2017. szeptember 26., kedd

Jan-Philipp Sendker: Das Herzenhören

Julia fiatal new yorki ügyvéd, anyja amerikai, apja myanmari származású, jó nevű, sikeres ügyvéd, aki 4 éve, a lánya diplomaosztója után eltűnt és azóta sem bukkantak a nyomára, halottnak hiszik. A férfi 20 évesen került az USÁ-ba, nem árult el semmit az addigi életéről, múltját családja számára is homály fedi.


Apja dolgai között Julia talál egy Mi Mi nevű nőnek címzett szerelmeslevelet, ez mindent megváltozatat, otthagyja a munkáját és Myanmarba megy, h utánajárjon apja múltjának. Itt találkozik U Ba-val, aki már várta, sok mindent tud róla és tőle hallja apja történetét, ami babonákkal, hiedelmekkel, csodás elemekkel van átszőve. Egy teljesen ismeretlen világ bontakozik ki a nő előtt, melyben apja 8 évesen megvakult, a látás helyett azonban a szívdobbanásukról ismerte fel az embereket. Így ismeri meg Mi Mi-t akinek szerelme egész életét végigkíséri, még akkor is, ha elszakítják őket egymástól. U Ba elbeszéléséből a nő nem csak apja múltját ismeri meg, hanem az eltűnése utáni történéseket is megtudja és a végén még mindannyiunk számára tartogat egy meglepetést.
A regényben nagyon fontos szeretpet játszik a spiritualitás és a miszticizmus, én ezekre annyira nem vagyok vevő, így bár az elején kimondottan érdekesnek és izgalmasnak találtam, később alábbhagyott a lelkesedésem egy kicsit. Tin Win és Mi Mi mindent legyőző, varázslatos szerelme, különleges történetet varázsol a regényből, amihez pl. Julia karaktere szerintem semmilyen módon nem ér fel.
A könyv magyarul a kissé körülményes Hazatérés – Avagy a szívdobbanás meghallásának művészete címmel jelent meg. Nekem a várólistámon volt a regény és a befejezése után rögtön bele is kezdtem a történet folytatásába.

2017. szeptember 21., csütörtök

Amy Harmon: Unendlich wir

Régóta a Kindle-n volt ez a könyv, végre elolvastam és meglepően jó volt. Izgalmas, helyenként eredeti, időnként vicces, pörgős.
Két, első ránézésre teljesen különböző fiatal találkozásának története a regény. Bonnie bár szegény családból származik, de 21 éves korára nagy énekesi karriert futott már be, kapzsi, szívtelen nagyanyja menedzselésével. Finn, bár nagyon intelligens, matematikai zseni, 24 évesen már 5 évet börtönben töltött, ami minden szempontból rányomta a bélyegét az életére.


Mindketten pont ugyanakkor akarnak véget vetni addigi életüknek és egy véletlen folyamán találkoznak, majd együtt akarnak Las Vegasba menni. Útközben hol egymás agyára mennek, hol jól elvannak, megismerkednek, rájönnek, h meglepően sok közös van bennük és az életükben (mondjuk azért van néhány túlzás, pl. h mindkettőjüknek meghalt az ikertestvére, azért ez elég nagy véletlen…). Sok kalandba keverednek, miközben a dühös nagymama manipulálja a sajtót és a fiatal pár után koslat már nem csak a média és a paparazzik, hanem rendőrség is. Űzött vadként szelik át az Egyesült Államokat, néhány nap alatt több évnyi megpróbáltatást és kalandot élnek át, ami összekovácsolja őket és persze egymásba is szeretnek. A fináléban aztán van minden : vegasi esküvő, Oscar-díjkiosztó, börtön;). A végén, a sok szenvedés után csak elnyerik jutalmukat és happy enddel fejeződött be a történet, de ez most nagyon jól volt így. Nagyon filmszerűen van megírva szerintem, jó kis roadmovie-t lehetne forgatni belőle.

2017. szeptember 17., vasárnap

Adam Zamoyski: Chopin - Der Poet am Piano

Ahogy már többször írtam, egyre jobban szeretem az életrajzokat, idén még nem sokat olvastam, itt volt már az ideje egy újabbnak, Chopinra esett a választásom. Sosem gondolkoztam rajta, h a híres zeneszerző lengyel vagy francia volt tulajdonképpen, a fejemben kontextustól függően hol lengyel, hol francia.


Apja francia volt, de kamaszkorától Lengyelországban élt és lengyelnek tartotta magát, anyja lengyel volt, ő maga már ott született. Meglepett, h 39 évet élt, de nem volt csodagyerek (de 7 évesen már komponált), tehát karrierje aránylag rövid, termékeny éveinek száma, aránylag kicsi volt. Nem értek a zenéhez, pláne a komolyzenéhez, így engem itt is inkább az ember érdekelt volna, persze kapunk belőle ízelítőt, de nagyon sok az elején a tömény zenei rész, amiből magamfajta laikusok nem sokat értenek, de persze ez is jogos, hisz Chopin életét a zene tette ki, nehéz lenne életrajzot írni róla nélküle. Ez aztán jobb lett, szerintem idővel eltolódott a zeneszerző emberi oldala felé, ami nekenk nagyon tetszett, ahogy a linearitás is, ami egy életrajznál számomra fontos.
20 éves korától nem élt Lengyelországban, rövid ideig Bécsben, de főleg Párizsban élt és alkotott. Jól neveltsége és megnyerő modora sok előkelő párizsi tanítvánnyal ajándékozta meg, de hivatásos zenészeket is tanított és néhány év után jött a siker és az elismertség is. Francia ősei ellenére Chopin sosem tekintette magát franciának, beállítottsága lengyel volt, leveleiből és viselkedéséből is az derült ki, h idegennek érezte magát egy idegen országban, franciául sem beszélt igazán jól, akadozva, erős lengyel akcentussal, nem ismerte a francia helyesírást sem. Gyerekkorától kezdve nagyon beteges volt, már 1835-ben halálhírét keltették, ezután még 14 évig élt. Meglepett, h Liszttel való barátsága szinte az egész életét végigkísérte, Chopin több darabját is neki ajánlotta (az is érdekes, h ma Varsó és Budapest nemzetközi repülőterei a két kortárs zeneszerző és jóbarát nevét viselik).
Több szerencsétlen, reménytelen szerelem után érkezett meg az életébe George Sand, a kétgyerekes, szabadszellemű, határozott és nála idősebb írónő, akivel 8 évig éltek se vele, se nélküle, furcsa kapcsolatban. Sand sokat ápolta, gondoskodott a beteges Chopinról, idővel, szinte mint gyermekét szerette. A zeneszerző géniusz sokat szenvedett a tuberkolózistól, amibe végül bele is halt, mikor haldoklott, hercegnők, grófnők és márkinők adták egymásnak a kilincset, a város összes előkelő hölgye kötelességének érezte, h meglátogassa, gondoskodjon róla. Holttestét Párizsban temették el, de szívét hazaküldték Lengyelországba, Chopin kívánsága szerint. Egy alkohollal töltött kristályurnában pihen a varsói Szent Kereszt-templomban. Emléktábláján Máté evangéliumából olvasható idézet: "Mert ahol az ember kincse van, ott a szíve is."
Összességében tetszett az életrajz, amiből tényleg megismerhetjük az érzékeny, a mindennapi élet kihívásainak alig-alig megfelelni tudó férfit, aki viszont zenei géniuszával az egész világot elkápráztatta és elkápráztatja, mind a mai napig. Rengteg levélrészlet, történelmi kitekintés, sok-sok apró részlet teszik a könyvet teljsesé és élvezetessé.

2017. szeptember 13., szerda

Linnea Dunne: Lagom

Alcíme: A svéd életstílus, amely kiegyensúlyozottá tesz. Természetesen, miután skandináv mániás vagyok, valamint olvastam és nagyon tetszett a Hygge, nem lehetett kérdés, h a Lagom-ot is el kell olvasnom.
Előre bocsátom, lehetséges, h más lenne a véleményem, ha a két könyvet más sorrendben olvasom. Így viszont nekem ez egy kicsit hygge koppintás szagú (természetesen a könyv, nem a jelenség). Nyilván két nagyon hasonló kultúráról van szó, amiben sok minden azonos, vagy hasonló, ez tehát nem is túl meglepő.


A lagom jelentése nagyjából: nem túl sok, nem túl kevés; éppen elég. Ez nyilván az élet minden területén egy egészséges életszemlélet, az, amit mi – ha nem is feltétlenül e szerint élünk, de – arany középútként ismerünk, ezzel a szemlélettel egyébként én nagyon egyetértek.
A könyv összesen 7 fejezetben tárgyalja többek között a lagom szerinti életet, étkezést, stílust, a társas életet. Fontos a munka és az élet egyensúlya, a design, a divat, a lakberendezés, a barátok, a fenntartható élet, a környezet, a boldogság. Mindent módjával, ez a lényeg a lagom szerint az élet minden területén, pl. bár lényeges az egészséges étkezés, de ebbe is belefér egy fredagsmys – A rágcsálnivalók és a melegítőalsók jegyében eltöltött esték csak a kikapcsolódásról és az ellazulásról szólnak. Szó van még a kevésbé egészséges, de annál fontosabb kávézási hagyománykról (fika), az északi forralt borról (glögg) és a fahéjas csigáról (kanelbullar), amik mértékkel a svéd életstílus részei és nagyban hozzájárulnak a kiegyensúlyozottsághoz.
A könyv borítója megnyerő és belül is szép, de nekem ebben is sokkal jobban tetszett a Hygge. Hiába nincs még annyira se jó fordítása a hygge szónak, mint a lagomnak, elolvasva a könyvet, pontosan tudtam, értettem, mire gondol, itt bár van egy elég pontos definíció, mégsem „érzem” a lagom-ot. Szerintem ez a könyv, inkább a svéd szokásokba vezet be, segít h a svéd társadalom sikerei mögé lássunk, valóban sok esetben az arany középút megtalálása fontos, de ezt nem érzem egy olyan mindent átható dolgonak, mint a hygge-t, aminek – tudat alatt – már nagyon régi híve vagyok;). Ráadásul a könyv fordítása véleményem szerint több helyütt rendkívül magyartalan, ami engem zavart. Persze értem én, h több téma is elég távol áll tőlünk, ismeretlen nekünk, de akkor talán nem kellene görcsösen ragaszkodni a szó szerinti fordításhoz (?), hanem inkább olyan fordításra törekedni, ami megmagyarázza a számunkra ismeretlen jelenséget

2017. szeptember 9., szombat

Kristin Newman: Amíg ti szültetek, én...

Véletlenül bukkantam a könyvre és mivel ez is utazgatós, lecsaptam rá, aztán kicsit csalódtam. Az írója, sikeres hollywoodi forgatókönyvíró, többek között dolgozott az Így jártam anyátokkal c. sorozatban is és a könyv az ő társkereső kálváriájának krónikája.


Huszas évei- és egy hosszú kapcsolata végén kezdett nagy utazgatásba, kezdetben a barátnőivel, majd ahogy azok sorra mentek férjhez és lettek anyává, egyedül. Kristin bejárva Argentínát, Új-Zélandot, Izraelt, megfordult Moszkvában, Amszterdamban, a Holt-tenger partján és mindenhol önmagát illetve a boldogságot keresi. Gyorsan ráérez a forró, futó kalandok és a külföldi férfiak varázsára, de aztán rá kell jönnie, h mégiscsak tartós kapcsolatra, házasságra, családra vágyik. Ennek érdekében nem vesztegeti az időt, görcsösen próbálkozik néhány kiszemelttel és fáradhatatlanul randizik, mígnem aztán közel a negyvenhez érkezik meg az életébe az, akire várt.
Fejezetekre bontva írja le a legizgalmasabb külföldi utazásainak kalandjait, voltak ezek között tényleg olyanok, ahol egyensúlyban voltak a liezonok és a helyi élmények leírásai, de sokszor nekem túl sok volt ő és az erotikus kalandjai.Ahhoz képest, h forgatókönyvíró – persze azért az nyilván valamennyire más műfaj – az eleje elég nehézkes volt, aztán vagy megszoktam, vagy tényleg jobb lett.

2017. szeptember 5., kedd

Abby Clements: Das Glück schmeckt nach Zitroneneis

Ez nem volt egy nagy élmény, valami könnyed nyári olvasmányt reméltem, de eléggé semmilyen…


Két nővér története, Anna, akinek van egy kislánya az olasz barátjával, Matteoval, ők üzemeltetik a lányok nagyanyjának egykori fagyizóját Brightonban és nagyon menő kreációik vannak. Ennek ellenére Matteonak hiányzik a ködös, esős Angliában Olaszország, így az Amalfi-partra költöznek és Sorrentoban átvesznek egy kis fagyizót.
A másik lány a 26 éves, fotós, Imogen, aki legszívesebben úton van és a legegzotikusabb tájakon fotóz, aminek a szörfoktató barátja, Finn, aki Brightonban dolgozik nem annyira örül. Bár szeretik egymást, de Imogen számára egyértelmű, h neki kell a szabadság és sokkal inákbb azt és az utazgatást választaná.
Végig mindeki fölött ott van Viviann a nagymama árnyéka, rengetegszer emlegetik, a könyv végén láttam, h ennek elvileg van egy első része, előzménye, amiben gondolom Viviann is főszerepet kapott, erről nem is tudtam, de nem hiszem, h az bármin is változtatott volna. Leginkább az volt az egésszel a bajom, h semmi koncepció, alig valami cselekmény, garmadával teljesen felesleges párbeszédek, amik egyáltalán nem viszik előre – a nem nagyon létező – történetet. Még csak azt sem használta ki, h Brightonban és Sorrentoban játszódik, legalább a csodás helyszínekből többet is ki lehetett volna hozni szerintem. Ráadásul a vége felé még sokszor nagyon szirupos és csöpögő is lett, abszolút nem tetszett.