Connie Glynn: Prinzessin undercover – Geheimnisse: Band 1

Ellie egy kis állam, Maradova hercegnője, aki egész életében nem vágyott másra, csak arra, h normális élete legyen. Lottie egy teljesen átlagos lány, aki egész életében nem vágyott másra, csak arra, h hercegnő legyen. A két tini a Rosewood halli internátusban egy szobába kerül és a kezdeti nehézségek után egyre jobban kijönnek egymással.

Anélkül, h bármit is tettek volna ezért hirtelen az egész előkelő diáksereg azt hiszi, Lottie a hercegnő, ő egy idő után boldogan rájuk hagyja és ez ellen Ellie-nek – aki lassan csak kiböki a barátnőjének, h ki is ő valójában – sincs semmi kifogása. Kiderül, h évszázadok óta szokás, h a hercegeknek, hercegnőknek un. patistjuk (németül legalábbis így volt, nem tudom magyarul lefordították-e) van, aki átveszi a helyüket a hivatalos szereplések alkalmával, így Lottieból úgymond Ellie duplőre lesz. Hozzájuk csatlakozik Jamie, aki a hercegnő „testőre” (porter volt németül), aki valamiféle „eleve elrendeléssel” kerül ebbe a pozícióba. Ők hárman jó csapatot alkotnak, amire szükség is van, mert egyre szaporodnak a furcsaságok az internátusban. Nem is tudom, mit gondoltam-vártam amikor belekezdtem, de gyosan megállapítottam, h nem nekem való. Jó a feléig teljesen meg is voltam győződve, h nem fogom meghallgatni a 2. és a többi részt, de aztán a végére egész megtetszett, így belecsaptam a másodikba is. Sokszor olyan, mint valami Disney mesekönyv (nekem hangoskönyv formátumban), sok újat nem hoz, de egész jók a karakterek és a két főszereplő lány, Ellie és Lottie figurája jól sikerült és meglepően jól hozza a szerző az ő barátságukat. Magyarul Beépített hercegnő címmel jelent meg a sorozat első két része. Most meglepve olvasom, h a szerző, Connie Glynn Youtube-sztár aki ezzel regényíróként is debütált.

Martin Pristl: Gebrauchsanweisung für Griechenland

Eddig egy „részt” olvastam ebből a Gebrauchsanweisnung für…. c. sorozatból, ami tetszett is. Mivel hamarosan Görögországba készülök, hirtelen érdekelni kezdett ez, de azt kell mondjam, ez alapján nem kaptam volna kedvet az országhoz.

Igazából nem tudom, mi a koncepció ennél a sorozatnál és ebből a könyvből végképp nem is jöttem rá. Még csak az sem derült ki számomra, h a szerző mennyit élt az országban, mikor, hol, miért, mit csinált ott. Szerintem hitelesebb lehetett volna az egész, ha ezek kiderülnek, mert egyébként mindenről meglehetősen éles és cinikus hangon ír. Mivel német, eléggé német elvárásai vannak, nem vagyok benne biztos, h van olyan ország, ahova érdemes ezekkel az elvárásokkal érkezni. Rögtön az elején aztán végképp „eljátszotta” a jóindulatomat, amikor a tenisz egyik élő legendájának (Pete Sampras, aki egyébként görög származású, így került szóba) a nevét helytelenül írta. Egyébként sok témát érint, nagyon komolyan belemegy a politikába és a görög gazdasági-politikai EU-s botrányokba, de megismerhetjük az ország történelmét, a nyelvét, az oktatási rendszert, a klímát, a közlekedést, a vallási szokásokat, az ételeket, Athén és a vidék szembenállását és még sok mindent. Ez utóbbi kapcsán jut eszembe, h sok párhuzamot találtam Görögország és Magyarország kapcsán, már eleve a két ország lakosságszáma miatt is, de mentalitásban, gondolkodásban is, így én nem voltam a leírtakon annyira megrökönyödve, mint a német szerző. Persze az 15.000 km tengerparttal és a 3000 szigettel és az ebből fakadó turzizmussal nehéz lenne Magyarországnak versenyre kelni. Informatív, de meglehetősen sótlan, abszolút személytelen olvasmány, mindenképp másra számítottam.

Ella Lindberg: Du bringst mein Chaos durcheinander

Vicces, jópofa, a felolvasó/felolvasás is. Josefine kissé kaotikus, késik, elfelejt dolgokat, vagy az utolsó percre hagyja őket, bolondos, hóbortos. Ebből lesz elege a pasijának, amikor Fine nem készül el időben jövendőbeli sógornője esküvőjére, Oliver egyszerűen faképnél hagyja.

Bár a nő már látja, h nem bizos, h ez nagy veszteség, de mégis. Dühös-ironikus posztot ír pedáns pasijáról a facebookon, ami gyorsan nagyon népszerű lesz, de a valósággal pont ellenkező fényben tünteti fel a nőt. A dolog odáig fajul, h még azzal is megkeresik, írjon kolumnát arról, h tehet rendet az ember a lakásában és az életében és hogyan tarthatja meg azt. Na, erre igazán nem találhattak volna jobb embert… De Fine felveszi a kesztyűt és Josie Clean néven „támadásba lendül”. Szépen gyűlnek a követők és ő is egyre jobban belejön az influenszer létbe, mígnem aztán a kártyavár összeomlik és a simlisség kiderül. Elkeseredettségében unokatestvéréhez menekül vidékre, akivel sikerül lezárni egy régi viszályt és kicsit átértékelni az életét. Visszatérve aztán a szokásos kerékvágásba, néhány félreértés után, máris a happy end vár rá.

Stephanie Garber: Caraval

A sikeres trilógia 1. része volt ez, amit németül olvastam. Scarlett húgával, Tellával és zsarnoki, kegyetlen apjával egy kicsi szigeten él. Apja belekényszeríti egy házasságba, még vőlegénye nevét sem tudhatja, a lány mégis örül és várja az esküvőt, egyfajta menekülésként tekint rá.

Évek óta nagy álma, h húgával részt vegyenek egy messzi szigeten zajló játékon, Caravalon, ami az ördögi Legend játszótere. Évekig fáradhatatlanul írta a leveleket Legendnek, de választ sem kapott, most viszont hirtelen megérkezik a meghívó a varázslatos előadásra. Tella eltűnik, Scarlett egy titokzatos matrózzal érkezik végül a szigetre, főleg, h a húgát megtalálja és gyorsan rá kell jönnie, húga az idei Caraval kulcsfigurája, a győztesnek, őt kell megtalálnia. Ez azonban egyáltalán nem egyszerű feladat egy olyan világban, ahol a híd kacsint; egy ruháért a legszörnyűbb félelmeddel vagy titkoddal fizethetsz; ahol senki és semmi nem az, mint aminek látszik; ami tele van varázslattal és ahol soha sem tudhatod, mi a valóság és mikor játszik veled a képzeleted. Régóta tervezvben volt már ez a trilógia, bár ritkán olvasok ilyesmit, de azok általában tetszeni szoktak, erről is már sok jót hallottam, így eléggé biztos voltam a dolgomban. Ennek fényében különösen nagy csalódás ért, már az elején is éreztem, h nem szippant be a történet, nem is igazán „értem”, nem tudtam eldönteni, mi a valóság és mi csak varázslat vagy képzelet, leginkább talán azért is, mert nem „érdekelt” annyira. Sajnos ez a végéig így maradt, egyáltalán nem érzek késztetést a folytatások elolvasására, nekem ebből elég volt ennyi.

Laura Jane Williams: Say yes – Perfekter wird’s nicht

Annie esküvője a „tökéletes” Alexanderrel az utolsó percben meghiúsul, mert a pasi szó nélkül faképnél hagyja. Ezt nyilván nem könnyű feldolgozni, az egész életét megkérdőjelezi. Nem sokkal később véletlenül fut össze Patrickkel, akivel még gyerekkorában együtt táborozott és aki egészen másnak ismerte őt, mint amilyen most, rájön, h az utóbbi években nem volt önmaga.

Alexander szülei felajánlják neki, h menjen el egyedül vagy egy barátnőjével a tervezett ausztráliai nászútjukra, amit ők finanszíroztak volna és Annie így is tesz: önmagát- és mindenkit megleptve Patrackkel kerekedik fel, aki egyre közelebb kerül hozzá. De tényleg egyik kapcsolatból rögtön egy másikba akar ugrani? Tényleg újra egy férfira akarja felépíteni az életét? Vagy egyedül akar megállni a lábán, saját lakásban? Új életet akar kezdeni egy másik országban, kipróbálni magát egy másik munkában? Hirtelen rengeteg kérdés zúdul a bizonytalan Annie-re, akinek végül sikerül kibogoznia, mit is akar. Nyilván a történet végkimentele nem túl nagy talány, de mégis aranyos, helyes szereplőkkel, jópofa párbeszédekkel.

Bächer Iván: Névsorolvasó

A várólistámon volt a könyv, mert már igen régóta várakozott.

Hát….nem igazán jöttem rá, h ez a sok-sok ember milyen alapon került bele ebbe a kötetbe. Vannak köztük ismert emberek (Esterházy Péter, Fischer Annie, Gerlóczy Márton, Krúdy Gyula, Kurtág György, Petőfi Sándor, Polcz Alaine, Radnóti Miklós, Spiró György, Szamos Mátyás), sőt imitt-amott külföldiek is felbukkannak, mint pl. Thomas Mann vagy Mozart és ismeretlenek, egykori tanárnő, szomszéd, orvos, fotós vagy a szomszéd Mariska néni. Vannak itt hétköznapi és különleges emberek is, normál földi halandók és zsenik, hatvan ember portréjának könyve ez. Mégsem érzek ezek közül sokat portrénak, mert helyenként inkább a szerző saját történeteit, érzéseit osztja meg az adott személyről. Őszintén, kevés olyan volt köztük, amit igazi érdeklődéssel tudtam olvasni, kevés olyan, amikor ez a néhány oldal felkeltette az érdeklődésemet az adott személy iránt (ilyen volt pl. Polcz Alaine) vagy ami meglepett és új információt jelentett számomra (Kós Károly). Ezt persze nem úgy értem, h mindenki másról mindent tudtam, inkább úgy, h sok olyan információ van a könyvben, amiről nem kell tudnom;).

Rachel Joyce: Miss Bensons Reise

Az 50-es évek szürke Londonjából az idősödő Margery Benson fiatal asszisztensnőjével, Enid Prettyvel felkerekedik a világvégére, Új-Kaledóniába, hogy valóra váltsák álmaikat.

Némi kis bökkenő, h álmaik – és ők maguk – nem is lehetnének különbözőbbek. Margery végre elhatározza magát, h megvalósítja élete álmát és megkeresi azt az arany bogarat, amit még soha senki nem talált meg, Enid életének álma viszont, h anya legyen és lassan az is kiderül, ennek beteljesülését, miért ezen az isten háta mögötti helyen keresi. De addig még két hősnőnknek számtalan kalandon kell átesnie, mire indulhat a valódi expedíció. Margery és Enid nem is lehetnének különbözőbbek, mégis a női szolidaritás, na meg a kényszer összekovácsolja őket, nem csak megszokják, hanem meg is szeretik egymást és egy mindent felülíró véd- és dacszövetség alakul ki közöttük, na meg egy síron túl is tartó barátság. Bár voltak benne kisebb üresjáratok, de összességében egy turbulens, humoros, érzelmes történet, tetszett.