Paul Auster: Die Musik des Zufalls

A várólistámon volt ez a regény, ami 1990-ben jelent meg és rajta van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is. Egy véletlen találkozás áll a regény középpontjában két ember között, ami nem várt fejleményekhez vezet.

A tűzoltó Jim Nashe, amilyen váratlanul és gyorsan jut egy örökséghez, olyan gyorsan el is tapsolja. Épp „visszafelé tart a régi életébe”, amikor felvesz egy random stoppost, ezzel mindkettőjük sorsát megváltoztatva. A fiatal srác, Jack Pozzi, szerencsejátékos és nemsokára már azzal a közös tervvel érkeznek két milliomos birtokára, h felültetve azokat elnyerjék a pénzüket. A terv viszont visszafelé sül el, Nashe-nek és Pozzinak le kell dolgozniuk adósságukat azzal, h egy falat építenek. A két különböző személyiségű főszereplő másként éli meg ezt a helyzetet, másként keresik a kiutat és végül sorsuk is másként alakul. A vége számomra meglepő volt és sok kérdést hagyott megválaszolatlanul. Paul Auster történetében a véletlen nemcsak szerepet játszik, hanem magához ragadja az egyetlen főszerepet. Tetszett a történet, az elbeszélés stílusa, a szimbólumok, a kiszabott büntetés, időnként már-már példabeszéd érzésem volt, de nem a „szájbarágós”, rossz értelemben. Belengi az egészet valami baljós hangulat, ami csak fokozza az izgalmat. Az egyszerűnek tűnő történet mögött komoly gondolatok rejtőznek, rengeteg válaszra váró kérdéssel. Ez volt a második könyv, amit Austertől olvastam, az elsőhöz hasonlóan tetszett.

Emily Henry: Kein Sommer ohne dich

Egy pasi-csaj barátságot követünk végig ebben a könyvben, amit hangoskönyvként hallgattam.

A szeleburdi, utazási újságíró és influencer Poppy és a megbízható, az életét óraműpontossággal élő tanár, Alex a legjobb barátok az egyetem kezdete óta. Sok kalandot éltek már át együtt, mindig ott voltak egymás számára. Bár nem is lehetnének különbözőbbek, Poppy elbeszéléséből egyértelműen kiderül, h már jó ideje többet érez Alex iránt barátságnál és vannak arra mutató jelek, h ezzel a srác is így van. Viszont a barátságuk mindkettőjük számára olyan fontos és értékes, h nem merik kockára tenni azt, mert nem biztosak a másik érzéseiben, ráadásul, hol az egyikük, hol a másikuk érzi azt, h meg találta – valaki más személyében – az igazit. Sok újdonságot sem a sztoriban, sem a megvalósításban nem hozott a könyv, sajnos nekem a mesélő, Poppy nem lett a kedvencem, ez rányomta a bélyegét számomra az egészre. Nagyon idegesített még a többsíkú elbeszélés, oké értem, h ez fokozza az izgalmat stb., de itt szerintem túlzásba esett a szerző, mert a jelen mellett hol 12, hol 10, hol 5 évvel azelőttre ugrándoztunk, amit nehezemre esett követni és feleslegesnek is tartottam ezt. Szóval összességében nem lett a kedvencem.

Siggi Weidmann: Gebrauchsanweisung für Brüssel und Flandern

Többet is olvastam már ebből a sorozatból, ami „használati utasítást ad” az adott országhoz, általában akkor, amikor meglátogatni készültem az adott országot, most is ez történt. Minden fejezet egy kicsit másról szól, de az első mindjárt a művészetekkel és egy belga művésszel, Pieter Bruegellel kezdődik mindenféle általános bevezetés helyett, ami azért kicsit fura volt és egyébként is nagyon sok szó esik benne a művészetekről, talán kicsit túl sok is, a többi témához képest.

Ezenkívül kivesézi a flamand – vallon ellentétet, kiderül h a tulipán nem is holland, sokkal inkább belga, vagy méginkább flamand, sok szó esik a sörökről és a bonbonokról is persze. Megemlékezik a nagyon magas szintű belga konyhaművészetről ugyanúgy, mint a mindenhol kapható sült krumpliról, de emlékeim szerint pl. a szintén híres gofriról nem sok szó esik (vagy semmi). Nem összefoglalva, inkább itt-ott elejtve ad egy képet az ország történelméről is, amiben meglehetősen sok a szokatlan esemény. Ezenkívül pedig külön fejezetekben tárgyalja a nagyobb ill. híresebb városokat, úgy mint Brüsszel, Antwerpen, Brugge, Gent vagy a tengerparti gyöngyszem Oostende. Mivel ezek közül mind szerepel az én listámon is, volt itt néhány olyan infó, ami jól jött. Ez a könyv egyébként elég régi, 2007-es, de mivel inkább az ország ill. a városok kulturális-szakrális látnivalóira koncentrál és nem a divatjelenségekre, ez nem zavart túlságosan, de annyira nem tetszett a könyv.

Judith Lennox: Die Mädchen mit den dunklen Augen

Nagyon régen megvolt már a könyv, még sok évvel ezelőtt kaptam egy német barátnőmtől, most a várólistámról került sorra. A címe (A sötét szemű lányok) a 3 főszereplőre utal, vagyis Livre, Katherine-re és Rachelre. Kamasz barátság az övék, jóban-rosszban összetartanak, annak ellenére is, h teljesen más családi- és szociális környezetből származnak. Talán ezért és különböző karakterük miatt is, teljesen máshogy alakul az életük.

Rachelre nagyon gyorsan rátalál a boldogság, férjhez megy, kislánya születik, ő viszont röviddel a szülés után meghal. Liv a főiskolán ismerkedik meg az intellektuell, de meglehetősen furcsa Stefannal, akihez csapot-papot otthagyva hozzá is megy. 2 kislányuk születik, de a férfi teljesen elszigeteli a feleségét a külvilágtól, elképesztően mostoha körülmények között élnek, önellátásra törekedve. Végül Livnek sikerül elmenekülnie és új életet kezdenie. Hármuk közül mindig is Katherine volt a legvagányabb, ő nem álmodozott házasságról, gyerekekről. Újságíró lett, utazgat, kénye-kedve szerint használja a férfiakat, mindaddig, amíg szerelmes nem lesz. A férfi viszont nős, ráadásul egy politikus, így évekig titkos szeretője lesz. Nagyon érdekesnek találtam a különböző női sorsok bemutatását, a maguk szépségével és nehézségeivel együtt és azt, ahogy végigkövethetjük a barátnők életét, ami időnként újra és újra összefonódik.

Jojo Mojes: Mein Leben in deinem

Ez újra Mojes egy olyan könyve, ami nagyon tetszett. Az amerikai Nisha bár egyszerű körülmények közül származik, de amióta a dúsgazdag Carl felesége, luxusban él és éberen vigyáz arra, ami az övé. A középosztálybeli angol Sam egy kamasz lány anyukája, akinek a férje depresszióval küzd, így az ő vállán van minden felelősség.

Sorsuk egy fitness teremben keresztezi egymást, ahol is véletlenül elcserélik a táskáikat. Samnak rövid ideig szerencsét hoz és nem várt magabiztosságot kölcsönöz Nisha elegáns, méregdrága Chanel kiskabátja és tűzpiros, krokodilbőr Louboutin cipője. Nishánál viszont csak az elképesztő csapások kezdetét jelenti. Férje se szó, se beszéd kisemmizi, letiltja a kártyáit, kizárja a hotel lakosztályukból, mindehol és mindenkinél ellehetetleníti, a felháborodása hatalmas, a megaláztatása és elkeseredettsége úgyszintén. ott áll egy fillér nélkül egyedül, talpra kell állnia – takarítani kezd egy félreértés folytán abban a hotelben, amiben a férjével lakott és ahol ő most is lakik, itt barátokra és jótevőkre lel. Nekik hála kezdi magát, a férjét és a világát másként látni, kezdi értékelni az egyszerű dolgokat, az egyszerű emberi kapcsolatokat, amiben már jó ideje nem volt része. A sors – vagy inkább a kőgazdag Carl - különleges fintora révén Nisha és Sam együtt erednek a tűzpiros, krokodilbőr Louboutin cipő után, ami lehet, h nem is eredeti és nagyon valószínű, h valami egészen más miatt értékes. A végére kicsit roadmovie jelleget öltött a regény és talán kicsit túl hosszúra is nyúlt, ill. időnként a valóságtól itt már némileg elragaszkodottnak éreztem. Mindennek ellenére tetszett, nagyon ügyesen fűz össze teljesen különböző női sorsokat, barátságról és női szolidaritásról mesél. A két – első blikkre teljesen különböző – főszereplőnő mellett, további érdekes női karakterek színesítik a történetet, amiben az anyaságtól kezdve a házasságban-, a munkában való helytálláson át, a klimaxig vagy az önsanyargatásig sok női téma szóba kerül.

Franziska Erhard: Diese Sache mit Paris

Josephine gazdasági informatikusnak tanul, amikor az „utcán felfedezik” és berángatják egy – harmadosztályú - modell casting showba. Sosem gondolta volna, h tetszhet neki az ilyesmi, de mégis, ráadásul meg is nyeri a versenyt. A munkák viszont néhány hónap múlva alig-alig jönnek. Jön viszont egy nem mindennapi megbízás.

El kell játszania egy jóképű, híres és nagy nőcsábász focista, Leon barátnőjét, miután az utóbbi időben több botránya is volt, ezért visszaesett a teljesítménye és a bizalom is megrendült iránta. Nem nehéz kitalálni, hova lyukad ki a történet, de addig vár ránk néhány meglepő és az ilyen jellegű könyveknél nem megszokott akadály. Kicsit bepillantunk a modellek és a focisták életébe is, de van benne néhány meglepő dolog, amikről ritkán olvasni ilyen kis limonádé jellegű regényekben, ezenkívül jópofa a nyelvezete és a két főszereplő, Leon és Josephine is szerethető karakterek. A sztori nem túl eredeti és a vége talán kissé túlzottan is rózsaszínre sikeredett, de mivel összességében a megvalósítás egész élvezhető volt, tetszett.