Laczkó Zsuzsa: Túl a negyvenen

A szerző, Zsuzsa korban is már jócskán túl van a negyvenen, de a cím nem erre utal, sokkal inkább arra, h túl van a negyven meglátogatott országon és ezen élményeiből írta ezt a vaskos kötetet. Több, mint 550 oldal, ráadásul nagyalapú könyv. Érdekesnek tartom, h egy teljesen ismeretlen „civil” könyvét ilyen terjedelemben adták ki.

Nagyon nehezen barátkoztam meg a könyv felosztásával. Mindenben szeretem a linearitást, el tudtam volna képzelni ezt is akár úgy, h mivel ők még a rendszerváltás előtt kezdték az utazgatást, azokkal az élményekkel kezdeni, majd kronológikus sorrendben haladni. Ez érdekes lett volna olyan szempontból is, ahogy a világ és ők maguk is változtak, fejlődtek, másképp utaztak, foglaltak szállást, másra és máshogy adtak ki pénzt. Akár az országok szerinti felosztást is jó lehetett volna szerintem, de a szerző egészen másban gondolkozott. Számtalan nagyobb fejezetre osztotta a könyvet – csak a tartalomjegyzék 9 (!) oldalas – aszerint, h mivel utaztak, majd cikis helyzetekről, kimaradt lehetőségekről, gasztro kalandokról és sok másról ír. Persze ezekben a fejezetekben is szó esik sokminden másról is, ezáltal bizonyos dolgokat duplán olvashatunk. Az, h az utazásokat sok különböző témára igyekezett bontani, állandó ide-oda ugrálást és utalgatást eredményezett, ami engem eléggé zavart. Állandóan az a téma ugyanis, h erről az adott útról, már melyik másik fejezetben írt vagy fog még írni. Az állandó magyarázása és magyarázkodása, felesleges és idegesítő, nem is értem a könyv szerkesztőit, h engedhették ezeket és h duzzadhatott ez a köynv ilyen hosszúra. Sokkal emészthetőbb lett volna 350 oldalasként 550 helyett és tartalmasabb is. Bőven belefért volna, mert – nem elvéve Laczkó Zsuzsa érdemeit – annyi sztorit, kalandot, közérdeklődésre számot tartó dolgot nem oszt meg, ami miatt szükség lett volna erre a hatalmas terjedelemre. Tény, h a meglátogatott országok száma, ami a szerzőnél saját bevallása szerint 40 fölött van, manapság már nem annyira sok, de a leírásai alapján nagyon sok országot tényleg bejártak, sok-sok kisebb, ismeretlenebb városba is eljutottak, vonattal, ilyen-olyan módon, ami mindenképpen becsülendő, h nem tudták le az országokat a fővárossal, vagy egy tengerpari hellyel. Manapság már meglepő, h a szerző nem menő, felszínes influenszer, akit kitömnek jobbnál-jobb utazásokkal, amiket reklámoz – ez minden szinten kiderül, pl. az úticéljaiból is – hanem hús-vér ember, akinek nem áll és soha nem is állt a világ minden pénze rendelkezésre, sokszor spórolósan utaznak, szimpatikusan. Gyakran barátoknál, ismerősöknél – ráadásul helyieknél, nem magyaroknál – szálltak meg, ami által sok szempontból még inkább megismerték az adott országot. Ezek közül a svéd barátaikkal azok vidéki kis házában, a természetben töltött napokat „irigyeltem” legjobban. A könyvet aztán néhány szösszenet zárja, levelek egy fiktív barátnőnek, amikben Zsuzsa beszámol az adott napi történésekről, itt is sok olyan dolog visszaköszön, amiket a korábbi fejezetekben már olvashattunk. Összességében egyértelműen túl hosszúnak találtam és például nekem – akinek mindene az utazás és jócskán túl van a 40 meglátogatott országon – kicsit hiányzott valami. Persze tisztában vagyok vele, h a magyar átlag nem járt annyi helyen, mint Zsuzsa és őszintén nem szívesen olvasok már olyan utazós blogokat, könyveket sem, ahol minden szponzorált és a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgok jönnek elő. Valószínúleg pont ez a dolog nyitja…kinek mi a valóság. Aki még sehol sem járt, bizonyára szájtátva olvassa a szerző történeteit, azt hiszem én viszont olyan utazós olvasmányra vágynék, ami nekem egy kicsit több újdonságot ad, de ez persze nagyon szubjektív, egyénenként változik, ezt nem támaszthatom egy könyvvel szemben sem elvárásnak.