2015. július 1., szerda

Noel Aiden: Ein Strauß voller Liebe

Megint csőbe húzott az amazon ill. a könyv ottani jó értékelése, de persze csak magamnak köszönhetem, h még mindig hiszek neki…


Dana, a kicsit molett festőnő, találkozik az elvált és csalódott íróval Peterrel, majd egymásba szeretnek. A nőt adoptálták, nem volt egyszerű a gyerekkora, ráadásul kiderül, h beteg, alig pár hónapja van hátra, agytumor. A betegség mintegy velejárójaként még a skizofréniával is meg kell küzdenie az újdonsült férnek, miután Vegasban gyorsan összeházasodtak. Leírja az utolsó idők nehézségeit, de Danával együtt én is szenvedtem, csak én az egész regény alatt:S. Valami elképesztően sótlanul ír, pedig azt gondolná az ember, a téma olyan, amiről nem lehet szenvtelenül írni, hát neki sikerült, bár kétlem, h ez lett volna a célja. A történet egy meglepetéssel – de nem happy enddel – zárul, de számomra ez sem tudott dobni rajta. Nagyon örültem, h nem hosszú, bár még így is elég sokági olvastam, megszenvedtem vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése