Mert olvasni jó, méghozzá nagyon jó:)! Ha az ember megtalálja a megfelelő könyveket, pláne;)!
2024. január 1., hétfő
Boldog új évet!
Új év, új remények, új olvasmány élmények! Mielőtt belevetném ezekbe magamat, jöjjön a szokásos összegzés az elmúlt évről. 2023-ban 79 bejegyzés született és 77 könyvnek értem a végére, ez hárommal kevesebb, mint 2022-ben. Ebben az évben nagyon sokat dolgoztam és utaztam, időnként nagyon kevés időm jutott olvasásra ill. sokszor úgy éreztem, kicsit az „ihlet” is elment, h mit is olvassak, ami nem mostanában fordult elő velem. Ez a tendencia (sok munka, sok utazás, kevesebb olvasás), valószínűleg 2024-ben is folytatódni fog. Ebből 64 volt németül és 13 magyarul, kicsit gyengült a német dominancia az előző évhez képest (68-12). 32 könyvet hangoskönyvként hallgattam meg és 45-öt olvastam, amiből 11 volt hagyományos és 34 e-könyv. A tavalyi 5-höz képest, idén 6 magyar szerzőtől olvastam, ráadásul az egyiktől (Szécsi Noémi) 3 könyvet, vagyis egy trilógiát, szóval ez a kategória egész jó.
Továbbra is megfontolva haladok, az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán, a tavalyi 2 után idén csak 1, azaz egy könyvet sikerült olvasnom innen, így tartok most 117-nél. Idén is olvastam/hallgattam néhány sorozatot, az American Crown első két, eddig megjelent kötetét hallgattam meg, ennek a folytatására kíváncsi lennék. Tonia Krüger Love Songs in London sorozatának mind a 4 részét meghallgattam, ahogy elolvastam Szécsi Noémi Nyughatatlanok trilógiáját is, ami viszont nem nagyon tetszett. Az év vége felé belekezdtem Laura Kneidl Berühre mich nicht c. 5 részes sorozatának hallgatásába is, az első 2 rész után nem vagyok biztos a folytatásban.
Bár 2023-ban sem született „abszolút kedvenc”, azért jó néhány olyan könyvet olvastam/hallgattam, ami nagyon tetszett. Ilyen volt pl. a két újra olvasott könyvem (A zsidó menyasszony, Ein Geschenk von Tiffany), a nagyívű Exodus, Jojo Moyes új regénye (Mein Leben in deinem). Nagyon tetszett továbbá Ellen Sandberg rafinált regénye (Der Verrat), ahogy a történelmi fikciós Mengele bőröndje is Gyurkovics Tamástól.
Ahogy minden évben, úgy 2023-ben is szívesen olvastam utazós könyveket ill. olyanokat, ahol egy másik ország, kultúra van fókuszban. Egy újabb részt az Ein Jahr in ... sorozatból (Prága), egy másik hasonló koncepciójú könyvet Dániáról (Alles wegen Dänen) és New Yorkról (Fettnäpfchenführer New York) „használati útmutatót” Dubaihoz és az Emirátusokhoz; Brüsszelhez és Flandriához. Tavaly csak 2 önéletrajzi jellegű könyv szerepelt az olvasmány listámon, Victor Vasarely és Matthew Perry kalandos életéről olvastam ill. hallgattam.
2023 legolvasottabb bejegyzése a blogomon – nagy meglepetésemre – Hannah Kaiser All my love & you c. könyvéé lett, ami nekem abszolút nem tetszett. Ezt követték Paul Auster és Judith Lennox regényei, majd két újabb olyan könyv, amik nekem nem igazán nyerték el a tetszésemet, a 4. helyen az év elején olvasott Ich bin aus Ungarn, az 5.-en pedig a Yallah Deutschland.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése