2025. november 9., vasárnap

Ann Napolitano: Hallo, du Schöne

A könyvet azzal hirdetik, h Barack-Obama olvasási listájára is felkerült, még 2023-ban, megjelenésekor, én is erre figyeltem fel és milyen jól tettem. A Padavano család 4 lányáról szól a regény. Julia a legidősebb, akinek a családja és abban vezető szerepe mindig is fontos volt az életében. Az első rész főleg ráfókuszál és arra az időszakra, amikor megismeri a kosaras Williamat, aki egyke és szüleivel szinte nincs is kapcsolatban, egészen természetesen veszi át rögtön az irányítást, kapcsolatuk, majd életük felett. Ő tervez, ő kivitelez, William pedig vele tart.
A fiú sport sérülése után egyetemi professzori pályát jelöl ki neki Julia, majd összeházasodnak, gyermekük születik és bár közben imitt-amott mindkettőjükben felvetődik, h talán mégsem ők az ideális választás egymás számára, mégis ez tűnik a legkényelmesebb megoldásnak. Kislányuk, Alice megszületése után viszont Williamben eltörik valami, rájön, h nem akarja azt a hibát elkövetni a lányával, amit a szülei elkövettek vele, nem akarja tönkre tenni Alic életét. Depressziós lesz, elhagyja Juliát, ezzel meghozva felnőtt élete első igazi saját döntését, majd rögtön utána a másodikat is, véget akar vetni az életének. Ez nem sikerül, ahogy kapcsolatuk újrakezdése sem, ez elől mindketten elzárkóznak. A nő hiúságát sérti, h a férje hagyta el őt, ill. nagyot csalódott is benne, hisz immáron bebizonyosodott, h William nem az a férfi, akit faragni akart belőle. Hosszú kezelése után a férfinek is egyértelművé válik, h ezentúl másként akarja élni az életét. Tudni akarja, mi az, amit akar és mi az, amit nem és ennek hangot is adni. Nem akaja többé az életét valaki másnak megfelelve élni, valaki más terveit és álmait valóra váltani. Innentől kezdve kicsit nagyobbakat ugrunk az időben, különválik Julia és Alice élete és Williamé, aki talán kevesebb anyagi sikert és elismerést ér el, de összességében mégis boldogabb életet tudhat magáénak Juliánál, aki teljesen elszigetelve él Alice-szel, húgaival sem tartva a kapcsolatot. Persze erre „oka van”, amit gondosan titkol lánya elől. Egész végig változik az elbeszélő személye is, hol Julia, hol William, hol pedig Julia húga, Silvi szemszögéből láttuk az eseményeket, aki a regény 2. felére Juliával és Williammel egyenrangú főszereplővé láp előre, míg a két fiatalabb húg, bár állandóan jelen vannak, mégis inkább csak mellékszereplőként. Tragikus, de sokszor van így, a Padavano családban is egy tragédia kell ahhoz, h a családtagok, akik évtizedekig nem beszéltek egymással, újra egymásra találjanak, tisztázzák a múltat és újra kezdjék, együtt. Nagyon hosszú regény, de nagyon jó is. Igazi, hús-vér szereplőkkel, akikkel együtt sír és nevet az olvasó (esetemben hallgató), akikért izgul, akikkel együttérez és akiket megsirat. Az a fajta könyv, ami hiányozni fog, űrt hagy maga után. Magyarul is megjelent, Helló, gyönyörűm címmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése