Mhairi McFarlane: Fang jetzt bloß nicht an zu lieben

A 30-as évei közepén járó Harriet esküvői fotós és bár évek óta együtt van a barátjával, hallani sem akar esküvőről. Amikor a pasija ennek ellenére nagy közönség előtt megkéri a kezét, véget is ér a kapcsolatuk és a nő gyorsan annak a Calnak az albérlője lesz, akinek esküvőjén fotóznia kellett volna, ha az nem hiúsult volna meg, mert a pasi az oltár előtt hagyta faképnél a menyasszonyát.

McFarlane történeteit ismerve a végkifejlet nem túl nagy meglepetés, de ezúttal sem a szerelmen van a hangsúly a regényben, sokkal inkább főhősnőnk múltján és annak feldolgozásán, ill. a női szolidaritáson. A bántalmazás különféle formái közül ezúttal a lelki bántalmazás kerül a középpontba Harriet története által. Mindig szeretem a szerző regényeit, a cuki szereplőit és az általa boncolgatott komoly témákat. Ezúttal is megvan sok-sok tőle jól ismert séma, de utóbbi könyveihez hasonlóan ez sem ért számomra az első regényei nyomába, talán azért is, mert ezúttal sem olvastam, hanem hangoskönyvként hallgattam.

Anna Gavalda: Ich wünsche mir, dass jemand auf mich wartet

Jó 10 éve olvastam először Anna Gavaldától, több könyvet is, de azóta eléggé elfelejtődött. Most ez a 2003-ban megjelent novelláskötete került sorra. Alapvetően nem különösebben szívesen olvasok novellákat, de mivel egy hosszú utazásra kerestem olvasnivalót, gondoltam, jó lesz, ha rövidebb történeteket olvasok és nem nagy összefüggéseket kell „észben tartanom”.

12 novella, 12 különböző nemű, korú és foglalkozású mesélő osztja meg élete egy-egy fontos történetét. Egykori szerelmesek, akik amikor újra találkoznak, már túl késő; egy magzatát elvesztő anya; egy megerőszakolt állatorvosnő, aki bántalmazóit kiheréli….A legtöbb történetben van valami tragikus. Az elbeszélések komolyak, időnként már-már komorak, szomorkásak. Továbbra is tetszik Gavalda stílusa, ahogy ír, humorosan, sok helyzet komikummal, ami segít abban, h ezek a rövid kis elbeszélések, ne depresszíven hassanak az emberre, hanem inkább „reálisnak”, valódinak tűnjenek. Néhány közülük megérintett, elgondolkoztatott, mások kevésbé, de összességében felejthető olvasmány maradt a kötet. Magyarul Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol címmel jelent meg.

Caroline Brinkmann: Zimmer gesucht, Liebe gefunden

Aranyos sztori, cuki szereplőkkel, nem egy világrengető valami, de általában nem idegesítő, inkább szórakoztató, ez már komoly fegyvertény ebben a műfajban.

Az egyetemista Emmát 7 hónap idill után parkolópályára teszi a pasija, Leon, pont akkor, amikor össze akartak költözni. Mivel a kapcsolatukat az instán élték, ez meglehetősen nagy visszhangot vált ki az online felületeiken. Eddig minden annyira tökéletesnek tűnt köztük, így eleinte a lány nem érti, mi történt, de aztán a reakciókat hallva, egyre inkább rájön, h tényleg kirakat kapcsolatban élt, amiben nem adhatta és nem is adta önmagát. Ennek ellenére még epedezik Leon után, de aztán egyre inkább beindul a saját élete, új embereket ismer meg, új lakótársa lesz, praktikumot csinál és közben az exéről kiderül valami, ami nagyon gyorsan kiveri Emma fejéből. Sajnos a cím rögtön el is árulja a történet végkifejletét, ezért kár, egyébként szórakoztató, időnként humoros, könnyed hangoskönyv volt.

Lori Nelson Spielman: Heute schon für morgen träumen

Emilia olasz bevándorlók lányaként él New Yorkban, ahol a családi üzlet számára készít olasz finomságokat. Magának való, visszahúzódó, amolyan igazi szürke kisegér, akit a acsaládja is leginkább csak kihasznál munkaerőként, babysitterként, mikor miként. A család feje – jóval 80-on túl is – a nagymama, Nonna, aki szigorúan örködik minden és mindenki fölött.

Emiliát hirtelen Olaszországba hívja a nagyanyja húga, Poppy viszont a két nővér évek óta nem beszél egymással, így a lány tudja, h felesleges beleélnie magát, Nonna úgysem engedné el. Végül mégis a sarkára áll és unokatesójával, Lucyval elkísérik Poppy nénit, aki 80. születésnapját az óhazában akarja ünnepelni. Az utazás másik apropója, h mindhárman „másodszülött lányok” a családban és egyikük sincs férjnél, ahogy réges régen a többi másodszülött lány sem a családjukban, hisz átok ül rajtuk. Az utazás során aztán nem csak egymást ismerik meg jobban és kerülnek közelebb egymáshoz, hanem saját magukról is olyan dolgok derülnek ki, amit addig még önmaguknak sem mertek bevallani. Közben amolyan „történet a történetbenként” a lányok és az olvasók is megismerik Poppy néni szívszaggagó szerelmi drámáját, ami végül happy enddel zárul, 80-on túl. Nehéz ennek a regénynek a tartalmáról írni, a második felében eléggé meglepett, kellemesen. Egyrészről Spielman egy remek és szövevényes családi történetet mesél el, élethű szereplőkkel, akik a szívemhez nőttek. Másrészről a végére annyi érzelem van az egészben, h többször is megkönnyeztem, ami régen történt már velem, de a legvégén mégis mosolyt tudott csalni az arcomra. Szóval a szerző – általam olvasott – többi regényéhez hasonlóan ez is egy könnyed, mégis tartalmas és érzelmes olvasmány. Magyarul Sors, szerelem, Toszkána címmel jelent meg, a magyar cím és borító alapján nem hiszem, h belekezdtem volna.

Tonia Krüger: Here comes my Sun

Ebből a sorozatból meghallgattam már decemberben az első részt, az volt a „tél”, az tetszett is, ez a „tavasz”, ez már kevésbé. Nem sorozat abból a szempontból, h a szereplők mások, de van némi átfedés, az itteni főszereplő lány, Jamie is lazán ahhoz a baráti körhöz tartozik, akikat már megismertünk az első részben.

Jamie épp szakított a vőlegényével, miután kiderült, h az rendszeresen megcsalta. Még egyetemre jár és egy újságnál gyakornokként dolgozik, ahol a legnagyobb szerelmi történetekről ír cikket, a szerkesztőség legnagyobb Casanovájával, Ryannel, engem kb. itt vesztett el a sztori. Innentől kezdve felvonultatja a szerző a szokásos kliséket, mindenki óva inti a lányt a nőcsábász Ryantől, de persze ahogy az már lenni szokott, lassan kiderül, h egy szó sem igazróla, ő a legjobb, leglovagiasabb és csak Jamie kell neki, blablbabla…Mindez súlyosbítva van még a pasi részéről egy múltbéli „kereszttel”, ami alaposan megnehezíti a happy endet. Szerintem erre sem tudott a szerző hihető megoldást kitalálni, de a happy end persze nem maradt el. Nagyon sok jól ismert sablon volt benne, kevés meglepetés, vagy újszerű elem, a szereplő ábrázolás sem sikerült túl jól szerintem, legalábbis én nem kedveltem meg őket és kb. a felétől a motivációm a hallagtására (ezt is hangoskönyvként hallgattam a Spotify-n) az volt, h akkor előbb a végére érek, de túúúúl hosszúúúú is.

Mark Twain: Ádám és Éva naplója

Ez a kis könyvecske nagyon üdítően hatott a sok túlkonspriált mai olvasmány között. Bár nem olvastam sokat Mark Twaintől, de a tőle származó – általában nagyon humoros és/vagy bölcs - idézetekre már sok évvel ezelőtt felfigyeltem.

Felváltva olvashatjuk Ádám és Éva, vagyis az első emberpár naplóbejegyzéseit, egymásra találásukról, különbözőségükről, világszemléletükről, sok-sok humorral átszőve. A hosszú hajú, aki Ádám nyomában jár állandóan és fecseg és a „teremtés koronája”, aki nem tudja eldönteni, hogy az Éva által „begyűjtött” állat, akit Káinnak neveznek el, vajon kenguru vagy medve…Tényleg annyira rövid és szórakoztató, h nyugodtan lehetett volna még egy kicsit hosszabb. Könnyed délutáni kikapcsolódásnak ajánlom.