Lori Nelson Spielman: Heute schon für morgen träumen

Emilia olasz bevándorlók lányaként él New Yorkban, ahol a családi üzlet számára készít olasz finomságokat. Magának való, visszahúzódó, amolyan igazi szürke kisegér, akit a acsaládja is leginkább csak kihasznál munkaerőként, babysitterként, mikor miként. A család feje – jóval 80-on túl is – a nagymama, Nonna, aki szigorúan örködik minden és mindenki fölött.

Emiliát hirtelen Olaszországba hívja a nagyanyja húga, Poppy viszont a két nővér évek óta nem beszél egymással, így a lány tudja, h felesleges beleélnie magát, Nonna úgysem engedné el. Végül mégis a sarkára áll és unokatesójával, Lucyval elkísérik Poppy nénit, aki 80. születésnapját az óhazában akarja ünnepelni. Az utazás másik apropója, h mindhárman „másodszülött lányok” a családban és egyikük sincs férjnél, ahogy réges régen a többi másodszülött lány sem a családjukban, hisz átok ül rajtuk. Az utazás során aztán nem csak egymást ismerik meg jobban és kerülnek közelebb egymáshoz, hanem saját magukról is olyan dolgok derülnek ki, amit addig még önmaguknak sem mertek bevallani. Közben amolyan „történet a történetbenként” a lányok és az olvasók is megismerik Poppy néni szívszaggagó szerelmi drámáját, ami végül happy enddel zárul, 80-on túl. Nehéz ennek a regénynek a tartalmáról írni, a második felében eléggé meglepett, kellemesen. Egyrészről Spielman egy remek és szövevényes családi történetet mesél el, élethű szereplőkkel, akik a szívemhez nőttek. Másrészről a végére annyi érzelem van az egészben, h többször is megkönnyeztem, ami régen történt már velem, de a legvégén mégis mosolyt tudott csalni az arcomra. Szóval a szerző – általam olvasott – többi regényéhez hasonlóan ez is egy könnyed, mégis tartalmas és érzelmes olvasmány. Magyarul Sors, szerelem, Toszkána címmel jelent meg, a magyar cím és borító alapján nem hiszem, h belekezdtem volna.