Melanie Metzenthin: Die Stimmlosen

2018-ban olvastam a családregény első részét és már akkor szerettem volna a folytatást is, erre viszont csak most került sor, annak ellenére, h már évekkel ezelőtt megvettem az Amazonról e-bookként. Egyébként – ahogy általában – a két kötet egymástól függetlenül is olvasható.

Immáron véget ért a 2. világháború, de a helyzet nem lett sokkal jobb Hamburgban. Az első rész főszereplői, a Hellmer házaspár, vagyis Paula és Richard, valamint a gyerekeik, sőt szüleik is túlélték a világégést és velük lakik még jó barátjuk, a szintén orvos, sebész Fritz is a fiával. Egy lakásban nyomorognak mindannyian, pszihiátér létükre háziorvosként dolgoznak, kijárási tilalom van érvényben, élelmiszert alig lehet kapni és bár a nácik uralma még alig ért véget, máris vannak olyan „élelmesek”, akik úgy tűnik, át tudják menekíteni vagyonukat és hatalmukat. Végig követjük a két család történetét a háború utáni legsötétebb időszaktól egészen a német gazdasági csodáig. Némileg meglepő módon felbukkan 2 angol szál is a regényben ill. a családok életében. Érzékletesen mutatja be a világégés utáni nehézségeket és a a társadalmi különbségeket, akár németek és angolok között is Nyugat-Németországban. Nagyon sok témáról van szó, de mivel a regény aránylag hosszú, van is lehetőség ezek kidolgozására. Ami nekem nem tetszett, h a hangsúly, főleg a könyv 2. felében nagyon áttevődik a Hellmer házaspár barátjára, Fritzre, ami még nem lenne feltétlenül baj. Az már annál inkább, h a szerző szentet csinál belőle, egy morális apostolt, mindenféle emberi tulajdonság nélkül. Ráadásul a végére átcsúszunk egy „túl szép, h igaz legyen” sztoriba, amit szintén nem feltétlenül tudtam hova tenni. Az az érzésem, h az első könyvnél volt ötlet és koncepció, majd annak sikerén felbuzdulva „meg kellett” írni a második részt, de itt mindkettőből kevesebb volt már, ez sajnos érzékelhető, még úgy is, h összességében ez sem rossz.

Julie Caplin: Das kleine Schloss in Schottland

A szokásos éves Julie Caplin hangoskönyvem ezúttal Skóciába kalauzol, ahol Izzy egy kis kastélyt örökölt, ahol szálláshelyet akar nyitni. Épp elvégzett egy főzőtanfolyamot és visszatértekor az a meglepetés éri, h – a földtől kissé elrugaszkodott - anyja 3 hónapra hajmeresztő áron szállást kínált a kastélyban egy professzornak és már karácsonykor igencsak jól fizető vendégeket fogadna, de addig még mindent helyre kellene rittyenteni.

Ami aztán egészen jól sikerül, h hisz ahogy az már lenni szokott – legalábbis a hasonló regényekben – mindenki nagyon segítőkész, befogadnak egy vadkempingező párt, akik igazi – munkaerő – főnyereménynek bizonyulnak, ráadásul a professzorról, Rossról kiderül, h menő író. Na meg persze az is, h Izzyvel kölcsönösen nem közömbösek egymás számára. Minden készen állna a tökéletes karácsonyra a kastélyban, fizető vendégekkel, csak épp az időjárás szól közbe. Meglepetésvendégek sora érkezik (szülők, barátok), épp csak azok nem, akik fizetnének, na de annyi baj legyen, némi kis drámázás után minden tökéletesen sikerül. Nem tudtam előzetesen, h ez karácsonykor játszódik, akkor nem most hallgattam volna. Nem tetszett igazán, mert nagyon kevés valódi cselekmény volt benne, ráadásul Skócia szinte szóba sem került. Valahogy sokszor van az az érzésem, h 1-1 szereplő már egy másik regényben/helyszínen előjött, de annyira mély benyomást nem tesznek rám ezek, h igazán össze tudnám kapcsolni őket egy másik helyszínnel, vagy cselekménnyel. Összességében szerintem nem ez Caplin legsikerültebb könyve.

Budapest Nagyregény

Újabb várólistás olvasmány volt ez, ami 2023-ban, Budapest 150. születésnapjára jelent meg. Amikor hallottam róla, rögtön felkeltette az érdeklődésemet, majd tavaly meg is vettem, de ahogy öregszem, egyre inkább riasztanak az ilyen vaskos könyvek (476 oldal), szóval nem ártott a plusz, várólistás motiváció.

Már a címe fura és félrevezető, mert nemhogy nem nagyregény, mégcsak regény sem, sokkal inkább egy - elvileg – Budapestról szóló novellás kötet. A koncepció szerintem jó, rögtön meg is vett kilóra már anno, amikor először hallottam róla: 23 fejezet Budapest 23 kerületéről, 23 ismert, sikeres magyar író tollából. Ha minden igaz, az írók maguk választhatták ki a kerületet, amiről írtak, valamint a lakosság közreműködését is kérték, akik saját emlékeikkel, történeteikkel, régi fotóikkal, dokumentumaikkal vettek részt az alkotófolyamatban, ezzel inspirálva a szerzőket. A 23 novellából elvétve találtam olyat, ami igazán tetszett. Legjobbnak én a 3. kerületről (Óbuda-Békásmegyer) írtat találtam Vámos Miklóstól, régen sokat olvastam tőle és az első kettő után – pedig azokat sem ismeretlen kezdők írták (Cserna-Szabó és Krusovszky) - ez volt az első, ami megfogott. Van eleje-vége-értelme, olvasmányos, érthető, könnyed és nem utolsósorban egyértelműen kivehető belőle Óbuda. Tetszett még a 9-es és a 10-es, vagyis egy ferencvárosi szilveszter „akkor és most” ill. egy frissen odaköltözött 6. osztályos lány naplóbejegyzései. Karakteresnek találtam a 12. kerületről, a Hegyvidékről (ezen a neven nem tudok elsülni, pedig nem most hallottam először), Háy János írását, amiben pontos képet rajzol az előkelő hely lakóiról, ráadásul ennek is volt eleje, vége, sőt, még csattanója is. Volt még néhány olyan, amik történetként még egészen tetszettek, de számomra nem Budapestről, vagy a valahányadik kerületről szóltak, ami pedig a cél lett volna. Pedig elvileg bár a szerzők szabadon dolgozhattak, de legalább két idősíkot kellett használniuk és fejezetükben az adott városrész három emblematikus helyszínét meg kellett jeleníteniük. Az első feltétel nem tett minden történetnek jót, a másodikat meg nem mindegyik tartotta be szerintem. Bosszantó volt, h a novellák nem a szerzőjük nevével kezdődnek, ezért minden egyes alkalommal hátra kellett lapozni a tartalomjegyzékhez. A legnagyobb probléma viszont inkább az, h a 23 novellából egyáltalán nem rajzolódik ki, még halványan sem Budapest. Nem áll össze a kép, nem kerülünk közelebb a városhoz és nem tudunk többet róla, mint a „nagyregény” olvasása előtt.

Heather Fawcett: Emily Wildes Atlas der Anderswelten

Főszereplőnőnk ezúttal is Emily, aki nemrég írta meg a világ első átfogó tündérenciklopédiáját, de máris új cél lebeg a szeme előtt: megrajzolni a különböző tündérbirodalmak térképeit. Mégis menekülni kényszerül Wendell Bamblebyvel együtt, amikor Cambridge-t megszállják a férfi mostohaanyjának bérgyilkosai.

Wendell ugyanis egy országából elüldözött tündérkirály és a hatalmat átvevő mostohaanyja végképp ki akarja vonni a forgalomból. Időközben Emily is tisztában van a férfi iránti érzéseivel, de azzal még inkább, milyen veszélyes egy tündért szeretni. Elméletük szerint meg kell találniuk a Wendell birodalmába visszavezető ajtót, ezért érkeznek az osztrák Alpokba. Ennek megtalálása segíthet megmenekülni a Wendell elleni gyilkos cselszövés elől. Persze Emily ezúttal is kiveszi a részét mindenből és ezúttal már tudásra szomjazó unokahúga, Ariadne is velük tart. Magyarul Emily Wilde atlasza a Másvidékről címmel jelent meg és hamarosan érkezik a 3. rész is.

Laetitia Colombani: Das Haus der Frauen

Solene sikeres ügyvéd, bár soha nem az akart az lenni, csak szülei nyomásnának engedett, de ha valamit csinál, azt kompromisszumok nélkül, teljes erőbedobással teszi. Nem kíméli magát, magánéletét is feláldozza a munkájáért, csak annak él. Ám amikor egy simának tűnő ügyben rá és ügyfelére nézve kedvezőtlen ítélet születik és az ügyfél a tárgyalóteremből kijőve Solene szeme láttára követ el öngyilkosságot, hirtelen kártyavárként zuhan össze az élete.

Burn out, depresszió, semminek nincs értelme, egyedül van és nem tudja, mihez kezdjen, csak azt tudja, h nem akarja újra a régi életét. Mikor már van annyira, h valami elfoglaltság után nézzen, egy nehéz sorsú nőket befogadó otthonban lesz „levélíró”. Itt sok női bevándorló, aki a saját nyelvén sem tud írni-olvasni, ügyeket intézni, nemhogy franciául, ebben lesz segítségükra a Solene. Társadalmi munkában jár ide, heti egyszer. Először feltűnő gyanakvással fogadják, méregetik és ő sem tudja, hova tegye, ezeket a nőket. A jég viszont gyorsan megtörik és kezd konfrontálódni a sok nehéz sorssal, tragédiával, azokkal az aszonyokkal, akiknek számít 2 euro, amit nem kaptak vissza a boltban és ami a feje tetejére állítja a havi költségvetésüket vagy akik kénytelenek voltak az egyik gyerekeküket hátra hagyni és csak a másikkal menekülni. Megérintik ezek a sorsok, amikről eddig nem is tudott, mert nem érdekelték, becsukta a szemét, nem akart tudomást venni róluk. Az otthon lakói lassan a bizalmukba avatják, a segítségét kérik, elmesélik szívszorító történeteiket, elrángatják zumbára és Solene rájön, milyen fontosak neki is az emberi kapcsolatok, amiben már olyan rég nem volt része. Végre újra egy közösség része lesz, akikkel együtt sír és nevet és akikkel szebb az ünnep és elviselhetőbbek a hétköznapok. Szép történet női összetartásról, női sorsokról, emberségről.

Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & the Six

Az utóbbi pár évben Taylor Jenkins Reid nagy rajongója lettem és ezt a könyvét is már rég el akartam olvasni, főleg, mert csak jót hallottam/olvastam róla, ráadásul a regényből készült sorozatról is. Tudtam, h egy rockbandáról van szó, de tudat alatt azt gondoltam, egy fiktívről.

Viszont a könyv bevezetése után - amiben a szerző arról ír, h ők voltak a világ legismertebb együttese és hogy nem csak a banda tagjaival, hanem a hozzájuk közel álló, fontos más egyéb szereplőkkel is igyekezett beszélni stb. – kissé elbizonytalanodtam ebben. Gyorsan kiderült viszont utánaolvasva, h valóban egy fiktív zenekar történetéről szól a könyv. A következő meglepetés akkor ért, amikor lapoztam egyet, hisz a formátum első blikkre olyan volt, mintha egy interjúról lenne szó, de nem. Gondolom ezt a szokatlan, általam még sosem látott szerkezetet hivatott magyarázni a szerző bevezetője arról, h mindenkivel igyekezett beszélni, mindenkit meghallgatni nem csak a bandából, hanem a „környékükről” és kvázi azt dolgozta össze. Ezt úgy kell elképzelni, h ahogy kronológiai sorrendben haladunk, mindenki hozzáteszi a maga infóit a történtekhez. Ezek sokszor kiegészítik egymást, máskor ellentmondanak egymásnak és van amikor egy-egy új szemszög, mindent új megvilágításba helyez. Eleinte nem tetszett ez a szokatlan koncepció, később alig tudtam letenni.

Az elején két síkon haladunk, először megismerjük a Dunn fivéreket, Billyt és Grahamet és a köréjük szerveződő együtteseket, amikből idővel kinő a The Six. A másik szál Daisyé, aki tősgyökeres los angelesi, elhanyagolt gyerekként lesz már nagyon fiatalon kábítószerező, piáló, sok-sok pasi ágyában megforduló gruppie, majd it girl, de közben végig ott van benne a hatalmas tehetség: jó dalszövegíró; csodás, egyedi énekhanggal és elképesztő színpadi jelenléttel. A két szál a Honeycomb c. The Six slágerrel fonódik össze, amiből duett készül Daisy és Billy főszereplésével és ami nem csak az együttest, hanem az újdonsült énekesnőt is hirtelen nagyon sikeressé teszi. Olyannyira, h a bandát hamarosan már Daisy Jones & the Sixnek hívják és készül a közös albumuk. A háttérben afférok, szerelmek, csalódások, megsértődések és egy frontember, Billy, aki állandóan egyensúlyozik, a családapa lét (feleség+ 3 lány), valamint a rocksztár lét között. Próbál ellenállni a drogoknak, a piának, a gruppie-knak és Daisynek. Az első perctől kezdve van valami közöttük, valami elemi, ami miatt tökéletes összhangban vannak a színpadon és – némi csatározás után – jól tudnak együttdolgozni szövegírókként is. Kettejük együttműködése a világ legsikeresebb bandjává tehetné a Daisy Jones & the Sixet, de ez mégsem sikerül, a poént nem lövöm le. A 2. felében éreztem egyszer, h kicsit uncsi, egyébként tetszett, az meg különösen, h az egyik „szerelmi szál” nem éppen mindennapi és végre az egész tematizálása sem az. Eddig 3 olyan könyvét olvastam a szerzőnek, amiben – fiktív – hírességekről ír és azt kell mondjam, ezek nekem nagyon bejönnek. A regény – azonos címmel – már 2021 óta magyarul is olvasható.

Heather Fawcett: Emily Wildes Enzyklopädie der Feen

A 30 éves Emily cambridge-i tudós, a tündérek szakértője, sőt a világ egyik legjelentősebb drüadológusa, legalábbis kétségtelenül azzá válhat, ha megjelenik tündérenciklopédiája, aminek már csak utolsó fejezete hiányzik. Ebből az apropóból érkezik kutyájával a fagyos Hrafnsvikba, Norvégiába.

Bár Emily kiváló tudós és kutató, de az emberekkkel nem boldogul olyan jól. Pont ezért nem akar barátkozni a falu lakóival, dolgozni érkezett és ennek megfelelően is viselkedik. Ez itt viszont gyorsan ahhoz vezet, h magára haragítja az embereket, hisz ebben a zord környezetben, a túléléshez szükségük van egymásra. Mindent összekuszál riválisa és kollégája, az elképesztő sármos és mindenki által imádott Wendell Bambleby felbukkanása, akiről Emily sejti, h nem teljesn az, akinek kiadja magát és aki azonnal az ujjai köré csavarja a falu lakóit és persze beleavatkozik mindenbe, Emily munkájába is. Olyannyira, h a nő több kompumisszumra is kényszerül, belemegy, h együtt dolgozzanak, belekeveredik a kutatott szerzetek gonosz játszmáiba és még az életét is kockára kell tennie. A regény aztán hoz néhány nem várt – szerelmi - fordulatot is. Bár a szerző itt is egy teljesen új világot épít fel, amit én szoktam szeretni, de ezúttal a legjobban Emily és Wendell karaktere és az ő szócsatáik tetszettek. Az 1900-as években játszódó tündérmesének már folytatása is van, ráadásul már magyarul is olvasható (Emily Wilde atlasza a Másvidékről), én maradok a német verzió hallgatásánál, amibe rögtön bele is kezdek.