Mert olvasni jó, méghozzá nagyon jó:)! Ha az ember megtalálja a megfelelő könyveket, pláne;)!
2026. április 27., hétfő
Palotás Petra: New York Café Budapest
Nem jutott volna eszembe ennek az elolvasása, a szerző neve miatt főleg, elég sznob dolog, tudom. Viszont az egyik sokat olvasó barátnőm ajánlotta – kb. ugyanezzel az első mondattal – és ez felkeltette az érdeklődésemet. Az 1920-as évek Budapestjén vagyunk és bár a regény nem a világ egyik legszebb kávéházáról szól, de legalábbis ott ismerkednek meg egymással főhőseink.
Egy írópalánta, egy szubrett, egy főpincér, egy jómódú vénlány, egy vidéki gazda és egy néma cselédlány sorsa fonódik így vagy úgy össze a patinás falak között. Felvetődött bennem, h talán egy kicsit túl sok a szereplő, ezáltal egyikük történetében sem mélyedünk el igazán, ami persze talán nem is baj. Érdekes volt, h bár megidézte a kor szellemét, de közben mégis könnyed maradt, az elbeszélésmód tagadhatatlanul mai, ami szerintem előnyére vált. Olvasmányos, szórakoztató, sőt helyenként még egy-egy meglepő fordulatot is tartogatott. Nem annyira limonádé, mint vártam, de persze nem is egy világmegváltó olvasmány, viszont könnyed kikapcsolódásként abszolút megállja a helyét.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése