2010. december 30., csütörtök

Alan Bennett: A királynő olvas

Amilyen kicsi és vékony könyv(ecske), annál több gondolat van benne. Nagyon aranyos könyv. Már eleve a cím nagyon megfogott, szívesen böngészek egy - a királyi családok életével foglalkozó blogot (myroyals blog), az olvasást meg gondolom nem nagyon kell magyaráznom:).
Hihetetlenül kedves, már-már aranyos képet fest a királynőről, szeretném hinni, h valóban ilyen, vagy legalábbis egy kicsit ilyen;). Mondhatni véletlenül bukkan az angol királynő az udvarában egy mozgó könyvtárra és ez megváltoztatja az életét. Először csak „illemből” kölcsönöz ki egy könyvet, de aztán…

És még valami másra is rájött: arra, hogyan vezet egyik könyv a másikhoz, hogy bármerre fordul, mindenütt újabb és újabb ajtók nyílnak és hogy egy nap nem elég hosszú ahhoz, hogy annyit olvasson, amennyit szeretne.

Az olvasás megváltoztatja az életét, remekül ábrázolja az udvari életet, nem kevés éllel és iróniával;). Kissé el is hanyagolja a királynő a teendőit: úgy integet az alattvalóknak, h közben titokban olvas;), ha valahol szóba elegyedik a néppel, immáron nem a sablon kérdéseket teszi fel, hanem aziránt érdeklődik, mit olvasnak éppen;) és megtagadja 1-1 számára készített kivonat olvasását, mert:

…az efféle kivonat nem pótolja az olvasást. Sőt, ami azt illeti, éppen ellenkező hatást ér el. A kivonatolás tömör, tényszerű és célratörő. Az olvasás ezzel szemben rendezetlen, csapongó és örökösen további olvasásra csábít. A kivonatolás lezár egy témát, az olvasás viszont felnyitja.

Az udvarban azonban nem nézik jó szemmel a királynő új szokását, egy alkalommal pl. a kocsiból eltűnik a könyv, mert a tűzszerészek állítólag gyújtószerkezetnek nézték, mire a királynő:

Minden könyv gyújtószerkezet, arra való, h felgyújtsa a képzeletünket.



Tényleg oda jutottunk, h mostanában majdnem hülyének nézik sokan azt, aki olvas, ez történik a királynővel is, megkezdődnek az intrikák, a szervezkedés az „olvasás ellen”.

Még hogy olvasni? Hát persze hogy szokott olvasni. Mindenki szokott olvasni. Kinyitotta a kesztyűtartót, és előhúzta az aznapi Sunt.

Szenvedélyes olvasó lesz, de eljut arra pontra, mikor úgy érzi, eljött az idő arra, h olvasóból író legyen, h leírja azt a rengeteg tapasztalatot, amit több, mint 50 év uralkodás alatt halmozott fel.
A könyv, kissé meglepően, de nagyon frappánsan zárul.
A kisregény az olvasásról szól, fázisait, jellemzőit pedig az angol királynőn keresztül ismerhetjük meg. Számomra azt is mondta a könyv, h az olvasást soha nem késő elkezdeni: kortól, nemtől, rangtól független, mindenki számára lehetséges és még olyasvalakinek is kinyílik a világ általa, aki egyébként bejárta a világot, minden terület kiválóságaival találkozott, rengeteg mindent megtapasztalt.

Eszébe jutott (és a következő nap le is írta), hogy az olvasás, egyebek közt, valami izomféle is, és hogy az idők során neki ez az izma szemlátomást kifejlődött.

Élvezetes, humoros és tanulságos olvasmány volt, nagyon tetszett:)!

2010. december 27., hétfő

Jonathan Franzen: Die Korrekturen

Jonathan Franzen amerikai írónak eddig 7 könyve jelent meg, ebből 4 regény, magyarul még nem olvasható egyik sem. Az író, ezzel a könyvével vált ismerté, ami 2001-ben jelent meg, 3. regényeként, megnyerte vele a National Book Awardot, világszerte 3 millió példányban adták el. 2002-ben Németországban is hatalmas várakozás előzte meg a Die Korrekturen kiadását, állítólag nagyobb, mint eddig bármikor egy addig ismeretlen szerző esetében.
Idén jelent meg az új könyve (Freedom), ami hallatlanul nagy figyelmet kapott (pl. 10 év után Franzen szerepelt újra íróként a Time címlapján, Stephen King után), a kritikusok az év legjobb könyvei között tartják számon.


A Die Korrekturen szereplői a Lambert család tagjai, az idős szülők: az apa Alfred – akinek Alzheimere van, az anya Enid – aki szeretné, ha a család még egyszer utoljára náluk gyűlne össze karácsonykor, - az egyik fiú Gary – a sikeres: feleség, gyerekek és némi paranoia, a másik fiú Chip – a csalódás, irodalmi ambíciókkal – a lány Denise – a mesterszakács, kesze-kusza magánélettel. Denise története volt az egyedüli, amit kimondottan fordulatosnak és izgalmasnak találtam. Elég sok szó esik benne a gasztro világról, ami egyébként is érdekel, meg itt ért a legtöbb meglepetés.
Fejezetről fejezetre ismerjük meg – 780 oldalon keresztül - a szülők és a 3 gyerek életét ill. mindenekelőtt a kríziseiket, annak apropójából, h az anya együtt szeretné ünnepelni a gyerekeivel és az unokáival a karácsonyt, talán utoljára.
Miért kell ehhez ennyi oldal? - Tettem fel magamban a kérdést néhányszor, időnként nagyon meg kellett erőltetnem magam olvasás közben. Sokszor abszolút jelentéktelen dolgokról, eseményekről ír hosszú-hosszú oldalakon át, ez nagyon fájdalmas tudott lenni. Maga a történet nem túl izgalmas, vagy nagyszabású, a lényeg inkább az apróságokban, a részletekben rejlik, ahogy az író főhősei elszúrt életét bemutatja, ahogy a családi beszélgetéseket megeleveníti. A szereplők sikertelensége, kudarca áll a regény középpontjában. A gyerekek megpróbálják kijavítani a szülők életében látott hibákat, h elkerüljék a személyes katasztrófáikat. Lamberték gondjai, reményei, félelmei, „idegbajai” nagyon emberien, időnként komikusan, de ugyanakkor mégis szomorúan vannak bemutatva.


Nekem túl hosszúnak tűnt, van jó néhány olyan szituáció, amik a könyv lényege szempontjából teljesen jelentéktelenek, semmi újat nem tesznek hozzá, persze lehet, h pont ezekkel sikerül a nagy hétköznapi katasztrófákat - amik átszövik a szereplők sorsát - még jobban érzékeltetni.
Remek ötlet a cím A javítók (kb.), mert a könyvben, sok szempontból kell javítaniuk a véleményeket, ítéleteket a szereplőknek, megpróbálják javítani a szüleik hibáit, az már más kérdés, h ez mennyire sikerül.
Tényleg meg kellett küzdenem vele, ennek ellenére nem mondhatom, h nem tetszett, még mindig kavarognak bennem az olvasottak és az, h mit is tartsak róla, tetszett is, meg nem is..., mégis örülök, h elolvastam (és nem csak azért, mert ezzel letudtam egy F. által igencsak ajánlatosnak tartott könyvet;)).
A nyelvezete nem könnyű, ritkán olvasok ilyen hosszú könyveket, pláne németül, pláne ilyen nyelvezettel, de örülök, h megtettem, h megküzdöttem vele. Valószínűnek tartom, h magyarul is nehéz olvasmány lett volna, csak talán ott igazi szerepet nyertek volna azok a nüanszok, amik rejtve maradnak az ember előtt, minden más nyelven, az anyanyelvét leszámítva.

2010. december 24., péntek

Boldog Karácsonyt!

Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.
Wass Albert

Boldog Karácsonyt, meghitt ünneplést, szép adott és kapott ajándékokat, könyveket:) és jó pihenést, kellemes olvasmányokat az ünnepekre!

A karácsony azoknak való, akik szeretnek valakit az életükben.
Igazából szerelem c. film



Nagyon szerettem volna szép karácsonyi köntöst a blogomnak, de már december eleje óta nem működik nálam a sablontervező funkció:(.

2010. december 21., kedd

Schneegeflüster

Őszintén szólva elsőre a szépséges borító fogott meg, de 15 szerelmes karácsonyi történet, 15 különböző író tollából sem hangzik rosszul.
Nagy lelkesedéssel kezdtem bele a könyvbe, h majd meghozza ill. fokozza a karácsonyi hangulatomat. Aztán a bevezetőben mindjárt az van, h mennyien nem vállalták a felkért írók közül, h írnak egy novellát, mert nem szeretik a karácsonyt, vagy már nem is ünneplik (!). Az első néhány történet után gondoltam is, h hát, aki meg vállalta, lehet, h nem kellett volna:S, elég lapos a kezdés, olyan semmilyen, se füle-se farka történetek.
Régen olvastam már ilyen novellás kötetet, ahol mindegyik elbeszélést más írta, megvan ennek is a szépsége, de időnként idegesített.
Számomra kicsit meglepő módon elég sokan abba az irányba mentek el, h karácsonykor csoda vagy legalábbis valami megmagyarázhatatlan esemény történik, nekem ezeknek a történeteknek a többsége annyira nem tetszett. Volt itt minden, szellemeket látoktól kezdve vámpíron át, tündérekig vagy személyesen Istenig minden és mindenki.


Újdonsült kedvencem, Anette Göttlicher is írt egy novellát bele, az még a jobbak közül való volt, igazából az ő honlapján olvastam először a kötetről. Ő volt az egyetlen, akit ismertem, a többiekről még nem is hallottam. Érdekes volt most valami mást olvasni tőle, megfigyelni azokat a kis rá jellemző dolgokat, amiket negatívan is fel lehet fogni (ismétli magát, mindig csak uazt tudja), de én inkább a pozitívra szavazok (van stílusa, 100 közül is felismerném, h ő írta). Ő is abszolút az irracionalitás irányába ment el ezúttal, h mik történhetnek, ha az ember az ünnep előtti nagy hajrában egy klónt kíván magának, h el tudja végezni a feladatait…és meg is kapja.
Leginkább azok a történetek tetszettek, amikben volt egy kis humor, vagy meglepetés, valami szívmelengető, ami számomra hozzátartozik a karácsonyhoz. Ilyen volt a Vanillekipferl (Vaníliás kifli) Beate Maly-tól, egy szociálisan érzékeny lány és egy pék, valamint a vaníliás kifli keletkezésének, bájos története:).
Az utolsó két történet miatt végülis jó szívvel gondolok a könyvre, Claudia Toman Hering mit Heiligenschein (Hering glóriával) c. novellája tetszett talán a legjobban, ez is irreális, de nagyon aranyos, tetszett a sztori és a az elbeszélés mód is. Sokan vannak, akik nem szeretik a karácsonyt, ilyen a főhős Asa is, aki a hirtelen felbukkanó tündértől azt kéri, maradjon el az idén a Szent Este. Mivel ez kivitelezhetetlen abban maradnak, tehet bármit ezen az estén, sem ő, sem a szerettei nem fognak emlékezni rá. Csavarogni akar, a barátaival a Mekibe meni, jól érezni magát, elfelejteni, milyen nap van, de ez nem is olyan egyszerű, elvégre ezt a napot mindenki a családjával tölti. Ő pedig kezdetben az autópályán lerobbant kocsijában, majd Jézuskaként, sok-sok gyereknek örömet okozva és a nap végére úgy tűnik még a szerelem is rátalál, és pont ezt a napot kell elfelejtenie? Tetszett a befejezése is, ez az elbeszélés rendben volt.
A könyv a célnak végülis megfelelt, a karácsonyi hangulat már nagyon megvan, már csak fehér karácsonyra vágyom, ha jól emlékszem minden történetben az volt, én is azt szeretnééééééééék:)!!!

2010. december 19., vasárnap

Várólista 2011

Lobó ötletét olvasva kaptam kedvet én is ahhoz, h összeállítsam annak a 12 könyvnek a listáját, amiknek elolvasását mindig csak halogatom valami miatt, de folyamatosan tervben vannak. A játék lényege, h ezzel a 12 könyvvel csökkentsük jövő évben az elolvasandó kupacot. A kezdeményezést már csak azért is jónak tartom, mert van néhány könyv, amit bár szeretnék elolvasni, de nehezen veszem rá magam, hiába érdekel, így viszont lesz egy plusz motivációm;).


Az én 12 könyvem, amit – reményeim szerint – ki fogok olvasni jövőre:

Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő
Bernhard Schlink: A felolvasó
Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz
Siegfried Lenz: Németóra
Christopher Moore: Biff evangéliuma
Feridun Zaimoglu: Rom Intensiv
Szilágyi Andor: El nem küldött levelek
Arthur Schnitzler: A játék
Dan Brown: Angyalok és démonok
Ingo Schulze: Adam und Evelyne
David Safier: Plötzlich Shakespeare
Hevesi András: Párizsi eső



További részletek itt

Itt olvasható, kik vesznek részt a játékban.

2010. december 14., kedd

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Legelőször a nem mindennapi címen akadt meg a szemem és tetszett a tartalma, majd több helyen is belebotlottam és jókat olvastam róla.


A főszereplő a harmincas londoni nő, Juliet, akinek a 2. világháború alatt volt egy sikeres rovata, amiből aztán könyv lett ill. Guernsey szigetének lakossága, akiket megszállták a német csapatok. 2 részből áll, az elsőben Juliet egy véletlen folytán „ismerkedik meg” a Krumplihéjpite Irodalmi Társasággal és levelezni kezd a tagokkal. Életek, sorsok rajzolódnak ki, tragédiák, személyiségek. Közben kezdi csapni neki a szelet a dúsgazdag, jóképű Mark, akit megkedvel, de mégis elutazik a szigetre, h megismerje újdonsült barátait.
Látogatásáról olvashatunk a 2. részben, barátainak írt levelein keresztül. Ezek az egyszerű, de csupaszív emberek, akiket már a leveleiken keresztül megszeret, teljesen elvarázsolják. Juliet anyai érzései azonnal felélednek, amint megismeri a vadóc, 4 éves árva kislányt, Kitet, akit az Irodalmi Társaság, vagyis a sziget lakói nevelnek. Létének középpontja lesz a kislány, pont, mint egy igazi édesanyának.
A főhősnő azonnal érzi, h a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság történetei, születése és főleg tagjai megérdemelnének egy könyvet, de csak lassan rajzolódik ki, h igazából nem a Társaságról, sőt nem is a sziget németek általi megszállásáról kell írnia, hanem arról a személyről, aki mindezt összekapcsolja, Kit édesanyjáról, Elizabethről.
Csak levelekből áll, az elején kicsit ’aggódtam’, h mi lesz ebből, de pillanatok alatt beszippantott. A könyv teljes egész, minden levél és levélíró hozzátesz valamit. Úgy éreztem, bármennyi levelet szívesen olvasnék még, igazi kis gyöngyszem a könyv. Csodálatos szereplők, karakterek, lelkes beszámolók, szívszorító sorsok, mulatságos történetek és egy eredeti hősnő.
Az volt az érzésem, h a zsák megtalálta foltját, a hiányzó láncszem is a helyére került, mert Juliet volt az, akire szüksége volt a szigetlakóknak és viszont.


Fantasztikus gondolatok gyűjteménye is, nekem 3, könyvekkel kapcsolatos lett a kedvencem, amikkel abszolút azonosulni tudtam:

…mindig megtaláltam azt a könyvet, amelyik éppen kellett – és még további hármat, amelyekről nem tudtam, h kellenek.

Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan valami apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely sehol sem ér véget és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele.

…a szóban forgó, papírra nyomtatott, kemény táblába kötött valami, nem érdemli meg a könyv nevet.

2010. december 10., péntek

Anette Göttlicher: Paul darf das!

A ’Paul sorozat’ 4., egyelőre befejező része, az elején az volt az érzésem, h egyben a legunalmasabb része is, aztán meg, h a legizgalmasabb;).


2 évvel a 3. könyv után vagyunk, a főhős, a még mindig naplót író Marie boldog Jan oldalán, de ez nem a mindent elsöprő, nagy szerelem, ami felperzsel, megéget, a srác nem Paul, ami egyrészről jó, másrészről rossz. Nem tudom tudatos volt-e, mindenesetre nagyon jól lehet érzékelni Jan és a kapcsolat „unalmasságát”, mert konkrétan, amíg újra fel nem tűnik Paul, elég lapos az egész, onnantól kezdve viszont felpörögnek az események, Paul újra felkavarja Marie boldognak tűnő életét.
A férfi valami olyat vált ki Marie-ból, amit senki más, se lát, se hall, ha meglátja, h a gondolkodásról már ne is beszéljünk;). Mégsem csak a testiségről van itt szó, az túl egyszerű lenne, függ Paultól, de már-már maga is belátja, h a ffi nem a szerelmet jelenti neki, hanem az állandó drámát, izgalmat, feszültséget, amit időnként talán összekever a szerelemmel.
A lány éveken keresztül ’hajszolja’ a férfit, tőle várja a boldogságot, a megoldást mindenre, de amikor Paul kvázi tálcán kínálja fel magát, hiába, hiába a (rém fura) házassági ajánlat, csillagok égről való lehozatalának ígérete.
Érdekes a vége, ha nem tudom, h már elkészült és hamarosan megjelenik az 5. rész, azt mondom, h minden egyértelmű, világos, tulajdonképpen happy end. Így viszont, h tudom, jön a folytatás, majdhogynem’ cliffhangernek érzem a befejezést:).
A címe (Paulnak szabad!) elég fura nekem, ahogy a borító is. Az első és a harmadik címe tetszett és illett a könyvhez szerintem, a másodiké és a negyediké viszont nem nagyon. A borító sem az igazi, igaz, h az eddig szőke Marie már barna, de nem ilyen haja lett, meg egyébként is khm-khm valahogy érdekes… De őszintén, a 4 könyv elolvasása után leginkább a borítókat tudom kritizálni, ami azért nem rossz szerintem;). Egyébként a 3. könyv után kiadót váltott az írónő, immár az Ullstein-nél jelennek meg a könyvei, ennek is lehet az oka a teljesen más koncepció a borítót illetően.


Anette Göttlicher könyvei abszolút kikapcsolódást jelentettek, felszabadult perceket, öröm volt olvasni, annak ellenére, h nyilván nem őrületesen mélységes mély értelmű könyvekről van szó, mégis nagyon jól és jókat ír, érdekesen, értelmesen, érzelmesen és humorosan, szóval számomra ő az év egyik nagy felfedezettje:).
2 további Anette Göttlichert is beszereztem már, de most tartok néhány hét – vagy néhány nap;)? – szünetet. Ja és megvették a filmjogokat is, így Marie és Paul története a filmvásznon is megelevenedik:).

2010. december 7., kedd

Anette Göttlicher: Aus die Maus

A német írónő 'Paul sorozatának' harmadik része. A 2. rész happy end-del zárult, a 3. azzal kezdődik, na meg Ausztráliával és Új-Zélanddal, meg némi céltalan utazgatással heteken át. Minden tökéletes, ami ennél a két embernél már-már csodaszámba megy, mégis ott van Marie-ban a félelem, h maradhat-e minden így? A kérdés persze nem véletlen, persze, h nem maradhat… kb. 30 oldalon belül uott vagyunk, ahol az előző két könyvben. Miért nem hív vagy ír sms-t Paul, miért nem jelentkezik???
Már jól ismerünk mindenkit, Marie életének fő- és mellékszereplőit, a szituációkat, bár eleinte úgy tűnik, h sok minden változott, de kiderül, h igazából semmi. Az egyetlen könyv a „Paul sorozatból”, aminek a címében nem szerepel Paul neve, nem véletlenül, hiszen az első néhány oldal kivételével nem szerepel a könyvben, hisz nincs jelen Marie életében, még annyira sem, mint eddig, csak a gondolataiban, a vágyaiban és az álmaiban. Erre utal a címadó kifejezés is (Aus die Maus), ami annyit tesz, h vége.


Az eddigi 2 könyvben sem lett különösen szimpatikus Marie rajongásának kissé egoista tárgya, de itt még egy pillanat alatt azt is eléri, h még Marie is majdhogynem megutálja, ami azért nem kis teljesítmény. De szerencsés a leányzó, mert a sors az útjába sodor egy első osztályú hímet, akinek azonkívül, h nős és gyermeke van, semmi hibája, így jöhet egy önbizalom erősítő affér – simogatja az egóját és eltereli a figyelmét, de aztán mégis vége lesz ennek is. Majd felbukkan újra Paul, aki teljesen másként viselkedik, mint szokott, de Marie mégsem érzi, már azt, amit eddig…végre képes arra, h ellenálljon neki, végre tanult a hibájából, de mindez felvet egy másik kérdést is…hova lett a nagy szerelem? Egyszerűen csak eltűnik?
Arra jöttem rá, így a 3. részt olvasva, h bár igaz, h tulajdonképpen semmi különös, semmi újdonság, de mindezt mégis olyan egyedien és okosan, h nem éreztem, laposnak, sekélyesnek, unalmasnak. Az ember lánya sok mindenben magára ismer és sok mindenben szeretne magára ismerni.
Most úgy érzem, h ezek a legjobb csajos könyvek, amiket eddig olvastam, mert egyszerre nagyon szórakoztatóak, ugyanakkor mégis informatívak és elgondolkoztatóak is és közben igazi München kalauz, de úgy, h nem éreztem soknak, vagy erőltetettnek.
Sok remek könyvet olvastam idén, de számomra az év egyik legnagyobb felfedezettje Anette Göttlicher.
A címlap megint érdekes, mert Marie már 30 éves, a címlapon szereplő 2 (!) lány pedig inkább 20. Kár, h nem készítettek a sorozathoz egységes borítót, semmilyen szempontból.

2010. december 1., szerda

Anette Göttlicher: Sind sie nicht alle ein bisschen Paul?

Már nem is igazán emlékszem hogy bukkantam erre a könyvre (és így Anette Göttlicherre) – pedig nem volt rég – de mikor megérkezett, kicsit meg is bántam, vhogy kiábrándítónak találtam a borítóját, félre is tettem. Aztán vhogy jött a szikra, h most ezt kell olvasnom és így is tettem. Kiderült, h Anette Göttlicher a német Cosmopolitan online kiadásának főszerkesztője és ott kezdte írni Marie naplóját, amiből aztán könyv lett, majd annak folytatása is, ami ez a könyv. Remek, szóval ez már a 2. rész…aztán kiderült, h van egy 3. is…szóval jó érzékkel sikerült a középsőt kiválasztanom… Mindenesetre belefogtam és nem bántam meg. Közben kiderült, h a sorozat 4 részes már és jövőre jön az 5. rész, szóval én ezzel, a másodikkal kezdtem:).


Nagyon szeretem az ilyen jellegű könyveket, amik szórakoztatóak, kicsit idétlenek, viccesek, önirónikusak és eredetiek. Romantikus és humoros is, de egyiket sem viszi túlzásba, nem megy el a már csöpögős irányba.
Amiért még abszolút tetszett, mert bepillantást ad a német fiatalok hétköznapjaiba, ami – legalábbis szerintem – eléggé különbözik a mi életünktől. A bajor szokásokba is belekóstolhatunk egy kicsit, na meg az Oktoberfest hangulatába, nem is beszélve München éjszakai életéről;). Valahol olvastam a könyvről, h étterem-, kávézó- és szórakozóhely ajánlónak is elmenne, valóban;) és ez az összes részre igaz.
Marie életének és naplójának továbbra is Paul a közepe, végre sikerült szorosabbra fűzni a kettőjük közötti kapcsolatot, de ez ’határozott idejű’, addig tart, míg a srác el nem utazik 2 évre Lesothoba-ba dolgozni. Addig van a felhőtlen boldogság, majd a távkapcsolat kínjai, na meg kicsit útikönyvbe csap át a napló, ami nekem szintén nagyon tetszett, először néhány hét Thaiföld, majd pár hónap Ausztrália, közben persze kalandok, pasik, e-mailek és sms-ek bonyolítják a naplóíró életét.
A bejegyzések már hosszabbak, ilyen szempontból látszik, h ez eleve könyvnek készült, nem egy rovat volt, mint aminek indult, de továbbra is napló formája van.
A borítót furának találom, mert a könyv alapján egyáltalán nem ilyennek képzelem Mariet, másrészről nem igazán értem a shrimpseket és a kaviárt sem… Ráadásul abszolút elüt a többitől, amik azért valamennyire szinkronban vannak a tartalommal, ez szerintem nem igazán. A cím sem tetszik itt annyira (Nem mind olyanok egy kicsit, mint Paul?), nem érzem igazán találónak a könyvhöz.
Mindezek ellenére, maga a regény szuper, nagyon szerethető könyv, frivol, pajkos és szórakoztató.
Rátaláltam Anette Göttlicher blogjára (a blogroll-ra is feltettem), ami szintén nagyon tetszik, ahogy ez a szócsokor is, amit a rá jellemző ill. neki fontos szavakból kreáltak. Sok dolog (Utazás, kék szemek, Sydney, Coldplay, München, Ausztrália, Goethe, barátok, sms stb.) hangsúlyosan előjönnek a könyvekben is, nyilván ezeket a dolgokat ráplántálta az írónő a főhősére is.

2010. november 28., vasárnap

Anette Göttlicher: Wer ist eigentlich Paul?

Anette Göttlicher a német Cosmopolitan online kiadásának főszerkesztője volt jó darabig, ott kezdte írni Marie naplóját, amiből aztán könyv lett, majd annak folytatása is, jelenleg 4 részes a „Paul sorozat”. Tényleg nevezhetjük annak, mert alapvetően a szőke harmincas fickó a központi figurája nem csak a könyvnek, hanem a 28 éves Marie életének is, amit meg is oszt szorgosan a naplójával. A lány teljesen belezúgott Paulba, ami fordítva nem teljesen igaz, meg a hát a pasik egyébként is olyan furák tudnak lenni;), ez a pasi meg különösen.


Engem nagyon eltalált a stílusa: eredeti, mai, humoros, önirónikus - pont az, amit szeretek. Időnként persze sok a gyötrődés, pláne egy ilyen hmmmm, érdekes pasiért;), de valahogy mégsem válik unalmassá, mert mindig van 1-1 finom poén, valami olyan fordulat, ami anélkül vitt tovább, h erőlködnöm kellett volna, nagyon szeretem az ilyen könyveket, ill. az ilyen stílusban íródott könyveket.
Igazából szöget ütött a fejembe, h miért tetszettek annyira ezek a könyvek, elvégre igazából abszolút semmi különös, de vhogy meg mégis… Arra jutottam, h egyszerűen a főszereplőnő annyira…szabad. Minden szempontból és ezt jól használja, kihasználja. Rengeteget jön-megy, dolgozik, tanul, utazik, persze nem csupa móka és kacagás az élete, de vhogy mégis irigylésre méltó, ahogy éli az életét, ahogy veszi az akadályokat, ahogy látja a történéseket, amilyen öniróniával és humorral éli a mindennapjait. A könyv valóban rövid napló bejegyzésekből áll, de mégis többek ezek ennél, szinte mindegyikben van egy aktuálisan vagy éppen a múltban megesett történet esetleg álom, valami igazán jó kis sztori, vagy valami olyan gondolat, amin aztán az olvasó is eltöpreng. Azt hiszem sokat mond, ha egy napló érdekes, szórakoztató, nem lehet rossz élet az;).
A címadó kérdésre, miszerint ki is az a Paul? nem nagyon kapunk választ, nem sok derül ki Marie rajongásának tárgyáról. Na de folyt. köv., elvégre még van 3 könyv;).

2010. november 25., csütörtök

Az internetes könyvrendelésről

Vannak akik a régi, dohos antikváriumokra esküsznek, mások a többszintes könyvpalotákra, megint mások a parányi kis belvárosi üzletekre és akadnak, akik a könyvrendelésre. Kb. 2-3 éve rendelek rendszeresen könyvet interneten és szépen lassan már kizárólagosan ehhez a csoporthoz tartozok. És hogy miért? Mert pillanatok alatt rákeresek arra, ami érdekel, néhány kattintással megrendelem és jóval kedvezőbb áron kapom meg. Persze időnként jó beszabadulni egy igazi könyvesboltba, körülnézni, beleszippantani, abba a semmi máshoz nem hasonlítható új könyv illatba, sorban leemelni a polcokról az újdonságokat, elolvasni a fülszöveget, belelapozni, majd az árát meglátva gyorsan visszatenni. Az antikváriumoknak még kevésbé tudok ellenállni, legalábbis, ha újonnan fedezek fel egyet, mert amik itt vannak, azokat már túlságosan is ismerem, talán pont ezért nem voltam hónapok óta:S, elképesztő, milyen árakon kínálják errefelé a régi könyveket:O.
Nem reklámozni szeretném a következő online könyvkereskedéseket, egyszerűen csak leírni a véleményemet és a tapasztalataimat, ami talán így karácsony előtt egy hónappal hasznos lehet.
Nálam a favorit egyértelműen a bookline. Már nem is emlékszem hogy kezdődött, de erős a vonzalom az első találkozás óta, az biztos;).
Ami miatt szeretem:
- hatalmas választék, tele újdonságokkal, akciókkal
- minden új, magyar nyelvű könyvre 15% kedvezmény van alapból+még az egyéb akciók
- ami számomra az egyik legnagyobb előny, h hatalmas az idegennyelvű könyvkészlete is, bármit meg tudok rendelni, ami külön poén, h még azt is valamivel olcsóbban, mint No-ban (az idegennyelvű könyvekre 5% kedvezmény van mindig, de pl. novemberben 10% is volt)
- nem csak új, hanem antikvár könyvekkel is foglalkozik, amit elképesztően jónak találok
- megbízhatóak, gyorsak
- e-mailben értesítenek a kiszállításról, a kézbesítést megelőző napon
- futáros kézbesítéssel, készpénzes fizetéssel rendelek mindig, a GLS futárok nagyon rugalmasak, felhívnak, h nincs itthon senki, megbeszéljük mikor jöjjenek
- ha függőben van egy megrendelés és még nem értesítettek, h másnap szállítják, lehet hozzárendelni, megjegyzés rovatba be kell írni, h az előző megrendeléssel kéred a szállítást és megy minden, mint a karikacsapás, ez nagyon praktikus, ha hirtelen kell 1 könyv, nem kell kifizetni a szállíási ktg-t.
- időnként komolyan félek a könyvszerdáktól, meg az egyéb akcióktól, h már megint milyen kihagyhatatlan ajánlatokat találok – bár lehet, h ezt akkor a hátrányokhoz kellene sorolnom, okoskodik a racionális énem, de persze a könyvmoly lehurrogta, így marad itt;)
- a line rendszer, amiért az elején nem voltam oda, de a +7% kedvezmény (a legfelső kategóriában) és a kuponok, meg egyebek nagyon jók
- informálódni lehet a várható megjelenésekről is a honlapon, ezeket a könyveket elő is lehet jegyezni, értesítést küldenek, ha már rendelhető a könyv
- eddig 2x volt olyan, h nem minden stimmelt: évekkel ezelőtt egy német nyelvkönyv érkezett cd nélkül, magán a könyvön rajta volt, h a cd külön kapható hozzá, mint általában mostanság, de az oldalon úgy volt feltűntetve, h cd-vel, megreklamáltam és csak úgy bemondásra pár napon belül küldték is a hanganyagot. A másik eseten eléggé kiakadtam, bizonyos okok miatt csak hosszas huza-vona után rendeltem meg Andre Agassi önéletrajzi könyvét németül, végre megérkezett, angolul:S, na akkor nagyon pipa voltam, oké a könyv tök uúgy néz ki mindkét nyelven, de akkor is…a telefonos ügyfélszolgálaton rendesek voltak, csak újra indult a kb. 6-8 napos várakozási idő, majd le is telt, rájuk telefonáltam, mire már kevésbé szimpin közölte a hölgy, akivel beszéltem, h jaaa, itt van a könyv a kollégám asztalán, szuper:S. A futár aztán hozta, az angol nyelvűt, meg vitte

Ami nem annyira jó
- Újabban vannak átvevő helyeik szerte az országban, jelenleg Bp-en kívül 9 helyen, de persze nálunk még nincs:S
- a szállítási ktg. nem olcsó, 5000 alatt 799 Ft, 5000-1000-ig 599, afölött ingyenes, az utóbbi időben mindig összevárom, h 10 ezer fölött legyen (nem kell sokáig várnom), vagy barátokkal együtt rendelünk, h szállítási ktg-t ne kelljen fizetni.



Az Alexandránál jóval ritkábban rendelek, szinte kizárólag akkor, ha valami nincs meg a B-on, ami nem fordul elő túl gyakran, vagy ha vmi kihagyhatatlan ajánlatuk van (bár ezekről nem mindig értesülök, mert „óvintézkedésként” gyakran olvasás nélkül törlöm a hétfői hírlevelüket). Nagyjából uazok az előnyök, amiket már felsoroltam, 15% kedvezmény mindenre, nagy kedvezmények, akciók, nincsenek viszont idegen nyelvű és antikvár könyvek, ami miatt számomra máris sokkal kevésbé vonzó. Itt egységesen 550 Ft a kiszállítás, csak 10 000 Ft fölött ingyenes, ami viszont tök jó, h egy ideje lehet a boltjaikba rendelni a könyveket, ezt eddig 1x próbáltam ki és nagyon meg voltam elégedve, pár nap alatt megjött, sms-t kaptam róla, kellőképpen meg is lepődtem, de nagyon jó volt, mert épp a bolt közelében voltam, így rögtön el is hoztam a könyvet.
A libritől rendeltem még, ott is jó akciók szoktak lenni, viszont itt csak 5% kedvezmény jár alapból, a +10 %-t csak a törzsvásárlók kapják meg, itt viszont már 8000 Ft fölött ingyenes a kiszállítás.
Ezeken az online kereskedéseken kívül persze még számtalan van, lassan már követni se lehet, ezekkel kapcsolatban nincs tapasztalatom, de talán érdemes átböngészni ezeket is, ízelítőül néhány:
books, polc, 7books, booker, animakönyvesbolt, bookstation

2010. november 23., kedd

Nicholas Sparks: Du bist nie allein

Magyarul Az őrangyal címmel jelent meg. Egyáltalán nem hallottam még erről a könyvről, ill. nem olvastam még Sparkstól, egy kedves ismerősöm lepett meg a könyvvel, meg a felkiáltással, h neki az egyik kedvence.


A főszereplő, Julie férje halála után 4 évvel kész arra, h újra kezdje életét, de ki az, aki mellett újra boldog lehet? A srác a szomszédból, aki a legjobb barátja is egyben, vagy a sármos és megnyerő, tökéletes idegen?
Az elején rettenetesen szenvedtem, az a fura érzésem volt, h a párbeszédek feleslegesek, nem derült ki belőlük több, mintha egy sima leírás lett volna. Időnként nagyon-nagyon hosszú oldalakon keresztül éreztem azt, h egy tapodtat sem mozdul előre a cselekmény, h oldalak mennek el úgy, h semmmmmmi nem történik:S. Nagyon megszenvedtem kb. az első 200 oldallal, olyan csöpögős is ráadásul az első fele, h az már irritált, aztán szépen lassan addig altatott, míg mire legközelebb „felocsúdtam” már egy thrillerben találtam magam. Nem igazán tudom eldönteni, h megszoktam, vagy tényleg izgis lett - azért messze nem a letehetetlen kategória - de a végére azért olvasható volt.
Összefonódik benne egy (csöpögős;)) szerelmi történet, egy életre szóló kutya-gazda barátság és egy thrillerszerűség. Időnként egész jól keveri a kártyákat az író, persze azért vannak benne jócskán kiszámítható dolgok, meg még a 2. felében is sok az egy helyben ácsorgás, ez itt is idegesítő, mert ez a sok totojászás egyszerűen nem engedi, h peregjenek az események.
Szóval nekem nagyon lassan indult be az igazi történet, erre nagyon soknak és feleslegesnek tűnt a több, mint 400 oldal. Valamennyire meglepett a könyv, mert az utóbbi időben többször hallottam az íróról, a regényeiből készült romantikusabbnál romantikusabb filmek kapcsán, azért ez – bár egy nagy adag ebbe is jutott – más jellegű.
A német cím (Soha nem vagy egyedül) nagyon találó, a magyar (Az őrangyal) is jó, de a miértjére egészen az utolsó oldalakig kell várni.
A legjobban a (német) borító tetszett:)), bár a könyv tartalmával elég nehéz összefüggésbe hozni.

2010. november 20., szombat

Elizabeth Massie: Tudorok 2.

Ahogy már írtam a történet – illetve a sorozat;) – második részét egy másik írónő írta meg. Nekem Anne Gracie stílusa, aki az első részt írta vhogy jobban tetszett, bár nem lehet azt mondani, h olyan nagy különbség lenne a kettő között. Persze az is lehet, h egyszerűen csak kezdett unalmas lenni több száz oldal után, Henrik Boleyn Annáért való harca a keresztény világgal, a pápával, a feleségével, a körülötte lévő emberekkel, egyszóval mindenkivel, melynek kvázi melléktermékeként megszületik az Anglikán egyház. Mire végre megköttetik a frigy, már érezni lehet, h nincsenek teljesen rendben a dolgok és valóban, már elindult a főszereplők kapcsolata a lejtőn, aminek újabb lökést ad lányuk születése a várva-várt fiú örökös helyett. Majd némileg irónikus módon jön egy újabb nő és Henrik elölről kezdi az egészet, vágyakozó szerelem, harc a házassága érvénytelenítéséért…



Bár alapvetően talán tényszerűen több minden történik a 2. részben, vhogy ez nekem sokkal nyögvenyelősebbnek tűnt, mint az első, eléggé küzdöttem vele, vhogy már nagyon kiszámíthatóak voltak a reakciók, a tettek, ami persze nem feltétlenül az író hibája, mindenesetre 2. résztől még kevésbé voltam elragadtatva.
A két kötet tulajdonképpen Boleyn Anna felbukkanását, tündöklését és bukását dolgozza fel, egy eseménydús történelmi korszakról, izgalmas politikai játszmákról, csatákról, egymásnak feszülő érdekekről, a király kegyeiért bármire kapható udvarhölgyekről olvashatunk. Na meg persze a híres/hírhedt VIII. Henrik „leleményes” módszereiről, megunt asszony témában;).

2010. november 17., szerda

Anne Gracie: Tudorok

A librinél bukkantam rá a könyvre, hatalmas kedvezménnyel, gyorsan utána is olvastam egy kicsit és mivel jó véleményeket találtam, megrendeltem, mindkét kötetet. Utána vettem észre, h nem is uaz írta a 2 könyvet, amit már alapból nem szeretek, aztán amikor megérkezett és elolvastam a fülszöveget, újabb meglepetés ért: a könyvek a nagy sikerű sorozat alapján készültek, na ilyet sem sűrűn hallottam még… Utána olvastam is valahol, h a széria után nagyon kiábrándító olvasni, mert minden szóról szóra uúgy történik. Hallottam már a Tudorok c. sorozatról, amikor néhány éve ment valamelyik adón, fel is kaptam a fejem rá – na jó leginkább a Henriket játszó Jonathan Rhys Meyerre;) – de nem néztem meg.


Így izgalmas, olvasmányos és nagyon pergő volt a könyv. Ez utóbbi szerintem csalhatatlan jele annak, h nagyon is mai, ha néhány száz évvel ezelőtt íródott volna, sokkal inkább „el lenne húzva”, így, is kb. 700 oldalas a 2 könyv együtt, akkor szerintem több, mint 1000 lenne. A téma ellenére a stílus elég pongyola, ami mondjuk tán érthető is, egyszerűen papírra vetettek egy sikeres sorozatot, ehhez nem Nobel díjas írókat kértek fel;).
Bár az elején felhívják a figyelmet, h bármiféle egyezés történelmi eseményekkel, személyekkel pusztán a véletlen műve, ennek ellenére emlékeim ill. utánaolvasásaim szerint sok minden egyezik a valósággal, szóval kis történelem felelevenítőnek sem rossz.
A főszereplő VIII. Henrik, akinek döntéseit, a könyv tanulsága szerint, akár az egész országa sorsát meghatározó kérdésekben is, ritkábban irányította az agya, sokkal inkább a lejjebb eső régiók;). Már házas emberként szeret bele Boleyn Annába és minden követ megmozgat azért, h érvénytelenítse házasságát és elvegye a lányt, ebben persze „segítségére” van az az érdekcsoport is, aki Annával együtt szándékozik betenni lábát a királyi palotába.
Cselszövés, ármány, intrikák, szerelem, szenvedély vegyítve némi történelemmel.

2010. november 13., szombat

Sylvia Plath: Az üvegbura

Amikor először hallottam a könyvről, azt a tanácsot kaptam hozzá, h ne ősszel olvassam, vagy amikor egyébként is borongós hangulatban vagyok, mert ha valami után könnyű depresszióba esni, akkor az ez a könyv. Ahogy az már lenni szokott ennek megfelelően persze, h simán nekiálltam anno és most is ősszel;), nem igazán vagyok depresszív alkat. Az első olvasás után felkerült a kedvenceim közé és abszolút felkeltette az érdeklődésem az írónő iránt, akinek aztán igencsak vaskos Naplók c. írásait is elolvastam.


Ez is az a fajta könyv, amiről nagyon nehéz írni, legalábbis nekem, valami egészen mást ad, mint amire az ember, a téma ismeretében gondolna.
A regény a főszereplő 19 éves Esther eseménydús new yorki gyakornokságával kezdődik és súlyos depresszióba, öngyilkosságba, majd az azt követő pszichiátriai kezelésébe torkollik, végül az újjászületés motívumával zárul.
A könyv címe nagyon találó, arra utal, h a főhősnő úgy érzi, bárhol is van, üvegbura borul rá, amitől nem tud szabadon lélegezni, cselekedni.
Annak ellenére, hogy a könyv voltaképpen a depresszióról szól, és jórészben egy pszichiátriai klinikán játszódik, ahol pl. elektrosokk terápiának is alávetik a lányt, mégsem nyomasztó, sötét, nem akarja sajnáltatni magát, tárgyszerűen és őszintén ír, nagyon eredeti egyéniség bontakozik ki az oldalakon. A nyomasztó téma ellenére a könyv mégis szórakoztató, időnként megmosolyogtató, összességében egy nagyon kellemesen megírt könyv, élvezetes olvasmány.
Önéletrajzi ihletésű, az írónő 2. idegösszeomlásának „története” elevenedik meg a történetben. Sylvia Plath 10 évvel a regényben feldolgozott események és 4 héttel a könyv álnéven való publikálása után, három és egy éves gyermekét (akiknek édesapja, az angol költő Ted Hughes nem sokkal előtte hagyta el) maga után hagyva követett el öngyilkosságot.
A lánya, Frieda szintén költő és a magyar festő Lukács László felesége, fia Nicholas biológus lett, de 2009-ben felakasztotta magát, ő is depresszióval küszködött.

2010. november 8., hétfő

Prosper Mérimée: Carmen és Colomba

Régóta várt elolvasásra a könyv, most végre sorra került a két kisregény.
Az első 110 oldal Don José és Carmen, a zabolátlan és csapodár cigány lány fatális szerelmi története, a férfi először a karrierjét, majd a becsületét, végül az életét teszi kockára a csábító Carmenért, akinek a kedvéért rablóból gyilkos is lesz. Az iránta érzett szenvedéllyel együtt nő a vágy is, h egyedül „birtokolja” a kikapós menyecskét, de a lány, nem adja fel senkiért a szabadságát. Mindkettejük életét lobogóan heves szenvedélyek uralják, s ez a tűz felemészti boldogságukat és életüket is. A maga idejében az elbeszélés botrányosnak számított, ma már más idők járnak.
Kevesen vannak, akik ne hallottak volna Carmenről, leginkább Bizet operája kapcsán, ami a francia romantikus, Mérimée legismertebb műve alapján készült.


A másik, Colomba c. kisregényben, bár a téma – vendetta, vagyis vérbosszú, korzikai módra – komoly, mégis az elbeszélés módja és a figurák miatt a novella inkább komikus, bizonyos szempontból talán az elavult, gyilkos népszokások mulatságos szatírája is.
Colomba, a gyönyörű, bivalyerős, szenvedélyes korzikai lány, aki makacs csökönyösséggel akarja megbosszulni apja halálát korzikai módra. Erős, konok, rafinált, tele tűzzel, szenvedéllyel, ami irányítja. Figurája olyan impulzív, olyan magával ragadó, h nem lehet nem szeretni, bármilyen nagyszájú, csökönyös vagy okoskodó, a családja iránti szeretet vezérli, azonnal ’anyatigris’ lesz, h vki ártani akar az övéinek.
Fivére Orso, sokkal megfontoltabb, inkább az esze vezérli, mint az érzelmei, ő csak akkor hallgat ezekre, ha Miss Lydiáról, a véletlenül útjába akadó angol kisasszonyról van szó.
Kimondottan izgalmas történet, ahogy a minden lében száz kanál Colomba keveri a kártyákat, legyen szó vérbosszúról vagy szerelemről. Az egészet belengi valami tragikusan vészjósló hangulat.
Sokkal jobban tetszett Colomba története, mint a jóval ismertebb Carmen.

2010. november 4., csütörtök

Jonathan Coe: Trógerek klubja

Jonathan Coenak csak ezt a könyvét adták ki magyarul, hazájában viszont igazi fenomén, Európa-szerte is egyértelműen ő a témafelelőse a hetvenes-nyolcvanas évek lepukkant, munkanélküliséggel és szakszervezetekkel bajlódó Angliájának, Nick Hornby szerint egyenesen nemzedékének legfajsúlyosabb brit írója.
Nagyon érdekesnek tartom, h Coe a regényt, még akkor kezdte írni, mikor maga is diák volt, 16-17 éves korába, akkoriban kézenfekvő volt, h az iskolát válassza témaként. 20 évvel később, amikor nekiállt a Trógerek klubjának nem is új könyvet kezdett írni, hanem azt a régit folytatta.


Egy csapat fiatal és a szüleik élete az IRA árnyékában, tele sok apró, érdekes történettel, sorsokkal, sok-sok zenével, sztrájkkal, családi drámákkal, ébredező szexualitással, szerelemmel, hittel, rasszizmussal. 4 iskolás fiú mindennapjai, akik a kamaszkor problémái mellett, még az iskolaújság szerkesztésével is küzdenek, van köztük bohóc, álmodozó, radikális gondolkodású, gitárhős, de a látszólag felszínes problémák mögött mégis elgondolkodtató a tartalom.
A címadás nagyon érdekes, mert egész más miatt lett Trógerek klubja, mint amit az ember elsőre gondolna, így aztán a tartalom is más volt, mint amit „vártam”.
Az író többször nyilatkozta, h a Trógerek klubja és a Closed Circle (A zárt kör) valójában egy nagy regény, ami két részben jelent meg, ezért aztán kicsit befejezetlennek is hat ez a könyv, de sajnos a 2. rész nem jelent meg magyarul és valószínűleg nem is fog:S.
Kellemes és szórakoztató olvasmány, de ennél nem volt több nekem.

2010. október 30., szombat

Stephenie Meyer: Bree Tanner rövid második élete

Nagyon kíváncsi voltam az Eclipse „kiegészítő” történetére, ennek megfelelően 2 óra alatt el is olvastam a 150 oldalt, bár ez abszolút nem volt olyan letehetetlen számomra, mint a többi könyve.


Ha valaki nem lenne elég lelkes, az írónő előszava után garantáltan az lesz. Azt ígéri, ez a történet fontos az egész regény megértéséhez, h Bree nem is sejtett titkaira derül fény. Ehhez képest kimondottan unalmasan indul a történet, az első 40-50 oldalon csupa olyan dolgot tudunk meg, amit már egyébként is tudtunk, aztán valahogy mégis csak beindul a sztori. Valóban kapunk új információkat, megismerjük a másik oldalt, azt, h hogyan élnek az újszülött vámpírok, mit tudnak és mennyi mindent nem, h köztük is vannak gondolkodásra képes, értelmes lények. Érdekes persze megismerni a másik oldalt, de mivel a dolgok végkimenetelét tudjuk, azért annyira mégsem izgalmas a dolog, pláne, h az utolsó kb. 20 oldal uaz, mint az Eclipse-ben, csak persze Bree szemszögéből, ami nyilván várható is volt.
Szóval nem estem hanyatt különösebben, azt, h ez a könyv fontos lenne az egész Saga megértéséhez semmiképpen sem mondanám, lehet, h árnyal rajta valamit, de összességében még ez sem feltétlenül igaz.
A borító szokásosan remek és persze nagyon találó is, a homokóra a vérrel. Kíváncsi vagyok, h Bree története lesz-e az egyetlen kiegészítő könyv a Sagához, vagy fogják-e követni mások. Bár igazából az a 4 könyv úgy jó, ahogy van, szerintem abszolút nem igényel semmiféle kiegészítést – ilyet meg pláne nem;) – de végülis szívesen olvasnék még hasonlóakat, hiszen akad még szereplő, akinek a történetéből valami izgalmasat, érdekeset lehetne kerekíteni pl. Gianna, aki a Volturi „bűnbarlangjában” dolgozik halandóként, esetleg a Denali klán egy tagjának is lehetne egy könyvet szentelni, vagy ha úgy vesszük, szinte bárkinek, a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, de persze jócskán akadnak olyan szereplők, akiknek teljes történetével megismerkedhetünk, meg persze kár lenne elvinni a dolgot abba az irányba, h évente kiadnak egy 150 oldalas kis valamit, aminek nem sok köze van az egészhez.


Összességében nem rossz olvasmány persze, de túl nagy elvárásokat nem érdemes táplálni iránta szerintem, mindenesetre megismerünk egy mellékszereplőt kicsit alaposabban, nem tesz sokat a 4 könyvhöz, igaz el sem vesz belőle;).

2010. október 29., péntek

Benjamin von Stuckrad-Barre: Soloalbum

A szerzőt Németországban a popirodalom jeles írójaként tartják számon. A popirodalom kifejezés a 60-as években vált ismertté, amikor képviselői az un. magas- és tömegkultúra szigorú megkülönböztetése ellen szálltak síkra, na meg persze elhatárolódtak szüleik élesen kritizált generációjától. A stílus aztán a 90-es években élte újra reneszánszát Németországban, többek között Stuckrad-Barrénak köszönhetően, aki 24 évesen írta meg a hatalmas sikert aratott Soloalbumot, 1. könyvét.


A főhőssel épp szakított a barátnője, aki ennek hatására szerelmesebb lesz, mint valaha. Ahogy az már lenni szokott, az önsajnálatban dagonyázva jön rá, h Katharina volt az igazi, „zaklatja” is a lányt még egy jó darabig annak rendje-módja szerint, végig utána sóvárog, alkoholtól, drogtól és zenétől megrészegülve.
Nem annyira a konkrét történéseken van itt sem hangsúly, nem is igazán összefüggő történet, inkább olyan, mintha mindenről írna, ami épp eszébe jut. Vannak benne érdekes dolgok, helyenként trágárságok meg imitt-amott jó dumák, de ha nem nagyon lehet elkapni azt a bizonyos fonalat, gyakran azon kapom magam, h nem is annyira követem, mert nem köt le igazán, most is így volt.
Ide-oda csapong a szerző: haverok-buli-nők-zene-ruhák-pénzproblémák, társadalomkritika és kíméletlen cinizmus még, ami jellemzi. A könyv kicsit nosztalgikus is, a 90-es évek vége jön vissza általa, mikor sokan hallgattak brit popot (Oasis, Blur), meghalt Diana hercegnő, a világot még nem uralta az internet és valahogy minden egy kicsit más volt, annak ellenére is, h mindez csak 10 éve volt.
2003-ban meg is filmesítették, romantikus komédia lett belőle, hát nem tudom, szerintem akkor eléggé át kellett írni;). Amin borzasztóan meglepődtem, h Németországban sok helyen kötelező olvasmány az iskolákban, hát…érdekes, persze egy olyan országban, ahol pl. John Lennon Gimnázium is van…;).
Egyáltalán nem voltam elájulva tőle, amilyen jókat hallottam és olvastam róla, csalódás volt, de kezdem kapizsgálni, h ez is egy „megosztó” könyv, vagy nagyon tetszik valakinek, vagy nagyon nem.

2010. október 24., vasárnap

Gárdonyi Géza: Ida regénye


Egyik kedves regényem, a könyv még anyukámé volt, 1964-es - már-már ereklye számba menő - kiadás. 2-3 évente elolvasom, most jött el ismét az idő.
1924-ben jelent meg, alapötletét egy jelentéktelennek látszó újsághír, házassági apróhirdetés szolgáltatta.
Gárdonyi először bemutatja főszereplőit: Balogh Csabát, a becsület bajnokát, majd a zárda embertelen légköréből kitörni készülő Ó Idát. Nagyon érdekes, ahogy a két fél az életét gyökeresen megváltoztató házassági hirdetést olvassa.
A regény tehát két nehéz sorsú fiatal találkozása egy nem mindennapi körülmények között köttetett házasságban. Közös életüket Münchenben kezdik, a világ előtt házasokként, a valóságban a terv az, h idegenek maradjanak, amit aztán nem győznek hangsúlyozni, hol maguknak, hol egymásnak.
Az önkényesen összehozott pár aztán 1 év látszatházasság után lép valódi házasságra. A végkifejlet persze már az elején sejthető (pláne, ha az ember sokadszor olvassa;)), de nem baj, mert érdekes, h hogy jutnak el odáig.
A regényben sok mindenről szó esik, heves vita folyik a történetben szereplő festők között a színekről, témákról, a modellekről. Az egész regényben a művészi légkör uralkodik.
Tele van ma már megmosolyogtató kifejezésekkel, mint például: tarsóka, jóképű leány, cselédszerző bolt, érettségi vizsgálat :).
Régimódi, ártatlan, kedves, romantikus, de nem csöpögős történet, amikor először olvastam, el is csodálkoztam, Gárdonyitól vhogy nem erre számítottam, de igen kellemesen csalódtam.

2010. október 17., vasárnap

Doris Lessing: Megint a szerelem

A cím ellenére nem egy ’igazi’ szerelmes regényről van szó, de ezt az írónő több könyvének elolvasása után sejtettem is. A több, mint 40 kötetes Lessing életműből ez volt a 4., amit olvastam, mert a 2007-ben Nobel-díjjal kitüntetett írónőnek jelenleg csak 4 műve olvasható magyarul. A több, mint 950 oldalas Az arany jegyzetfüzet, amit a 20. század egyik legfontosabb regényeként tartanak számon, nekem kicsit sok volt, minden szempontból. Az ötödik gyerek és a A fű dalol, a baljós hangulat és a cseppet sem vidám vagy szórakoztató téma ellenére is tetszett, de míg ezek sodró lendületűek, cselekménnyel, történésekkel, addig a Megint a szerelem, kissé vontatott, minden igazi cselekmény nélkül. Ennek ellenére nem állítom, h nem tetszett.


Az eleje történet a történetben: Sarah a londoni Zöld madár társulat alapító tagja, aki barátaival, munkatársaival azon fáradozik, h színpadra vigyék Julie Vairon életét. A martiniquei születésű mulatt lány élete a másik történet.
Nagyon érdekes, h a 100 évvel ezelőtt élt Julie irányítja a könyv szereplőinek életét, összehozza, megbabonázza, elgondolkoztatja őket… Színdarabot írnak az életéről, lefordítják, kiadják a naplóját, felfedezik és élvezettel-ámulattal hallgatják a zenéjét, szöveget írnak hozzá, rajzait csodálják, színre viszik az életét. Felfedeznek maguknak valakit, akinek az életében a megaláztatás, számkivetés volt a sorsa. Sőt az egyik főszereplő még bele is szeret a halott lányba, meg egy kicsit az őt alakító színésznőkbe is.
A regény, a darab színpadra állításának „krónikája”. Franciaországban tomboló sikert arat, csak úgy, mint a 60-as éveinek közepén járó Sarah, akiben régen elfeledett érzések élednek újjá, a kérdés csak az, h ki iránt? Merthogy jelölt akad bőven, mindegyik jóképű, feleannyi idős, mint ő és epedezik utána… Egy nem túl gyakran tárgyalt témát - az időskori szerelmet, szexualitást - vet fel az írónő, aki maga is túl volt a hetvenen, mikor megírta ezt a regényt.
Az a fajta történet, ahol nem a történéseken van a lényeg, sokkal inkább az érzéseken, a lelki rezdüléseken, a darab színpadra állítása és Julie egy idő után, már csak a „hátteret” adják, az apropót az újabb viszonyokhoz, fellobbanó érzésekhez, barátságokhoz, amik átszövik a darabbal foglalkozó csoport életét.
Szóval, ahogy a cím is utal rá, valóban megint a szerelemről van szó, de egészen másként, mint általában, nem azon a már-már közhelyes módon közelíti meg a témát az írónő, ahogy a többség. Érdekes, helyenként elgondolkodtató könyv, nem a szórakoztató kategóriából.

2010. október 12., kedd

David Safier: Mieses Karma

A Jesus liebt mich után, nagyon kíváncsi voltam Safier első könyvére is - ami magyarul Pocsék karma-ként jelent meg - , hát nem csalódtam, sőt! Elképesztően jó:).


A sikeres, de kissé kesze-kusza magánéletű Kim lelke, hirtelen halála után hangyaként születik újjá. Tudom, tudom már ez hajmeresztő;). De ebben a könyvben és Safiernél valahogy pont ez az, ami nagyon tetszik. Szóval újjászületés… Miért pont hangyaként? Azok, akik nem bántak megfelelően embertársaikkal rovarként születnek újjá, ezt személyesen Buddha közli vele, szintén hangya alakban;).Már ez elég bizarr, az meg pláne, h hangyaként aztán a saját nappalijában találja magát, a saját halotti torán, ahol egykori barátnője épp igyekszik meghódítani a férjét és a kislányát. Ebbe rögtön „bele is hal”, de újra hangyaként születik újjá, h a szintén lélekvándorló Casanova oldalán megakadályozza, h a családját lecsapják a kezéről. A rossz karmája miatt születik hangyaként újjá, jó karmát kell gyűjtenie, ami akciódús jelenetekkel sikerül is, ezzel kezdetét veszi a reinkarnációs ranglétra megmászása (tengerimalac, kis boci, gyűrűsféreg, mókus, beagle kutyakölyök, majd ember).
Safier egy pillanatra sem ereszti az olvasót, kalandból kalandba, hol a nevetéstől, hol a megható jelenetektől könnyes szemmel szórakoztam végig a 282 oldalt és borzasztóan élveztem.
Ami nagyon tetszett benne, h nem csak poénos és hihetetlenül ötletes, egyedi és őrült, hanem igencsak elgondolkodtató helyenként. Abszolút fejlődésregény: a karrierista, mindenkin átgázoló Kim fejlődésének története, akinek jó néhányszor meg kell halnia, míg eljut a Nirvánába, de megéri, neki és nekünk is;). Zseniálisan keveri a kártyákat az író, abszolút nem lehet tudni, mi lesz a vége a történetnek, ezzel az utolsó sorokig garantált az izgalom.
Még a Jesus liebt mich-nél is jobban tetszett, csak ajánlani tudom. A borító szerintem jó, de azért annál sokkal jobb könyv ez, mint amit a címlap sejtet. Magyarul Pocsék karmaként jelent meg.


Szó van róla, h ebből is film készül, de őszintén szólva, szerintem ez nem az a regény, amit meg kellene ill. lehetne filmesíteni, úgy, h ne legyen szánalmasan nevetséges, könyvnek viszont egyszerűen zseniális;).
Az első két könyve elolvasása után alig várom, h a harmadik Safier regény (Plötzlich Shakespeare) is megjelenjen végre puhakötésben németül. Állítólag 2011 elején meg már magyarul is meg fog jelenni, de azt hiszem, inkább maradok az eredeti verziónál, bár úgy hallottam a magyar fordítás is igen ütősre sikeredett.

2010. október 8., péntek

Tony Parsons: Die schönste Frau der Welt (Férj és feleség)

Az Apa és fia (itt a blogban Männlich, alleinerziehend sucht) folytatása ez a könyv. Így a második részre abszolút kiforrta magát a gondolat, h nagyon szépen ír! Mármint nagyon szépen ír a családról, a szüleiről, a feleségéről és a fiáról, főként a fiáról. Ritkán találkoztam eddig ilyennel.


A 2. házasság krónikája a 2. könyv, az első részben megismert Cyd-et veszi el. Továbbra is nagyon fontos, meghatározó a kisfiához való viszonya, jó példát látunk arra, h tud próbára tenni egy házasságot egy mástól született gyerek, akkor meg pláne, ha mindkét félnek van egy. Újabb nagy változások, betegség, kísértés, hétköznapok, problémák sora adja a 2. könyv témáját is, vagyis a mindennapok.
A főszereplő Harry, elég romantikus alkat, vágyik a tökéletes boldogságra és amint az elillanni látszik az egyik nővel, rögtön azt gondolja, h másikkal lenne az igazi…
Mikor rátalál arra a nőre, aki az ő szemével képes látni a fiát, aki hozzá hasonlóan a tökéletes lényt látja benne, azonnal mágnesként kezdi vonzani. Ezúttal a „kísértésként” bukkan fel a Parsonsnál már-már elmaradhatatlan ázsiai nő figurája, akinek aztán az utolsó pillanatban mégis ellenáll a főszereplő, mégis a „nehezebb” utat választja, azt, h rendbe hozza a házasságát, majd egy új élettel újra beköszönt a boldogság.


Annak ellenére, h elég hosszú ideig olvastam, az a fajta könyv, amit „élmény” olvasni, annyira szórakoztatóan, olvasmányosan és szépen ír, szóval nem a könyv miatt olvastam olyan sokáig.
A német cím (A világ legszebb nője) szerintem itt sem a legjobb, sokkal kifejezőbbnek és a tartalomhoz passzolónak tartom a magyar Férj és feleséget, ami az eredeti cím egyszerű, szó szerinti fordítása.
Összegzés: Jó volt újra Parsonst olvasni, nagyon jó:)!

2010. október 1., péntek

Tony Parsons: Männlich, alleinerziehend sucht... (Apa és fia)


Magyarul Apa és fia címmel jelent meg a könyv, de jelenleg nem kapható sajnos. Jó pár évvel ezelőtt egy barátom ajánlotta figyelmembe Parsonst, a Családban marad-ot olvastam tőle először, majd vadászni kezdtem ezt a könyvét, sikertelenül. Sem ez, sem a folytatása (Férj és feleség) nem volt kapható évekig, így – jobb híján - németül szereztem be őket és mivel nagyon tetszettek, gondoltam itt az ideje az újra olvasásnak. Már eleve nem értem, h miért nem adták ki újra ezeket éveken át, ahogy ezt már egy régebbi post-ban is kifejtettem. Az megint talány, h most mégis miért a 2. résszel kezdte az újra kiadást az Európa, merthogy pár hónapja lehet újra kapni a Férj és feleséget, csak hát az előzményének számító Apa és fia nélkül, elég fura…
Adva van egy boldog kis család, úgy tűnik minden klappol, majd a férj/apa egy pillanat alatt tesz tönkre mindent, egy minden szempontból szükségtelen félrelépéssel. Kissé hátborzongató, h még egy boldog kapcsolatot is milyen gyorsan el lehet rontani. A baj csőstől jön alapon nem csak a házassága megy tönkre, hanem még az állását is elveszíti és hipp-hopp munkanélküli, a 4 éves fiát egyedül nevelő apuka lesz, ami nyilván nem kevés kérdést és problémát vet fel, amikkel aztán megbirkózik. „Tanúi” lehetünk, ahogy újra felépíti az életét – új nő, új állás, de mivel az élet hullámvasút, máris jön az újabb hullámvölgy: szakítás, halál, elszakadás, az utolsó néhány fejezet igazán szívbemarkoló.
Szívszorongatóan tragikus és közben mégis sziporkázóan komikus mindaz, amit Parsons - aki szintén volt egyedülálló apa – főhősére mér.
Érdekes Harry szemével látni ezt a helyzetet, sok mindent lát úgy, ahogy mi nők, sok mindent másként, sok mindent nem ért meg a nőkben ill. velük kapcsolatban, sok mindent én nem értek vele ill. a férfiakkal kapcsolatban;), de ez így van rendjén, gondolom.


Parsons az a fajta író, akit mind a két nem szívesen olvas szerintem (és a tapasztalataim szerint;)). A téma főként a család, házasság, gyereknevelés, ezek inkább női témák, viszont a főhős/elbeszélő szinte mindig férfi, ahogy ugyebár az író is. Nőként érdekes az ő nézőpontját olvasni ezekről a témákról, meg ffiként is;), legalábbis gondolom:).
A cím nekem magyarul jobban tetszik (Apa és fia), mert ez tényleg egy apa-fiú történet, vagy inkább kettő, a főhős Harry és a fia Pat története, de ugyanúgy Harry és az édesapja története is, két csodálatos, bensőséges apa-fiú kapcsolat. A német cím (Férfi, gyermekét egyedül nevelő keres…) szerintem annyira nem jó, legalábbis nekem nem tetszik.

2010. szeptember 25., szombat

Bozai Ágota: Mi az ábra?

Évekkel ezelőtt olvastam az írónőtől a Tranzit Glóriát, ami ennek a könyvnek az előzménye, vagy inverze, ha úgy tetszik. Ott a főhős glóriát kap a feje fölé, amit mások nem látnak, itt ördöggé változik Szilveszter napján a kisvárosi polgármester, mert hogy a középkori legenda szerint, aki olyan maszkot vesz fel, ami kifejezi valódi jellegét, azon rajta is marad.


Nem látszik rajta a változás, legalábbis első blikkre, szabad szemmel, de annál inkább tükörben, tükröződésben, fotón, videó felvételen. Ördög „maszk”, szarvak, paták, nem tud aludni, teherbe ejti a város nő szobrait…ilyen és ehhez hasonló eseményekkel kell megbirkóznia az újdonsült ördögnek.
Megmagyarázhatatlan, különleges, sőt félelmetes események láncolata indul meg a kisvárosban, a hatalom legfőbb birtokosa ha addig nem is volt ördög, h fenntartsa a látszatot, ördögi dolgokra kényszerül, legalábbis eleinte, de aztán látva milyen félelem, kíséri „a jelenséget”, ami ő maga;), még jobban felbátorodik, az egyik aljasság követi a másikat. Az igazán szomorú az, h nem lehetetlen dolgokról van szó, hanem csupa olyanokról, amikhez a szerzőnek nem kellett mást tennie, csak híreket hallgatnia az utóbbi években… semmi olyat nem tesz ördögként, amit már ne tettek volna meg sokan Magyarországon politikusként, ez nyilván nem véletlen, ahogy az sem, h mindez épp egy politikussal történik.
Jó kis gyűjteményt kapunk az „ördögös” közmondásokból (falra festi az ördögöt, az ördög nem alszik, ördög veri a feleségét…), vhogy mindenkinek ilyenek jutnak eszébe, a polgármester közelében;).
Mind a két könyvben szerintem a leggyakrabban használt szó a (fő)potentát (jelentése: hatalmasság, főurakra, elöljárókra használt elavult jelző), ami egy idő után rendesen az agyamra ment. Egyébként nincsenek nevek csak főpotentát van, orvos városatya, kocsmáros városatya, rendőrkapitány, asszony, anyós, gyerek stb. , városnév sem, semmi konkrétum.
Azért elég sok idegesítő dolog van benne a főpotentátozáson túl is, pl. az állandó megjegyzések, h ezt te is láttad, a te szomszédod is ott volt, meg a kissé kaotikus elbeszélés mód, vagyis az, h leír valamit félig, aztán mégsem, mert ez nem ide tartozik, majd később, meg egyébként is elég nehéz követni időnként a történéseket…ezekbe eléggé belefáradtam, a végére pláne, az nagyon zavaros volt nekem. Összességében örültem, mikor befejeztem, elég fárasztó olvasmány volt.
A cím és a borító kicsit olyan, mintha elcserélték volna a tartalommal, nem tudom mi közük egymáshoz.

2010. szeptember 22., szerda

Friss;)

Némi új infó azokkal a könyvekkel kapcsolatban, amikről írtam:

- Szeptember során valamikor meg fog jelenni az Eat, pray, love folytatása Hűség címmel, 20%-os kedvezménnyel (3500 helyett 2800-ért) előrendelhető itt. A bookline előjegyzési sikerlistáján jelenleg a 9. helyen áll.

- Máris elkészült az Alle sieben Wellen magyar fordítása, sőt okt. 6-án meg is jelenik. A hetedik hullám lett a magyar címe, ez is előjegyezető 20% kedvezménnyel itt.

- Megjelenik magyarul Safier második könyve is a Jesus liebt mich, szó szerint lefordították a címet, Jézus szeret engem, hát kíváncsi vagyok, szerintem túl sokat nem fogunk hallani róla, bár az előjegyzési listán jelenleg 16., de volt már előkelőbb helyen is és ide a blogba is a legtöbben Safierre rákeresve jutottak el az utóbbi időben, ami igencsak meglepett (bár a jó könyvek listája keresési címszó azért verhetetlen;)) 2010 novemberére várható a megjelenés, szintén 20%-al olcsóbban lehet előjegyezni. Bíztatok mindenkit, aki szeretne valami nem mindennapit olvasni, jó kis könyv. Az elvileg belőle készülő filmmel viszont gondok vannak, azt nem lehet tudni mi, de el sem kezdték forgatni, sehol semmi infó:(.


- November 11-én fog megjelenni végre magyarul a Bree Tanner második rövid élete c. Stephenie Meyer könyv egyszerre puha- és keményborítós változatban, mindkettő előjegyezhető 20%-os kedvezménnyel itt. Ez a Twilight saga 3. részében, az Eclipse-ben felbukkanó újszülött vámpír lány története. A bookline előjegyzési listáján a 2. (puha kötés) és a 3. (kemény kötés) helyet foglalja el.

- A Rückenwindből is film készül, majd egyszer, egyelőre még csak ott tart a dolog, h megvették a filmjogokat.

2010. szeptember 18., szombat

Daniel Glattauer: Alle sieben Wellen

Szóval a Gut gegen Nordwind folytatása;). Ezt is kiolvastam 24 óra alatt, mint az elsőt, ami nem igazán jellemző rám, de ezt muszáj volt:). Kevesebb, mint egy hét telt el, a két könyv olvasása között, de már nem emlékeztem egy csomó mindenre, nem azért, mert annyira felejthető, hanem mert apró dolgok történnek, fontos 1-1 szó, kifejezés, hangsúlyok, rezdülések, kérdő- és felkiáltójelek és az egész hangulata. Meg szerintem az ilyen jellegű könyveket így érdemes olvasni, mert vhogy a varázsa is megtörik, ha megtörik a lendület és abba kell hagyni valamiért, így inkább egyhuzamban olvastam néhány órát, amit egyébként ritkán teszek, de ezúttal nagyon szívesen, abszolút olvastatta magát.


Szerintem lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni a folytatás, mert úgy érzik, nagyon elhúzza az eseményeket, de nekem tetszett. Állítólag azért „kellett” megírnia a folytatást, mert az olvasók nem voltak megelégedve az 1. könyv befejezésével, ami szerintem a drasztikus vég után érhető. Itt is játszadozik az olvasókkal és a főszereplőkkel, de azért történnek is dolgok, fontos dolgok;) és nagyon ügyesen tartja fent végig a feszültséget, és ébren a kíváncsiságot. Nagy lépés az 1. részhez képest, h a virtuális kapcsolatból lassan tényleges kapcsolat lesz, nem szerelmi, nem baráti inkább valami furcsa, vágyakkal teli valami, amit férj, barát, barátnő, gyerekek színesítenek, míg nem aztán elérünk oda, ahova már az első e-mail után készültünk;).
Nagyon jól hozza továbbra is a két teljesen különböző karaktert, és a levél(e-mail)regényt, ami sokat bíz az olvasó fantáziájára, az ember sok mindent a sorok mögé képzelhet.
Amit még fontosnak tartok a könyvekkel kapcsolatban megjegyezni és az elsőnél kimaradt, h igaz, h egy e-mail levelezés lenyomata a könyv, de a stílus ennek ellenére nem igénytelen, pongyola, sokkal inkább meglepően üdítő, nem fennkölt persze, de kellemesen olvasmányos, igényesen játékos, olyan, amit jó és érdemes is olvasni.
A cím elsőre itt is elég fura, de a könyv ez alkalommal is magyarázatot ad. Minden hetedik hullám – ot jelent az én olvasatomban, aztán meglátjuk milyen címet kap a fordításban.
Ausztriában a regények igazi kultkönyvekké váltak, sőt már a színházat is meghódították, 2009 óta játszzák Bécsben teltház előtt az első részt, a másodikat 2010. májusában mutatták be.

2010. szeptember 14., kedd

Daniel Glattauer: Gut gegen Nordwind

Többektől is hallottam már erről a könyvről, ráadásul csupa jót, így amikor kölcsönkaptam, rögtön bele is kezdtem.


Az egész könyv e-mailekből áll, a levelezés egy rosszul bepötyögött e-mail címmel kezdődik. Az eleje nekem annyira nem tetszett, kicsit erőltetettnek éreztem, bár maga a ’félrement’ e-mail ötlete szerintem is jó, mégsem tűnt igazán gördülékenynek a dolog, nem volt olyan egyértelmű, h miért is alakult ki ez a levelezés, az elején elég fura, h miért is írogatnak egymásnak.
Aztán viszont észrevétlenül valami elindult és azon kaptam magam, h csak lapozok, lapozok, lapozok…:). Nagyon izgalmassá teszi az egészet, h mi ugyanannyit tudunk meg a két félről, Emmiről és Leoról, mint ők egymásról, így állandóan kombináltam közben, h mi is lehet itt a háttérben, mit fog válaszolni a másik, ami tök jó volt;). Ami még tetszett, h életszagú az egész, a nő házas, a pasi összejön mással, szóval nem egy rózsaszín történet, happy end-el. Olyan szempontból is érdekes, h mennyire meg tudja határozni az ember életét valaki, akivel még sohasem találkozott, észrevétlenül mégis nagyon gyorsan válhat az élete részévé, felruházza/felruházhatja olyan tulajdonságokkal, amilyenekkel szeretné, beleláthat olyasmit, ami nincs is benne…vhogy így vannak a főszereplők is, félnek a személyes találkozástól, attól, h az általuk idealizált másik fél nem ér fel ehhez az ideálhoz. A befejezés elég meglepő, meg valahogy kicsit szívszorító…de, van folytatás, meg is jelent már, hát mit mondjak, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a történetük vége!
Alapvetően, belegondolva kicsit fura, h nincs semmiféle elbeszélés, összekötőszöveg, rögtön a legelején belecsap a közepébe, csak és kizárólag e-mailekből áll. Talán ezért is nagyon aktuális, hiszen – bár sokan ódzkodnak az ilyesmitől – de számtalan barátság és kapcsolat született az interneten keresztül. Két olyan emberről van itt is szó, akik sohasem találkoztak, csak írásban kommunikálnak, mégis komoly érzéseket ébresztettek egymásban, bár persze felvetődik a kérdés, h mégis mennyire lehetnek komolyak ezek az érzelmek.
A pasi stílusa nekem jobban tetszett, nem hiába hapsi írta, azért ez látszik, bár nem mondhatom, h Emmi része nincs jól megírva, csak hát tipikus nő: sokat kombinál, megsértődik, durcás, mindent jobban tud;), a pasi meg türelemmel és humorral viseli, ismerős ez nekem valahonnan;).
Elsőre fura volt a cím, de a könyvet olvasva, még az is oké;). Magyarul Gyógyír északi szélre címmel jelent meg idén, amennyire hallottam, nem annyira sikerült fordítással, bele olvastam én is, hát...valóban elég érdekes, kicsit fura, pl. a magázás…németül oké, h szinte végig magázódnak, ezt el tudom képzelni, magyarul már kevésbé, sőt. Tavaly megjelent már németül a könyv folytatása is (Alle sieben Wellen), de eddig még csak keménykötéssel, ami elég húzós áron van, sajna általában elég sokat kell várni míg megjelenik fele annyiért, puha kötéssel. Viszont felfedeztem, h a bookline-nál is kapható a két könyv egyben, ugyanannyiért mint a 2. keménykötéses kiadás, kíváncsi voltam nagyon, a hogyan továbbra és mivel az első könyv úgysem volt meg, meg így kevesebb helyet is foglalna;) (már ilyen szempontok is szerepet játszanak:)), szóval meggyőztem magam;), ha minden igaz ma érkezik:).

2010. szeptember 10., péntek

Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai

12 rövid, szórakoztató, csattanós novella Sherlock Holmes kalandjairól, hű barátja és segítője, Dr. Watson elbeszélésében. Gyerekkorom óta megvolt a könyv, de vhogy sosem éreztem késztetést az elolvasására, aztán látva a Guy Ritchie féle filmet Robert Downey jr.-al, Jude Law-al és Rachel McAdams-el, csak kíváncsi lettem, nem bántam meg.


Krimit sem nagyon szoktam olvasni – bár valószínűleg ez sem meríti ki teljesen a krimi fogalmát – de ha véletlenül mégis ilyesmi könyvvel akadok össze, mindig nagyon élvezem, most sem volt ez másként.
Briliáns logika, elképesztő megfigyelések és kombinációs készség, meglepő fordulatok, időnként hátborzongató esetek. Rövid sztorik, tömör és velős elbeszélés, nincs idegborzolás, időhúzás, mégis nagyon hatásos és izgalmas minden novella. Mindegyik olyan fifikás eset, h egyre sem igazán jöttem rá, bár nyilván ami az első történteknél még az újdonság erejével hatott – mármint a felderítés módját illetően - az utolsóknál már nem volt igazán meglepő, de még azok is nagyon szórakoztatóak voltak.
Ami még tetszett, h nem minden történet zárul teljes sikerrel, van, akinek sikerül túljárnia a főhős eszén és olyan is akad, amikor a természet intézi el a dolgokat a zseniális Sherlock helyett, de pont ettől lesz „életszerűbb” az egész.
Amik nekem különösen tetszettek: Botrány Csehországban, Az öt narancsmag, A pettyes pánt.
Ja, egyébként az 1001 könvyes listán is rajta van, szerintem is ott a helye;)!

2010. szeptember 5., vasárnap

Bíró Kriszta: Fiókregény


Néhány éve olvastam először és nagy kedvenc lett, nem volt vitás, h el fogom még olvasni. Pár éve több, mint 12 órát késett a gépünk az imádott Stockholmból hazafelé, akkor fogadtam meg, h ezentúl könyv nélkül soha, még programokkal zsúfolt, városnézésekre sem, most ezt a könyvet szúrtam ki és vittem el a skandináv túrára;). A tempó most is feszített volt, estére, örültem, h végre vízszintesbe kerültem, olvasni már nem nagyon volt energiám, na de a reptéren…A 4 órás késés miatti 6 óra várakozás alatt volt időm elmélyedni Sóriék édes-bús történetében. A nyüzsgő forgatag és a fáradtság ellenére néhány perc után, megszűnt minden, maradt Bíró Kriszta története, hihetetlen pontossággal „megrajzolt” szereplői és kalandjaik.
Többször megesett már velem, h elolvastam valamit, ami tetszett, felkerült a kedvenceim közé, majd amikor néhány év múlva újra olvastam, kicsit csalódtam, túl nagyok voltak az elvárásaim. Most viszont nem ez történt, másodszorra is nagyon tetszett a Fiókregény.
A regény központi figurája Sóri Dina, aki nem mindennapi, nagyon érdekes figura. Az élete tragédiák sorozata, de a tehetség minden körülmények között utat tör magának, azt hiszem erről is szól a történet. Pillantást kínál a színház kulisszái mögé is, mivel az írónő maga is színésznő, feltételezem, h elég pontos képet rajzol erről a világról.
Emberi tragédiák játszódnak le a szemünk előtt, sehol az idill, a csöpögős boldogság, helyette naturális leírások, és a - gyakran szomorú - valóság ábrázolása.
Nagyon nehéz erről a könyvről írni, mert annyira magával ragadó a maga egyszerűségében és sallangmentességében, ez az a könyv, amiről nem olvasni kell, hanem el kell olvasni, amiről nem lehet írni….

2010. augusztus 30., hétfő

Fejős Éva: Csajok

Azt kell mondjam, megint az volt az érzésem, mintha egy amerikai szappanoperát olvasnék. Nagyon gyorsan olvasható, semmiféle utána gondolást nem igényel, igazi lazító olvasmány, de abszolút semmi „nyomot” nem hagy az emberben. Valami „kihagyhatatlan” ajánlat keretében vettem meg még régebben a könyvet, ha már megvan, persze, h elolvasom címszóval álltam most neki, már csak azért is gyorsan ment, mert beteg voltam pár napig, ráértem olvasni.

Nem tudom, vhogy nem tudok dűlőre jutni Fejős Éva stílusával, valahogy nem az én világom…, időnként szájbarágós, kicsit erőlködő, felületes, felszínes, akárcsak a sztori és a szereplők. Ledöbbentem, amikor nemrég hallottam, h az Ulpius vele és Vass Virággal is olyan szerződést kötött, h x év alatt kell y számú regényt megírniuk, de valami elég brutál számút, ami gondolom persze nem egyedi dolog, de az, h vki újságíró vagy újságba ír;) gondolom még nem feltétlenül jelenti, h író is, hát szerintem ez most be is bizonyosodott (számomra mindkét esetben;)). Nem fikázni akarom a könyvet, csak hát sok jót nem tudok róla elmondani. Az, h egy humorosnak szánt, csajos történet, az még számomra rendben, szívesen olvasok ilyesmit időnként, de könyörgöm, akkor legyen humoros és csajos, ne csak annak szánt…

2010. augusztus 25., szerda

Julie Powell: Julie&Julia – Kalandjaim a konyhában

Nagyon szeretek sütni, főzni, új recepteket kipróbálni, szívesen olvasgatok gasztroblogokat is, így nem lehetett kérdés, h megnézem az azonos című filmet, ami nagyon tetszett. Rögtön meg is vettem a könyvet, de vártam vele egy kicsit, h „felejtődjön” és ne végig az motoszkáljon a fejemben, h mi volt másként a filmben, meg hogy most mi jön.
Változtattak a könyvhöz képest a filmen, de ez természetes, főleg az elején tűnt ez fel, de a lényeg megmaradt, mind a kettőt nagyon jó volt olvasni ill. nézni, együtt járt velük valami otthonosság, valami kellemes érzés. Ami más, h míg a film a 2 nő „párhuzamos” története, addig a könyv természetesen Julie-ra és a projektjére koncentrál. Szerintem hihetetlenül jó lett a film, a két főszereplőnő, Meryl Streep és Amy Adams lenyűgözött és mindenképpen meg kell említeni a férjeket is, Stanley Tuccit és Chris Messinát.


Az alapötlet, h a titkárnőként dolgozó Julie egy év, vagyis 365 nap alatt végig akarja főzni a legendás Julia Child Francia Szakácsművészet Felsőfokon c. szakácskönyvének 524 receptjét, tapasztalatait, élményeit egy blogban osztja meg a világgal. Valószínűleg maga sem számított arra, ami aztán az egészből lett, rengeteg olvasó, kommentek, interjúk, könyv, majd film.
Talán az előzőekből már kiderült, h a történet valós, az ötlet szerintem szuper, mind a főzés, mind az erről való blogolás. A 2002-ben indult The Julie&Julia Project blog egyébként még ma is elérhető szerintem érdemes belepillantani. Julie egyébként mostanság is vezet blogot, igaz áprilisban frissítette utoljára.
Julia Child az amerikaiak főzőikonja, az első „sztárszakács”, az a személy, akinek köszönhetően a 60-as években, az igencsak egysíkú amerikai hétköznapokban megjelent a francia klasszikus konyha. Child amerikaiak százezreit vitte be a tűzhely mögé, főzési divathullámot indított el, akik addig dobozos készételeken és hamburgeren éltek, hatására hirtelen elkezdtek francia omlettet és beuf bourgignon-t főzni.
Eredetileg hárman együtt kezdtek el dolgozni egy amerikai alapanyagokra adaptált francia alapszakácskönyvön. 1961-ben kiadták a kétkötetes könyvet, Mastering the Art of French Cooking címmel. A 800 oldalas könyv terjedelmével és úttörő tartalmával ma is forradalmi műnek számít, kevés amerikai háztartásban hiányzik a szakácskönyves polcról.
Érdemes belenézni az igazi Julia főzőműsorainak néhány pillanatába: szépen, komótosan, sietségtől mentesen főz, az egész nagyon távol áll a mai főzőcske műsoroktól, pedig valahonnan innen indult minden.

Egy kis kedvcsináló, Julia Child omlettet készít

Ami nagyon tetszett a könyvben, az a közvetlen hangvétel, h annyira őszinte, nem fényezi magát, nem sznob, leírja a nehézségeket, a bénázásait is és a főzés mellett még egy csomó mindenről olvashatunk, megismerjük a családját, a barátait, kicsit betekinthetünk a new yorki életbe is. A könyv receptjei meg…érdekesek:). Nem tipikusan ilyeneket főz manapság az ember lánya, de valahogy pont ez a poén benne.


Mindezek ellenére rögtön az első receptet, a Parmentier levest (krumpli leves;)) ki is próbáltam, pofon egyszerű és tényleg finom. Van még néhány, ami felkeltette az érdeklődésemet (pl. a bajor narancskrém, vagy az a borjúmájból készített, mustáros-fűszeres-morzsás finomság), de alapvetően, bár sok van, ami jól hangzik, de azért az alapanyagok, vagy az elkészítés nehézsége kissé elrettentenek;).
Egyértelműen ebben az esetben esett/esik leginkább nehezemre különválasztani a könyvet és a filmet, talán mert mindegyik igazán tetszett és valahogy úgy érzem, a kettő együtt alkot valamiféle egységet, a filmben Juliáról tudunk meg sok mindent a könyvhöz képest, a könyvben viszont érthető módon Julie életébe pillanthatunk be inkább. Gondolom sokan látták a filmet, akiknek tetszett, feltétlenül ajánlom a könyvet is, szerintem nem fognak csalódni.
Ja, a magyar borítóról még annyit, h förtelmes. Nem igazán sikerült rájönnöm, h vajon mi köze van a könyvhöz, valószínűleg semmi, ami még hagyján, de – bár nem szoktam könyvre ilyet mondani – de ezt kimondottan csúnyának találom.

2010. augusztus 22., vasárnap

Charles Dickens: Két város regénye

Hát igen, Dickens nem hiába klasszikus, kissé más a stílus, mint az utóbbi időben olvasottaké, de ez is tud üdítő lenni. Tud, de nálam most nem volt, főleg eleinte. Nagyon tetszett tőle a tavaly olvasott Szép remények, így aztán elég nagy elvárásokkal álltam neki ennek, igaz talán nem a legjobbkor. Nagyon zsúfolt és fárasztó heteim voltak, amikor késő este hozzájutottam ahhoz, h olvassak egy kicsit, akkor ez már túl „sok” volt. Túl sok leírás, túl monoton, legalábbis nekem, legalábbis akkor. Borzasztó nehezen kezdett kibontakozni a cselekmény és hát még ezután is bőven akadtak olyan fejezetek, ahol a – őszintén szólva számomra leginkább unalmas – leírások domináltak. A második 200 oldalon végre már volt némi izgalom és a „döcögős” kezdés után összességében tetszett a regény.


"Azok voltak a legszebb idők és azok voltak a legrútabb idők, az volt a bölcsesség kora, az volt a balgaság kora, azok voltak a hit napjai, azok voltak a hitetlenség napjai, az volt a Fény évadja, az volt a Sötétség évadja, az volt a remény tavasza, az volt a kilátástalanság tele, csak ránk várt minden, már nem várt ránk semmi, mentünk mind egyenesen az Égbe, mentünk mind egyenesen a másik irányba – röviden, a korszak abban hasonlított a mostanira, hogy a harsányabb hatalmak némelyike csakis a legáhítatosabb tisztelettel érte volna be most és mindörökké."

Az 1789-es francia forradalmat megelőző időkre utal a regény első néhány mondata, az egyik leghíresebb angol regénykezdet, melyben elsősorban Dr. Manette és lánya Lucie sorsát követhetjük végig, a címben szereplő két városban, Londonban és Párizsban, tény, h fontos szerepet játszik mind a kettő, de valahogy a cím alapján nem gondoltam volna, h arról szól, amiről. A ködös London, utazás Párizsba, hogy az évekig ártatlanul a Bastille-ban tartott doktort visszahozzák az angol fővárosba, a szerelmi történet Lucie és Charles Darney között, aki a Londonban élő Evrémonde márki és az ő sorsuknak drámai összefonódása a francia fővárossal a la guillotine rémuralma alatt képezik a regény fő történéseit, amiben végül egy szinte állandóan részeg mellékszereplőből a történet tragikus hőse lesz.
Ami számomra talán a legérdekesebb volt, h teljesen más képet kaptam most a francia forradalomról, mint eddigi tanulmányaim, olvasmányaim vagy esetleg filmélményeim során, mert – legalábbis emlékeim szerint – eddig inkább mindig a másik oldalról, vagyis a nép oldaláról vett megközelítésekkel találkoztam, míg most egy egykori francia nemes szemszögéből látjuk a nép kegyetlenségét, a hirtelen hatalomhoz jutott „csőcselék” döntés hozatalait.


Dickens a legjobb történetének tartotta ezt a regényét, igen aprólékos kutatómunkát végzett hozzá ill. a skót Thomas Carlyle írásait vette alapul a francia forradalomról.
Összességében nagyjából uaz volt az érzésem, mint a Szép remények esetében, h van a könyvnek valami misztikus, borongós hangulata, ami végig fenntartja a feszültséget…
Ez a regény is rajta van a 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán, nekem a Szép remények jobban tetszett.