, amin 1947-ben több mint 4000 zsidó menekült próbált eljutni Palesztinába, a történet első felében ez a hajó áll a középpontban. A név azonban az Exodus könyvére is utal, ami a zsidók Egyiptomból való kivonulását és az ígéret földjére való visszatérését írja le. A regény ott kezdődik, h vége a 2. világháborúnak és sok zsidó igyekszik, igyekezne Palesztinába, ott remélnek végre nyugalmat, békét, ott akarnak új életet kezdeni. Palesztina ekkor a britek fennhatósága alatt áll, akik viszont nem akarják, h az országot európai zsidók árasszák el. A főbb szereplők révén megismerkedünk a háború előtti és alatti német és lengyel helyzettel és főszereplő, Ari ben Kaanan családja révén pedig Izrael/Palesztina történetét ismerjük meg az 1900-as évektől kezdve. A szereplők révén bepillantunk a koncentrációs táborok borzalmába és a cionizmus kezdeteibe is. Leírja Tel-Aviv alapítását is, amikor Jaffától északra megszereznek egy földet, ami leginkább homokból és narancsligetekből áll, itt alapították meg Tel-Avivot, a tavasz dombját, az első tisztán zsidó várost 2000 év után. Rengeteg nehézség, harc nem csak az arabokkal és a diplomációval, hanem a természettel is, de megmutatkozik az elképesztő eltökéltségük is, h Izrael az ő földjük és lesz, ami lesz, ők ott fognak élni.

„A zsidókban évszázadokon át élt a vágy, hogy visszatérjenek atyáik földjére, és újra nemzetté váljanak. Az elmúlt évtizedekben tömegesen tértek vissza ide. Visszahódították a sivatagot, felelevenítették ősi nyelvüket, településeket alapítottak, városokat építettek, és egy folyamatosan növekvő közösséget alkottak, saját gazdasági és kulturális élettel. Békét keresve jöttek ide, de eltökéltek, hogy megvédik magukat.”

„A diaszpórából, a száműzetésből, mindenhonnan jöttek a nemkívánatosok a világnak erre az egyetlen kis pontjára, ahol a zsidó szó nem szitokszó.”

Szívbe markoló és borzasztóan aktuális volt sok szituáció sajnos a regényből, ami egyébként történelmi események mellett, sok kitalációt is tartalmaz. Sajnos még ebből a könyvből is kiderül, mennyire problémás volt az elejétől kezdve az ország alapítása, persze ehhez elég a térképre is ránézni. Nagyon összetett a könyv és hosszú, nekem is nagyon sokáig tartott az olvasása (bár főleg más okokból). Szerintem, akit a téma érdekel, annak mindneképpen érdemes elolvasnia.

Hanni Münzer: Das Mädchen hinter der Maske

Az idei várólistámról került sorra ez. Már egy könyvet olvastam olvastam a szerzőtől, de az teljesen más volt.

Valahogy végig nem tudtam sem a szereplőkkel, sem a sztorival megbarátkozni. Nagyon sokat akar, nagyon nagystílűvé akarja tenni az egészet, de szerintem nem igazán sikerül. Az egyetemista Gina Rómában él, senkije nincs, ami nem is csoda, hisz az élete csak egy kitaláció, ahogy a személyisége és a múltja is. Bár mindent az irányítása alatt tart, mégis apró porszem csúszik a gépezetbe és egy véletlen folytán a világhírű tech milliomos Riccardo West ágyában landol. Innentől kezdve sorsuk elválaszthatatlan egymástól, Riccardo halhatatlan szerelemre lobban a lány iránt – ami elég kevéssé meggyőző és hihető szerintem – óvni, védeni, segíteni akarja, amire Ginának elég nagy szüksége is van, ennek ellenére hallani sem akar a férfiról. A lányra rátalál a múltja, ami komoly veszélyeket tartogat mindenkire nézve a környezetében, de a hős tech milliomos minden erejével azon van, h megmentse és meghódítsa a lányt. Persze ez sikerül is. Szerintem sajnos a teljesen hihetetlen és irreális, romantikus irányba vitte el a történet szerelmi szálát, ami számomra az egészre rányomta a pecsétjét.

Tonia Krüger: Love Songs in London – It’s raining love

Ez a német szerző „Love Songs in London” sorozatának 4. része, a 4. évszak, az ősz. Ahogy eddig is, van minimális kapcsolat az előző könyvekkel, felbukkan néhány ott megismert szereplő a periférián.

Ennek a regénynek a főszereplője viszont Corie, a táncos lány, aki fiatal kora ellenére már remek szerepeket táncol musicalekben és úgy tűnik, semmi sem állhat egy fényes karrier útjába. A valóságban viszont egészen másként néz ki a helyzet, egyre kevésbé érzi jól magát a színpadon és egyre nehezebben viseli a fizikai kapcsolatot a táncpartnerekkel, ami ebben a műfajban elengedhetetlen. Ezért dönt úgy, h szünetet tart. A sors mégis tartogat számára egy másik esélyt, amikor találkozik a zenész Mattel. A srác feltörekvő sztár, akinek új klippjéhez egy táncot kell betanulnia és némi huza-vona után Corie belemegy, h segít neki ebben. Bármennyire is megvan közöttük a vonzalom, Corie feltétele, h semmi flört, csak munka. Persze ezt nehezen tartja be Matt és a lány vonzalma iránta is minden találkozással nő. Bár egy rövid ideig minden tökéletesnek tűnik, de aztán jönnek a dilemmák: karrier és siker vagy szerelem? Család és kötelesség vagy szerelem? Biztos működni fog ez? Biztosan ez a megfelelő idő ehhez a kapcsolathoz? Mivel túl sok a válasz és a bizonytalanság, Corie úgy dönt, nem akarja folytatni a kapcsolatot. Ennek ellenére a történet végkifejletét nem hiszem, h ecsetlnem kellene különösebben;). Ez a rész nekem nem nagyon tetszett, valahogy a főszereplőnő, Corie számomra nem volt egyáltalán szimpatikus. Meg volt benne jó pár olyan rész, ami idegesített, pl. h nagyon sokat filózik olyan dolgokon, h nem tudja, mi a kedvenc pizzája, színe stb. Szóval azt hiszem, ha lesz is ennek a sorozatnak folytatása, immáron nélkülem, nekem elég volt.

Graham Greene: A kezdet és a vég

Ez a regény a várólistámról került sorra és fent van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is. Ráadásul – ha már a listáknál tartok – a 20. század 100 legjobb angol nyelvű regénye közé is bekerült az 1948-ban megjelent mű.

Ez a regénye főleg azon élményeiből táplálkozhat, amiket a II. világháború idején szerzett Sierre Leone fővárosában, Freetownban brit kémként. Főszereplője, Scobie őrnagy is egy nyugat-afrikai angol gyarmat rendőrfőnök-helyettese a második világháború alatt. Az őrnagy és felesége, a vallásos Louise „ott ragadtak” a gyarmaton, úgy tűnik a férj ebbe beletörődött, az asszony viszont szendved, állandóan elégedettlen. Ez „kényszeríti” Scobie-t, h valahogy pénzt szerezzen és a feleségét Dél-Afrikába küldje, nem is sejtve, h ezzel elindul a vég felé. Neje távollétében meglepő afférba bonyolódik egy fiatal özveggyel, majd hazugsából hazugságba lavírozik, miközben megfigyelik, betegséget mímel és mindenkinek igyekszik megfelelni. Scobie nem klasszikus regényhős, csak egy egyszerű ember, hétköznapi problémákkal, tragédiákkal. Itt már nagyon korán rájön az olvasó, h a történet nem happy enddel ér véget, ahogy ez sajnos a valóságban is gyakran így van.

Dirk Husemann: Die Windsor-Akte

A regény elég meglepően kezdődik: a cambridge-i egyetemista Ajaxot 1940-ben felkeresik az angol titkosszolgálattól és rögtön be is szervezik, h tartsa szemmel Párizsban az ex -királyt, VIII. Eduárdot, aki immáron többszörösen elvált amerikai nejével, Wallisszal Windsor hercegeként tengeti fényűző életét a francia fővárosban. A fiatalember háztartási alkalmazottuk lesz és azt várják tőle, h rendszeresen jelentsen a volt uralkodóról, különösen, ami német/náci kapcsolatait, szimpátiáját illeti. Persze lehet, h mindez valid, de tényleg meghökkentő volt számomra, h egy ilyen pozícióba egy egyetemistát tettek, oké, nyilván nem szúrópróbaszerűen választották őt, de akkor is.

Ajax aztán nem sokáig élvezheti a nyugodt párizsi életet, mert egyrészről a németek bemasíroznak Franciaországba, másrészről az ő egyik húzása is alaposan összekuszálja a szálakat. Ezzel egy fél Európán át vezető haszja veszi kezdetét, Franciaországon át Spanyolországba, majd Portugáliába menekülnek, nyomukban az angol titkosszolgálattal, egy német arisztikrata kémnővel és még ki tudja, ki mindenkivel. Ajax és a szintén a hercegi pár szolgálatában álló fiatal francia szobalány Lydie lesznek a történet igazi főszereplői, mindketten talpraesettségükkel segítik a herceget. Wallist, aki miatt VIII. Eduárd lemondott az angol trónról, meglehetősen hideg-rideg és csak a saját érdekeit szem előtt tartó nőnek mutatja be ez a regény is, ahogy általában minden könyv, film szerintem. Ahogy azt már sokszor leírtam, az ilyen „történelmi fikciók” esetén engem mindig érdekel, h ebből mi valóság és mi a kitaláció. Hangoskönyvként hallgattam ezt és semmi erre vonatkozó információt nem kaptam, pedig – ha jól tudom – a könyvverzió utószavában a szerző ezt részletesen kifejti, nem értem, ez miért nem hangzik el a hangoskönyv verzióban, kár érte. Egyébként a címadó „Windsor-akta” valóban létezik és kézzelfogható bizonyítékkal szolgált arról, hogy VIII. Eduárd kapcsolatban állt magas rangú náci vezetőkkel, és növelte a gyanút, hogy szimpatizál ideológiájukkal. Az aktában főleg táviratok vannak, amiket aztán a 2. világháború után titkosítottak, de 1957-ben egy része mégis nyilvánosságra került, maradéka 1996 óta elérhető a nyilvánosság számára.

Edith Bruck: Ki téged így szeret

Már többször szemeztem ezzel a könyvvel és a legutóbbi könyvrendelésemnél spontán meg is rendeltem. Mikor most elkezdtem olvasni konstatáltam, h kisregényeket tartalmaz a könyv, ami meglepett. Összesen 5 írás kapott helyett benne, ezek közül a címadó első, ami a leghosszabb és 4 további, rövidebb.

Az első, Ki téged így szeret c. kisregényét a túlélő Anna Frank naplójaként is szokás emlegetni. Bruck Edith magyar paraszti zsidó családból származik és ez a rövidke kis írás az ő saját élettörténete. Ebben meglehetősen tömören és szenvtelenül írja le tragikus és eseménydús életét, szerintem talán túlságosan tömören is. 12 évesen került a sátoraljaújhelyi gettóba, majd Auschwitzba, Dachaube és 1500 km-es gyaloglás után Bergen-Belsenbe, ahol végül nővérével együtt a felszabadulás is érte. Élete a háború és a koncentrációs táborok szörnyű megpróbáltatásai után sem lesz egyszerűbb, sem Magyarországon, sem Izraelben nem talája a helyét és önmagát, számos kudarc, csalódás és tragédia után végül Olaszországban köt ki. A további 4 rövid kis novella hangulata egész más, mindegyikben fiatal, zsidó lányok a főszereplők és minden történet így vagy úgy, kapcsolódik a holokauszthoz. Bár ezek nem önéletrajziak, azért a szerző életének 1-1 kis epizódja visszaköszön itt-ott. Két dolog miatt voltak számomra újszerűek Bruck Edith írásai, egyrészről, mert a falusi, szegény zsidók életéről ír, másrészről pedig női szemmel mutattja be a holokausztot, ami szintén ritkaság.

Petra Hülsmann: Morgen mach ich bessere Fehler

Amikor rábukkantam pár éve Petra Hülsmannra, végig is olvastam/hallgattam tőle mindent. Néhány éve nem jelent meg új könyve, ezért megörültem és rögtön hallgatni is kezdtem, amikor felfedeztem spotyn az új regényét. Persze az ő könyvei is abszolút a könnyed, csajos kategóriába tartoznak, de azért mindenképpen a jobb és értelmesebb fajtából.

A történet főhősnője Elli, aki 6 éves kislányával épp az Allgäuba igyekszik egy családi ünnepségre. Egyedül neveli a lányát, a környezetvédelmért harcol, egy „kommunkában” él, annak minden szépségével és nehézségével együtt. Még el sem indul, de utasai száma egyre csak nő, először a morgós, konzervatív Heinz nagybácsit kell magukkal vinniük az idősek otthonából, majd nem tud nemet modani a török származású ügyvédnek, Canonak, aki 500 eurot kínál neki, ha megmentve szorult helyzetéből elviszik Münchenbe. Mikor tele a kocsi kezdődhet a kaland keresztül-kasul egész Németországon, tele előítéletekkel, konfliktusokkal és sok-sok helyzetkomikumokkal. Ráadásul ismét bebizonyosodik a mondás, miszerint ami elromolhat, az el is romlik, így közös utazásuk egyre hosszabb lesz. Közben megismerik egymást, el tudják felejteni az előítéleteiket és az út végeztével érzik az űrt, amit a többiek hiánya okoz. Annak ellenére, h sok meglepetést nem tartogatott a könyv, tetszett, mert értelmesen van megírva, többnyire a karaktereket is jól kidolgozta, ezzel szerethetővé és emberivé téve őket. Az idős német és a fiatal török szereplőt ill. az ő előítéleteiket és megbékélésüket talán kicsit erőltetettnek mondanám, de hát ez a való világ, mármint ennek a két világnak az „ütközése”, ha ez általában nem is ilyen idillien sül el, mint itt.

Elli C. Carlson: Erleuchtung inklusive

Könnyed kis csajos olvasmány pici csavarral. Az alapfelállás a „szokásos”. Lizz élete épp romokban hever, miután ott hagyta az állását, de mivel mégis bizonyítani akar újságíróként, merész vállalkozásba kezd. Miután a fülébe jut, h tinikori legjobb barátja és szerelme, aki időközben A szilícium-völgy dúsgazdag sztárja lett, a közelben bukkant fel, exlúzív interjút ígér volt munkáltatójának. Persze arról még fogalma sincs, mindezt hogy fogja elérni, hisz nem épp jó viszonyban váltak el útjaik anno.

Mikor kiderül, h a pasi a Szent Jakab-út megtételére készül, h megtalálja önmagát hasonlóan romos életében, Lizz úgy dönt, oda is követi. Persze nem gondolja komolyan a zarándoklatot, de végül minden másként alakul, mint ahogy tervezi. Elég gyorsan összefutnak és máris meg kell mentenie Bent, akinek fogalma sincs róla, ki ő, miközben Lizz érzései újra ébrednek. Számos kaland vár rájuk útban Santiago de Compostela ill. a megvilágosodás felé, ami egyre jobban összekovácsolja őket. A happy end nem túl meglepő, bár a szerző próbálkozik a végén még egy csavarral, eléggé sikertelenül. Furcsa volt ez nekem egy kicsit, mert benne is volt a Szent Jakab zarándokút, meg nem is. Nagyon csak tessék-lássék érintette a témát, mintha ezzel akarta volna a könyvet kicsit „értelmesebbé” tenni, csak pont nem sikerült szerintem, mert ahhoz elnagyolta a témát és maradt a bugyuta love storynál. Persze nem azt vártam, h hirtelen egy ismeretterjesztő könyv kerekedik ebből, de talán többet bele lehetett volna csempészni a zarándokút helyszíneiből, a legendáiból és a történelméből, így én nem sok értelmét láttam ezt beleszőni.

Elizabeth Joy Arnold: Einundachtzig Worte

Chloe és a férje már nagyon régóta házasok és sokkal régebben, egész gyerekkoruk óta ismerik egymást. Együtt vezetik az antikváriumukat, élik egyhangú életüket. Ám egy nap a férfi eltűnik és csak egy rövidke – 81 szavas – levélben magyarázza, hova megy, innen a cím (Nyolcvanegy szó). Összességében ezt a 81 szót a történet szempontjából nem mondanám fontosnak, szóval a címadás ilyen szempontból kicsit talán fura.

Lassan bontakozik ki a történet, ami tele van baljós utalásokkal, miközben fokozatosan megismerjük a sötét, titkokkal teli múltat. Megtudjuk, h ismerkedtek meg, mi minden tötént és kötötte össze őket már gyerekkorukban. Fény derül arra, h a gyermektelennek hitt házaspárnak volt egy fia és az igazán érdekes történet az ő „létezésével” kapcsolatban bontakozik ki. Lassan alakul az egész sztori, miközben a szerző ugrál a jelen és a múlt között. Engem inkább a 2. felében kapott el, addigra már elkezdett érdekelni, h mi ez az egész. A vége igazán izgalmasra sikeredett és bár a végső csavarra előbb rájöttem már, összességében egy eléggé lebilincselő történet kerekedett ebből. Nagyon régóta el akartam már olvasni, ezért a Várólistámra is felkerült.

Myriam Klatt: Liebe geht immer

Charlotte álma mindig is az volt, h igazi, komoly műsorvezető legyen a tévénél. Amikor azt remélmi, főnöke - aki titokban a pasija is - végre ki akarja nevezni, akkora „pofont” kap tőle, mind szakmailag, mind nőként, h rögtön faképénél hagyja.

Viszont aztán gyorsan újra magára talál, új állás, új célok és talán új szerelem is? Ezt – a többi hasonló könyvhöz képest – meglehetősen sokáig lebegtetni a szerző. Végül Charly élete sok-sok nehézség után minden szinten a lehető legjobban alakul és – legalábbis látszólag – eléri mindazt, amitől a boldogságot várta, ami már-már elérhetetlennek tűnt, mégsem boldog. Persze azért a happy end ezúttal sem kerül veszélybe. Egészen tetszett ez, voltak benne nagyon jó poénok, a szereplők is aránylag jól ki voltak dolgozva. És amiért főleg tetszett, h jó üzenetei vannak, ha a maga egyszerű módján is. Azt mondja a nőknek, h nem a külsőd számít, nem az mondja meg ki vagy és nem is a pasid, csakis te tudod és határozhatod meg, ki vagy és ki szeretnél lenni. Legalább ennyiben túlmutatott egy kicsit az átlagon.

Margit Patrícia Eszter: A zsidó menyasszony - újra!

Jó pár évvel ezelőtt olvastam már ezt a könyvet és nagyon tetszett, aztán most néhány hónapja megvettem antikváriumban, h meglegyen papír formátumban is. Akkor még nem sejtettem, h hamarosan – legalábbis valamennyire – aktuális lesz, mert Izraelbe utazom. Sokszor tükrözik az olvasmányaim azt, hova készülök legközelebb, most is így volt ez. Ez az első eset, amióta írom a blogot, h olyan könyvet olvastam újra, amiről írtam itt már bejegyzést, de ez már csak akkor esett le, amikor javában olvastam a könyvet. Nem olvastam el, mit írtam róla anno, csak amikor már készen voltam ezzel.

Sári zsidó családból származik, de soha nem voltak vallásosak, ezért aztán ő is keveset tud zsidóságáról. Épp kicsit elveszett egyetemista, amikor megismerkedik egy fiúval, Belgával, akibe rögtön belezúg és akiről nem csak az derül ki, h zsidó, hanem az is, h ő rég elfeledett gyerekkori szerelme. Tőle reméli a boldogságot, a válaszokat a kérdéseire és még oly sok mindent, de nem kapja meg, semmit sem kap. Csak még nagyobb káoszt, bizonytalanságot, kritikát. Az egyetlen pozitív, h Belga elviszi Izraelbe, ahol még sosem járt. Ez az utazás sorsfordító Sári életében, felkelti az ösztöneit és az érdeklődését a gyökerei, a vallása iránt. Ráadásul már Budapesten, egy fájó, de logikus szakítás után megismerkedik egy nagyon karizmatikus férfivel, aki a zsidó miszticikzmusról, a kabbaláról tanítja. Neki is köszönhetően kerül újra Izraelbe, ahol immár nem turista, hanem tanulni érkezik egy jesivába. A 2000-es évek legelején vagyunk ekkor, a 2. intifáda alatt. Sára is ott van az egyik pokolgépes merényletben, amikor elveszti a férfit, aki miatt Izraelbe ment. Bár sokként éri mindez, nem megy haza, mert boldog ott, hasonlóan gondolkodó emberekre talált és áldásként élte meg, h Jeruzsálemben lehet. Minél többet tanult, annál szabadabbnak érezte magát, a sábátot már nem lemondásként élte meg, hanem látta, h ritmust, lélegzetvételnyi szünetet hozott az életébe. Tetszettek a zsidó hagyományok, a vallás érdekességei, de talán ami legjobban tetszett, azok az egyszerű „elvek/tanítások” voltak, pl. h ajánlott a sábáti asztalnál egy olyan vendég, akit egyébként nem szívesen hívnának meg– az emberség, jóság, az összetartás és összetartozás lenyűgözött. Na meg persze az a túlélő ösztön, amiről a zsidó nép évezredek óta tesz tanubizonyságot. Tele van a regény, elgondolkodtató és mély gondolatokkal.

A nyugati civilizáció ellátja az embereket mindenféle felesleges információval, de erkölcsi értéket nem ad. Arra csak a vallás képes. Sok függ azonban a vezetőktől és az egyes hívek lelkületétől. Persze nem lesz mindenki automatikusan jó ember attól, hogy betartja a vallási szabályokat. A zsidóság legalább törekszik arra, hogy erkölcsösebbé és felelőségteljesebbé tegye az embereket. Nem hagyja, hogy gyónással kibuújjanak a vétkeik alól. A cselekvéseikkel válthatják meg a világot, ezért kötelező a jóra törekedniük.

Tetszett az is, h sok ősi zsidó szabály vagy szokás esetén Sári ugyanúgy rákérdez a lényegükre, kételkedik, megvan a véleménye, ahogy legtöbbünknek. Útkeresés ez és tényleg úgy tűnik, h Sári a helyére kerül, megtalálja zsidósága révén önmagát, helyét a világban. Időként kínkeservesen, de – megtalálja önmagát, először önmagát, aztán a szerelmet. Nekem nagyon tetszett a szerelmi történet is, bár el tudom képzelni, h ezt esetleg sokan már túl soknak találták (az egybe eséseket, korábbi utalásokat stb.) Az persze azért érdekes végkifejlet, h minden jel egy ortodox életre utal, érdekes lenne/lett volna a könyv folytatása, mert azért ezt a legkevésbé sem képezelem könnyűnek.

Biztosan tudtam, hogy ő a bashertem. Nem volt kitörő érzés, sem leküzdhetetlen erotikus vonzalom, sokkal inkább a hazatérés biztonsága.

A bashert szó jelentése "sors". Gyakran használják isteni elõre elrendelt házastársra vagy lélektárs értelemben. Csak ajánlani tudom a regényt, amiben egy modern nő, keresi a gyökereit és a vallásában találja meg. Nem lesz fanatikus, sem elvakult, sokszor kétkedik, logikát keres és nem talál, mégis látva a sok jóságot, emberséget, összefogást ő is átadja magát a vallásnak. Teljesen beszippantott a könyv, ezért fel is került a kedvenc könyveim listájára.

Tonia Krüger: Dancing on Sunshine

A téli- és a tavaszi rész után itt a „Love Songs in London” sorozat nyári darabja, amit az első kettőhöz hasonlóan spotify-n hallgattam. A „tél” tetszett, a „tavasz” nem igazán, ez kb. a kettő között volt. Ez az első két résztől teljesen független történet, de ebben is fel-felbukkan néhány az előző részekben megismert szereplő, bár őszintén, nekem ez inkább csak derengett, annyira nem hagytak mély nyomokat bennem az előző részek.

Maggie – bár legutóbbi szerelmi csalódása után nem hisz már a szerelemben – azzal keresi a kenyerét, h ismeretleneknek ír – többek között – szerelmes leveleket. Ez az egyik ügyfélra akkora hatással van, h ahelyett, h a barátnője lábai elég omolna, inkább a valódi levélírót akarja megismerni. Maggie viszont a legkevésbé sem akarja, h az erőszakos Jaden pellengérre állítsa és olyan embernek állítsa be, aki pénzért játszadozik mások érzéseivel. Eleinte ki nem állhatják egymást, azt hiszem mindennyian tudjuk, mi lesz aztán később;). Ahogy az már lenni szokott, amikor révbe érne a kapcsolatuk, a szerző még gördít néhány akadályt az útjukba, amiket nagy nehezen sikerül legyőzniük, így jöhet a szokásos happy end. Kb. a középmezőnyben vannak a romantikus limonádé kategóriában ezek a könyvecskék.

Miranda Cowley Heller: Der Papierpalast

A New York Times és az Amazon bestseller listájának élén szerepelt a könyv, amit Reese Witherspoon-könyvklubja tett ismertté. Eléggé felkavaró, összetett olvasmány, ami annak ellenére nagyon tetszett, h az elején nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Elég lassan állt össze nekem a kép, de végül összeállt.

Elle ötvenéves, 3 gyerek anyja, kiegyensúlyozott, boldog házasságban él Peterrel. A nyarat, ahogy minden évben gyerekkora óta, idén is a családi nyaralóban töltik Cape Codon. Igazából a nő egy napját követjük végig, amikor élete legnehezebb döntését kell meghoznia. A történet onnan indul ugyanis, h Elle annyi év és vágyakozás után a pillanat hevében, nem is teljesen józanul, szenvedélytől hajtva lenyom egy quickie-t a teraszon Jonasszal, gyerekkori legjobb barátjával, miközben családjaik bent kvaterkáznak. Ez persze aztán igen gyorsan kettős érzéseket vált ki belőle, mert egyrészről úgy érzi, ez a világ legtermészetesebb dolga, aminek már sokkal régebben meg kellett volna történnie, másrészről persze a lelkiismeret-furdalás is gyötri. Tele van kétségekkel és kérdésekkel, mégis mit jelent mindez a családjára, házasságára nézve? Sokkal egyszerűbb lenne a képlet, ha nem szeretné már a férjét, de szereti és ez a tény, megspékelve 3 gyerekkel, borzasztóan megnehezíti a döntést. Ezt az olvasó itt még talán nem feltétlenül gondolja így, mert ki ez a Jonas és miért dúlja fel ezt a szép családot? De a történet nagyon jól érzékelteti azt, miért nem lehet megítélni például egy megcsalást a pontos részletek ismerete nélkül. Félreértés ne essék, egyáltalán nem tartom ezt elfogadhatónak, semmilyen körülmények között, de pl. Elle története is árnyalja a képet. Merthogy a következő 24 órában, kattog a feje, rátörnek az emlékek, hogy ismerkedett meg élete két meghatározó férfijával, mi minden köti össze őket, mi mindent éltek át együtt, vagy éppen titkoltak el egymás elől. Összességében nagyon tetszett a regény, mert pont ott veszi fel a fonalat, ahol kevés könyv és nem azokat a sztereotipikus válaszokat adja, mint amiket általában kapunk. Magyarul Papírpalota címmel jelent meg.

Karen Blixen: Távol Afrikától

Nagyon régen el akartam már olvasni ezt, de mindig elmaradt. Ha az ilyen olvasmányok felkerülnek aztán a várólistámra, ami mindig plusz motiváció, nem volt ez most sem másképp. Bár a filmet is nagyon-nagyon régen láttam, de azért volt egy elképzelésem a történetről. Valahogy nekem alapvetően egy love story rémlik Meryl Streeppel és Robert Redforddal a főszerepben, némi afrikai körítéssel. A könyv viszont egyértelműen egy afrikai történet gyűjtemény, love story nélkül és nem sok köze van a filmhez.

Igazából eléggé belecsap a szerző, a dán Blixen bárónő a lecsóba, amolyan „in medias res” kezdéssel, mindenféle előzmény nélkül mesél afrikai farmja mindennapjairól, bennszülött szolgáiról, a különböző törzsek sajátosságairól. Nem lineáris az elbeszélés, inkább egy történetfüzér, látogatóiról ír, sok külföldi fordult meg a farmján, rengeteget és nagyon szépen ír a természetről, az állatok viselkedéséről, a törzsi kultúrák sokszínűségéről. Afrikáról mindent megtudunk, de róla, vagy akár a férjéről szinte semmit. Denys Finch-Hatton – a filmbeli love story másik szereplőjéről – bár sok történetében szerepel, de egymáshoz fűződő viszonyukról semmit nem árul el a szerző, itt leginkább egy hosszú, mély barátság körvonalazódik. Az írónőt a helyiek is becsülték, sőt pl. a maszájok – akikkel farmja szomszédos volt - általában őt kérték, h lőjje ki az oroszlánokat, amik veszélyeztették, vagy épp felfalták állataikat és sok hasonló esetben mások is őt hívták, ez meglepett abban a közegben és abban az időben. Emellett a bennszülöttek elismert „orvosa” is volt. Afrika iránti szeretete, tisztelete és csodálata itatja át regénye lapjait és bár azt hitte, itt fog élni élete végéig, mégis másként alakult, elhagyta nem csak a farmját, hanem a kontinenset is.

Ina Johansen: Fünf Tage am Meer

Az esküvői fotós Hanna egy megbízás révén érkezne a balti-tengeri – fiktív – szigetre, Vesböre, de a mennyasszonnyal való hosszas egyeztetés ellenére is az ő munkája válik feleslegessé a megugró költségek miatt. Mivel Hannának a pénzre is szüksége lenne, kétségbe esik, végül mégis úgy dönt, ha már lefoglalta a szállását és azt így is, úgy is ki kell fizetnie, pihen néhány napot a tengernél.

A szigeten, a »Kluntjes« panzióban Inga fogadja, aki sétarepülések pilótájaként dolgozik, de be kell ugrania a már generációk óta a családja által üzemeltett panzióba egy baleset miatt. A két nő teljesen váratlanul köt rövid idő alatt véd- és dacszövetséget és az életük 1-2 nap alatt akkora fordulatokat vesz, amit ők sem hittek volna. Persze, ahogy az már lenni szokott egyik szingli nő sem marad egyedül, az egyiknek egy „villámcsapásszerű” találkozás, a másiknak pedig egy életen át tartó barátság pecsételi meg a sorsát. Könnyed kis nyári történet, nagyon idealizált világgal és szereplőkkel, de hát, ha már a való életben nincs ilyen, legalább itt legyen.

Julie Caplin: Die kleine Bucht in Kroatien

A szerző ezúttal Horvátországba kalauzol minket, méghozzá a párizsi részben már szegről-végről megismert két szereplővel, Maddie-vel és Nickkel a középpontban.

A családi farmon mezőgazdasággal foglalkozó jóképű Nick összejön a modell Tarával és a lány barátaival Horvátországban nyaralnak egy jachton. A tengődő Maddie az utolsó pillanatban kapva kap az ajánlaton, h ezen a hajón, amolyan mindenesként dolgozzon. Eléggé elszörnyed a társaság egy részétől, aki borzasztó sznob és beképzelt, eleinte Nickről is ezt gondolja. Persze aztán, kicsit jobban megismerve megváltozik a véleménye és hát Caplin ezúttal sem csinál nagy titkot abból, hova fut ki a történet. Szokás szerint azért talál néhány – elég mondvacsinált – akadályt a happy end előtt. Ad egy kis bepillantást a modellvilágba, a híresek és szépek jachtjainak álomvilágába és arra is tesz néhány próbálkozást, h a horvát tengerpartról írjon, de ahogy általában most is a felszínen marad minden témában. Szerintem minden szempontból egy szokásos Caplin könyv, mindenki döntse el maga, h ez pozitívum, vagy negatívum;).

Anna Bell: Eigentlich bist du gar nicht mein Typ

A kissé szeleburdi és kényelmes Abi teljesen bele van bolondulva a barátjába, Joseph-be és abszolút váratlanul éri, amikor a pasi szakít vele. Abinek ő a tökéletes, nem kérdés számára, h ők összetartoznak. Véletlenül kerül a kezébe egy bakancslista, amit az exének tulajdonít és amin 10 olyan dolog van, amit a pasi a 40. születésnapja előtt meg akar valósítani.

Több sem kell a nőnek, úgy gondolja, ha ő – vagy ő is – megvalósítja ezeket a dolgokat, az is azt fogja bizonyítani Jospehnek, hogy ugyanarra vágynak és összetartoznak. Bele is vág a dologba, a teázás és sütizés a Ritzben még könnyen megy, de a szörfözés, a hegymászás, a spanyol tanulás már nehezebb dió, ahogy a biciklizés is, amiben egy új barát, Ben van a segítségére. Vele megy egy napos felfedező útra Párizsba is, szintén a lista miatt. Abi szépen lassan kilép a komfortzónájából és nem csak belevág új dolgokba, de élvezi is őket, miközben legyőzi a munkájában felbukkanó nehézségeket is és visszahódítja az exét. Az olvasónak már korábban, Abinek persze csak a végén esik le, h az idealizált Jospeh korántsem olyan tökéletes, ellenben az újra és újra felbukkanó Ben, sokkal jobban passzol a lányhoz. Az elejét kimondottan untam és a főszereplőnő is eléggé az agyamra ment, de aztán megkedveltem őt is és a történet is valahogy új lendületet vett, szóval összességében egészen tetszett.

Lea Santana: Der Sommer der Blütenfrauen

3 különböző karakterű és nemzetiségű nő „egymásra találásának” és barátságának története a könyv, amit hangoskönyvkénthallgattam. A német, impulzív Rose virágokkal és virágos receptekkel foglalkozik, ír blogot. A francia Marguerite, aki Párizsban épp próbálja megmenteni kis éttermét, miután a férje megcsalta és elhagyta. Az olasz Viola pedig gasztro újságíró, akinek fontos döntéseket kell végre meghoznia az életével kapcsolatban.

Bár sok szembpontból nem is lehetnének különbözőbbek, gyorsan véd- és dacszövetség alakul ki közöttük, majd Viola szűkebb hazájában, Piemontban együtt vágnak bele egy nagy projektbe. Közben nem csak őket, hanem a családjukat, a múltjukat is megismerjük és bár sok problémán kell túljutniuk, végül minden megoldódik és teljes a happy end. Igazán nem tudott lekötni, érdekelni ez, nem tudnám megmondani, miért, de valahogy nem került hozzám közel a történet, nem érintettek meg a szereplők és a sorsuk.

Jenny Han: Der Sommer, als ich schön wurde

Jó pár éve a Kindle-ömön volt már ez és most kedvet kaptam hozzá. Utólag látom, h ez egy trilógia első része és azóta meg is filmesítették és elég nagy hype is van körülötte, hát erről én semmit nem tudtam. Magyarul 2021-ben jelent meg az első rész A nyár, amikor megszépültem címmel és azóta már a Nyár trilógia további két részét is kiadták.

Igazából reálisan nézve abszolút semmi extra, mégis tetszett, mert az írónő valami egészen magával ragadó hangulatot tudott teremteni. A 16 éves Belly minden nyarat a tengernél tölt, anyjával és bátjyával, valamint anyja legjobb barátnőjével és annak 2 fiával együtt, azok tengerparti házában. A lány, amióta csak az eszét tudja epedezik az idősebbik fiú, a nála néhány évvel idősebb Conrad után és abban reménykedik, h ezen a nyáron talán végre a fiú is mutat iránta érdeklődést. Ha ő annyira nem is, viszont egyre inkább úgy tűnik, h Belly kezd feltűnni a többi fiúnak, barátja lesz, Conrad öccse is epedezik utána, ami azért magát Conradot sem hagyja hidegen. A lánynak jól esik a figyelem és az elismerő pillantások, de a szíve mélyén tudja, h őt csak Conrad érdekli. Ez így elég csöpögősen és naivan hangzik, de emellett sok-sok epizód elevenedik meg elmúlt nyarakból és a szerző nálam elérte, h újra 16 akartam lenni és visszamenni a hosszú, gondtalan nyarakba és a Bellyéhez hasonló problémákkal konfrontálódni. Ez azért „nagy dolog”, mert egyébként a legkevésbé sem hajlok ilyesmire;). Persze azért a tini fellángolások és problémák mellett még nagyon sok más, komolyabb téma is helyet kap a könyvben, szóval nekem ez egy nagyon kellemes csalódás lett és eddig ez az idei nyár kedvenc olvasmánya.

Philippe Dana - Pierre Vasarely: Vasarely regényes évszázada

Amint hallottam a könyvről a tavalyi megjelenésekor meg is vettem, de azóta sem került sorra. Néhány hete viszont Pécsen jártam, ahol a Vasarely Múzeumot is megnéztük, ott viszont elég sok kérdés felmerült a művésszel és a műveivel kapcsolatban is, válaszokat viszont nem nagyon kaptunk, így már alig vártam, h belekezdjek a könyvbe. Úgy általában elég elnagyoltnak éreztem, persze lehet, h csak az én ismereteim voltak nagyon hiányosak és ez azért volt.

A fiatal Győző – Victor, aki Pécsen született és 24 évesen költözött Párizsba, először grafikusként reklámokon, hirdetéseken dolgozott, logókat készített és emellett a munka mellett is 30 évig kitartott. Mindig új utakat, új módszereket keresett, újítani akart. „…leszögezi, hogy a hagyományos festészet ideje lejárt, majd kijelenti, hogy a mozgás nem a kompozícióból, nem is a témából fakad, hanem a szem beavatkozásának következménye, amely egyedüli alkotóvá lép elő.” Létrehozza plasztikai ábécéjét, ez az alapja műelőállítási rendszerének. A formakészletet színkészlet is kiegészíti, ezernyi lapra nyomtatja ki mindegyik árnyalatot, majd kimetszi belőlük a kiválaszott formát. Ha az ábécé megvan és a mű sémája elkészült, a munkát már bármelyik ügyes ember befejezheti. 1957-ben felhagy a reklámmal, minden kortárs megmozduláson ott van világszerte, ezt egy másik tevékenység váltja fel: művének menedzselése. „Olyan művek előállítására dolgozott ki rendszert, melyek elsődleges célja tömegek elérése. Egy prototípusból kiindulva nagy számban lehet szerigráfiákat, szőnyegeket, szobrokat, freskókat másolni. A műkedvelők ezentúl pénztárcájuk vastagsága és a kívánt hordozófelület szerint vásárolhatnak. „ „A munkám abból áll, hogy kitalálom és megcsináltatom” – a mű már nem egyedi. Birtoklása már nem kizárólagos, nem egyetlen gyűjtőé, sokak számára hozzáférhető. Vasarely pontosan tudja, merre tart. Mindig a továbbadás lehetősége érdekli, az op-art mesterét, aki a világ összes retináját megbolondítja és ezáltal egy új művészeti korszak születésének hírnöke. Az op-art amerikai riválisa a pop-art, élén Andy Warhollal. 1969-ben lesz Magyarországon először kiállítása, a művész megkerülhetetlenné vált, még a kommunista rezsim számára is. Sok hírességgel (pl. Andy Warhol, aki aláírást kér Vasarelytől), politikussal (Georges Pompidou, Jacques Chirac) találkozik ill. van jóban, esetleg munkakapcsolatban (David Bowie), fiával, a szintén művész Yvarallal együtt tervezik a Renault logóját. De a rengeteg siker és elismerés mellett, azt is bőven megéli még, ahogy az op-art kimegy a divatból. Majd meghal a felesége, aki végig támogatta, majd jönnek az örökösödési családi viták. A könyv végén több mint 30 oldal szól ezekről a csatározásokról, amit elég nehezen lehetett követni szerintem, meg pl. engem – ilyen terjedelemben – nem is érdekelt. Az egyik szerző Vasarely unokája és örököse (egyetemes és erkölcsi jogi örököse, ahogy a könyvben áll), nem vagyok biztos benne, h ez jót tett a könyvnek. Jó lehetett volna, személyesebbé tehette volna, kis műhelytitkokat árulhatott volna el, de egyik sem történt. Vasarely, sem a művész, sem az ember nem kerül közel az olvasóhoz, nem lesz belőle valódi, hús-vér ember, a címre utalva pedig: ez a könyv minden, de nem regényes. Egyébként néhány fejeztet az unoka írt, de – tudom, nekem semmi sem jó – ezeket is kicsit furának éreztem, mintha előtérbe helyezné magát, minek? Ki ő? Szóval összességében nem igazán tetszett és bár mindenképpen többet tudok Vasarelyről, mint eddig, bőven maradtak még sötét foltok.

Paul Auster: Die Musik des Zufalls

A várólistámon volt ez a regény, ami 1990-ben jelent meg és rajta van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is. Egy véletlen találkozás áll a regény középpontjában két ember között, ami nem várt fejleményekhez vezet.

A tűzoltó Jim Nashe, amilyen váratlanul és gyorsan jut egy örökséghez, olyan gyorsan el is tapsolja. Épp „visszafelé tart a régi életébe”, amikor felvesz egy random stoppost, ezzel mindkettőjük sorsát megváltoztatva. A fiatal srác, Jack Pozzi, szerencsejátékos és nemsokára már azzal a közös tervvel érkeznek két milliomos birtokára, h felültetve azokat elnyerjék a pénzüket. A terv viszont visszafelé sül el, Nashe-nek és Pozzinak le kell dolgozniuk adósságukat azzal, h egy falat építenek. A két különböző személyiségű főszereplő másként éli meg ezt a helyzetet, másként keresik a kiutat és végül sorsuk is másként alakul. A vége számomra meglepő volt és sok kérdést hagyott megválaszolatlanul. Paul Auster történetében a véletlen nemcsak szerepet játszik, hanem magához ragadja az egyetlen főszerepet. Tetszett a történet, az elbeszélés stílusa, a szimbólumok, a kiszabott büntetés, időnként már-már példabeszéd érzésem volt, de nem a „szájbarágós”, rossz értelemben. Belengi az egészet valami baljós hangulat, ami csak fokozza az izgalmat. Az egyszerűnek tűnő történet mögött komoly gondolatok rejtőznek, rengeteg válaszra váró kérdéssel. Ez volt a második könyv, amit Austertől olvastam, az elsőhöz hasonlóan tetszett.

Emily Henry: Kein Sommer ohne dich

Egy pasi-csaj barátságot követünk végig ebben a könyvben, amit hangoskönyvként hallgattam.

A szeleburdi, utazási újságíró és influencer Poppy és a megbízható, az életét óraműpontossággal élő tanár, Alex a legjobb barátok az egyetem kezdete óta. Sok kalandot éltek már át együtt, mindig ott voltak egymás számára. Bár nem is lehetnének különbözőbbek, Poppy elbeszéléséből egyértelműen kiderül, h már jó ideje többet érez Alex iránt barátságnál és vannak arra mutató jelek, h ezzel a srác is így van. Viszont a barátságuk mindkettőjük számára olyan fontos és értékes, h nem merik kockára tenni azt, mert nem biztosak a másik érzéseiben, ráadásul, hol az egyikük, hol a másikuk érzi azt, h meg találta – valaki más személyében – az igazit. Sok újdonságot sem a sztoriban, sem a megvalósításban nem hozott a könyv, sajnos nekem a mesélő, Poppy nem lett a kedvencem, ez rányomta a bélyegét számomra az egészre. Nagyon idegesített még a többsíkú elbeszélés, oké értem, h ez fokozza az izgalmat stb., de itt szerintem túlzásba esett a szerző, mert a jelen mellett hol 12, hol 10, hol 5 évvel azelőttre ugrándoztunk, amit nehezemre esett követni és feleslegesnek is tartottam ezt. Szóval összességében nem lett a kedvencem.

Siggi Weidmann: Gebrauchsanweisung für Brüssel und Flandern

Többet is olvastam már ebből a sorozatból, ami „használati utasítást ad” az adott országhoz, általában akkor, amikor meglátogatni készültem az adott országot, most is ez történt. Minden fejezet egy kicsit másról szól, de az első mindjárt a művészetekkel és egy belga művésszel, Pieter Bruegellel kezdődik mindenféle általános bevezetés helyett, ami azért kicsit fura volt és egyébként is nagyon sok szó esik benne a művészetekről, talán kicsit túl sok is, a többi témához képest.

Ezenkívül kivesézi a flamand – vallon ellentétet, kiderül h a tulipán nem is holland, sokkal inkább belga, vagy méginkább flamand, sok szó esik a sörökről és a bonbonokról is persze. Megemlékezik a nagyon magas szintű belga konyhaművészetről ugyanúgy, mint a mindenhol kapható sült krumpliról, de emlékeim szerint pl. a szintén híres gofriról nem sok szó esik (vagy semmi). Nem összefoglalva, inkább itt-ott elejtve ad egy képet az ország történelméről is, amiben meglehetősen sok a szokatlan esemény. Ezenkívül pedig külön fejezetekben tárgyalja a nagyobb ill. híresebb városokat, úgy mint Brüsszel, Antwerpen, Brugge, Gent vagy a tengerparti gyöngyszem Oostende. Mivel ezek közül mind szerepel az én listámon is, volt itt néhány olyan infó, ami jól jött. Ez a könyv egyébként elég régi, 2007-es, de mivel inkább az ország ill. a városok kulturális-szakrális látnivalóira koncentrál és nem a divatjelenségekre, ez nem zavart túlságosan, de annyira nem tetszett a könyv.

Judith Lennox: Die Mädchen mit den dunklen Augen

Nagyon régen megvolt már a könyv, még sok évvel ezelőtt kaptam egy német barátnőmtől, most a várólistámról került sorra. A címe (A sötét szemű lányok) a 3 főszereplőre utal, vagyis Livre, Katherine-re és Rachelre. Kamasz barátság az övék, jóban-rosszban összetartanak, annak ellenére is, h teljesen más családi- és szociális környezetből származnak. Talán ezért és különböző karakterük miatt is, teljesen máshogy alakul az életük.

Rachelre nagyon gyorsan rátalál a boldogság, férjhez megy, kislánya születik, ő viszont röviddel a szülés után meghal. Liv a főiskolán ismerkedik meg az intellektuell, de meglehetősen furcsa Stefannal, akihez csapot-papot otthagyva hozzá is megy. 2 kislányuk születik, de a férfi teljesen elszigeteli a feleségét a külvilágtól, elképesztően mostoha körülmények között élnek, önellátásra törekedve. Végül Livnek sikerül elmenekülnie és új életet kezdenie. Hármuk közül mindig is Katherine volt a legvagányabb, ő nem álmodozott házasságról, gyerekekről. Újságíró lett, utazgat, kénye-kedve szerint használja a férfiakat, mindaddig, amíg szerelmes nem lesz. A férfi viszont nős, ráadásul egy politikus, így évekig titkos szeretője lesz. Nagyon érdekesnek találtam a különböző női sorsok bemutatását, a maguk szépségével és nehézségeivel együtt és azt, ahogy végigkövethetjük a barátnők életét, ami időnként újra és újra összefonódik.

Jojo Mojes: Mein Leben in deinem

Ez újra Mojes egy olyan könyve, ami nagyon tetszett. Az amerikai Nisha bár egyszerű körülmények közül származik, de amióta a dúsgazdag Carl felesége, luxusban él és éberen vigyáz arra, ami az övé. A középosztálybeli angol Sam egy kamasz lány anyukája, akinek a férje depresszióval küzd, így az ő vállán van minden felelősség.

Sorsuk egy fitness teremben keresztezi egymást, ahol is véletlenül elcserélik a táskáikat. Samnak rövid ideig szerencsét hoz és nem várt magabiztosságot kölcsönöz Nisha elegáns, méregdrága Chanel kiskabátja és tűzpiros, krokodilbőr Louboutin cipője. Nishánál viszont csak az elképesztő csapások kezdetét jelenti. Férje se szó, se beszéd kisemmizi, letiltja a kártyáit, kizárja a hotel lakosztályukból, mindehol és mindenkinél ellehetetleníti, a felháborodása hatalmas, a megaláztatása és elkeseredettsége úgyszintén. ott áll egy fillér nélkül egyedül, talpra kell állnia – takarítani kezd egy félreértés folytán abban a hotelben, amiben a férjével lakott és ahol ő most is lakik, itt barátokra és jótevőkre lel. Nekik hála kezdi magát, a férjét és a világát másként látni, kezdi értékelni az egyszerű dolgokat, az egyszerű emberi kapcsolatokat, amiben már jó ideje nem volt része. A sors – vagy inkább a kőgazdag Carl - különleges fintora révén Nisha és Sam együtt erednek a tűzpiros, krokodilbőr Louboutin cipő után, ami lehet, h nem is eredeti és nagyon valószínű, h valami egészen más miatt értékes. A végére kicsit roadmovie jelleget öltött a regény és talán kicsit túl hosszúra is nyúlt, ill. időnként a valóságtól itt már némileg elragaszkodottnak éreztem. Mindennek ellenére tetszett, nagyon ügyesen fűz össze teljesen különböző női sorsokat, barátságról és női szolidaritásról mesél. A két – első blikkre teljesen különböző – főszereplőnő mellett, további érdekes női karakterek színesítik a történetet, amiben az anyaságtól kezdve a házasságban-, a munkában való helytálláson át, a klimaxig vagy az önsanyargatásig sok női téma szóba kerül.

Franziska Erhard: Diese Sache mit Paris

Josephine gazdasági informatikusnak tanul, amikor az „utcán felfedezik” és berángatják egy – harmadosztályú - modell casting showba. Sosem gondolta volna, h tetszhet neki az ilyesmi, de mégis, ráadásul meg is nyeri a versenyt. A munkák viszont néhány hónap múlva alig-alig jönnek. Jön viszont egy nem mindennapi megbízás.

El kell játszania egy jóképű, híres és nagy nőcsábász focista, Leon barátnőjét, miután az utóbbi időben több botránya is volt, ezért visszaesett a teljesítménye és a bizalom is megrendült iránta. Nem nehéz kitalálni, hova lyukad ki a történet, de addig vár ránk néhány meglepő és az ilyen jellegű könyveknél nem megszokott akadály. Kicsit bepillantunk a modellek és a focisták életébe is, de van benne néhány meglepő dolog, amikről ritkán olvasni ilyen kis limonádé jellegű regényekben, ezenkívül jópofa a nyelvezete és a két főszereplő, Leon és Josephine is szerethető karakterek. A sztori nem túl eredeti és a vége talán kissé túlzottan is rózsaszínre sikeredett, de mivel összességében a megvalósítás egész élvezhető volt, tetszett.

Anja Saskia Beyer: Das kleine Café am Meer

A tény, h legjobban a borítója tetszett elég sokat elmond…

Hanna vmi nagyon stresszes, nagyon fontos pozícióban dolgozik a divat világában, de érzi, h az élete már nem az, amit szeretne, főleg, miután a pasija is szakít vele, szóval már a felütés nagyon eredeti. Gyerekkori barátnőjéhez „menekül” Mallorcára, akinek ott egy kis kávézója van és annak barátjánál segít ki egy panzióban. Persze rögtön kb. az első ember, akivel találkozik a szigeten, amikor kalamajkába kerül, a jóképű Sam, a panziótulajodonos, akivel nem kérdés, h össze fog jönni, egy további nagyon eredeti szál. Felbukkan aztán még egy szeleburdi berlini barátnő a maga szerelmi bonyodalmaival, egy régi szerelem a múltból, egy „meglepetés” féltestvér, de valahogy végig az volt az érzésem, h döcög az egész, kiszámítható a cselekmény, felejthető.

Lia Luis: Jedes Jahr im Juni

Nehezen indult, de végül egy jó kis olvasmány kerekedett ebből. Amazonon nagyon jó értékeléseket kapott a könyv – bár már meg kellett volna tanulnom, h ez nem feltétlenül jelent sokat – de az első fele csalódás volt, vontatott, unalmas, annak ellenére is, h az alapötlet eredeti.

A 16 éves angol Emmie élete romokban, amikor útjára enged egy lufit, benne egy üzenettel annak, aki megtalálja. A „túlparton”, Franciországban a szintén 16 éves Lucas bukkan rá és ezzel kezdetét veszi a két fiatal barátsága. Minden évben együtt ünneplik júniusban a szülinapjukat (erre utal a cím is), ami ugyanazon a napon van, sok időt töltenek együtt és a legjobb barátok lesznek. Sőt, Emmie egy idő után be kell vallja magának, h többet érez Lucas iránt. De az életük és ők maguk is, sokban különböznek egymástól: Lucas sikeres építész, jóképű, gyönyörű barátnőkkel, világpolgár, míg Emmie magányos és egy hotelben dolgozik mindenesként. Immáron 30 évesen Lucas felkéri, h legyen az esküvői tanuja, ami egyrészről nagy megtiszteltetés, másrészről hatalmas csalódás Emmie-nek, de ennek ellenére persze belemegy. Ekapcsán bukkan fel az életében újra Eliot, Lucas féltestvére, aki anno majdnem olyan közel állt hozzá, mint Luke, de a múltban történt valami, ami megváltoztatta a kapcsolatukat. Most viszont kezdenek újra közel kerülni egymáshoz és hirtelen az olvasó és Emmie is látja a különbséget a két fivér között, ráadásul lassan fény derül a múltra, Lucas csúsztatásaira és hazugságaira és az örök barátság kártyavára és a nő tökéletes képe a férfiról összeomlik. De ekkor Emmie-nek már nincs is szüksége erre, kinyílt a világa, amiben immáron nem csak Lucas van. Bár az én leírásom alapján úgy tűnhet, de nem csak a szerelmi szál van benne, hanem még nagyon sok minden, pl. Emmie családkeresése, amiben sok csalódás után végre szívet melengető fejlemények is vannak és az egész Eliotos dolog is egy nagyon szép történet, az más kérdés persze, h ilyen van-e az életben, nagyon idealizált, de szép. Mindenesetre – különösen a második fele – sokkal jobb az átlag kis könnyed regénynél, a sok eredeti gondolat és a jól megírt, szerethető szereplők miatt.