Lisa See: A lótusz leánya

Ezt többen is ajánlották, meg is vettem és a várólistámnak hála most sorra is került. Olvastam már a szerzőtől és tetszettek a könyvei. Nagyon érdekesnek tartom a kínai kultúrát, a szokásokat, a női sorsokat.

Ez egy valós eseményeken alapuló magával ragadó történet a barátság és a tudás erejéről egy olyan világban, amiben a nőknek csak korlátozott hely jut. A 15. századi Kínában, a főhősnőnk, Jün-hszien a korabeli konvenciókkal ellentétben nő fel. Nagymamája, Kína egyik kevés női orvosa, megtanítja a kínai orvoslás művészetére. A gyógyítás iránti közös szenvedélyük megpecsételi barátságukat és végig kíséri életüket a fiatal bábával, Meilinggel. Amikor Jün-hszien 15 évesen férjhez megy a számára a családja által kiválasztott fiúhoz, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, h folytassa az orvoslást és úgy kell viselkednie, mint egy tisztességes feleségnek: hímznie kell, verseket kell szavalnia, fiúkat kell szülnie. Főhősnőnk azonban nem elégszik meg ennyivel, annak ellenére sem, h egy olyan világban él, ahol nőként szinte semmi joga és szabadsága nincs. Kitartásával, tudásával és az őt támogató nők segítségével mégis nagy hírű orvos válik belőle, aki egy sok-sok generáció számára fontos könyvben teszi közé orvosi tudásának legjavát. A regény izgalmas korrajz a középkori Kína szokásairól, mindennapjairól, hierarchiájáról.

Julie Caplin: Das kleine Weingut in Frankreich

Bár már évek óta nem vagyok elragadtatva Caplin könyveitől, azért mindig meghallgatom őket:S. Hattie élete nem alakul túl jól Angliában, ezért kapva kap a lehetőségen, h Franciországban dolgozzon a nyáron. Egy gyönyörű champagne-i borászatban kell megszerveznie egy nagy esküvőt.

Természetesen az első ember, akivel itt találkozik Luc, a borász család sármos fia. Mondanom sem kell, h hatalmas meglepetés, h ők ketten összegabalyodnak;), miközben Hattie-nek sorra kell legyőznie az akadályokat, hisz nem mindenki nézi jó szemmel, h a birtokon rendezvényeket szervezzenek. Megint feltűnik 1-2 olyan szereplő, akikkel kapcsolatban homályosan dereng valami, h egy előző könyvében főszerepet játszottak, ez már sokszor volt így. Ami végig idegesített – a meglehetősen egyszerű történetvezetés mellett – az Luc volt, vagyis az, h valamiért a német hangoskönyvben baromi fontosnak találták, h végig francia akcentussal beszéltessék németül, ennek nem tudom, mi érteleme volt.

Linda Belago: Die Blume von Surinam

Régóta várt olvasásra ez a könyv, most a várólistámról került sorra, de nem gondoltam, h ilyen sokáig fog tartani. Ahogy a címből is kiderül, Surinamban, - az egykori – holland gyarmaton vagyunk, ahol nagyon bonyolultak a viszonyok, az urak hollandok, vannak egykori fekete rabszolgák, épp megérkeznek az indiai munkások.

Ki kinek a kije, vérfertőző viszonyok, nehezen tudtam követi, még akkor is, ha már egyszer kibogozódtak a szálak, pár oldallal később sokszor újra nem tudtam volna megmondani, ki kinek a kije, mert annyira szokatlan és – nekem – fura konstellációkról volt szó, de egyébként nyilván érdekes, mert újdonság volt minden, keveset tudtam a témáról. A fehér, holland Riard házaspár vezeti Rozenburgot, egy nagy ültetvényt, az ő rokonaik ill. fekete és indiai szolgálóik sorsa körül forog a történet ill. az ő sorsuk fonódik egyre inkább össze. Rendkívül sok minden – főleg sok erőszak - történt a múltban, titkok lappanganak mindenhol és persze előbb-utóbb felszínre is kerülnek, tovább bonyolítva ezzel a helyzetet. Kb. a regény fele elég szenvedős volt nekem, a 2. felére végre kiismertem magam, az már sokkal inkább olvastatta magát. Csak a vége fele derült ki számomra, h volt ennek egy előzmény kötete, szóval ez már a 2. rész, ha olvastam volna az elsőt, valószínű nem tartott volna olyan sokáig a viszonyok feltérképezése.

Jókai Mór: Tégy jót

Idén ünnepljük Jókai Mór születésének 200. évfordulóját, kicsit ebből az apropóból is olvastam újra a híres regényírótól. 1895-ben jelent meg ez a fordulatos társadalmi szatírája. Ahhoz képest, h egy kisregényről van szó, elég szövevényes a cselekmény és sok a szereplő, ami nem feltétlenül tesz jót neki olvasói szempontból szerintem. Dobokay Alasztor jogász történetén keresztül mutatja be a 19. század végi társadalom álszentségét és az önzetlenség nehézségeit. A főhős, a jóra törekvő Alasztor, egy társasági bálba érkezve keveredik bonyolult intrikákba, miközben a cselekmény a pénz, hatalom és látszat körül forog. 2 házaspár, szerelem, intrika, árulás, van itt minden. A "tégy jót" felszólítás ironikus színezetet kap, mivel a jótettek a képmutató világban gyakran félreértésekhez vezetnek. Egyébként Jókaira jellemzően fordulatos, sokszínű karakterekkel tarkított, társadalomkritikus regény.

Mhairi McFarlane: Und plötzlich ist es wunderbar

A 2016-ban megjelent, általam 2017-ben olvasott Irgendwie hatte ich mir das anders vorgestellt folytatása. Ezt előzetesen nem tudtam, de ahogy elkezdtem hallgatni a szereplők ismerősek voltak. Anno pont az tetszett abban a regényben, hogy reális volt a befejezése. A teljesen átlagos életet élő nő, Edie összejön bár a világhírű színésszel, Elliottal, őszinte érzéseket is táplálnak egymás iránt, de életük különbözősége miatt nincs esélyük tartós kapcsolatra.

Ehhez képest a folytatás rögtön azzal kezdődik, h karácsonykor Elliot felbukkan az exénél és hipp-hopp újra összejönnek. Persze egyikük élete sem változott azóta, Elliot az USÁ-ban forgat, ráadásul szemrevaló partnerekkel, állandóan nyomában a paparazzikkal és barátnője életében is van épp elég intrika. Pozitívum, h itt az általános gyakorlattal ellentétben a happy enddel kezdődik a sztori és utána bepillantást kaphatunk a dolgos, szürke, problémás hétköznapokba is. Bár McFarlane jól elkapja a főhősei között lévő harmóniát, meghittséget, szerelmet, de nem hallgatja el a problémákat sem, amik ugyanazok, mint voltak, ami miatt egyszer már szakítottak. Ezért aztán egész végig nem tudtam szabadulni a gondolattól, h mi értelme ennek az egésznek? Hova vezet? Egy nagy hullámvölgy után happy endhez vezetett végül, de sajnos engem egyáltalán nem tudott meggyőzni. Feleslegesnek érzem ezt a folytatást, nem hihető a sztori és számomra egyértelműen csalódás volt.

Hanni Bayers: Ein Jahr in San Francisco

Újabb rész az általam igencsak kedvelt Ein Jahr in… sorozatból, de egy ideig valószínűleg az utolsó. Egyrészről az utóbbi néhánynál, amiket olvastam – pl. ennél is – azért már feltűnt, h kicsit eljárt ezek felett az idő, ezt is 2012-ben adták ki, sok minden változott azóta. Persze arra nincs rálátásom, h mi változott azóta San Franciscoban és nekem persze még így is sok újdonság, érdekesség volt benne, de már úgy általában az is feltűnő, h a világban mennyi minden változott azóta. Másrészről nincs is meg több rész a sorozatból, de ha mégis hozzám kerülne egy újabb, valószínűleg elolvasnám, mert szeretem ezt a koncepciót.

Ahogy a sorozat összes szerzője, Hanni is dolgozni érkezik San Franciscoba egy évre. Boldogan veti bele magát nem csak a munkába, hanem a város felfedezésébe is. Gyorsan új ismerősökre, barátokra lel, akikkel sok időt tölt együtt. Ezúttal aránylag közel enged magához a szerző, kicsit bepillanthatunk a románcába is egy helyi sráccal, ami aztán mégiscsak áldozatul esik pl. a „kulturális – és értelmezésbeli” különbségeknek. Ír a város különböző negyedeiről és azok sajátosságairól, a turista attrakciókról, a fesztiválokról, programokról, néhány neki szemet szúró és szokatlan dologról, különbségről. Összességében jó stílusban megírt, kellemes adalék a városhoz, se több, se kevesebb.

Isabel Bogdan: Der Pfau

Ezt az aránylag rövid történetet a híres német színész, Chrisoph Maria Herbst tolmácsolásában hallgattam meg spotify-on, aki szerintem sokat hozzátett sajátos stílusával a könyvhöz, ami egyébként nem lett a kedvencem.

Egy befektetési bankárokból álló csoport csapatépítő hétvégére érkezik a skót felföldre, Lord és Lady McIntosh kissé lepusztult vidéki birtokára. Jól is mennek a dolgok egészen addig, amíg a birtokon élő egyik páva, aki a regény címszereplője is – és akinek egyébként is szokása, mindent, ami kék „konkurenciának” tekinteni és megtámadni – letámadja az érkezők kék autóját. Ez olyan események láncolatát indítja be, amit egy idő után már maguk a szereplők sem látnak át – nemhogy a hallgató/olvasó. Ez egyébként a német szerző első regénye, aki előtte többek között Nick Hornby és Jonathan Safran Foer fordítójaként dolgozott. Annak ellenére, h német, Bogdan úgy ír ahogy az egy brit felsőosztályról szóló regényhez illik: finom iróniával vegyíti a könnyed csevelyt és száraz poénokat. Sajnos rám inkább kissé idegölőn hatott, nem igazán tetszett.