Lucy anyja, nagyanyja, nagynénje, anyai ágon minden nőrokona mellrákban halt meg, ő és két nővére is félnek a kórtól, főleg úgy, h kettőjüket már megtámadta, de időben észrevették és legyőzték.
A nő férje, Mickey bipoláris depresszióban szenved, vannak remek pillanatai, míg szedi a gyógyszereit, úgy, ahogy kell, minden rendben, ha viszont egy impulzusnak engedve megváltoztatja az adagolást vagy elhagyja, komoly gondok lépnek fel és következik a pszichiátriai beutaló.
…minden házasság egy tánc – van, amikor bonyolult, van amikor gyönyörű, legtöbbször kevéssé izgató. De Mickeyvel időnként üvegszilánkokon fognak táncolni. Ez fájdalmas lesz. És vagy elmenekül ezelől a fájdalom elől, vagy még erősebben kapaszkodnak egymásba és tovább táncolnak, míg ismét parkett van a lábuk alatt.
Mindkettőjük miatt döntöttek a nő 27. születésnapján úgy, h nem vállalnak gyereket, bármennyire is szeretik egymást és vágynak babára, a nő elköttette a petevezetékét. Ennek ellenére történetünk némi kis ráhangolódás után mégis azzal kezdődik, h Lucy babát vár. Ez a hír fenekestül forgatja fel az életét, Mickey akkor is épp a pszichiátrián van, de nehézségek dacára jelet lát abban, h a műtét ellenére, az elvi lehetetlenség ellenére teherbe esett, és bár a saját maguknak írt, az évek során kidolgozott és bővített „házassági szerződésükben” is egyértelműen benne van – nem lesz gyerekük, mégis úgy döntenek, örömmel fogadják a sors ajándékát. Mindkettőjükben érzelmek tömkelege kevereg, míg mi visszatekintve nem csak a megismerkedésük részleteit tudjuk meg, hanem Mickey első mélypontját, az esküvőjüket, az örömüket és a bánatukat az évek során. A gondtalan boldogságot ezúttal sem élvezheti sokáig a házaspár: az egyik vizsgálatnál kiderül, h a 20 hetes Lucy szervezetébe immáron tüdő áttéttel is visszatért a rák. Ez a hír, természetesen padlóra küldi őket, meg persze az olvasót is, az meg pláne, h az orvosok azonnali abortuszt javasolnak, h meg tudják kezdeni a rák agresszív kezelését.
Abortusz. Lucy elveteti a lányunkat. Utána kemoterápia. Sugárkezelés. Műtétek. Mindezek után újra egészséges lehet. ..Ez a túszejtés egy fajtája- ha követjük a szabályokat és pontosan azt tesszük, amit mondanak, fennáll az esély, egy kis esély, hogy Lucynak sikerül.
Lucy már a műtőasztalon dönt úgy, h nem ölheti meg, nem áldozhatja fel a gyermekét, világra kell hoznia. Döntésével sem a férje, sem a családja, barátai nem tudnak igazából azonosulni, hisz ők félnek, h elveszítik Lucyt. Mickey egyre nehezebben birkózik meg a napokkal és a bipoláris zavarral, miközben Lucy állapota rohamosan romlik, de nem adja fel, szó szerint feláldozza magát a lányáért. Kínkeserves a nő szenvedéseit olvasni. Persze közben már mindenki fejében ott motoszkál a kérdés: mi lesz, ha megszületik a lányuk? Ki fog gondoskodni róla, milyen jövő vár rá és főleg kivel? Mickey nem hisz magában és abban, jó apja lehetne a lányának, h megérdemli őt, az ő anyja is hasonló gondokkal küzdött, nem akarja a lányát is ennek kitenni. Úgy érzi ketten meg tudták volna adni neki, amit kell, amit megérdemel, de erre ő egyedül nem képes, bár a felesége meg van győződve ennek ellenkezőjéről. Végül egy érdekes, de biztonságos konstelláció mellett döntenek, amire hamarosan szükség is lesz, hisz 34. hetesen megszületik a kislány és Lucy meghal. Mickey teljesen kétségbe esik, hisz a felesége halott, a bébi számára elérhetetlen, de aztán egy pillanat alatt beleszeret a kislányába és ő lesz, aki mégis életben tartja, értelemmel tölti meg a napjait és akiért érdemes tovább csinálni mindent, a hihetetlen fájdalom ellenére.
2011. június 7-től november 11-ig követjük a házaspár kálváriáját, kisebb visszaemlékezésekkel tarkítva, illetve a november 11-ei események után immáron dátum nélkül kapunk bepillantást abba, h megy tovább az élet akkor, amikor képtelenség,h folytatódjon. Minden fejezet elejét a férj, Mickey meséli dőlt betűvel, majd következik Lucy, az ő részei sokkal hosszabbak, mikor ő már nincs, végig dőlt betűs lesz a regény.
Hihetetlenül érzelmes és felkavaró történet, sokkoló, nagyon sokszor eredtek el a könnyeim, egy könyvre sem emlékszem, amin ennyit sírtam volna. Pont ez volt az, ami miatt vacilláltam, felkerüljön-e az abszolút kedvencek közé, mert nagyon összetett könyv, talán időnként azt is éreztem, túlságosan is, egy kicsit túl sok, túlságosan előhozza az emberből a mazochista vonásokat, mert bár az olvasó tudja, mi vár rá, mennyi szenvedés és tragédia, na meg a könnyek, mégis alig várja, h tovább olvassa. Egy idő után ez már csak és kizárólag otthon volt lehetséges, igen, a könnyek miatt;).
Egyébként, különösen az elején kicsit Jodi Picoult jutott eszembe, a téma miatt, de aztán gyorsan beszippantott az írónő egyéni stílusa és ezt gyorsan elfelejtettem. Kimondottan szépen és igényesen ír, de mégis szórakoztató marad és helyenként még jópofa is. A szereplőket olyanra formázta, h egyszerűen érdekel a sorsuk, a múltjuk, a jelenük és a jövőjük, fogva tart a történet.
A könyv az amerikai írónő első regénye, aki ápolónőként dolgozott a pszichiátrián és 4 felnőtt gyereke van.
A regény, aminek a címe magyarul kb. Tánc a jégen lehetne magyar fordításban sajnos nem jelent meg, remélem meg fog, nálam felkerült a kedvencek közé!
Miért van az,hogy az igazán jó könyvek sohasem jelennek meg magyarul? :(
VálaszTörlésIlyenkor mindig elhatározom, hogy muszáj megtanuljak angolul rendesen!