2016. február 24., szerda

Jean-Philippe Blondel: 6 Uhr 41

A 47 éves sikeres üzletasszony Cécile a férje és kamasz lánya nélkül látogatja meg a hétvégén a szüleit. Az idegörlő napok ellenére csak hétfő reggel indul vissza Párizsba a 6. 41-es vonattal, innen a cím, hisz ez az utazás teljesen felkavarja. A zsúfolt vonaton ugyanis mellé huppan valaki a múltjából, akit az eltelt 27 év ellenére is felismer, Philippe az egykori szívtipró a suliból, akivel pár hónapig együtt volt. Mindketten azonnal felismerik a másikat, mégis hallgatnak. Innentől kezdve felváltva olvashatjuk a nő és a férfi cikázó gondolatait a jó másfél órás út alatt, az egész történet a két szereplő fejében játszódik le, mégis egy pillanatig sem unalmas.


Olvashatunk az életükről, szerelmeikről, reményeikről és persze arról az együtt töltött 3-4 hónapról 27 évvel ezelőtt. Egy furcsán induló, de ígéretessé váló szerelemről, ami jóval komolyabb lett számukra, mint amit maguknak is bemertek vallani, ám aminek egy romantikusnak tervezett londoni hétvégén hirtelen vége szakadt. Mivel mindkét perspektívából megismerjük a történetet, bepillantást nyerünk mindkettőjük érzéseibe és teljesebb képet kapunk a karakterekről és a kapcsolatukról. Végig viaskodnak az érzelmeikkel és az út végén váltott néhány szó után a folytatás nyitott, nem tudjuk, a párizsi Gar de l’Est-en befejeződik-e az utazásuk vagy lesz-e folytatás.
Egy izgalmas kamaradarab a regény, érzékenyen, jó stílusban, kellemesen megírva.

2016. február 21., vasárnap

Kerstin Hohlfeld: Morgen ist ein neues Leben

Több könyvet is olvastam már a szerzőtől, mindegyik inkább a könnyed limonádé kategóriába tartozott, de a stílusa miatt mindegyiket szerettem.


Ez egy kicsit más, mint az eddig regényei. A középpontban 3 női sors áll. Az állatorvos Valentina Malajzia egyik kis szigetén, Langwakin él. Elvált élete szerelmétől, Jotól, állandó depresszióval küzdött, nem akart gyereket, meglehetősen labilis volt, de a volt házastársak nem nagyon tudnak elszakadni egymástól, annak ellenére sem, h a férfi már mással alapított családot.
Tanja Berlinben él, pénztárosként dolgozik, orvos nagyszülei nevelték fel, meglehetős szigorral. Anyja elvesztése nagy fájdalma, de amikor kiderül, h mégis van remény arra, h él, nem tétovázik és a keresésére indul. Így köt ki Langwakin, ahova az egyetlen nyom vezet. Anya és lánya (Valentina és Tanja) egymásra találása a meglehetősen sok sorscsapással tarkított történet szép befejezése.
A 3. nő, Helena, amolyan jótündérként bukkant fel imitt-amott a történetben és a végén a jutalma sem marad el: az ő kátyuba jutott élete is happy enddel végződik.
Bár a végére nekem kicsit túl sok lett a happy end, meg az idill, de összességében jó könyvnek tartom, igazi női regénynek, de jó értelemben. Rengeteg fontos kérdést vet fel, leginkább az anyává válással kapcsolatban. Karrier vagy gyerek? Abortusz? Hogy lehet elfelejteni és eltitkolni a saját gyerekedet? Hogy lehet megbocsátani mindezt? Azt gondolom a szereplők sorsa és döntései egy olvasót sem hagynak hidegen…

2016. február 18., csütörtök

Szerb Antal: Szerelem a palackban

Nagy kedvelője vagyok Szerb Antal regényeinek, bár sokáig vártam velük, valahogy tartottam tőlük, de mindegyiket nagyon szerettem Utas és holdvilágtól A királyné nyakláncáig a Pendragon legendán át. Már régóta megvolt a Szerelem a palackban, de csak amikor elkezdtem olvasni szembesültem vele, h ez nem a novelláskötet, hanem csak az azonos című novella, ami 1935-ben a Nyugatban jelent meg, így csak erről tudok beszámolni.


A középkorba csöppenünk, amikor is Artúr király lovagját, Lancelotot már hét éve gyötri az úrnője, Ginevra királyné iránti szerelme. A varázsló, Klingsor szíve megesik rajta és Lancelot szerelmét bravúrosan palackba zárja. A lovag megkönnyebbülten ébred, de amikor rábéred, h más is jár a fejében, mint a királnyé és főleg más nők is, megretten. Visszaköveteli palackba zárt szerelmét a tudóstól, egy pohár vízzel lehörpinti, újra szenved és boldog.
Frappáns, olvasmányos kis szösszenet, egy jó ötlettel. Bár Lancelot igazi hősszerelmes, aki inkább szenved, de nem akar és tud szerelme nélkül élni, ami egyszerr gyötri és gyönyörködteti, de bizonyára lennének néhányan akik szívesen palacka zárnák a kínzó, fájdalmat okozó szerelmet.

2016. február 14., vasárnap

Anne Freytag: Renate Hoffmann

Renate Hoffmann rendkívül szürke és egyhangú életet él. Nincsenek barátai, de mégcsak ismerősei sem nagyon, elvégzi a munkáját, hazamegy, megeszi a mikrós kajáját, megnézi videóról (!) a kedvenc sorozatának pár részét, majd alapos foghigénia után aludni megy.


Mintha csipkerózsika álomból ébredne egy gyors lefolyású betegség után, bár már megszületett az elhatározás, h véget vet az életének, de ekkor rádöbben, h előtte még néhány dolgot ki kell próbálnia, így kezd pl. dohányozni. Először apró változások vannak az életében, az igazi fordulat akkor jön, amikor fekete kosztümében már az erkélyen áll, h a mélybe vesse magát, de a szemközti ház egyik erkélyén meglát egy másik nőt, aki ugyannerre készül. Átkiállt neki, h ne tegye, ezzel mindkettőjük öngyilkosságát megakadályozva. A munkahelyén is nagy fordulat következik be és lassan kiderül, h Frau Hoffmann nem volt mindig ilyen szenvtelen, élettelen, kedvtelen teremtés. Ahogy kezd fény derülni a múltjára és mindarra, ami ilyenné tette, kezd érdekessé válni az addig elég vontatott történet.
Renate álma egykor az volt, h orvos legyen, de a szülei ezt nem akarták, mikor tesze-tosza barátja eljegyzi, puszta udvariasságból mond igent, de igazából többet akar az élettől. Hirtelen felbukkan a falu és Renate életében Henning, a magas, kigyúrt, tetovált, hosszú hajú férfi, aki a falut megbotránkoztatja, Renatét viszont rabul ejti. Nem tud és nem is akar ellenállni neki és ő megadja neki azt a többet, amire vágyott. Igaz szakítania kell érte addigi életével, családjával, de a cserébe kapott boldogságért ezt örömmel megteszi. Ám amikor nem sokkal az esküvőjük előtt megtörténik a tragédia, Renate teljesen egyedül marad, ekkor veszi át a karmesteri pálcát élete felett Frau Hoffmann. Ez a saját magának is idegen, kemény nő, aki biztosítja számára a túlélést, nem a legszimpatikusabb karakter, de megvan benne az a túlélési ösztön, az erő és a pragmatikus gondolkodás, ami Renatéből hiányzik. Ám a még mindig csak 34 éves Renate 7 évvel a történtek után végre újra éledezni kezd és Frau Hoffmann kezd a háttérbe szorulni.
Az első felét nem találtam annyira jónak, de aztán már igen, nem is gondoltam volna. Fantasztikusan jó kis olvasmány kerekedett belőle szerelemről, gyászról, újrakezdésről, bátorságról. Nagyon tetszettek benne a karakterek, amik szinte kilépnek a könyvből, annyira élethűek és a beépített apró kis gagek. Szuper ötlet volt a főszereplőnőből élete egyik szakaszában Renatét, másikban Frau Hoffmann csinálni, ezzel megteremtve a „két” karaktert.
Már olvastam egy regényt a szerzőtől, ami tetszett, de annyira nem voltam oda érte, így bár tervben volt ez, de annyira nem voltam kíváncsi rá, nagyon kellemesen csalódtam.

2016. február 11., csütörtök

Andy Weir: A marsi

Bár alapvetően nem szeretem és nem is nagyon érdekelnek a sci-fi könyvek, ez valahogy mégis megragadott, ezért került fel a várólistámra is, nem is csalódtam.


Mark gépészmérnök és botanikus, a Nasa kötelékében a Marsra érkezik többi társával együtt az Ares 3-al, vagyis a 3. csapattal, akik a Vörös Bolygóra lépnek. Bár hosszú küldetést terveznek, már a 6. sol (marsi nap) után be kell fejezniük egy hatalmas szélvihar miatt, amiben Mark megsérül és mivel elvesztik vele a kapcsolatot és a gépek sem jeleznek, azt hiszik meghalt. Társai így nem keresik meg életüket kockáztatva, hanem elhagyják a bolygót. Mark azonban nem halt meg…van élelme 6 főnek, ruhái, műszerei, de nincs kapcsolata a Földdel és tudja, csak 4 év múlva jön az újabb küldetés a Marsra, ráadásul több ezer kilométernyire. Ennek ellenére egy pillanatra sem adja fel, naplót vezet, h megörökítse az eseményeket, állandóan pörög az agya, h – az elég gyakran fellépő – problémákat megoldja. Még az élelem kérdésére is talál választ, jó botanikusként krumplit kezd termelni és sikerül is neki. A NASA jó pár nap után rájön, h életben van és Mark zsenialitásának és éleslátásának hála, kapcsolatba tudnak lépni. Ezek után sem leányálom persze az élet a Marson, teljesen egyedül, rengeteg nem várt probléma hátráltatja és mivel újra megszakad a kapcsolata a Földdel, egyedül kell eljutnia a több ezer kilométernyire lévő helyszínre, ahol az esetleges megmentésére várhat.
Nagyon nagyot túloznék, ha azt mondanám, h mindent értettem, mert nagyon nem, ez néha idegesítő volt, de mivel alapjában véve az itt sokszor előkerülő fizika, matematika, kémia nem nagyon tartoznak az érdeklődési körömbe, különösebben nem zavart a dolog. Persze a kimondottan az űrhajózáshoz kapcsolódó szakkifejezések, elméletek stb., még kevésbé voltak számomra tiszták és követhetők, de mégis a regény úgy van megírva, h valahogy tudja még a leglaikusabb is követni. Nyilván engem egyébként is jobban megérintett és foglalkoztatott a dolog emberi oldala, mint a tudományos és így - h nagyjából csak azt is értettem;) – is nagyon tetszett.
Remek, izgalmas, fordulatos történet, Mark Watney jó humorral megírt naplóbejegyzéseivel tarkítva és kulisszaként a Mars, a vörös, misztikus bolygó.
Nagyon érdekes a könyv története is. A szerző, Andy Weir informatikusként dolgozott, amikor 2009-ben elkezdte írni a könyvet. Komoly kutatásokat végzett, h minél élethűbb legyen minden, mégsem talált kiadót. Eldöntötte, h ingyenesen, folytatólagosan teszi fel a saját honlapjára, majd a rajongók kérésére az Amazon Kindle változat is elérhetővé vált és 3 hónap alatt 35 ezer példány fogyott belőle, ez persze már a kiadók érdeklődését is felkeltette. 2013-ban jelent meg nyomtatásban és 2014-ben már a New York Times Bestseller listáján szerepelt. 2015-ben film is készült belőle Mentőexpedíció címmel, amit Magyarországon, az etyeki stúdióban forgattak, Matt Damonnal a főszerepben. A filmet hét kategóriában Oscar-díjra is jelölték.

2016. február 7., vasárnap

Kristin Hannah: Ein Garten im Winter

Régóta várt olvasásra ez a könyv és nagyon örülök, h végre sorra kerítettem.
A jelenben játszódó kerettörténetben megismerjük a nővéreket, Meredithet és Ninát, akik nem is élhetnének különbözőbb életet. Meredith hozzáment az első szerelméhez, szült 2 kislányt, akiket nagy szeretetben neveltek fel és akik már egyetemisták, nem laknak otthon. A férjével eltávolodtak egymástól és a nő a családi gyümölcsöskertben tevékenykedik.


Nina, bár 37 éves, nincsenek gyerekei, férje, helyettük az állandó utazgatást, az adrenalint választotta. Világhírű fotós, aki legszívesebben a veszélyes, háborús területekről tudósít. Bár van barátja, fél mindenféle kötődéstől, nem engedi igazán közel magához a férfit.
Apjuk halálos ágyánál találkoznak újra a nővérek, akinek utolsó kívánsága, h hallgassák végig édesanyjuk meséjét, amit gyerekkorukban is mesélt nekik. Anyjuk orosz származású, hideg-rideg, életét a saját szabályai szerint élő nő, lányai egész életükben szendvednek attól, h csakis a férje, a lányok apja iránt képes bármiféle érzelemre. Anya és lányai között a kapcsolat mindig nagyon hűvös és távolságtartó volt. A családfő halálára, aki összekötötte a 3 nőt, mindenki a tőle szokásos módon reagál: Nina a munkába menekül és igyekszik újra minél messzebbre kerülni, Meredith mindent a saját nyakába vesz, az anyjuk pedig ugyanolyan szenvtelen és megközelíthetetlen, mint mindig.
Ám, amikor néhány hónap elteltével újra találkoznak, és az anya elkezdi mesélni a gyerekkorukból jól ismert történetet és kisebbik lánya állandó ösztönzésére mindig tovább és tovább meséli, lassan rájönnek, h ez nem egy mese, herceggel és fekete lovaggal, hanem az édesanyjuk története a sztálini Szovjetunióban. Elképesztő fordulatokban, szenvedésekben és sorscsapásokban volt része a nőnek, ami megmagyarázza, megérteti az olvasóval is furcsa viselkedését, sokszor rideg, szívtelen viselkedését. A „mese” vagy inkább rémtörténet alatt anya és lányok életükben először kezdik valóban megismerni egymást, kinyílnak egymásnak, végre kezd megtörni a jég és közel kerülnek egymáshoz.
Az elég langyos kezdés után egy abszolút lebilincselő történet kerekedett a regényből, aminek második felét ennek megfelelően szinte le sem tudtam tenni és még a végére is tartogatott egy hatalmas csavart. Nagyon tetszett, h ez egy valódi történet, nem rózsaszín, nem idealizált, ezáltal hihető, emberi is volt számomra. Szintén nagyon fontos, h van mondanivalója, értelme és felfed egy sötét történelmi korszakot.
Érdekes, h időnként az az érzésem, mintha „megtalálnának” bizonyos témája könyvek, most is ez a helyzet, rövid időn belül, már a 3. könyvet olvastam, amiben a gyerekek kutatják a szüleik múltját, ill. amiben igen fontos szerephez jut a szülő-gyerek kapcsoalt.
Jó néhány könyvem van még a szerzőtől, ez volt az első, amit olvastam tőle, de biztosan nem az utolsó. Néhány regénye megjelent az írónőnek magyarul, ez sajnos nem.

2016. február 4., csütörtök

6. blogszülinap!

6 éves a blog és én már alig emlékszem, milyen volt nélküle olvasni;).
Ebben az időszakban összesen 531 bejegyzést írtam, 510 könyvről és a látogatottság a napokban elhagyta a 182 ezret!


A blog legolvasottabb írásaiban nincs nagy változás, továbbra is az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz, áll az élen, jóval több, mint 2x annyian kattintottak erre, mint a 2. Smaragdgrünre. A top 5 legolvasottabb írásba új bejegyzés került, Carina Bartsch Türkisgrüner Winterjével, így Agassi önéletrajzi könyve, az Open visszacsúszott a 4. helyre, míg a Shades of Grey trilógia első része már csak az 5.
A rövid kis összegzés után folytatódik az olvasás és jönnek a bejegyzések az újabb olvasmány élményeimről!

2016. február 2., kedd

Melanie Hinz: Damals, heute & irgendwo dazwischen

Józan ésszal nem tudja felfogni az ember, miért él még mindig a férjével a harmincas Mia. Andreas megalázza, kvázi háztartási cselédként tarjta, feladatta vele a munkáját, a karrierjét, becsmérlő megjegyzéseivel elérte, h abbahagyja a festést, ami pedig sokat jelentett neki. Mégis, továbbra is próbálkoznak, kisbabát szeretnének. Egy üzleti út azonban nem várt fordulatokat hoz a házaspár életébe.


Mia véletlenül találkozik az egykori nagy szerelmével, Joeval, aki olyan, mint volt: nem csak sármos és jóképű, hanem nagyon jó ember is maradt. A férfi még mindig a jó 10 évvel ezelőtti válaszokat keresi, miért is hagyta el akkor a nő. Bár a kapcsolatuk tökéletes volt, Mia túl fiatalnak érezte magát, valami ennyire véglegeshez, élni akart még, dolgokat kipróbálni. Mégsem az egykori szerelem, hanem egy véletlenül megtalált számla adja meg a lökést a nőnek a váláshoz és egy alkoholos éjszakai álom, fájón rádöbbenti, mit dobott el anno, milyen szép is lehetett volna az élete Joeval.
Nem nehéz kitalálni, h gyorsan újra egymásra találnak, de aztán - gondolom kellett még a sztoriba némi kis fordulat, így - a szerző hipp-hopp mindenen problémázó és bizonytalankodó libát csinált Miából, ezzel – számomra – egy csapásra unszimpatikussá téve. Harcol még egy darabig magával, meg Joeval, de végül persze nem menekülhet a happy end elől:).
Összességében nem gondolom, h ez a könyv kiemelkedne a többi hasonló kis limonádé közül, de a főszereplő „liábává” válásától eltekintve kellemes olvasmány volt, jó stílusban megírva, szerethető szereplőket felvonultatva.