Karin Kuschik: 50 Sätze, die das Leben leichter machen

1-2 éve ajánlotta ezt egy ismerősöm, nem feltétlenül gondoltam, h egyszer meg fogom hallgatni, nem szeretem az „önsegítő” könyveket és ez nekem a cím alapján annak tűnt. Január elején viszont mégis olyan hangulatban voltam, h belekezdtem és tényleg az, mármint „önsegítő” könyv, legalábbis nekem. Egyébként legnagyobb meglepetésemre magyarul is megjelent, 50 mondat, ami megkönnyíti az életet címmel.

A szerző rádiós, tv-s volt, rendezvények háziasszonya, dalszerző, a filmiparban is dolgozott, de már sok éve coachként dolgozik. Tapasztalatai alapján tudja, h a határok és az elismerés hiánya hogyan teremt drámát az életünkben és megoldásokat kínál, amik megkönnyítik az életünket. Mindezt elég egyszerűen, könnyen megjegyezhető, frappáns megfogalmazásokkal. Rövid mondatai nagy hatást válthatnak ki, azonnal megnyugtatnak, meglepetést okoznak és megkönnyítik az életünket. A könyv alcíme is illeszkedik ehhez a szemlélethez: Iránytű a nagyobb belső magabiztosságért (Ein Kompass für mehr innere Souveränität). Nem találja fel a spanyolviaszt egyáltalán, tényleg nagyon egyszerű mondatokról, üzenetekről van szó, mint pl. igazad van, logikusan hangzik, de a megérzésem mást mond…, mindig van választásod, a „most” az egyetlen létező idő stb. Vagy olyanokról, mint a „meggondoltam magam”, olyan értelemben, h igen, elfogadtam a meghívást, de ha mégsem jó nekem valamiért, nem magyarázkodni, hanem saját magunknál maradni, kicsit nehéz megfogalmazni, pontosan miről is van szó. 50 fejezet – 50 mondat – általában elmesél egy rövid kis szituációt, ahol ezt hallotta, majd saját példákat, magyarázatotkat ad és a végén, h ez a mondat mit adhat nekünk, például megkönnyebbülést, önbizalmat, önbecsülést, békét stb. És bár a mondatok sokszor triviálisak, de néhány szituáció persze elgondolkodásra késztetett. Voltak benne újszerű, megszívlelendő gondolatok is, mint például „majd én eldöntöm, h kin és min bosszankodok/ki bosszanthat fel”, amivel azt sugallja, h van választásunk, tényleg minden apróságon fel akarjuk húzni magunkat? Érdemes? Persze, h nem! Nyilván lehet ennél jobb magyar fordítása, a „nem akarlak a gyengeségedben támogatni”-nak, vagyis, ha valaki pl. hanyagságból, lustaságból nem ér a teendői, feladatai végére és segítünk neki, akkor pontosan ezt tesszük, támogatjuk, erősítjük a gyengeségében. Persze ez sem világrengető újdonság, inkább csak néhány dolgot talán tudatosn ismer fel és lát meg az ember ezután (?). Nem vagyok biztos benne egyébként, h mindez egy az egyben Magyarországon is működik, pont ezért lepett meg, h magyarul is megjelent. A németek sokkal direktebben kommunkálnak, ez az 50 mondat persze nekik szól, de még így is, sokszor mondja a szerző, aki olvassa is a hangoskönyvet, h biztos, h meglepődés, megrökönyödés lesz az első reakció. Szerintem van néhány ezek közül, ami egyáltalán nem működne Magyarországon, az indirekt kommunikációnk miatt, ill. mert itthon még sokaknál játszik hatalmas szerepet az „illik” ill. úgy általában a társadalomban az udvariasság is. Udvariatlanságnak érzem, ha elfogadtam egy meghívást, majd azt valami „önös” dologgal lemondom. Valahogy azt is érzem, h nagyon ebbe az irányba adja a tanácsokat, h magunkat helyezzük az előtérbe és bár azzal egyetértek, h mások kedvéért nem kell a végtelenségig olyan dolgokba belemenni, amik nem tesznek jót nekünk, de nem gondolom, h jó irányba vezet, ha mindig kizárólag magunkra gondolunk, mindig magunkat helyezzük csak előtérbe.

Laczkó Zsuzsa: Túl a negyvenen

A szerző, Zsuzsa korban is már jócskán túl van a negyvenen, de a cím nem erre utal, sokkal inkább arra, h túl van a negyven meglátogatott országon és ezen élményeiből írta ezt a vaskos kötetet. Több, mint 550 oldal, ráadásul nagyalapú könyv. Érdekesnek tartom, h egy teljesen ismeretlen „civil” könyvét ilyen terjedelemben adták ki.

Nagyon nehezen barátkoztam meg a könyv felosztásával. Mindenben szeretem a linearitást, el tudtam volna képzelni ezt is akár úgy, h mivel ők még a rendszerváltás előtt kezdték az utazgatást, azokkal az élményekkel kezdeni, majd kronológikus sorrendben haladni. Ez érdekes lett volna olyan szempontból is, ahogy a világ és ők maguk is változtak, fejlődtek, másképp utaztak, foglaltak szállást, másra és máshogy adtak ki pénzt. Akár az országok szerinti felosztást is jó lehetett volna szerintem, de a szerző egészen másban gondolkozott. Számtalan nagyobb fejezetre osztotta a könyvet – csak a tartalomjegyzék 9 (!) oldalas – aszerint, h mivel utaztak, majd cikis helyzetekről, kimaradt lehetőségekről, gasztro kalandokról és sok másról ír. Persze ezekben a fejezetekben is szó esik sokminden másról is, ezáltal bizonyos dolgokat duplán olvashatunk. Az, h az utazásokat sok különböző témára igyekezett bontani, állandó ide-oda ugrálást és utalgatást eredményezett, ami engem eléggé zavart. Állandóan az a téma ugyanis, h erről az adott útról, már melyik másik fejezetben írt vagy fog még írni. Az állandó magyarázása és magyarázkodása, felesleges és idegesítő, nem is értem a könyv szerkesztőit, h engedhették ezeket és h duzzadhatott ez a köynv ilyen hosszúra. Sokkal emészthetőbb lett volna 350 oldalasként 550 helyett és tartalmasabb is. Bőven belefért volna, mert – nem elvéve Laczkó Zsuzsa érdemeit – annyi sztorit, kalandot, közérdeklődésre számot tartó dolgot nem oszt meg, ami miatt szükség lett volna erre a hatalmas terjedelemre. Tény, h a meglátogatott országok száma, ami a szerzőnél saját bevallása szerint 40 fölött van, manapság már nem annyira sok, de a leírásai alapján nagyon sok országot tényleg bejártak, sok-sok kisebb, ismeretlenebb városba is eljutottak, vonattal, ilyen-olyan módon, ami mindenképpen becsülendő, h nem tudták le az országokat a fővárossal, vagy egy tengerpari hellyel. Manapság már meglepő, h a szerző nem menő, felszínes influenszer, akit kitömnek jobbnál-jobb utazásokkal, amiket reklámoz – ez minden szinten kiderül, pl. az úticéljaiból is – hanem hús-vér ember, akinek nem áll és soha nem is állt a világ minden pénze rendelkezésre, sokszor spórolósan utaznak, szimpatikusan. Gyakran barátoknál, ismerősöknél – ráadásul helyieknél, nem magyaroknál – szálltak meg, ami által sok szempontból még inkább megismerték az adott országot. Ezek közül a svéd barátaikkal azok vidéki kis házában, a természetben töltött napokat „irigyeltem” legjobban. A könyvet aztán néhány szösszenet zárja, levelek egy fiktív barátnőnek, amikben Zsuzsa beszámol az adott napi történésekről, itt is sok olyan dolog visszaköszön, amiket a korábbi fejezetekben már olvashattunk. Összességében egyértelműen túl hosszúnak találtam és például nekem – akinek mindene az utazás és jócskán túl van a 40 meglátogatott országon – kicsit hiányzott valami. Persze tisztában vagyok vele, h a magyar átlag nem járt annyi helyen, mint Zsuzsa és őszintén nem szívesen olvasok már olyan utazós blogokat, könyveket sem, ahol minden szponzorált és a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgok jönnek elő. Valószínúleg pont ez a dolog nyitja…kinek mi a valóság. Aki még sehol sem járt, bizonyára szájtátva olvassa a szerző történeteit, azt hiszem én viszont olyan utazós olvasmányra vágynék, ami nekem egy kicsit több újdonságot ad, de ez persze nagyon szubjektív, egyénenként változik, ezt nem támaszthatom egy könyvvel szemben sem elvárásnak.

Kerstin Gier: Vergissmeinnicht – Was bisher verloren war

A Vergissmeinnicht-trilógia második kötete ismét a már elősben megismert mesevilágba invitál. Az olvasó – esetemben hallgató, hisz ezt is hangoskönyvként hallgattam – Quinnhez hasonlóan már hozzászokott a tündérekhez, a portálokon át látogatható párhuzamos világhoz és a szuperképességekhez. De minden titok, amit felfedez, új rejtélyekkel szembesíti.

Újdonsült – földi halandó – barátnője, Matilda és annak különleges módszerei nélkül teljesen elveszett lenne. Bár a lány számára ez az ismeretlen, izgalmas világ sokkal több veszélyt tartogat, ez nem akadályozza meg abban, h fejest ugorjon a kalandba. Rengeteg tisztázásra váró kérdés van, miközben szfinxek, démonok, intrikus új osztálytársak bukkannak fel. Ezúttal is nagyon tetszettek a felolvasók, sokat hozzáadtak, de időnként – úgy hogy hallgattam és közben mást csináltam – kissé elvesztettem a fonalat, nekem időnként úgy tűnt, kissé túl van bonyolítva. Van még egy befejező, harmadik része, meglátjuk, sorra kerül-e.

Natalie Rabengut: Weihnachtsbaum gesucht

A szerzőtől kb. 10 éve jó pár könyvet olvastam már, bár most ismerős volt a neve, nem voltam biztos benne, h jól rémlik. Pedig de. Őszintén, egy valami maradt meg, h meglehetősen pikáns történeteket írt már régen is. Azóta talán kicsit profilt váltott, de a kendőzetlen erotikus jelenetek megmaradtak.

Ez a könyv egy 4 részes sorozat 1. része. Samuel és Bea tinikori egymásba gabalyodásáról volt anno hangos Neuhnfelde, azóta felnőttek, elhagyták a várost, bár Samuel már visszatért és gyorsan meg polgármester is lett belőle – akarta ellenére. A kistelepülést főleg idősek lakják és bárhova néz az ember, csak problémákat talál, a polgármester minden igyekezete ellenére. Az időközben marketinges Bea élete is úgy alakul, h haza látogat és bár ő sem tervez Neuhnfeldében maradni, ő is ott ragad. Főleg, mert rájön, mivel lehetne megmenteni a helyet. Igaz, mégcsak szeptember van, de a karácsony mindig nagy biznisz. Legyen Neuhnfelde egész évben egy karácsonyi díszben pompázó, Mikulásoktól és fagyöngytől hemzsegő, karácsonyi süti illatot árasztó hely. Samuelnek egyáltalán nem tetszik tinikori szerelmének ötlete, de mivel mindenki másnak igen, megvalósításra kerül. Ez számtalan vicces esettel jár együtt, hisz a falu lakói komoly figurák és nem túl meglepő módon, Samuel és Bea is újra egymásra talál, miközben sikerre viszik a karácsonyi projektet. Összességében tetseztt, mert jópofák a szereplők és a sztori is, de valahogy a szex leírások nekem egy ilyen történetbe annyira nem illettek.

Karen Swan: Ein Geschenk zur Winterzeit

Szokásos csodás karácsonyi borító, karácsonyi hangulat, de a lényeg egyáltalán nem ezen van. A történet 2 síkon zajlik. Egyrészről néhány évvel ezelőtt, amikor is Natasha leánybúcsúja van. Itt kétszer is úgy „lemerevedik” arányleg veszélyes szituációkban „gyökerezik földbe a lába”, miközben kicsit fel akarják pörgetni az adrenalint a barátnőivel, h egy helyi srácnak, Tomnak kell megmentenie. A kémia és a szimpátia kettőjük között tagadhatatlan, de a lány 1 hét múlva férjhez megy a nála 10 évvel idősebb Robhoz.

A jelenben is két szálon futnak az események, Natasha immáron a 3 éves Mabel anyukája és a sikeres és elfoglalt Rob felesége. Épp egy nyaralásról tartanak haza, amikor elveszik a lányuk kedvenc plüssállata, ami miatt az egész családi életük felbolydul. A kiscsaj napokig nem hajlandó aludni, ami miatt nyűgös és semmi sem a régi. Natasha enged barátai unszolásának és a közösségi médiát hívja segítségül a plüss megtalálásában, mituán semmi más nem vezetett sikerre. Gyorsan jelentkezik is valaki, aki tudja hol van a kis kedvenc. Duffy egy bécsi airbnb lakásban bukkan a megviselt plüsstehénre és mivel gyerekkori emlékeket ébreszt benne, magával viszi Nepálba, ahova már nem először érkezik hegyet mászni. Itt éri egy a végtelenségig kizsigerelt anyuka pökhendi és barátságtalan üzenete a plüssállatka miatt. Képeket küld nekik, a kislánynak egész mesét kreálva kedvence kalandjairól. Meg kell mondjam, sokáig egyáltalán nem állt össze nekem a kép és a történet, h hogy kapcsolódnak ezek az emberek egymáshoz. Aztán, amikor leesett, akkor a teljes kép összeállt, az is, amit a szerző csak a legeslegvégén árul el. Igazából érdekes történet és izgalmas is, de valahogy mégsem tetszett annyira. Azt hiszem leginkább azért, mert borzasztóan konspirált, hatalmas véletlenekkel. Nyilván az életben vannak véletlenek, de nem ekkorák és nem ilyen számban. Ráadásul olyan dolgok történnek Natasha életében, amik kissé – vagy nagyon - elrugaszkodottak a valóságtól. Nem emlékszem ilyenekre Swan előző könyveiből, nekem ezek egy kicsit túllőttek a célon és azt eredményezték, h nem tetszett igazán a történet. Valahogy az volt az érzésem, h túl sokat akart ezúttal és nem kerekedett igazán ki a történet és pl. a karácsony eléggé elveszett.

Boldog új évet!

2025-ben 68 bejegyzés született és 66 könyvnek értem a végére, ez néggyel kevesebb, mint 2024-ben, tovább folytatódik tehát a csökkenő tendencia. Ebből 51 volt németül és 15 magyarul, 25 könyvet hangoskönyvként hallgattam meg és 41-et olvastam, amiből 15 volt hagyományos és 26 e-könyv. Az előző évi 5-höz képest, 2025-ben 8 magyar szerzőtől olvastam egy-egy könyvet, szóval ez a kategória egész jó. 2025-ben is csak 1, azaz egy könyv került sorra az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listáról, továbbra is megfontoltan haladok és jelenleg 119-nél tartok:).

Idén is olvastam/hallgattam néhány sorozatot, a 3 részes Grand Hotel Schwarzenberget, ami szinte az egész 20. századon végigvezetett, meghallgattam az Emily Wild trilógia első két könyvét tündérekről és egyéb fura szerzetekről, ennek időközben a 3. része is megjelent. Ezeken kívül volt még 1-2 hamvában holt kísérletem sorozatokkal, de ezek az 1. rész után be is fejeződtek. Bár 2025-ben sem született „abszolút kedvenc”, azért jó néhány olyan könyvet olvastam/hallgattam, ami nagyon tetszett. Ilyen volt pl. Taylor Jenkins Reid fiktív rockbandáról szóló, minden szempontból újszerű regénye a Daisy Jones & the Six; a klasszikus Robinson Crusoe Daniel Defoe-tól; egy nagyon emberi szerelmi történet Laura Jane Williams (Der schönste Zufall meines Lebens); a kissé talányos és helyenként letehetetlen Mrs. England; az újra olvasott Vágyaim listája; Catherine Ryan Hyde nagyon megkapó története a Wir kommen mit; a Párbaj, amiben Jeffrey Archer ugyanazon a napon. a világ két különböző pontján született két fiú sorsát követi nyomon és Daivd Szalay egyedi, egymásba fonódó történetei a Turbulenzen. Ahogy minden évben, úgy 2025-ben is szívesen olvastam utazós könyveket ill. olyanokat, ahol egy másik ország, kultúra van fókuszban. Ilyen volt Stephan Orthtól a Couchsurfing im Iran és az év elején olvasott Namibische Nächte. Ezeken kívül is voltak még olyan olvasmányaim, amiknek a címében egy-egy város neve szerepelt, de ezeknek a könyveknek sajnos aztán nem sok köze volt a városokhoz. 2025-ben csak 2 életrajzi (jellegű) könyvet olvastam, méghozzá két sportolóról, az örök kedvencemről, Roger Federerről (A Roger Federer hatás) ill. a jelenlegi legismertebb magyar sportolóról, Szoboszlai Dominikról (A Szoboszlai – sztori). Ez utóbbi volt a blog legolvasottabb bejegyzése is 2025-ben, annak ellenére, h december 10-én posztoltam. Meglepetésemre a top 5 legolvasottabb bejegyzés mind decemberben született:O. 2. helyen Kerstin Gier új sorozatának első része végzett (Was man bei Licht nicht sehen kann), aminek már hallgatom a 2. részét. A 3. a nekem nem igazán tetsző Ein Koffer voller Schönheit lett, ezt követte a karácsonyi „viszontagságokról” író, elég bugyuta 7 Kilo in 3 Tagen, ami szintén nem lett a kedvencem; míg a sort Czakó Zsófia Távoli rokon című 174 oldalas bravúros családregénye zárta.

Ruth Berger: Eisweihnacht

Nagyon régen megvolt ez a könyv, most hirtelen felindulásból kezdtem bele és nagyon gyorsan a végére értem, kellemes meglepetést okozott.

1844-ben járunk, Frankfurtban. Az árva kisfiú, Josua utcára kerül karácsony előtt, ahonnan befogadja a gazdag kereskedő lánya, Elise. Neki is megvannak azonban a gondjai, apja üzlete csőd közelében van, neki pedig mielőbb férjhez kell mennie, az egyetlen jelentkező pedig egy idős pap. Egy igazi karácsonyi csodára van szükség, h mindkettőjüket kisegítse a bajból, de léteznek karácsonyi csodák? Ruth Berger történetében mindenképpen, hisz mindenki sorsa a lehető legjobban alakul és néhány csavarral még az olvasót is sikerül meglepnie. Bár itt is teljes a happy end a végére, mégis valahogy sokkal kedvesebb, kevésbé cukorszirupos, kevésbé felszínes módon, legalábbis nekem az volt az érzésem.