2011. május 29., vasárnap

Christopher Moore: Biff evangéliuma

Már az első oldalakon egyértelművé vált, h nem mindennapi könyv van a kezemben;).
Kiküldetés a koszfészekbe, vidd magaddal a nyelveken beszélést, egy-két kisebb csodát és hozz egy kis csokit, amit a koszlakók nassolnak;). Ezzel a szöveggel küldik el az éppen feltámasztott Lévit - aki Józsua, vagyis Jézus gyerekkori barátja és akit mindenki csak Biffnek hív - a Földre, h megírja ő is evangéliumát, emlékeit a Megváltóról. A már meglévő evangéliumokkal az a baj, h Jézus születése után rögtön a keresztelőre ugranak, ami manapság normálisnak tűnik, anno viszont a két esemény között 30 év telt el.


Józsua és Biff együtt nőnek fel, kisgyerekkoruk óta a legjobb barátok, így nem is találhatnánk alkalmasabb személyt arra, h beavasson minket Jézus első 30 évébe. Józsua a kezdetektől tudja, h más, mint a többiek: állatokat, majd embereket támaszt fel, gyógyít és próbál megbirkózni származása és küldetése sajátosságaival. A két barát megismerkedik, majd beleszeret Mariba (Mária Magdolna;)), aztán vándorútra indulnak, h megkeressék a három napkeleti bölcset, hátha tőlük többet megtudhatnak arról, vajon valóban Józsua-e a Messiás.
Eddig tetszett, mert nagyon jó dumával van megírva, bár időnként kicsit sok. Viszont ez a napkeleti bölcses rész már nagyon sok(k) volt: túl részletes, túl követhetetlen, túl kalandos, időnként erősen fantasybe hajlik. Először Boldizsárhoz mennek, majd onnan Gáspárhoz, végül Menyhérthez. Közben megismerkednek többek között a feng-shuival, démonokkal, a kung-fuval, a buddhizmussal, egy jetivel, a dzsudóval, a kámaszutrával (csak Biff;)),a jógával, jógikkal – ebből talán már sejthető, h az utazásuk nem épp eseménytelen;).
A vége, ahonnan tulajdonképpen véget ér a „fikció” és Jézus tanításait, majd keresztre feszítését írja meg, tehát, amiről az evangéliumokban is olvashatunk, már sokkal komolyabb, itt sokkal kevésbé vette viccesre a figurát, nyilván kevesebb volt erre a lehetőség is.
Olyan szempontból jó volt, h utána olvasgattam pár dolognak, mert időnként bevallom őszintén nem tudtam eldönteni, h mit talált ki ő és mi olvasható az evangéliumokban, szóval picit felfrissítettem ezt- azt, meg aztán kérdéseket is felvetett, pl. hogy mit ünnepelt Jézus gyerekként húsvétkor;)? (az eredetileg zsidó ünnep az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt).
Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, mert egyrészről vicces és fordulatos. Időnként nagyon meglepő párbeszédeket folytat Jézus, máskor túlságosan részletesnek éreztem a sztorit, különösen az „akció jeleneteket”, meg kicsit össze-visszának is, fejetlennek. Filmbe az ilyenek általában jók, de könyvben nem szeretem, ezeket a nagyon összetett, de elég nehezen elképzelhető, bizarr jeleneteket. Szóval sokszor volt az az érzésem, h az író olyan igazán nem tudja mit akar, vagy azt talán igen, de akkor meg azt nem, h érje el. Időnként kimondottan fárasztó olvasmány volt.
Sokat hallottam már a könyvről és csupa jót, így voltak elvárásaim, valahogy ezeknek nem igazán tudott megfelelni, picit csalódás volt, azzal együtt is, h tulajdonképpen tetszett. A könyv a Várólistámon volt.

2011. május 24., kedd

Bernhard Schlink: A felolvasó

2008-ban készült film az 1995-ben íródott regényből és azóta szinte klasszikusnak számít. Akkoriban a film szerintem kihagyhatatlan volt, én is láttam és bár nem került a kedvenceim közé, mégis tetszett, megérintett, kb. azóta terveztem, h elolvasom a könyvet is. Eleinte azt hittem, alig-alig emlékszem valamire, de aztán mégis nagyon sok minden előjött.
Ismét egy könyv, ami a náci Németországról – is - szól, mostanában nagyon megtalálnak ezek. Bár itt inkább közvetetten jön elő: a 60-as évek generációs konfliktusa a téma, amikor az új generációnak szembe kellett néznie az előző bűneivel, tetteivel, itt kissé bizarr módon.


A regény 3 részből áll. Az elsőben olvashatunk a 15 éves mesélő, Michael és egy 36 éves nő, Hanna véletlen találkozásáról. Minden a szexszel kezdődik: a fiúcska – ahogy a nő nevezi – a nála jóval idősebb, érett nővel fedezi fel a testi szerelem gyönyörűségét. A nő valamiféle anya szerepet is átvesz, odafigyel az iskolai tanulmányaira. Kéri a fiút, h olvasson fel neki és igazi lelkesedéssel, gyönyörűséggel hallgatja a világirodalmi történeteket. Ám a boldogságnak hirtelen vége szakad, mikor a nő búcsú nélkül eltűnik.
A fiú élete folytatódik, a 7 év múlva játszódó 2. részben, jogi tanulmányokat folytat, e kapcsán találkozik ismét Hannával háborús bűnösök tárgyalásán, ahol a nőt, mint a női SS egykori tisztjét vonják felelősségre. "Ön mit tett volna a helyemben? " - kérdezi a bírót, egy konkrét eset kapcsán, amit bűneként rónak fel, ezzel nehéz pillanatok elé állítja az író az olvasót is, mert tényleg, én mit tettem volna?, mi a jó megoldás egy ilyen helyzetben? Szerencse, méghozzá nagy, h a kérdés csak fiktív.
Annak ellenére, h a fiú csak nézőként vesz részt itt, nem beszélnek, nem kommunikálnak soha, semmilyen módon, sokkal többet megtud a nőről, mint személyes kapcsolatuk idején. Fontos, sorsdöntő dolgokra jön rá, amik egészen más megvilágításba helyeznek dolgokat és amik a nő jellemének eddig nem ismert vonásait fedik fel a fiú előtt, majd Hannát életfogytiglanra ítélik. Itt már sejteni lehet, h az a viszony mélyebb nyomokat hagyott a fiúban, mint gondolta.
A befejező rész a fiú felnőtt élete, beszámol tönkre ment házasságáról és rájön, h a gyermekkori viszony, sokkal többet jelentett neki, mint hitte és hogy sosem tudta elfelejteni a nőt, ez mérgezte meg házasságát is. Válása után szinte önkéntelenül kezd felolvasni, majd 10 éven keresztül küldi a felvételeket Hannának a börtönbe, akit aztán büntetésének 18. évében kiengednek. Mikor találkoznak néhány nappal a szabadulása előtt, annyi év után újra, csalódik a nőben, aki megöregedett, meghízott, ezt a csalódottságot Hanna is látja, és le is reagálja, a maga módján.
Míg a filmben keverednek az idősíkok, a könyvben lineáris az elbeszélés mód, szépen sorjában olvashatjuk a történetet, de alapvetően szerintem a film – amivel a Hannát játszó Kate Winslet mindent megnyert, ami nyerhető (Golden Globe, Oscar, BAFTA stb.) - eléggé hű a könyvhöz, bár már elég rég láttam, de úgy emlékszem.
Nagyon tetszett a felolvasás, olvasás, mint visszatérő, fontos motívum a regényben.
Érdekes, mert miközben olvastam nem tetszett annyira a könyv, miután befejeztem és kicsit leülepedett, egész más érzéseket vált ki belőlem, valahogy most tudom igazán értékelni és igazán jónak tartom, olyannak, ami nagyon sok gondolkodnivalót ad.
Németországban – nem túl meglepő módon – kötelező olvasmány, rengeteg féle különböző kiadásban lehet kapni: tanítási segédlettel, fénymásolnivalóval, interpretációkkal, oktatási mintákkal.
Rajta van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán és rajta volt a Várólistámon is.

2011. május 18., szerda

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

64 kiadásban jelent meg, 2006-ban pedig elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat, ami engem kicsit meglepett, inkább felnőtteknek ajánlanám a regényt. Film is készült belőle, amit ráadásul Budapesten forgattak.


Rengeteg könyv született már a koncentrációs táborok szörnyűségeiről, a zsidók ellen elkövetett kegyetlenségekről. Sokat olvastam ezek közül én is, ezt a témát nem lehet és nem is szabad megkerülni.
A könyvtolvaj újdonság volt számomra, mert a német kisemberek világát mutatta be a náci uralom alatt, újdonságot hozott nekem A csíkos pizsamás fiú is. A 9 éves Bruno az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának fia, az ő szemével láttatja az író a tábort, a táborban lakó csíkos ruhát viselő, sovány embereket és magát a Führert is. Brunonak nem jelent semmit sem a Dávid csillag, sem a horogkereszt. Az ő legnagyobb problémája, h berlini fényűző 5 emeletes házukat és barátait elhagyva egy szerényebb helyre kell költözniük (csak 3 emelet). Lassan szivárognak be a tények az életébe, de nem nagyon tudja összerakni a dolgokat (hogy lehet, h valaki orvos, mégis zöldséget pucol és felszolgál? stb.), ill. nem is igazán tulajdonít nekik jelentőséget, túlságosan el van foglalva a saját kis életével. Persze az is igaz, h egészséges lélekkel és ép ésszel elég nehéz is volt mindazt felfogni, ami akkoriban történt.
Egyik felderítő túrája alkalmával ismerkedik meg Smuellel, aki a kerítés másik oldalán él és a két kisfiú gyermeki őszinteséggel, nyíltsággal barátságot köt. Nem foglalkoznak politikával, vallással, ideológiával, barátot látnak a másikban, semmi mást, öntudatlanul igazi példát mutatnak.
A vége torokszorító, de arra is ráébresztett, h ilyen könyvet olvasva, sajnos majdhogynem „természetesnek” veszem mindazt, ami a zsidókkal történt, de itt, amikor uez egy német kisgyerekkel esett meg, felkaptam a fejem. Ez persze nincs jól így, de sajnos igaz, h a borzalmakhoz is hozzá lehet szokni, ilyen formán is.
Persze mindez nagyon régen történt és nem ismétlődhet meg. A mi korunkban biztosan nem.

Ezzel zárul a könyv, így legyen.

2011. május 14., szombat

Andrea Koßmann: Männertaxi

Egy Amazonos kirándulásom alkalmával fedeztem fel a könyvet és épp eléggé lököttnek tűnt ahhoz, h tetszen:).


Ennek ellenére eleinte nem nagyon jutottam dűlőre vele. Egyrészről hozza azokat a kliséket, amiket Bridget Jones óta ismerünk (kicsit túlsúlyos, kaotikus szingli), másrészről viszont egy egészen más oldalt is megmutat (csak szex, semmi érzelem), nekem ez így egy személyben kicsit fura volt.
Az elején azt éreztem, h tele van teljesen semmit mondó, érdektelen párbeszédekkel, sokszor tűnt nagyon erőltetettnek a dolog, nagyon jópofa akart lenni, de nem igazán sikerült.
A sztori annyi, h két pasikban csalódott barátnőnek, jön az a 'zseniális' ötlete, h a pizzákhoz hasonlóan pasikat kínáljanak fel, a némi törődésre, gyengédségre, satöbbire;) vágyó nőknek. Persze egy jó üzletasszony kipróbálja a szolgáltatást, mielőtt a kedves vendégnek ajánlaná;), így tesz Isa és Pia is, tesztelik a remek pasi példányokat, majd beindítják a vállalkozást, a Männertaxit.
Női limonádéhoz meglepően vastag könyv, több, mint 400 oldal, kb. az első 100 oldal "szenvedés" után, egyre jobb lett. Egyre inkább megismerjük a főszereplő Isa-t, akinek elég érdekes a viszonya a körülötte élő pasikkal: van, aki szereti , de ő csak szexet akar tőle, van aki megcsalta és elhagyta, de még nem felejtette el, van, aki csapná neki a szelet, de ő egyáltalán nem vevő rá és van, aki csak szexet akar tőle, naná, h ő az, akibe a lány belehabarodik. És persze közülük valaki a herceg fehér lovon;), akihez viszont az út hosszú és göröngyös, le kell győzni hozzá félreértéseket, sztereotípiákat, elveket, de végül úgy tűnik, érdemes.
Ritkán esik meg velem, h ilyen ’rossz’ kezdés után egy könyv mégis meg tud venni kilóra, de most ez történt. Nem tudom, h hozzászoktam Andrea Koßmann stílusához, vagy tényleg egyre jobban írt és egyre jobban variálta a dolgokat, de a végére igazán tetszett, nagyon jókat nevettem:).
Ráadásul, bár persze egy laza kis női olvasmányról van szó, a főhős mégis valamiféle fejlődésen megy keresztül, az eleinte kissé unszimpatikus csajból, a csupaszív, segítőkész Isa lesz és ez többnyire hihetően, túlzások nélkül előadva. Ami még tetszett, h sok mindenről szó esik: barátságról, emberségről, szerelemről idős és fiatal korban, szóval a végére még egy picit többet is adott, mint amit vártam.

2011. május 10., kedd

Kurt Tucholsky: A gripsholmi kastély

Még anno tanultam Tucholskyról, mégsem akkor érintett meg, hanem a Das Ideal c., szerintem zseniális versével (magyar fordítása sajnos nincs, legalábbis nem találtam). Nemrég, mikor épp Stockholm és a gripsholmi kastély kapcsán olvasgattam, fedeztem fel ezt a könyvét, nem lehetett kérdés, h elolvasom, be is szereztem antikváriumból.


2 szál van a könyvben, azt nem állítanám, h 2 szálon futnak az események, mert azokból kevés van:). Szóval az egyik egy teljesen nyugodt, csendes, már-már idilli svédországi nyaralás. Tucholsky svéd kötődése érthető, 1929 óta itt élt, ez a népszerű kisregénye 1931-ben jelent meg.
Az egyes szám első személyű elbeszélő barátnőjével, Lydiával tölt 3 hetet itt, a gripshomi kastélyban laknak, élvezik felhőtlenül a pihenést, a szabadságot, a szerelmet. Kissé meglepő merészséggel ír a főszereplők kapcsolatáról, ill. erotikus kalandjukról a lány őket meglátogató barátnőjével, de mindezt anélkül, h közönséges lenne, sokkal inkább az olvasó fantáziájára bízza a dolgokat, mégis meglepő, mert a könyv pontosan 80 éves és akkoriban igazán merésznek számított.
A szerelmi történettel, önfeledt nyaralással párhuzamosan a másik szál, a nyaralók segítsége egy intézetben, a német nevelőnő zsarnoksága alatt nevelkedő kislánynak.
A stílusa valami hihetetlen könnyed, játékos, időnként kissé idióta;), a könyv egyszerre útinapló is és szerelmes regény is egy kicsit. Bár tetszett, de egy fél délutános könnyed kis olvasmány, ami különösebb nyomokat nem hagy az emberben.

2011. május 7., szombat

John Steinbeck: Érik a gyümölcs

Steinbeck 1938-ban elfogadta egy újság felkérését, h írjon cikksorozatot a gyökereiktől megfosztott amerikai farmerokról, akik nagy számban vándoroltak munka és jobb élet reményében Oklahomából Kaliforniába. Ebből született aztán legjelentősebb regénye az Érik a gyümölcs 1939-ben.


Az un. okik (Oklahomából munka reményében elvándorolt farmerok) sorsát Steinbeck a Joad családon keresztül mutatja be. Joadék bérlők voltak, de a harmincas évek Amerikájának nagy gazdasági és társadalmi válságakor a gépesítéssel nem volt szükség már a munkájukra, el kellett hagyniuk a földjüket, ott kellett hagyniuk addigi életüket. Kaliforniába mentek nagy reményekkel, ami az ígéret földjeként jelent meg, ahol újra felépíthetik az életüket. Népes család - a nagyszülők, szülők, 6 gyerek, nagybácsi, vő és egy prédikátor - vágott neki a hosszú útnak.
Eleinte a teljes összetartást jelképezte számomra a család, több generáció élt együtt, egymást segítve, támogatva, együtt keltek útra, de lassan körvonalazódott, h mindenkinek megvannak a saját tervei, amikért akár gondolkodás nélkül otthagyja a családot.
Mintegy a Kánaán felé indultak meg Kaliforniába, minden reményük abban volt, h ott munkát kapnak. Paradicsomi elképzeléseiken már útközben változtatnak a hírek, amiket hallanak, h ott sem jobb a helyzet.
Halálesetek is történtek a hosszú úton a családban, voltak, akik elszöktek, így a 13 fős oklahomai farmercsalád 8 fővel érkezik meg az „ígéret földjére”. A szerepek is átalakulnak a vándorút során: az anya az, aki összetartja a családot, aki minden helyzetben tudja, mi lenne a legjobb az övéinek és nem is habozik magához venni az irányítást.
Nagyjából minden második fejezet hosszabb, ez szól a család útjáról, ezt követi egy rövidebb rész, amiben Steinbeck képet nyújt a Joad család körül folyó dolgokról, bemutatja Kaliforniát, ír a főszereplőkhöz hasonló többi család vándorlásáról.
Az álmot egy új életről, összetöri a kizsákmányolás, az idegengyűlölet, a szolidaritás hiánya, amivel a Joad család mindenütt találkozik. Farmerokból koldussá válnak és kétségbeesve igyekeznek a megaláztatások és nélkülözés ellenére, a nyomorban is megtartani emberi méltóságuk maradékát.
A vége nekem nagyon fura volt, mert azt vártam, h az 570 oldal végére megtudom, mi lesz a család sorsa, h merre billen a mérleg nyelve, amin egyensúlyoznak. Csalódott voltam az utolsó – meglehetősen bizarr – sorokat olvasva és számtalan kérdés zakatolt a fejemben. Bármennyire is a reményt és az emberséget szimbolizálja a regény vége és bármennyire jó is időnként egy nyitott befejezés, ami teret ad a fantáziának, ez nekem túl nyitott volt.


A cím egyrészről utal ténylegesen a gyümölcsre, elvégre annak leszedésére érkeznek Kaliforniába és számtalanszor elhangzik, h mi érik éppen, másrészről pedig:
Az emberek lelkében nőnek és nehezednek s várják a szüretet a harag gyümölcsei.

Annak ellenére, h ezt tartják legjelentősebb művének - rajta van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod,mielőtt meghalsz listán is - számomra izgalmasabb, eseménydúsabb volt az Édentől keletre, összességében mindenképpen jobban tetszett az.

2011. május 3., kedd

Anette Göttlicher: Die Melonenschmugglerin

Már az első oldalakon nem győztem mosolyogni, ez a nő idióta, de pont ezért bírom annyira;)!!!
Őszintén szólva a fülszöveget elolvasva nem annyira érdekelt a könyv, mégsem tudtam ellenállni neki, annyira megszerettem az írónő stílusát, h beszereztem ezt is.
A történet főhőse ezúttal is egy Münchenben élő harmincas nő, Charlotte. Anette Göttlicher könyvei mind olyanok, mintha egymás folytatásai lennének. Nem tudom ezt pozitívumként vagy negatívumként ’kellene-e’ értékelnem, csak azt tudom, h igazi kikapcsolódás és öröm, állandó vigyorgás és valami nagyon kellemes, jó érzés jár együtt a könyveinek olvasásával, szóval gyanítom, h nálam inkább pozitív. Első könyvei Marie naplói voltak, ebből az 5. könyv júniusban fog megjelenni (már nagyon várom), majd jött a karrier/gyerek témát boncolgató Mit Liebe gemacht, majd ez, ahol a babavárás a téma.


Mindenképpen fura kicsit a sztori, mert hosszas próbálkozás után esik teherbe a főszereplőnő és mégis az öröm, boldogság és aggódás triója mellett a kétséggel vegyes csalódottság is felüti a fejét. Ennyi volt? Soha nem lesz több első csók, első érintés, friss szerelem, eszeveszett lángolás? Úgy érzi, azzal, h a barátja gyermekét várja megpecsételődött a sorsa, örökre ehhez a férfihoz van láncolva és annak ellenére, h szereti Frankot, ez mégis némi csalódottsággal tölti el.
Így aztán 2 pasi között őrlődik teljesen váratlanul. Az egyik a gyermeke apja Frank, aki kicsit sótlan fazon, nem beszéli, örüli, bonyolítja túl a dolgokat, viszont természetes módon aggódik, mikor Charlotte már állapotosan rendszeresen éjjel 2 és 3 körül ér haza, úgy, h nem elérhető telefonon, az sms-ekre nem reagált, ami persze vitákhoz vezet. Tovább bonyolítja a helyzetet, h a kimaradások mind Tom számlájára írhatóak, aki a lány gyerekkori és egyben legjobb barátja. Koncertre mennek, vacsorázni, beszélgetnek, játszanak, ő sokkal érzékenyebb, látszólag sokkal jobban törődik Charlottéval, pontosan azt teszi és mondja, amit egy babát váró nő elvár, de mindezt tök természetesen, úgy, h az egy percig sem lesz erőltetett, vagy tűnik túlzásnak. A két jó barát egymásba szeret, bár mindkettőjük számára világos, h ennek a kapcsolatnak nincs jövője, de a szerelmet ilyen apróságok nem tudják megállítani. Ennek kapcsán került elő Erich Fried, zseniális verse, a Was es ist, nagyon igaz.
Szóval maga a téma tényleg fura és valamennyire talán tabu is, de mégis a történetet olvasva, mégis valahogy érthető, mégis tudtam Charlottéval azonosulni – bár időnként szívesen lekevertem volna neki egy pofont;) – és egy könyv pont akkor jó – legalábbis szerintem, ha magával ragad, ha azonosulni tudsz vele, ha érzelmeket vált ki.
Persze nem csak szerelmi háromszög van benne, a könyv 40 fejezetre bomlik, a babavárás 40 hetének története. Nagyon tetszett, ahogy az anyává válásról, az anyaságról írt, volt honnan merítenie, mert pont akkor várta a kislányát, mikor ezt a könyvét írta, így igazán autentikus:). Időnként felvillant az a minden szerelmet, pasit, vágyat elsöprő anyai szeretet, ami mindent felülír és Charlotte konklúziója is az, h tulajdonképpen mindegy is, h melyik pasival fogja leélni az életét, a fő, h vele lesz a kislánya és ez a lényeg, ez mindennél fontosabb.
Persze nem lehet nem észre venni, h ebben a könyvében is uaz a felállás, mint az összes többiben: egy karakterre az előzőekhez nagyon hasonló harmincas nő, a kissé unalmas pasija és egy felvillanyozó harmadik. Őszintén szólva AG férjének helyében én már aggódnék;).
A könyv címe (A dinnye csempész) és a borítója konkrétan nem függ össze a történettel, de mégis passzol hozzá mindkettő.
Nagy örömömre nemrég sikerült megfertőznöm valakit AG könyveivel, sőt erre a könyvére, már kész várólista van, ketten is várták, h befejezzem és következzenek ők;).