Charles Martin: A szív kútja

Egy könyvet olvastam már a szerzőtől, ami tetszett, de az emlékeim szerint elég érzelmes volt, így kissé meglepett ez, ami bár szintén érzelmes, de nem ez lenne az első dolog, ami eszembe jut róla. Egyébként az idei várólistámról került sorra a könyv.

A főszereplő, Charlie Finn, aki a Harvardon szerzett diplomát, ám az üzleti élet sötét és veszélyes bugyraiba keveredve súlyos hibákat követ el, döntései nemcsak őt, hanem szeretteit is életveszélybe sodorják. Miután élete összeomlik, Közép-Amerikába menekül a múltja elől, de a sors végül arra kényszeríti, h szembenézzen a múltjával és annak következményeivel. Útja során összetalálkozik egy nővel és a kislányával, akiknek a támogatásával felfedezi az élet valódi értékeit és a feltétel nélküli szeretetet. Charlie értük, miattuk kezd el igazi küzdelmet folytatni a megbocsátásért. Kerek, egész, megrázó történet a bűnbánatról, a gyógyulásról és a megbocsátásról, talán nekem egy kicsit túl sok a véletlen a múlt és a jelen összefonódásában, de összességében tetszett.

Rosie M. Clark: Melonensommer

Miután meghallgattam, realizáltam, hogy ez egy sorozat első része. Annyira nem keltette fel a figyelmemet, h a folytatások is sorra kerüljenek. Valami könnyed, nyári limonádéra vágytam, azt is kaptam.

Mint minden nyáron, a Berlinben dolgozó Valentina hazatér Andalúziába az éves dinnyefesztiválra, ahol szülei is indulnak saját termésükkel. Ezt az eseményt semmi pénzért sem hagyná ki, de közben egy fontos projekten dolgozik, amitől az előléptetését várja, így épp elég stresszes fázisban van. Az élete csak tovább bonyolódik, amikor felbukkan valaki a múltból, ráadásul megismerkedik egy másik férfival is és hirtelen maga sem tudja, kivel is kellene találkoznia. Ráadásul múltbéli titkok is felszínre kerülnek; kiderül, h a szülei kertészetét a csőd fenyegeti és a munkahelyén is tovább bonyolódnak a dolgok a távollétében. Igyekszik segíteni a szüleinek és úgy dönt, a munkájára koncentrál a szerelem helyett, visszatér Berlinbe, ahol megkapja az előléptetést, de rájön, mégsem ez az, amire vágyik. Végül újra Andalúziában találja magát, ahol a szerlemet és a családot választja a karrier helyett.

Emma Donoghue: A rokon

Régen várakozott ez a könyv a Kindle-ömön, az idei várólistámról végre sorra került. Noah nem sokára 80 éves lesz, özvegy és épp abbahagyta a tanítást az egyetemen. New Yorkban él, de Franciaországból származik és épp oda készül, amikor váratlanul nála akarják elhelyezni korán elhunyt unokaöccsének 11 éves fiát, Michaelt.

Azért az öregúrra esik a választás, mert ő a fiú legközelebbi rokona, aki szóba jöhet. Sokat elmond erről a „közeli rokonságról”, h még soha nem találkoztak egymással. Mivel Noah nem akarja lemondani régen tervezett utazását, magával viszi Michaelt is szülővárosába, Nizzába. Ebben a leosztásban a bonyodalmak és konfliktusok persze borítékolhatók, kapunk is belőlük bőven. Mégis egy nagyon szívmelengető történet sül ki a közös utazásból, két, egymástól teljesen eltérő generáció egymásra találásáról, a múlt felfedezéséről és a családi kötelékekről. Ráadásul nagyon sokrétű is a történet, hiszen a náci múlttól kezdve, a jelen kábítószeres problémáin át nagyon sok mindent érint.

Cecelia Ahern: Sommersprossen – Nur zusammen ergeben wir Sinn

Rég nem olvastam már Cecilia Aherntől, most újra belevágtam egy regényébe, hangoskönyv formájában. Azt mondják, annak az 5 embernek az elegye vagy, akikkel a legtöbb időt töltöd. Ki az az 5 ember? Szerintem ez egy nagyon elgondolkodtató kérdés. Allegra szerint is, aki a regény főszereplője. Édesapja, akitől szeplőit örökölte, egyedül nevelte fel, spanyol származású anyját, soha nem ismerte meg, de miatta költözött Dublinba, h ezen a helyzeten változtasson.

Parkolóőrként, akt modelként, au pairként dolgozik, egyedül él, senkit sem enged közel magához. Az 5 ember teóriát, egy arrogáns Ferrari tulajdonostól hallja, akit rendszeresen megbüntet, mert nem fizet a parkolásért. A lány nincs megelégedve az „5 emberével”, ezért új barátokat akar találni, híres, inspiráló nőknek ír ezügyben, felveszi a kesztyűt, h általuk önmagát is jobbá tegye. Bár a terv ezen része annyira nem jön be, de közben rádöbben, kik is azok, akik igazán fontosak az életében. Nagyon szívhez szóló történet a kötődés, a barátságok és az önfelfedezés utáni vágyakozásról. Humoros, szórakoztató és megható olvasmány, tetszett.

Anna McPartlin: Niemand kenn mich so wie du

2 barátnő, Eve és Lily története, akik bár gyerek- és tinikorukban elválaszthatatlanok voltak, aztán mégis hosszú évekre elszakadtak egymástól. Lily korán megtalálta a párját Declan személyében, orvosok akartak lenni, együtt mentek egyetemre. Eve az első perctől kezdve úgy gondolta, Declan nem elég jó Lilyhez, a lány sokkal okosabb, intelligensebb, sokkal többet, jobbat érdemel a középszerű srácnál. Lily nem értett egyet, a szívére hallgatott, majd az eszére. Mégsem kezdett orvosnak tanulni, helyette ápoló lett, majd feleség és anya, aki szívsebész férjét mindenben támogatta.

Eve-nek nem ilyen ambíciói voltak, ő Amerikában csinált karriert, gazdag üzletasszony lett. Sikeres volt a munkájában, de nem volt magánélete. Amikor visszatér gyerekkora helyszínére, Írországba, viszonyba bonyolódik első és egyetlen szerelmével, aki időközben már házas. Próbálnak elszakadni egymástól, de többszöri próbálkozás után sem megy igazán, mígnem sorsukat egy végzetes baleset pecsételi meg. Ez hozza újra össze a két barátnőt, Eve súlyos sérülésekkel kerül abba a kórházba, ahol Lily és Declan dolgozik. Lassan kristályosodik ki, az 1990. nyarán a két barátnő egymásnak írt leveleiből, mi is történt a múltban, ami miatt évtizedekig nem voltak kapcsolatban. A jelen is nagy fordulatokat vesz, az egykori baráti kör újra egymásra talál és amikor még Eve, bátyja, Clooney is felbukkan, végképp összekuszálódnak a szálak. Hirtelen túl sok minden történik, már nem lehet a szőnyeg alá söpörni a múltat, mindenkinek szembe kell néznie vele. Már majdnem azt gondolná az ember, h happy end lesz a történet vége, ekkor hoz be egy váratlan csavart az írónő, ami ezt bár megakadályozza, de alapvetően azért nem rontja el a regény végét, sőt, összességében reálisabbá teszi szerintem. Nekem nagyon tetszett a könyv.

Szabó Borbála: Házasságlabirintus

Woww, ez de jó volt! Egyedi, még nem olvastam ilyen könyvet. A gimis magyar tanár Piroska és nőgyógyász férje, Barnabás, 40-es éveik közepén járnak, van 2 fiúk. Amikor véletlenül kiderül a nő számára, h a férje megcsalja egy fiatal színésznővel, hirtelen felborul az életük.

Innentől kezdve azonban az olvasó hozhatja meg Piroska helyett a döntéseket, h hogy reagál, kivel megy színházba megnézni a fiatal vetélytársnőt, ad-e még esélyt a férjének és a kapcsoluatuknak stb. Minden rövid fejezet után választás elé kerül az ember és a történet az olvasó döntései szerint alakul. Mivel elég vaskos kötetről van szó, meglepett, milyen gyorsan a végére értem elsőre és az is, milyen hosszú időtávot ölel fel – nagy vonalakban – a történet, egészen haláláig követhettem Piroska életét. Miután először a történet végére értem, belekezdtem újra, más döntéseket hozva és nagyon kíváncsi voltam, vajon más lesz-e a végkimenet, vagy 1-1 más döntés után, becsatlakozok-e újra az előző történetbe. Ezután még gyors egymásutánban aznap 2x olvastam végig a történetet, azt a taktikát követve, h ha esetleg belefutottam egy olyan részbe, ami már volt, akkor a másikat választottam, így két teljesen más sztorit kaptam, Piroska élete teljesen máshogy végződött. Negyedszer is nekifutottam még harmadnap, itt már nagyon kevés olyan lehetőséget találtam, ami még nem volt, szerettem volna még egy 4. végkifejletet kapni, ami össze is jött, bár ez elég semmitmondó lett Nagyon tetszett, mert sok dologra rádöbbenti az embert. Durva, h mennyi döntést hozunk meg 1-1 fontos témában és akár mindegyik másik irányba vihet minket, az életünket. A történet viszont azt is jól megmutatja, amit a hétköznapokban időnként hajlamosak vagyunk elfelejteni, h nem minden csak a mi döntéseinktől függ. Mások döntéseinek láncolata is nagyban befolyásolja az ember életét, időnként direkt, máskor indirket módon. A magyar nyelvvel foglalkozóként kedvenc döntésem az alábbi volt:).

Jodi Picoult: Der Elefant, der weinte

Rég olvastam Picoulttól, most megtaláltam a Kindle-ömön ezt az elbeszélését, ami eléggé különbözik szerintem a regényeitől. Alice elefántkutató, aki egy botswanai vadrezervátumban az állatok memóriáját vizsgálja. Különösen az elefántok családcentrikussága és gyászviselkedése érdekli. Amikor egy árva elefántborjút talál, megszegi a rezervátum legfontosabb szabályát: csak megfigyelhet, beavatkozni nem szabad.

Alice nem tudja sorsára hagyni a kis elefántot, ezzel nem csak karrierját teszi kockára, hanem a bébi életét is. Ráadásul váratlanul anyai szerepben találja magát és nem sokára megérkezik az „apuka” is, a helyi vadőr, Neo személyében, aki segít neki a kis elefáni, Lesego gondozásában. Mindannyian tudják, h ez nem maradhat így, helyet és családot kell találni az árva állatnak, visszasegíteni természetes közegébe. Alice igyekszik is minden bürokratikus akadályt elgrödíteni az útból, de mindez, csak a legnagyobb és egyben legtragikusabb felismerést hozza meg kutatási területével kapcsolatban, az elefántok családcentrikussága és gyászviselkedése terén. Picoult a végére még érdekesen szövi bele az anya-lánya kapcsolatot a történetbe. Összességében tetszett, jó volt az is, h rövidebb volt, nem maradt hiányérzetem és érdekes volt kicsit többet megtudni az elefántokról is.