2014. július 30., szerda

Julia Kaufhold: Löffelchenliebe

Anna menő utazási újságíró, de a szerelemben nem boldogul. 35 évesen még mindig a hercegre vár, aki persze hirtelen fel is bukkan, méghozzá egy nála 10 évvel fiatalabb gyakornok személyében. Nagyon is hamar egymásra találnak, de ezt valahogy nem találtam annyira hihetőnek, mert persze lehet ilyen és van is, de ahogy leírta, fura volt és túl gyors, pár oldalon belül ott vagyunk, h dúl a láv meg minden…Szerintem a legtöbb nő nem megy bele könnyen egy kapcsolatba, egy nála 10 évvel fiatalabb férfival.


Bár Daviddal minden klappol, legalábbis érzelmileg, de a már jó ideje a saját életét élő és a saját pénzét költő Annának azért kicsit nehezére esik a sátorozás, meg a bringázás, mások az elvárásai, az igényei, mint az egyetemista srácnak, ráadásul kiderül, h a fiú gyereket sem akar, ami viszont egyre sürgetőbb kérdés a nő életében. Bár nagyon fájdalmas meghozni ezt a döntést, szakítanak, hisz Anna úgy érzi, nem tudja és nem is akarja gyerek nélkül leélni az életét.
Az élet rögtön alternatívát kínál neki, a jóképű, nála idősebb és kőgazdag Hector személyében, aki rögtön azzal nyit, mennyire szeretne gyereket, egyébként is ideálisnak tűnik: a tenyerén hordozza Annát, drága ajándékokkal halmozza el, mindennek klappolnia kellene, de a szerelem nem így működik, attól, h az agya tudja, ő lenne az ideális, a szíve egészen más véleményen van.
Némi bonyodalom után kiderül, h Hector nem is annyira ideális, mint szeretne lenni és hogy teljes legyen a happy end, Anna és David is rádöbbennek, h életük szerelme fontosabb, mint egy gyerek, ill. mint a szabadság.
Ez persze szép és jó, de vajon működik-e hosszú távon? Hisz ezek a fontos felismerések még nem oldják meg azokat a problémákat, amik abból adódnak, h eltérő életszakaszban vannak, mások az anyagi lehetőségeik, az elvárásaik stb.. Szóval szerintem a könyv sok manapság aktuális témát dob fel (korkülönbség a nő javára, élet gyerek nélkül), csak kár, h ezeket aztán elég felületesen kezeli és egy chick-litnél több nem jön ki az egészből:(.

2014. július 26., szombat

Melissa Panarello: Minden este 100-szor, kefével

A szerző 17 éves volt, mikor Olaszországban megjelent és nagy botrányt kavart a naplója. A szicíliai diáklány ugyanis 15 éves korában átélt első szexuális élményéről ír, majd a folytatásról.


Egy fizikailag érett lányról van szó, aki egyre inkább vágyik a testi szerelemre, össze is jön egy fiúval, de a nála pár évvel idősebb srác, csak kihasználja, megalázza szexuálisan és minden más módon is. Mintha Melissa homlokára lenne tetoválva, h bármiben benne van, egyre vadabb alakokkal hozza össze a sors és ő mindenbe belemegy, bár amire igazán vágyik az egyértelműen a szerelem és a gyengédség, de pont ez az, amit senkitől nem kap meg. Számomra sokkoló volt, h milyen kalandokba bonyolódott még a matek tanárával is, akihez korrepetációra járt és főleg az, h mennyire képes alávetni magát bárkinek. Esténként a haját 100-szor átfésüli, hogy megtisztuljon (innen a cím), mindhiába. Egyre messzebbre megy, egyre durvább ügyei vannak, mikor aztán találkozik valakivel, aki végre normálisnak tűnik és tényleg ő érdekli, megtorpan, hisz már komoly múltja van, zsenge kore allenére, attól fél, nem érdemli meg , nem teheti boldoggá a fiút. Aztán mégiscsak eljön a várva várt boldogság, a szerelem, amit önfeledten tud élvezni Claudio karjaiba, mindenféle perverzió nélkül, de erről már csak nagyon felületesen olvashatunk. A könyv sokkal inkább a a folyamatos szexuális megaláztatásról szól. Kíméletlen, brutálisan őszinte és tulajdonképpen érthetetlen mindez…
Gondolom a pikáns téma miatt sikerre számívta, 2005-ben még film is készült belőle. A könyv 40 országban jelent meg és Melissa Panarellonak azóta két további könyve is megjelent.

2014. július 20., vasárnap

Michel Birbaek: Beziehungswaise

Egy 7 éve együtt lévő, egymást szerető pár életébe csöppenünk, a pasi a mesélő, aki stand up humorista, de épp nem megy túl jól neki, a barátnőjének viszont fut a szekér, Wolfsburgban dolgozik a vw-nél. Szeretik egymást, de alig találkoznak, nincs szex, de nem beszélnek a nyilvánvaló problémákról. Kiderül h a nőnek fél évre Kínába kellene mennie – ez keveri fel az állóvizet, aminek hatására szakítanak. Kapcsolatuk tragédiája, h bár szeretik egymást, hiányoznak egymásnak, állandóan egymásra gondolnak, de a vágy már nincs meg, barátokként tekintenek egymásra és bármennyire is szeretnék, tudják, ez már nem is fog megváltozni.


7 év nagy idő, a kapcsolatokban sokszor jelent fordulatot és sokak életében is 7 évenként állnak be nagy fordulatok. Főhősünk, Lasse életében mindenképpen így van ez, hisz nem csak a kapcsolatának lesz vége, hanem az édesapja állapota is ekkor fordul válságosra és a munkájában sem találja már a helyét.
Sajnos a jó kezdés számomra ellaposodott elég korán, nagyon a stand up-ra terelődik a szó, elég részletesen és közepesen ír válogatásokról fejezeteken át, aztán hosszú-hosszú oldalakon keresztül csak az apja betegségéről tudósít. Tess és a hozzá fűződő fura kapcsolata jelenti csak az állandóságot, gondolom ennek kellene összefűzni a törénetet, de nem nagyon sikerül.
A végén szó sincs happy endről, de minden nyitott fejezet lezárul, az élete minden szinten válaszúthoz érkezett. De legalább újra felébredt, látja már nem csak a negatívumokat, hanem az új lehetőségeket is, végre kimondott és befejezett dolgokat.
Bár annyira nem tetszett, de mindenképpen érdekes könyv volt. Mer egy kicsit szembe úszni az árral és arról írni, mi történik egy kapcsolattal évek múltán, hogy alakul át, mikor elmúlnak az első nagy fellángolások. Nem nagyon lehet tudni, hova fog kilyukadni a történet, de szerintem a lehető legjobb lezárást választotta. A regény főhőse - csakúgy, mint a szerző – dán, naná, h nekem ez azért szimpivé tette az egészet;).
Michel Birbæk Koppenhágában született, de már évek óta Kölnben él, forgatókönyvíró, író és humorista. Mondjuk ez egy másik érdekes dolog volt…a humor…minden nemzet nagyon mást ért alatta, ez ismét kiderült számomra;). Hangulatában, az elbeszélési módban Tony Parsonsra emlékeztetett egy kicsit, főleg az elején, ez lenne egyébként a nekem tetsző irány;).
Bár a borító kevéssé kapcsolódik a történethez, a cím poénos, egy szójáték. A „beziehungsweise” illetvét jelent, de mivel egy e-t, a-ra cserél kapcsolatárvát jelent, ez a szó persze igazából nem létezik, de itt mégis fején találja a szöget.
Évek óta készültem már a könyv elolvasására, most a Várólistám segítéségével végre sikerült!

2014. július 17., csütörtök

Adam Fletcher: Wie man Deutscher wird in 50 einfachen Schritten

A könyvecske megmutatja, hogy lehet valaki 50 egyszerű lépéssel német. Eszem ágában sincs azzá lenni, de az ilyen sztereotípia gyűjtemények mindig is érdekeltek, mert némi igazság azért általában rejlik bennük. Azt kaptam, amit vártam – egy könnyed, szórakoztató olvasmányt, sok bólogatást, de talán nem annyira sztereotípiákat, hiszen nem a bőrnadrágról és a sörvedelésről olvashatunk, hanem sokkal inkább „insider” infókat kapunk, amikat csak az országban élve, vagy rendszeresen németekkel érintkezve tapasztal az ember.


A 30 éves angol szerző először blogot írt, How to be German címmel. A több, mint 1 millió olvasó és a több ezer kommentár hatására kiegészítette, illusztráltatta és ebből lett a könyv.
Felvonultatja a németekre leginkább jellemző dolgokat, ill. azokat a dolgokat, amik a külföldieknek leginkább szembe szöknek. A reggeli fontosságáról, a praktikus öltözködésükről, a német kenyér imádatukról olvashatunk, de nem maradnak ki az Apfelschorle és egyéb Saftschorle szenvedélyeik sem, vagyis az almafröccs és a vizezett gyümölcslé mániájuk. Ám mostanság a többség legszívesebben már bionadét iszik és csakis biot vásárol, mi mást?
Szó esik a németek direkt kommunikációjáról, ami a legtöbb más népnek eléggé megfekszi a gyomrát, azt mondják, amit gondolnak, semmi cukorszirup! Levélben és mailban viszont szeretnek udvariaskodni, a „mit freundlichen Grüßen” elmaradhatatlan kelléke az írásos kommunkiációnak és szintén naggggyon tipikus. Kedvenc vasárnapi szórakozásuk még mindig a Tatort, vagyis a Tetthely, ami anno még nálunk is futott, hát ott még minidg nagyon menő. Bár az angol szerző csak azon van fennakadva, h Németországban szigorúan aznap kell ünnepelned a szülinapod, nem az előtte vagy utána következő hétvégén, szerintem nekünk ez a nagy össznépi szülinapi ünneplés is kicsit szokatlan. Nagyon találó a szórakozásról írt szösszenete is, amit le is fordítottam, mert sok igazság van benne.

A szórakozásnak megvan a helye és az ideje, ezeket előre meg kell határozni és a határidőnaplóba bejegyezni. Minden más könnyelműség és káosz. Szóval ülj le és tervezd meg a napot, a hetet, majd a hónapot. Aztán foglald le a nyaralásodat 2017-ig. Hogy a dolog egyszerűbb legyen, utazz egyszerűen mindig ugyanoda. Mit szólnál Mallorcához? Minden más német is odamegy, szóval valami lehet ott.

Szóval ezért számít Németország 17. tartományának a Baleár-sziget;).
Saját tapasztalataim szeirnt egy nagyon jól összeszedett kis gyűjteményt hozott össze a szerző, tényleg a mai német társadalomra legjellemzőbb dolgokat gyűjtötte össze, nekem időnként nagyon kellett nevetnem:).

2014. július 13., vasárnap

Jojo Moyes : Weit weg und ganz nah

Jess egyedül neveli matekzseni lányát, Tanziet és volt férje előző kapcsolatából származó fiát, Nickyt. A fiatal nő takarítással és pincérkedéssel keresi a kenyerét, semmire sem jut ideje a munka mellett és így is éppen csak megélnek. Mikor a lánya egy nagyon jó ösztöndíjat kap egy remek iskolába, egyrészről örül, másrészről rá kell jönnie, még azt a keveset sem tudja összeszedni, amit neki kellene finanszíroznia.
Ed Nicholls, az IT bizniszben csinálta meg a szerencséjét, soha nem érdekelte a dolog üzleti része, csak a szakmája, de persze élvezte a mellékhatásként dőlni kezdő pénzt. Jess az ő vidéki házában is takarít, ahol még sosem látták a tulajt, ám amikor forróvá válik a lába alatt a talaj, itt húzódik meg a férfi.


Jess egy kétségbeesett, kilátástalan vállalkozásba fog a gyerekekkel, egyetlen kiútjuk az anyagi csődből egy Aberdeenben rendezett matek olimpia, ahol Tanzie megnyerhetné a tanulmányaihoz szükséges pénzt. Bár Ed finoman szólva sem tesz jó benyomást Jessre, ám az események fura láncolata miatt mégis nem sokára együtt tartanak Skócia felé. Sok-sok bonyodalom és kaland után érkeznek meg, közben megismerik egymást, összekovácsolódnak, megváltozik sok mindenben a véleményük egymásról, két teljesen más világ találkozik. Ed rájön, h milyen más gondjai vannak az embernek, ha nincs pénze, a saját problémái relativizálódnak kicsit, Jessnek pedig az kezd derengeni, h bár nincs pénzük, de nem feltétlenül az jelenti a boldogságot. Persze a két felnőtt főszereplő között szerelem szövődik, ez túlságosan magas labda volt ahhoz, h ne csapja le az írónő;), mégsem degradálnám a regényt szerelmes regénnyé, mert annál sokkal több szerintem. A közös utazás nem ér véget Skóciában, rengeteg minden történik még azután is, a vége felé alig tudtam letenni. Persze az is igaz, h itt már talán a kelleténél gyakrabban nyúl klisékhez, de addigra már annyira magukkal ragadtak a szereplők, h nem érdekelt.
Rengeteg fontos téma kerül elő, a teljesség igénye nélkül: csalás, megcsalás, hazugság, szerelem, szeretet, barátság, betegség, szegénység, kirekesztettség, ezekből egy csodás regényt sző a szerző. Nagyon szépen megírt és elmesélt történet, rendkívül szimpatikus szereplőkkel, megejtő emberi sorsokkal, időnként nagyon filmszerűen elmesélve.
Nekem nagyon tetszett, így jelenleg 2-1-re áll Jojo Moyes nálam, egy nagyon- és egy kevésbé tetszett regénye után, nyerésre áll;).
Magyarul még nem jelent meg a könyv, de gondolom nem fog sokáig váratni magára.

2014. július 9., szerda

Alex Miller: Lovesong

Az egyik barátnőm ajánlotta a könyvet, pont miután kiveséztük, h aránylag nagy arányban nem nagyon tetszettek neki az általam ajánlott olvasmányok:). Immáron ez is azok közé tartozik, amiben nem egyezik teljesen a véleményünk.


A cím és a szerző neve, bennem egész más asszosziációt váltott ki, ami nyilván hülyeség, főleg a szerző nevéről bármire is asszociálni;), szóval mást kaptam, mint amit tudatlanul vártam.
Melbourneben vagyunk, ahol egy idős író épp hazatért néhány hónapos velencei pihenése után. Időközben a közelükben egy kis családi pékség nyitott ki, a gyönyörű Sabiha vonza be az üzletbe, ahol megismeri a férjét Johnt és a kislányukat, Houriát. A férfivel többször összefut az író, kiderül, h tanár és mivel az öreg megsejti, h valami érdekes van a múltjukban, szóra bírja, John pedig mesélni kezd.
Az ausztrál férfi és tunéziai felesége Párizsban találkozott és szeretett egymásba, ahol egy kis vendéglőt vezettek aztán éveken át. A nő mindennél jobban vágyik egy gyerekre, de csak egyre és az csak egy lány lehet, egészen különös érzései vannak a születendő lányával kapcsolatban. A férfi viszont vissza akar menni Ausztráliába, h a gyerekeik ausztrálként nőjjenek fel, ahogy ő is, a felesége viszont hallani sem akar erről, ráadásul a várva-várt gyerek sem jön. A házaspár egyre inkább elhidegül egymástól, úgy tűnik, bár szeretik egymást, de mások a célok, a vágyak. Sabiha a paradicsomárus 11 gyermekes olasz Brunoban látja a megmentőt, gyermeket akar, bármi áron, kihasználja a férfit, akinek ezzel „el is veszi” az életét és akitől végül a lányát kapja.
Végre véget ér gyermeke parttalan sodródása a sötétségben; a kisbaba elindulhat az édesanyja felé. Sabiha szenvedélyesen szeretett volna egy kislány édesanyja lenni: világra akarta hozni, támogatni, bátorítani akarta, és az életét adni érte, ha kell.
Nagyon nehéz és érdekes erkölcsi kérdést boncolgat itt az író: a férjét, vagy a meg nem született gyermekét árulja el, hagyja cserben Sabiha, kit, mit válasszon? Szentesíti-e a cél az eszközt? Hogy reagál a férj, mikor kiderül minden?
Én nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, a döntéseikkel, persze nem is voltam ilyen helyzetben, de azt hiszem, Sabiha döntése nem mindennapi, ahogy a férje, John reakciója sem. Bár a törénet érdekes, de a szereplők nem váltak számomra hús-vér emberekké, ráadásul a regény elég vontatott lett a vége felé.
A cím szerintem kicsit félrevezető, nem azt a fajta szerelmes regényt kapjuk, amit az esetleg sejtet.
A szerző, Alex Miller számos díjjal kitüntetett ausztrál író, akinek eddig tíz regénye jelent meg. A Lovesong 2011-ben Ausztráliában az év könyve lett.

2014. július 5., szombat

John Green: Das Schicksal ist ein mieser Verräter

Az első könyv, amit Greentől olvastam (Eine wie Alaska) nem tetszett túlságosan, így nem volt tervben, h elolvasom az új regényét. Végül azért került mégis sorra, mert tényleg jó kritikákat kapott – ami mondjuk mostanság nem jelent sokat nálam – ráadásul moziban láttam a film előzetesét és az már tényleg felkeltette az érdeklődésemet a könyv iránt.


Hazel 16 éves, 3 éve nem jár már suliba, először nyirokcsomó rákja volt, majd tüdő áttét, jó ideje a végső stádiumban van. Mivel a szülei szerint depresszióval küzd, unszolásukra egy önsegítő csoportba jár, szintén beteg fiatalok közé. Itt ismerkedik meg Augustusszal, a lehengerlő modorú, oltári helyes, amputált lábú sráccal. Azonnal megtetszenek egymásnak, különleges kapcsolat alakul ki közöttük, ami aztán szerelemmé válik. Központi szerepet kap egy regény és annak szerzője, a holland származású Peter Van Houten. Hazel minden vágya, h megtudja a történet folytatását, h mi lett a szereplőkkel, Augustussal felveszik a kapcsolatot a szerzővel és pár napot Amszterdamban töltenek. Meglátogatják az írót, aki bár nagy csalódás, de az út mégis életük legszebb napjait valamint szerelmük csúcsát és beteljesülését jelenti. Utána viszont jön a sokk és a hatalmas, nem várt fordulat a regényben és az életükben…
Egy fantasztikusan megkapó történet, remek stílus, csodás szereplők, pörgős, humoros párbeszédek és sok-sok nagy igazság, tanulság. Sokkal jobban tetszett, mint a szerző másik könyve, amit olvastam. A komoly és szomorú téma ellenére van benne mégis valami olyan könnyedség, ami nagyon jót tett a történetnek, könnyen olvasható, gördülékeny, de mégis mély olvasmány.


Párhuzamosan olvastam – véletlenül – a Ma szőke vagyok c. könyvvel, ami szintén egy rákos lány története, mégis egészen más a kettő, mert Hazelnek tulajdonképpen esélye sincs a gyógyulásra, ez az alapvető nagy különbség. Két lány, két sors, egy betegség, két nagyon tanulságos, erőt adó olvasmány.
Magyarul Csillagainkban a hiba címmel jelent meg, a mozikban most játsszák, ugyanezzel a címmel.