Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Soha nem olvastam még semmit a kultikus szerzőtől, itt volt az ideje. A sort rögtön minden idők legsikeresebb krimijével, Agatha Christie legnépszerűbb, világszerte több mint 100 millió példányban eladott klasszikus bűnügyi regényével kezdtem.

Tíz egymás számára teljesen ismeretlen ember meghívást kap egy elhagyatott, sziklás szigetre (a Néger-szigetre) Devon partjainál. A titokzatos házigazda, egy bizonyos V. A. Lucky azonban nem jelenik meg. Helyette az első este egy gramofonlemez szólal meg, ami mind a tíz jelenlévőt egy-egy korábbi, a törvény által büntethetetlen gyilkossággal vádolja meg. Nem kell sokat várni az első halálesetre, ami pontosan úgy történik, ahogy azt a szobáikban olvasható ősi gyerekmondóka mondja: „Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment, Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc...” Ráadásul amikor a szalon asztalán elhelyezett tíz kis porcelánfigura közül minden egyes haláleset után rejtélyes módon eltűnik egy, végleg kitör a pánik. Ahogy az időjárás elvágja a szigetet a külvilágtól, a szereplők ráébrednek a legfélelmetesebb igazságra: nincs senki más a szigeten, a láthatatlan hóhér közülük valaki. A feszültséget a szereplők növekvő paranoiája és egymás iránti bizalmatlansága emeli a tetőfokára. Több különlegessége is van, például, h egy detektív nélküli krimi, ill. h a regény végére mind a tíz szereplő meghal, így az olvasó az utolsó oldalakig tanácstalan a tettest illetően. Nem túl meglepő módon a regény címe az évtizedek során komoly változásokon ment keresztül a korábbi rasszista felhangú kifejezések kikopása miatt. Csak Magyarországon 3 különböző címen jelent meg, először, 1941-ben A láthatatlan hóhér címmel, majd évtizedekig Tíz kicsi négerként, vagyis az eredeti címen. Jeleneg pedig már az örökösök kérésére a Helikon Kiadó életműsorozatában már az új, a mondóka utolsó sorára utaló címmel jelenik meg, követve a nemzetközi mintát Mert többen nincsenek (And Then There Were None).

Franz Werfel: Musa Dagh negyven napja II.

A regény második kötetében a feszült ostromállapotot, a belső morális válságokat és a végső kétségbeesett harcokat mutatja be, míg a végkifejlet a felmentést és a főhős tragikus magányát hozza. A török csapatok egyre nagyobb rohamokat indítanak a Musza Dagh védői ellen, miközben az élelem, a lőszer és az orvosság fogyóban, az emberek pedig a kimerültség szélére kerülnek. Felerősödnek a bizonytalanságok, a vezető szerepet betöltő Gabriel Bagradjan pedig szembenéz saját elidegenedett feleségével és a megfáradt nép kétségbeesésével.

Amikor már úgy tűnik, nincs remény, teljesen váratlanul mégis megmenekül az örmények és el tudnak menekülni. Gabriel Bagradjan nem tart a menekültekkel, mert úgy érzi, küldetése a hegyhez köti, sorsa fia sírjánál, a Musza Daghon hal meg, gyermekének keresztjével a szívén. A szerző, az osztrák Franz Werfel azért írt az örmény–török témáról, mert mélyen megrázta az örmény népirtás sorsa, és a Musza Dag-i hősies ellenállás feldolgozásával egyszerre akart emléket állítani az áldozatoknak, valamint figyelmeztetni Európát és Németországot a kibontakozó nácizmus és az antiszemitizmus veszélyeire, hisz ne feledjük, a könyv 1933-ban jelent meg. A regény idővel Az ellenállás szimbóluma lett, a zsidó gettókban és az ellenállási mozgalmakban a fegyveres önvédelem és a remény példaképévé vált. A zsidó fiatalok felismerték, hogy a török kormány által alkalmazott módszerek (deportálások, éheztetés, módszeres megsemmisítés) kísértetiesen hasonlítanak arra, amit a nácik tesznek velük. A gettókban a kötet kézről kézre járt, titokban olvasták, és szinte szent szövegként tisztelték. A cselekmény fordulatos, a szereplők jól kidolgozottak, hatásosak a csataleírások, izgalmasak a párbeszédek. Nekem időnként kissé túl terjengősnek tűnt, ill. egy kicsivel több háttérinfót el tudtam volna képzelni.

Thilo Wydra: Ingrid Bergman - Ein Leben

A szerzőtől már több életrajzot olvastam és mivel szívesen olvasom ezt a műfajt, belevágtam ebbe a nagyon vaskos kötetbe, el is tartott jó pár hétig. Részletes és lineáris, amit én szeretek, szóval ez már eleve jó pont volt. A családja, szülei megismerésével kezdünk, majd Ingrid szülők nélküli gyermekkorával folytatjuk Svédország és Németország között. Gyerekkorában csúfolják magassága és hosszú végtagjai miatt, de aztán már nem lehetett nem észrevenni természetes szépségét, báját és tehetségét. Jönnek a sikerek először Svéd- és Németországban, majd nemzetközi szinten is. Aztán jönnek a házasságok (3) és a gyerekek (4), a szeretők és afférok, de az életében a főszerepet a színészet és a filmjei játsszák.

Ami nekem fura volt és sokszor nagyon idegesítő h elég hosszan ír a filmjeiről, amiket épp forgat. Ezt persze egy bizonyos pontig értem, de amikor már oldalakon keresztül ezt olvasom, mint egy történetet a történetben, aminek aztán Ingrig életére és így a bigoráfiára semmi kihatása, az nekem fura. A sztorik a Casablanca vagy a Gázláng forgatásáról nyilván érdekesek, de minden egyes filmjéről és főleg azok cselekményéről ennyire részletesen írni – ettől eltekintettem volna. Volt benne számomra néhány meglepő, érdekes magyar vonatkozás is. Pl., h az első angol nyelvű színpadi szerepét 1940-ben, New Yorkban Molnár Ferenc Liliomjában játszotta. Molnár nem csak a premieren volt jelen, hanem a próbákat is meglátogatta. A másik, ami megmaradt, h egyik szerelme/afféjra a magyar származású fotóssal, Robert Capával volt. Ami még elképesztett, h a válása az első -svéd- férjétől, majd Amerika elhagyása az új szerelem és új élet kedvéért és az, h nem férjezetten szülte meg az olasz Roberto Rosselini első gyermekét, mekkora hullámokat vert az Egyesült Államokban, ahol szinte kitagadták az 50-es évek elején, persona non grata lett az előzőleg ünnepelt filmcsillag. De innen is volt visszatérés, nem csak az európai filmbe, hanem Hoollywoodban is újra meg tudta vetni a lábát később is. Szívszorító volt olvasni az utolsó éveiről, a betegségéről, amit igyekezett ignorálni, még akkor is, amikor már nem lehetett. Elképesztő életút, elképesztő sikerek, 35 év alatt 7 Oscar jelölés és 3 Oscar-díj, egy állócsillag.

Ralf Husmann: Vorsicht vor Leuten

A címlap és az olvasó Christoph Maria Herbst győzött meg, h belekezdjek hangoskönyvként. Egy szatirikus, fanyar humorú regényről van szó, aminek főhőse Lorenz Brahmkamp, egy lusta és cinikus köztisztviselő, aki egy kis önkormányzat építési osztályán dolgozik. Élete romokban hever: a felesége elhagyta, a kollégái utálják, ő maga pedig rendszeresen hazugságokkal és kibúvókkal próbálja átvészelni a mindennapokat. Minden megváltozik, amikor a városba érkezik Alexander Schönleben, egy rendkívül sikeres, sármos és magabiztos self-made milliomos, aki egy gigantikus luxus-lakóparkot és golfpályát akar építeni a településen – méghozzá egy egykori szeméttelep helyére.

Főhősünk gátlástalanságát és kreatív füllentéseit bevetve eléri, hogy a milliomos jobbkeze és szövetségese legyen, elsimítja a bürokratikus ügyeket és elhallgatja a problémákat). Ezzel hirtelen fontossá válik: a főnöke behódol neki, és még a volt felesége is kezd visszavágyni hozzá a hirtelen jött magabiztossága miatt. Csakhogy Lorenz hamarosan rájön, hogy a csillogó milliomos valójában egy dörzsölt szélhámos és csaló, akinek a grandiózus tervei mögött nincs valódi fedezet. A könyv egy maró társadalomkritika és szatíra a kispolgári létfelfogásról, a hivatali korrupcióról és arról, hogy a világban sokszor nem a tehetség, hanem a magabiztos hazugságok érvényesülnek. Husmann fekete humorral mutatja be, hogyan válik egy kisstílű, lusta hivatalnokból szinte észrevétlenül egy nagypályás csaló. A történetben aztán nem a klasszikus hollywoodi morális igazságtétel győz, hanem a hazugság és a manipuláció művészete. Ritkán olvasni ilyesmit, amiben a bűnös (egyben főhős) nemhogy nem bűnhődik meg a bűneiért, hanem a hazugság spirálja révén kapja vissza mindazt, amire vágyott (a feleségét, a társadalmi elismerést és a hatalmat). Husmann ezzel azt a fanyar görbe tükröt tartja a társadalom elé, h a modern világban a jól előadott, csillogó illúziókat (hazugságokat) sokkal többre értkelik az emberek, mint a szürke, unalmas valóságot. Azt hiszem ezt nekünk, magyaroknak, nem kell különsebben magyarázni:(.

Franz Werfel: Musa Dagh negyven napja I.

Néhány éve, amikor Örményországban jártam, hallottam erről a regényről és mivel felkeltette az érdeklődésemet, gyorsan be is szereztem antikváriumból, egy 1943-as kiadást:). Mivel 2 kötetes, kellett az extra motiváció, elég nehezen kezdek bele manapság ilyen hosszú olvasmányokba, ezért felkerült a várólistámra, így végre nekiduráltam magam. A Musa Dagh (Mózes-hegy), szerintem nem mindenkinek egyértelmű, egy hegy neve, ami ma Törökországhoz tartozik. Ennek a területnek az örmények évszázadok óta őshonos lakosai voltak, a mai Örmény Köztársaság határai csak az egykori, hatalmas kiterjedésű történelmi Örményország (Örmény-felföld) egy kis keleti töredékét fedik le. Ebben a térségben a középkorban egy önálló örmény állam, a Kilikiás Örmény Királyság létezett, így a régióban – a mai Örményországtól több száz kilométerre – virágzó örmény kultúra és lakosság élt az Oszmán Birodalom idején is. Az 1933-ban kiadott, osztrák Franz Werfel regénye a leghíresebb irodalmi mű az örmény népirtással kapcsolatban.

A regény főszereplője az örmény származású, de sokáig Párizsban élő Gabriel Bagradjan, aki francia feleségével és fiával 1914 nyarán visszatér szülőföldjére, az Oszmán Birodalomba, h elintézze családi ügyeit. Eközben kitör az első világháború, és az ifjútörök kormány ellenségként kezeli a keresztény örmény lakosságot. Megkezdik elűzésüket és lemészárlásukat, amiről baljós hírek érkeznek. Majd az oszmán hatóságok elrendelik a Musza Dag lábánál fekvő hat örmény falu teljes lakosságának kitelepítését a szír sivatag felé, ami a biztos halált jelentette. Ezt a falvak lakói is pontosan tudják, ezért nem engedelmeskednek a parancsnak. Mindent hátrahagyva, szűkös élelem- és fegyverkészlettel, körülbelül 5000 örmény felmenekül a falvaik fölé magasodó, nehezen megközelíthető Musza Dag csúcsaira. A hegyet az egyik oldalon meredek sziklák, a másik oldalon közvetlenül a Földközi-tenger határolja. Ez a földrajzi helyzet tette lehetővé ellenállásukat. Megszervezik a hegyen a védelmet, a tábor életét és Gabriel átveszi a közösség irányítását, miközben francia felesége, Juliette idegenként éli át a drámát, míg fiúk, Stefan egyre inkább örményként vesz részt az eseményekben. Kb. itt ért véget az első kötet, ahogy látható nem egy könnyű nyári olvasmány, egyrészről a témája miatt sem, másrészről pedig azért sem, mert egy – számomra – teljesen ismeretlen világról van szó (történelmileg, földrajzilag, kulturálisan), amiről szinte semmit sem tudtam. Szóval elég sokat kellett közben utánaolvasnom, h hogy is van ez.

T. A. Williams: Ein Sommertraum in Verona

A 30 éves Suzie Cartwright alig hiszi el, milyen szerencséje van: négy hétig kell kísérgetnie Lord Tedborn lányát, az önfejű, elkényeztetett Alexandrát, Veronában, ráadásul ezért még fizetést is kap. Szerencséjére Alexandra nem olyan nehéz ügy, mint ahogy apja beállította, a 2 nő gyorsan összebarátkozik és Suzie jó hatással van az előkelő lányra, bátorítja, h álljon ki magáért és az álmaiért. Egész végig nem tudtam szabadulni a gondolattól, h ez egy régi, kosztümös történet a jelenbe átültetve. Suzie, aki a „gardedám” a könyv igazi sztárja, Shakespeare-ből doktorált, nekem émelyítően koravénnek és bölcsnek tűnt és úton-útfélen jobbnál jobb pasik vetődnek az útjába, na meg persze mindenki el van ájulva tőle, elég idegesítő volt nekem. Persze a történet végén mindenki elnyeri a maga happy endjét.

Charles Martin: A szív kútja

Egy könyvet olvastam már a szerzőtől, ami tetszett, de az emlékeim szerint elég érzelmes volt, így kissé meglepett ez, ami bár szintén érzelmes, de nem ez lenne az első dolog, ami eszembe jut róla. Egyébként az idei várólistámról került sorra a könyv.

A főszereplő, Charlie Finn, aki a Harvardon szerzett diplomát, ám az üzleti élet sötét és veszélyes bugyraiba keveredve súlyos hibákat követ el, döntései nemcsak őt, hanem szeretteit is életveszélybe sodorják. Miután élete összeomlik, Közép-Amerikába menekül a múltja elől, de a sors végül arra kényszeríti, h szembenézzen a múltjával és annak következményeivel. Útja során összetalálkozik egy nővel és a kislányával, akiknek a támogatásával felfedezi az élet valódi értékeit és a feltétel nélküli szeretetet. Charlie értük, miattuk kezd el igazi küzdelmet folytatni a megbocsátásért. Kerek, egész, megrázó történet a bűnbánatról, a gyógyulásról és a megbocsátásról, talán nekem egy kicsit túl sok a véletlen a múlt és a jelen összefonódásában, de összességében tetszett.