Melanie Metzenthin: Die Stimmlosen

2018-ban olvastam a családregény első részét és már akkor szerettem volna a folytatást is, erre viszont csak most került sor, annak ellenére, h már évekkel ezelőtt megvettem az Amazonról e-bookként. Egyébként – ahogy általában – a két kötet egymástól függetlenül is olvasható.

Immáron véget ért a 2. világháború, de a helyzet nem lett sokkal jobb Hamburgban. Az első rész főszereplői, a Hellmer házaspár, vagyis Paula és Richard, valamint a gyerekeik, sőt szüleik is túlélték a világégést és velük lakik még jó barátjuk, a szintén orvos, sebész Fritz is a fiával. Egy lakásban nyomorognak mindannyian, pszihiátér létükre háziorvosként dolgoznak, kijárási tilalom van érvényben, élelmiszert alig lehet kapni és bár a nácik uralma még alig ért véget, máris vannak olyan „élelmesek”, akik úgy tűnik, át tudják menekíteni vagyonukat és hatalmukat. Végig követjük a két család történetét a háború utáni legsötétebb időszaktól egészen a német gazdasági csodáig. Némileg meglepő módon felbukkan 2 angol szál is a regényben ill. a családok életében. Érzékletesen mutatja be a világégés utáni nehézségeket és a a társadalmi különbségeket, akár németek és angolok között is Nyugat-Németországban. Nagyon sok témáról van szó, de mivel a regény aránylag hosszú, van is lehetőség ezek kidolgozására. Ami nekem nem tetszett, h a hangsúly, főleg a könyv 2. felében nagyon áttevődik a Hellmer házaspár barátjára, Fritzre, ami még nem lenne feltétlenül baj. Az már annál inkább, h a szerző szentet csinál belőle, egy morális apostolt, mindenféle emberi tulajdonság nélkül. Ráadásul a végére átcsúszunk egy „túl szép, h igaz legyen” sztoriba, amit szintén nem feltétlenül tudtam hova tenni. Az az érzésem, h az első könyvnél volt ötlet és koncepció, majd annak sikerén felbuzdulva „meg kellett” írni a második részt, de itt mindkettőből kevesebb volt már, ez sajnos érzékelhető, még úgy is, h összességében ez sem rossz.