Cecelia Ahern: Sommersprossen – Nur zusammen ergeben wir Sinn

Rég nem olvastam már Cecilia Aherntől, most újra belevágtam egy regényébe, hangoskönyv formájában. Azt mondják, annak az 5 embernek az elegye vagy, akikkel a legtöbb időt töltöd. Ki az az 5 ember? Szerintem ez egy nagyon elgondolkodtató kérdés. Allegra szerint is, aki a regény főszereplője. Édesapja, akitől szeplőit örökölte, egyedül nevelte fel, spanyol származású anyját, soha nem ismerte meg, de miatta költözött Dublinba, h ezen a helyzeten változtasson.

Parkolóőrként, akt modelként, au pairként dolgozik, egyedül él, senkit sem enged közel magához. Az 5 ember teóriát, egy arrogáns Ferrari tulajdonostól hallja, akit rendszeresen megbüntet, mert nem fizet a parkolásért. A lány nincs megelégedve az „5 emberével”, ezért új barátokat akar találni, híres, inspiráló nőknek ír ezügyben, felveszi a kesztyűt, h általuk önmagát is jobbá tegye. Bár a terv ezen része annyira nem jön be, de közben rádöbben, kik is azok, akik igazán fontosak az életében. Nagyon szívhez szóló történet a kötődés, a barátságok és az önfelfedezés utáni vágyakozásról. Humoros, szórakoztató és megható olvasmány, tetszett.

Anna McPartlin: Niemand kenn mich so wie du

2 barátnő, Eve és Lily története, akik bár gyerek- és tinikorukban elválaszthatatlanok voltak, aztán mégis hosszú évekre elszakadtak egymástól. Lily korán megtalálta a párját Declan személyében, orvosok akartak lenni, együtt mentek egyetemre. Eve az első perctől kezdve úgy gondolta, Declan nem elég jó Lilyhez, a lány sokkal okosabb, intelligensebb, sokkal többet, jobbat érdemel a középszerű srácnál. Lily nem értett egyet, a szívére hallgatott, majd az eszére. Mégsem kezdett orvosnak tanulni, helyette ápoló lett, majd feleség és anya, aki szívsebész férjét mindenben támogatta.

Eve-nek nem ilyen ambíciói voltak, ő Amerikában csinált karriert, gazdag üzletasszony lett. Sikeres volt a munkájában, de nem volt magánélete. Amikor visszatér gyerekkora helyszínére, Írországba, viszonyba bonyolódik első és egyetlen szerelmével, aki időközben már házas. Próbálnak elszakadni egymástól, de többszöri próbálkozás után sem megy igazán, mígnem sorsukat egy végzetes baleset pecsételi meg. Ez hozza újra össze a két barátnőt, Eve súlyos sérülésekkel kerül abba a kórházba, ahol Lily és Declan dolgozik. Lassan kristályosodik ki, az 1990. nyarán a két barátnő egymásnak írt leveleiből, mi is történt a múltban, ami miatt évtizedekig nem voltak kapcsolatban. A jelen is nagy fordulatokat vesz, az egykori baráti kör újra egymásra talál és amikor még Eve, bátyja, Clooney is felbukkan, végképp összekuszálódnak a szálak. Hirtelen túl sok minden történik, már nem lehet a szőnyeg alá söpörni a múltat, mindenkinek szembe kell néznie vele. Már majdnem azt gondolná az ember, h happy end lesz a történet vége, ekkor hoz be egy váratlan csavart az írónő, ami ezt bár megakadályozza, de alapvetően azért nem rontja el a regény végét, sőt, összességében reálisabbá teszi szerintem. Nekem nagyon tetszett a könyv.

Szabó Borbála: Házasságlabirintus

Woww, ez de jó volt! Egyedi, még nem olvastam ilyen könyvet. A gimis magyar tanár Piroska és nőgyógyász férje, Barnabás, 40-es éveik közepén járnak, van 2 fiúk. Amikor véletlenül kiderül a nő számára, h a férje megcsalja egy fiatal színésznővel, hirtelen felborul az életük.

Innentől kezdve azonban az olvasó hozhatja meg Piroska helyett a döntéseket, h hogy reagál, kivel megy színházba megnézni a fiatal vetélytársnőt, ad-e még esélyt a férjének és a kapcsoluatuknak stb. Minden rövid fejezet után választás elé kerül az ember és a történet az olvasó döntései szerint alakul. Mivel elég vaskos kötetről van szó, meglepett, milyen gyorsan a végére értem elsőre és az is, milyen hosszú időtávot ölel fel – nagy vonalakban – a történet, egészen haláláig követhettem Piroska életét. Miután először a történet végére értem, belekezdtem újra, más döntéseket hozva és nagyon kíváncsi voltam, vajon más lesz-e a végkimenet, vagy 1-1 más döntés után, becsatlakozok-e újra az előző történetbe. Ezután még gyors egymásutánban aznap 2x olvastam végig a történetet, azt a taktikát követve, h ha esetleg belefutottam egy olyan részbe, ami már volt, akkor a másikat választottam, így két teljesen más sztorit kaptam, Piroska élete teljesen máshogy végződött. Negyedszer is nekifutottam még harmadnap, itt már nagyon kevés olyan lehetőséget találtam, ami még nem volt, szerettem volna még egy 4. végkifejletet kapni, ami össze is jött, bár ez elég semmitmondó lett Nagyon tetszett, mert sok dologra rádöbbenti az embert. Durva, h mennyi döntést hozunk meg 1-1 fontos témában és akár mindegyik másik irányba vihet minket, az életünket. A történet viszont azt is jól megmutatja, amit a hétköznapokban időnként hajlamosak vagyunk elfelejteni, h nem minden csak a mi döntéseinktől függ. Mások döntéseinek láncolata is nagyban befolyásolja az ember életét, időnként direkt, máskor indirket módon. A magyar nyelvvel foglalkozóként kedvenc döntésem az alábbi volt:).

Jodi Picoult: Der Elefant, der weinte

Rég olvastam Picoulttól, most megtaláltam a Kindle-ömön ezt az elbeszélését, ami eléggé különbözik szerintem a regényeitől. Alice elefántkutató, aki egy botswanai vadrezervátumban az állatok memóriáját vizsgálja. Különösen az elefántok családcentrikussága és gyászviselkedése érdekli. Amikor egy árva elefántborjút talál, megszegi a rezervátum legfontosabb szabályát: csak megfigyelhet, beavatkozni nem szabad.

Alice nem tudja sorsára hagyni a kis elefántot, ezzel nem csak karrierját teszi kockára, hanem a bébi életét is. Ráadásul váratlanul anyai szerepben találja magát és nem sokára megérkezik az „apuka” is, a helyi vadőr, Neo személyében, aki segít neki a kis elefáni, Lesego gondozásában. Mindannyian tudják, h ez nem maradhat így, helyet és családot kell találni az árva állatnak, visszasegíteni természetes közegébe. Alice igyekszik is minden bürokratikus akadályt elgrödíteni az útból, de mindez, csak a legnagyobb és egyben legtragikusabb felismerést hozza meg kutatási területével kapcsolatban, az elefántok családcentrikussága és gyászviselkedése terén. Picoult a végére még érdekesen szövi bele az anya-lánya kapcsolatot a történetbe. Összességében tetszett, jó volt az is, h rövidebb volt, nem maradt hiányérzetem és érdekes volt kicsit többet megtudni az elefántokról is.

Iain Banks: A játékmester

Régóta a várólistámon volt már ez a könyv, egyben az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is szerepel. A második könyvem a szerzőtől, valahogy ez sem talát be. Bevallom őszintén, nem voltam tisztában vele, h ez a brit író Kultúra-ciklusának egy része, ami a modern sci-fi egyik legmeghatározóbb űropera sorozata. Általában 2. részként ajánlják olvasásra, a rajongók és kritikusok körében is az egyik legnépszerűbb darab.

Egy teljesen új és ismeretlen világba csöppentem, amit én alapvetően nagyon szeretek, de rá kellett jönnöm, csak akkor, ha azért ennek a világnak legalább az alapjai el vannak magyarázva, ami itt nem igazán volt, így aztán sötétben tapogatóztam szinte végig. Ebben a sci-fi regényben az emberiség már különböző bolygókon él, vége a betegségeknek, mindenki megkaphatja, amire vágyik, akár nemet is vátlhat, majd visszaválthat és az élet csak játékokról, partikról és a szórakozásról szól. A főszereplő Jernau Morat Gurgeh a galaxis leghíresebb játékosa, minden játék nagymestere. Új kihívásokat keresve utazik Azad Birodalmába, h kipróbálja magát az ottani híres játékban, ami annyira bonyolult, h aki azt megnyeri, rögtön a birodalom császári címét is elnyeri. Amivel viszont Gurgeh nem számol, h ez nem csak a játékról szól, hanem összeesküvésekről, árulásról és zsarolásról is, így mindent kockára tesz a részvételével. A regény 1988-ban íródott és mint a sci-fiknél általában, pár évtized után kiderül, h a dolgok egy részébe az író beletalált (pl. drónok), így időnként az volt az érzésem, mintha a mai jelenségeket írná le, helyenként viszont olyan volt, mintha a 80-as, 90-es évek sci-fi filmjei elevenedtek volna meg, nyilván nem véletlenül, ezek voltak azok a dolgok, amik annyira nem jöttek be. Mindig érdekes egy ilyen kalandozás, a kilépés a megszokott olvasmányaim közül, ez kevésbé tetszett, úgyhogy ilyen jellegű folytatást nem is tervezek.

Jackie Kabler: Ein perfektes Paar

Ritkán kap el könyv, hangoskönyvként hallgatva ennyire, mint ez. Gemma és Danny 1 éve házasok és 1 hónapja költöztek Bristolba, amikor az informatikus férfi eltűnik. A nő a rendőrséghez fordul és az ügy egyre szövevényesebb lesz, miután kiderül, Dannyhez nagyon hasonló férfiakat öltek meg az elmúlt hónapokban.

Szépen lassan az is kiderül, h Danny körülbelül mindenben hazudott Gemmának, ill. ahogy a rendőrség látja, a nő hazudott nekik, amire egyetlen indítéka lehetett: hogy eltussolja, h megölte a férjét és ezzel első számú gyanúsítottá lép elő. A rendőrség már csak ebbe az irányba hajlandó nyomozni, így Gemma kénytelen maga a dolog végére jáni, mi is történt. Nagyon izgalmas, az embernek pörög az agya, mit történhetett, sokáig ötletem sem volt. Aztán kb. a háromnegyedénél, jön egy nagy fordulat, ami nekem egy kicsit csalódás volt, mert azt éreztem, addig nagyon jól fel van építve és ez egy túl egyszerű megoldásnak tűnt. Szépen sorban, lelkiismeretesen mindenre választ kapunk, de valahogy ez a feloldás nem volt az igazi és szerencsére a szerző is így gondolta, mert ez még korántsem a vége, tartogatott még néhány meglepő fordulatot. Helyükre kerülnek a dolgok, megoldódik a szövevényes ügy, de az maradt a véleményem, h jobban bonyolított a sztorit, mint ahogy megoldotta, de összességében nagyon tetszett.

Kristin Hannah: Wohin das Herz uns trägt

Kristin Hannah-ban eddig még sosem csalódtam, most sem. A gyermekpszihológus Julia Cates karrierje romokban hever, amikor a nővére, akivel nincs túl jóban és aki szülőhelyük, Rain Valley rendőrparancsnoka, felhívja, h segítsen nekik. Találtak ugyanis az egyik fán egy kislányt, karjában egy kölyökfarkassal, a gyerek nem beszél és úgy viselkedik, mint az állatok.

Julia elkezd foglalkozni a vadóc kislánnyal, akit senki nem keres, akiről sem a dnse, sem a fogai alapján nem derül ki, kicsoda és aki tele van félelemmel és dühvel. Bár továbbra sem beszél, lassan sikerül vele elsajátíttatni néhány alapvető szokást és kezdi a bizalmába fogadni Juliát. Egyre jobban megszeretik egymást, lassan Alice, ahogy a nővérek nevezik már 1-1 szót is mond és gyorsan tanul. A múltjáról és arról, mi is történt vele, továbbra sem tudunk semmi. Amikor Julia aztán adoptálni szeretné a kislányt, hirtelen felbukkan egy férfi, aki az elmúlt éveit börtönbe töltötte a felesége és a kislánya megölésének vádjával és azt állítja, ő Alice -akit a valóságban Brittany-nak hívnak – apja. Julia pszihológusként egész végig azt kívánta a kislánynak, h találja meg a családja, hisz az segíteni legjobban a további fejlődését, de amikor megtudja, h ki az apja – amit a dns vizsgálat minden kétséget kizáróan igazol – minden porcikája tiltakozik ellene, h átja a kislányt. Főleg, h a férfi leginkább úgy tűnik, arra akarja használni a lányát, h saját ártatlanságát bizonyítsa. Végül a kislánynak kell elvezetnie a felnőtteket a múltjához, h mindenre fény derüljön. A történetet az írónő az egyetlen józan ésszal elképzelhető módon fejezi be, minden más még olvasóként is elviselhetetlen lett volna. Nagyon szívszorító történet, elképesztő olvasni, ki képes ilyet tenni egy gyerekkel? Jó volt viszont nyomon követni a kislány fejlődését, nem csak a beszédben és a szociális dolgokban, hanem az érzelmeiben is. Megrázó, de nagyon izgalmas olvasmány.

Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar?

Bevallom, annak ellenére, hogy a könyv 2020-ban jelent meg, csak múlt hétvégén hallottam róla először, de akkor rögtön meg is vettem. Mivel régóta tanítom a magyart, idegen nyelvként, nagyon érdekel a téma és nagy várakozásokkal rögtön neki is kezdtem.

Kezdésnek nagyon érdekesnek találtam, ahogy a sokak által, sokszor vitatott finnugor rokonságról ír és jól érhetően elmagyarázza, ennek mibenlétét. Mindig is érdekesnek találtam, h sokan, akiknek azon kívül, h anyanyelvként beszélik, de egyébként - nyelvészetileg – semmi rálátásuk a nyelvre, de egyszer olvastak vagy fél füllel hallottak, valami Habsburg összeesküvés teóriát, vehemensen állítják, h ez a finnugor dolog, csak egy kitaláció. Nekik – is – ajánlom a könyv első fejezeteit, az egzakt, nyelvészeti, jól érhető magyarázatokkal, hogy miről is szól a nyelvrokonság. Nádasdy ebben a könyvében ezenkívül megismertet minket a magyar nyelv szerkezetével, logikájával, felépítésével, törvényszerűségeivel, tévhiteket cáfol meg (pl. anyanyelvünk kihalásával kapcsolatban), és persze mindent pontosan elmagyaráz és példákkal támaszt alá. Számomra a legérdekesebb a finnugor „história” volt és az, ahogy bemutatta a nyelv változását 3000 év távlatából a magyarok vándorlásán keresztül (hisz minden nép nyomot hagyott rajta, amivel kapcsolatba kerültünk), és azt, hogy változott a történelem viharaiban, és de maradt mégis egyedi, annak ellenére is, h nagyon sok más nyelv is hatott rá. Szerintem talán a könyv második fele egy kicsit „töményebb”, de mivel ezt a könyvet valószínűleg senki nem veszi véletlenül a kezébe, csak azok, akiket tényleg érdekel a nyelv, ez belefér. Összességében izgalmas összefoglaló a nyelvükről, aki érdeklődik iránta, annak mindenképpen ajánlom.

Anke Sinnigen: Wechseljahre - Das Upgrade

Egy nagyon fontos téma minden 40 és 60 év közötti nő életében, ami az egész világon, de érzésem szerint Magyarországon különösen tabusítva lett. Mivel a szerző a téma szakértője, elég sokat vártam ettől. Egyébként biztos, h egy átfogó képet is ad és sok tudnivalóra, nehézségre felhívja a figyelmet, de abban nem vagyok biztos, h mindez hangoskönyvként hallgatva megemészthető, talán könyvként inkább. Helyenként ugyanis szerintem nagyon tudományos, amit nehéz úgy megérteni – nem nyelvileg, hanem tartalmilag – hogy közben az ember valami mást csinál, ez egyáltalán nem amolyan háttérzajként hallgatandó könyv, ahogy én a hangoskönyveket hallgatom. Voltak benne érdekességek és új infók, de annak ellenére, h meghallgattam ezt a sok órányi fejtegetést a változókorról, nem állítanám, h sokkal okosabb lettem. Kicsit visszásnak éreztem azt is, h bár a könyv alcíme „ Az upgrade”, ami mindig egy valamiféle frissítés; újabb, jobb verzióra váltás, viszont a könyvet hallgatva bennem inkább az fogalmozódott meg, h egy nőnek a változókorban másra már nem igazán jut ezek alapján ideje, úgy hangzott, mintha a változókor egy főállás lenne, ami azért elég aggasztó.

Laura Moriarty: Eines Tages vielleicht

A várólistámról került sorra ez a könyv. Leigh és Gary normális életet élnek 2 gyerekükkel egészen addig, amíg Kara, a 18 éves lányuk halálra nem gázol egy tini lányt.

A történet leginkább azzal foglalkozik, mit érez egy anya, akinek a lánya elvette egy másik ember életét? És mit érez a lány, aki tudja, soha többé nem tudja jóvátenni a hibáját? Hogyan rengeti meg egy sorscsapás egy család alapjait és tép fel régi sebeket, amik a felszíne alatt rejtőztek. Gyorsan körvonalazódik, h anya és lánya kapcsolata elég furcsa, érzelemmentes, semmilyen. Ennek is megpróbál utánajárni a szerző, elég mélyen beleássuk magunkat, az anya, Leigh életébe, ami részben segít megérteni a lányához való viszonyát. Nekem az volt az érzésem, h Moriarty nem igazán törekszik igazi történetre, elbeszélésre, inkább csak elénk tárja a Churchill család életének egy szeletét, azt, hogy lehet folytatni az életet, miután egy ilyen tragédia történt.

Ava Reed: Nur ein Wort mit sieben Buchstaben

A cím a németül 7 betűs család szóra utal (Familie). A cselekmény két szálon kezdődik. Először Mika jelenlegi helyzetébe nyerünk bepillantást. A tinédzser apja egykor rendőr volt, de mára teljesen lecsúszott alkoholista, agresszív, veri a családját, ami a fiú anyjára is súlyos hatással van. Mika úgy érzi, a helyzete teljesen reménytelen, joggal.

A tinilány Jo nevelőszülei egy meleg pár, náluk él 2 másik gyerekkel, a „testvéreivel”. Bár nincs sok mindenük, de mégis boldogok, családban élnek, biztonságban, amit ezek a fiatalok, akiknek már sok mindenen kellett keresztülmenniük, nagyra értékelnek. Ebbe a családba csöppen Mika, miután drogot találtak nála az iskolában és végképp kiderül, ez nem mehet így tovább. Megismerkedünk lassan a fiú életének mélységeivel, ahogy nagy vonalakban azzal is, milyen sorsuk volt újdonsült testvéreinek, mielőtt itt kötöttek ki. Persze a fiú beilleszkedése egyáltalán nem is könnyű, nem is lehet az, mindazok után, amin keresztülment. Bizalmatlan, félénk, nehezen vetkőzi le a rossz beidegződéseit, de ugyanakkor hálás is a jó szóért, az ételért, a gondoskodásért, még akkor is, ha ezt eleinte nem tudja kimutatni. Az első perctől kezdve világos, h a család két azonos korú fiatalja, Mika és Jo szimpatizálnak egymással, ők találják meg először a közös hangot és a történet végén úgy tűnik, talán boldogok is lehetnek egymással. Megkapó, elgondolkodtató történet. Mindig szörnyű gyerekek, fiatalok bántalmazásáról hallani, de nem foghatjuk be a fülünket, nem fordíthatjuk el a fejünket, fontos a tematizálása. Szerencsére nincs és nem is volt személyes tapasztalatom vagy érintettségem a témában, de attól tartok ez azért egy nagyon idealizált történet, a valóságot még durvábbnak és kegyetlenebbnek képzelem.

Palotás Petra: New York Café Budapest

Nem jutott volna eszembe ennek az elolvasása, a szerző neve miatt főleg, elég sznob dolog, tudom. Viszont az egyik sokat olvasó barátnőm ajánlotta – kb. ugyanezzel az első mondattal – és ez felkeltette az érdeklődésemet. Az 1920-as évek Budapestjén vagyunk és bár a regény nem a világ egyik legszebb kávéházáról szól, de legalábbis ott ismerkednek meg egymással főhőseink.

Egy írópalánta, egy szubrett, egy főpincér, egy jómódú vénlány, egy vidéki gazda és egy néma cselédlány sorsa fonódik így vagy úgy össze a patinás falak között. Felvetődött bennem, h talán egy kicsit túl sok a szereplő, ezáltal egyikük történetében sem mélyedünk el igazán, ami persze talán nem is baj. Érdekes volt, h bár megidézte a kor szellemét, de közben mégis könnyed maradt, az elbeszélésmód tagadhatatlanul mai, ami szerintem előnyére vált. Olvasmányos, szórakoztató, sőt helyenként még egy-egy meglepő fordulatot is tartogatott. Nem annyira limonádé, mint vártam, de persze nem is egy világmegváltó olvasmány, viszont könnyed kikapcsolódásként abszolút megállja a helyét.

Laura Jane Williams: Eine Nacht mir dir

Az utóbbi időben sajnos nagyon kevés időm jut mindenre, így olvasni is és attól tartok ez nem is fog megváltozni egyhamar. Hallgattam/olvastam már a szerzőtől és emlékeim szerint azok tetszettek is, ez annyira nem.

Két fiatalt összesodor az élet, a találkozásuk villámcsapásszerű. Ki is használják és -élvezik a pillanatot, de tudják, egy éjszakás kalandnál nem lehet ebből most több, annak ellenére sem, h érzik, bele tudnának szeretni a másikba, de a fiú épp most költözik Londonba, a lány meg épp most költözik onnan el és megfogadta magának, h ez az ő éve lesz, ahol magára koncentrál és nem ugrik bele újra egy kapcsolatba. Milli belekezd egy nagy projektbe, ami személyes életére is kihatással van, míg Nick mindennapjait és egész életét egy teljesen váratlan hír változtatja meg örökre. Bár az élet össze-összesodorja őket, az életükben történt változások miatt, továbbra sem lehetnek egy pár. Meglepett, h aztán ugrottunk a végén pár évet és bepillanthattunk ismét az életükbe, képet kapva nagy vonalakban arról, mi történt velük és hol tartanak most. Az már kevésbé volt meglepetés, h a végén nem marad el a happy end, de mindenesetre ez sokkal reálisabb volt, pár év elteltével. Összességében azért nekem nagyon soknak tűnt a problémázás és a dolgok húzása-halasztása ebben a könyvben, azzal együtt is, h úgy éreztem mégis jól tudta bemutatni azt, ami nagyon sokszor történik az életben, h van egy nagy találkozás, de mégsem lesz belőle semmi, mert egyszerűen nem jó az időzítés.

Martina Nohl: Ein Jahr im Frühling

Ezt teljesen random kezdtem el olvasni, már ezer éve a Kindle-ömön volt. Kizárólag a „Frühling” vagyis tavasz szó miatt esett erre a választásom. Borzasztó hosszú volt és borzasztó, főleg az első fele:S. Idén úgy érzem, nagyon sokszor belefutok ebbe. Emily Hamburgban élt és optikusként dolgozott, de amikor az öccse meghal, Heidelbergbe költözik és – bár már 28 éves – egyetemista lesz, teljesen új fejezetet nyit az életébe.

Az első felével nagyon nem tudtam mit kezdeni, nagyon megszenvedtem vele. Már eleve furcsának találtam a főszereplő Emilyt nagyon, a szerző párbeszédeit, történet vezetését pedig nagyon esetlennek. Annyira nevetséges dolgok voltak benne, kész voltam. Például Emily meglát egy pasit és rögtön beleszeret. Könyörgöm, 28 évesen??? Tényleg? Követi, leskelődik utána, majd szerelmes levelet ír neki. Randizni kezdenek és bár a férfinak két gyereke van, mégis lassan alakul köztük valami. Emily reménykedik, h legszebb vágyai válnak valóra, de az olvasó már sok-sok apró részletből látja, h valószínűleg nem így lesz, túl sok a furcsaság, a szívesség, amit neki kell tennie. Idővel még több a zavaró tényező, sokx tűnik úgy, h a férfi csak kihasználja, babysitterként vagy háztartási kisegítőként van rá inkább szüksége, mint barátnőként. Pont ezért nem meglepő, amikor kiderül, h tényleg így van. Persze a szerző több vasat tart a tűzben, szóval Emily rögtön tudja, ki vígasztalhatná, nem maradunk happy end nélkül. A címet nem igazán értem, a tavaszhoz sok köze nincs. Ez abszolút azok közé a könyvek közé tartozott, amik többször elgondolkodtattak, h ezt mégis ki és milyen indittatásból adta ki???

Lisa See: A lótusz leánya

Ezt többen is ajánlották, meg is vettem és a várólistámnak hála most sorra is került. Olvastam már a szerzőtől és tetszettek a könyvei. Nagyon érdekesnek tartom a kínai kultúrát, a szokásokat, a női sorsokat.

Ez egy valós eseményeken alapuló magával ragadó történet a barátság és a tudás erejéről egy olyan világban, amiben a nőknek csak korlátozott hely jut. A 15. századi Kínában, a főhősnőnk, Jün-hszien a korabeli konvenciókkal ellentétben nő fel. Nagymamája, Kína egyik kevés női orvosa, megtanítja a kínai orvoslás művészetére. A gyógyítás iránti közös szenvedélyük megpecsételi barátságukat és végig kíséri életüket a fiatal bábával, Meilinggel. Amikor Jün-hszien 15 évesen férjhez megy a számára a családja által kiválasztott fiúhoz, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, h folytassa az orvoslást és úgy kell viselkednie, mint egy tisztességes feleségnek: hímznie kell, verseket kell szavalnia, fiúkat kell szülnie. Főhősnőnk azonban nem elégszik meg ennyivel, annak ellenére sem, h egy olyan világban él, ahol nőként szinte semmi joga és szabadsága nincs. Kitartásával, tudásával és az őt támogató nők segítségével mégis nagy hírű orvos válik belőle, aki egy sok-sok generáció számára fontos könyvben teszi közé orvosi tudásának legjavát. A regény izgalmas korrajz a középkori Kína szokásairól, mindennapjairól, hierarchiájáról.

Julie Caplin: Das kleine Weingut in Frankreich

Bár már évek óta nem vagyok elragadtatva Caplin könyveitől, azért mindig meghallgatom őket:S. Hattie élete nem alakul túl jól Angliában, ezért kapva kap a lehetőségen, h Franciországban dolgozzon a nyáron. Egy gyönyörű champagne-i borászatban kell megszerveznie egy nagy esküvőt.

Természetesen az első ember, akivel itt találkozik Luc, a borász család sármos fia. Mondanom sem kell, h hatalmas meglepetés, h ők ketten összegabalyodnak;), miközben Hattie-nek sorra kell legyőznie az akadályokat, hisz nem mindenki nézi jó szemmel, h a birtokon rendezvényeket szervezzenek. Megint feltűnik 1-2 olyan szereplő, akikkel kapcsolatban homályosan dereng valami, h egy előző könyvében főszerepet játszottak, ez már sokszor volt így. Ami végig idegesített – a meglehetősen egyszerű történetvezetés mellett – az Luc volt, vagyis az, h valamiért a német hangoskönyvben baromi fontosnak találták, h végig francia akcentussal beszéltessék németül, ennek nem tudom, mi érteleme volt.

Linda Belago: Die Blume von Surinam

Régóta várt olvasásra ez a könyv, most a várólistámról került sorra, de nem gondoltam, h ilyen sokáig fog tartani. Ahogy a címből is kiderül, Surinamban, - az egykori – holland gyarmaton vagyunk, ahol nagyon bonyolultak a viszonyok, az urak hollandok, vannak egykori fekete rabszolgák, épp megérkeznek az indiai munkások.

Ki kinek a kije, vérfertőző viszonyok, nehezen tudtam követi, még akkor is, ha már egyszer kibogozódtak a szálak, pár oldallal később sokszor újra nem tudtam volna megmondani, ki kinek a kije, mert annyira szokatlan és – nekem – fura konstellációkról volt szó, de egyébként nyilván érdekes, mert újdonság volt minden, keveset tudtam a témáról. A fehér, holland Riard házaspár vezeti Rozenburgot, egy nagy ültetvényt, az ő rokonaik ill. fekete és indiai szolgálóik sorsa körül forog a történet ill. az ő sorsuk fonódik egyre inkább össze. Rendkívül sok minden – főleg sok erőszak - történt a múltban, titkok lappanganak mindenhol és persze előbb-utóbb felszínre is kerülnek, tovább bonyolítva ezzel a helyzetet. Kb. a regény fele elég szenvedős volt nekem, a 2. felére végre kiismertem magam, az már sokkal inkább olvastatta magát. Csak a vége fele derült ki számomra, h volt ennek egy előzmény kötete, szóval ez már a 2. rész, ha olvastam volna az elsőt, valószínű nem tartott volna olyan sokáig a viszonyok feltérképezése.

Jókai Mór: Tégy jót

Idén ünnepljük Jókai Mór születésének 200. évfordulóját, kicsit ebből az apropóból is olvastam újra a híres regényírótól. 1895-ben jelent meg ez a fordulatos társadalmi szatírája. Ahhoz képest, h egy kisregényről van szó, elég szövevényes a cselekmény és sok a szereplő, ami nem feltétlenül tesz jót neki olvasói szempontból szerintem. Dobokay Alasztor jogász történetén keresztül mutatja be a 19. század végi társadalom álszentségét és az önzetlenség nehézségeit. A főhős, a jóra törekvő Alasztor, egy társasági bálba érkezve keveredik bonyolult intrikákba, miközben a cselekmény a pénz, hatalom és látszat körül forog. 2 házaspár, szerelem, intrika, árulás, van itt minden. A "tégy jót" felszólítás ironikus színezetet kap, mivel a jótettek a képmutató világban gyakran félreértésekhez vezetnek. Egyébként Jókaira jellemzően fordulatos, sokszínű karakterekkel tarkított, társadalomkritikus regény.

Mhairi McFarlane: Und plötzlich ist es wunderbar

A 2016-ban megjelent, általam 2017-ben olvasott Irgendwie hatte ich mir das anders vorgestellt folytatása. Ezt előzetesen nem tudtam, de ahogy elkezdtem hallgatni a szereplők ismerősek voltak. Anno pont az tetszett abban a regényben, hogy reális volt a befejezése. A teljesen átlagos életet élő nő, Edie összejön bár a világhírű színésszel, Elliottal, őszinte érzéseket is táplálnak egymás iránt, de életük különbözősége miatt nincs esélyük tartós kapcsolatra.

Ehhez képest a folytatás rögtön azzal kezdődik, h karácsonykor Elliot felbukkan az exénél és hipp-hopp újra összejönnek. Persze egyikük élete sem változott azóta, Elliot az USÁ-ban forgat, ráadásul szemrevaló partnerekkel, állandóan nyomában a paparazzikkal és barátnője életében is van épp elég intrika. Pozitívum, h itt az általános gyakorlattal ellentétben a happy enddel kezdődik a sztori és utána bepillantást kaphatunk a dolgos, szürke, problémás hétköznapokba is. Bár McFarlane jól elkapja a főhősei között lévő harmóniát, meghittséget, szerelmet, de nem hallgatja el a problémákat sem, amik ugyanazok, mint voltak, ami miatt egyszer már szakítottak. Ezért aztán egész végig nem tudtam szabadulni a gondolattól, h mi értelme ennek az egésznek? Hova vezet? Egy nagy hullámvölgy után happy endhez vezetett végül, de sajnos engem egyáltalán nem tudott meggyőzni. Feleslegesnek érzem ezt a folytatást, nem hihető a sztori és számomra egyértelműen csalódás volt.

Hanni Bayers: Ein Jahr in San Francisco

Újabb rész az általam igencsak kedvelt Ein Jahr in… sorozatból, de egy ideig valószínűleg az utolsó. Egyrészről az utóbbi néhánynál, amiket olvastam – pl. ennél is – azért már feltűnt, h kicsit eljárt ezek felett az idő, ezt is 2012-ben adták ki, sok minden változott azóta. Persze arra nincs rálátásom, h mi változott azóta San Franciscoban és nekem persze még így is sok újdonság, érdekesség volt benne, de már úgy általában az is feltűnő, h a világban mennyi minden változott azóta. Másrészről nincs is meg több rész a sorozatból, de ha mégis hozzám kerülne egy újabb, valószínűleg elolvasnám, mert szeretem ezt a koncepciót.

Ahogy a sorozat összes szerzője, Hanni is dolgozni érkezik San Franciscoba egy évre. Boldogan veti bele magát nem csak a munkába, hanem a város felfedezésébe is. Gyorsan új ismerősökre, barátokra lel, akikkel sok időt tölt együtt. Ezúttal aránylag közel enged magához a szerző, kicsit bepillanthatunk a románcába is egy helyi sráccal, ami aztán mégiscsak áldozatul esik pl. a „kulturális – és értelmezésbeli” különbségeknek. Ír a város különböző negyedeiről és azok sajátosságairól, a turista attrakciókról, a fesztiválokról, programokról, néhány neki szemet szúró és szokatlan dologról, különbségről. Összességében jó stílusban megírt, kellemes adalék a városhoz, se több, se kevesebb.

Isabel Bogdan: Der Pfau

Ezt az aránylag rövid történetet a híres német színész, Chrisoph Maria Herbst tolmácsolásában hallgattam meg spotify-on, aki szerintem sokat hozzátett sajátos stílusával a könyvhöz, ami egyébként nem lett a kedvencem.

Egy befektetési bankárokból álló csoport csapatépítő hétvégére érkezik a skót felföldre, Lord és Lady McIntosh kissé lepusztult vidéki birtokára. Jól is mennek a dolgok egészen addig, amíg a birtokon élő egyik páva, aki a regény címszereplője is – és akinek egyébként is szokása, mindent, ami kék „konkurenciának” tekinteni és megtámadni – letámadja az érkezők kék autóját. Ez olyan események láncolatát indítja be, amit egy idő után már maguk a szereplők sem látnak át – nemhogy a hallgató/olvasó. Ez egyébként a német szerző első regénye, aki előtte többek között Nick Hornby és Jonathan Safran Foer fordítójaként dolgozott. Annak ellenére, h német, Bogdan úgy ír ahogy az egy brit felsőosztályról szóló regényhez illik: finom iróniával vegyíti a könnyed csevelyt és száraz poénokat. Sajnos rám inkább kissé idegölőn hatott, nem igazán tetszett.

Visky András: Kitelepítés

A szerző, Visky András Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár, színházi teoretikus. Bevallom a könyvéről most csak a kapcsán hallottam – gyors egymásutánban többször is – h az osztrák sikerlistákon előkelő helyre került, annak ellenére, hogy már 2022-ben megjelent magyarul. Sőt már újra ki is kellett adni a regényt németül a nagy érdeklődés miatt. Tavaly ősszel jelent meg Aussiedlung címmel és 2026 februárjában a kritikusok és irodalmárok alkotta »darmstadti zsűri« a hónap könyvének választotta Németországban. A könyvről szóló leírásokban a Visky családot sokszor osztrák-magyar családként írják le, a szerző anyjáról, Júliáról pedig, mindig, mint osztrák nőről van szó, én ezzel – is – magyaráznám a „hirtelen” osztrák érdeklődést. Az viszont pontosan nem derül ki, hogyan is volt Júlia asszony osztrák, a könyv egészen másról szól.

Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját koncepciós perben 22 év börtönre ítélte a román kommunista rezsim, édesanyját - hét gyermekükkel együtt - kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe. A regényben egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a sok nemzetiségű foglyok furcsa történeteit olvashatjuk, a legkisebb gyermek nézőpontjából (a 2 és 7 éves kora közötti időt töltötte a román gulágon). A szerző családjának meghurcoltatását írta meg dokumentumok, emlékképek, történetek, szerzett ismeretek és a képzelete alapján. Ezeken túl pedig leírások, álmok és látomások is kiegészítik a történetet, amiből a szörnyűségek ellenére sem hiányzik a derű és a humor. Egy szerencsés véletlen folytán az anyánál és gyermekeinél marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya minden nap felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét, aminek szerkezete szorosan összefonódik a Bibliával. A regény 49 fejezetből és 822 szakaszból áll, amiket az elbeszélő „verseknek” nevez, ezzel is a bibliai fejezet- és versbeosztásra utalva. A mondatok nagybetű nélkül kezdődnek és pont nélkül zárulnak, jelezve a kinyilatkoztatás folyamatosságát, a történet örök jelenvalóságát. A Kolozsváron élő Visky saját bevallása szerint mindig ezt és csakis ezt a történetet akarta megírni, évtizedeken át viaskodott azzal, hogy megtalálja a megfelelő nyelvet és formát rendkívüli gyermekkora elmeséléséhez. A Kitelepítés egy trilógia első része, ami 22 éven át íródott, 2025 decemberében jelent meg a 2. kötet Illegalisták címmel, amit 2 esztendőn át írt a szerző.

Carly Robyn: Drive me wild

Tavaly hallgattam spotify-n ennek a – nagy túlzással – forma 1-es sorozatnak az 1. részét, ami egészen tetszett, így nem volt kérdés, h erre is sort kerítek. Már az 1. részben megismertük felületesen a mostani főszereplőket is, a McAllister-csapat épp szinglivé vált marketingesét, Josie-t ill. a csapat 2. számú ausztrál pilótáját, Theot.

Ők ketten már régóta legjobb barátok, de épp kezdenek ráébredni, h több is lehetne közöttük. Nem is tudnak ellenállni egymásnak és gyorsan kiderül, h nem csak fizikai vonzalomról van szó, sokkal több lehet ebből. A szerző már a látszatát sem nagyon akarja annak kelteni, h itt a Forma 1-ről lenne szó, még kevesebb szó esik erről szerintem, mint az első részben és még több a szexjelenet, ami nekem már az elsőben is indokolatlanul soknak tűnt. Míg a sorozat nyitó része kellemes meglepetést okozott, ez már inkább csalódást ill. azt hozta, amit eredetileg vártam, semmi extra ötlet, tele sablonokkal, bugyutaságokkal, még végighallgatni is elég nehezemre esett. Ahogy látom már egy harmadik része is van, ill. ez már magyarul is megjelent Féktelen szerelem címmel.

Melanie Raabe: Die Falle

Majdnem 10 éve olvastam már a szerzőtől és kb. csak arra emlékeztem, h tetszett, így ez már régen tervben volt, most hála a várólistámnak, sorra is került.

Linda Conrad, sikeres író, aki teljes inkognitóban évi egy könyvet ír, teljesen visszavonultan él, 12 éve nem tette ki a lábát a házból. Nem volt mindig ilyen, nem élt mindig így. De amikor vérbe fagyva talált rá 12 éve a testvérére és annak gyilkosa elmenekülve még a szemébe nézett, az az egész életét megváltoztatta. A hosszadalmas nyomozás nem vezetett eredményre, a tettest nem találták meg, Linda teljesen visszavonult. A gyilkos arca, amit egy pillanatra látott, azóta is kísérti és amikor ezt az arcot, annyi év után a tv-ben látja viszont, az ismét nagy forulatot hoz az életében. Biztos a dolgában, tudja, mit és kit látott, de azzal is tisztában van, a rendőrség – annyi év után – nem hinne neki, így maga akarja a kezébe venni a dolgot. Élete traumáját, húga meggyilkolásának történetét legújabb regényében írja meg, ami az eddigiekkel ellentétben egy thriller. Mindent alaposan átgondol, megtervez, mindenre felkészül, h kelepcébe csalja az újságíró Victor Lenzent, akit húga gyilkásának vél. A terv része, h meghívja a férfit, h készítsen vele egy exklúzív interjút az új könyve kapcsán, ezzel kezdetét veszi a pszihológiai csata az írónő és az újságíró között, ami bővelkedik meglepetésekben és nem várt fordulatokban. Közben Raabe felkelti, majd elaltatja az olvasó gyanúját és a regény a végéig nem fogy ki a váratlan csavarokból. Összességében tetszett, nagyon izgalmas volt. Egyedül az zavart egy kicsit, h a regény közepén párhuzomosan olvashatjuk minden 2. fejezetben a jelen valósága mellett, a Linda által írt regényt és ezáltal a múlt eseméyeit. Ott viszont mindenkinek más a neve, mint a valóságban és egy idő után egyre inkább dominál ott a fikció, miközben a jelenben sorra derülnek ki a múlt eseményei, így a 2 történet egyre inkább más irányba tart.

Karin Kuschik: 50 Sätze, die das Leben leichter machen

1-2 éve ajánlotta ezt egy ismerősöm, nem feltétlenül gondoltam, h egyszer meg fogom hallgatni, nem szeretem az „önsegítő” könyveket és ez nekem a cím alapján annak tűnt. Január elején viszont mégis olyan hangulatban voltam, h belekezdtem és tényleg az, mármint „önsegítő” könyv, legalábbis nekem. Egyébként legnagyobb meglepetésemre magyarul is megjelent, 50 mondat, ami megkönnyíti az életet címmel.

A szerző rádiós, tv-s volt, rendezvények háziasszonya, dalszerző, a filmiparban is dolgozott, de már sok éve coachként dolgozik. Tapasztalatai alapján tudja, h a határok és az elismerés hiánya hogyan teremt drámát az életünkben és megoldásokat kínál, amik megkönnyítik az életünket. Mindezt elég egyszerűen, könnyen megjegyezhető, frappáns megfogalmazásokkal. Rövid mondatai nagy hatást válthatnak ki, azonnal megnyugtatnak, meglepetést okoznak és megkönnyítik az életünket. A könyv alcíme is illeszkedik ehhez a szemlélethez: Iránytű a nagyobb belső magabiztosságért (Ein Kompass für mehr innere Souveränität). Nem találja fel a spanyolviaszt egyáltalán, tényleg nagyon egyszerű mondatokról, üzenetekről van szó, mint pl. igazad van, logikusan hangzik, de a megérzésem mást mond…, mindig van választásod, a „most” az egyetlen létező idő stb. Vagy olyanokról, mint a „meggondoltam magam”, olyan értelemben, h igen, elfogadtam a meghívást, de ha mégsem jó nekem valamiért, nem magyarázkodni, hanem saját magunknál maradni, kicsit nehéz megfogalmazni, pontosan miről is van szó. 50 fejezet – 50 mondat – általában elmesél egy rövid kis szituációt, ahol ezt hallotta, majd saját példákat, magyarázatotkat ad és a végén, h ez a mondat mit adhat nekünk, például megkönnyebbülést, önbizalmat, önbecsülést, békét stb. És bár a mondatok sokszor triviálisak, de néhány szituáció persze elgondolkodásra késztetett. Voltak benne újszerű, megszívlelendő gondolatok is, mint például „majd én eldöntöm, h kin és min bosszankodok/ki bosszanthat fel”, amivel azt sugallja, h van választásunk, tényleg minden apróságon fel akarjuk húzni magunkat? Érdemes? Persze, h nem! Nyilván lehet ennél jobb magyar fordítása, a „nem akarlak a gyengeségedben támogatni”-nak, vagyis, ha valaki pl. hanyagságból, lustaságból nem ér a teendői, feladatai végére és segítünk neki, akkor pontosan ezt tesszük, támogatjuk, erősítjük a gyengeségében. Persze ez sem világrengető újdonság, inkább csak néhány dolgot talán tudatosn ismer fel és lát meg az ember ezután (?). Nem vagyok biztos benne egyébként, h mindez egy az egyben Magyarországon is működik, pont ezért lepett meg, h magyarul is megjelent. A németek sokkal direktebben kommunkálnak, ez az 50 mondat persze nekik szól, de még így is, sokszor mondja a szerző, aki olvassa is a hangoskönyvet, h biztos, h meglepődés, megrökönyödés lesz az első reakció. Szerintem van néhány ezek közül, ami egyáltalán nem működne Magyarországon, az indirekt kommunikációnk miatt, ill. mert itthon még sokaknál játszik hatalmas szerepet az „illik” ill. úgy általában a társadalomban az udvariasság is. Udvariatlanságnak érzem, ha elfogadtam egy meghívást, majd azt valami „önös” dologgal lemondom. Valahogy azt is érzem, h nagyon ebbe az irányba adja a tanácsokat, h magunkat helyezzük az előtérbe és bár azzal egyetértek, h mások kedvéért nem kell a végtelenségig olyan dolgokba belemenni, amik nem tesznek jót nekünk, de nem gondolom, h jó irányba vezet, ha mindig kizárólag magunkra gondolunk, mindig magunkat helyezzük csak előtérbe.

Laczkó Zsuzsa: Túl a negyvenen

A szerző, Zsuzsa korban is már jócskán túl van a negyvenen, de a cím nem erre utal, sokkal inkább arra, h túl van a negyven meglátogatott országon és ezen élményeiből írta ezt a vaskos kötetet. Több, mint 550 oldal, ráadásul nagyalapú könyv. Érdekesnek tartom, h egy teljesen ismeretlen „civil” könyvét ilyen terjedelemben adták ki.

Nagyon nehezen barátkoztam meg a könyv felosztásával. Mindenben szeretem a linearitást, el tudtam volna képzelni ezt is akár úgy, h mivel ők még a rendszerváltás előtt kezdték az utazgatást, azokkal az élményekkel kezdeni, majd kronológikus sorrendben haladni. Ez érdekes lett volna olyan szempontból is, ahogy a világ és ők maguk is változtak, fejlődtek, másképp utaztak, foglaltak szállást, másra és máshogy adtak ki pénzt. Akár az országok szerinti felosztást is jó lehetett volna szerintem, de a szerző egészen másban gondolkozott. Számtalan nagyobb fejezetre osztotta a könyvet – csak a tartalomjegyzék 9 (!) oldalas – aszerint, h mivel utaztak, majd cikis helyzetekről, kimaradt lehetőségekről, gasztro kalandokról és sok másról ír. Persze ezekben a fejezetekben is szó esik sokminden másról is, ezáltal bizonyos dolgokat duplán olvashatunk. Az, h az utazásokat sok különböző témára igyekezett bontani, állandó ide-oda ugrálást és utalgatást eredményezett, ami engem eléggé zavart. Állandóan az a téma ugyanis, h erről az adott útról, már melyik másik fejezetben írt vagy fog még írni. Az állandó magyarázása és magyarázkodása, felesleges és idegesítő, nem is értem a könyv szerkesztőit, h engedhették ezeket és h duzzadhatott ez a köynv ilyen hosszúra. Sokkal emészthetőbb lett volna 350 oldalasként 550 helyett és tartalmasabb is. Bőven belefért volna, mert – nem elvéve Laczkó Zsuzsa érdemeit – annyi sztorit, kalandot, közérdeklődésre számot tartó dolgot nem oszt meg, ami miatt szükség lett volna erre a hatalmas terjedelemre. Tény, h a meglátogatott országok száma, ami a szerzőnél saját bevallása szerint 40 fölött van, manapság már nem annyira sok, de a leírásai alapján nagyon sok országot tényleg bejártak, sok-sok kisebb, ismeretlenebb városba is eljutottak, vonattal, ilyen-olyan módon, ami mindenképpen becsülendő, h nem tudták le az országokat a fővárossal, vagy egy tengerpari hellyel. Manapság már meglepő, h a szerző nem menő, felszínes influenszer, akit kitömnek jobbnál-jobb utazásokkal, amiket reklámoz – ez minden szinten kiderül, pl. az úticéljaiból is – hanem hús-vér ember, akinek nem áll és soha nem is állt a világ minden pénze rendelkezésre, sokszor spórolósan utaznak, szimpatikusan. Gyakran barátoknál, ismerősöknél – ráadásul helyieknél, nem magyaroknál – szálltak meg, ami által sok szempontból még inkább megismerték az adott országot. Ezek közül a svéd barátaikkal azok vidéki kis házában, a természetben töltött napokat „irigyeltem” legjobban. A könyvet aztán néhány szösszenet zárja, levelek egy fiktív barátnőnek, amikben Zsuzsa beszámol az adott napi történésekről, itt is sok olyan dolog visszaköszön, amiket a korábbi fejezetekben már olvashattunk. Összességében egyértelműen túl hosszúnak találtam és például nekem – akinek mindene az utazás és jócskán túl van a 40 meglátogatott országon – kicsit hiányzott valami. Persze tisztában vagyok vele, h a magyar átlag nem járt annyi helyen, mint Zsuzsa és őszintén nem szívesen olvasok már olyan utazós blogokat, könyveket sem, ahol minden szponzorált és a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgok jönnek elő. Valószínúleg pont ez a dolog nyitja…kinek mi a valóság. Aki még sehol sem járt, bizonyára szájtátva olvassa a szerző történeteit, azt hiszem én viszont olyan utazós olvasmányra vágynék, ami nekem egy kicsit több újdonságot ad, de ez persze nagyon szubjektív, egyénenként változik, ezt nem támaszthatom egy könyvvel szemben sem elvárásnak.

Kerstin Gier: Vergissmeinnicht – Was bisher verloren war

A Vergissmeinnicht-trilógia második kötete ismét a már elősben megismert mesevilágba invitál. Az olvasó – esetemben hallgató, hisz ezt is hangoskönyvként hallgattam – Quinnhez hasonlóan már hozzászokott a tündérekhez, a portálokon át látogatható párhuzamos világhoz és a szuperképességekhez. De minden titok, amit felfedez, új rejtélyekkel szembesíti.

Újdonsült – földi halandó – barátnője, Matilda és annak különleges módszerei nélkül teljesen elveszett lenne. Bár a lány számára ez az ismeretlen, izgalmas világ sokkal több veszélyt tartogat, ez nem akadályozza meg abban, h fejest ugorjon a kalandba. Rengeteg tisztázásra váró kérdés van, miközben szfinxek, démonok, intrikus új osztálytársak bukkannak fel. Ezúttal is nagyon tetszettek a felolvasók, sokat hozzáadtak, de időnként – úgy hogy hallgattam és közben mást csináltam – kissé elvesztettem a fonalat, nekem időnként úgy tűnt, kissé túl van bonyolítva. Van még egy befejező, harmadik része, meglátjuk, sorra kerül-e.

Natalie Rabengut: Weihnachtsbaum gesucht

A szerzőtől kb. 10 éve jó pár könyvet olvastam már, bár most ismerős volt a neve, nem voltam biztos benne, h jól rémlik. Pedig de. Őszintén, egy valami maradt meg, h meglehetősen pikáns történeteket írt már régen is. Azóta talán kicsit profilt váltott, de a kendőzetlen erotikus jelenetek megmaradtak.

Ez a könyv egy 4 részes sorozat 1. része. Samuel és Bea tinikori egymásba gabalyodásáról volt anno hangos Neuhnfelde, azóta felnőttek, elhagyták a várost, bár Samuel már visszatért és gyorsan meg polgármester is lett belőle – akarta ellenére. A kistelepülést főleg idősek lakják és bárhova néz az ember, csak problémákat talál, a polgármester minden igyekezete ellenére. Az időközben marketinges Bea élete is úgy alakul, h haza látogat és bár ő sem tervez Neuhnfeldében maradni, ő is ott ragad. Főleg, mert rájön, mivel lehetne megmenteni a helyet. Igaz, mégcsak szeptember van, de a karácsony mindig nagy biznisz. Legyen Neuhnfelde egész évben egy karácsonyi díszben pompázó, Mikulásoktól és fagyöngytől hemzsegő, karácsonyi süti illatot árasztó hely. Samuelnek egyáltalán nem tetszik tinikori szerelmének ötlete, de mivel mindenki másnak igen, megvalósításra kerül. Ez számtalan vicces esettel jár együtt, hisz a falu lakói komoly figurák és nem túl meglepő módon, Samuel és Bea is újra egymásra talál, miközben sikerre viszik a karácsonyi projektet. Összességében tetseztt, mert jópofák a szereplők és a sztori is, de valahogy a szex leírások nekem egy ilyen történetbe annyira nem illettek.

Karen Swan: Ein Geschenk zur Winterzeit

Szokásos csodás karácsonyi borító, karácsonyi hangulat, de a lényeg egyáltalán nem ezen van. A történet 2 síkon zajlik. Egyrészről néhány évvel ezelőtt, amikor is Natasha leánybúcsúja van. Itt kétszer is úgy „lemerevedik” arányleg veszélyes szituációkban „gyökerezik földbe a lába”, miközben kicsit fel akarják pörgetni az adrenalint a barátnőivel, h egy helyi srácnak, Tomnak kell megmentenie. A kémia és a szimpátia kettőjük között tagadhatatlan, de a lány 1 hét múlva férjhez megy a nála 10 évvel idősebb Robhoz.

A jelenben is két szálon futnak az események, Natasha immáron a 3 éves Mabel anyukája és a sikeres és elfoglalt Rob felesége. Épp egy nyaralásról tartanak haza, amikor elveszik a lányuk kedvenc plüssállata, ami miatt az egész családi életük felbolydul. A kiscsaj napokig nem hajlandó aludni, ami miatt nyűgös és semmi sem a régi. Natasha enged barátai unszolásának és a közösségi médiát hívja segítségül a plüss megtalálásában, mituán semmi más nem vezetett sikerre. Gyorsan jelentkezik is valaki, aki tudja hol van a kis kedvenc. Duffy egy bécsi airbnb lakásban bukkan a megviselt plüsstehénre és mivel gyerekkori emlékeket ébreszt benne, magával viszi Nepálba, ahova már nem először érkezik hegyet mászni. Itt éri egy a végtelenségig kizsigerelt anyuka pökhendi és barátságtalan üzenete a plüssállatka miatt. Képeket küld nekik, a kislánynak egész mesét kreálva kedvence kalandjairól. Meg kell mondjam, sokáig egyáltalán nem állt össze nekem a kép és a történet, h hogy kapcsolódnak ezek az emberek egymáshoz. Aztán, amikor leesett, akkor a teljes kép összeállt, az is, amit a szerző csak a legeslegvégén árul el. Igazából érdekes történet és izgalmas is, de valahogy mégsem tetszett annyira. Azt hiszem leginkább azért, mert borzasztóan konspirált, hatalmas véletlenekkel. Nyilván az életben vannak véletlenek, de nem ekkorák és nem ilyen számban. Ráadásul olyan dolgok történnek Natasha életében, amik kissé – vagy nagyon - elrugaszkodottak a valóságtól. Nem emlékszem ilyenekre Swan előző könyveiből, nekem ezek egy kicsit túllőttek a célon és azt eredményezték, h nem tetszett igazán a történet. Valahogy az volt az érzésem, h túl sokat akart ezúttal és nem kerekedett igazán ki a történet és pl. a karácsony eléggé elveszett.

Boldog új évet!

2025-ben 68 bejegyzés született és 66 könyvnek értem a végére, ez néggyel kevesebb, mint 2024-ben, tovább folytatódik tehát a csökkenő tendencia. Ebből 51 volt németül és 15 magyarul, 25 könyvet hangoskönyvként hallgattam meg és 41-et olvastam, amiből 15 volt hagyományos és 26 e-könyv. Az előző évi 5-höz képest, 2025-ben 8 magyar szerzőtől olvastam egy-egy könyvet, szóval ez a kategória egész jó. 2025-ben is csak 1, azaz egy könyv került sorra az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listáról, továbbra is megfontoltan haladok és jelenleg 119-nél tartok:).

Idén is olvastam/hallgattam néhány sorozatot, a 3 részes Grand Hotel Schwarzenberget, ami szinte az egész 20. századon végigvezetett, meghallgattam az Emily Wild trilógia első két könyvét tündérekről és egyéb fura szerzetekről, ennek időközben a 3. része is megjelent. Ezeken kívül volt még 1-2 hamvában holt kísérletem sorozatokkal, de ezek az 1. rész után be is fejeződtek. Bár 2025-ben sem született „abszolút kedvenc”, azért jó néhány olyan könyvet olvastam/hallgattam, ami nagyon tetszett. Ilyen volt pl. Taylor Jenkins Reid fiktív rockbandáról szóló, minden szempontból újszerű regénye a Daisy Jones & the Six; a klasszikus Robinson Crusoe Daniel Defoe-tól; egy nagyon emberi szerelmi történet Laura Jane Williams (Der schönste Zufall meines Lebens); a kissé talányos és helyenként letehetetlen Mrs. England; az újra olvasott Vágyaim listája; Catherine Ryan Hyde nagyon megkapó története a Wir kommen mit; a Párbaj, amiben Jeffrey Archer ugyanazon a napon. a világ két különböző pontján született két fiú sorsát követi nyomon és Daivd Szalay egyedi, egymásba fonódó történetei a Turbulenzen. Ahogy minden évben, úgy 2025-ben is szívesen olvastam utazós könyveket ill. olyanokat, ahol egy másik ország, kultúra van fókuszban. Ilyen volt Stephan Orthtól a Couchsurfing im Iran és az év elején olvasott Namibische Nächte. Ezeken kívül is voltak még olyan olvasmányaim, amiknek a címében egy-egy város neve szerepelt, de ezeknek a könyveknek sajnos aztán nem sok köze volt a városokhoz. 2025-ben csak 2 életrajzi (jellegű) könyvet olvastam, méghozzá két sportolóról, az örök kedvencemről, Roger Federerről (A Roger Federer hatás) ill. a jelenlegi legismertebb magyar sportolóról, Szoboszlai Dominikról (A Szoboszlai – sztori). Ez utóbbi volt a blog legolvasottabb bejegyzése is 2025-ben, annak ellenére, h december 10-én posztoltam. Meglepetésemre a top 5 legolvasottabb bejegyzés mind decemberben született:O. 2. helyen Kerstin Gier új sorozatának első része végzett (Was man bei Licht nicht sehen kann), aminek már hallgatom a 2. részét. A 3. a nekem nem igazán tetsző Ein Koffer voller Schönheit lett, ezt követte a karácsonyi „viszontagságokról” író, elég bugyuta 7 Kilo in 3 Tagen, ami szintén nem lett a kedvencem; míg a sort Czakó Zsófia Távoli rokon című 174 oldalas bravúros családregénye zárta.