2019. március 18., hétfő

Anthony Doerr: A láthatatlan fény

Kb. ezer éve nálam lévő kölcsönkönyv, ami idén a várólistámra is felkerült, egyébként 2015-ben Pulitzer-díjat is nyert.
A történet eleinte 2, majd 3-4 szálon fut. Az egyik főszereplő az árva német fiú, a természettudományok iránt érdeklődő Werner, aki mindig is ügyesnek bizonyult, ha valamit szerelni kellett, az árvaházba viszik az emberek az elromlott rádióikat és Werner megjavítva. Majd először egy katonai iskolába, aztán 16 évesen frontra kerül, illegális rádióadásokat fülel le. A másik főszereplő, a francia Marie-Laure kisgyerek korában megvakul, de édesapja, az egyik párizsi múzeum lakatosa mindent megtesz, h a lánya mégis teljes életet éljen, mikor a háború eléri Párizst, a nagybátyjához menekülnek vidékre, itt futnak aztán össze a szálak.


Párhuzamosan olvashatjuk a két gyerek, majd fiatal életének epizódjait, rövid 1-2 oldalas fejezetekben. Sajnos a történet elbeszélése nem lineáris, ugrándozunk az évek között, amit időnként zavarónak találtam. Engem Marie Laure sorsa jobban megfogott, de Wernert is szimpatikusnak találtam, pont ezért hasonlik meg az olvasó, mikor mindkét fiatal Saint Maloban van és tulajdonképpen „egymás ellen” harcolnak, mert mindkettő szerethető egyéniség, jó ember, két külön oldalon. De aztán az író megkönyörül az olvasón, nem kell választanunk kettőjük között…
Tetszett, h a regény végén még egy kis kitekintés is van, h mi lett a szereplőkkel 30 évvel később. Sajnos az ő sorsuk esetében is bebizonyosodik, h a háború szörnyűségei nem múlnak el a harcokkal, hanem végigkísérik az életet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése