2018. szeptember 30., vasárnap

Julia Hanel: Liebe, Zimt und Zucker

Marit 28 éves, irodalomból és anglisztikából diplomázott, de befejezve az egyetemet, hirtelen nehéz helyzetbe került. A pasija után költözött, feladva addigi hamburgi életét egy kisvárosba, Altburgba. Mikor azonban megjelent nála, a barátja teljesen váratlanul szakított vele. Mivel még reménykedik, h Toby esetleg meggondolja magát, ott marad és egy kávézóban kezd dolgozni.


Miközben lassan kiderül, miért is ért véget a kapcsolata, máris 2 újabb jelölt bukkant fel az életében. Az egy véletlen folytán először csak virtuálisan megismert ügyvéd, Julian, minden nő álma, nem csak sikeres és intelligens, elegáns, hanem van humora is és nagyon jól néz ki. Mikor azonban személyesen is találkoznak, az egész elég sótlan, unalmas, semmilyen. A kávézóban a kollégája, Moritz igazi sármőr, a kislányoktól a nagymamákig mindenkivel flörtöl és mindenki imádja, de a pasi 30 évesen még mindig az egyetemisták életét éli, bulikkal, nőkkel, alkohollal, de ambíciók nélkül, viszont minden érintése tűzbe hozza Maritot.
Őszintén szólva meglepett ez a könyv. Vágytam valami könnyedre, de tartottam is tőle, mert ezek közül sok olyan kiszámítható és bugyuta, h az már inkább fáj, mint szórakoztat. Az elején itt is azt gondoltam, h helyben vagyunk, már a 20. oldalon tudom, mi lesz a vége, de aztán meglepett Julia Hanel és hirtelen azon kaptam magam, h izgalmas a sztori, mert nem tudom, hogyan tovább. Még jobban tetszett volna, ha a végén meg meri lépni, h nincs happy end, de azért mégiscsak egy limonádéról van szó, ennyire azért nem volt merész.

2018. szeptember 27., csütörtök

Monica McInerney: Die Geheimnisse der Familie Templeton

Évekkel ezelőtt kaptam egy barátnőmtől sok-sok könyvet, azokból szemezgetek, általában a várólistámra is felkerül egy, idén ez.


A Templeton házaspár Angliából költözött a 4 gyerekével és a feleség húgával egy ausztrál kisvárosba és a kastélyszerű Templeton Hall-ba, amit úgy örököltek. A pénzhiány arra viszi rá őket, hogy hétvégenként megnyissák pazar házukat az érdeklődők előtt, beöltöznek 19. századi ruhákba és úgy mesélik a gyerekek is a ház történetét, időnként kicsit feltuningolva. Mindenki különcnek, furcsának tarja őket, például, mert a gyerekeket az anyjuk tanítja otthon és mert senkivel sincsenek kapcsolatba. A regény első. leghosszabb része a család ausztráliai életéről szól, a konfliktusokról, a problémákról, a gyerekek, Charlotte és Audrey tinédzser-, ill. Gracie és Spencer gyerekkoráról, valamint arról a barátságról, ami kialakul a család és a szomszédjuk, Nina és a fia Tom között. Aztán a család teljesen váratlanul elhagyta Ausztráliát, s bár az a terv, h néhány hónap múlva visszatérnek, erre nem kerül sor.
A második, rövidebb részben Templetonék Ninának írt leveleiből ismerjük meg a történéseket. A regény igazi főszereplője Gracie, Templetonék legkisebb lánya, aki az első részben még imádnivaló, mindenlében száz kanál, cserfes, csupaszív kislány, a másodikban már különleges, okos és érzékeny tinédzser, aki nem felejti el azt a különleges barátságot, ami anno a felnőtt Ninához fűzte. És nem felejti el Tomot sem, az időközben sikeres krikettjátékos Tomot, aki már gyerekkorában rabul ejtette a szívét. A harmadik részben, mikor a gyerekkori barátok, Gracie és Tom 19 és 21 évesen újra találkoznak, puzzleként áll össze a kép a fejükben, úgy érzik, megtalálták a másik felüket. Bár fiatalok, de a kapcsolatuk mégis komoly és mély, utazgatnak, mígnem egy baleset összetöri az életüket és úgy tűnik örökre elszakítja őket egymástól. Tomot fizikailag, Graciet lelkileg töri össze a tragédia, mindegyikük élete tönkre megy, az addigi vágyaik, terveik megsemmisülnek. Aztán idővel felmerül a kérdés, a sors vagy valami- esetleg valaki más szakította el őket egymástól?
Tetszett a több, mint 600 oldalas családregény. Tény, h egyre nehezebben kezdek bele ilyen hosszú könyvekbe, de az is, h egészen más élmény sokszor, belemerülni, akár több hétre is egy történetbe, mint csak néhány napra.
Szerintem a könyv sajnos nem egyenletesen érdekes, izgalmas, vannak benne részek, amik nagyon olvastatták magukat és voltak elég vontatottak. Viszont olyan szereplőket tudott kreálni az írónő, akik magukkal ragadtak, akiknek érdekelt a sorsuk alakulása és a regény 2. fele tele van meglepetésekkel, amikből még a végére is bőven tartogatott. Rengeteg nagyon érdekes kapcsolatot mutat be, legyen az szülő-gyerek vagy házastársak, testvérek kapcsolata, tele nehéz döntésekkel, hibákkal és következményeikkel. Ami kicsit meglepő volt, h bár bőven lett volna ok könnyekre olvasás közben, ezek most elmaradtak. Monica McInerney nem törekedett arra, h megrígassa az olvasóit, végül is ez is tetszett.
Eleinte úgy gondoltam a barátságos borító abszolút nincs összhangban a kissé komor és vészjósló címmel (A Templeton család titkai), de végül is mégis, mert nem egy sötét történetről van szó, ahol sorra esnek ki a csontvázak a szekrényekből. A könyv magyarul nem jelent meg.

2018. szeptember 23., vasárnap

Julia Berger: Ein Jahr in Tokio

Újabb könyv az egyik kedvenc sorozatomból, aminek német írói mindig 1-1 évet töltenek az adott városban. A tokiói rész szerzője, Julia a többségtől eltérően nem újságíróként érkezik Japánba, hanem építészként. A 28 éves nőt kirúgják a munkahelyéről és nem igazán találja a helyét, mivel már járt Japánban és van egy japán ex barátja, úgy dönt, egy évre Tokióba költözik 2010-ben. Itt azért megint meg kell jegyeznem, h nem tudom, hány magyar tehetné ezt meg, úgy, hogy azt sem tudja, tud-e munkát vállalni.


Aránylag gyorsan kiderül, h Satoshival, az exével nem tudják felmelegíteni a kapcsolatukat, amiben Julia talán reménykedett. Bár már tud, de továbbra is tanul japánul, ez tölti ki a napjait az első hónapokban. Furcsa, mert 28 évesen csak sodródik, keresi magát, kisebb munkákat vállal, de az nem nagyon derül ki, h miből finanszírozza az életét a világ egyik legdrágább városában. Persze nem él nagy lábon, de még így is…Nagy a kontraszt, mert ő nem igazán dolgozik, a japánok ilyesmit viszont el sem tudnak képzelni, ez okoz némi konfliktust a következő japán barátjával, Naokival is (bukik a japán pasikra), aki orvostanhallgató.
Sok autentikus dolgot kipróbált, igyekezett a japánokkal és nem a külföldiekkel ismerkedni. Volt japán fürdőben, Love Hotelben, a cseresznyevirágzáson, dolgozott csaposként a márciusi tokiói októberfesten, járt Kyotóban és kirándulgatott a főváros környékén. Megállapította, h Japánban a teljesen vékony európai lányok is elefántnak tűnnek a gazellák között, h úgy beszél japánul, mint egy férfi, mert mindig férfi tanárai voltak és ezen a nyelven máshogy beszélnek a nők és a férfiak. Nem fáklyásmenet az élete Tokióban, hisz itt is igaz, h a mindig nyüzsgő metropolisban a legkönnyebb magányosnak lenni. Végül decemberben újra összejön Naokival és bár visszamegy Németországba, de akkor már tudja, néhány hónap múlva visszatér, h a Goethe intézetben tanítson ill. ott segédkezzen egy építészeti kiállítás szervezésében. Kíváncsi lennék, hogy alakult azóta az élete, hol él, mit csinál most.
Érdekes módon a német kenyér problematikája, ill. annak hiánya ezúttal nem jött elő, bár lehet, h azért, mert Japánban valószínűleg sok-sok európai élelmiszert kellett hiányolnia, talán kimondottan ez nem tűnt fel annyira. Ahogy általában ennél a sorozatnál, bár tetszett a könyv, sok érdekességet megtudtam, erről a számomra teljesen ismeretlen világról, de a szerző ezúttal is, ha nem is sótlan, de legalábbis annak tűnik a könyvben, ezzel mindig kicsit küzdenem kell.

2018. szeptember 18., kedd

Paula Bomer: 9 hónap

Sonia elvileg boldog családanya, feleség, 2 kisfiú édesanyja és most várja a 3. gyerekét, egy kislányt. De akkor mégis mit keres egyedül valahol az USÁ-ban? Mi történt, hol van a családja…?


Ez a könyv megpróbál kicsit a mélyére nézni annak, mi zajlik az anyák fejében, mit gondolnak a várandós nők, legalábbis egy részük. Leírja mindazt, amit nem lehet kimondani, ami tabu. Sokszor meghökkentő, időnként naturalisztikus és helyenként alpári is, de mindig őszinte és kendőzetlen.
Sonia igazi szabad szellem volt, rocker csaj, csapos, festett, aztán jött Dick, a szerelem, házasság, majd a gyerekek. Mikor Tom és Mike 4 és 2 évesek, úgy érzik, végre újra önmaguk lehetnek, a kapcsolatuk újra férfi-nő kapcsolat kezd lenni, újra éled a szenvedély, terveik vannak, önmegvalósítást terveznek. Aztán jön a sokk, a nem várt és nem tervezett várandósság és a kérdés, hogy mi legyen.
...tudom azt is, hogy ha úgy döntök, hogy megtartom a babát, akkor örülnöm is kell a döntésemnek. Hogy rajtam múlik. Nem Isten akarata. Rajtam múlik. Annyi nő tette tönkre az életét, hogy nekem meglegyen a választási lehetőségem, és én senkit sem hibáztathatok. Nem játszhatom az áldozat szerepét.
Három gyerek már túlerőt jelent. Át kell állni a zónás védekezésre az emberfogás helyett.
A pár megtartja a babát, de a kétségek ettől még nem oszlottak el, aztán egyszer csak, különösebb extra kiváltó ok nélkül Sonia elmegy, h megkeresse és kitombolja magát, h felkeresse azokat a helyeket és embereket, amik és akik egykor fontosak voltak az életében és hogy ezáltal rájöjjön, mi és ki a fontos számára most. Míg hónapokon át úton van, döntögeti a tabukat rendesen, ami azért időnként hajmeresztő, azzal együtt, h sok gondolatát, félelmét értettem a főhősnőnek, mégis volt néhány olyan dolog, amit durvának találtam. Nem egy cuki várandós könyv, nem is kismamáknak ajánlom, mert abban az állapotban talán inkább felzaklató lehet.

2018. szeptember 13., csütörtök

Sophie Kinsella: Vom Umtausch ausgeschlossen

A korántsem hétköznapi dupla esküvő után jön a szintén nem mindennapi nászút. Mr. és Mrs. Brandon immáron 10 hónapja utazgatnak, bejárták a világot, Ausztráliától Ázsián át Európáig, de lassan-lassan elég lesz. Persze Becky házas asszonyként sem hazudtolja meg önmagát, továbbra is a vásárlás a gyengéje.


Londonba érve Luke szokás szerint beleveti magát az üzletbe, Rebeccának viszont új munka után kell néznie, ami nehezebbnek tűnik a vártnál. Ráadásul a szüleivel és az immáron 3 gyerekes legjobb barátnőjével is másként alakul a viszontlátás, mint ahogy azt Becky elképzelte. Az eseményeket aztán az pezsdíti fel, h a nőnek van egy nővére, akiről egész eddig nem tudott. Persze jó szokásához híven teljes elánnal veti bele magát Jess megismerésébe és rövid úton sikerül nem csak a vele való bimbózó kapcsolatát, hanem a házasságát is kis híján tönkre tennie. Ezúttal egy drámai szituációval rántja helyre a végén Kinsella eszetlen hősnőjének dolgait és jöhet a happy end.
Most egy darabig elég volt a boltkórosból, így a 4. rész végére, kicsit belefáradtam, de a terv az, h sorra kerítem majd még a maradék 3 részt.

2018. szeptember 9., vasárnap

Tove Jansson: Sommerbuch

Mindenféle előzetes infó nélkül kezdtem bele ebbe a könyvbe, így csak utólag olvastam, h a szerző igen ismert gyermekkönyv író, akinek sok műve magyarul is megjelent. Jansson – akinek középső neve egyébként Marika:) –a svéd kisebbséghez tartozó finnországi író, aki svédül írt. 1945-ben írta és illusztrálta első Múmin-könyvét, ami világhírűvé tette. Később – bár főleg gyermekíróként ismerték – több felnőtteknek szóló regényt is írt. Könyveit 45 nyelvre fordították le, a Kalevala után a finn irodalomból a legszélesebb körben.


Mindennek ellenére engem nem nagyon érintett meg a könyv, meglehetősen egyhangúnak és unalmasnak találtam. Alapvetően inkább novellákról van szó, amiket az köt össze, h mindegyik egy nyáron játszódik a finn tengeröböl egy kis sziklaszigetén és a 7 éves Sophia és a nagymamája hétköznapjairól szól. Beszélgetnek, veszekednek, kérdéseket vetnek fel és kalandoznak, együtt átélik a világ apró-cseprő csodáit és szomorúságait. Nagymama és unoka, az ő kapcsolatuk, az ő élményeik állnak a középpontban, de ott van a középső generáció, az apa is, de mint általában ez a generáció, ő is elfoglalt, a háttérben marad és biztonságot ad. Bár a történet talán idillinek tűnik, de igazából nem az, a nagymama kissé melankolikus, sok mindent nem tud és nem akar, szóval nem egy idealizált szuper nagyiról van szó.

2018. szeptember 3., hétfő

Emma Sternberg: Marillennködel und das Geheimnis des Glücks

Már három könyvet olvastam Emma Sternbergtől és mindegyik tetszett, szóval nem volt kérdés, h ez is sorra kerül, pláne, h az egyik folytatása.
Már az elején furcsa volt, h milyen vékonyka, hát még vékonyabb, mint gondoltam.


Sophie immáron a nagynénje által ráhagyott kis panziót vezeti, itt ismerte meg a szerelmét, akivel jól megvannak. Aztán egyik reggel talál egy levelet a már egy ideje halott Johannától, a nagynénjétől, amit utolsó napjaiban neki írt. Ebben mindenféle jó tanácsokkal látja el a nőt, főleg szerelmi téren és leírja az ő és a férje szerelmi történetét, valamint a – nem túl eredeti – „legénykérést”. Sophie-ra ez viszont akkora hatással van, h ő is a tettek mezejére akar lépni és a barackos gombóc álcája alatt feltenni a nagy kérdést. Eddig jutunk, h sikeres lett-e az akció, mi volt a reakció stb., erről semmit nem tudunk meg. Ennek az egésznek se füle, se farka. Illetve lenne, ha folytatná még vagy 200 oldalon keresztül, így viszont nehéz értelmezni, tényleg érdekelne, h mi volt a cél ezzel, vagy miért ebben a formában jelent meg. Csalódás, befejeződik, még mielőtt elkezdődött volna.