Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje – Josef M. két halála

A várólistámon volt már jó pár éve a könyv, ami 2 részből, 2 történetből áll. Az első részben egy náci orvos menekülésének történetét olvashatjuk, egyes szám első személyben elmesélve, aki a második világháború után először Argentínában próbál boldogulni feleségével és nevelt fiával, majd egyedül kénytelen Paraguayba menekülni, onnan pedig Brazíliába.

Jómódú német családjára és a Dél-Amerikában mindenhol megtalálható német közösségekre támaszkodik, miközben bujkál és paranoiája egyre erősödik. Egészen haláláig követjük nyomon a sorsát, miközben sötét múltjára csak utalások vannak, ha nem tudtam volna, h Josef Mengeléről, a halál angyaláról van szó, nem biztos, h rájöttem volna. Mengele elbeszélőként nem ír az általa elkövetett szörnyűségekről, csak saját nagyságáról, jóságáról (!), zsenialitásáról és mártírságáról. Nyomon követhetjük levelezését az otthoniakkal, amiben biztonsági okokból már annyi a rövidítés és körülírás, h tényleg alig érthető. Ami kicsit zavaró volt, h időnként nagyobb időbeni ugrások vannak, amire csak egy-egy elejtett mondatból következtethetünk, vagy valakinek a korából, talán jobban követhető lett volna, ha időnként felbukkan egy évszám. Mengelét Gyurkovics Tamás egy önmagával szemben kritikátlan, reflektálatlan, önző, narcisztikus embernek mutatja be, aki egy történelmi pillanatban végtelen hatalmat kapott. A párosregény első része tehát a dél-amerikai bujkálás krónikája, amiben a szerző alapul vette Mengele élettörténetét és a lyukakat szabadon, fikcióval töltötte ki, miközben azért törekedett a hitelességre. Gyurkovics saját bevallása szerint tett néhány – jelentéktelen - változtatást a történelmi tényekben is. A párosregény első része a vázától eltekintve teljesen fikciós. A második rész alternatív történelem: megmutatja, hogyan zajlott volna a Mengele-per, ha sikerült volna elkapni a halál angyalát. Nagyon érdekes, h bár ez teljesen fikciós, hiszen sosem került sor rá, mégis valóságos. Valódi túlélők valóban elhangzott tanúvallomásait és megjelent visszaemlékezéseit használja ugyanis a szerző, aki az Eichmann-perbe helyettesített be mindent. Valódi az összes név, a tanúké, a bíráké, az ügyészé és az ügyvédé is. Itt történik meg Josef Mengele szembesítése bűneivel és itt szembesül az olvasó is teljes valójában a főszereplő kegyetlen tetteinek sorával. Nyilván nem voltak illúzióim Mengelével kapcsolatban, mégis igazi, fájdalmas mélyütés volt ez a 2. rész. Érdekesség még, h a szerző le akart számolni a „tudományos Mengele mítosszal”, mert máig sokan gondolják, h nagy tudós volt, aki előrelendítette a tudomány ügyét. Gyurkovics szerint a hozzáférhető anyagok alapján látszik, hogy ez nem igaz. Ennek fényében a regény végére arra a megállapításra juthat az olvasó, h Mengele csak egy kontár volt, akinek szikét adott a kezébe egy ideológia. Egy egészen elképesztően jól megkonstruált és megírt regény ez, ami nem csak az érzelmekre, hanem az értelemre is hat, elgondolkodtat, foglalkoztat. Az utóbbi években olvasott – nem sok – magyar kortárs szerző közül egyértelműen Gyurkovics – illetve a könyve - tetszett legjobban, biztosan fogok még olvasni tőle.