2017. február 20., hétfő

Julica Jungehülsing: Ein Jahr in Australien

Egy újabb könyvet olvastam az Ein Jahr in… sorozatból, Stockholm, Koppenhága, New York és Rio de Janeiro után ezúttal Sydney következett. Nem is értem, miért nem a város neve szerepel a címben, mert a szerző konkrétan Sydneyben töltött egy évet.


Ezúttal is újságíró a szerző, aki német lapok szabadúszó tudósítójaként költözik Sydneybe, ahova először egy munka miatt kerül és nem csak a kontinensbe szeret bele, hanem a szörfözésbe és egy izraeli származású ausztrál világutazó pasiba is, ez már elég ok, h elhagyja Hamburgot. Ezúttal szerintem sikerült megtalálni az egyensúlyt a magánélete- és a város, az ország leírása között. Megismerjük egy picit Julicát is, az ő hétköznapjait, de rajta keresztül sok mindent megtudunk Ausztráliáról, ahol 2 ember él négyzetkilométerenként, ezzel a föld legmagányosabb kontinense és Sydneyről, aminek az Indiai - óceán van az egyik, a Csendes - óceán a másik oldalán. A hamburgi nőt sok minden rácsodálkozásra készteti: itt a kikötő nem egy kulissza a város szélén, mint Hamburgban, hanem a város szíve, ami mindenhol jelen van. A várost 240 kilóméternyi tengerparttal zárja körül a víz, dokkok, nemzeti parkok, strandok, sziklás partszakaszok. A világ legszárazabb kontinense ez, de ha esik, akkor úgy igazán, de észak németként leginkább az euforikus ausztrálok reakciója lepte meg, akik oda és vissza voltak az esőtől. A Bondi Beachen lakó és szörföző újságírónő egy ausztrál barátnőjével elvégez egy vízi mentő tanfolyamot is, itt ismerkedik meg a legtöbb ausztrállal, de egyébként nemzetközi a csapat, még magyar is van. Tipikus garázsvásárokon és lomtalanításokon szedi össze sok cuccát, a szilvesztert a híres sydney tűzijátékkal ünnepli és sok apró érdekességet tud meg a multifunkticonális tejes ládáktól a Melbourne Cup izgalmain át sok mindenről. Mivel az író német nő, nem maradhatott el a csinosabban öltözött ausztrál nők „meg nem értése/fikázása”, mert hát a német nők legendásan, khm, khm praktikusan öltözködnek és mindenki gyanús, aki ezt nem így teszi.
Egy hosszabb kirándulást tett Arnhem földre, meglepte, h előtte kérdezgette az ausztrál ismerőseit, de még az ő többségük sem volt ott soha, őt viszont teljesen lenyűgözte, alig akart visszamenni Sydneybe. Ez a terület Ausztrália egyik legfélreesőbb része, jelenleg az őslakosok felügyelete alatt áll – melyeknek köszönhetően a mai napig élénken élnek a hagyományok. Földrajzi fekvésének, éghajlatának, növény és állatvilágának, valamint kulturális hagyományainak köszönhetően Arnhem föld a kontinens egyedülállóan színes és változatos szeglete. Az itt élő őslakos csoportok hagyományai az emberiség egyik legősibb tradícióját képviselik.
Végül megállapítja, h az egyetlen nagyobb hibája ennek az egyébként jól sikerült kontinensnek, h pár ezer mérfölddel/km-el távolabb van a kelleténél a többitől és ír a Sydney szindrómáról is, vagyis, hogy aki egyszer megismeri a várost, nem akarja többé elhagyni. Kíváncsian várom a nagy kalandot és azt is, nálam is jön-e majd a Sydney szindróma;).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése