2020. december 30., szerda

Karen Swan: Der Glanz einer Sternennacht

Először olvastam könyvként az egyik kedvenc „karácsonyi történet írómtól”, az eddigiek mind e-könyvben voltak meg. Mivel azok túlnyomó többsége nagyon tetszett, a mérce magasan volt, amit ezúttal nem sikerült megugrani. Végre elkezdték kiadni Swan könyveit magyarul, ez A karácsonyi parti címmel jelent meg.
Ezúttal Írországban vagyunk, a Lorne családnál. A történet rögtön úgy kezdődik, h az ország utolsó lovagja, a Lorne család feje december elején meghal. Ezzel vége a több, mint 700 éves családi történelemnek, a cím elveszik, mert három lánya nem örökölheti. Közülük kettő a családi vár mellett dolgozik, a legfiatalabb Willow viszont 3 éve hirtelen Dublinba kölözött és azóta vissza se nézett. A családjával való hűvös kapcsolata ellenére apja halál hírére megérkezik ő is. Kiderül, h a hatalmas birtok és vár egy igazi pénznyelő. A végrendelet mindenkit meglep, a várat ugyanis és ezzel a vagyon nagy részét, épp a tékozló Willow örökli. A lányban gyorsan felmerül a gondolat, h nem büntetés-e ez, hisz képtelenség fenntartani a hatalmas épületet, a felújítása pedig vagyonokat emésztene fel, az egyetlen lehetőség, az eladás, de persze ez sem könnyű feladat. Ehhez Willow sokkal érzelemmentesebben viszonyul, mint akár anyja, akár a nővérei, akik ott élnek. Majdnem 500 oldalon keresztül húzza a történetet, hogy aztán kb. 50 oldalon lerendezzen mindent és belecsepésszen néhány csavart, mert persze a karácsonyi happy end, mind a család, mind a három lány életében nem maradhat el. Nem egy rossz regény, de írt ennél már sokkal jobbakat is. Eleinte nem igazán hozza a karácsonyi hangulatot, ami csalódás volt és egyébként is szerintem a szokásosnál egy kicsit lassabban indult be a történet, valamint a szereplők sem nőttek annyira a szívemhez, mint általában.

2020. december 25., péntek

Karin Bell: Winterküsse im Central Park

Ez a könyv a spotify hangoskönyvek ádventi kalendáriumában volt, bár a rendszert nem teljesen értettem, mindenesetre az egész könyvet nem lehetett egyben meghallgatni még, amikor elkezdtem, így hétvégenként hallgattam az újabb fejezeteket.
New Yokrban vagyunk, ahol Cathlyn a Macy’s áruházban dolgozik, tehetős hölgyek divat és vásárlási tanácsadója. Karácsony előtt egy ajándék miatt tér be ide Steven és amikor megátja a lányt egy neonszínű síruhában „parádézni”, azt hiszi egy elkényeztetett, gazdag vásárlóról van szó, akinek a mosolya elvarázsolja. Mikor újra találkozik a lánnyal, randira hívja. Persze a dolog az egyértelmű vonzódásuk ellenére sem ilyen egyszerű, hisz a jó családból származó 30 éves pasi, elvileg azért van még együtt a menyasszonyával, h apja politikai karrierjének nehogy ártson, mindez nagy botrány keretében derül ki, azzal együtt, h Cathlyn a Macy’s eladója. Az ő származásában van viszont még egy csavar, mert ennek ellenére sem szegény, az apja elismert, sikeres és gazdag üzeletember, de Cathlyn maga akar boldogulni. Amolyan modern hamupikpőke történet akar lenni, nem nagyon jött össze, szerintem. Összességében nagyon bugyuta, annyira kellemetlen párbeszédek vannak benne, h még hallgatni is kínos volt időnként.

2020. december 24., csütörtök

Boldog karácsonyt!

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden erre látogatónak és olvasónak!
Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.
Müller Péter

2020. december 23., szerda

Lili Eden: (K)ein Kuss unter dem Mistelzweig

Teljesen random kezdtem bele ennek a meghallgatásába és azt kell mondjam, az egyik legjobb idei karácsonyi történet kerekedett belőle. Tristan és Yuna, a két szomszéd gyerek, egész gyerekkorukban utálták egymást és kölcsönösen pokollá tették egymás életét.
Egymás iránti ellenszenvük felnőtt korukra sem múlt el, a jó polgári családból származó, Londonban tanuló és ott gazdasági területen dolgozó, elkondolkozó Tristan nem sokat tud kezdeni a hippi szülők lányával, Yunával, aki szókimondó, a mának él, de elkötelezte magát a hadseregnek és az orvosi egyetemet végzi. Sok éven át követjük a két szomszéd család karácsonyait, amikor hazatérnek a gyerekek és elkerülhetetlenül találkoznak. Megtudjuk röviden, mi történt velük az adott évben, Tristan évekig együtt van a rendkívül felületes és sznob Susannéval, de végül szakít vele és Londonból Münchenbe költözik mert rájön, h fontos a családja, fontos, h szerepet játszon az életükben. Yuna nem a tartós kapcsolatok híve, mikor végez az orvosival, dolgozni kezd, majd Szudánban szolgál. Az évek során lassan, de biztosan kezdenek érdeklődni egymás iránt, először csak meglepődnek a másikon, h az mégsem olyan felszínes, idióta, karót nyelt stb., mint hitték. Az eleinte felületes, rövid beszélgetéseket felváltják a kíváncsi kérdések és az őszinte érdeklődés. A szemünk láttára – vagy ez esetben inkább a fülünk hallatára – válnak felnőtté, gondolkodnak mindenről érettebben, értik meg, mik a fontos dolgok az életben. Nekem nagyon tetszett, h bár afelől nem lehet kétségünk az elejétől kezdve, hova fut ki a történet, de mindezt élvezhetően tálalta a szerző. Elmaradtak az életidegen, szirupos, bugyuta párbeszédek, helyettük végig megaradt a humor, a jó dumák.

2020. december 22., kedd

Richard Dübell: Der Jahrhundertwinter

Ez egy kiegészítő könyvecske a Jahrhundert sorozathoz, de őszintén nekem kicsit úgy tűnt, h leginkább egy újabb bőrt húz le róla, sok értelmét nem láttam. Az 1. kötet 1871-ben fejeződik be, itt meg hirtelen visszaugrunk 1845 szentestéjéhez.
Már csak azért sem értem ezt, mert elvileg ez egy karácsonyi történet, ami végülis igaz, de egész másként, mint ahogy vártam volna. 2 szálon fut ez a kisregény: egyrészről a von Briest család, Alvin, Louisa és a kis Moritz, karácsonyra várják a vonattal érkező Pault. Mikor az nem érkezik meg, Alvin és az őket épp meglátogató Bismarck felkerekedik, h megnézzék, mi történt a vonattal. Miközben ők egy kisebb kalandot élnek át, a másik szálon Louise a kisfiának mesél egy középkori történetet a pásztorokról. Vagyis a regény fele egy teljesen más történet, a másik fele pedig sem túl érdekes, sem túl izgalamas és abszolút nem tesz hozzá az első kötethez, viszont anélkül is nehéz értelmezni szerintem.

2020. december 21., hétfő

Richard Dübell: Der Jahrhundertsturm

Ez egy összetett regény, több részes, a részek hosszúak, szóval nem meglepő, h az eleje kicsit döcögősen indult, mire mindenkivel megismerkedünk. Eleinte úgy tűnik, a szereplőknek semmi közük egymáshoz, de lassan összefonódnak a szálak és három sors. Az eredetileg egy párizsi jó családból származó, de lecsúszó Louiséé, a bajor lókötő Paulé és a porosz junker jónevű család kisebbik fiáé, Alviné.
A történet 1840-ben kezdődik és 1871-ig követjük a főszereplők életét. Ez egy fontos időszak a regény fő helyszínéül szolgáló Németország számára, hisz ekkor válik a vaskancellár, Otto von Bismarck irányítása alatt széttagolt kisebb-nagyobb királyságokból egységes állammá. Maga Bismarck is fontos és állandó szereplője a regénynek, általa mutatja be a szerző egy részről ezt a formálódó új birodalmat, a három főszereplő pedig a kor sokkal személyesebb aspektusát adja. Paul és Alvin élete egy ifjúkori kocsmai verekedés után örökre összefonódik, legjobb barátok lesznek, együtt építik a vasutat, uganazt a nőt - Louisét - szeretik egy életen át, dacolnak felkelésekkel és merényletekkel, együtt felnevelnek egy remek fiút, háborúznak és végül nyomozósdit játszanak – így lehetne ezt a sok száz oldalas regényt egy mondatban összefoglalni. Őszintén szólva nem teljesen erre számítottam, hanem talán egy kicsit klasszikusabb családregényre, itt nekem helyenként túl sok volt a konspiráció, az akció és valahogy pláne fura ebben a 19. századi milliőben a nő, aki ugyanolyan szerelemmel szereti egyre magasabb rangú katonatiszt férjét, Alvint és a szintén egyre magasabbra törő vasúti mérnököt, Pault. Az egyik teherbe ejti, a másik felneveli a fiát, később az asszony, hol az egyikkel, hol a másikkal él és éli meg a nem csillapodó szenvedélyes szerelmét. Közben felcseperedik a fiúk, Moritz, aki – tekintve, hogy mindhármuktól;) örökölt ezt-azt – szintén nagy karakterré formálódik. Összességében az volt az érzésem, mintha egy örökkévalóságig olvastam volna és valóban hetekig tartott, mire a végére értem. Nem rossz, helyenként izgalmas és érdekes, de valahogy a szereplők nem tudták a szívembe lopni magukat és összességében örültem, amikor végre a végére értem.

2020. december 19., szombat

Nadin Maari: Die Chocolaterie der süßen Herzen

Julie napjait a kis, Berlinhez közeli csokiboltjában tölti, ahol trüffeleket, csokis sütiket, forró csokit kínál. Imádja a boltocskáját, a sok-sok kedves embert a környezetében és az életét a vőlegénye, Lukas oldalán a nagymamája egykori házában. Az ádventi időszak viszont napról-napra rádöbbenti a lányt, h valami nem stimmel az életében.
Julie csupaszív, mindenkinek segíteni akar, megoldani mindenki helyett a problémákat, még akkor is, ha ezzel a saját életében okoz újabb nehézségeket. Csapnivaló időérzékkel és priorizálással van megáldva ráadásul, szóval minden nap kizárólag a túlélésre játszik, mindent elfelejt, mindenhonnan elkésik. Miközben – többek között - azon van, h megmentse a testvérei házasságát, egyre inkább úgy tűnik, ezzel egyre messzebb kerül a sajátjától. Végül azonban a jó „elnyeri jutalmát” hisz mindazok, akiknek önzetlenül segített összefognak érte és karácsonyi idillel zárul ez a jó kis hangulatba hozó regény, amit én ismét a spotifyn hallgattam. Ez egy igazi, szívmelengető karácsonyi történet, szerethető szereplőkkel, sok-sok csokival és hóval, szóval ideális az ünnepi készülődéshez. Ez egyébként az un. Sweet Romance sorozat 4. része, de mivel ezek nem összefüggőek (bár mindegyik kis kávézók, cukrászdák és fagyizók tulajdonosairól szól és Berlin körül játszódik) egyáltalán nem volt zavaró, h az első 3 részről még csak nem is hallottam.

2020. december 15., kedd

Jan Weiler: Berichte aus dem Christstollen

Szokás szerint abban a reményben kezdtem bele ebbe, h karácsonyi olvasmányként „hangulatba hoz”, ebben az esetben ez egyáltalán nem történt meg. A szerző rövidebb-hosszabb – nem összefüggő – történetekben a téli ünnepkört járja körül Márton-naptól egészen farsangig.
Főleg a saját családja életéből vett anekdotákra épít, amik időnként viccesek, máskor kevésbé. A főszereplők ezáltal a német szerző olasz felesége, két közös gyerekük és az olasz após. Van itt némi német-olasz „ellentét”, kissé túltupírozott történetek, a német hagyományok kikarikírozása…de valahogy az egész nekem végig mesterkélt és érdektelen maradt. Egy gyorsan olvasható és még gyorsabban felejthető könyvecske.

2020. december 13., vasárnap

Linda Winterberg: Für immer Weihnachten

Ez volt az idei első karácsonyi könyvem, amit spotifyn hallgattam meg. A II. világháború utáni Frankfurtban vagyunk, tragédiák, rossz emlékek, pénztelenség jellemzik az életet. Eva férje nem tért vissza a frontról, h megismerje közben született lányát, az immár iskolás Lottét.
Egy évvel a bizonyosság után anya és lánya már Paullal élnek, aki apja helyett apja akar lenni a kislánynak és Evával az esküvőt tervezgetik. A karácsony közeledtével azonban benne is olyan múltbéli emlékek elevenednek fel, amik a legrosszabbat hozzák ki belőle és egyáltalán nem akar karácsonyozni. Egy gyenge pillanatában kiteszi Evát és Lottét a lakásából, egy nappal az ünnep előtt, amikor azok egy szamárral (!) állítanak be. A dolgok persze végül jóra fordulnak, hisz a kedves idős bácsi, aki a szomszédban lakik, boldogan fogadja be őket az ünnepekre, így Lotte életében először karácsonyfával ünnepelhet, finom ételekkel és még azt a babát is megkapja, amire olyan rég vágyott. Közben, ahogy az ilyen karácsonyi sztorikban többször, itt is van „valami” megmagyarázhatatlan, itt „valaki”, aki egyengeti a szálakat, szövi a történetet és segédkezik, h végül happy enddel érjen véget. Én ehhez túl racionális vagyok, pont ezért nem igazán szeretem, ha egy könyvben ilyen „csodák” vannak. Ennek ellenére ez egy szép, történelmi karácsonyi történet.

2020. december 10., csütörtök

Dr. Nyiszli Miklós: Orvos voltam Auschwitzban

A magyar származású, orvosi tanulmányait részben Németországban végző, ezért németül is kitűnően beszélő zsidő orvos 1944-ben került Auschwitzbe, ahol Dr. Mengele boncoló orvosa lett. A lágerben eltöltött 8 hónapjának szörnyű leírása ez a könyv, melyben „olvasányosan” ír az elképzelhetetlen rettenetről.
Részletesen ír a táborba érkezők szelektálásáról, arról, h nem csak a ruhájuket és a cipőjüket hasznosították a halálba küldött embereknek, hanem még a fogaikat és a hajukat is; a tábor kegyetlen rendjéről, a Sonderkommando feladatáról, a kérlelhetetlen náci tisztekről, arról a sok-sok elképesztrő rémtettről, amit látot és amiben részt kellett vennie kórboncnokként.
Hullajelölt itt mindenki, aki a KZ területére lép. Akti a vaksors bal oldalra vet, egy órán belül a gázkamrákban válik hullává. Ezek a szerencsésebbek. A szerencsétlenebb az, akit balvégzete a jobb oldalra visz. Annak is hullajelölt a minősítése, élete három-négy hónap múlva annak is véget ér, ám addig végig kell szenvednie a KZ minden borzalmát.
Nyomorékok és törpék hulláit dugtam klórmeszes fürdőbe, vagy főztem kazánban, hogy jól preparált csontvázaik a Harmadik Birodalom múzeumaiba kerüljenek, ahol arra lettek volna hivatva, hogy az eljövendő nemzedékek előtt igazolják egy nép kipusztításának szükségességét.
Ír a Dr. Mengele által megszállottan végzett kegyetlen iker és kísérletekről, a „végcél” érdekében:
Ez a legveszélyesebb típus a bűnözök között. Veszedelmessége annyival sokszorozódik meg, mint amekkora hatalom van a kezében. Milliókat küld a halálba, mert a német fajteória szerint ezek valamennyien alacsonyrendű teremtmények, károsak az emberiségre. Ugyanez a gonosztevő hosszú órákig ül mellettem, mikroszkópok, lombikok, epruvetták között, vagy áll óraszám a boncasztalnál vérföltös köpenyében, véres kezekkel, és vizsgál, kutat megszállottan. A germán faj szaporítása a cél. A végcél pedig, hogy legyen elegendő német, aki benépesítse a kiirtásra ítélt cseh, magyar, lengyel, holland és a többi népek helyett a Harmadik Birodalom életterének nyilvánított területeket.
Dr. Nyiszli túélte Auschwitzot, 1945 januárjában a tábor felszámolásakor egyike volt annak a 66 000 rabnak, akiket erőltetett menetben Németországba deportáltak. Az ebensee-i táborban érte a felszabadulás.Ezután 1946-ban saját kiadásában Nagyváradon jelentette meg Dr. Mengele boncoló orvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című visszaemlékezéseit a haláltábor borzalmairól. A Nürnbergi per 17 tárgyalásán volt jelen tanuként. 1964-ben és 1968-ban Orvos voltam Auschwitzban címmel megjelent könyvének újabb, posztumusz magyar kiadásaiban kiegészítésképpen megjelentek Nürnbergben tett tanúságtételének részletei is. Könyvet, ami a háborús bűnöket leleplezve a lágerirodalom egy fontos darabja lett, számos nyelvre lefordították, többek között angolul, németül, franciául, spanyolul, lengyelül és héberül is kiadták. Megrázó és kegyetlenül őszinte írás arról a rettenetről, ami soha többé nem szabad, hogy megismétlődjön.

2020. december 5., szombat

Albert Camus: A pestis

Ez a könyv a jelenlegi helyzetben valahogy logikus választás szerintem és biztos vagyok benne, h egészen másként hatott és mást mondott nekem most, mint tette volna 1 évvel ezelőtt. Eszméletlenül időszerű és helytálló egy csomó megállapítása a mai helyzetben is, persze rengeteget válozott a világ több, mint 70 év alatt, de sok minden mégsem változott, a reakciók, a beidegződések, az emberi természet.
Camus egy fiktív pestsjárvány történetét írta meg, a történet az 1940-es évek Algériájában játszódik, a kikötőváros Oranban. Eleinte vaklármának tartják, azt gondolják, nem érinti őket, aztán a járvány, mindenki életét megváloztatja.
A mi polgártársaink sem voltak vétkesebbek, mint bárki más, csupán a szerénységről feledkeztek meg, ennyi volt az egész. Azt hitték, hogy az ő számukra még minden lehetséges, amiből az következik, hogy a csapások viszont nem lehetségesek. Csak kötötték az üzleteket, készülődtek utazásaikra, nézeteik voltak.
Az intézkedések, a reakciók is kísértetiesen hasonlók. Camus emberi sorsokon keresztül mutatja be a történéseket, főként a járvány ellen küzdő, főszereplő Rieux doktoron keresztül, de mellette fontos szerephez jut még többek között a városban ragadt újságíró, Rambert, egy jezsuita pap, a fiatal barát és egy nyugdíjas is. Szemléletesen mutatja be, hogy győz le – ha csak időlegesen is - a járvány egy modern várost, miközben hónapok óta élőben figyelhetjük, h teszi ezt egy másik járvány az egész világgal.
Az elrendelt intézkedések elégtelek ez nyilvánvaló. … Ha a járvány nem marad abba saját jószántából, a közigazgatás elképzelte rendszabályok nem fogják leküzdeni.
A legtöbb, úgy látszik, feladatul tűzte ki, hogy fényűzése fitogtatásával űzze el a pestist. Naponta, úgy tizenegy óra tájt, fiatal emberek és fiatal nők parádéja látható a főútvonalakon. Ilyenkor lehet átélni az életnek azt a szenvedélyét, amely csak növekszik a nagy megpróbáltatás alatt.
Az egyetlen rendszabály, mely úgy látszik, hatással volt az egész lakosságra, a takarodó elrendelése volt. Tizenegy órától fogva a város kővé dermedt a mindent elnyelő éjszakában.
És minden a legjobban ment volna, ha a járvány nem terebélyesedik ki, mint ahogy már láttuk. Mert ekkor egyszerre kevés lett a koporsó, nem volt vászon szemfedőnek, hely a temetőben.
Tíz kegyetlen hónap után viszont jön a fény az alagút végén és véget ér a bezártság.
Elmondhatjuk egyébként, hogy attól a pillanattól fogva, hogy a lakosságnak a legapróbb reménye lehetett, a pestis tulajdonképpeni uralma véget ért.
Szerette volna tudni, vajon lehetséges-e, hogy a pestis semmit sem változtatott meg a városban, és hogy minden ott folytatódik, ahol abbamaradt, azaz mintha mi sem történt volna.
A regénynek többféle értelmezése van/lehet, h mi mindent szimbolizálhat a pestis, erre minden más esetben valószínűleg fogékony is lettem volna, de most nem, mert most egyértelmű, h mivel azonosítja világszerte az a sok millió ember, aki az akutális események hatására újra kézbe vette a már-már elfelejtett klasszikust. Már január végén elkezdték vinni a francia olvasók, amikor még csak Kínában tombolt a járvány, de azóta a világ számos országában újra sláger lett, Japánban egy hónap alatt annyi kelt el belőle, mint a megelőző 31 évben összesen, kénytelenek voltak korlátozni a megvásárolható kötetek számát, és február óta több mint hétszer nyomták újra a regényt, így ez idő alatt több mint 150 ezer példányt értékesítettek belőle, a brit kiadásból pedig durván egy hónap alatt a tízszeresét adták el a megszokottnak, és ez még csak március végi adat. A könyv az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is fent van.

2020. november 30., hétfő

Anne Labus: Das kleine Altstadthotel

Teljesen rászoktam a hangoskönyvekre, itthoni sütés-főzés, takarítás közben nagyon szeretem ezeket hallgatni a spotify-n, ezt is ott hallgattam. A 40 éves Inga házassága már régen nem az igazi, de a kegyelemdöfést az adja meg neki, h rajtakapja a férjét egy másik nővel.
Egy barátnőjéhez megy, aki egy kis panziót vezet. Itt ismerkedik meg egy idősebb nővel és annak a fiával Stefannal, akivel rögtön érdeklődni kezdenek egymási iránt. Először a pasi szinte ostromolja, de Inga bizonytalan, hisz még el sem vált, nem biztos benne, h máris egy újabb kapcsolatba kellene beleugrania. Némi bonyoldalom után egy kis bonni belvárosi hotelben köt ki, h kisegítse Stefan szüleit a családi vállalkozásban. Stefan viszont egy együtt töltött éjszaka után telejsen megváltozik és hirtelen egy másik nő tűnik fel az életében. Na ezek után még hallgatni is kellemetlen volt, ahogy Stefan szülei rá akarják erőltetni a fiúkra Ingát és ő is saját magát. Inga persze tökéletes, mindenben segít, mindent megold és az egész nagyon „életidegenné” vált ezáltal, legalábbis nekem, de lehet, h én vagyok túl földhöz ragadt:). A vége persze idill a köbön, de nem kicsit meseszerűen, amiért nem nagyon tetszett nekem. Ami szintén fura volt, h a főszereplőnő 40 éves, de sokszor úgy viselkedik/gondolkodik, mintn egy 20 éves, ez is időnként furán hatott.

2020. november 25., szerda

Guillaume Musso: Das Mädchen aus Brooklyn

Olvastam már néhány könyvet a szerzőtől, de mindig felemás érzéseim voltak a regényei kapcsán. Azt kell mondjam, h most utána olvastam, mit írtam anno az általam olvasott két könyvéről és ma sem írhatnám le mindazt, amit gondolok az egészről jobban, mint akkor, erre is jól illik.
Egyrészről briliáns, másrészről borzasztóan túl konspirált, egyszerűen túl sok, minden értelemben és ezáltal részben elveszti – legalábbis az én szememben – a hitelességét. Az ötletei, a történetei eleinte teljesen beszippantottak, élvezettel olvastam őket, most is hasonlóan alakult, az elején azon kaptam magam, h csak falom az oldalakat és kombinálok, h miiii vaaaan? A krimiíró Raphael nem is sejti, milyen lavinát indít el, amikor csendes, visszahúzódó mennyasszonyát, Annát a titkairól faggtja nem sokkal az esküvőjük előtt. Amint a nő mutat neki egy képet, minden megváltozik – mondjuk nem csoda, mert a képen 3 szénné égett holttest van - Raphael elviharzik és mire visszamegy, Anna már nincs ott. Egyik pillanatról a másikra átvált a történet egy hajmeresztő krimibe, sorra bukkannak fel a nevek, amiket Anna használt, valamint több százezer euro, régi és új halálesetek, egy new yorkban élő család és a szálak az amerikai elnök jelöltig érnek. Nagyon szövevényes, nagyon túl van tolva, de ezt legalább lehetett követni és olvsás közben kombinálni. Tetszett, h miután alapvetően sikerül a végére járni a dolgoknak és kiszabadítani Annát, amikor az ember már azt gondolná, h most jön a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”, tesz még bele Musso egy nem várt csavart, ha nem is kicsit erőltetettet. Szóval egyrészről olyan volt, mint az eddigi általam olvasott könyvei, másrészről ez összességében tényleg tetszett minden „hibája” ellenére is.

2020. november 22., vasárnap

Anna Regeniter: Ein Jahr in London

Újabb rész az általam nagyon kedvelt Ein Jahr in…. sorozatból, ami ezúttal Londonba kalauzol. Pont amikor ezt olvastam, november közepén lettem volna az angol fővárosban, sok év után újra, de hát az sajnos nem jött össze, helyette maradt ez a könyv. Ebben a sorozatban mindig egy német él az adott városban egy évig valamilyen okból kifolyólag és hónapról-hónapra beszámol az ott átélt kalandjairól. Többségében nem zártam a szívembe különösebben az eddigi szerzőket, valahogy mindegyik elég sótlan nőszemély volt, de ezúttal Anna szimpatikusabb volt nekem.
Német tanárként érkezik a városba és szeptembertől egy általános iskolában tanítja a nyelvet, de a könyv az augusztusi lakáskeresésével kezdődik, ami elég horrorisztikus. Végül sikerül találnia egy kis szobát és a lakótársai személyében még barátokra is talál, na és az sem semmi, h kiderül, Jude Law – akivel a szupermarketben is találkozik – a szemközti házban lakik. Nagyon viccesek az anekdoták a németül tanuló angol gyerekekről, bár ha jobban belegondolok, azért ijesztőek is. A szerző örömmel veti bele magát a metropolisz életébe, ismerkedik, barátkozik, quiz estekre és pubokba jár, igazi angol karácsonyt ünnepel, járni kezd egy angol fickóval és persze minden adandó alkalommal az időjárásról értekezik, egy csésze tea társaságában, ez elkerülhetetlen. Elég nagy közhely az angol tea, de hát tényle, úgy tűnik, ez mindenféle problémára a megoldás, ennek megfelelően 200 millió csészével isznak belőle Nagy-Britanniában, minden nap! És hogy miért isszák tejjel? Aki már ivott igazi angol fekete teát tej nélkül, tudja;). A szerző egy hirtelen lehtőségnek hála még a Buckingham palotába is eljut és bár az eseményen végül nem maga a királnyő, hanem „csak” a walesi herceg van jelen, azért ez így sem rossz. Az élete aztán tavasszal nagy furdulatot vesz, miután Anna úgy érzi, igazságtalanság éri a suliban, felmond, egy ideig csak tengődik, de azért ez a drága Londonban nem sokáig tartható, korrepetál, de végül valóra válik az álma, egy kis helyi lapnál kezd dolgozni újságíróként és a végén már a jövőjét tervezgeti a tősgyökeres angol Jake-kel, talán Manchesterben. Tetszett és – naná – kedvet kaptam Londonhoz is újra, bár jelen helyzetben bárhova szívesen utaznék, de egyelőre marad a könyvekkel, filmekkel utazás.

2020. november 20., péntek

Andrea Petkovic: Zwischen Ruhm und Ehre liegt die Nacht

Erre a könyvre nagyon-nagyon-nagyon kíváncsi voltam és bár majdnem 8000 ft-ba kerül, komolyan játszottam a gondolattal, h megrendelem. Fel sem merült bennem, h spotifyn is meghallgathatom, így amikor véletlenül megláttam nagyon meglepődtem és megörültem.
Egyrészről azért érdekelt, mert egy profi női teniszező írta és nem titkoltan a saját életéről, élményeiről, ha nem is teljesen a valóságnak megfelelően, vagyis azt vártam, h egy kicsit bepillantást enged a kulisszák mögé valaki, aki bár volt top 10-es, de az élményei feltehetőleg mások, mint Agassinak vagy Federernek, akikről eddig biográfiákat olvastam. A másik dolog, ami miatt mindenképp el akartam olvasni, az Andrea Petkovic személye. A női teniszt nem követem különösebben, így őt sem, de tudtam kiről van szó. Viszont az, h Petko mennyire vicces, intelligens, alternatív, könyvmoly csak az utóbbi időben tudatosult bennem. Ráadásul boszniai származása miatt érdekes gyerekkora is volt a darmstadti sorház rengetegben. A könyvet felváltva olvassa a szerző és egy másik nő, arra nem igazán jöttem rá, h van-e valami logika abban, h ki mit olvas. A különbség viszont elég nagy kettőjük között, Petkovic, bár talán időnként kicsit modoros, mégis egyedi hangja és stílusa, valamint szenvedélyessége miatt sokat hozzátett az élményhez. Bár eleinte szépen sorban halad, megismerjük a Boszniából származó családját, betekintést nyerünk a kis Andrea gyerek- és tini éveibe, de már közben is fel-felbukkannak későbbi események, sztorik és ez egyre inkább így lesz, kicsit összegabalyodik az időrend, az ilyesmit én nem nagyon szeretem általában, most is így volt. Külön fejezetekben mesél a 4 GS tornáról és a Fed Kupáról, ezen kívül tele van érdekes, szívszorító és vicces történetekkel. Nagyon érdekesnek találtam, ahogy a tenisz lélektanáról beszélt, a félelmekről, amik a pályán időnként sakkban tartják a legjobbakat is. Ez tényleg egy mentális sportág, mindenki tehetséges, mindenki fit, általában nem ez dönt. Érdekes volt számomra az is, h az ő „két élete” mennyire különbözik: egyrészről élsportoló, aki az ideje nagy részében edz, szinte minden héten máshol versenyez, másrészről viszont rengeteget olvas, szívesen forgolódik zenészek és művészek között. A vége meglehetősen líraira – hogy azt ne mondjam lilára – sikeredett, alig akartam elhinni, h itt a vége, nekem jobban tetszett a köznapi Andrea, a megfogható elbeszélések, mint a kissé elvont filozofálgatások, amikből azért szintén kijutott. Összességében viszont nagyon tetszett, szenvedélyes, intelligens, vicces és emberi. Lassabban haladtam ezzel a hangoskönyvvel, mint általában szoktam, mert egy szót sem akartam elszalasztani, ez azért szerintem sokat elmond.

2020. november 17., kedd

Natalie Rabengut: Nur vier Wochen

Olvastam már a szerzőtől, aki általában elég pikáns, erotikus történeteket ír (de azért többnyire a jó ízlés határain belül), most sem volt ez másképp. Annika sikeres ügyvéd, akit a munkáján és azon kívül, h az apja végre bevegye a családi ügyvédi irodába társnak, más nem nagyon érdekel. Ennek megfelelően borzasztó csalódott, amikor az apja azzal magyarázza a döntését, h még nem teszi meg társnak, mert nem szeretné, ha nem lenne élete, ha a munka miatt nem menne férjhez, vagy nem lenne gyereke. Bár ezer éve együtt van a barátjával, de ezt a kapcsolatot csak a megszokás és a kényelem tartja össze, így az fel sem merül benne, h hozzá menjen. Helyette inkább a fejébe veszi, h az első szembejövővel fog összeházasodni, legalábbis pár hét erejéig, h ezzel idegesítse az apját.
A sors úgy akarja, h a kiszemelt, a kigyúrt, agyontetovált Boris, aki minden éjszakát más bárban tölt és úgy tűnik, egy teljes hárem dongja körül. Nem kimondottan illik Annikához, legalábbis első blikkre, de minél inkább „zaklatja” házassági ajánlatával a pasit, annál inkább kiderül, h a különbség kettőjük között nem is olyan nagy. A fegyelmezett ügyvédnő, kezdi felfedezni az életet és azt, h mi minden maradt ki neki eddig. Pattognak a szikrák a két főszereplő között, akik végül 4 hétre tényleg össze is házasodnak és meglehetősen jól megértik egymást az ágyban és az asztalnál is. Persze nem egy könnyed limonádéról lenne szó, ha nem szőtt volna bele a szerző még egy csomó ilyen-olyan kis bonyodalmat, konfliktust és drámát, meg pár kisebb csavart. Összességében egy turbulens, szórakoztató, gyorsan olvasható történet.

2020. november 14., szombat

Jókai Mór: Sárga rózsa

Gondoltam pár év után ideje újra olvasnom valamit Jókaitól, most a blogban utána kerestem, 6 éve olvastam tőle utoljára, úgyhogy tényleg itt volt az idő! Ez a kisregány Jókai egy késői, talán kevésbé ismert műve, 1892-ben írta.
A történet a Hortobágyon játszódik és a középpontjában egy szerelmi háromszög áll. A csikósbojtár, Sándor és a gulyásbojtár, Ferkó, gyerekkoruk óta jó barátok, de aztán közéjük áll a szerelem és a féltékenység, Klárika miatt. A lány a hortobágyi csárdában dolgozik, ott terem a kertben - a Hortobágyon egyedül - a sárga rózsa, ezt adja a lány szerelme jeléül először Sándornak, majd Ferkónak. Ezek után aztán van itt minden, mérgezés, ármány, babona, pletyka, sodró történet és jól megírt szereplők. Mindemellett pedig ott van a Hortobágy, a történet egyik főszereplője, izgalmas tájleírások, a pusztai élet mindennapjai, a délibáb és a tájszavak. Mivel ez csak egy kisregény, itt elmaradnak a Jókainál megszokott hosszabb lélegzetű merengések, leírások (a Hortobágyon kívül), a nagy íróhoz képest meglehetősen pörgős a történet. Nem mondom, h a kedvenc Jókai regényem lett, de tetszett.

2020. november 11., szerda

Jojo Moyes: Nächte, in denen Sturm aufzieht

Mike Angliából egy kis ausztrál településre repül, h a cége átvegyen egy kiszemelt kis családi panziót. Az élet itt egészen más, mint amit a menő üzletember ismer. A férfi „inkognitóban” becsekkol a panzióba és lassan megismeri a szép, de hallgatag és meglehetősen magának való Lisat, a lányát és a nagynénjét, akik a kis hotelt üzemeltetik. Ahogy az lenni szokott, ahogy megismeri ezeket az embereket, hirtelen kétségei merülnek fel, h helyes-e az, amit terveznek…
Egyre jobban tetszik neki Lisa és az, amit eziránt a nő iránt kezd érezni, végleg rádöbbenti, h a kapcsolat, amiben élt, nem teszi boldoggá. Jojo Moyes, ahogy általában, úgy most sem, adja könnyen a happy endet, előbb szembe kell nézniük a múlt hazugságaival és a jelen intrikáival, méghozzá elég durvákkal. Érdekes, fordulatos, érzelmes regény, de azért kicsit „túl van írva”, legalábbis így, h hangoskönyvként hallgattam, olyan érzésem volt, mintha egy végtelen történetről lenne szó.

2020. november 8., vasárnap

Michelle Marly: Mademoiselle Coco und der Duft der Liebe

Néhány éve olvastam egy Coco Chanel életrajzot, a könyv elején ezért erős de ja vu-m volt. De ahogy pörögtek az oldalak, egyre inkább lett ez Coco parfümjének a regénye, mint az ikonikus divattervezőnek, ahogy egyébként a cím is ígéri.
Mikor Coco nagy szerelme, Boy meghal, a nő rögeszmésen kezd ragaszkodni ahhoz az ötlethez, amit ketten találtak ki, egy Chanel parfümhöz. Valami olyan tökéletes illatot akar, ami más, mint a megszokottak. Rögtön tudja, h megtalálta, amikor megérzi és onnantól kezdve ennek az illatnak a nyomában van. Egy érdekes keletkezés története ez a legendás Chanel No 5.-nak, amiből megtudjuk, miért így nevezte el, hogy született meg a dizájn, a színek és az üveg miért olyan lett, amilyen és arról is esik szó, miért ilyen drága. Aztán a hangsúly újra a szerelmi életére tevődik át, először egy házas orosz zeneszerzővel próbálja feledni élete szerelmét, majd egy jóvágású Romanovval, akiben sokan a következő cárt látják. Kicsit homályban marad itt is, mi a valóság és mi a fikció, ami engem kicsit mindig zavar.

2020. november 3., kedd

Benedek Ágota: rumbarumbamm

Egy újabb könyv, ami a tavaszi „karantént” dolgozza fel, méghozzá a hazait, napló formájában. A könyv a forgatókönyv író szerző blogbejegyzéseiből született, amiket 65 napon át írt, március 16-tól május 17-ig.
Benedek Ágotának eszméletlen szövege van, régen röhögtem ennyire jót és sokszor könyvön. Egyben magamon is nevettem, mert a "karantén” sok ismerős eleme köszön vissza a naplójában. Bár meglepő volt, h még néhány hónap távlatából is sok mindent elfelejtettem már. Olyan szempontból is érdekes, h újra szembesültem vele, milyen naiv/tudatlan volt akkor az ember, na meg olyanból is, h bár a helyzet már lassan hónapok óta sokkal rosszabb, mégis, szinte tabu még mindig a többség számára sajnos mindaz, ami tavasszal a csapból is folyt:(. Persze nem csak a karanténról és a koronavírusról van szó, a szerző el-elkalandozik, vicces gyerekkori történeteket oszt meg, meg egyéb más anekdotákat, bár azért ezek között voltak olyanok, amiket nem tudtam teljesen követni, illetve időnként az volt az érzésem, h túl sok – kellemetlen – információt tudunk meg az életéből Összességében viszont egy remek humorral megírt, szórakoztató olvasmány, amit nagyon gyorsan lehet olvasni.

2020. október 31., szombat

Daniel Kehlmann: Ich und Kaminski

A fiatal, ambíciózus és nagyravágyó újságíró, Sebastian Zöllner, mint a nagy festő, Manuel Kaminski biográfusa érkezik meg az Alpokba, h személyes élményei, beszélgetései alapján tudja megírni a könyvet. Az idős, vak Kaminskit azonban elég nehéz megközelíteni, erről főként a lánya, Miriam gondoskodik.
Zöllner viszont nem tétovázik, amint lehetősége nyílik rá, h kettesben maradjon az öreggel, nem nagyon válogat az eszközök között. Az újságíró a híres festő biográfiájában látja a felemelkedés lehetőségét, de saját magát kissé túl-, Kaminskit pedig alábecsüli és hirtelen egy road tripen találja magát, ahol az idős legenda madzagon rángatja, kénye-kedve szerint. Egy idő után az olvasó már csak nevetni tud az önjelölt biográfuson, aztán sajnálja, ahogy egyre jobban feltárul előttünk az élete. Bár Kehlman egyes szám első személyben mesélteti Zöllnert, mégis sikerül rávilágítania a kínos különbségre, ami főszereplője saját magával kapcsolatos elképzeléseit és a realitást illeti. Rövid, de jól megírt, szórakoztató történet, nagyon jól megrajzolt szereplőkkel, tetszett. Ez a 2003-ban íródott regény hozta meg a nemzetközi áttörést Kehlmannak, 2015-ben film is készült belőle. Magyarul is megjelent, Én és Kaminski címmel.

2020. október 27., kedd

James Gould-Bourn: Panda Tage

Danny felesége, akivel tini korúk óta voltak együtt, 1 éve halt meg. Azóta a fiúk, a 11 éves Will nem beszél. A férfi egy építkezésen dolgozik, de a fizetése nem elegendő, a lakbért sem tudják rendesen fizetni, aztán el is bocsátják.
A teljesen kilátástalan helyzetben Danny végül egy panda kosztümbe bújik, h így keressen némi pénzt, de gyorsan kiderül, h ez sem egyszerű, ráadásul azért, h az emberek pénzt adjanak, produkálnia is kellene magát. Mindenesetre egy jó van a lehetetlen szituációban: Will egyre inkább kezd megnyílni a parkban lődörgő pandának és 1 év után végre beszél. Az apa „inkognitóban” tud így beszélni a fiával és a pandán keresztül sokat megtud arról, mit is érez az anyját elvesztő Will. Persze nem marad el itt sem a bonyodalom, a bizalmi válság, amikor kiderül, kit rejt a panda kosztüm, de végül sikerül helyrehozni a dolgokat. Az édes-bús regény végére pedig kiderül, jobb dolog, mint ez a pandás dolog, nem is történhetett volna Dannyvel. Sok komoly téma, szívfacsaró jelenet és még több vicces pandás helyzetkomikum, nekem tetszett. Ezt is hangoskönyvként hallgattam. Ezúttal is az volt az érzésem, h a regény olvasó Hendrik Duryn sokat hozzátett az előadásmódjával a történethez.

2020. október 23., péntek

Kazuo Ishiguro: Napok romjai

Nem tudom miért, de mindig azt gondoltam erről a könyvről, h az olvasása közben majd depresszióba zuhanok, mert olyan sötét és nyomasztó, de persze – szerencsére – nem így lett. A regény fent van az 1001 könyv amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán és idén az én várólistámra is felkerült. Egyébként ezzel a könyvvel a végére is értem a 2020-as várólistámnak, szerintem most először már októberben.
A japán – származású - író egy igazi régivágású angol inasról ír, aki újabban egy amerikai szolgálatában áll. A történet 1956-ban játszódik, de a milliő miatt és mert a főszereplőnk, a főkomornyik Mr. Stevens mindig a múltba réved, az volt az érzésem, a történet régebben játszódik. Mr. Stevens néhány napos szabadságát arra használja, h elautózzon Ms. Kentonhoz, akivel sok-sok évvel ezelőtt már együtt dolgozott az elegáns Darlington Hallban és reméli, ez újra így lehet. A néhány napos utat azzal tölti, h feleleveníti közös múltjukat, ezek mellett a jelen eseményei csak egy-egy epizód erejéig kapnak szerepet. Mindkét idősík arra is szolgál, h jobban megismerjük Mr. Stevenst és a hivatását. Egy meglehetősen merev, szabályoktól hemzsegő világ rajzolódik ki előttünk, ahol a kötelességtudat a legfontosabb és az, h tökéletesen legyen tisztítva az ezüstnemű, minden másnál fontosabb. Stevens, bár rendkívül udvarias és a munkájában rátermett, de egyébként eléggé körülményes, sokszor érzéketlen, csak Darlington Hall és Lord Darlington létezik számára, őket szolgálni az életcélja. Ám a jelenben, amikor a patinás ház már egy amerikaié és Stevens is lassan élete végéhez közelít, felsejlik benne, h talán elmulasztott valamit, vagy legalábbis félreértett….De vajon meg lehet-e újra kapni az elszalasztott esélyeket? Nagyon tetszett a regény, magával vitt, kérdéseket tett fel és elgondolkoztatott. A Booker-díjas regényből film is készült, a főszerepeket Anthony Hopkins és Emma Thompson játszotta. Ishigurot 2017-ban irodalmi Nobel-díjjal is kitüntették.

2020. október 19., hétfő

Sophie Kinsella: Shopaholic & Family

Majdnem 2 és fél évvel aztuán, h belekezdtem a Shopaholic sorozatba, eljutottam az utolsó, 8. részhez. Ahogy azt a 7. végén sejteni lehetett, a két utolsó összetartozik, így továbbra is az USÁ-ban vagyunk, ahol Becky, Luke, Minnie, a barátaik és a családjuk nagy „titkos” misszión vannak Becky apukájának nyomában. Graham csak annyit közöl velük, h helyre kell hoznia valamit, ne aggódjanak, de persze a felesége és a lánya, nem hagyják annyiban a dolgot és nyomozásuk egy rég elfelejtett ifjúkori baráti körre irányítja a figyelmüket.
A sztori és az, h Graham ill. a lánya is ennyit tesznek egy másik emberért nyilván szép, mégis valahogy falsnak éreztem az egészet ebben a regényben. Mindenesetre sok szempontból méltó a lezárás, Kinsella a 8 kötet minden fontos szereplőjét összetrombitálja a befejező részre, akik hozzák is a tőlük megszokottat, ezáltal ez a rész sem lesz kevésbé bohókás, őrült, irreális és vicces, mint a megelőzőek. Tetszett, h a főszereplőnk, Becky a végére kicsit felnőni látszik, sokkal kevésbé idegesítő, sokkal érzőbb, emberibb, kevésbé tölti ki a shoppingolás minden gondolatát, ez üdítőleg hatott rám és ezáltal az egész egyáltalán nem volt annyira blőd. Örülök, h a végére értem ennek a sorozatnak, bár tényleg nagyon sokszor idegesített, de összességében mindig egy gyorsan olvasható, szórakoztató, kikapcsolódásra alkalmas olvasmányt kaptam a Shopaholic sorozat részeitől.

2020. október 15., csütörtök

Noa C. Walker: Du, ich und die Farben des Lebens

Janica esti kutyasétáltatása közben lát meg egy férfit, aki épp ugrani készül egy hídról, amit némi lelkére beszéléssel meg tud akadályozni. Így ismerkedik meg Steffennel, akinek az élete romokban hever ill. Thomasszal, Steffen öccsével.
A lány apja lelkipásztor és pszihológus is, Janica őt ajánlja a talajt vesztett férfinak segítőként. Janica és Thomas, Steffen öccse egymásra találnak, boldogok együtt, mígnem a lány rossz hírt nem kap: újra kiújult nála a rák, amivel 15 éve, gyerekként felvette a harcot. Akkor úgy tűnt nyert, de csak időt, értékes éveket, nem életet nyert. Először minden kapcsolatot megszakít Thomasszal, nem akar ekkora terhet rakni rá, de amint a férfi megtudja az igazat, el sem lehet mozdítani a lány mellől. Innentől kezdve bepillantást kapunk a lány búcsújába, az édes-bús utolsó hetekbe, míg eljön az elkerülhetetlen. A regény elejét nagyon erőltetettnek találtam, sete-suta-fura párbeszédekkel. A fordulat Janica betegségével teljesen váratlanul jött – ahogy a való életben is az ilyesmi jönni szokott- onnantól kezdve már más volt a történet, szívbemarkoló, elgondolkodtató.

2020. október 11., vasárnap

A.J. Messenger: Lockdown Love Story

Újabb hangoskönyv amit a spotify-n hallgattam meg. A címe miatt akadt meg rajta a szemem, nem kellett sokáig várni, h felbukkanjanak az első könyvek a tavaszi – szinte – az egész világot érintő karanténról. Ahogy a cím is ígéri, egy szerelmi történetről van szó, a világjárvány árnyékában. A szerző rögtön az elején leszögezi, egyáltalán nem akarja elbagatellizálni a témát, sőt. Háláját fejezi ki az értünk dolgozóknakt és a célja inkább az volt, h egy kicsit „felvidítsa”, más gondolaktokra jutassa azokat, akik elolvassák, meghallgatják a könyvet, szerintem ez sikerült is.
Nyilván nem vártam és nem is kaptam igazán sokat, mégis tetszett. Távolságtartás, maszk, izoláció, ezek már a mindennapjainkhoz tartoznak, számomra ez volt az első – de vélhetően nem az utolsó – könyv, ahol ez szintén így van. Andi és Zane hirtelen egy kisvárosban találják magukat, egymás szomszédaiként. Mindketten nagyon óvatosak, de nem nagyon tudnak ellenállni a csábításnak, amit a másik jelent, így aztán üzenetváltások, nyitott ajtónál távolságtartó vacsorázgatások következnek és minden, amit a modern technika lehetővé tesz;). Aztán Zane hirtelen eltűnik, Andit pedig nagy kesergésében utoléri a múltja, de végül minden jóra fordul, persze azért egy ilyen könyvben a koronavírus nélkül nem úszhatja meg mindenki, de sajnos ez is kezd egyre inkább a mindennapjainkhoz tartozni:(. Szóval nagyon aktuális – annak ellenére, h azért néhány dolog változott azóta – a témát komolyan vevő, de nem túldramatizáló, könnyed kis limonádé. Ja és a szerző neve…nagyon LOL.

2020. október 8., csütörtök

Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai

Ez is azok közé a könyvek közé tartozik, amiket elvileg azonnal el akartam olvasni, amikor megkaparintottam, aztán végül a várólistámon kellett végeznie ehhez.
Phoebe legjobb barátnője tragikus halála után felbontja az eljegyzését és ott hagyja a munkáját, egy saját üzletet nyit, ahol vintage ruhákat árul. Ez az élete, ezeknek a ruháknak a története, a megvásárlása, felkutatása, javítgatása. A bolt gyorsan sikeres lesz és e révén Phoebe barátságokra tesz szert, valamint egyre több pasi is kezd legyeskedni körülötte. Igazán boldog viszont nem tud lenni, túlságosan friss a barátnője halála, túl nagy a saját bűntudata. Történet a történetben egy idős hölgy kálváriája, akit főszereplőnk szintén a vintage ruhák révén ismer meg és aki egy életen át érezte azt, amit Phoebe, h (gyerekként) elárulta legjobb barátnőjét és sohasem tudta már jóvá tenni. Phoebe-t sem hagyja nyugodni ez a történet és a modern technika segítségével próbál nyomozni, végül sikerrel is jár. Közben gyógyul a saját sebe is és lassan képes szembenézni a történtekkel, az igazsággal és a saját felelősségével. Egy helyenként könnyfakasztó, szép történet barátságról, szerelemről, hibákról, megspékelve remek szereplőkkel, nekem nagyon tetszett.

2020. október 4., vasárnap

Lauren Willig: Ashford Park

Az idei várólistámon volt ez a könyv. Clammie sikeres new yorki ügyvéd, aki épp most szakított a vőlegényével és mivel imádott 99 éves nagymamája egyre rosszabbul van, rádöbben, h túl keveset kérdezett tőle, elhanyagolta, ahogy kb. minden mást is a munkáján kívül. Amikor erre rádöbben, faggatni kezdi a nagyiját és figyelmesen hallgat, de erre nem sokáig van lehetősége, utána saját magának kell választ találnia a kérdéseire.
2 szálon futnak az események, a jelenben és Addie – a nagymama – múltjában. Angol nemesi, elegáns család története rajzolódik ki, viszonzatlan szerelemmel, megcsalásokkal, árulásokkal. Aztán Kenyában történt valami, ami mindent megváltoztat és mire Clemmie megismeri a teljes történetet, kiderül, h Addie egyáltalán nem az, akinek mindig is hitte. A nyomozás során – ahogy az lenni szokott – a saját életéről és magáról is sok mindent megtud és sok mindenre rájön. A végére minden szempontból tisztán lát és egy sok éves vargabetű után a szerelem is rátalál. Újra rádöbbentett a történet, h tényleg hajlamosak vagyunk rá, h azt gondoljuk, a nagyszüleink élete mindig is olyan volt, mint ahogy mi ismerjük, nyugodt, eseménytelen. Pedig lehet, h többet éltek meg és át, mint amiről álmodni mernénk. Izgalmas, jól megírt regény, tetszett.

2020. szeptember 28., hétfő

Juliet Ashton: Der Sunday Lunch Club

Spotifyn hallgattam ezt is és az utóbbi idők legjobban tetszett hangoskönyve lett. Ahogy a cím is sejteti, egy család vasárnaponként mindig másnál jön össze ebédre, ezeknek a kb. 2 éves krónikája a könyv. Megtudjuk a menüt is, de alapvetően nem ez a lényeg, sokkal inkább a beszélgetések, a kapcsolatok alakulása a 4 testvér között. Neil a nála jóval fiatalabb pasijával, homoszexuális párként örökbefogadott egy újszülött kislányt. Maeve a fiát egyedül neveli és valahogy sosincs szerencséje a pasikkal, a 40 éves Anna is elvált, de a volt férje, Sam továbbra is a legjobb barátja, bizalmasa, ő is részt vesz az ebédeken. Josh, a legfiatalabb testvér, mindenki pici öcsikéje, akit nem csak ezért, hanem félénk, magának való természete miatt is óvnak a nővérei és a bátyja. Állandó részt vevő még a nagymamájuk, aki bár már alaposan benne van a korban, mégis hihetetlenül rugalmas, jófej és modern gondolkodású.
Tetszett, ahogy az ember – ahogy telnek a vasárnapok, vagyis az ebédek – egyre jobban megismeri a rokoni/baráti kapcsolatok dinamikáját, a karaktereket, a múltjukat. Anna a főszereplő, mondjuk az ő múltját/életét kicsit túltolta a szerző szerintem, bár összességében is ez lett az érzésem, h szinte mindegyik testvér életében felütik a fejüket olyan dolgok, amik persze előfordulnak, de elég ritkán, pláne egy családban halmozódva….hm eléggé valószínűtlen. Ennek ellenére mégis életszerűvé tudta tenni a szerző a könyvet, mert bár bőven van konfliktus a családban, nem minden rózsaszín, de a legfontosabb stimmel: ha baj van, ha valaki segítségre szorul, mindig számíthatnak egymásra. Igazból a végére irigykedni kezdtem erre a nagy, hangos családra, h vannak egymásnak.

2020. szeptember 24., csütörtök

Szabó Győző: Toxikoma

Ezer éve megvan, most teljesen random kezdtem bele, mert elvileg mindig is érdekelt, de valahogy mégsem került sorra. Közszereplőként, ismert emberként sikerült úgy írnia a függőségéről, h igazából bár elég részletesen és őszintén ír, mégis kevés derül ki, nem kompromittál más ismert embereket.
Helyenként ugrálva, de végigvesz az életéből sok mindent, a gyerek- és fiatalkorát, az első mákteát, majd a sodródást az árral, a sok különböző kábítószert, a trükköket, ahogy kicselezi a feleségét, a színházat, a kollégáit, ahogy átveri saját magát is. Egy olyan sötét, mocskos, erkölcstelen világba kalauzolja az olvasót, ami pl. tőlem nagyon távol áll, így helyenként eléggé sokkoltak a történések. Sok-sok extázis és szárnyalás után végül Csernus doktor segítségével sikerül az elvonó. Amit kicsit hiányoltam, h pl. arról ír, h a képzőre megy, h képzőművész, de arról nem, h lett belőle mégis színész, ugyanígy, ír pár kapcsolatáról és a – akkori – felesége is sokszor felbukkan, de róla bővebben nem, pedig az is érdekes lett volna, hiszen ő tudott a függőségéről, mégis hozzáment, szült neki etc. Persze ez nem is egy önéletrajzi könyv, inkább az ismert színész kábítószeres éveit dolgozza fel. A könyvből már elkészült a film, amit jelen állás szerint jövőre mutatnak be és amit az a Herendi Gábor rendzett, aki Szabó leszokásában is fontos szerepet játszott.

2020. szeptember 20., vasárnap

Leiner Laura: Bábel

Régóta kíváncsi voltam Leiner Laura könyveire, mert sok jót hallottam róluk, legkevésbé sem tiniktől. Azért annyira nem vagyok merész, h rögtön egy sok kötetesbe kezdjek bele tőle, így maradt a Bábel.
A 17 éves Zsófi barátaival élete első fesztiváljára készül, a Bábelre. A regény az itt töltött hetük leírása, sokszor a lány blogbejegyzései, fotói (nem tudom a könyvben voltak-e tényleg fotók, az ekönyvben – legalábbis nálam – nem, így elég érdekes volt csak a képaláírásokat olvasni), a barátok egymással váltott üzenetei alapján. Időnként vicces, szerethető, jópofa, picit romantikus és nagyon-nagyon-nagyon idealista és naiv. Mégis melyik tinilány ismeri egyáltalán a Red Hot Chili Peperst, pláne szerelmes az – 57 éves - frontemberébe? Ez kb. gondolom a szerző korosztálya inkább…Végtelenül idilli és naiv rózsaszín a történet, az ideális tinédzserekről, akik kb. sosem voltak ilyen szelídek-szolidak és ártatlanok, mint ebben a regényben. Egyébként viszont voltak benne kimondottan jó dumák, vicces karakterek, helyzetkomikum hegyek, de időnként meg kicsit szétesett a dolog és azt hittem vmi fan fictiont olvasok, plusz nagyon – szerintem indokolatlanul – hosszú. A közepére annyira ellaposodott, h alig vártam, h vége legyen, mert nagyon untam, egyáltalán nem kötött le, de így nehezen is vettem rá magam az olvasására, ezért aztán pláne úgy éreztem, h sose érek a végére, de a végére újra egy picit felpörgött. Nyilván nem én vagyok – semmilyen szempontból – a könyv célcsoportja, így aztán nem is mérvadó a véleményem igazán, de nekem egyáltalán nem tetszett, nem hozta meg a kedvem, h olvassak még a szerzőtől.

2020. szeptember 14., hétfő

Inge Barth-Grözinger: Beerensommer

Elég nehezen bírkozótam meg vele, bár nem volt rossz. Két idősíkon játszódik a regény, a jelenben az édesanyját nemrég elvesztő Anna kutat a családja és annak múltja után, így kerül hozzá a dédapja naplója és így jut el arra a kis helyre, ahol a családja élt. A dédapa – Johannes – révén visszacsöppenünk az 1910-es évekbe, majd az I. és II. világháború viszontagságaiba. Johannes és Friedrich eltérő származásuk és családi hátterük ellenére elválaszthatatlan jó barátok lesznek, egymás szilárd bástyái, mégis közéjük áll egy nő, az ambíciók és az eltérő nézetek.
A jelenben az ő leszármazottaik „nyomoznak”, mi is történt anno és a szálak a jelenben ugyanúgy kezdenek összegubancolódni, mint a múltban. Egyetlen szereplő van, aki túlélt és átélt mindent, az idős Gretl a jelenben segít végére járni a történteknek. Mire kiderül az igazság, az is egyértelművé válik, h a múltbeli történet két főszereplője, az egykori két jóbarát Anna életében egyaránt fontos szerepet játszott, még ha ő erről évtizedekig mit sem sejtett. A végére izgalmas családregény kerekedett belőle a döcögős kezdés ellenére.

2020. szeptember 8., kedd

Antti Tuomainen: Palm Beach, Finland

Hirtelen felindulásból kezdtem el ezt a hangoskönyvet hallgati spotify-n, nem is hallottam róla előtte. A kissé hideg és szürke finn tengerpart egy csendes kis faluját egy nagyravágyó befektető átkereszteli Palm Beach, Finlandra és egyébként is próbál hasonló hangulatot teremteni, mint a napos, közdevelt strandokon, kevés sikerrel.
Olivia éveket töltött távol a falutól, ahol felnőtt, most elvált nőként visszatért és része az álomnak, fürdőruhában tölti a munkaidejét, elvileg szörfoktetóként és vízimentőként. A szüleitől örökölt házba költözik, ahol viszont sorra történnek a furábbnál furább esetek, gyilkosság, gyújtogatás…Emiatt az esett miatt érkezik undercover egy rendőr a helyre, aki fel akarja göngyölíteni az ügyet és nem egyszer meglepődik, a helyi furcsaságokon és egyre inkább vonzódik a minimum gyanús Oliviához, akinél mindig történik valami. Kicsit krimis, sokszor irónikus, vicces. Ami nekem fura volt, h mivel több szemszögből meséli a szerző a történetet, a hallgatók/olvasók végig tudják, ki a gyilkos és ki áll az egész mögött, ami egyébként is elég nyilvánvaló, így kicsit megfosztja az embert a „gondolkodástól, kombinálástól”, ráadásul nagyon elnyújtja az egészet, ami így h nincs igazi izgalom, kissé érthetetlen. Őszintén szólva, nem nagyon tudtam mit kezdeni vele, bár globálisan jó kritikákat kapott és a szerző is igen elismert, nekem nem igazán tetszett, vagy nem tudtam értelmezni.

2020. szeptember 2., szerda

Medgyes Péter: Világgá mentem

100 országban járt a szerző, egy - erre meglehetősen büszke – angoltanár, akinek egy előadását volt szerencsém hallani pár éve egy vállalati nyelvoktatás konferencián, de a könyv, ettől függetlenül, véletlenül került hozzám kölcsönbe. Persze nem tanári minőségében járt ennyi helyen, sokkal inkább idegenvezetőként, majd államtitkárként, sőt később nagykövetként.


Az elején még kicsit időrendben mesélget a gyerek és fiatalkoráról, utána meglehetősen random módon, hol kontinensenként fog bele, hol más rendező elv szerint, de mindvégig csak epizódszerűen, így aztán életének „összefüggései”, h pl. hogy lett belőle 2005 és 2009 között Magyarország szíriai nagykövete nem igazán derül ki, ahogy az sem teljesen, h keveredett a „politikába” és utazgatott sokat Göncz Árpád, majd később Magyar Bálint delegációjának tagjaként. Persze érdekes volt ezekről a hivatalos utakról, a protokollról és Árpi bácsiról olvasni, meg persze a többi külföldi kalandjáról is.
Bár szimpatikus volt, de – mint mindenkinek – neki is vannak fura dolgai pl. hogy sehol sem fotóz – jó persze tudom, a többség abszolút a ló túloldalára esik át, de ez is fura nekem – ill. hogy elég erősen hajtja a „pipálgatási” ösztön, vagyis azért ruccan át ide-oda (na, ne Szlovákiára, vagy Ausztriára gondoljunk,)), h meglegyen az x. ország is. Ez egyrészről talán érthető, másrészről meg nekem nem igazán. Szóval jó volt ebben a számomra „utazásszegény” évben legalább olvasni az utazásról, de nem volt elég, sajnos:(. Persze ezt nem a könyv hibájaként rovom fel;).

2020. augusztus 27., csütörtök

Allison Winn Scotch: Ein Sommer und ein Tag

Nell túlél egy repülőgép szerencsétlenséget a mellette ülő Andersonnal együtt, aki ismert filmsztár, de rajtuk kívül mindenki meghal. Nem emlékszik viszont abszolút semmire, a kórházi ágya mellett ülő anyukája, húga és a férje teljesen idegenek számára.


Az ő tolmácsolásukban tud meg sok mindent saját magáról, hozzájuk fűződő kapcsolatáról, az életéről és valahogy azt érzi, h ez nem lehet. Többet, mást várna magától, azt h izgalmas, érdekes élete volt és színes, csodálatos egyénisége, de a szerettei leírásából egy meglehetősen unalmas, sótlan kontrollfreak képe bontakozik ki. Ráadásul rég nem látott - híres és zseniális művész - apjának hatalmas árnya vetül az egész családra és az ő szerepe a történetükben mindenkiénél nagyobbnak tűnik. Lassan viszont egyre több dolog derül ki, amiben a szerettei nem mondtak igazat, vagy elhallgatták azt. Mindenki a „saját igazságát” meséli neki és meg akarja ragadni a lehetőséget, h Nellt a saját „érdekeinek” megfelelően formálja, ami elég ijesztő. Ahogy Nellnek lassan kezdenek epizódok felvillanni a múltból egyre inkább rájön erre és arra, h csak magára számíthat. Különösen érdekes a férjével, Peterrel való kapcsolatának alakulása ill. ami kiderül a kapcsolatukról.
Alapvetően tetszett, de a végére szerintem már nagyon elnyújtotta és az én várakozásaimnak nem is igazán tudott megfelelni, olyan szempontból, h egy ponton nagyon izgalmas, h mit titkolnak/rejtegetnek, mi fog kiderülni, de aztán ennek a lezárása meglehetősen vérszegény lett.

2020. augusztus 22., szombat

Poppy J. Anderson: Rezept fürs Happy End (Taste of Love 5.)

Az 5. résszel a végére értem ennek a spotify-n meghallgatott kis ”gasztro” sorozatnak. Itt a 3. rész főhősnőjének, Liznek a húga, Vicky a főszereplő, akit nagyon bírtam, vicces, szeretni való karakter.


A fiatal nő fiús külseje miatt elég sok komplexussal küzd, de ezeket talpraesettségével és „nagy szájával” jól leplezi. Gazdasági újságíróként dolgozik, régóta szingli és amikor megismeri a jóképű és sikeres ügyvédet, Mitchet, szigorúan barátok lesznek. Persze gyorsan sejteni lehet, h mindketten többre vágynak, így lesz a dologból, barátság extrákkal…aztán ennél is több, a szokásos forgatókönyv alapján: összejönnek, aztán jön valami félreértés, eltitkolt dolog, egyéb kalamajka még a végső happy end előtt. Azt hiszem ez volt az első rész, ahol egyiküknek sem volt köze a gasztro világhoz, a kapocs leginkább egy főzőtanfolyam volt, ahol meg ismerkedtek. Ennek a résznek a végén még helyet kapott egy pár évvel későbbi kis szösszenet, amiben megtudjuk, a sorozatban megismert párosoknak hány gyereke van már stb., persze mindenki boldog és idill van a köbön, hurrá:).
Szerethető, de egyben felejthető sorozat is. Így hogy pl. konyhai tevékenységek mellett hallgattam, abszolút jó volt.

2020. augusztus 19., szerda

Lauren Graham: Egy nap talán

Nem tudnám pontosan megmondani, miért, de kicsit többet vártam ettől a könyvtől, ami most a várólistámról került sorra.


A szerzője a Szívek szállodájából ismert Lauren Graham és a történet egy New Yorkban élő fiatal lányról szól, aki színésznő szeretne lenni. Alapvetően szórakoztató Franny csetléséről-botlásáról olvasni, általa bepillantást nyerni a castingok sokszor brutális világába. Felcsillanó reményekkel és csalódásokkal rohan az idő és a lány saját magának adott ideje arra, h színésznő legyen. Saját szemszögéből Franny egy szeleburdi, szerencsétlenkedő nő, de sorra villan fel mások véleménye, miszerint gyönyörű, tehetséges, különleges – de ezen ellentmondások miatt néha nehéz dűlőre jutni, mi is a helyzet a hősnőnkkel valójában.
A könyv a reményekről és az álmokról szól és arról, h talál rá főszereplőnőnk a szerelemre és saját magára a new yorki útvesztőben.

2020. augusztus 16., vasárnap

David Safier: Aufgetaut

Egy ideje már feladtam Safier könyveinek olvasását, mert ami az elején még eredetinek és zseniálisnak hatott, az egy idő után már infantilis, idióta és idegesítő lett. Most újabb próbát tettem, de ezúttal a spotify-n hallgattam tőle a legújabb könyvét, a véleményem nem változott.


33 évig élt Urga, az „ősasszony” egy jégtömbben egy kis mamuttal, de a klímaváltozás miatt „felolvadnak”. Az elvált Felix, aki egyik sikertelen start upot a másik után alapítja, kislányával, a minden lében 100 kanál Majával épp az Északi-sarkra tart egy hajóval, erre kerül a jégtömb és e kapcsán itt bukkan fel a férfi kamaszkori szerelme, a tudós Amanda is, „kicsi a világ” jeligére. Innentől aztán kezdetét veszi egy őrült ámokfutás az Északi-sarkról Indiába, onnan Olaszországba, közben egyre bonyolódnak a szerelmi- és egyéb szálak a szereplők között. Sajnos Safier ezt a „road movie”-t még egy amolyan boldogság kereső tanácsadó könyvvel is keresztezte, ami kicsit sem tett jót neki. Persze itt is voltak vicces epizódok, humoros szövegek, haláli szereplők, de az egész túl sok volt, súl sokat akart és túl keveset adott. A végére örültem, h csak hallgattam és h túl vagyok rajta…ez mindent elmond szerintem.

2020. augusztus 12., szerda

Julie Leuze: Herzmuschelsommer

Ez a könyv egy elég nagy meglepetés volt először, mert az ilyen című és címlapú könyvektől már nem várok konkrétan semmit. Persze akkor jogos lehet a kérdés, h minek kezdek bele…a könnyed nyári szórakozás miatt:). Az ígéretes és szokatlan kezdés után viszont „idomult” a címhez és a címlaphoz;).


Kim a 16 évesek átlagos életét éli Németországban, a szülei válásával próbál megbirkózni és 2 évvel idősebb menő barátjával, aki mindig többet akar, mint ő, amikor hitelen feje tetejére áll a világa. Kiderül, h a bébi Kimet elcserélték a kórházban, az igazi szülei bár németek, de Bretagne-ban élnek és a baba, akit ők kaptak – Kim „eddigi szüleinek” lánya - néhány hónaposan meghalt. Az egész élete megkérdőjeleződik, dühös, bizonytalan, érthető módon. Végül úgy dönt, a 6 hetes nyári szünetet a vér szerinti szüleinél tölti Bretagne-ban, h megismerje őket és kicsit időt nyerjen pl. a barátjával szemben is.
Szívszorító olvasni a lány gondolatait, őrlődését, kétségeit. Bár Marianne és Alex, az igazi szülei, szépek, jómódúak és jó fejek, mégis vágyódik a korántsem tökéletes anyukája után, aki felnevelte. Ezen gondolatairól sikeresen tereli el a figyelmét a 16 éves srác, Padrig, akivel mindent meg tud beszélni, akinek mindent el tud mondani és akivel szemben sohasem voltak olyan „félelmei”, mint a barátjával szemben, ez sok mindenre rádöbbenti, felnyitja a szemét a kapcsolatát illetően. A végére még jut egy kis dráma, de sajnos a regény második fele nagyon elcsúszik a tini szerelem irányába, számomra érdekesebb lett volna a szüleivel való kapcsolata és annak alakulása, amiről végül elég keveset tudtunk meg.

2020. augusztus 8., szombat

Poppy J. Anderson: Mit Sehnsucht verfeinert (Taste of Love 4.)

Ez már a 4., utolsóelőtti rész, ami a bostoni szakácsok mindennapjaival és persze főleg szerelmi életével foglalkozik, ezt is spotify-n hallgattam.


Hailey egy éppen most nyitó étterem sous chefje lett, emiatt az állás miatt jött vissza, 3 éves külföldi munka után Bostonba. Felejteni ment, de rögtön a megnyitón összefut a volt vőlegényével, Scottal, aki miatt elhagyta a várost anno. Ezek után az útjuk állandóan keresztezi egymást, ugratják egymást, flörtölnek, veszekednek, finoman szólva sem közömbösek egymásnak. Szépen lassan kiderül, mi is történt közöttük anno és persze ezúttal sem marad el a happy end, miután sikerült tisztázniuk a múltat. Igazából csak a legvégén tűnt fel, h ezúttal annyira a két főszereplő történetén van a hangsúly, h a gasztroról alig esett szó, ezért kár. Egyébként viszont – bár itt sincs túl sok meglepetés – ez a rész tetszett, pörgős, jó karakterek és legalább egy picit más, mint az előző 3 rész. Továbbra is tetszik, h az előző részek főszereplői is fel-felbukkannak, igaz csak nagyon sablonosan, csöpögős idillben, de mégis.

2020. augusztus 4., kedd

Edith Wharton: Sommer

Az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is fent van a könyv és a várólistámra is felkerült, a címe miatt nem volt kérdés, h nyáron kell sorra kerülnie.


Charity Royall egy kis csendes faluban tengeti az életét, Royall ügyvéd gyámleányaként, aki feleségével még egész pici korában vette magához a lányt, megmentve a „fertőtől”, amit az élet az anyjával jelentett volna neki. Állítólag még a nevét is azért adták, h emlékeztessék a „jótékonyságra”, amit vele tettek és valahogy mindenki igyekszik a kis faluban eszerint kezelni a lányt és lépten-nyomon figyelmeztetik rá, h hálával tartozik az ügyvédnek. A kis porfészek dohos könyvtárában kezd dolgozni, h egy kis pénzt keressen, visszautasítja gyámja házassági ajánlatát és rögtön romantikus álmokat kezd szőni, amikor felbukkan egy fiatalember a faluban. Külső szemlélőként egyértelmű, h ez a férfi a vesztébe viszi, románc, majd viszony alakul ki közöttük, de lassan a vakon szerető, naiv Charity számára is feltűnik, h Harney talán mégsem teljsen az, mint akinek ő hitte. Nekem az volt az érzésem, h Mr. Royall nem olyan gonosz, megvetendő személy, mint ahogy a lány leírja és gondolkodik róla, szavai és tettei nem erről tanúskodnak és végül ő oldja meg a feszültségekkel teli szituációt.
A Pulitzer-díjas Edith Wharton regényének hangulata nyomasztó és Charity története összességében nagyon szomorú, abszolút végig érzi az ember, h ez nem az a fajta lányregény, ami „happy enddel” fog végződni és bár romantikus értelemben nem is azzal zárul, de a körülményekhez képest mégis elég happy az end.
Magyarul A szerelem nyara címmel jelent meg a gyönyörűen megírt regény.

2020. július 30., csütörtök

Hans J. Massaquoi: „Neger, Neger, Schornsteinfeger!” – Meine Kindheit in Deutschland

Ez a német anyától és libériai apától Hambrugban született szerző önéletrajza. Nagyon régen megvan ez a könyv, de a BLM kapcsán jutott most eszembe és kezdtem olvasni. Valamiért azt hittem, a 60-as, 70-es évek Németországában játszódik, de nem, a kis Hans-Jürgennek a hitleri Németországban kell megküzdenie afrikai gyökereivel és kinézetével. Elképesztő, h a náci korszaknak mennyi aspektusa van, nagyon sok könyvet olvastam már a témáról, de egy német fekete szemszöge merőben új volt.


A szerző nagyapja a libériai konzul Hamburgban, így – annak ellenére, h a szülei nem házasodtak össze – a kisfiú első évei jómódban telnek és mivel családjának fehér szolgálói vannak, bőrének színét kiváltságnak éli meg. Ehhez képest elég nagy sokkot jelent, amikor magára marad német édesanyjával a formálódó hitleri Németországban. Itt meg kell jegyeznem, h talán karakán édesanyjának hála, vagy Hans-Jürgen személyes varázsának, meglepően „jól” sikerült átvészelnie azt az időszakot, szembetűnően nem árja kinézete ellenére sikerül különösebben nagy tragédiák nélkül túlélnie a náci Hamburgban. Ahhoz képest, amit a zsidók és pl. a fogyatékkal élők sorsáról tud az ember ebben az időszakban, tényleg meglepett, h a színes bőrű fiúnak nem voltak nagyobb atrocitásai. Persze viszontagságosak voltak a gyerek- és kamaszévei, megpróbáltatásokat és megaláztatásokat mért rá a sors, de ezek egy része inkább a világháborúból fakadt, nem a bőrszínéből és persze mindezek ellenére tisztában vagyok vele, milyen nehéz és hányadtatot sorsa volt feketeként a II. világháború Németországában.
A háború után apjához megy Libériába, ahol gyorsan megtapasztalja a jólét hátulütőit is és inkább két kezi munkájával boldogul. 3 év múlva teljesül a nagy álma és az Egyesült Államokba megy, ahol anyja testvérei istápolják, mígnem – nem amerikai állampolgárként – tulajdonképpen egy félreértés miatt, az amerikai hadseregnél köt ki és hirtelen GI lesz, amiről mindig ábrándozott a háború utáni Hamburgban. Mind az afrikai kontinensen töltött évei alatt, mind az USÁ-ban megtapasztalja a rasszizmust, majd talán éppen ennek – meg persze gyerekkori „élményeinek” - hatására is lesz a fekete amerikaiak magazinjának, az Ebonynak a munkatársa majd főszerkesztője. Mindezt azonban már csak a legvégén tudjuk meg, pár mondatban. A könyvben található képekből és a fülszövegből az derült ki, h további élete legalább annyira izgalmasan alakult, hisz találkozott pl. Martin Luther Kinggel és hasonló legendákkal, ez is érdekelt volna, viszont bár a németországi éveit elég részletesen írja le – időnként cél nélkül – utána eléggé elnagyoltá vált a történet mesélés, majd „félbe is szakadt”. Meglepő volt például, h az addig főként lakatosként dolgozó Hans hirtelen elvégzi az újságíró szakot és karriert fut be, érdekeltek volna ennek a részletei is és ha már ennyit megtudtunk róla, akkor az életének a további részletesebb alakulása is.
Elég nehezen értem végére a könyvnek, amire igazán reális magyarázatot nem találok, hisz alapvetően érdekes volt, jó stílusban, olvasmányosan íródott és még a szerző/főszereplő is szimpatikus volt, amit szerintem nem könnyű elérni, ha önmagáról ír az ember, de valami mégis hiányzott nekem belőle, ahhoz, h igazán tetsszen.

2020. július 24., péntek

Rose Bloom: Zwei Wochen im Sommer

Nem vártam alapvetően sokat a regénytől, nem is kaptam sokat, egy nyári olvasmánynak jó volt, bár nem egy könnyed kis nyári limonádé, inkább egy kicsit szenvedős romantikus nyári regény.


Lena kamaszkora óta együtt van Erickel és végre a családjaik örömére – és nyomására – rászánták magukat az esküvőre. Viszont, ahogy közeleg az időpont, úgy bizonytalanodik el a lány. Néhány éve ugyanis a fiú faképnél hagyta, élni akart, más lányokkal találkozni, de amikor ez megtörtént visszajött hozzá, rájött, h Lena számára az igazi és a lány boldogan fogadta vissza. Annak ellenére, h egy kéthetes nyaralás alatt a legjobb barátnőjével megismert egy fiút, Dominikot, akibe bele is habarodott és aki a szerelem egészen új dimenzióját mutatta meg neki, viszont mindketten tisztába voltak vele az elejétől kezdve, h ez egy nyári kaland és nem több. Persze aztán hirtelen felbukkan az életében Dominik, aki még mindig ugyanazt képes kiváltani belőle és innentől kezdve végig követjük a lány vívódását, időnként ámokfutását, a pasik harcát érte. Alapvetően érdekes volt, nem feltétlenül egy felszínes valami csak, viszont a végére kicsit besokalltam a lány „szenvedéseitől”, azzal együtt, h egy ilyen szituáció, tényleg az ember további életéről dönt. Ebben a könyvben olyan nagy kérdések azért nem voltak, kit fog választani a főszereplőnő, talán ezért is tűnt túl soknak a történet elhúzása.

2020. július 19., vasárnap

Poppy J. Anderson: Zart verführt (Taste of Love 3.)

Spontán bele is vágtam a sorozat 3. részébe és egy délelőtt alatt a végére is értem. Egyre kevesebbet tudok viszont írni a részekről, mert kísértetiesen hasonlítanak egymásra és be kell vallanom, h egyre kevésbé is kötnek le, ennek ellenére a maradék két részt még biztosan meghallgatom a nyár folyamán.


Ezúttal a 2. részben megismert Claire barátnője, Liz a főszereplőnk. A nő most nyitott egy Chocolaterie-t, ahol mindenféle pralinékat és más egyéb csokis finomságokat készít, ennek apropóján kerül egy reggeli műsorba, h népszerűsítse az üzletét. Itt találkozik az ex-modell, jelenleg fitness guru Adammal, aki, amolyan munkahelyi ártalomként igazi Adonisz és élő adásban rögtön fel is hívja a figyelmet Liz kisebb úszógumiira. Erre nyilván egy nő sem reagál jól, Liz is besértődik, nem indul jól az ismeretség. Aztán persze gyorsan kiderül, h a látszólagos különbözőségük ellenére nagyon is bejönnek egymásnak. Itt is ugyanaz a séma: egymásra találás, majd egy kis dráma, aztán a szokásos happy end, mindez megspékelve kis gasztrozással.

2020. július 16., csütörtök

Melvin Burgess: Billy Elliot

Egyáltalán nem volt tervben, h belekezdek ebbe, de sikerült törölnöm az aktuálisan olvasott könyvemet véletlenül a Kindlről és mivel épp utaztam és volt kb. 2 órám olvasni, muszáj volt belekezdenem valamibe, erre esett a választásom. A feléig el is jutottam még aznap, de aztán pihentettem – bár tetszett! – mert ugyan mindig két könyvet olvasok párhuzamosan, annál többet nem nagyon szeretek, így először a másik(ak)nak akartam a végére érni.



Magának a könyvnek is érdekes a története, mert 2000-ben született meg először Billy Elliot sztorija forgatókönyvként Lee Hall tollából, amiből még abban az évben film készült. 2001-ben aztán, kissé rendhagyó módon a filmből készült ez a könyv.
Írországban vagyunk, a 80-as évek közepén, a 12 éves Billyt az apja neveli, aki a bátyjához hasonlóan bányász, vagyis kemény férfi. Anyja halála után az érzékeny Billy kissé magára marad. Bokszol, mert az ő családjukban és ezen a környéken így szokás, ezt várják el a fiúktól. Véletlenül keveredik a balett órára, ami ugyanott van, mint a boksz, beáll, persze csak azért, h megmutassa a lányoknak, h ő jobban tudja, csak azért, h ezzel a pörgéssel a boxringben arasson sikert stb. mindig van valami magyarázat a saját maga számára is, elvégre ez kell is, hisz a balett nem férfiaknak való dolog, különösen ott, ahol Billy él. De a tánc mindent megváltoztat a kisfiú életében: új értelmet ad, tartalommal tölti meg, örömforrást jelent. Ráadásul Billy igazi nagy tehetség, ezért tanára javaslatára megpróbál bekerülni a Királyi Baletthez. Azonban mindennek ára van és a sztrájk közepén a bányászoknak pont a pénz az, ami leginkább hiányzik, ráadásul balettre…elég reménytelen eset. Végül az emberség, az összefogás mindent legyőz és Billy álma valóra válik, kiteljesítheti a tehetségét.
Nagyon tetszett a könyv, ami akár meglepő is lehetne, hisz nincs benne sem különösebb flikk-flakk, nagy fordulatok és izgalmak sem, mégis. Sallangmentes, érzelmes, őszinte, tele fontos témákkal és szerethető, esendő emberekkel, az utóbbi időben ez tette rám a legnagyobb hatást, szerettem.

2020. július 12., vasárnap

Poppy J. Anderson: Küsse zum Nachtisch (Taste of Love 2.)

A bostoni szakácsok sorozat 2. része, ezt is a spotifyn hallgattam. Kapcsolódik az első részhez, annyiban, h az 1. részben megismert Andrew bostoni éttermének séfje a főszereplő ezúttal.


Nick, a fiatal, ambiciózus szakács nem kicsit pipul be, amikor egy nem túl hízelgő kritikát olvas saját főzőtudományáról a helyi lapban. Mikor kiderül, h a cikk szerzője a vörös hajú, gyönyörű, angol étterem kritikus, Claire, nagyon meglepődik. Azonnal megtetszenek egymásnak, de ahhoz persze túl büszkék és sértettek, h ezt be is vallják, helyette inkább heves szócsatákat vívnak és lépten-nyomon egymásba botlanak. A történet kimenetele nem kérdéses itt sem persze, hasonlóan az első részhez, ez is szórakoztató volt, nagy izgalmak és meglepetések nélkül, de jó szövegekkel és gasztro témával megspékelve.

2020. július 8., szerda

Eithne Shortall: Szerelem a huszonhetedik sorban

Nagyon cuki könyvnek tűnt az elején, lelkes is voltam, aztán kicsit megszenvedtem vele.


Cora a Heathrow repülőtéren dolgozik, ahol meghibásodik az online utasfelvevő rendszer, ezért mindenkinek Coránál, a pultnál kell elvégezni a check-in-t, mint a régi szép időkben. Egy idő után a lány rászokik arra, h az utasokból párokat verbuvál, megnézi, viselnek-e gyűrűt, csekkolja őket gyorsan a facebookon és ha akad egy másik egyedülálló utas, akiről úgy gondolja pont passzolna, a huszonhetedik sorba, egymás mellé ülteti őket. A fedélzeten pedig ott van Nancy, aki besegít a Cupidot játszó lánynak és kicsit rásegít, ha a két kiválasztott nem veszi észre, h összeillenének…
Az alapötlet tetszett is, de aztán igazából ennyi…sorra jönnek a párok, Cora összepasszítja őket, Nancy körülöttük serte-pertél, de aztán általában semmi nem sül ki a dologból, legalábbis nem nagyon derül ki számunkra. Imitt-amott megtudunk néhány részletet Cora múltjából, az édesanyja betegségéről és a lány ezzel kapcsolatos érzéseiről, de úgy láttam, egy aranyos alapötlet után kifogyott a szufla gyorsan a történetből. Némileg váratlanul azért Cupidora is rátalál a végére a szerelem és a boldogság, de nekem ez kicsit váratlan/nehezen hihető volt.

2020. július 4., szombat

Lucy Clark: Die Landkarte der Liebe

Valami egész mást vártam volna a cím (A szerelem térképe) és a borító alapján, valami könnyed nyári limonádét, de ez nagyon nem az, szerencsére.
A fegyelmezett, kötelességtudó Katie-t sokként éri, h a húga, aki épp világ körüli úton volt, meghalt. Ráadásul, amikor kiderül, Mia nem Ausztráliában volt éppen, ahogy ő hitte, hanem Balin és ott leugrott egy szikláról, vagyis öngyilkos lett, végképp nem tudja megemészteni a tragédiát. Pont ezért dönt úgy, h ő is végigjárja a húga által tervezett útvonalat, annak ellenére is, h egyáltalán nem szeret utazni, a kalandok, különösen egyedül pedig szintén távol állnak tőle, erre a vőlegénye is figyelmezteti h előre nézzen, ne hátara, mégis belevág.


A húga naplóját olvasva járja végig a helyszíneket, ahol Mia életének utolsó hónapjaiban megfordult, így próbálja kideríteni, mi vezetett a tragédiához. Katie legnagyobb meglepetésére nem csak a húgához és a történtekhez kerül közelebb, hanem a saját életére is megváltoztathatatlan hatással van az utazása és mindaz, ami kiderül.
Felváltva olvassuk Mia és Katie élményeit az adott helyszíneken, ill. sokszor ugyanazt az eseményt mindkettőjük szemszögéből.
Az elején annyira nem tűnt jónak, de végül tetszett, kb. a negyedétől nagyon „berántott”, izgalmas volt, amolyan érzelmi nyomozás a húga és Katie saját életében. A végére összeáll a kép, nem csak Miával és a halálával kapcsolatban, hanem Katie saját magát és az életét illetően is.