Katie Marsh: Du erinnerst mich an morgen

Zoé épp házasodni készül, de valami nem stimmel, ez egyértelmű, így nem túl meglepő, kapva-kap az alkalmon, h még az „igen” előtt elrohanjon, amikor kap egy hívást, h az édesanyjának – akivel hosszú évek óta nem beszél - szüksége lenne rá. Meg sem hívta a – végül meghiúsuló - esküvőjére, nem voltak kapcsolatban, de lassan derül csak ki, mi állt a háttérben.

A múltbeli vélt- vagy valós sérelmek ellenére Zoenak végleg fel kell nőnie és szembenéznie a ténnyel, h anyja beteg, felelősséget vállalnia érte, vigyázni rá, elviselnie a betegsége miatt időnként nem könnyű szituációkat. Minden fejezet végén olvashatunk egy levelet, amit az anya írt a lányának, főleg ezekből ismerjük meg kapcsolatuk történetét, a cuki kislány és anyukája felhőtlen kapcsolatát, amire aztán évről-évre egyre több árnyék vetül, majd már csak az anya kétségbeesett kísérletei ezek a levelek, a kapcsolat felvételre. Nehezen haladtam ezzel nagyon, nehézkesen indult és bár utána sem lett a kedvencem, tagadhatatlanul fontos témát boncolgat, nem is rosszul. Hisz mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor nekünk kell viselnünk a felelősséget a szüleinkért, nekünk kell meghoznunk a döntést a jövőjükkel kapcsolatban, mindent mérlegelve, ami a legkevésbé sem könnyű feladat. Az anya levelei egyre szívszorítóbbak, egyre kétségbeesettebbek és jól mutatják, h az idő múlásával a gyerekek egyre fontosabbak lesznek a szülőknek, míg a gyerekek életébe egyre több más fontos szereplő érkezik, ezzel háttérbe szorítva a szülőket, mindez megspékelve itt az ő speciális kapcsolatukkal és problémáikkal. Amikor végre a múlt minden részlete kiderül az olvasóknak és a főszereplőknek is, felnőtt fejjel Zoe is sok mindent másként lát, mint tinédzserként és sokkal jobban meg tudja érteni az anyját.