Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

Régóta tervben volt ennek a könyvek az elolvasása, ezért került fel az idei várólistámra. A szerző, Elizabeth Kim saját sorsáról írta ezt a megrázó regényt. „Honhyol”-ként született, vagyis olyan nőnemű lényként, akinek se neve, se születési dátuma nincs. Anyját egy amerikai katona ejtette teherbe, az 50-es évek Koreájában törvénytelen gyermekként születni már eleve halálos bűn, pláne így.

A regény azzal kezdődik, h egy éjjel anyja rokonai felakasztják az édesanyját, hisz megbocsáthatatlan bűnt követett el és ez egy becsületbeli ügy. Addig egyszerű, kemény, de szeretetteljes életét élt anyjával, ezután viszont árvaházba kerül, majd egy amerikai fundamentalista keresztény lelkész házaspár fogadja örökbe. Egészen elképesztőek az ő „elveik” és elgondolásaik, inkább lett örökbefogadott lányuk a cselédjük, mint a gyermekük és ez csak a jéghegy csúcsa volt. Házassága is maga a pokol és az első pillanattól kedve bukásra van ítélve, egyetlen vigasza és reménye a kislánya, aki miatt végül képes lesz arra, h kilépjen a házasságából és új életet kezdjen. Maga a történet elképesztően sokkoló és szívszorító, de azt kell mondjam, bármennyire is a saját életét írta meg a szerző, jobb kivitelezést érdemelt volna.

Katja Brandis: Koala Träume

A német Juli állatkerti gondozónak tanul és egy csereprogram keretében 4 hétre Ausztráliába kerül, h egy kis állatkertben segédkezzen. Itt persze sok-sok nekünk egzotikus állattal ismerkedik meg, koalákkal, kengurukkal, dingókkal.

Még szinte meg sem érkezik, máris beleszeret Colinba, egy aboriginal fiúba, aki ért „az állatok nyelvén”. Mivel a könyv és Juli ideje Ausztráliában is elég rövid, ennek megfelelően ők is gyorsan közel kerülnek egymáshoz, bármennyire is próbálnak elvileg harcolni az érzéseik ellen. Jön aztán egy katartikus, drámai esemény, ami végképp összehozza őket és az olvasó már csak arra eszmél, h már azt tervezik, hogyan nézhetne ki a közös jövőjük. Ebből a leírásból talán úgy tűnthet, h egy nagyon élvezetes, olvasmányos könyvről van szó, de ezt nem tudom megerősíteni;). Összességében kicsit olyan érzésem volt, mintha valami tini regény lenne, pedig szerintem elvileg nem az. Nagyon felületesen megy bele sok mindenbe, ami pedig érdekes lehetett volna (pl. Ausztrália különleges állatai, a bennszülöttek stb.), a szerelmi szál is olyan tinis, Juli múltjában van valami sötét folt, de nekem nem igazán derült ki, h mi is volt ez pontosan, bár elvileg fontos szerepet játszik a történetben. Az végképp röhejes volt, amikor a mindenttudó német Juli, aki kb. 2 hete van Ausztráliában akarja az aboriginial Colint „megmenteni”, aki walkaboutra megy. Amikor egy ausztrál aboriginal férfi (szinte mindig, ha nem is mindig férfi) készen áll a serdülő- és a felnőtt kor közötti átmenetre, a hagyomány szerint „Walkaboutra” indul, egy magányos felfedezőútra, ami hetekig vagy hónapokig is eltarthat és akár ezer mérföldet is megtehet az ausztrál bozótban (a könyvben egyébként csak walkaboutként emlegeti a szerző, de nem magyarázza, amit szintén hiányoltam). Nyilván Colin kicsit jobban kiismeri magát mind a témában, mind a bozótban, de hát a német okoskodás és tudálékosság utat tör magának;). Többet ki lehetett volna hozni ebből szerintem, valahogy olyan érzésem is volt, h kiadás előtt lehet, h jócskán rövidítettek is rajta, kár érte.

Joanna Trollope: Immer Freitagabends

A cím (Mindig péntek estéként) arra utal, h minden péntek este találkozik 5 fiatalabb- és egy idősebb nő, Eleanor, hogy egy üveg bor és némi ropogtatnivaló társaságában eltöltsenek együtt egy kellemes estét. Van köztük házas, kétgyerekes anya, két gyerekét egyedül nevelő anyuka, egy egyedülálló karrierista és egy szintén szingli vadóc.

A konstelláció jól működik mindaddig, amíg az egyikük el nem hozza bemutatni az új pasiját, ami nem csak a barátságukban, hanem mindannyiuk életében is változásokat indít el. Mintha mindenki hirtelen felébredne Csipkerózsika álmából, h lépnie kell a munkájában, vagy a magánéletében, fontos döntéseket kell meghozni, miközben az álmokat és terveket felülírja a valóság. Mivel 6 nő a könyv főszereplője, az elején nehezen tudtam követni, de aztán persze idővel összeállt a kép, h ki kicsoda és onnantól kezdve nagyon tetszett. Jól írja le a nők közötti barátságot, a nők életét, problémáit a különböző életkorban és élethelyzetben. Olyan barátságokba is bepillanthatunk itt, amik meglepőek,mégis működnek, láthatunk példát a női szolidaritásra is, meg persze azért picit az egymás ellen áskálódásra is. Összességében egy szerethető női regény, tetszett és örülök, h az idei várólistámnak hála végre sorra került.

Edgar Rai: Sonnenwende

A középpontban 3 férfi áll és az ő kapcsolataik feleségekkel, barátnőkkel, futó kalandokkal, nőkkel, csajokkal. Az volt az érzésem, h azáltal, h a szerző férfi, rögtön más történet kerekedett ebből, de ez nekem most üdítőleg hatott, egy kicsit a „másik perspektívából” látni a dolgokat.

Leginkább talán Tom a főszereplő, aki már 8 éve együtt van Helennel és bár szeretik egymást, de a kapcsolatuk már rég nem működik. Ennek ellenére Tom számára egyértelmű, h hűséges, ami miatt a barátai, főleg a nőcsábász Wladimir, aki számára minden nőnek megvan a lejárati dátuma, nem tartja normálisnak. A két férfinak teljesen mások az elképzelései a nőkről és a kapcsolatokról. Legalábbis elvileg, de ezen a forró berlini nyáron újra osztják a lapokat és sok keverés, megcsalás, flört és kalandok után Tom újra szingli, míg Wladimir az esküvőjére készül. Eleinte kimondottan zavaró volt számomra, h minden fejezet más szereplőről szólt és elég nehezen állt össze a kép, főleg, mert sokan teljesen irrelevánsak a történet szempontjából, de összességében tetszett.

Maxim Wahl: Das Savoy - Hoffnung einer Familie (Band 4)

Ismét eltelt néhány év, már 1946-ban járunk. Violet vezeti továbbra is a londoni Savoyt, ahol a kislányával, Maxime-mel él. Lionel visszatért a háborúból, aminek már vége és matematika tanárként dolgozik, boldogok Violettel. Legalábbis először így tűnik, de amikor mindkettőjük életében feltűnik valaki, hirtelen rájönnek, h valami nem stimmel a kapcsolatukkal, ennek megfelelően annak hamarosan vége is lesz.

Persze most sem maradunk némi krimi és nyomozás nélkül, ezúttal egy ékszertolvaj borzolja a kedélyeket az elegáns hotelben. Véletlen lenne, h egy híres bűnöző, Gary Stewart, aki korábban azzal szerzett magának hírnevet, h hasonló módon rabolt el ékszereket, épp ott tartózkodik? Ráadásul épp Violetet hálózza be? Hogy tisztázza magát, Stewartnak kell kezébe venni a nyomozást. Közben tanúi lehetünk egy bimbózó románcnak egy jövőbeni Duke és egy szakácsnő között, akiknek a történetét a szerző a regény végén elég meglepő módon még az ékszerrablással is összeköti. Az előző részekhez hasonlóan ez is érdekes és helyenkénét izgalmas is, de a Savoy ismét inkább csak háttérbe szoruló kulissza. A 4 kötetes regényfolyam – számomra – legszívmelengetőbb része Violetnek és nagybátjyának „fejlődő” kapcsolata, amit szintén nyomon követhetünk.

Vladimir Nabokov: Lolita

Ez is azon könyvek közé tartozik, amit bár már régóta el akartam olvasni, de valószínűleg ennyiben is maradt volna a dolog, ha nincs a Várólista. A címet olvasva, hallva valószínűleg mindenkinek van elképzelése arról, miről szól a regény, hisz Nabokov címszereplőjének, Lolitának neve fogalommá lett, rögtön tudjuk, mire, kire is gondoljunk.

A főhős Humbert gyerekkori szerelme tífuszban halt meg, még felnőtt korában is őt keresi a nőkben, talán ezért vonzódik betegesen a gyereklányokhoz. Megnősül, abban a hiú reményben, h talán így sikerül elnyomnia magában perverz vágyait, de ebben ő sem hisz igazán, nem is sikerül. Amerikába kerül negyvenes évei elején egy csendes kisvárosba bérlőnek anyához és lányához, a kislány igazi nimfácska, 12 éves tündérke Dolores Haze – Dolly, Lo, Lolita. (Egyébként maga a nimfácska szó is Nabokovtól származik, a nimfák görög mitológiai nőalakok, a szépség és termékenység megtestesítői, míg a nimfácskák olyan fiatal lányok, akik nagy szexuális vonzerővel bírnak.)
A pasi teljesen beleesik, igyekszik úgy rendezni a dolgokat, h beszippanthassa a kislány illatát, hozzáérjen, rajong érte, de közben figyelnie kell arra, h ez senkinek se tűnjön fel. A véletlenek különös összejátszása révén hamarosan már a kislány egyedüli hozzátartozójaként, gyámjaként hozza el Dollyt a nyári táborból és alig várja, h beteges képzelgéseit megvalósítsa. Minden várakozását felülmúlja azonban a 12 éves kis bestia, aki maga csábítja el Humbertet, majd kiderül, h már komoly szexuális tapasztalata van. Ezután kezdetét veszi 1 éves (1947-48) kalandozásuk keresztül-kasul Amerikán, vad éjszakákkal és csipkelődő nappalokkal, kölcsönös függésben, érzelmi viharok közepette 40 000 km-t megtéve. Lo igazi kis boszorka, éjjel-nappal az őrületbe kergeti a pasit, csak másképp. Humbert egyszerre volt a nimfácska birtokában és rabszolgaságában. A furcsa „pár” sok mindenen ment még keresztül a történet végéig és bár a hosszú utazás nem csak a szereplőkent, hanem időnként engem is fárasztott és untatott, mégis alapvetően végig fenn tudta tartani az író az érdeklődésemet, kíváncsi voltam, mi lesz velük, hogy végződhet egy ilyen beteges kapcsolat.
Nabokov jól ábrázolja Dolores figuráját, az egyik percben korának megfelelő kislány, gyerek, a másikban viszont csábító, romlott végzet asszonya. Viszont a könyv második felében nagyon keveset tudunk meg róla, Humbert sokkal kevésbé figyel rá, inkább arra koncentrál, h ne lepleződjenek le valamint hogy kifürkéssze és megakadályozza a lány terveit, akit aranykalitkába zárva tart.
A végére a Humbert által mesélt regény nagyon zavarossá vált, simán azt gondolnám, h beleőrült ebbe az egészbe és ez tükröződik a szövegen is.
Miután a témája miatt évekig nem talált kiadót, 1955-ös megjelenésekor először botránykönyv, majd persze bestseller lett a regényből. Sokan pornográfnak ítélték, mások ezt várták/várják tőle. A szerző célja viszont a belső vívódás ábrázolása, az emberi lélek nyomorúságának művészi bemutatása és bár tartalma merész, de nem buja vágyakat akar gerjeszteni. Bár Nabokov sokat sejtet, de nem bocsátkozik merész leírásokba. Ennek ellenére is durva helyenként, az utalások, a gondolatok, na meg a „kapcsolatuk” ténye is perverz, időnként undorító, máskor megdöbbentő. Egy lektor anno, a könyvet olvasva úgy vélekedett, hogy a vén Európa megrontja az ifjú Amerikát, de volt aki fordítva látta, szerintem sem lehet egyértelműen fekete vagy fehér a helyzet. Persze kézenfekvő elítélni a disznó férfit, akinek megszállottságát szemléletesen ábrázolja a szerző, akinek belelátunk beteg gondolataiba, de azért fontos része a történetnek és szerintem alaposan árnyalja is azt, h Lolita sem az a kis szende szűz, akinek gondolnánk.
A könyv további érdekessége, h a szerző angolul írta, majd felkérték, h fordítsa le anyanyelvére, oroszra, amit bravúrosan hajtott végre, olyannyira, h a két szöveg időnként oldalakon keresztül nem egyezik. A regény az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is megtalálható.
Kétszer vitték filmre eddig, 1962-ben Stanley Kubrick, 1997-ben pedig Jeremy Irons főszereplésével Adrian Lyne, sőt Sting egykori zenekarát, a The Police-t is megihlette a történet, az 1980-ban megjelent Don´t Stand So Close To Me c. számukban a Lolita témát dolgozták fel.