2014. december 28., vasárnap

Karen Swan: Ein Weihnachtskuss für Clementine

Miután az első könyv, amit olvastam a szerzőtől nagyon tetszett és mivel a cím egyértelműen valami karácsonyi sztorit sejtetett (Karácsonyi csók Clementinenek), nagy elvárásokkal kezdtem neki a regénynek, pár nappal azután, h rátaláltam.


Clem 29 éves, angol jómódú családból származik, az a típus, akinek csak megszületni volt nehéz: a bátjya cégénél dolgozik, de idejét leginkább a shoppingolás, a partyk és a pasik töltik ki, akik ragadnak rá, elvégre nem mindennapi külsővel áldotta meg a sors. Ám szilveszterkor hirtelen minden romba dől, felelőtlenségével és könnyelműségével egy szempillantás alatt teszi tönkre a bátyja cégét. Bár ezután mindent elkövet, h kihúzza a csávából a minőségi bőrökkel foglalkozó vállalkozást, semmi nem úgy sül el, ahogy szeretné.
Közben állandóan – leginkább a legváratlanabb szituációkban - felbukkan az életében egy pasi, akihez valami egészen elképesztő szexuális vonzalom fűzi őket egymáshoz. Clem számára világossá válik, mit gondolnak róla az emberek: egy könnyűvérű it-girl, akinek semmi sem számít, egy italért bárkivel elmegy, nem akar kötöttséget, nem akar megállapodni, 3 hónapnál tovább senkit sem tűr meg az életében. Közben azért kiderül, h valami lappang a háttérben, a múltban, de a szerző rafináltan őrzi a titkot.
A titokzatos és őrjítő idegen sem tágít, mindenáron meg akarja szerezni magának Clemet, ezért megbízza portofinoi villájának teljes renoválásával és berendezésével. Bár a nő minden porcikája tiltakozik az ellen, h Olaszországba menjen, ráadásul lövése sincs a lakberendezéshez, ez látszik az egyetlen módnak arra, h kihúzza a családi vállalkozást a kátyuból.
Hatalmas meglepetésre remekül helytáll és meg is változik Olaszországban, persze összejön a dúsgazdag Gabriellel is, akinek komoly tervei vannak vele. Közben egyre sokasodnak az árnyak és az utalások a múltból.
Ez még mind szép és jó is lett volna, megint tetszett, h minden van benne: divat, luxus, utazás, család, barátok, munka, meg persze pattogó szikrák és bonyodalmak, de nem egysíkú, némi humor, irónia színesíti az oldalakat. Jól látszik, h Karen Swan luxus női magazinoknál dolgozott, abszolút hozza ismét ezt a „felső tízezer feelinget”. A végére viszont már tényleg idegesített nagyon, h sejtet dolgokat, millió utalás van, de semmi, amiből az olvasó rájöhetne a titokra, ez egy darabig izgalmas, egy idő után borzasztóan idegesítő. Ráadásul még nyújtja is, mint a rétestésztát…A végén persze választ ad minden kérdésre, van néhány meglepő csavar benne és persze happy end a köbön, de nálam elszakadt a húr közben, szóval a vége sem hatott meg nagyon.


Ez a 2. könyv, amit a szerzőtől olvastam, egyrészről nagyon más,mint az előző, másrészről sok hasonlóság van, a történet bonyolításban és a szerelmi szálban is.
Ahogy fent már írtam, a címe miatt kezdtem karácsony előtt olvasni, de ahhoz nem sok köze van, a cím sem találó, talán inkább az volt a cél, h valami jó kis karácsonyi (hangulatú) olvasmányra vágyva vásárolják meg sokan.

2014. december 26., péntek

Marko Leino: Wunder einer Winternacht

Nikolas szülei és kishúga tragikus körülmények között meghalnak, épp karácsonykor. A családjával egy finn szigeten élt fiút a halászfalu Korvajoki lakói nevelik fel, minden családnál egy évet tölt, karácsonykor kerül sor mindig a búcsúra. Az 5 éves kisfiú kezdetben vígasztalhatatlan, de az év végére megszereti új „testvéreit”, ezért aztán mikor búcsút vesz tőlük, kis fa figurákat farag nekik.


Ezt a hagyományt aztán minden évben folytatja, egyre több gyereknek készít ajándékot karácsonykor, mígnem 13 évesen végképp búcsút vesz a falutól, h a mogorva asztalosmesterhez költözzön. Bár eleinte nem könnyű a sorsa mellette, de lassan megenyhül az öreg szíve, Nikolas pedig remek asztalossá érik mellette. A fiú először titokban, később az öreg segítségével készíti továbbra is a karácsonyi ajánékokat a falu gyerekeinek, közben férfivé lesz és elveszti az atyjaként tisztelt és szeretett asztalosmestert. Nikolasnak egyetlen célja marad az életben, a karácsony. Egész évben a gyerekek ajándékain dolgozik, rénszarvasokat és fogatot vesz, meg piros ruhát magának - mert ha azt viseli, jobban hallgatnak rá a rénszarvasok - és titokban siklik a havas tájon, h odacsempéssze a gyerekeknek az ajándékokat. Később, mikor már olyan öreg, h nem tudja mindezt elvégezni, az apák megegyeznek, h ők fogják minden évben meglepni a gyerekeket valamivel.
A történet első fele nagyon megható, de a második része elég meseszerű lett és kiss zagyva is, mert Nikolas, meg piros szerkó, rénszarvasok és Finnország, de karácsony?
Persze ezzel együtt egy szép történet, a szeretet erejéről, ami akár csodákra is képes. A regényben nincs időmegjelölés, azt tudjuk, h Finnországban játszódik, de az nem derül ki, mikor, gondolom egyrészről, mert mindig aktuális a mondanivalója, másrészről pedig a „Mikulás” sztori miatt.
Szóval ismét egy olyan könyvet olvastam, ami jó kritikákat kapott, ennek ellenére nekem nem nagyon tetszett. Túlságosan „példabeszéd” ízűnek éreztem sokszor, annyira a mondanivalóra koncentrál, h számomra nem alakult ki igazi történet, a szereplők szögletesek maradtak, a cselekmény nagyon szegényes.

2014. december 24., szerda

Boldog karácsonyt!

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden erre látogatónak és olvasónak!


Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek!

/ Wass Albert /

2014. december 22., hétfő

Daniela Felbermayr: Zauberhafte Weihnachten

A karácsony mániás new yorki Rachel pont szent este éjjelén kapja rajta a vőlegényét a szülei házában egy másik nővel, így egy világ omlik össze benne. A következő karácsonyt nem is akarja megünnepelni, helyette azt tervezi, h Hawaii-on sütetti a hasát. A sors azonban közbeszól, a járatát törlik, így köt ki egy amerikai kisvárosban. A Four Seasonsra számít, helyette a Four Reasons panziót kapja, de nem bánja meg.


A 4 idős hölgy által üzemeltetett kis hotel otthonos, hangulatos és megvan benne minden, h igazán kellemes és nyugodt napjai legyenek. Rajta kívül csak egy fura fickó szállt meg ott, aki el sem hagyja a szobáját.
Persze hamarosan kiderül róla, h Will nem is annyira fura, sőt egyenesen jóképű és az idős hölgyek máris arról ábrándoznak, milyen szép pár is lehetne a két fiatal, ők viszont inkább azzal vannak elfoglalva, h az anyagi csőddel küzdő hotelt kihúzzák a kulimájszból.
Bár Rachel és Will aztán persze összejönnek, de a pasi rögtön le is lép, kiderül, h egy családi tragédia miatt még nem kész egy új kapcsolatra, gondolja ő, de aztán megtörténik a karácsonyi csoda és a szentestét – ahogy a következőt is – mégis együtt töltik. Mindebben és már eleve abban is, h mindketten egy teljesen elhagyatott kis helyen kötöttek ki, nagy szerepe volt a Mikulásnak (Santa Claus).
Laza kis limonádé történet, de most erre volt szükségem, valami gyorsan olvashatóra és emészthetőre, de még így is helyenként túl bugyutának találtam. A stílusa is, hát khm, khm…időnként olyan érzésem volt, mintha ketten írták volna a regényt: voltak oldalak, amik annyira igénytelenül és sablonosan voltak megírva, h ihaj. Nem beszélve arról, h egy fél oldal erejéig úgy írta le Rachel és Will – szexuális – egymásra találását, mintha ctrl+c/ctrl+v-vel vette volna az ihletet a Shades of Grey-ből ;).

2014. december 18., csütörtök

Glenn Beck: Der Weihnachstpullover

Ed szülei nem éppen jómódúak, de apja halála után még nehezebb anyagi helyzetbe kerülnek. Az anyukája igyekszik mindent megtenni, de a 12 éves Ednek, mint minden gyereknek vannak elvárásai. Leginkább egy szuper, piros bringát szeretne karácsonyra, helyette viszont egy kötött pulóvert kap.


Bár nem akarja megbántani az anyukáját, mégsem tudja leplezni csalódottságát, ami nagyon rosszul esik az édesanyjának, hisz arra is alig volt pénze, h összeszedje a jó gyapjúra a pénzt, minden este a pulcsin dolgozott, remélte, h a fia megérti, mennyire szerette volna megvenni a biciklit, de egyszerűen nem ment. Szívszorító, ahogy leírja a biciklire várakozást, a csalódottságot, az ember megérti a gyereket, de átérzi az anya helyzetét is. Megérti mindkét félt és talán mindkettőjükhöz hasonló szituációban is volt már. Aztán ami utána következik, az maga a rémálom, több, mint büntetés Ednek: elégedettlenségével, makacsságával olyan szituációba haszolja az édesanyját, ami aztán balesettel és halállal végződik. Marcangolja a lelkiismeret, a nagyszüleihez kerül, de nem találja magát, a helyét, semmi és senki sem elég jó. Neki szülőkre lenne szüksége, nem nagyszülőkre, szívszaggatóan vágyakozik utánuk és közben bolondságokat csinál.
A történet tanulságos és meglepően komoly, de aztán elbagatellizálja, zárójelbe teszi a végére a nagy részét, de végülis jól van ez így, mert elgondolkodtatja az olvasót – nem az ajándék a lényeg, hanem a szándék, a szeretet és erre a gyerek Ed is rádöbben, még időben. Most még nekünk sem késő, h a karácsonyi rohanás közepette meáglljunk egy percre és elgondolkodjunk, ki és mi a fontos számunkra az ünnep alkalmával. Állítólag ez a szerző igaz története, 30 évébe került, h megírja a gyerekkorában átélteket. Persze változtatott rajta, de az ötletet a saját élményei adták.

2014. december 9., kedd

Toni Morrison: Jazz

Egy könyvet olvastam eddig a Pulitzer- és Nobel-díjas írónőtől és most jött a második ami ráadásul az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is fent van.


Az 1920-as évek Harlemében játszódó regény 1992-ben jelent meg. A cím alapján valami egészen másra számítottam, maga a jazz, a zene, szóba sem kerül, de a kor, amiben játszódik, az ennek a zenei stílusnak a virágkora, ill. a nagyváros élethez is ez passzol.
A központi témára, ami köré az egész regény épül, rögtön az elején fény derül: a középkorú Joe megölte fiatal szeretőjét, Dorcast. Felesége Violet így két okból is megdöbben: a férjének szeretője volt és még ráadásul gyilkos is.
Ezután a szereplők történetét és egymáshoz való viszonyukat boncolgatja. Az afro-amerikai házaspár, Joe és Violet délről származnak, ahol átélték a rasszista erőszak mindenféle formáját. New York, a nagyváros kínál nekik új lehetőséget, szabadságot. Megismerjük a házaspár közös több, mint 20 éves krónikáját. Bemutatja a fiatal lányt, az áldozatot Dorcast is és további szereplők árnyalják a regényt. Ráadásul szóhoz is juttatja őket, gyakran változik az elbeszélő személye, így ugrálunk a perspektívák között. Ízelítőt kapunk az afro-amerikaik helyzetéről is a vidéki Amerikában a századfordulón ill. a 20-as évek New Yorkjában.
Sokak szerint Morrison stilisztikailag legjobb műve ez, ami egyébként egy trilógia része. Magyarul is megjelent A kedves ill. A paradicsom is, ezek közé ékelődik be a Dzsessz. Nem tudtam, h van előzménye és folytatása is, de nem is zavart, önnállóan is megállta a helyét. Mondjuk nem is kaptam kedvet a másik két részhez, annyira nem tetszett ez. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a szereplőkkel és őszintén szólva magával a történettel se nagyon… Elég vontatottnak is találtam, végig az volt az érzésem, h már hetek óta olvasom, aztán majdnem így is lett…

2014. december 4., csütörtök

Carolina de Robertis: Die unsichtbaren Stimmen

Régóta várakozott ez a regény a polcomon és most a Várólistámról került sorra.


A történet Dél-Amerikában, Urugayban és Argentínában játszódik és egy család 4 női generációjának történetét kíséri figyelemmel. Parajita sorsa - aki a természetből meríti az erejét, gyógynövényekkel foglalkozik - nem egyszerű a századelőn, 4 gyerekével, csapodár férjével, de lányának, Evának még inkább kijut: 10 évesen abbahagyja az iskolát és apja barátjának a cipőboltjában kezd dolgozni, aki aztán rendszeresen megerőszakolja. Apja nem neki hisz, Buenos Airesbe menekül, ott férjhez megy egy jómódú orvoshoz, miközben 2 gyereke születik arról álmodik, h költő lesz. Később menekülni kényszerülnek Peron uralma alatt Argentínából, így kerülnek újra Montevideoba. Lánya Salomé, már egyetemre játhatna, jó állása lehetne, helyette a Tupamarosba áll, ez az Urugay felszabadításáért küzdő gerilla szervezet. Egyre veszélyesebb helyzetekbe kerül, míg végül elkapják társaival együtt, megkínozzák, börtönbe kerül, ahol állandó erőszaknak van kitéve, ennek „eredményeként” születik meg lánya, Victoria a fegyházban. Később kiszabadul, de addigra a lánya már Amerikában van a bátjya családjával, ő pedig nem igazán talál vissza a normális életbe, nem is csoda olyan megpróbáltatások és több, mint egy évtizednyi börtön után.
Egy rendkívül érzelemgazdag történet, sok történéssel, amik során nem csak ennek a 4 nőnek a sorsát, hanem Urugay sorsát is végig követhetjük. Érdekes bepillantani a 20. század eleji urugayi vidék mindennapjaiba, majd az egyre fejlődő Montevideoéba, a válságok sújtotta ország életébe, olyan keveset tudunk minderről. Más mentalitás, más kultúra, más szokások, de ugyanaz a szabadság és igazság iránti vágy vezérli őket is, mint oly sok más embert vezérelt és vezérel ma is a világ minden pontján.


Érdekes kirándulás volt, sok új információval fűszerezve, bár számomra a vége kicsit hiányos volt, érdekelt volna, merre vezet Victoria sorsa, de a szerző ezt az olvasó fantáziájára bízta. Mint ahogy azt is, ki mit interpretál bele a címbe (A láthatatlan hangok) ill. a borítóba, egyik sem nagyon kapcsolódik nagyon a regényhez ugyanis.

2014. november 30., vasárnap

Mark Twain: Die schreckliche deutsche Sprache

Nem is igazi könyv, inkább csak egy kis rövid eszmefuttatás, címében (A szörnyű német nyelvről) nagyon pontos témamegjelöléssel. Bár eddig nem sokat olvastam Twaintől, de mégis nagyon rajongója vagyok, leginkább a szuper humoros és igaz mondásai miatt, rengeteg velős idézet kering tőle mindenfelé.


Az író maga is beszélt németül, ez adta a kiindulópontot, h értekezzen egy kicsit róla. Szerinte az, aki nem tanult németül, el sem tudja képzelni, milyen bonyolult nyelvről van szó. Nincs még egy ilyen nyelv, ami ennyire rendetlen és rendszertelen. Ezt már sokaktól hallottam, de abszolút nem értek egyet vele: szerintem nagyon strukturált, a szabályok követésével aránylag könnyen elsajátítható nyelvr a német.
Panaszkodik persze a névelőkre is, amik megtanulásához az embernek minimum egy jegyzetfüzet memóriájára van szüksége, ezzel nem tudok vitába szállni;).
Teljesen szubjektív dolgokat is kritizált, mint például bizonyos szavak csengését, h ezek számára mennyire nem kifejezőek, mennyire nincsenek összhangban a jelentésükkel (pl. Hölle, Gewitter), nyilván nem is az volt a cél, h idegen ajkúak érezzék kifejezőnek őket;). Persze nem csak egyszerűen kritizál, hanem javaslatot is kínál: több, mint 9 hétig foglalkozott a nyelvvel, ami által felhatalmazva érzi magát erre.
Javaslatai meglehetősen megmosolyogtatóak. Az egyik a részes eset elhagyása, mert mindek az, nem fejez ki semmit…ezen kívül pár angol szót importálna (hát ez azóta meg is történt) és persze megreformálná a névelőket is.
Filozófiai tanulmányai meggyőzték arról, h egy tehetséges ember 30 óra alatt megtanulhat angolul (kivéve a helyesírást és a kiejtést), franciául 30 nap, míg németül 30 év alatt. Ha ez így marad, véleménye szerint lassan a holt nyelvek közé sorolhatjuk, mert csak a holtaknak van ideje megtanulni. Ezt megint erős túlzásnak érzem és mikor ilyeneket olvastam, az járt a fejemben, hogy boldogult és mit írt volna Mr. Twain, a mi édes anyanyelvünkről;)?


Szóval azért azt vegyük hozzá mindehhez, h egy angol anyanyelvű humoros értekezéséről van szó, persze van igazságtartalma, de azért nem olyan szörnyűűűű nyelv az a német;).
Persze ezt az írását nem is gondolta nagyon komolyan Mark Twain, fogalmazása abban a könyvében jelent meg, amiben németországi, svájci és olasz utazásairól írt (A Tramp Abroad) – ekkor 3 hónapig volt Heidelbergben. Később 9 évet élt még Európában, többek között Berlinben és Bécsben is, így még volt alkalma a szörnyű német nyelv további tanulmányozására;).

2014. november 23., vasárnap

Anna Gavalda: Nur wer fällt, lernt fliegen

Ez a 4. Anna Gavalda könyv, amit olvastam, de még mindig az először olvasott a kedvenc. Azzal ellentétben ez egy rövidebb regény, Billie és Franck története.


Rögtön azzal kezdünk, h franciaországi túrázásuk alkalmával egy sziklahasadékba esnek, mindketten megsérülnek, ráadásul úgy tűnik, Franck elvesztette az eszméletét. Billie nagyon aggódik érte és minden erejével azon van, h ébren maradjon, ezért aztán elkezdi mesélni kettőjük történetét. Az iskolában mindketten kivülálló különcök voltak, a lány egy lakókocsi telepen nevelkedett, anyja elhagyta még csecsemőkorában, mostohaanyja és mostohatestvérei miatt szörnyű élete volt. Franck bár jó családból származik, de homoszexualitása miatt állandó harcban állt az apjával. Egy iskolai darab kapcsán kerültek kapcsolatba és lettek jóba, de aztán Billie megbukott, Francknak internátusba kellett mennie, sorscsapások követték egymást az életükben. Az epizódok, amiket a mesélő Billie elénk tár az életéből, a maga nyers, egyszerű, de nagyon szerethető stílusában, helyenknét sokkolók: prosti lett belőle, h nyugalmat és ennivalót szerezzen magának, azért várta a 18. szülinapját, mert attól kezdve lazábban lophatott, nem kellett attól tartania, h az apját értesítik róla…
Párizsban újra egymásra talál a két barát és a lány élete végre igazi pozitív fordulatot vesz, megtalálja azt, amit szívesen csinál és amiben nagyon jó, jön is a hírnév és a siker.
A vége igazi happy end, de elég meglepő módon, na de, ahogy Billie egyszer fogalmazott: a szeretetnek nincs köze az anatómiakönyvhöz.
Nehezen indult be a történet, de aztán jó lett. Gavalda megmutatja, h nem szabad feladni az embernek az életét és saját magát, akkor sem, ha időnként a hajánál fogva kell kihúznia magát a nehéz helyzetekből. Persze mindez még könnyebb, ha van az embernek egy olyan barátja mint Billie vagy Franck, akiket a végére igazán megszeret az olvasó. A cím (kb. Csak aki le-/elesik tanul meg repülni) tökéletes összhangban áll a tartalommal. Ez sem a legjobb műve az írónőnek, de mégis érdemes elolvasni.
A németül 2014-ben megjelent regény magyarul még nem olvasható.

2014. november 19., szerda

Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán

Sejtettem, h elég lesz csak az első részt a várólistámra tenni, Jókai el fogja intézni, h rögtön elolvassam a folytatást is, így is lett;).


Jó néhány évet ugrunk a történetben, Zoltán immáron nagyobbacska gyermek, aki nagy szeretetben nevelkedik Szentirmayéknál, azok gyermekei is testvérükként szeretik. Ám az ármánykodásoknak nincs vége, Kárpáthy Abellino továbbra is meg akarja szerezni a mesés vagyont és ebben lelkes segítői is akadnak. Az intrikálás olyan jól sikerül, h Rudolf ennek hatására másra bízza a kiváló gyermek gyámságát, amibe megszakad nem csak neki, a családjának is a szíve. Zoltán ezután Pestre megy, ott Wesselényi mellett segédkezik a dunai árvíznél, egykori és jelenlegi gyámja levelezéséből ismerjük meg külföldi kalandjait: 14 évesen doktori címet szerez Németországban, majd megjárja Olasz- és Franciaországot, Angliát, mindenhol sokat tanul, fejlődik. A cím ellenére nem egyértelműen ő a főszereplő, hisz sok szereplős regényről van szó, de kétségtelenül az személye és birtokai mozgatják az eseményeket. Jókai borzasztóan idealizálja az alakját, szerintem túlságosan is, minden fronton tökéletes fiatalember cseperedik belőle. Talán pont ezért sem lehet másként, h bár lemond mindenéről, de mégis végül jogos tulajdona visszakerül hozzá és ráadásként még annak a lánynak a kezét is elnyeri, akiről gyerekkora óta álmodozott. Ez kicsit meg is lepett, mert a szerelmeseknek általában bonyodalmakat és akadályokat kell legyőzniük, itt erről szó sem volt.
A stílusa remek, nagyon szépen ír, de nagyon terjengősen is, hosszan ír le mindent, amit én – sajnos – nem nagyon szeretek, nagyon ezt vettem észre magamon, h nem bírom a „mellébeszélést”, szerintem a kortárs, szórakoztató irodalom hatása ez, az szoktatott le a hosszú, lírai leírásokról.
Bár tetszett, de valahogy annyira nem ragadott magával ez a 2. rész, voltak benne izgalmas részek, de alapvetően elég vontatott és szerteágazó.


Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán Jókai legkedvesebb könyvei voltak, 1854-ben ill. 1855-ben ben jelentek meg először a Pesti Napló tárcarovatában.
1966-ban, ugyanabban az évben filmesítették meg mindkét részt és 2012-ben mindkét film bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

2014. november 15., szombat

Jókai Mór: Egy magyar nábob

Az utóbbi években mindig olvastam Jókait, most is felkerült egy regénye a várólistámra. Mindig tetszenek a művei és örülök, h elolvastam őket, mégis kell egy kis „lökés”, h belekezdjek.
Jókainál szokásos módon ezúttal is elég nehezen indulnak be az események. Megismerjük Kárpáthy Abellinót, a külföldön élő nemest, aki másra sem vár, minthogy nagybátyja, az idős Kárpáthy János halálával örökségéhez jusson. A dolog több adok-kapok után odáig fajul, h az unokaöcs koporsót küld a nagybátyjának neve napjára, ami igazi fordulatot hoz annak életében. Lefogy, kevesebbet iszik és utolsó éveit arra akarja fordítani, h eltüntesse neve mellől a bolondos jelzőt.


Párhuzamosan ismerteti meg velünk Jókai a Mayer lányok sorsát – világszép, de laza erkölcsű nővérek, akik elzüllenek, de a legfiatalabbat, Fannyt elviszi ezért az erkölcsös nagynéni, Teréz és így is neveli fel. Szemet vet rá Abellino és egy idő után rögeszméjévé válik a szép lány, valószínűleg mert, megközelíthetetlen és megkérdőjelezhetetlen erkölcsű.
Fanny aztán a Kárpáthyak harcának tárgya lesz: János, aki a nagyapja lehetne, házasságot ígér neki és a lány hozzá is megy. Így összefonódik e két teljesen különböző miliőből és családból származó ember sorsa és Jókai kijátssza „az idős főnemes és a fiatal polgárlány házassága” című adomát.
A kapocs a két főszereplő, a két szál között Szentirmay Rudolf, a kiváló államférfi, aki mindkettőjük életében feltűnik és aki miatt – tudtán kívül – soha nem lehet boldog ez a házasság. Fanny boldogtalan és szenved, fiút szül, majd meg is hal. Ezzel Abellino elvesztette a jogot, hogy örököljön a Nábob után, aki hamarosan követi is feleségét a sírba, csecsemő fiát Szentirmayék gyámsága alá helyezve.
A reformkorban játszódó mű szereplői több szempontból is érdekesek: Kárpáthy János figuráján keresztül először a régi magyar nemességet mutatja be, meglehetősen negatívan, de aztán változása után megtisztul és komoly hazafi, tiszteletre méltó nemes lesz belőle. Abellino alakja szintén egy sablon: a külföldön élő, vagyonokat eltékozló magyar főurak jellegzetes figurája. Szentirmay Flórát Széchenyi feleségéről mintázta, de a legnagyobb magyar is felbukkan a regényben, ha csak említés szintjén is, István grófként. Miklós báróról is olvashatunk (Wesselényi Miklós), mindketten még élő személyek voltak a regény születésekor, ezért nem szerepeltette őket teljes nevükön.
1854-ben adták ki és nagyon hamar megjelent a folytatása is, aminek persze rögtön neki is kezdtem, amint ezt befejeztem.
A regényt 1966-ban filmesítették meg.

2014. november 9., vasárnap

Jenny Downham: Bevor ich sterbe

Bár a könyv nem volt a várólistámon, de lehetett volna, olyan régen vár olvasásra.
Tessa 16 éves és leukémiás. 4 évig küzdöttek a betegség ellen, majd „feladták”, mert már nem volt mit tenni. Most abban a fázisban van, h bár még jól érzi magát, tudja, a napjai meg vannak számlálva. Listát ír arról, mi mindent szeretne még átélni, ami eddig kimaradt az életéből.


Először a szexet pipálja ki, de mikor a jóformán ismeretlen sráccal megtörténik a dolog, a tény, h kipipálhatja a listáján okozza neki a legnagyobb örömöt. Aztán jönnek a drogok, egy nap, amikor mindenre ’igen’-t mond, majd jogsi nélkül vezet, lop a boltból stb. Az egyetlen megmaradt barátnője Zoey, terhes lesz, eleinte nem akarja megtartani, de végül mégis, lenyugszik, megváltozik, ő is kitart Tessa mellett, akinek a baba is a listájára kerül, szeretné látni, bármilyen lehetetlennek tűnik is ez, 5 hónapig még kitartani. Az ő élete elsorvad, egyre gyengül, míg ez a kisbaba, napról napra nő, erősödik. Tessa élni akar, mielőtt meghal és némileg váratlanul, életében először szerelmes lesz, a szomszéd sráccal, Adammel esnek egymásba. Már olyan sokan megérintették, megbökték, megvizsgálták, megoperálták Tessát a betegsége során, h már azt hitte a teste béna, nem reagál az érintésekre, de Adam érintése egészen más. A szerelem eleinte csodát tesz vele, meghosszabbítja az életét, gyönyörű hetekkel ajándékozza meg, miközben Adam megpróbálja valóra váltani Tess vágyait.
Azonban a rák nem hagyja magát, a legszebb pillanatokat teszi tönkre, nem engedi, h elfelejtsék. Az utolsó időszakban Tessa időnként nagyon bölcs és átlátja a dolgokat, máskor égtelen pusztítást visz végbe a szobájában és ezzel együtt saját magában is, tehetetlenségében. Mivel a lány a mesélő, így a végére, ahogy az oldalak egyre foghíjasabbak lesznek, mikor már csak ábrándképek vannak a fejében és a körülötte zajló beszélgetések töredékét érzékeli csak, egyre egyértelműbb az állapota…
Egy gyógyíthatatlan, halálos betegség mindig tragikus, de fiataloknál különösen. Nagyon megejtő Tessa történetében, h úgy érzi, annyi minden van, amit még sosem próbált ki és amiből nem akar kimaradni. Különösen kamaszkorban egyébknént is mindent akar az ember és leginkább mindent azonnal, ez párosul a tudattal, h mindezt most rögtön kell átélnie, mert utána már nem lesz lehetősége rá – ezt nagyon megkapóan írja le a szerző. A téma nyomasztó és az olvasó valóban együtt szenved a lánnyal és a családjával, miközben milliónyi gondolat cikázik a fejében, h reagálnék, mit tennék én Tessa, Adam, a barátnő Zoey vagy épp a szülők helyében?
Megint csak a végén eszméltem: 2012-ben megjelen magyarul Amíg élek címmel. Érdekes egyébként, h a cím első blikkre mindkét nyelven ugyanaz, de azért mégsem egészen: Bevor ich sterbe – Mielőtt meghalok….

2014. november 5., szerda

Mhairi McFarlane: Wir in drei Worten

Bár ez is afféle chick-lit, de mindenképpen az értelmesebb verzióból, igényesen megírt, szórakoztató, érzelmes történet, tetszett.


Rachel bírósági tudósító és emberemlékezet óta együtt van Rhysszal, az esküvőjükre készülnek, mikor a nő meggondolja magát, mert az egész nagyobb nyűg, mint öröm, túlságosan is a megszokás irányít és nem tudná megmondani, miért is akar(na) hozzá menni.
Miután különválnak, újra találkozik egykori egyetemista cimbijével, a szívtipró Bennel, akivel elválaszthatatlanul jó barátok voltak, de csak plátói értelemben, mert ott volt Rhys. 10 éve nem találkoztak, a pasi már nős, a felesége meg maga a tökély.
Párhuzamosan futnak a jelen és a múlt eseményei, betekintünk Ben és Rachel barátságába, majd abba, mi is történt közöttük pontosan. Egyértelmű, h nagyon kedvelték és kedvelik egymást, h illenek egymáshoz, de anno ott volt Rhys, most itt van Olivia, mindig egy szerelmi háromszögben vannak, de az, aki kapcsolatban van épp, nem boldog. A vége bár minden fronton happy end, de ennek tudtam örülni, mert nagyon szerethetőek a szereplők és egy nagyon szép történet volt.
Nagyon tetszett, h nem csak egy szimpla szerelmi történet, hanem bonyolódik munkahelyi dolgokkal, barátokkal és bár humorosan ír, nem csúszik át pongyolába. Ezen kívül talán az apró részletek, vagy a szereplők remek bemutatása miatt, minden oldala reálisnak tűnt, nem éreztem benne túlzást, meg „mesebeli” elemeket. Szóval egy igazán kellemes, igényes, érzelmes olvasmány.

2014. november 2., vasárnap

Elisabeth Kabatek: Laugenweckle zum Frühstück

A kalandos nevű Pipeline Preatorius épp pasi és állás nélkül tengődik Stuttgartban, szóval nem egy szokatlan felállásról van szó, a hasonló könnyed chick-litek kb. háromnegyede így kezdődik. Egyébként sincs benne semmi meglepő, de mivel jó dumája és stílusa van a szerzőnek kellemes kikapcsolódást nyújtott a könyv, melyben néhány hétig követjük Line csetléseit-botlásait.


Ahogy az lenni szokott – legalábbis az ilyen lány regényekben – szinte egy időben két jó pasi is felbukkan a színen, az egyik az új szomszéd Leon, a másik pedig Eric, egy világfi amerikai fotós, ráadásul mindegyik akarni is látszik tőle valamit. Az ismerkedés fázisában teljesen kitölti a kétbalkezes Line idejét, h Leont és Ericet, a két esetleges pasit az életében újra rendbe szedje, miután leöntötte, összekente, vagy épp lehányta őket ill. h elnézést kérjen tőlük;). De aztán mindegyikről kiderül valami terhelő és Line továbbra is egyedül van a katasztrófa génnel, a munkaügyi hivatallal, a családi problémákkal stb. Legjobb barátnőjére Lilára és 80 éves nagynénjére Dorléra mindig számíthat és hát van is miben számítani rájuk, mert a nő élete tele van komikus szituációkkal, félreértésekkel, „katasztrófákkal”. A végén aztán Dorle és a szomszéd Leon kezükbe veszik a dolgokat és felnyitják Line szemét, ezzel megoldva a problémáit. A befejezés elég meseszerű és bár valószínűleg egy ilyen történetben ez helyénvaló is, azért valami kicsit kreatívabbat is eltudtam volna képzelni a végére.
A cím arra a – nálunk leginkább sváb zsemle néven futó - péksütire utal, amit Line állandóan eszik reggelire, ennek fényében elég fura, h a címlapon viszont egy bögre kávé van. Érdekesség még, h a lány családja és a szomszédok is svábul beszélnek, ez így is van leírva, elég érdekes…

2014. október 23., csütörtök

Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Láttam anno a David Fincher által rendezett kultikus filmet Brad Pittel és Edward Nortonnal, amiből kb. egy mozzanatra emlékszem, pont a „lényegre”, az nagyon megmaradt bennem. Meglepődve láttam, h rajta van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is és mivel, ha sokkal többre nem is, de arra mindenképp emlékeztem még, h a film és a könyv is kultstátuszba került, erről nem maradhattam le;). Ráadásul egy másik olvasmányomban is ódákat zengtek róla, szóval már tényleg el kellett olvasnom.


A névtelen elbeszélő, kissé kesze-kuszán mesélget, zagyva volt nekem az eleje nagyon, nem igazán tudtam összerakni, ki kivel van…Tyler nevű haverjával harci klubokat szerveznek, amiről igazából nem nagyon írhatok, elvégre:
a harci klub első szabálya: senkinek egy szót sem a harci klubról

a harci klub második szabálya: senkinek egy szót sem a harci klubról
Az egyszerű átlagembereknek biztosítanak itt kitörési lehetőséget vasárnap hajnali 2 és 7 között önpusztító párharcokkal, itt nem kell felelősségteljesen viselkedni. Ahogy a főszereplő egyszer megfogalmazta: szeretnének többet megtudni magukról, az önpusztításról, semmi kedvük sebek nélkül leélni az életüket, ki akarnak vetkőzni magukból. A dolog azonban gyorsan túlnő önmagán és egyre inkább a köz elleni támadásba-, ámokfutásba megy át. Egyre több klub van és Tyler egyre többet akar, hadsereget szervez, terrorakciókat, az események őrült módon hömpölyögnek.
Mikor a mesélő ki akar törni az őrületből lassan kristályosodni kezdenek a dolgok, súlyos álmatlansága következtében tudathasadásos állapotba kerül, lehet, h Tyler nem is a legjobb barátja, hanem ő maga? Kinek hihet, kiben bízhat? És egyáltalán, meglehet még állítani ezt az őrületet?
Egy agyondícsért , nagyon nagy sikerű könyvről van szó, nekem viszont sajnos nem tetszett annyira, túlságosan csapongó, túlságosan őrült, túlságosan agresszív. Szinte biztos voltam benne, h így lesz, ennek ellenére örülök, h elolvastam.

2014. október 19., vasárnap

Kiera Cass: Selection Storys - Liebe oder Pflicht

Hát ezzel a könyvvel eléggé befürödtem:S. Olvastam Kiera Cass párválasztós-hercegnős-castingshows regényeit és vártam a befejező részt, ami németül még nem jelent meg. Mikor ezt megláttam, biztos voltam benne, h a 3. részről van szó, bele is kezdtem. Elég fura volt, rövidnek tűnt, meg nem értettem, miért kezdődik minden elölről…


Aztán véletlenül fedeztem fel, h a 3. rész majd csak 2015 februárjában fog németül megjelenni, ez csak amolyan kis köztes pénzkereseti lehetőség az illetékeseknek…Mivel már belekezdtem, folytattam, hát örültem, h nem volt hosszú.
Nem is tudok róla sokat írni, kis háttér infót ad a történésekhez, ill. a két férfi főszereplőt engedi szóhoz jutni, hisz a „fő részeket” America meséli. A castingshow előtt és annak legelején kalauzol minket Maxon, majd Aspen veszi át a szót, de szerencsére tovább megy a történetben és bár újat tőle sem tudunk meg persze, de nem ugyanazt meséli, mint Maxon. Persze mindkét szemszögből leginkább azt tudjuk meg, milyen csodálatos is America.
Ahogy néztem, több ilyen elbeszélés gyűjtemény is megjelent a sorozathoz, én nem nagyon szeretem az ilyet, számomra ennek mindig olyan „húzzunk le még egy bőrt” a dologról szaga van, nem is érzem azt, h különösebben hozzátett volna valamit ez a regényhez. Ennek ellenére, azért várom a 3. részt és biztosan el fogom olvasni.

2014. október 15., szerda

J.M. Coetzee: Schande

Régóta szerettem volna olvasni valamit a Nobel-díjas írótól, akinek az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is 10 könyve van fent, ami kortárs szerzőről lévén szó, elég meglepő és megtisztelő. Választásom végül erre a regényére esett, ami szintén a listán található és amivel Coetzee 1999-ben második alkalommal nyerte el a Booker- díjat.


Fokvárosban vagyunk, az egyetemi tanár 52 éves David életébe pillantunk bele, aki – miután eltűnik az életéből az az örömlány, akinél heti egyszer megtalálta a gyönyört – egy 20 éves diákjával szűri össze a levet. Melanie nem csábítja el, de nem is ellenkezik, nyugodtan tűri a tanár hódítását, aki élvezi a fiatal test által nyújtott örömöket. Mikor a lány barátja és családja számára kiderül az affér, felelősségre vonják a profot, aki semmit sem tagad, nem magyarázkodik, helyette inkább önként távozik és meglátogatja a lányát, a dél-afrikai vidéken. Lucy egyedül él egy tanyán, veszélyes élet ez, amiről aztán apa és lánya meg is bizonyosodhatnak, mikor 3 férfi elviszi mindenüket, a nőt megerőszakolják, az apját megverik, petróleummal leöntik és felgyújtják. Apa és lánya, akik átélik a tragédiát, egész másként reagálják le azt: az egyik az igazát hajtja és büntetést akar, a másik csak nyugalomra vágyik és beletörődik a helyzetbe.
Az apa mindenáron biztonságban akarja tudni a lányát, azt akarja, h elmenjen a farmról, de a nő hallani sem akar erről, nem tudja és nem is akarja az életét aszerint élni, h az apja azt jónak találja-e,– minden szülő-gyerek kapcsolat sarkalatos pontja ez, szerintem. Mikor kiderül, h Lucy terhes lett a megerőszakolójától, még nagyobb űr keletkezik köztük és kívülállóként szinte érthetetlen, h anyagi- és személyes szabadságát is feladja, belemenve egy bizarr alkuba, csakhogy biztonságban tudja magát és a gyermekét. Talán itt ütközött ki a legjobban, mennyire más világ, más kultúra Dél-Afrika, mennyire keveset is tudunk (tudok) róla, ami által nehéz is a megértés.
Az Apartheid rendszer után a fehéreknek kell súlyos atrocitásokat átélniük az országban, a regény a politikai rendszer változását, a hatalom különböző formáit is feldolgozza, de fókuszban vannak a nők, a melegek, az állatok jogai is. Ezenkívül egy életkrízis története, ennek tudatosodása és az új orientáció, az apartheid által örökül hagyott gyűlölet és a bosszúvágy közepette.
Magyarul Szégyen címmel jelent meg, a rendkívül komor, borús hangulatú, sokkoló regény. A szégyen sok mindenre utalhat, a professzor esetére a tanítványával, a feketék és a fehérek között lévő helyzetre, az igazságszolgáltatás hiányára, az emberi jogok lábbal tiprására.
A német borító talán egy kicsit teátrálisra sikeredett, de végülis jól érzékelteti a történet egyik fontos probléma felvetését.
2012-ben Munduczó Kornél rendezésében színházi előadás is készült a regényből Magyarországon.

2014. október 8., szerda

Guillaume Musso:Vielleicht morgen

A harvardi professzor Matthew 1 éve elvesztette a feleségét, így most leszbikus lakótársával, Aprillel neveli 4 és fél éves lányát. Egy ócskapiacon bukkan egy még egész jó laptopra, ami az eladó húgáé volt. Mikor legnagyobb meglepetésére a gépen a volt tulaj képeit találja, rajta az e-mail címével, felveszi vele kapcsolatot. A nő egy menő new yorki étterem sommeliere, Emma, aki kissé labilis, miután volt egy kalandja egy nős francia családapával, aki mégsem hagyta ott érte a családját, még öngyilkosságot is megkísérelt.


Emmának fogalma sincs miről ír Matt, de levelezni kezdenek és pár órán belül mindketten biztosak abban, egymás lelki társaira találtak. Meg is beszélnek másnapra egy randit New Yorkban, amire mindketten izgatottan készülnek, majd mindketten nagyot csalódnak, mert a másik nem ment el…Az est végére kiderül: Emma 2010-ben, Matt viszont már 2011-ben él…ez meg mégis hogy lehet? Mindegyik bolondnak nézi a másikat, nem akarnak és tudnak hinni a tényeknek. Mikor Matt visszamegy a férfihez, akitől a notebookot kapta, meg akarja tudni a húga elérhetőségét…de az lehetetlen, Emma már halott.
Eddig a pontig nagyon tetszett és nagyon reméltem, h most nem járok úgy, mint Musso előző könyvével, amit olvastam…de pont ez lett megint:S. Mivel Matt nem tudja felvenni a kapcsolatot 2011-ben a nővel, mivel az már halott, Emma keresi fel a férfit akkor, amikor még él a felesége. Először egy boldog, szerető családot lát, akik nem is sejtik, h már csak pár napjuk maradt az anya haláláig. A nő beleássa magát Matthew életébe és lassan kiderül, semmi nem az, aminek látszik és aminek hitte éveken át. A látszólag egyszerű család múltjába olyan dolgokat interpretál bele az író, amik egy idő után már nagyon nonszenszként hatnak, megint átesik a ló túloldalára, egyszerűen túl sok(k) lesz.
Ugyanaz a séma most is: egy banálisan induló történet, ami egy szuperagyonkonstruált valamiben köt ki. Sokáig megint csak egy hajszál választott el attól, h feltegyem a kedvencek közé, kb. a háromnegyedéig ott is volt, de aztán…egyszerűen túl sokk lett megint, szerintem ennél a regénynél is igaz lett volna, h a kevesebb több…elvesztette a hitelességét számomra, a hihetőségét, ráadásul a könyv legnagyobb – kezdeti talányára – nincs magyarázat.

2014. október 5., vasárnap

Michaela Karl: Noch ein Martini und ich lieg unterm Gastgeber

Egy barátnőm olvasta a könyvet még régebben, ő mesélt róla, már akkor felkeltette az érdeklődésemet, így most lecsaptam rá.
Szerintem Magyarországon elég keveset tudunk az 1920-as, 30-as, 40-es évek new yorki it-girljéről, aki csípős vicceivel, szellemességével és finom gúnnyal hívta fel magára a figyelmet.
Mrs. Parkert idézni a város legkedveltebb beltéri sportja lett



Állandó rovata volt a Vogueban, a Vanity Fairben, a New Yorkerben, az Esquireben. Eleinte színházi kritikákat írt, ekkor a rádió és tv még gyerekcipőben járnak, az egész estés hangosfilmek is a jövő zenéi, így a színház jelenti a szórakozást és a színházi kritikusok, mint Dorothy komoly befolyással bírnak a közízlésre. Később főleg elbeszéléseket írt, majd több kevesebb sikerrel Hoollywoodban is megpróbákozik, forgatókönyvírással. Közben barátai közé sorolhatja Somerset Maughamt, Scott Fizteraldot, Ernest Hemingwayt, túl van számtalan kalandon, két házasságon, több öngyilkosságon, abortuszon, vetélésen. Mindezen sorscsapások nem múltak el nyomtalanul, Dorothy évtizedeken át süpped alkoholmámorba. Az idő előrehaladtával egyra polikiusabbá is válik, a kommunizmus mellé teszi le voksát és felemeli szavát a rasszizmus ellen. Ez utóbbi olyannyira szívügye, h hagyatékát és szerzői jogait Martin Luther Kingre hagyta, akivel személyesen sosem találkozott.
Bár érkekesnek találtam és sok újdonság volt benne számomra, de azrét azt meg kell jegyeznem, h egy meglehetősen dokumentarista és száraz Dorothy Parker életrajz, több, mint 600 hivatkozással. Nagyon sok olyan személyről van szó, akiket innen és ma már, nem lehet és kell ismerni, szóval túl sok ismeretlen, túl sok név, ami kissé zavaró.
Nagyon-nagyon aprólékos munka, ehhez kétség sem fér, de a dokumentarizmus mellett teljesen elvész szinte a dolog szórakoztató része, erre nem nagyon fektetett hangsúlyt. Egyébként pont az jutott eszembe erről, h bár ez annyira nem tetszett, de szívesen olvasnék egy ilyen részletes életrajzot egy olyan személyről, akit ismerek és kedvelek…

2014. szeptember 29., hétfő

Carina Bartsch: Türkisgrüner Winter

Az első részben megismert Emely és Elyas történetét fűzi tovább a szerző. Kár, h az úgy ért véget, h egyértelművé vált, kezdődik majd az egész elölről és tényleg ez is történik.


Nem nagyon tudok a történetről írni, mert olyan sok minden nem történik, a srác továbbra is epekedik a csajért, az meg osztja rendesen. Mikor végre meglenne a bizalom, egy pillanat alatt eljátssza azt az őszinte Elyas és a csaj egy olyan hülyeségen szenved fejezeteken át, h őrület. Sajnos nagyon szenvelgős, abszolút nyálas tiniregény lett belőle egy szempillantás alatt és ebből a skatulyából csak ritkán sikerül kitörnie. A fiatalok rájönnek, h talán nem is újra kezdődött számukra minden, hanem soha be sem fejeződött. A végén megismerjük Elyas elbeszélésében is a közös múltjukat, az ő érzéseit anno és most, mikor újra találkoztak. Ez talán megmagyaráz néhány dolgot, de szerintem érdekesebb lett volna, ha legalább néhány fejezet erejéig bepillantást enged a kapcsolatukba is, persze nem a „dúl a láv” érdekelt volna, hanem az a két fiatal, akit az első könyvben megismertünk, akiknek szellemes párbeszédei, ugratásai szinte teljesen eltűntek sajnos a folytatásra:(, ezért nagyon kár szerintem. Stílusában túlságosan patetikus és hősszerelmes lett, ami a kezdeti lazaság után szerintem egy abszolút negatív fordulat.
A címet ezúttal sokkal találóbbnak érzem (Türkizzöld tél), mert bár az évszak itt sem annyira hangsúlyos, de mindkét könyvben központi szerepet kapnak Elyas türkizzöld szemei.
A könyvek sikerére jellemző, h már angolul is megjelentek és nagyon sokan várják a 3. részt is, ami nem valószínű, h lesz. Szerintem jobb is ez így, mert valószínűleg kreálna valami drámát és kezdődne újból az egész, igazából lehet, h jobb lett volna, ha ez a 2. rész sem készül el, hanem lezárja ezt a történetet az első könyvben.

2014. szeptember 24., szerda

Carina Bartsch: Kirschroter Sommer

Jó ideje felfigyeltem már a könyvre az amazonon, a több száz nagyon jó értékelés miatt.


Emely Berlinben tanul irodalomtörténetet, legjobb barátnője kis müncheni kitérő után szintén visszatér a fővársba, így nagy az öröm. Emely boldogságára viszont kis árnyékot vet, h a legjobb barátnője a bátyjához, Elyashoz költözik. A srác bár őrülten jóképű a türkizzöld szemeivel – amikről kb. minden oldalon olvashatunk;) -, de egy őrült nagy bunkó nőcsábász is. Rögtön meg is kezdődik a két fiatal között az odaszólogatás, meg a verbális adok-kapok, ami nagyon szórakoztatóan van megírva. Kiderül, h tini korukban már egyszer menthetetlenül szerelmesek voltak egymásba, de akkor bizonyos szerencsétlen körülmények összejátszása miatt mindketten csalódtak, mert azt hitték, a szerelmük viszonzatlan, aztán évekig nem találkoztak.
Közben a lány egy Luca nevű sráctól kap e-maileket, aki hevesen érdeklődik iránta, sokat leveleznek és Emely kicsit bele is zúg. Nem kell Nostredamusnak lenni, h az ember lássa, kit rejt az álnév…
Az elején szerintem nagyon jól megvolt az egyensúly a két főszereplő között, de a végére elcsúszott a dolog, a vagány, cool Elyasból papucsot csinált, Emely pedig kezdett számomra egy kicsit a zsarnoki, unszimpatikus irányba elmenni. A vége lehetne sima happy end, de valószínűleg a szerző ekkor már tervezte a folytatást, mert egy elég gyenge „fordulattal” újra összekuszálja a szálakat, előkészítve a terepet a második résznek.
Igazából maga a történet nem egy nagy durranás, nem hoz különösebb újdonságokat, a szereplők, meg a gondolataik sokszor rém naivak, sok minden előre látható, de ami nagyon tetszett, az a nyelvezete, ill. az az adok-kapok, ami Emely és Elyas között végig megy, nagyon jókat nevettem a párbeszédeiken, eleve is szeretem ezt a fajta évődést és ez itt tényleg nagyon jól volt megírva. Így aztán már tényleg az elején örültem neki, h a könyvnek folytatása is van, mert a stílusa nagyon tetszett.
A cím annyira nem jó szerintem (Cseresznyepiros nyár), mert a történethez az évszaknak nem sok köze van, és egyszer kerül csak szóba, h Emelynek cseresznyepiros ajka van.

2014. szeptember 21., vasárnap

Edith Templeton: Gordon

Magam sem tudom már pontosan, hogy került a könyv a látókörömbe, mindenesetre már olyan régóta kerülgettem, h idén felkerült a várólistámra. Mikor most nekikezdtem, meg is lepődtem az alcímen - Egy pszichiáter szexuális rabságában – nem tudnám megmondani, mire számítottam, de nem erre.


1946-ban vagyunk, a 28 éves Louisa otthon és társ nélkül kerül vissza a háború után Angliába. Mikor egy alkalommal egyedül megy kocsmába, egy idegen férfi magától érthetődő módon utasítja, h menjen vele. A két vadidegen sétál, majd a pasi két mondat között, mintegy mellékesen teszi magáévá. Így kezdődik vad és kiszámíthatatlan, érzelmek nélküli kapcsolatuk, amiben Louisa a nála 20 évvel idősebb pszichiáter, Gordon szexuális megszállottságának tárgya lesz. A nő nem naiv áldozat, önként és tudatosan megy bele a saját lealacsonyításába, kínzásába, a férfi pl. többször megerőszakolta és más egyéb kegyetlenségekkel sem kímélte.
soha nem engedlek el, mert soha nem lesz olyan nap, hogy ne tudnám, mivel kínozzalak

Feltűnt, mint korábban is, hogy Gordon valamennyi „mókásnak” nevezett története a fájdalmon, a gyötrelmen, mások megsértésén alapul
Hát ilyen ember ez a Gordon, ráadásul belelát a nőbe, analizálja. Végül véget vet a férfi a kapcsolatnak, amit azzal magyaráz, h Louisa azt várja tőle, mint egy apától:büntetést és védelmét, apafigurát csinált belőle. Kapcsolatukkal a történet még nem ér véget, megtudjuk azt is, h alakul a sorsuk ezután.
A regény 1966-ban jelent meg, írói álnév alatt, a pikáns részletek miatt sok országban betiltották. 2001-ben 85 évesen engedélyezte az írónő először, h a mű a neve alatt és az eredeti címmel jelenjen meg. Ezen felül még azt is bevallotta, h a történet önéletrajzi ihletésű.

2014. szeptember 17., szerda

Juliet Nicolson: Als Mrs Simpson den König stahl

A regény középpontjában a fiatal May Thomas áll, aki bátyjával Barbadosról érkezett Angilába és ott Sir Philip Blunt sofőrnője lesz, aki az új király egyik jogi tanácsadója. Sir Philip unokahúga, az idősödő Evangeline épp látogatóba érkezik és kapcsolatba kerül egykori iskolatársával, Wallis Simpsonnal, aki elcsavarta a vadonatúj király fejét.


Elsősorban a fiatal May sorsát követjük nyomon és kezdődő szerelmét Juliannal, de a történet bepillantást enged a király szerelmi életébe és az akkori politikai helyzetbe is. A 30-as évek Angliájába, a fastiszták térnyerésébe és egy-egy epizód erejéig olyan hírességek is felbukkannak a regényben, mint Virginia Woolf, Chruchill, a még kislány II. Erzsébet, Hitler és angol követője, Sir Oswald Mosley. Érdekesen írja le a különböző szereplők által a brit mindennapokat, ahol bizonyos körökben még minden nagyon szertartásos, mindent az illem diktál.
A három főszereplőnő (May, Evangeline és Mrs. Simpson) közül csak egyikük sorsa végződik igazi happy enddel. A címadó love story - a király és a férjes asszony között – következtében VIII. Edvárd végül lemond a trónról, mert annak a nőnek a segítsége és támogatása nélkül, akit szeret, lehetetlen lett volna számára ezt a nehéz terhet és ezt a felelősséget visleni és a kötelességét királyként teljesíteni. Sokak szerint kettőjük szerelme az egyik legszebb kékvérű történet, az olvasottak alapján én ezt nem mondanám, inkább furának éreztem…
Bár a történészek számára a könyv bizonyára hagyna maga után kívánni valót, laikusként számomra izgalmas volt, ügyesen kapcsolta össze a fikciót a valós történésekkel, amiből egy szerelmes regény kerekedett történelmi szálakkal tarkítva.
A cím (Ahogy Mrs. Simpson ellopta a királyt) egyrészről nagyon találó és gondolom angolszász nyelvterületen erre sokan fel is kapják a fejüket, de másrészről azért annyira nem passzol a regényhez, mert pont arra nem kapunk választ, hogyan rabolta el a királyt Mrs. Simpson, már meglévő kapcsolatukba csöppenünk bele.

2014. szeptember 14., vasárnap

Lori Lansens: A lányok

A regény már pár éve a polcon figyelt, pedig érdekelt és volt is hozzá kedvem, a fülszöveg és a boírtó is felkeltette a kíváncsiságomat, nem is értem miért maradt el mindig. Ebben az évben viszont felkerült a várólistámra és így sorra is került.
Ruby húgom és én, valami katasztrófa vagy csoda folytán, ahelyett, hogy az egyetlen megtermékenyített petesejtből kettéváltunk volna, együtt maradtunk, a fejünk oldalán egy kistányérnyi részen összekapcsolódva. A világ orvostársadalma mint a legidősebb élő craniopagus ikreket ismer minket…
Vagyis közérthetőbben: egy sziámi ikerpár életébe pillanthatunk bele. Rose és Ruby Darlen agyában közös egy létfontosságú ér, így a szétválasztás szóba sem jöhetett, így kell leélni az életüket. 18 éves, felelőtlen, még a szülőszobában is dohányzó anyjuk rögtön elhagyta őket, így kerültek Lovey nénihez, ahhoz a nővérhez, aki épp szolgálatban volt és rögtön megszerette a kislányokat és annak szlovák származású férjéhez, Stash bácsihoz. A gyermektelen házaspár nagy szeretetben nevelte fel a lányokat.


Ahogy közeledik a 30. születésnapjuk és ezzel ők lehetnek a leghosszabb kort megélt craniopagus ikrek, Rose elhatározza, h megírja élete történetét. Igen ám, de lehetséges ez az ő esetében? Ruby szerint nem, így ő is ír hozzá pár fejezetet. Ebből a készülő „kettős” önéletrajzból ismerjük meg az életüket és személyiségüket, ami különbözőbb már nem nagyon lehetne. Rose komoly, szereti a könyveket, a sportot, rengeteg verset ír, mindig jó tanuló volt. Ruby nem jeleskedett az iskolában, inkább csajos, sok sorozatot néz, szeret öltözködni, ezen kívül még az irokéz telepesek élete és leletei a hobbija.
Az életük, a helyzetek, amik elénk tárulnak, elképzelhetetlenek…, de mégsem a szenvedésről szól, nem szánalomra appellál a regény, hanem két nagyon szerethető lányt mutat be, akik próbálnak teljes életet élni, dolgozni, szórakozni, szeretni. Egészen elképesztő, h bár Rose és Ruby nem tudnak egymás nélkül mozogni, sőt létezni sem, mégis önálló egyéniségek és így élik életüket is. A nővérek története nem kevés meglepetést is tartogat, amiket általában Rubytól tudunk meg először, aki az általa írt fejezetekben mindent leír, ami eszébe jut, nyoma sincs nála Rose megfontoltságának, művészi átgondoltságának, ami a fejezeteit időnként kicsit erőltetté teszi.
Magát a témát nagyon érdekesnek találtam, teljesen új volt számomra. Olyan szempontból a megvalósítás is tetszett, h képes volt teljesen önálló személyiséggel felruházni a lányokat, azt, h kinek a fejezetét olvasom éppen, nem csak a másfajta betűtípusból tudtam rögtön, hanem a hangnemből, a stílusból is. Összességében viszont maga a stílus nem épp szépirodalmi, talán kicsit egyszerűbb a megszokottnál – bár így hihetővé válik, h nem egy író, hanem az ikerpár két tagja írta a fejezeteket, ami persze nem így van. A másik dolog, h igazából egy csomó kérdésre nem kapunk választ, kicsit az volt az érzésem, h a regény csak a felszínnel foglalkozik, érdekes lett volna talán, egy kicsit „mélyebbre menni”.

2014. szeptember 7., vasárnap

Khaled Hosseini: Tausend strahlende Sonnen

A regény két összefonódó női sorsot mutat be Afganisztánból.
Mariam törvénytelen gyerek a 60-as évek Afganisztánjában. Mikor megkeseredett anyja felakasztja magát, a 15 éves lány az apjához kerül, de pár nap után „túladnak rajta”, hozzáadják a nála 30 évvel idősebb Rashidhoz, aki Kabulban él és cipőkészítő. Ő burkát kényszerít rá, kegyetlenül bánik vele, különösen miután Mariam többször is elvetél.
Laila a szomszédban lakik tanár apjával és a két fiát sirató anyjával. Gyermeki barátság, majd az első szerelem fűzi Tarikhoz, az egyik lábát elveszített szomszéd fiúhoz, akitől aztán teherbe esik, de mire mindez kiderül a fiú már Pakisztánba menekült.


Mikor a 14 éves Laila családja is épp rászánja magát, h elhagyják Kabult, egy rakétabecsapódásban meghalnak a szülei, ő pedig megsérül. Rashid talál rá és menti meg, majd Mariammal ápolják. Persze a cipész nem önzetlenül teszi mindezt, miután elhiteti Lailával, h Tarik meghalt, feleségül veszi a 14 éves lányt, hisz a többnejűség megengedett Afganisztánban. Laila tisztában van vele, h egyedül esélye sem lenne, pláne terhesen, ezért egyezik bele a házasságba és elhiteti a férjével, h a kislánya az övé.
Mariam és Laila eleinte konkurenseket, ellenségeket látnak egymásban, de egy idő után rájönnek, h csak egymásra számíthatnak kegyetlen férjük házában. Anya-lánya kapcsolat alakul ki közöttük, majd Laila megszüli a várva-várt fiút Rashidnak. Ám amikor Tarik visszatér Kabulba egy pillanat alatt fordul fel a szereplők élete, majd Mariam feláldozza magát a szeretteiért, míg Laila új életet kezdhet Tarikkal és a gyerekekkel.
Az író nem kíméli hősnőit, bár valószínűleg nem is erről van szó, hanem inkább arról, h egyszerűen csak reálisan írja le a történetet. Elképesztő kegyetlenség és megdöbbentő primitívség minden szinten, ahol az emberi élet mit sem számít. Nem csak a szereplők életét követjük figyelemmel, hanem az ország sorsát is, a király elleni államcsínytől, a kommunista puccson, a szovjet megszálláson, a tálibok uralmán át egészen a tálib rezsim bukása utáni újjáépítésig követhetjük a sok nemzetiségű ország és hőseinek sorsát. Nagyon érdekes volt egy számomra távoli ország hányatott történelméről olvasni, ami az elmúlt években a világ sorsára is kihatással volt.
Az afgán születésű Khaled Hosseini amerikai író és orvos. Eddig három regénye jelent meg, ez volt a második. Magyarul Ezeregy tündöklő nap címmel adták ki. Én még biztosan fogok olvasni a szerzőtől, csak ajánlani tudom.

2014. szeptember 2., kedd

Nancy Grossman: Draußen wartet die Welt

Újra amisokról olvastam és megint sok érdekességet tudtam meg erről az életformáról.
Eliza, a 16 éves lány a Rumspringája alatt – ez az az időszak, mikor megismerheti az angolok, vagyis a nem amisok életét és kicsit „kiéheti” magát – mindenképpen el akar menni otthonról, így kapóra jön egy babysitter ajánlat Chiacagóból. Bár a szülei, főleg anyja eleinte hallani sem akarnak erről, végül mégis elengedik, mert bizonyos esetekben a gyerekek azért szegülnek az életmódjuk ellen, mert nem kaptak elég szabadságot, h megismerjék mindazt, amit elszalasztanak.


Minden felfedezés és rácsodálkozás ebben az Eliza számára új világban, hisz ahonnan jön, ott nincs elektromos áram, mobil, a gombokat őrületes hivalkodásnak tartják és a fényképet a lélek elrablásának. Gyorsan megtanulja viszont a technika vívmányait használni és becsülni, hisz elvégzendő munkáját jócskán leegyszerűsítik és lerövidítik, így bőven jut ideje Joshra, akivel egy tipikus tini szerelmet élnek át. Eliza felfedezi az öltözködés örömét, a sminkelést, a mozit, a bulikat, az alkohol mámorát. A regénynek ez a szakasza annyira nem tetszett, itt hirtelen tinikönyvbe ment át, ami nem tett túl jót neki szerintem.
Azonban lassan kiderül, h Eliza rendkívül szigorúnak és merev amisnak megismert anyjának álarca mögött más van, ő is uazt élte át mint a lánya: beleszeretett az angolok életébe és egy angol fiúba, sőt nála tovább is bonyolódtak a dolgok. Ez számomra egy nagyon érdekes, meglepetés szál volt, ráadásul kombinálta az írónő egy másik amis problémával: kiderül, h Eliza anyjának van egy húga, aki elhagyta az amis közösséget, h ahhoz menjen férjhez, akit szeret.
Kimondva, kimondatlanul nagy a dilemma az amis lány számára, mert bár vonza és csábítja az új világ, de véglegesen választania kell, hol marad, nem ingázhat kedve szerint régi és új élete szerint. Sok mindent megél és megtapasztal Eliza ebben az időszakban, de nem csak jót…lassan rájön új barátai felszínességére, a modern világ kegyetlenségeire és megtanulja értékelni, más szemmel látni az amis életet. Rájön, h egy csomó mindent nem szeretne igazából az angolok világában, csak az elvi lehetőségre vágyik, h mindez számára is elérhető legyen. Felismeréseivel egyidőben remekül érzékelteti az írónő Joshal való kapcsolatának változását is. A történet néhány hónapja alatt Eliza kihasználja a rendelkezésére álló időt, közben felnő és végül felelősségteljes, jó döntést hoz.


Helyenként igazán szívbemarkoló történet egy zárt világból való kitörésről, ami egy kicsit a szigorú amis álarc mögé is bepillantást enged.

2014. augusztus 27., szerda

Emma Sternberg: Liebe und Marillenknödel

Már olvastam a szerzőtől egy könyvet, bár persze könnyed olvasmány, de nem teljesen csak agyhalottaknak, szórakoztató volt, így fogtam neki ennek is. Bár a cím (Szerelem és barackosgombóc) és a borító valami nagyon „bugyuta idill”-re enged következtetni, azért nem ennyire vészes a helyzet;).


A főszereplő, Sophie elveszti a munkáját, ráadásul 3 hónapja a pasijával is szakított, romokban az élete, szóval a szokásos chick-lit felállás. Kiderül, h anyja nagynénje, Johanna ráhagyta Dél – Tirolban a kis panzióját, Alreint, ahol gyerekként sok időt töltött Sophie. Bár persze semmi tapasztalata a vendéglátásban, de kénytelen átvenni a panziót, mert a végrendeletben kikötötték, h nem adhatja el. Mivel más dolga úgysincs, odamegy és elámul…egyrészről hatalmas lehetőség, angyali nyugalom, csend és idill, gyönyörű táj, másrészről egy házaspár a panzió mindeneseiként, akik leginkább azon vannak, h mindenkit elüldözzenek – beleértve az új tulajt is. Szórakoztatóan ismerjük meg a helyzetet, a problémákat, majd persze sikerül fellendíteni a panziót – hála Sophie barátnőinek – de az intrikák csak nem maradnak abba. Az egyik ilyen ügy után kerül Alreinbe Nick, a szakács és ezzel a történetbe - jó a felén túl - a szerelmi szál. Nagy a meglepetés és nem éppen kellemes, mikor Nickben, legutóbbi egy éjszakás kalandjának főszereplőjére ismer Sophie, akit reggel nem túl kedvesen dobott ki a lakásából.
Persze aztán semmi melodráma, minden happy a végére, egyetlen kritikám talán épp ez, h a befejezés talán egy picit túl idillire sikerült. Tetszett, h nem bagatellizálta el a panzió problémáit, számomra ez a rész és a fellendülés reálisnak tűnt, nem kreált belőle tündérmesét és nem lett belőle mellékszál a szerelmi mellett, sőt. Emellett tájleírás, szokások, kicsi gasztró, kicsi szerelem – egy nagyon jó kombináció, játékosan megírva és úgy, h mindig tudott valami újat hozni, amivel fenntartotta az érdeklődésemet. Nagyon tetszett, talán még jobban, mint az első könyve, amit olvastam tőle, ennek egyik oka biztos az, amit már ott is megállapítottam, h van mindkét könyvében valami, ami elüt a lapos tucat könyvektől, mindkettőben volt valami olyan téma, ami engem személy szerint megragadott, ami érdekelt és ezek köré építette fel a történetet.

2014. augusztus 24., vasárnap

Mo Yan: Frösche

Az irodalmi Nobel-díjas kínai író könyve 2009-ben jelent meg, majd 2013-ban németül. Rögtön akkor le is csaptam rá, mert a tartalma felkeltette a kíváncsiságomat, sorra mégis csak most került, a várólistámról.


A több, mint 500 oldalas és 5 évtizedet felölelő regény tartalmát nehéz röviden összefoglalni. Kínában vagyunk, a mesélő, Renner nagynénje a főszereplő, Gugu, aki bábaként dolgozik. Több ezer gyereket segített világra, majd a kommunista párt tagja lesz és ezáltal az egy gyerek politika hajthatatlan végrehajtója is. A férfiakat sterilizálja, a nőknek első gyermekük születése után rögtön – megkérdezésük nélkül – spirált helyez be és aki még mindezek ellenére is újra terhes lesz, az ellen kíméletlen hajtóvadászatot indít a párt nevében. Unokaöccse, a mesélő Renner tiszt lesz, rá még hatványozottabban vonatkoznak a törvények, így mikor felesége másodszor is állapotos lesz, a férfit hivatalosan értesítik erről és utasítják, h menjen haza és vigye abortuszra a feleségét, aki erre elmenekül. A hajthatatlan Gugu azzal próbálja meggyőzni őket, h népkommunájukban (kb. falu) az elmúlt 3 évben nem volt felesleges gyerek, tönkre akarják tenni ezt a kitűnő teljesítményt? Döbbenet… Végül hosszas huza-vona után végrehajta az abortuszt, ami közben a nő és a gyerek meghalnak.
Ésszel felfoghatatlan dolgok: ha lányod van és egyszerű földműves vagy, 8 év elteltével vállalhatsz esetleg újra gyereket, de ha korábban leszel terhes, el kell vetetned. Már maga a kifejezés, ami oly sokszor fordul elő a regényben – illegális terhesség - is elképesztő és értelmezhetetlen, szerencsére. Igazi sokk, ahogy maffiamódszerekkel akajra előkeríteni Gugu az előle menekülő terhes nőket. Mindemellett különleges juttatást kapnak, akiknek 1 gyerekük van, mintegy jutalomként.
A regény második felében a mesélő Renner immáron ismert író, elveszi Gugu segítőjét Kis Oroszlánt, nem lesz gyerekük, pedig a nő nagyon vágyik egyre, de már mindketten elég idősek. Ekkor bukkan fel egy békatenyész farm, amiről kiderül, h valójában béranyasággal foglalkoznak és borzasztó konspiratív módon segítik fiú utódhoz az ismert írót. A könyv címe – békák – is itt nyer értelmet, a kínai nyelvben ugyanis a gyerek és a béka írásjel kiejtése azonos. Ezen kívül a békák vartyogása nagyon hasonlít az újszülöttek sírásához, ez az oka annak, h Gugu gyűlöli ezeket az állatokat, mert lelkiismeretét kínozzák ezek a hangok.
A regényben meglepően sok az önéletrajzi elem. Az írónak valóban volt egy nagynénje, aki bába volt, majd Kína egy gyerek politikájának végrehajtója. Mo Yan 2002-ben találkozott a japán Nobel-díjas Kenzaburo Oe-vel, akinek beszélt a nagynénjéről, ekkor született meg a regény ötlete. Oe ezután időnként rákérdezett, hogy áll a tervezett regénnyel, nélküle talán soha nem fejezte volna be a könyvét Yan. Ez a levelezés egy japán íróval egyébként a regényben is felbukkan. További önéletrajzi elem, h az író saját jövője érdekében szintén abortuszra kényszerítette a feleségét.
Számomra eleinte nem nagyon alakult ki összefüggő történet, inkább epizódok ragadtak meg bennem. Persze a kínai nevekkel is meggyűlt a bajom, ezek elég érdekesek: Yuan arc, Chen szemöldök stb. De mindezektől eltekintve egy nagyon jól megírt, izgalmas és megdöbbentő olvasmány, ami nem hagyja hidegen az embert. Talán a legsokkolóbb az, h mindez valóban megtörént és bár talán már kicsit másként, de az egy gyerek politika még mindig érvényben van. Bár némely kínai szakértők szerint jelenlegi formájában tarthatatlan, reformra szorul a munkaerő számának csökkenése és a gyors elöregedés miatt, aminek következtében 2050-re Kína lehet a világ legelöregedettebb országa.
Mo Yan 2012-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, ezzel a legvitatottabb díjazott lett. A szintén Nobel-díjas Herta Müller katasztrófának nevezte, hogy Yan-nek ítélték oda a díjat. "Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie" - nyilatkozta, mert szerinte a kínai író dicsőíti a cenzúrát. Ez engem nagyon meglepett, ezt a könyvét olvasva, de aztán kiderült, h ezzel a regényével újra bebizonyította, h igaztalanak a vádak ellene. A Frösche utószavában azt írta, h sokáig próbálkozott, h mindenkinek megfeleljen, mind a pártnak, mind a Nyugatnak, de aztán elhatározta, h csak a saját lelkiismeretére koncentrál.
A Nobel-díj elnyerése után jelent meg az író Szeszföld című regénye magyarul, több műve egyelőre nálunk nem kapható. 

2014. augusztus 17., vasárnap

Herman Koch: A vacsora

Húú, hát ez egy elég érdekes olvasmány lett. Mikor először megláttam a könyvet, a cím alapján inkább valami gasztro dologra számítottam, hát nagyon nem.


Két házaspár vacsorázni megy egy elegáns étterembe. Lassan kiderül, h a férfiak testvérek, az egyik ismert politikus, akinek jó esélye van, h ő legyen Hollandia következő miniszterelnöke. Pault, az öccsét minden frusztrálja a sikeres bátyjával kapcsolatban: a viselkedése, a beszólásai, a létezése…
A vacsora – az előtélte, a főétel, a desszert és a digestive – alatt nem csak a családokat ismerjük meg, hanem a rég- és a közelmúltjukat is, a mesélő Paul révén. Majd lassan, kényes társadalmi témák érintésével, eljutunk közös és igen súlyos erkölcsi problémájukhoz. Kamasz fiaik egy buli után felgyújtottak egy ATM-ben alvó hajléktalan nőt, aki meghalt. Ráadásul nem is hagyták abba továbbra sem a hajléktalanok „molesztálását”. A szülők két pártra szakadnak a dilemmában, három az egy arányban. Csak Serge, a politikus akar tiszta vizet önteni a pohárba a fiúk érdekében, ezzel kvázi feladva politikai karrierjét is, míg a többiek a gyerekek védelmében az eltusolást forszírozzák. Tovább bonyolítja a helyzetet, h jelenleg Sergék Burkina Fasoból örökbefogadott fia próbálja zsarolni a fiúkat. Ekapcsán merül fel a fekete fiú, kontra elit fehér család problematikája. A fő kérdés viszont, egyértelműen a regény alcíme, „A gyerekedért bármit megtennél, ugye?" Ezzel párhuzamosan persze önkéntelenül is elkezd az olvasó morfondírozni azon, mit tennék én, ilyen helyzetben?
Nagyon érdekes a két testvér, Serge és Paul személye a regényben. A mesélő Pault eleinte teljesen normálisnak, már-már szimpatikusnak találtam, de idővel teljesen megváltozott a véleményem. Kiderül, h ritka öröklött pszichológiai betegsége miatt látszólag teljesen érzéketlen, ennek hatására egyre kevésbé tudtam azonosulni vele, egyre inkább visszataszítónak, abnormálisnak éreztem a megjegyzéseit, a véleményét. Serge viszont a végére pozitívabb karakterré válik annál, ahogy az öccse az elején lefestette. A két feleség figurája kevésbé kidolgozott, de a végén mégis egyikük „dönti el a vitát”, anyatigrisként.
Szövevényes történet, ami szerintem nagyon jól van megírva, tele feszültséggel, csak úgy szaladnak az oldalak, de kicsit fura könyv is, egész máshova lyukad ki, mint gondoltam volna az elején.
A cím remek, hiszen valóban egy vacsora időtartalma alatt játszódnak az események, ezalatt kellene megoldani az erkölcsi dillemmát a pároknak. A homár ollói felett látható alcím pedig – bár eleinte egyáltalán nem kapcsolódik a történethez – tökéletesen foglalja össze a regény legnagyobb kérdését.

2014. augusztus 12., kedd

Steiner Kristóf: Lélekbonbon

Anno, amikor napi szinten lehetett Steiner Kristófról hallani, olvasni, sem követtem az életét, amióta nem tévézik, még kevésbé. Nem is tudtam róla semmit, csak időnként szembe jött 1-1 könyve. Eleinte nem különösebben érdekeltek, de aztán kíváncsi lettem és láttam, h például a Lélekbonbon elég jó kritikákat kapott, így belevágtam.


Hosszabb-rövidebb történetek alkotják a könyvet, ezeknek magját - emlékeket, gondolatokat - éveken át cetlikre írta, majd egyszer végre rendezte és kibővítette, kiszínezte őket – ebből született a könyv.
A kötet 72 történetet tartalmaz, azért ennyit, mert a 72 a kabbala szerint mágikus szám. És hogy miért fontos a kabbala? Hát mert Kristóf kabbalista, de nem ennyire egyszerű a dolog, mert buddhista nevelést kapott és zsidó családba házasodott be, ja és egyébként – bár szerintem ez az, amit vele kapcsolatban mindenki tud - még meleg is.
Meglepően őszintén ír ezekről a dolgokról, kicsit az egykori fene nagy sztárságáról, kapcsolatairól, bulimiájáról, alkohol- és gyógyszer problémáiról az anyja halála után. Ebben a szituációban ismerte meg a kabbalát, egy kicsit az örök idol, Madonna révén. A könyv alapján azt gondolom, nagyon komoly változáson ment át, vagy egyszerűen csak felnőtt, engem meggyőzött arról, amit magáról írt:
…vándorló lélek, aki végigjárta az emberi vágyak három lépcsőfokát: először csupán anyagi javakra vágyott, majd hírnévre és elismerésre, manapság pedig leginkább a lelki fejlődés vezérli.
Persze azért azt hozzá kell tennem, h nem minden gondolatával tudok azonosulni, nekem időnként túl sok és irreális, amit ír, más világban élünk, ez biztos, de végülis pont ilyesmit izgalmas olvasni, ilyesmivel konfrontálódni időnként, ami távol áll az embertől.
Jónak találtam még londoni- és izraeli történeteit is, ez utóbbiak sajnos ismét egészen akutálisak ezekben a napokban. Érdekes olyasvalaki véleményét, benyomását olvasni az eseményekről, aki ebben él már évek óta.
A könyv végén helyet kapott még 5 beszélgetése világhírű színészekkel, nekem ezek valahogy nem illettek az aránylag személyes történetek közé.

2014. augusztus 7., csütörtök

Lars Simon: Elchscheiße

A borító – és színei – láttán rögtön egyértelmű volt számomra, h ez a könyv Svédországgal foglalkozik valamilyen módon és a cím (Jávorszarvasszar) ezt csak még egyértelműbbé tette;).


A történet Németországból indul, ahol Torsten hirtelen egy 40 hektáros, 250 000 eurót érő tanyát örököl Svédországban egy sosem hallott rokonától. Ebben jó lehetőséget lát, h végre változtasson az életén és a svéd vidékre költözzön. Régóta tervezgeti, h könyvet ír a midlife crisisben szenvedő férfiaknak. Barátnője egyik elhatározásában sem támogatja túlságosan, majd lelép Torsten legjobb barátjával, akiről kiderül, h korántsem pszihiáter, hanem körözött csaló. Már itt kezdett nekem kicsit sok lenni, de még vártam a csodát;).
A férfi felmond, vesz egy VW buszt és nekivág a az új életnek. Közben mind a kocsival, mind a stopposként felvett útitársával meggyűlik a baja, mire végre odaér Gödelstoprba kiderül, h elcsélrte a táskáját, se pénz, se laptop, se telefon, se papírok…Ráaádul a falucska és lakói is kissé kevésbé idiliek, mint képzelte, h a tanyáról már ne is beszéljünk. Az aprócska település összes lakójának valamiért az a fixa idája, h megveszi a látszólag eléggé semmitmondó tanyát, de azt foggal körömmel védi egy öreg norvég és mikor Torsten apja és egy német tank is előkerül, már menthetetlen a dolog…
Igazából naiv módon, én valami reálisabbat vártam, de ez…túl sok akció, túl sok minden, túl életszerűtlen, túlságosan karikíroz –persze történhetnek ilyen dolgok, de mindez együtt már túl sok- ezáltal hihetetlenné vált számomra és eléggé elment tőle a kedvem.
A szerző évekig dolgozott marketingvezetőként egy IT cégnél, majd 6 évet töltött a családjával Svédországban, szóval a tapasztalata éppen megvan a könyv megírásához, csak kár, h egy ilyen – szerintem rosszul sikerült – vígjátékot írt, ami nem az olvasók rekeszizmait, hanem inkább az idegeit teszi próbára:S.

2014. augusztus 3., vasárnap

Jess Walter: Schöne Ruinen

Egy ismerősöm ajánlotta a könyvet, ráadásul a borító is megtetszett, egy könnyed, nyári olvasmánynak gondoltam. Végül egészen mást kaptam, mint amit vártam, kis csalódás volt.


1962-ben egy hoollywoodi színésznő érkezik a kis olasz faluba, ami bár a La Cinque Terre mellett fekszik, de csak egy álmos kis porfészek. Itt van hotelje Pasqualénak, apja halála után kellett átvennie, bár más tervei voltak. Az állítólag halálos beteg, de gyönyörű Dee szempillantás alatt kavarja fel a kis falu-, de leginkább Pasquale életét, aki fülig beleszeret. A kártyákat viszont nem ők, hanem a nagyok keverik: hamarosan felbukkan Richard Burton és kiderül, h Dee nem is rákos beteg, hanem terhes, méghozzá tőle, aki néhány humoros epizód erejéig, mintegy önmaga paródiájaként visz színt az egyébként elég halovány történetbe.
Mindez csak nagyon lassan derül ki, mert a regényben fejezetenként váltakozik a múlt és a jelen. Ez utóbbi főszereplőnője Claire, aki Hoollywoodban dolgozik a filmbizniszben. Nem igazán értettem, hogy fognak találkozni az idősíkok és a történetek, mert felbukkan egy írási nehézségekkel küzdő író, egy ifjú forgatókönyv író, egy sedre, de elképesztően tehetséges zenész-színész, ki a múltban, ki a jelenben. Bár összességében az egész nem tetszett, de azt meg kell hagyni, a szerző végül remekül kapcsolja össze a szereplőket és a történeteket egymással, csak szerintem egy kicsit későn. Addigra számomra az egész már nagyon kesze-kusza volt az állandó, fejezetenkénti ugrálással, miközben nagyon csikorogtak a fogaskerekek és akadozott a gépezet.
Mindenesetre majdnem 50 évvel a történet kezdete után Pasquale Amerikába utazik, h megtalálja a nőt, aki elrabolta a szívét, így megismerjük a két tulajdonképpeni főszereplő életének történetét. Tragédiájuk, h életük a két találkozásuk között eltelt 50 évben játszódott és nem együtt, bár egymás megismerése egy életre meghatározta életüket.


Nem mondhatom, h a regény lebilincselt volna, sokszor inkább vontatottnak éreztem, bár a történet jó, de a megvalósítás nekem nem tetszett. Ezen kívül a főszereplők is kissé sápadtak maradtak, kissé kidolgozatlanok, talán a sok más szereplő ment a rovásukra.

2014. július 30., szerda

Julia Kaufhold: Löffelchenliebe

Anna menő utazási újságíró, de a szerelemben nem boldogul. 35 évesen még mindig a hercegre vár, aki persze hirtelen fel is bukkan, méghozzá egy nála 10 évvel fiatalabb gyakornok személyében. Nagyon is hamar egymásra találnak, de ezt valahogy nem találtam annyira hihetőnek, mert persze lehet ilyen és van is, de ahogy leírta, fura volt és túl gyors, pár oldalon belül ott vagyunk, h dúl a láv meg minden…Szerintem a legtöbb nő nem megy bele könnyen egy kapcsolatba, egy nála 10 évvel fiatalabb férfival.


Bár Daviddal minden klappol, legalábbis érzelmileg, de a már jó ideje a saját életét élő és a saját pénzét költő Annának azért kicsit nehezére esik a sátorozás, meg a bringázás, mások az elvárásai, az igényei, mint az egyetemista srácnak, ráadásul kiderül, h a fiú gyereket sem akar, ami viszont egyre sürgetőbb kérdés a nő életében. Bár nagyon fájdalmas meghozni ezt a döntést, szakítanak, hisz Anna úgy érzi, nem tudja és nem is akarja gyerek nélkül leélni az életét.
Az élet rögtön alternatívát kínál neki, a jóképű, nála idősebb és kőgazdag Hector személyében, aki rögtön azzal nyit, mennyire szeretne gyereket, egyébként is ideálisnak tűnik: a tenyerén hordozza Annát, drága ajándékokkal halmozza el, mindennek klappolnia kellene, de a szerelem nem így működik, attól, h az agya tudja, ő lenne az ideális, a szíve egészen más véleményen van.
Némi bonyodalom után kiderül, h Hector nem is annyira ideális, mint szeretne lenni és hogy teljes legyen a happy end, Anna és David is rádöbbennek, h életük szerelme fontosabb, mint egy gyerek, ill. mint a szabadság.
Ez persze szép és jó, de vajon működik-e hosszú távon? Hisz ezek a fontos felismerések még nem oldják meg azokat a problémákat, amik abból adódnak, h eltérő életszakaszban vannak, mások az anyagi lehetőségeik, az elvárásaik stb.. Szóval szerintem a könyv sok manapság aktuális témát dob fel (korkülönbség a nő javára, élet gyerek nélkül), csak kár, h ezeket aztán elég felületesen kezeli és egy chick-litnél több nem jön ki az egészből:(.

2014. július 26., szombat

Melissa Panarello: Minden este 100-szor, kefével

A szerző 17 éves volt, mikor Olaszországban megjelent és nagy botrányt kavart a naplója. A szicíliai diáklány ugyanis 15 éves korában átélt első szexuális élményéről ír, majd a folytatásról.


Egy fizikailag érett lányról van szó, aki egyre inkább vágyik a testi szerelemre, össze is jön egy fiúval, de a nála pár évvel idősebb srác, csak kihasználja, megalázza szexuálisan és minden más módon is. Mintha Melissa homlokára lenne tetoválva, h bármiben benne van, egyre vadabb alakokkal hozza össze a sors és ő mindenbe belemegy, bár amire igazán vágyik az egyértelműen a szerelem és a gyengédség, de pont ez az, amit senkitől nem kap meg. Számomra sokkoló volt, h milyen kalandokba bonyolódott még a matek tanárával is, akihez korrepetációra járt és főleg az, h mennyire képes alávetni magát bárkinek. Esténként a haját 100-szor átfésüli, hogy megtisztuljon (innen a cím), mindhiába. Egyre messzebbre megy, egyre durvább ügyei vannak, mikor aztán találkozik valakivel, aki végre normálisnak tűnik és tényleg ő érdekli, megtorpan, hisz már komoly múltja van, zsenge kore allenére, attól fél, nem érdemli meg , nem teheti boldoggá a fiút. Aztán mégiscsak eljön a várva várt boldogság, a szerelem, amit önfeledten tud élvezni Claudio karjaiba, mindenféle perverzió nélkül, de erről már csak nagyon felületesen olvashatunk. A könyv sokkal inkább a a folyamatos szexuális megaláztatásról szól. Kíméletlen, brutálisan őszinte és tulajdonképpen érthetetlen mindez…
Gondolom a pikáns téma miatt sikerre számívta, 2005-ben még film is készült belőle. A könyv 40 országban jelent meg és Melissa Panarellonak azóta két további könyve is megjelent.

2014. július 20., vasárnap

Michel Birbaek: Beziehungswaise

Egy 7 éve együtt lévő, egymást szerető pár életébe csöppenünk, a pasi a mesélő, aki stand up humorista, de épp nem megy túl jól neki, a barátnőjének viszont fut a szekér, Wolfsburgban dolgozik a vw-nél. Szeretik egymást, de alig találkoznak, nincs szex, de nem beszélnek a nyilvánvaló problémákról. Kiderül h a nőnek fél évre Kínába kellene mennie – ez keveri fel az állóvizet, aminek hatására szakítanak. Kapcsolatuk tragédiája, h bár szeretik egymást, hiányoznak egymásnak, állandóan egymásra gondolnak, de a vágy már nincs meg, barátokként tekintenek egymásra és bármennyire is szeretnék, tudják, ez már nem is fog megváltozni.


7 év nagy idő, a kapcsolatokban sokszor jelent fordulatot és sokak életében is 7 évenként állnak be nagy fordulatok. Főhősünk, Lasse életében mindenképpen így van ez, hisz nem csak a kapcsolatának lesz vége, hanem az édesapja állapota is ekkor fordul válságosra és a munkájában sem találja már a helyét.
Sajnos a jó kezdés számomra ellaposodott elég korán, nagyon a stand up-ra terelődik a szó, elég részletesen és közepesen ír válogatásokról fejezeteken át, aztán hosszú-hosszú oldalakon keresztül csak az apja betegségéről tudósít. Tess és a hozzá fűződő fura kapcsolata jelenti csak az állandóságot, gondolom ennek kellene összefűzni a törénetet, de nem nagyon sikerül.
A végén szó sincs happy endről, de minden nyitott fejezet lezárul, az élete minden szinten válaszúthoz érkezett. De legalább újra felébredt, látja már nem csak a negatívumokat, hanem az új lehetőségeket is, végre kimondott és befejezett dolgokat.
Bár annyira nem tetszett, de mindenképpen érdekes könyv volt. Mer egy kicsit szembe úszni az árral és arról írni, mi történik egy kapcsolattal évek múltán, hogy alakul át, mikor elmúlnak az első nagy fellángolások. Nem nagyon lehet tudni, hova fog kilyukadni a történet, de szerintem a lehető legjobb lezárást választotta. A regény főhőse - csakúgy, mint a szerző – dán, naná, h nekem ez azért szimpivé tette az egészet;).
Michel Birbæk Koppenhágában született, de már évek óta Kölnben él, forgatókönyvíró, író és humorista. Mondjuk ez egy másik érdekes dolog volt…a humor…minden nemzet nagyon mást ért alatta, ez ismét kiderült számomra;). Hangulatában, az elbeszélési módban Tony Parsonsra emlékeztetett egy kicsit, főleg az elején, ez lenne egyébként a nekem tetsző irány;).
Bár a borító kevéssé kapcsolódik a történethez, a cím poénos, egy szójáték. A „beziehungsweise” illetvét jelent, de mivel egy e-t, a-ra cserél kapcsolatárvát jelent, ez a szó persze igazából nem létezik, de itt mégis fején találja a szöget.
Évek óta készültem már a könyv elolvasására, most a Várólistám segítéségével végre sikerült!

2014. július 17., csütörtök

Adam Fletcher: Wie man Deutscher wird in 50 einfachen Schritten

A könyvecske megmutatja, hogy lehet valaki 50 egyszerű lépéssel német. Eszem ágában sincs azzá lenni, de az ilyen sztereotípia gyűjtemények mindig is érdekeltek, mert némi igazság azért általában rejlik bennük. Azt kaptam, amit vártam – egy könnyed, szórakoztató olvasmányt, sok bólogatást, de talán nem annyira sztereotípiákat, hiszen nem a bőrnadrágról és a sörvedelésről olvashatunk, hanem sokkal inkább „insider” infókat kapunk, amikat csak az országban élve, vagy rendszeresen németekkel érintkezve tapasztal az ember.


A 30 éves angol szerző először blogot írt, How to be German címmel. A több, mint 1 millió olvasó és a több ezer kommentár hatására kiegészítette, illusztráltatta és ebből lett a könyv.
Felvonultatja a németekre leginkább jellemző dolgokat, ill. azokat a dolgokat, amik a külföldieknek leginkább szembe szöknek. A reggeli fontosságáról, a praktikus öltözködésükről, a német kenyér imádatukról olvashatunk, de nem maradnak ki az Apfelschorle és egyéb Saftschorle szenvedélyeik sem, vagyis az almafröccs és a vizezett gyümölcslé mániájuk. Ám mostanság a többség legszívesebben már bionadét iszik és csakis biot vásárol, mi mást?
Szó esik a németek direkt kommunikációjáról, ami a legtöbb más népnek eléggé megfekszi a gyomrát, azt mondják, amit gondolnak, semmi cukorszirup! Levélben és mailban viszont szeretnek udvariaskodni, a „mit freundlichen Grüßen” elmaradhatatlan kelléke az írásos kommunkiációnak és szintén naggggyon tipikus. Kedvenc vasárnapi szórakozásuk még mindig a Tatort, vagyis a Tetthely, ami anno még nálunk is futott, hát ott még minidg nagyon menő. Bár az angol szerző csak azon van fennakadva, h Németországban szigorúan aznap kell ünnepelned a szülinapod, nem az előtte vagy utána következő hétvégén, szerintem nekünk ez a nagy össznépi szülinapi ünneplés is kicsit szokatlan. Nagyon találó a szórakozásról írt szösszenete is, amit le is fordítottam, mert sok igazság van benne.

A szórakozásnak megvan a helye és az ideje, ezeket előre meg kell határozni és a határidőnaplóba bejegyezni. Minden más könnyelműség és káosz. Szóval ülj le és tervezd meg a napot, a hetet, majd a hónapot. Aztán foglald le a nyaralásodat 2017-ig. Hogy a dolog egyszerűbb legyen, utazz egyszerűen mindig ugyanoda. Mit szólnál Mallorcához? Minden más német is odamegy, szóval valami lehet ott.

Szóval ezért számít Németország 17. tartományának a Baleár-sziget;).
Saját tapasztalataim szeirnt egy nagyon jól összeszedett kis gyűjteményt hozott össze a szerző, tényleg a mai német társadalomra legjellemzőbb dolgokat gyűjtötte össze, nekem időnként nagyon kellett nevetnem:).